Kötelező egy alapos fürdés a poros fesztiválok után

2012. augusztus 29., szerda, 20:03 • Utolsó frissítés: 2012. augusztus 30., csütörtök, 12:40

Hétvégén még Péterfy Bori progresszív tombolásával integettünk a nyárnak egy utolsó utáni fesztiválnapon, és vártuk, hogy beüssön a barnán rezgő őszi űr. Amíg azonban lesznek emberek, akik simán kölcsönadják a nappalijukat koncerttérnek, vagy képesek öntőüstök és vizes medencék köré csalogatni másokat, zenét, vagy mesét hallgatni, addig távol marad az üresség.

Bár jó néha elzarándokolni a Müpába, megnézni egy fotókiállítást a Mai Manóban, vagy a Szépművészetiben lekövetni az épp aktuális nagy művész életművének egy szeletét, még jobb elengedni olykor a mainstream kultúrafogyasztás görcsösen rángatott fonalát, hogy aztán arisztokrata merevség nélkül huppanjunk oda a medence szélére a zsíros kenyerünkkel. Mintha otthon lennénk. Ötödször is itt a Kultúrfürdő.

Istállóból koncerttér

Besétálunk egy budai ház udvarába, azt mondják, korábban bordély is üzemelt az egyik szárnyban, a nyilak viszont hátra irányítanak a fák közé. Csellószonátákat jöttünk hallgatni egy magánlakásba - a vendéglátó arról mesél, hogy az otthonuk évtizedekkel ezelőtt istálló volt és kocsiszín, alatta pedig barlang van, nem pince.

Szinte nem is érti a kérdést, amikor azt firtatom, miért adták kölcsön a lakásukat ennyi embernek; evidenciának tekinti. Azt mondja, tavaly áthallatszottak a kultúrfürdős koncertek a mostanra életveszélyessé vált szomszédos ál-törökfürdőből, nekik pedig megjött a kedvük, hogy közelebbről is belehallgassanak, aztán, hogy beszálljanak.

Könnyű, nyáresti koncertet ígérnek, negyven-ötven ember kuporodik össze egy nappali padlóján, ahol a hatvanéves ugyanúgy vállalja a törökülést, mint a négyéves, sőt, az alternatív jógapóz hozzáad a hangulathoz. Az előszobában még pont van egy hely a gyerekek gumicsizmái mellett, ott a könyvespolcra is rálátunk, ha elkalandoznánk.

Stoll Péter (cselló) és Kassai Róbert (zongora) zenélnek, mindketten bejártak már több külföldi hangversenytermet, de jól áll nekik a családias minitér is. A szűk egy órába beleférnek az olyan közönségdarabok, mint Mozart Török indulója, vagy Chopin Cisz-moll noktürnje, de sok a laikust ismeretlenségével beszippantó szám is. Kint eső, szendvicsek és bor, bent zene, mi pedig biztosan tudjuk már akkor is, hogy nem állunk meg itt. Más helyszín, más műfaj is kell.

Jin-jang élmény

Kedden már egy 19. századi, faszerkezetű gyárcsarnokba érkezünk, olvasztókemencék és öntőüstök közé. Hatalmas a tér, de a fuvola és a harsona hangja sem veszik el benne. A Barnabás Fuvolakvintett és a Four Bones harsonanégyes nehéz dologba markolt, mikor összeállt, ugyanis egyik formációra sem gondolnak a zeneszerzők igazán. A kotta tehát kevés, zenei átiratot készíteni viszont izgalmas kihívás.

Ennél csak az izgalmasabb, amikor ez a két együttes egymás mellé kerül egy estére. A fuvola suhanó pianói összekacsintanak a harsonák játékos erejével, a nők energiái a férfiakéval, a produkciók különállóak, a hangok mégis egymást támogatják - teljes a jin-jang élmény.

A koncert legszebb része mégsem a zene, vagy a zenészek egymás iránti tiszteletének tapinthatósága, hanem az emlékezés magától értetődő csendje, ami a kvintett pár napja elhunyt tanárának és névadójának, Barnabás Zoltánnak szól. A lányok biztosak benne, hogy már Mozarttal kvaterkázik, sőt, a mester legkirívóbb zeneszerzői hibáit is megpedzette már neki.

Chilis-vaníliás török kaja

A fürdőzés itt sem áll meg, szemezünk a további programokkal, a szervezőktől pedig segítséget kapunk, mit ne hagyjunk ki semmiképp sem.

Lesz például bolhapiac a Margit utca kilencben, ami önmagában megér egy sétát. A helyszín még alakulóban van: két romos, fákkal benőtt ház udvarát alakítottak át, ahol délelőtt termelői piac, este pedig tánc és zene lesz majd egyszer, Kultúrfürdőtől függetlenül is.

