Az (elmúlt 200 évre jellemző) emberi tevékenység az ökoszisztémák elpusztításával, valamint a közvetlen (vízelvezető) vízrendezésekkel csökkenti az örvénylésben lévő, az élőlények által fölvehető, a földi Élet feltételét jelentő víz és a többi tápanyag mennyiségét a Troposzférában, Hidroszférában, ökoszisztémában és talajban egyaránt. Emiatt az élettelenítés és kiszárítás miatt nem vált be a vízrendezés és a többi természet-átalakító tevékenység eddigi iránya.
Ezért kell a vízmegőrzést (és ezzel az ökológiai teljesítmény javítását) szolgáló vízrendezésre áttérnünk a jövőben.
1940 óta a belvízhálózat hossza valamivel több, mint 15 ezer km-ről 40 ezer km fölé emelkedett, míg a belvízi szivattyú telepek kapacitása 200m3/s-ról majd ötszörösére 900m3/s-ra emelkedett 2001-ben az elvezetett víz mennyisége 1,4milliárd m3 (ebből gravitációsan 1,15milliárd m3, míg átemeléssel 0,25milliárd m3). (Vízügyi közlemények, 2000. 3-4 Ijjas, 599.o.)
Az FVM által elkészített Aszálystratégia (FVM, 2002), amely az aszály helyzetek gyakoribbá és egyre költségesebbé válása miatt készült, a kedvezőtlen folyamatok aktív befolyásolásának fő eszközét az öntözésen alapuló vízpótlásban látja. Azonban az öntözés ma megszokott gyakorlata nem alkalmas arra, hogy önmagában kezelje az éghajlati változásból fakadó vízhiányt a mezőgazdaságban. A kisvízi időszak hozamaira alapozott vízpótlás minden technikai megoldás alkalmazása mellett sem tudja megoldani, csak a jelenleg is ellátott területek vízpótlását, ami elenyésző hányada akár az ország, akár a művelt területek nagyságának.
Az öntözésre rendelkezésre álló vízkészletek és az éghajlat változási forgatókönyvek stratégiai összevetését Simonffy Zoltán végezte el (Simonffy, Vízügyi közlemények 2000/3-4). Az öntözésre vonatkozó elképzeléseket a jelenlegi, a kapacitásokban meglévő lehetőségekhez képest is alacsony szinttől az ágazati fejlesztési tervekben megfogalmazott, a mai gazdasági keretfeltételek között már túlzónak ható szintig tekinti át.
A jelenleg ténylegesen öntözött mezőgazdasági területek nagysága 1300–1500 km2 között mozog. Az előretekintés gazdasági szemszögből is reálisan öntözhetőnek 3000 km2 –t tart.
Az optimista mezőgazdasági jövőképekben szereplő maximális öntözési teljesítmény megvalósításához szükséges feltételek:
a teljes technológiai megújítás; az augusztusi szűk keresztmetszeti időszak szinte teljes rendelkezésre álló vízmennyiségének a felhasználása;
a felvízi országokban minden lehetséges tározó kapacitás kiépül, de nem növekszik a vízfogyasztás, ami azt jelentené, hogy kizárólag a hazai területek nyári öntözése érdekében épülnének ki;
átvezetés kialakítása a Dráva, a Maros esetében és a Duna-völgyi főcsatorna bővítése.
Ezen feltételek megvalósulás esetén biztosítható 8300km2–nyi terület öntözése, amelyhez 2350 millió m3 víz szükséges. E feltételekről belátható, hogy megvalósulásuk legalábbis kérdéses.
A táblázat az öntözési forgatókönyvek összegzését mutatja be (Simonffy 2000). Véleményünk szerint a táblázat rámutat arra a problémára, előre vetíthető konfliktusra, hogy a teljes mezőgazdasági terület szempontjából az öntözéssel megvalósított nedvesség utánpótlás nem jelent megoldást (a jelenleg termesztett növények közül többet nem is lehet öntözni), miközben minden más felhasználás elől leköti a kisvízi időszakban rendelkezésre álló készleteket.
Ugyanakkor, a jelenlegi logikában azért van szükség a fenti nagyszabású víz átvezetési és öntözési hatékonyság növelő beavatkozásokra, mert a felhasználni kívánt készletek a regionálisan egyenlőtlenül eloszló kisvízi vízhozamokra épülnek. Eközben nem építenek a vízgyűjtő saját vízbő időszakának természetes alapú vízmegtartó képességének a felhasználására.
A vizsgált esetek arra is felhívják a figyelmet, hogy a felvízi országok tározóépítési tevékenységének megvalósulása jelentős hatással lehet a kisvízi időszak vízjárására.
A területi vízgazdálkodás témakörét a Víz Keretirányelv kidolgozása kapcsán sikerült részletesebben körüljárni. Az elkészült anyagunk megtalálható csatolva, az oldal alján és letölthető a vizeink.hu honlapról