A természeti tőke mibenléte

A szemléletmódunkban a tőkére nem mint a szűken értelmezett pénzre kell gondolni, hanem arra a dologra, ami képessé tesz bennünket valamire, hozzásegít bennünket céljaink eléréséhez. Ebben az értelemben szokás társadalmi, kapcsolati tőkéről is beszélni. A természeti tőkét is ebből az irányból érdemes szemlélni. Ez egy felvállaltan antropo-centrikus megközelítés, de pontosan az vele a célunk, hogy megmutassuk, következetes alkalmazásával milyen messze lehet eljutni a természet alapvető értékeinek megőrzésében és gazdagításában. Ugyanakkor a megközelítés alkalmas arra, hogy gyakorlati következtetéseket vonjunk le általa ágazatpolitikai tevékenységekről. Mindehhez első lépésben az szükséges, hogy belássuk, a főszövegben bemutatott ábra jobb oldalán, a jólét építőelemei az ökológiai-rendszerszolgáltatások biztosította lehetőségekre épülnek rá (erre bőséges példát sorol fel az idézett kutatás). A természetre, mint tőkére, de em mint pénzre érdemes tekinteni.

Önmagában véve értelmetlen megközelítés, hogy a természeti tőkét egy az egyben pénzzé átszámoljuk, mivel ennek a tőkének a mindenkori értéke attól függ, hogy a társadalom számára éppen milyen értékkel bírnak azok a szolgáltatások, amelyeket az adott területről egy adott időszakban igénybe vesznek. Értéket (sokféle módszertan szerint) ezekhez lehet társítani. Ez pedig igen sokféle lehet és időről időre változhat is, így e lehetőség-halmaz értéke is jelentősen szóródik. Az összefüggéseknek ezen a szintjén érdemes annyival megelégedni, hogy a természeti folyamatok teljesítménye összefüggésben van a belőle eredeztethető hozamok nagyságrendjével. Ami nem szokványos a megközelítésben az az állítás, hogy egy terület - tájegység természeti adottságainak, képességeinek nagyságrendjére vonatkozó becslésünket hozzákötjük a táji vízkörforgás állapotához - egészen leszűkítve, akár a táji vízkörforgásban tartott víz mennyiségéhez, mivel ez jellemzi a tájegység  természeti folyamatainak összességét.

A viszonyítási alap e tekintetben nem egy tetszőlegesen kicsi vagy nagy terület, hanem azt a táji határok adják. Nem véletlenül, hiszen a tájegységek különbözőségét, pont a természeti adottságbeli különbségek alapozzák meg, amelyek azután a bennük élő közösségek megélhetési formáinak (összegződve kultúrájuk) különbségeiben köszönnek látványosan vissza.

A természet nyújtotta lehetőség halmaz tőke analógiáját érdemes tovább vinni abban a tekintetben is, hogy

(1)  egy véges halmazról beszélünk, amelynek a nagyságára visszahat a vele való gazdálkodás gyakorlata. A táji vízkörforgásban megnyilvánuló anyagáramlás nyíltsága-zártsága, általános állapota alapján vizsgálható, hogy egy-egy tájegység területhasználati gyakorlata és a keretében megvalósuló megélhetési formák a természeti adottságok hozamaira épülnek-e, vagy inkább azok felélésére.

(2) noha az ökológiai-rendszer szolgáltatások palettája igen széles, a különböző haszonvételek megvalósítása befolyásolja a többi haszonvétel gyakorlásának lehetőségét. A tájegység természeti tőkéjéhez való hozzáférés, illetve annak közösségi szabályozása és változásai tehát jóléti kérdéseket vetnek fel. Kiemelten érdemes figyelemmel kísérni azt a kérdést, hogy az ökológiai-rendszer szolgáltatásaihoz való hozzáférés szabályozásának (társadalmi) jóléti hatása, hogyan hat vissza magára az ökológia rendszerre, majd magukra az érintettekre (illetve utódaikra, mivel a visszacsatolások időtávja nem rövid).

A haszonvételek - jószágok

Ha a Millennium Assessment megközelítés módját követjük és végig nézzük, hogy milyen ökológiai-rendszer szolgáltatások - haszonvételek származtathatóak egy-egy területről nyilvánvaló ezek sokfélesége és összetettsége. A sokféleség a tekintetben is megnyilvánul, hogy ezek a haszonvételek átfogják a jószág fajták teljes spektrumát a magán jószágoktól a tiszta közjószágokig.

Az első csoport, az ellátó szolgáltatások (Provisioning), mint a megtermelt élelem, faanyag, rostok. Esetükben magánjószágokról beszélünk ha pl a szolgáltatás igénybevétele területhez kapcsolt (pl tulajdonjog alapján) mivel ebben az esetben egyaránt fennáll a rivalizáló fogyasztás és a kizárhatóság. Ugyanakkor ha ezek az ökológiai szolgáltatások pl a rendszer összetettsége és kiterjedtsége okán közösségi használatban vannak akkor közös jószágról beszélhetünk. 

