TÖRTÉNET:

2016 januárjában elhatároztuk, hogy életre hívjuk a Rózsabors Zenekart, mely 2017 szeptemberétől Rózsabors Műhely névvel működik tovább.

Magyar nyelvű dalaink szövegét kortárs és klasszikus költők verseiből merítjük. Minden általunk megzenésített vers önálló zenei világ. A verseken keresztül mondjuk el azt, hogy látjuk, mit gondolunk, és miként érezzük magunkat a világban.

MIÉRT ÉPPEN RÓZSABORS?

Miért éppen Rózsabors? Hisz az egy fűszer! Sokat törpültünk azon hogy, mi lenne a legmegfelelőbb név, egy olyan csapatnak, akik verseket zenésítenek meg. Számos név felmerült, aztán egy nyári délután rózsaborssal fűszerezett paradicsomsalátát kapott Józsi az egyik ismerősétől. A rózsaborssal ízesített saláta ízlett, a fűszer neve megtetszett. Rögtön elkezdtünk filozófiákat gyártani a név mögé. A kezdetekben duóban (Kriszta - ének, Józsi - gitár) zenéltünk, így adta magát az elnevezés: a rózsa, mint virágszál /énekes :)/ a bors pedig, mint az erő képviselője /(gitáros :)/. Aztán kibővült a csapat, rátaláltunk Robira, a basszusgitárosunkra és Marcira, az ütőhangszeresünkre. A név maradt, a magyarázat kicsit más lett. Rózsabors, a verszene fűszere. Valahogy így.

MÉRFÖLDKÖVEK:

2017. december - Dőzsöl az égen a hold

A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent az első CD lemezünk, Tóthárpád Ferenc kőszegi költő Dőzsöl az égen a hold verseskötetének mellékleteként.

A lemezen 19 estéli ének és versdal hallható.

2018. április - első lakáskoncert

A Magyar Költészet Napja alkalmából megálmodtuk és megszerveztük Szombathely 1. lakáskoncertjét.

2018. augusztus 10-11. - Aranypatak Vers Fesztivál

Útjára indítottuk az Aranypatak Vers Fesztivált.

web: www.aranypatakversfesztival.hu,

facebook: www.facebook.com/aranypatakversfesztival

2018. szeptember-december - verszenék vasi kortárs költőknek

Több vasi kortárs költő (Pődör György, Devecsery László, Döme Zsuzsa, Nagy Róbert) kérésére zenésítettünk meg verseket, részt vettünk könyv bemutatójukon.

2019. április - második lakáskoncert

A Magyar Költészet Napja alkalmából megszerveztük Szombathely 2. lakáskoncertjét.

2019. április - "Hanghordozók" Énekmondók Kárpát-medencei verseny

Részt vettünk a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA Magyar Költészet napja alkalmából megrendezett "Hanghordozók" Énekmondók Kárpát-medencei versenyében. Kántor Péter kortárs költő Egy madár repül c. versét zenésítettük meg. A zsűritagok /Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet/ döntése alapján a vers megzenésítésünk bejutott a verseny közönségszavazásába.

2019. augusztus 9-11. - második Aranypatak Vers Fesztivál

Aranypatak Vers Fesztivál, immár másodízben.

web: www.aranypatakversfesztival.hu,

facebook: www.facebook.com/aranypatakversfesztival

2019. augusztus 20. - 2020. november - János vitéz c. egyfelvonásos darab

Hatvan évvel ezelőtt a János vitéz című verses mesével nyitotta meg kapuit a Büki Művelődési Központ. Augusztus 20-án ugyanezzel a darabbal ünnepelte jubileumát - csak kicsit másképp, átértelmezett, kivonatolt formában. A János, a "vitéz" című egyfelvonásos darabot a Sok-Szín-Pad Társulat vitte színre H. Nagy Katalin rendezésében, a Rózsabors Műhely zenéjével.

2020. március 1 - október 27. - Versünnep Fesztivál 2020

Részt vettünk a Versünnep Alapítvány által szervezett Versünnep Fesztivál 2020 hivatásos (professzionális) előadóinak elődöntőjén, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztek meg. Az elődöntőt követő hónapban kaptunk értesítést arról, hogy a zsűri döntése alapján bejutottunk a Versünnep Fesztivál 2020 döntőjébe.

A Versünnep Fesztivál 2020 hivatásos (professzionális) előadóinak döntőjét a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán rendezték meg október 27-én. Nagy öröm volt számunkra, hogy képviselhettük Vas megyét a döntőben. Annak pedig különösen örültünk, hogy egyedüli résztvevőként a Nyugat-Dunántúlról elhoztuk a Versünnep Fesztivál 2020 Közönségdíját. (www.versunnepfesztival.com)

TAGOK:

Dala József zeneszerző – gitár

Nagy Krisztina – ének

Magyar Marcell – ütőhangszerek

Papp Róbert – basszusgitár

VENDÉGZENÉSZEK:

Scheer Uwe – hegedű

Igény esetén a műsorainkban közreműködnek:

Tóthárpád Ferenc, kőszegi költő

Facebook: www.facebook.com/ferenc.totharpad

Weboldal: www.totharpadferenc.com

vasi kortárs költők

Devecsery László József Attila-díjas költő, Pődör György, Kelemen Zoltán és még sokan mások

MŰSORAINKAT IRODALMI RENDEZVÉNYEKRE, ZENEI-KULTURÁLIS- MŰVÉSZETI FESZTIVÁLOKRA, VERS ÜNNEPEKRE, KÖLTÉSZET NAPJÁRA, KLUBOKBA, PUBOKBA, KÁVÉZÓKBA, SZÍNHÁZAKBA, NÉPZENEI RENDEZVÉNYEKRE, VILÁGZENEI RENDEZVÉNYEKRE, GYEREK-ÉS CSALÁDI RENDEZVÉNYEKRE AJÁNLJUK.