Ugyanitt egy másik alkalommal a Chili és Vaníliával ehetünk végig egy isztambuli reggelit élő zenével. Amit ígérnek: tepsibörek, menemen, és joghurtos padlizsán a Gül Baba tövében (vigyázat, regisztrálni kell!). Szintén itt énekli majd el a Csíkszerda improvizációs kórus a Fából faragott királyfi történetét. Ária nélküli opera, szereplőmentes történetmesélés, hömpölygő zene.

Csobbanós

De hogy a valódi fürdős eseményeket se hagyjuk ki, az egyik központi helyszín a Vízivárosban most a Veli bej fürdő, amit 1574-ben egy forró vizes mocsárra húztak rá. Ha erre tévednénk, mindenképp vigyünk fürdőruhát, a programok közül pedig mindenképp vessük bele magunkat a Hangfürdőbe. Megérkezés, léleklazítás, fényakkord, relaxáció és kórusimprovizáció. Csend. (A hangpamacsokba itt bele is hallgathatunk.)

Ezen túl lesznek még Shakespeare szonettek Senával, Gyabronka József önálló esttel jelentkezik, játszik a Závada Pál és a Szakértők, a szeptember közepéig futó programsorozatnak pedig méltó befejezése is lesz.

A közönség a gálatúra keretében térképek segítségével kisebb-nagyobb csapatokban járja be a környék nem hétköznapi részeit. A titokból annyit árulnak el, hogy a séta közben meglepi a társaságot egy-egy csapat zenész, kórus, vagy színművész. Hogy ki, mikor, és a Víziváros melyik eldugott kapualjában, utcájában, vagy panorámás kilátójában tűnik fel, az a játék része lesz.

forrás: www.hvg.hu

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 23. szám

A hegyvidéki fuvola Londonban is csillog

Egy tizenkét éves kislány, a Solti György Zeneiskola zongora szakos tanulója 1994-ben meglátott valakit fuvolán játszani. Azonnal tudta, ez lesz az ő „igazi” hangszere. Hogy miért? Mert szép volt a hangja, gyönyörű a formája és – csillogott. A következő iskolai évben már a fuvola szakot is felvette, Éliás Vera tanárnő mellett Barnabás Zoltán fuvolatanár osztályába is bekerült. Az egykori „kislány”, Vámosi-Nagy Zsuzsa az idén megkapta az angol királynő kitüntetését a világhírű Royal Academy of Music legjobb hallgatójaként.

Majdnem lázadás Jó adag vagányság kell ahhoz, hogy valaki egy fuvolakvartettet alakítson. Vagányság, emberi és zenei értelemben egyaránt. Vonósnégyes, fúvósötös – ezek megszokott formációk, nem is beszélve arról, mennyire komoly irodalommal rendelkeznek. Egy fuvolakvartett viszont jobbára csak átiratokból él, és minden pillanatban vállalnia kell az átiratokkal járó természetes kockázatokat.

Vegyük például Bach Brandenburgi versenyét. A mű alapvető sajátossága a monumentalitás, és jó kérdés, hogy mi lesz ezzel a hatással akkor, amikor történetesen egy fuvolakvartett játssza a darab valamelyik tételét.

A Barnabás Fuvolakvartett repertoárjában éppenséggel ott vannak a Brandenburgi verseny egyes tételei. És amikor eljátsszák valamelyiket, kisebb csodák tanúja lehet a hallgató. Egyáltalán nem szelídülnek meg a mű tételei, hiszen megtartják eredeti lendületüket és dinamikájukat. Ám óhatatlanul is egy másik dimenzióba viszi át őket a kvartett, ahol a mű nagy, mondhatni, kitárulkozó jellege meghitt bensőséggé, már-már egyfajta zenei intimitássá válik. Persze eleve nagy szerepe van ebben a fuvola sajátosan lágy hangjának is.

Bevállalós dolgok ezek, különösen akkor, ha a hallgató bizonyos automatizmusok rabja. Azaz eleve úgy gondolja, hogy egy fuvolakvartett szükségszerűen a vonósnégyesek gazdag irodalmából merít, mert hát mi mást is tehetne.

