Kockafeszt 2018
A tavalyi hatalmas siker után idén is megszállták a kockák a Keresztury VMK épületét. Szombat reggel, a Kockafeszt kapuinak nyitása előtt, a landorhegyi gyermekotthon lakóival látogattuk meg a rendezvényt.
Flaisz Gergő igazgató rövid köszöntője után megcsodáltuk azokat az aprólékos munkákat, melyeket a legó játék fiatal rajongói alkottak. Makovecz Tamás nem csak megnyitni jött a rendezvényt, a horgász szenvedély azonnal utat tört, rögtön botot ragadott, hogy a jövő pecásaival legótóból legóhalakat akasszon horogra.
Nem csak nézelődni lehetett, több teremben is folyt az építkezés. A képzeletnek semmi sem szabhatott határt, így aztán a gyerekek által épített vidám városunkban megfért egymás mellett a kórház, a stadion, az uszoda és a temető is.
Egészen különleges dolgokat is láthattunk. Hogy a mai világban semmilyen szakma nincs biztonságban az automatizáció elől, azt egy ügyes kis robot is bizonyította, amelyik itt a piros hol a pirost játszott, egyelőre még változó sikerrel. Azért szerencsére nincs minden veszélyben, a legózás örömét nem kell félteni, a fantáziánkat semmilyen gép nem pótolhatja.
2018. február 17.