Gondos-óra programról
A Gondos-óra program Sepsiszentgyörgy önkormányzataa által elindított, 65 év felett, sepsiszentgyörgyi lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén.
A Romániában egyedülálló Gondos-óra programhoz egy 0–24 órás diszpécserszolgálat tartozik, ahol szakképzett diszpécserek nyújtanak segítséget a felmerülő problémák megoldásában, szükség esetén a kontaktszemélyek (kapcsolattartó családtag, szomszéd, barát, vagy opcionálisan szociális gondozó stb.) bevonásával. A segítségnyújtás nem csak kizárólag vészhelyzet esetén elérhető, hanem hétköznapi, egyszerűbb problémákban is gyors támogatást jelent. Korszakváltás a biztonság terén és mérföldkőnek számít az idősgondozásban: nagy segítség a felhasználóknak, de biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának és hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség egy gombnyomásra van és elérhető.
A Gondos-óra programra való jelentkezés ingyenes, a szolgáltatás pedig a tanács által 70%-ban finanszírozott valamint hozzáférhető a hét minden napján és órájában.
Gondos-óra funkciói
𒊹 Csuklóra vagy nyakba helyezhető.
𒊹 Csepp- és ütésálló eszköz, vagyis zuhanyzás közben is hordható.
𒊹 Elesésérzékelővel van ellátva, így automatikusan jelzést ad le a diszpécserszolgálat felé, ha a felhasználó elesik.
𒊹 Az eszköz helymeghatározó funkcióval (GPS) rendelkezik, ami segítségkérés esetén segít viselője pillanatnyi tartózkodási helyének megismerésében. Ezek az adatok nem kerülnek tárolásra a rendszerben.
𒊹 A készülék egy feltöltéssel, átlagos használat mellett 3-4 napig üzemképes, ezért 2-3 naponta szükséges tölteni a mindig elérhető használat érdekében.
1. Segítségkérés
Segítségkérés esetén a felhasználó hosszan megnyomja a készülékén található segélyhívó gombot.
2. Kapcsolatfelvétel
Az eszköz jelzést küld a diszpécserközpont felé és, aki felveszi a kapcsolatot a felhasználóval, értékeli a helyzetet.
3. Megoldás
A diszpécser megpróbál saját hatáskörben a segítségére lenni a felhasználónak és megoldani a problémát. Amennyiben a diszpécser szakmai mérlegelése alapján külső segítségre van szükség, értesítheti a megadott kapcsolattartót, vagy felveszi a kapcsolatot a helyi illetékes intézményekkel, indokolt esetben a sürgősségi segélyhívót tárcsázza. A megadott kapcsolattartót minden esetben értesíti a segélyhívás megtörténtjéről.
A kontaktszemély szerepe
A Gondos-óra program a 0-24 órában elérhető diszpécserszolgálat mellett a kontaktszemélyeken (kapcsolattartókon) keresztül nyújt segítséget. A kapcsolattartók azok a felhasználó által megadott személyek (családtag, hozzátartozó, gondozó), akiket szükség esetén a diszpécser gyorsan értesíteni és mozgósítani tud a segítségnyújtásra és a felmerülő probléma megoldására. Az a legszerencsésebb, ha az első helyen megadott kapcsolattartónak van kulcsa a Gondosórát viselő lakásához, és lehetőség szerint a közelben lakik, valamint bizalmi kapcsolatot ápolnak egymással.
A kapcsolattartó(k) megadása nem kötelező, de ajánlott. A regisztráció keretében csupán egy kapcsolattartó megadására van lehetőség. Másodlagos, harmadlagos kapcsolattartó megadására akkor van lehetőség, amikor a felhasználó már kézhez kapta a Asistóráját és elindítja az első teszthívást.
Azért fontos, hogy minden felhasználónak legyen legalább egy megadott kapcsolattartója, mert előfordulhat olyan helyzet, amikor olyan személy bevonására van szükség, aki könnyen és gyorsan elérhető és mozgósítható. Például ilyen eset, amikor elesett a felhasználó az udvaron és a kihűlés veszélye fenyegeti.
Esetjelzéskor a diszpécser a következő számról értesíti a kontaktszemélyt: 0775174056. Kérjük, minden kontaktszemély mentse el a telefonjába ezt a telefonszámot!
Hogyan regisztrálhatok?