A Barnabás kvartett alapjában véve kvintett. A hivatalos nevében is a kvintett szerepel. Öt fiatal hölgyből, történetesen Vas Michaelából, Vásárhelyi Zsókából, Szikora Borbálából, Fekete Csillából és Kollár Annából áll. De mivel nem ér rá mindig mindenki, ezért sokszor játszanak kvartettformációban. A hölgyek elmondták, szinte mindannyian tízéves korukban kezdtek zenét tanulni és ismerkedni a hangszerrel a budapesti Solti György zeneiskolában. És mindannyiukat Barnabás Zoltán tanította. Illetve ha úgy vesszük, tanítja ma is. Ami azért furcsa, mert a hölgyek többsége most éppen húszas évei közepén jár, és azoknál, akik zenét tanulnak általában az érettségi számít választóvíznek. Egy kerületi zeneiskolából nézve ugyanis egészen más a világ, mint egy konzervató­riumból. Egy kerületi zeneiskola nem ígér professzio­nális pályafutást, tulajdonképpen ezt ismerik fel legkésőbb az érettségi környékén a diákok, és ezért is hagyják abba többnyire a zenetanulást. Sajnos. Talán túl patetikusnak tűnik, de ezzel a társadalom zenekultúrája lesz szegényebb, vagy pontosabban még szegényebb, mert a színvonalával már most sem lehet dicsekedni.

Az öt lány viszont felnőtté cseperedve sem szakított a muzsikával. Biztos, hogy szerepet játszik ebben a belülről jövő természetes zenei érdeklődés, de hát ehhez kellett egy pedagógus, történetesen Barnabás Zoltán, és kellett a barátság is. Ez a fogalom is elcsépelt frázissá lett talán, de a hölgyek állatják, ők barátok, és ennek igencsak nagy szerepe van abban, hogy működik ez az együttes, pontosabban működni képes az együttes, mert azt mondják, hogy természetes emberi kapcsolatok nélkül nincs semmilyen művészeti produkció.

Hat éve alakult a Barnabás Zoltán nevét viselő együttes. A névadásnál vita nem volt, ezt mindenki a természetesnek és magától értetődőnek találta. És nemcsak azért, mert a hölgyek Barnabás tanár úr keze alatt tanultak, és tanulnak ma is, hanem azért, mert Barnabás Zoltán készíti az együttes repertoárjában szereplő darabok döntő többségét is. Laikusként nehéz megítélni, hogy mekkora munka lehet ez, de ha csak azt vesszük, hogy így az ember zenei géniuszok kvázi társszerzőjévé válik, már magát a felelősséget sem lehet lebecsülni.

A hölgyek elmondták, hogy a hangszer, mármint a fuvola, egyfajta reneszánszát éli. Annyiban mindenképpen, hogy a kortárs szerzők szeretik a fuvolát, és írnak is rá darabokat. Bár adott esetben a pszichologizálás lehet egy írás legotrombább hibája, azért azt most sejtetni kell, hogy a kortárs zeneirodalom épp azért fordul olyan szívesen a lágy hangú fuvola felé, mert már elviselhetetlenné fokozódott a harsányság a világban.

Ami az együttes repertoárját illeti, van abban minden. Bach, Händel, Mozart, Debussy. Hogy csak néhány példát említsünk. Adná magát, hogy főként a barokk világából merítsen a kvintett, hiszen a kor szerzői eleve szívesen írtak fuvolára. De nem, az együttes eleve nem akarja bizonyos korszakokba bezárni magát. Az egyik legutóbbi koncertjén, amikor egyébként kvartettként játszott a formáció, ráadást kért a közönség. Megkapta. És ezúttal Smetana Moldvája csendült fel. Szinte megdöbbentően hatott a jól ismert darab metamorfózisa, miközben a mű lényegét tekintve ugyanaz maradt. Különös módon hatott az is, hogy ezt a nagyformátumú, amúgy szélesen áradó kompozíciót, amelynek előadását csak hangversenyteremben s persze szimfonikus zenekarral tudja elképzelni az ember, egy szolid kis terem négy fala közé hozta a kvartett. Ebből logikusan következne az is, hogy ha sok ilyen és ehhez hasonló kisegyüttes lenne, akkor azok sikeresen népszerűsíthetnék a klasszikus és kortárs ze­nét. De hát ez így nagyon elcsépelt gondolat, és nagy baj van ott, ahol népszerűsíteni kell a klasszikus zenét, s az nem az iskolai oktatás, illetve a Kodály módszer természetes folyományaként szerettei meg magát az emberrel. Ugyanez vonatkozik az autentikus magyar folkra is. Mindezt azért szükséges itt megjegyezni, mert egy ilyen cikkben ugye tilos a politika, de most mégiscsak idekívánkozik, hogy a jelenlegi kormány heti egyetlen órára szeretné csökkenteni az általános iskolákban az ének-zenei órák számát. Ha megtartja egyáltalán a tantárgyat. És ugyanígy jár majd a rajz és a művészettörténet is, s ha a szomorú kezdeményezés logikáját vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy valahol a végén sor kerül az irodalomra is.

