Válasz a Taizé honlapon, az alábbi címen megjelent írásokra:
Ez az írás a keresztények közötti egység kérdésével foglalkozik.
Az egység, ahogyan Taizében értik
A fent említett írások alapján megpróbáltunk a végére járni annak, hogy a Taizé közösség szerint mit jelent az egység és hogyan lehet eljutni arra. Ahogyan más Taizé írásokban, itt is sok minden marad tisztázatlan, mert a megfogalmazás gyakran túl általános és az utalások tág teret engednek az eltérő értelmezéseknek. Úgy tűnik, ezzel csakugyan az a szándékuk, hogy mindenki megmaradhasson a saját hitében, a „különbözőség egységének” érzése mellett.
„Felhívás a keresztények kiengesztelődésére” című levelében Frere Alois a következőket kérdezi: „Miként válaszolhatnánk a társadalom új kihívásaira… anélkül hogy egybegyűjtenénk a Szentlélek mindazon adományait, melyekben a keresztények nagy családjának összessége részesült? Miként továbbíthatjuk mindenki felé Krisztus békéjét, ha megmaradunk az elkülönültségben?”
A Taizé közösség fő célja bizonyos értelemben a keresztények közötti egység kimunkálása (az egész emberiség kiengesztelődésének előkészítésként). Az említett írásokból az alábbi következtetést vonhatjuk le: a különböző felekezeteket Taizé „keresztény családokként” határozza meg, amelyeknek fel kell ismerniük egymáshoz tartozásukat. Ennek alátámasztására az 1 Korinthus 12-t használják, melyben Pál a test tagjainak hasonlatát használja, amelyek noha különbözőek, mégis egymáshoz tartoznak, s szükségük van egymásra a maguk másságában, egyediségében. Az is látható a cikkekből, hogy a Taizé mozgalom azt szándékozik keresni, ami a másikban igaz, anélkül, hogy kinek-kinek a saját egyediségét fel kelljen adnia. A hitvallások egységesítésének korábbi törekvéseit úgy jellemzik, hogy „mindenáron az ellentétes nézet bizonyítására helyezték a hangsúlyt”, ami a „hagyományok eltorzított értelmezéséhez” vezetett. Most, mondják, párbeszédet kell folyatnunk és nyitottnak kell lennünk mások látásmódjára, miközben nem szabad szem elöl téveszteni a lényeget (mit értenek ez alatt?) és azt, hogy félelmek nélkül elfogadjuk egymás másságát.
Egység a Bibliában
Szeretnénk a Biblia fényében megvizsgálni ezeket a gondolatokat, így először a két idézett igehelyre válaszolunk: 1Korintus 12 és Róma 12,4-6. Az összefüggés közelebbi vizsgálata nélkül azt feltételezi az író, hogy a test hasonlata a különböző keresztény hitvallásokra és hagyományokra vonatkozik. Nincs szükség a korai egyháztörténet különösen mélyebb ismeretére ahhoz, hogy tudjuk: egy ilyen magyarázat anakronisztikus, ezért el kell utasítanunk. Ha úgy akarjuk érteni a Pál apostol által írt szöveget, ahogy azt ő szándékozta, meg kell próbálnunk megérteni saját korát és helyzetét, amennyire csak lehetséges. Az írás kihasználása az, ha egyszerűen a mai, modern helyzetet magyarázzuk bele a Bibliába. Pál apostol idejében nem léteztek különböző felekezetek. Sok helyen voltak gyülekezetek, melyek gyakran Pál vagy valamelyik munkatársának igehirdetésére jöttek létre. A tanításban, lelkületben és az ezekből fakadó mindennapi életben való egység nagyon fontos volt. Egyetlen evangélium létezik, ahogy egyetlen Isten és egyetlen igazság, amit meg kell őrizni:
„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.”(Efezus 4,1-6)
Ez azt jelenti, hogy csak EGY egyház van, amely különböző helyeken összejön és amely „az igazság oszlopa és erős alapja” (1 Timóteus 3,15)
Pál a Korinthusiaknak írt levelet egy adott gyülekezetnek írta, adott problémákkal (bizonyos kegyelmi ajándékokat, mint amilyen a nyelveken szólás, túlhangsúlyoztak). Ezért használta Pál a test képét arra, hogy intse és helyreigazítsa őket. Látta, hogy a keresztények közötti alapvető egység és szeretet veszélybe került. Hangsúlyozta, hogy minden kereszténynek sokkal inkább a test építésén, azaz az egyházban lévő testvérekért kell fáradoznia, mintsem saját maga épülésén. A 27. versben így ír: „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” Minden egyes keresztény Krisztus testének tagja. Mindenkinek szolgálnia kell az Istentől kapott ajándékaival és így megtalálhatja helyét Isten egyházában.