A PROGRAM IGÉNYLÉSÉNEK FELTÉTELEI - TÁMOGATÁSSAL
A „Gondos-óra” program által nyújtott szolgáltatásokban a következő célszemélyek részedülhetnek:
Egyedül élő idős személyek;
Családdal együtt élő idős személyek, akiknek a program által nyújtott kiegészítő segítségre van szükségük;
Olyan személyek, akik betegség, fogyatékosság, vagy más egészségügyi okok miatt veszélyeztetettségi kategóriában sorolhatóak.
Feltételek:
Állandó vagy ideiglenes tartózkodási engedély Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén;
Az 1 és 2 kategóriában tartozó személyek esetében orvosi ajánlás szükséges, melyet család- vagy szakorvos állít ki, valamint más betegséget, fogyatékosságot, szükséghelyzetet igazoló akta.
Az eszköz használatának havi költsége 100 lej, amelyből:
havi 70 lej (70%) a Szociális Támogatási Igazgatóság által fedezett összeg;
havi 30 lej (30%) a kedvezményezett hozzájárulása.
A PROGRAM SZOLGÁLTATÁSAINAK IGÉNYLÉSE ÉS A MEGITÉLÉS FOLYAMATA
A program szolgáltatásainak igénylését a kedvezményezett vagy az őt jogilag képviselő személy nyújthatja be, a sepsiszentgyörgyi Szociális Támogatási Igazgatóság Erege utca, 19. szám alatti székhelyén, egy formanyomtatvány kitöltésével, hétfőtől csütörtökig, 9,00-13,00 óra közt.
A kérés mellé a kérvényezőnek csatolnia kell minden szükséges iratot, ahhoz hogy a személyes dosszié teljes legyen a jogosultság megállapításához. A benyújtott iratcsomónak a következőket kell tartalmaznia:
Kérés (formanyomtatvány), a kérvényező vagy az őt jogilag képviselő személy aláírásával;
Személyazonosságot igazoló akta másolata;
A kérelmezőt jogilag képviselő személy, valamint a családtagok személyazonosságát igazoló akta másolata – adott esetben;
Orvosi ajánlás, melyet a család- vagy szakorvos állít ki – adott esetben.
Az iratcsomó elfogadása érdekében, a személyes dossziénak tartalmaznia kell minden iratot és dokumentumot, amelyet az érvényben lévő törvénykezés előír.
A felmérés és az egyéni beavatkozási terv elkészítése a kérés benyújtásától számítva 10 munkanapon belül történik meg. A kérés elfogadására vagy visszautasítására vonatkó döntést, a beavatkozási terv véglegesítésétől számítva legtöbb 5 napon belül állítja ki a Szociális Támogatási Igazgatóság, majd a kiállítástól számítva 5 munkanapon belül közli ki a kérvényezőnek.
A regisztrációt a szolgáltatás igénybevételére jogosult személy vagy az igénybevételre jogosult személy megbízásából bárki elvégezheti.
A PROGRAM IGÉNYLÉSÉNEK FELTÉTELEI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE NÉLKÜL
Az eszköz használatának havi költsége 100 lej
1. lépés
Kattintson a regisztráció gombra, ahol néhány személyes adat (személy- és lakcímigazolványban szereplő adatok) pontos megadására van szükség.
2. lépés
A regisztráció végén érkezik a megadott e-mail címére egy megerősítő levél, melynek visszaigazolásával véglegesítheti regisztrációját.
3. lépés
Ha az adatok egyeztetése során eltérés mutatkozik, munkatársunk megkeresi a regisztrálót a pontosítás érdekében. A sikeres regisztráció után az adatok átkerülnek a Szolgáltatóhoz. A kézbesítés körülbelül 3-4 hét, amelyről a Román Posta gondoskodik.
Csomag tartalma
A csomagban megtalálható kiegészítők:
1 db jelzőeszköz
1 db USB kábel
1 db USB csatlakozós hálózati adapter
1 db nyakpánt
1 db karpánt - opcionális
1 db Használati útmutató
Kérjük a kiszállított doboz és annak csomagolásán található, jelzőeszközt azonosító szám (ún. Obj-szám) megőrzését, hogy visszaküldés vagy azonosítás esetén rendelkezésre álljanak.
Segitség gombnyomással
RÓLUNK ÍRTÁK