No de vissza az együttes repertoárjához! Nyilvánvaló, hogy mindent nem lehet átírni egy fuvolakvartettre, illetve -kvintettre. Már csak sem, mert a fuvolának is megvannak a maga korlátai. Aligha lehetne hatásosan előadni egy fuvolakvintettel például Penderecki Hirosimáját.

Mint ahogy az eddigiekből nyilván kiderült a zenekar tagjai amatőr muzsikusok. Többségük egyetemre, főiskolára jár, van, aki az építészetet, más a pszichológiát választotta élethivatásul, de van, aki például gyógytornász lesz, sőt olyan is van, aki már újságíróként dolgozik. A zenekar tagjai elmondták, hogy hetente háromórányi próba fér az életükbe. Egy kialakult repertoár szinten tartásához ez akár elegendő is lehet – ha sok egyéni gyakorlás járul hozzá -, de így tudja majd átlépni a professzionalizmus határvonalát az együttes. Nem az egyes produkciókról van itt szó elsősorban, hanem arról a folyamatos pszichikai készenlétről s az arról az erőről és időről, arról a koncentrációról és teljes elmélyülésről, amelyet a professzionális zenei pályafutás megkövetel. Ezt nehéz hozni. Egy-egy darab, egy kisebb repertoár magas szintű előadásához elegendő a jó értelemben vett műkedvelői elkötelezettség, de egy teljes zenei életpályához kevés. No de ki akar itt profi lenni? A kvintett tagjai közül talán csak egy hölgy kacérkodik zenei pályafutással, ő már konzervatóriumban tanul. A töb­biek viszont jól érzik magukat jelenlegi bőrükben. Azt mondják, életük részévé vált az, amit csinálnak, vagy más szóval: kiteljesítette az életüket. A zene, illetve a zenélés izgalmas kaland számukra, amit éppúgy nem akarnak abbahagyni, mint ahogy a dohányos sem teszi le önként a cigarettát. Ha nincs, hiányzik. Bár túlságosan is fiatalok ahhoz, hogy ismerjék azt a polgári világot, amelyben magától értetődő dolognak számított a zenetanulás és persze a házi zenélés. Nemcsak a közösségeket erősítette meg, de elengedhetetlen része volt az úgynevezett polgári kultúrának. Az pedig, ha engedi a történelem, hogy éljen még néhány évtizedet, akkor a nemzeti kultúra egyik legfontosabb pillérévé válhatott volna.

Vitán felül áll persze, hogy a Barnabás Fuvolakvintett messze túl van a jó értelemben vett műkedvelő házizene szintjén. Sőt! Sűrűn kap meghívásokat, önálló koncerteket ad. Talán nem is a muzsika a legfontosabb abban, amit csinálnak, hanem a példa, életformájuk példája. Hiszen egy pénzre éhes, profitra kattant világban szinte mindennel szembemennek azzal, amit csinálnak. Ez már majdnem lázadás.

Hol a vége? Ifjú hölgyekről van szó, nyilván addig tart az egész, amíg családot nem alapítanak. Vas Michaela szerint viszont ez tévedés. Még csak akkor csinálják majd igazán, hogy mindezt átadhassák a gyerekeiknek is.

Sinkovics Ferenc

Archívum 2011. október 11.

Solti-koncert és óriáskórus

A hegyvidéki tanintézmények ebben az esztendőben is méltóképpen ünnepelték a zene világnapját. A Solti György Zeneiskola növendékei és tanárai népszerű dallamokat adtak elő a megújult MOM Kulturális Központ színháztermében, míg a Kós Károly iskolában közös éneklés zajlott.

Azt hiszem, mindnyájunkban van valami, ami nem változik: a jó, az egyensúly érzése, az, hogy összhangban akarunk lenni magunkkal és a világgal, amelyben élünk. De szükségünk van arra a reményre is, hogy van valami rajtunk kívül, ami arányokat ad és irányt szab életünknek. A zene éppen azért él és lélegzik, hogy elmondja nekünk: kik vagyunk, és mivel kell szembenéznünk – írta Az ember zenéje című könyvében Yehudi Menuhin hegedűművész, akinek kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsa a zene világnapjának nyilvánította október 1-jét. Ezen a napon 1975 óta a világ minden pontján különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívunk.