Világos, hogy a Róma levélből idézett igét is ugyanígy kell értenünk. Pál itt konkrét ajándékokról beszél: prófétálás, tanítás, vigasztalás, intés, elöljáróság… hogyan lehet ezeket az egyes felekezetekre érteni?
A különböző tagok és ajándékok nyilvánvalóan nem a különböző felekezetekre vonatkoznak, melyeknek eltérő a tanítása, felépítése, liturgiája és szokása, s melyek eltérően magyarázzák az írást, Isten lényét, a tanítványságot, az egyházat, a megváltást és az örökkévalóságot. Valójában nincs egység ezek között a felekezetek között. Ennek valóságát nem lehet letagadni, hacsak valaki nem ismeri vagy nem veszi komolyan a Szent Írást vagy nem érdekli saját hitének tartalma és kikerüli a különbségekről való beszélgetést arra hivatkozva, hogy azok nem a lényeghez tartoznak. Az az egység azonban, amiről Pál beszél a test képén keresztül, nem létezhet enélkül.
Az igazság csak azt az igazságot jelentheti, amelyet Jézus kinyilatkoztatott, mindenki számára felismerhetővé tett, s amely egyedül képes arra, hogy mély Istenben való egységet teremtsen.
Alois testvér felhívása kiengesztelődésre egyáltalán nem bibliai értelemben vett egységre való felhívás. Arra hív, hogy a különbözőségeket és szembenállásokat egymáshoz kapcsoljuk, mondván, hogy senki sem birtokolja az igazságot. („Egy hagyomány sem állíthatja, hogy tökéletesen ismeri Krisztust." – idézet a „Melyek a különböző felekezetű keresztények közötti párbeszéd előfeltételei?” c. írásból) Senkinek sem kell változtatnia a saját gondolkodásán – csak keresnie kell a pozitívumot a többiekében. Isten Igéjének világos kívánalmai hiányoznak ebből a gondolkodásból és az evangélium igazságát következetesen aláássa.
A keresztény tanítással és „hagyománnyal” kapcsolatban világos szavakat találunk az Igében:
„Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét.” (Róma 16,17-18)
A tévtanítás különösen megtévesztő, amikor szép, ékes beszéd álruhájába öltözik. A keresztényeknek tudatában kell lenniük ennek és szilárdan ragaszkodniuk ahhoz, amit az apostoloktól tanultak. A keresztény hagyományt az apostolok tanítása foglalja magába, nem pedig évszázadokkal később lefektetett dogmák.