A második csoport, a szabályozó szolgáltatások (Regulating), mint az éghajlati szélsőségek csillapítása (mint az árvizek, a szárazságok), járványok elleni védettség (kórokozó kontroll), hulladék asszimiláció, víztisztítás. Ezeket a szolgáltatásokat egy adott területen élők együtt élvezik (vagy szenvedik el hiányát), és abból kizárni nem tudják egymást (e két kritérium adja egy dolog tiszta közjószág voltát). E csoportra jellemző, hogy ezeket a szolgáltatásokat egy terület egésze nyújtja (pl az árvíz csillapító funkció esetén a víz befogadásának lehetőségét, a mikro klíma temperálását az egész erdőterület hűtő kapacitása, a kórokozók terjedésének gátat szabó sokszínűség...)

A harmadik csoport, a kultúrális szolgáltatások csoportja, amely ezen osztályozás alapján jórészt a második csoporthoz hasonlóan a tiszta közjószág kategóriába tartoznak.

A közös jószágok biztosítása és túlhasználata kapcsán a legismertebb fogalom a "közlegelők tragédiája". A modell alapján a véges kapacitású, de szabad hozzáférésű készletet a használói racionális kalkulus alapján túlhasználják. Mivel egy addicionális fogyasztási egység beállításának rövidtávú haszna - a beállítónál koncentráltan - , míg kára a használók egészére szétszórtan jelentkezik. 

Mindez két ponton kapcsolódik a vízkörforgás és a jólét témájához.

(1) Egy táj ökológiai kapacitása véges és változó. A változást a táj területhasználatának és vízkezelésének természeti tőkére gyakorolt hatása idézi elő. A haszonvételek hatása különböző a tápanyagkörforgás - biomassza képződés és felhalmozódás alapfolyamataira. A természeti rendszer összetettségének csökkentése (homogenizálása), azaz egy terület biomassza képződésének egyre kevesebb fajban való koncentrálása, a tápanyag áramlás korlátozása és az akkumuláció, a talajképződés megakadályozása mind csökkentik a természeti rendszer ökológiai-rendszer szolgáltatás nyújtó kapacitását. Innen nézve nem csak az vezet a túlhasználathoz, ha egy rétre a megújuló képességét még biztosítónál több tehenet engednek, hanem az is, ha egy területen túlzott mértékben megváltoztatják pl ez erdők és a rétek (szántók) arányát.

A természeti tőke felélés folyamatának az a hajtóereje, hogy az ökológiai kapacitások koncentrálása növekvő egyedi hozamokat generálnak, azonban ennek az ára más rendszerszolgáltatások szinvonalának leépülésével jár. Jellemzően ez történik, amikor egy erdős-vizes területen fokozatosan száraz szántóföldi termelési kultúrákat alakítanak ki. Az ökológiai kapacitások csökkenéséből fakadó veszteségeket rövid távon elfedik a korábbi sokrétű és sok kedvezményezett számára működö rendszer egyre kevesebb haszonélvezőjénél jelentkező növekedés.

... a specializáció - sarok megoldások hatása a természeti tőkre

(2) a közlegelők tragédiája egy (közgazdasági) játék-elméleti konstrukció, a felvetés továbbgondolásának komoly irodalma van. A legfontosabb ide kívánkozó eredmény az, hogy az eredeti játékban megfogalmazott fatális kimenet abban az esetben törvényszerű) racionális szereplőket feltételezve, ha a "játék" időhorizontja rövid és a szereplők viszonyában nincsen olyan közös rendező elv,amely az egyének számára növelné annak valószínűségét, hogy a többi résztvevő is betartja a hosszú távon midenki számára előnyös szaályokat. Arra, hogy ezek a szabály rendszerek működőképesek az utóbbi időben számos történelmi és jelenkori példa is felszínre került. E szabályrendszerek összetartó ereje, ahol működnek, a hagyományban, a résztvevők közös kultúrájában gyökerezett, gyökerezik. Az ártéri tájgazdálkodás működtetése, a benne megnyilvánuló együttműködés egyén, közösség és természet között ilyen alap mintázata a kultúrának. Szerepét a Kárpát-medence vízkörforgásainak (és az itt volt bőség) fenntartásában a következő blokkban mutatjuk be.    

Kiegészítő, beépítendő megjegyzések

Ahogy egy társadalom állapotát jól tükrözi milyen készségeket, képességeket halmozott fel, és milyen mértékben képes biztosítani a maga számára a "jó kormányzás" feltételeit, ugyan úgy tükrözi a kistáji vízkörforgás állapota a természet általános állapotát és azt, hogy milyen szintű szolgáltatásokat képes nyújtani.  nem véletlen, hogy mind a magas szintű ökológiai teljesítmény mind a "jó kormányzás" feltételei ott tudnak megvalósulni, ahol a háttérben a közösség kiegyensúlyozott társadalmi keretek között él.

Azt is érdemes bevonni a látókörbe, hogy ezek a jóléti építőelemek ugyan azok, amelyeket a "good governance" a jó kormányzás által a gazdasági növekedés alap feltételeként szoktak azonosítani az intézményi megközelítést valló közgazdászok. Lényegében a "jó kormányzás" sem más, mint egy képesség, tőke (csak társadalmi).