A Solti György Zeneiskola a megújult MOM Kulturális Központban ünnepelt. A műsort a 11 éves Bede Domonkos nyitotta, aki idén még csak a harmadik osztályba lép, ám felnőtt művészekre jellemző, könnyed és magabiztos zongorajátékkal adta elő Bartók Béla Este a székelyeknél című darabját. A Barnabás Fuvolakvintett az Olasz nő Algírban című Rossini-opera nyitányát játszotta el. Az operarészletet a kvintett névadója, Barnabás Zoltán fuvolatanár hangszerelte az együttesre. A zeneiskola vonószenekara Mozart Szöktetés a szerájból operájából az Ozmin-áriát, valamint Bartók Román népi táncok művét mutatta be Bolla Milán karmester, a Bartók Rádió munkatársa vezényletével.

Mivel a nézőtéren túlnyomórészt a fellépő gyerekek szülei, családtagjai foglaltak helyet, a közönség fokozott izgalommal várta a nagy létszámú, egyesített nyári zenei tábori énekkar és zenekar produkcióját. A növendékek két darabot szólaltattak meg: Bruno Coulais zenéjét a 2004-ben Kóristák címmel bemutatott világhírű francia filmből, illetve a Valahol Európában című, Dés László zeneszerző és Nemes István szövegíró által jegyzett musical legismertebb részletét, amelyben boldogan énekelték együtt, hogy „a zene az kell, mert körülölel, ha van elég szív, a dal az csak így lesz szép!”

A koncert második felében a zeneiskola pedagógusaiból, végzett növendékekből, szülőkből, kerületben élő muzsikusokból álló Hegyvidéki Solti György Zenekar lépett fel, Bolyky Zoltán vezetésével, Liszt-művekből összeállított műsorral. A zeneszerző születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük október 22-én, ebből az alkalomból az egyik legnépszerűbb szimfonikus költeménye, a Les Préludes csendült fel, majd ezt az Esz-dúr zongoraverseny követte Mikó Szilvia zongoraművész közreműködésével.

*

Idén is összeállt az óriáskórus, amelyben a Kós Károly mellett az Arany János, a Németvölgyi, a Tamási Áron, a Pannonia Sacra és a Zugligeti iskola, illetve a Városmajori Gimnázium diákjai léptek fel. Az iskolásoknak a még kisebbek is besegítettek, ők a Városmajori Óvodából érkeztek. A dalokat Blazsek Andrea, Fricsovszky Mária, Gendurné Balogh Katalin, Mitók Mónika, Opánszki Dávid, Szebedy Zille és dr. Szilágyiné Csornai-Kovács Beatrix énektanár tanította be, akik együtt daloltak a lelkes gyerekekkel. Az eseményen Zámbó Istvánné kerületi ének–zene szaktárgygondozó is részt vett.

A Kós Károly iskola udvarán közel hatszáz gyermek állt fel körbe az örömzenéléshez. A hagyományokhoz híven elsőként a Viva la musica című kánont adták elő. A Praetorius-művet két másik kánon követte Bárdos Lajostól, aki épp október 1-jén, a zene világnapján született száztizenkét évvel ezelőtt. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan sok népdal is elhangzott. Most Bartók Béla gyűjtéséből válogattak, születésének százharmincadik évfordulója kapcsán a zeneszerző legnépszerűbb népdalfeldolgozásai szerepeltek a műsorban. A közös éneklést mindig más-más karnagy vezette.

A Pannonia Sacra kórusa Bárdos Lajos Liszt Ferenc című háromszólamú művével tisztelgett a 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének és minden idők egyik legnagyobb zongoraművészének emléke előtt. Szokolay Sándor Énekszó, zeneszó művét a felső tagozatosokból álló Kós Gyermekkar tolmácsolta. Ezzel a dallal három nagyszerű pedagógust is köszöntöttek: Bodzsár Istvánnét, Szalóki Anikót és Máté Gyulát, akik harminc éve dolgoznak szívvel-lélekkel a gyerekekért a Kós Károly iskolában. A program zárásaként Szokolay Sándor Fohászkodás a nemzet felemelkedéséért című kompozícióját énekelték el a tanulók, amit ez év tavaszán több kórus, köztük a Kós Károly és a Pannonia Sacra iskola énekkara együtt adott elő az idén 80 éves zeneszerző tiszteletére a Városmajori Jézus Szíve Templomban.

z.

Archívum 2012. január 17.

Jelmezes opera az újévi hangversenyen

Könnyed, szórakoztató dallamokkal köszöntötte az idei évet a Solti György Zeneiskola. A MOM Kulturális Központban rendezett hagyományos újévi hangversenyen elsőként a csellózenekar lépett fel Fábián Klára vezetésével, a növendékek az amerikai Leroy Anderson egyik vidám, a színpadi élményt hangszerpörgetéssel megspékelő darabját adták elő.

