Az élettől kapott batyujában pedig már akkor ott lapult a tehetség. Általános iskolai rajztanára, Bene Géza észrevette és értékelte. Bíztatta a rajzolásra és a továbbtanulásra ebbe az irányba. Akkor azonban ez nem sikerült. Korán munkába kellett állnia.

Szerette a mozit, zenét, színházat. Ünnep volt eljutni egy-egy előadásra. Egy rövid ideig fellépett egy amatőr társulatnál, aztán egy helybeli zenei esten megismerte későbbi férjét Jánost, aki ott hegedült. Három év katonaság és sűrű levélváltás, kevés találkozás után 1952-ben ment férjhez. Károlyfi János és Csüllög Júlia házasok lettek.

A gyógyszergyárban dolgozott Kőbányán, 1954-ben kislánya született, Judit. Fiatalságának és alaptermészetének derűjét sugározta családjára, környezetére. Két, néha három műszakba kellett járnia, az utazás közben tudott olvasni, főleg a művészetről, a festészetről. Álmodozott róla, hogy egyszer még festeni fog. A VII. kerület Peterdy utcában sikerült egy kis lakáshoz jutniuk. Közel voltak a múzeumok, bejárta a régi képtárat, az új kiállításokat, ahová lányát is magával vitte. Egyébként pedig a főzés, a család és a munka töltötte ki napjait, mint ahogy más asszonyokét is. Munkásnői fizetéséből minden hónapban vett valamilyen könyvet a festészetről, a művészekről, járta az antikváriumokat, szépen gyarapodott a könyvtára és a tudása is.

Valamikor a hatvanas években érett meg benne a szándék, az akarat: rajzolni, festeni, tanulni szeretne! Ez nem volt könnyű, „hagyományosan” gondolkodó férje nehezen fogadta el törekvéseit. Ő mégsem hátrált meg, amit elhatározott, azt csinálta, rendkívüli életerővel, jókedvvel. A nyári szabadságokat legtöbbször „gyári” beutalóval, családjával a Balatonnál töltötte, ilyenkor tudott festeni, rajzolni a vízparton és a környékén.