ISOAQUA görbék története

Az ábra alapja, hogy a párolgás / párologtatás szempontjából az erdő és a szabad vízfelszín párologtatási képessége közel hasonló, ezért a természetes vízkörforgásban résztvevő vízmennyiség égkörbe jutási formái között (adott nagyságú lefolyás mellett) ön-szabályozott kapcsolat van. Ha az erdőterület csökken megnő a lefolyás, a korábban, a kistáji vízkörforgásban tartott víz a mélyen fekvő területeken gyűlik össze, de területi  hatásának mértéket szab, hogy az azonos beeső napenergia ebben az esetben, mint vízfelszínt párologtatja el. (Az ábra forrása: Szesztay Károly, Az Alföld vízháztartása, A víz szerepe és jelentősége az Alföldön, Békéscsaba 2000)

Az ábráról a jelenlegi területhasználati arányokra nézve azt a következtetést lehet levonni, hogy a rendszerműködésben résztvevő vízmennyiségre jellemző egyensúlyi vízháztartási pályától eltérő területhasználati mintázat valósul meg napjainkban. A jelenlegi alacsony erdőborítási arányból következik, hogy a jelenleginél nagyobb arányúnak kellene lennie a víz borította területeknek ahhoz, hogy a vízfelületről történő párolgás tudja átvenni a hiányzó erdők párologtató szerepét. A víztöbblet megjelenése tehát rendszer következmény, a földrajzi, talajtani adottságok determinálják, hogy mely tájegységekben összpontosul, tör majd elő és melyek lesznek a többi tájegység „árán” megkíméltek. Ahová a víz e bősége koncentrálódik ott a területhasználat fenntartása érdekében végzett víz elvezető tevékenység folyamatosan külső energia források felhasználására szorul. Az így kialakított területhasználat árán folytatott mezőgazdasági tevékenység azonban nem tudja kitermelni az infrastruktúra fenntartásának költségét. Az adottságok elfogadását, az alkalmazkodás kényszerét az alap infrastruktúra állami forrásokból történő fenntartása teszi szükségtelenné. E gyakorlat azonban tovább emészti a termelés természeti alapjait, rombolja a talajt: szikesedés, savanyodás, tömörödés, erózió. Az erdők arányának lecsökkentésé miatt lefolyásra ítélt vízzel szemben folytatott küzdelem az alap feltételek fenntartására emészti fel a forrásokat. Ez az az állandó teher a gazdálkodáson, ami nem teszi lehetővé a sikeres működést, a felhalmozást és eredményezi a tájegység relatív, majd abszolút értelemben vett leszakadását. A közösség forrásai e rossz struktúrában vívott a küzdelem kilátástalan folytatását biztosítják. És ez az a pont ahol tetten érhető, hogyan válik láthatatlanná a befektetett energia, tűnik feneketlennek a zsák, amibe a növekvő tájegységi különbségek felszámolása érdekében jó szándékkal, de növekvő értetlenséggel és frusztrációval közösségi javainkat beforgatjuk.