A Győri István vezette gitárzenekar magyar verbunkost pengetett, két táncművész, Ragoncza Anikó és Ragoncza Imre produkciójával színesítve, majd a gitártanárok mutatták be Fernando Sor 19. századi spanyol szerző Seguidillas című szenvedélyes muzsikáját a szolfézs- és zongoratanárokból alakult női kar közreműködésével. A fuvolazenekar, Szalóky Béláné vezényletével, Barnabás Zoltán által hangszerelt tüzes mexikói dallamokkal emelte még magasabb hőfokra a közönség hangulatát, majd jött a közkedvelt Carmen – Bizet operájából a Bolla Milán vezette vonószenekar játszott részleteket.

A koncert második felében ismét egy az andalúziai fővárosban játszódó opera került színre. A népszerű Rossini-mű, A sevillai borbély rövidített, jelmezes változatát a Hegyvidéki Solti György Zenekar mutatta be, karmesterként és rendezőként Bolyky Zoltán közreműködött. Almaviva grófot és szerelmét, Rosinát Honiger László és Hajdu Veronika alakította, a szigorú gyám, Bartolo doktor, valamint Basilio, a zenetanár karakterét Gradsach Zoltán, illetve Kelemen Dániel formázta meg, míg a fifikás Figaro szerepében Mikecz Kornél sziporkázott.

z

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

• 2012. május 15.   -   fidelio internetes újság

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

A Magyar Művészetoktatás Napja különleges apropóját az adta, hogy 90 éve, 1922-ben Kacsóh Pongrác javaslatára döntött úgy a székesfőváros, hogy intézményesen segíti a gyerekek zenei nevelését, és 60 éve, 1952-ben államosították az ország zeneoktatását. Utóbbi döntés alapozta meg a magyar hangszeres zeneoktatás sikerét, így lehetett - Kodály Zoltán intenciója nyomán - a zene valóban mindenkié. 1980 óta e koncepcióhoz csatlakoztak fokozatosan a társművészetek. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és az Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete szakmai elismeréseit, a Művészetoktatásért díjat idén intézményi kategóriában a 2011-ben százéves, Prima Primissima Díjjal kitüntetett Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola (igazgató: Mészáros Lászlóné) kapta. Egyéni kategóriában kiemelkedően eredményes pedagógusok - Balla Tibor, a tiszafüredi Fekete László Zeneiskola tanára;  Barnabás Zoltán, a Budapest XII. kerületi Solti György Zeneiskola tanára; Marosné Kovács Tünde, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola tanára; Pernecker János, a sárvári Koncz János Zene és Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója, valamint R. Szabó István, a Budapest XVII. Kerületi Bartók Béla AMI tanára -  kaphatták meg 2012-ben a Magyar Művészetoktatásért-díjat. A legtehetségesebb, országos versenyeken első helyezést elért zeneiskolás növendékek pedig a délelőtti, délután és este rendezett gálakoncerteken mutatkozhattak be. Az esti hangversenyen - mely egyben fővárosi zeneiskolai tanévzáró is volt - köszöntötték a több mint 35 éve aktív művésztanárokat (Orsós Vendelné Zahoránszky Mária, Tóthné Neográdi Mária, Lorenz Dávid, Szilágyi Márta, Feketéné Kurcsinka Erzsébet, Halászné Veres Zsuzsa, Kaiser Adrienne, Pallagi Judit, Szilágyi Pálma, Vass Valéria, Kiss Tünde, Szabóné Hegedüs Márta, Pászti György, Szilveszterné Dobos Katalin, White Julianna).

Az egész napos rendezvény keretei között minikonferenciát is rendeztek a művészeti nevelés aktuális kérdéseiről. Elsőként Thaisz Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (néhány nappal ezelőttiig: NEFMI) oktatási tanácsadója a pedagógus életpályamodellről, és annak a zeneoktatást érintő vonatkozásairól beszélt. Az életpályamodell 2013. őszi bevezetésével egyidejűleg, a közoktatás "államosítása" részeként állami fenntartásba kerülnek az alapfokú művészetoktatási iskolák (ez lesz a zeneiskolák legújabb elnevezése) is. Az intézmények fenntartásáért nem a kormányhivatalok, hanem a szakminisztérium keretein belül létrejövő központ (és területi kirendeltségei) fog felelni, ahol művészetoktatással foglalkozó szakreferensek is dolgoznak majd.