Az evangélium, amit Pál hirdetett ugyanaz, mint amit ma is megtalálunk a Bibliában. Pál így ír azokról, akik nem ragaszkodnak ahhoz, amit az Írás mond:
„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. Viszont, ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azonkívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Galata 1,6-10)
„Ami pedig a belopódzott hamis testvéreket illeti, akik befurakodtak, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban való szabadságunkat, s így minket szolgaságba taszítsanak, ezeknek egy pillanatig sem engedtük magunkat alávetni, hogy az evangélium igazsága megmaradjon nálatok.” (Galata 2,4-5, Kecskeméthy)
A Galata levélben az összefüggés azon zsidók veszélyes tanításáról szól, akik ugyan Jézust Messiásnak tartották, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a pogány keresztényeknek is meg kell tartaniuk a mózesi törvényt, ha Isten népéhez akarnak tartozni. Ebből a helyzetből nagyon jól láthatjuk, hogy milyen fontos volt a keresztényeknek a tanításban való egység. Összegyűltek ugyanis Jeruzsálemben, hogy keressék és megtalálják Isten válaszát ebben a kérdésben (lásd Apostolok Cselekedetei 15). Attól fogva mindazt, aki nem fogadta azt el, „hamis testvérnek” vagy tévtanítónak tartottak, nem pedig testvéreknek, akiknek „megvan a maguk igaza”.
Az igazságszeretet az előfeltétele az igazi egységnek
Vannak olyanok, akik intoleránsnak tartanák Pál szavait. Valójában Isten kijelentett igazsága iránti nagy szeretetét és a hívők egysége iránti törődését fejezik ki, aminek Isten jelenlétéről és szeretetéről kell tanúskodnia:
"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél." (János 17,20-23)
Az egység nem emberi eszközökkel, nem azáltal jön létre, hogy „Isten földi helytartója” megmondja, hogy mit kell másoknak hinniük és nem is az által, ha mindenki véleményét elfogadjuk anélkül, hogy a különbségekről beszélnénk. Nincs köze a sekélyes, jellegtelen és ismétlődő szövegű, meditatív énekek által kiváltott atmoszférához sem. Valójában a Taizé közösség az egység egy megtévesztő torzképét hívta életre. Mindazok, akik nem akarják feladni a saját életüket, nem keresik az igazságot és az evangélium megosztó kardjánál jobban szeretik a toleranciának nevezett közöny látszólagos nyugalmát, örömmel üdvözlik ezt.
Jézus azonban ezt mondta:
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt." (Máté 10,34-39)
A Szent Írás világossá teszi, hogy a hívők közötti egység csak az igazság talaján jöhet létre, s maradhat fenn. Isten mindenkiben elültette az igazság szeretetét, ami Isten felismerésére és a megváltásra vezetheti őt (2 Thesszalonika 2,10-12). Mindenki, aki nem helyezi a maga életét és „hagyományait” az Írások fölé, hanem hagyja, hogy Isten szava kiigazítsa hitét és értékrendjét, megtapasztalja Isten egyesítő erejét. Ő „szívükben, lelkükben eggyé” teszi őket. (Apostolok Cselekedetei 4,32)
Az igazsághoz való ragaszkodás azt is jelenti, hogy távol tartjuk magunkat mindattól, ami a Bibliában kinyilatkoztatott igazság ellen van:
„Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel.” (2 János 8-11)
Az akkori társadalomban az üdvözlés az érdeklődés jele volt, annak kifejeződése, hogy tudni szeretném honnan hová tart a másik. Gyakran megvendégeléssel is együtt járt. Mivel a vándorprófétának nyújtott támogatás abban segítette őt, hogy terjessze üzenetét, az, aki szállást ajánlott neki, maga is részesévé vált a tévtanítás terjedésének.
„Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: "Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr." (2Korinthus 6,14-18)
Őszintén hálásak vagyunk, hogy Isten Szelleme egységet formál közöttünk mind a tanításban, mind az életünkben. Mindannyiunkat átformált, megőrizte számunkra az ő igaz mércéjét az Írásokban és képessé tett minket arra, hogy megosszuk az életünket egymással. Így gondoskodhatunk egymásról és segíthetünk egymásnak abban, hogy ne térjünk el az igazságtól. Mindenkit, aki komolyan keresi az egységet más hívőkkel, arra hívunk, hogy ossza meg velünk gondolatait és kérdéseit.