Az átalakulással egyidejűleg a tanárok fizetése azonnal megemelkedik, a differenciált továbblépésre (pedagógus/2 illetve mesterpedagógus fokozatba) pedig a 2013-18 között esedékes teljes körű pedagógus-minősítés eredményeképp nyílik mód. A jelenleg is meglévő, elsősorban az intézmények működését ellenőrző dokumentáció alapú minőségbiztosítási ellenőrzés mellett a pedagógusok értékelését szolgáló művészetoktatás-specifikus minősítési protokoll kidolgozása a következő hónapokban esedékes. Annyit már most is lehet tudni az értékelési rendszerről, hogy háromfős (egy köznevelési szakértőből, az intézményvezetőből valamint egy hasonló munkakörben dolgozó pedagógusból álló) bizottság az illető tanár teljes körű tevékenységét fogja vizsgálni, többek között óra- és hangverseny-látogatás, kérdőíves diákvéleményezés és a pedagógus önértékelő dolgozata segítségével. A rendszer célja a szakember szerint nem elsősorban a rostálás, hanem a pedagógusszakma presztízsének erősítése.

Ugyanezt a célt szolgálja az ún. "32 órás szabály" is, amely a kötelező óraszám 10 órás megemelésével nem leépítéseknek kíván megágyazni, hanem a „keveset keres, de keveset dolgozik" közkeletű vélekedés alapját számolná fel azzal, hogy kimondja, a pedagógus is heti 40 órát dolgozik, melyből 80%-a kötött munkaidőben, az intézményvezető által ráosztott feladatkörben tevékenykedik. Tulajdonképpen tehát az eddig tételesen el nem számolt, oktatással kapcsolatos tevékenységek (koncertlátogatás, a növendék versenyre kísérése, növendékhangverseny, művészi tevékenység stb.) nevesítéséről van szó, a nevelés-oktatással töltött munkaidő ugyanis az új köznevelési törvény (2011/CXC.)  szerint 22-26 óra lehet (az eddig adható 8 túlóra tehát lecsökken négyre). Thaisz Miklós beszámolt arról is, hogy a törvényben körvonalazott "egész napos iskola" koncepciója nem lehetetleníti el a művészetoktatási intézményeket, hiszen a délután négyig minden iskolában kötelezően biztosítandó foglalkozásokon a diákoknak nem kell jelen lenniük, amennyiben alapfokú művészeti oktatásban vesznek részt.

A művészeti felsőoktatásban legalább ilyen horderejű változásokra lehet számítani a következő években - derült ki Dr. Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja A zenetanárképzés várható változásai címmel tartott előadásából. A bolognai típusú zenei felsőoktatás szakértője nem rejtette véka alá, hogy a művészeti tanárképzési rendszer - az elhamarkodott és nem elég körültekintő bevezetésből fakadó - strukturális és megvalósítási hibáit is orvosolni kívánják. A hat zenei felsőoktatási intézmény által teljes egyetértésben elfogadott új tanárképzési koncepciót néhány hete terjesztették elő a minisztériumban. A közoktatási képzés mintájára 4+1 ill. 5+1 éves, mesterdiplomát adó osztatlan művészeti tanárképzési modellt alakítanának ki, a rövidebb ciklus végén az alapfokú, a hatéves képzés végén szerzett diploma pedig a középfokú intézményekben való oktatásra jogosítana, átjárhatósággal az osztott képzésben maradó hangszerművész-szakokra, valamint a Nyugat-Európában általános négyéves BA-szakokra. A tanárképzés pedagógiai tartalmát a közismereti igények helyett a művészetoktatás sajátosságaihoz igazítanák, a tanítási gyakorlatra fordított képzési idő pedig a jelenlegi fél évről a duplájára nőne - összefüggésben azzal, hogy a képzés kétszakos lenne, két hangszert, hangszert és kamarazenét, vagy hangszert és szolfézst párosítva. Ezzel a szinte minden zeneiskolát érintő, óraszámproblémákkal és a végzettséghez kötött munkakörökkel kapcsolatos anomáliákat orvosolnák rendszerszinten. A megújult - látszólag a régi rendszerhez visszatérő, de a bolognai szisztéma minden előnyét megtartó - művészeti tanárképzés 2013 szeptemberétől indulna, addig a képzés harmonizációját, valamint a tantervek kidolgozását kell a szakértőknek elvégezniük.

A konferencia utolsó felszólalójaként Nemes László Norbert, a Zeneakadémia zenepedagógiai műhelyeként is működő Kodály Intézet igazgatója a zenei nevelés jövőjével kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Előadásában a közoktatásra, tehát az ének-zene tanítására, valamint a zeneiskolai  oktatás és az iskolai zeneoktatás összehangolásának fontosságára irányította rá a figyelmet. A szakember szerint a kodályi koncepció humánus alapelvei elhomályosultak, kontextusa megváltozott. Az iskolai ének-zeneoktatás tananyaga, eszközei és módszerei menthetetlenül elavultak, a Kodály által oly fontosnak tartott progresszivitás és játékosság helyett „megkövült, megmerevedett gyakorlat" van, az énekóra és a diákok által ismert, hallgatott (és szeretett) zene között többnyire áthidalatlan szakadék támadt. Nemes László Norbert az új Nemzeti Alaptantervtől és az új kerettantervektől azt várja, hogy végre legyen kimondva: az ének-zene oktatás lényege nem az ismeretek átadása és a számonkérés, hanem elsősorban  közösségi élményforrásként, az önkifejezés és az aktivitás terepeként kezelendő. A közoktatásban a zenei írás-olvasás sem cél, hanem eszköz, a szakismeretek elsajátításának helye célszerűen a zeneiskolai szolfézsoktatás lenne. Az ének-zene oktatásnak a komplex nevelési módszerek, így a koncertpedagógia, a generatív (alkotó) tevékenységek, a néptánc vagy a Kokas-módszer felé is nyitnia kellene, és elkerülhetetlen, hogy a kortárs zene, a világzene, a jazz, az alkalmazott és a könnyűzene területén is eligazítást nyújtson. Mindennek gyakorlati megvalósulásához persze elengedhetetlenek a szerény anyagi lehetőségekkel bíró tanárok számára is elérhető rendszeres szakmai továbbképzések, valamint módszertani segédletek és adatbázisok. Mint Thaisz Miklóstól megtudtuk, az új Nemzeti Alaptanterv elfogadása május közepén megtörténhet, és az új kerettantervek megírása a nyáron befejeződik, ezután kezdődhet meg az új tankönyveket eredményező tananyagfejlesztés. Az oktatási szakértő ígéretet tett arra is, hogy a tartalmi újítások mellett az eszközfejlesztés szükségességéről sem feledkeznek meg.

Mit lehet mindehhez hozzátenni? Így legyen!

forrás: www.fidelio.hu

Archívum 2010. július 27.

Zenére hangolva

A Solti György Zeneiskola 62 növendéke és 12 zenepedagógusa egy felejthetetlen hetet töltött táborozással június 28-tól július 4-ig Pápa városában. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a Református Gimnázium és Kollégium adott otthont a XII. kerületi gyerekeknek, akik kerületünk szinte valamennyi iskolájából érkeztek; egy hét alatt pedig a társas muzsikálásban eltöltött sok-sok élvezetes óra közösséggé formálta őket.

Délelőttönként többórás zeneoktatásban vettek részt a növendékek: egyéni, kiscsoportos, kamara- és persze nagyzenekari formációkban egyaránt. Érdekessége volt a tábornak, hogy a legfiatalabb gyermek még nem töltötte be a 9. életévét, a legidősebb pedig 17 éves elmúlt. Ennek a vegyes korosztálynak a táboroztató kollégák sokszor egyedi szólamokat írtak, a kisebbeknek könnyítve a kottán, mert a cél az volt, hogy mindenki részt vehessen – saját tudásának megfelelően – a közös produkciókban. A tábori egyesített nagyzenekari szólamokat Barnabás Zoltán, a zeneiskola fuvolatanára írta át, szinte személyre szabottan a hatvankét gyermeknek.

A komoly szellemi munkát igénylő délelőtti próbák után változatos szabadidős programok nyújtottak tartalmas pihenést, kikapcsolódást, amelyek között szerepelt számháború, focizás, táncház, gyöngyfűzés, szalvéta technika, aquapark és egy különleges, nem mindennapi látogatás a NATO pápai stratégiai légi szállítási flotta bázisrepülőterén. Esténként a jól megérdemelt pihenés előtt tanár, diák együtt drukkolhatott a foci-vb éppen akkor játszott meccsein, de voltak gyerekek, akik még a takarodó előtt is zenei műsorszámot próbáltak az utolsó estén megtartott Ki mit tud?-ra.

A táborban eltelt hét nap valóban a zenéről szólt: a zenés ébresztőtől kezdve az alkalmi kórusig, a 19 tagú, fantasztikus csellózenekartól a fuvolazenekarig, a furulya-klarinét együttestől a gitáros kamarákig, majd az összes hangszeres gyermek és tanár együtt játszott az egyesített és egyedi tábori zenekarban. A tábor végén immár hagyománnyá vált a záró hangverseny, amelyen a növendékek megmutathatták az erre az alkalomra leutazó szülőknek, testvéreknek, barátaiknak és egymásnak, egy hét alatt mennyit fejlődött a hangszeres játékuk, milyen érzés kamaraprodukciókban, zenekarban játszani. A nagy melegben megtartott több mint másfél órás hangversenyen is rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan szerepeltek a gyerekek, felejthetetlen élményt nyújtva a telt házas közönségnek és persze maguknak is.

Kocsisné Dióssy Krisztina

táborvezető