Az életben való boldoguláshoz nagy szükség van a szociális kompetenciákra. De vajon figyelünk-e eleget erre? Képesek vagyunk-e követni a felgyorsult világ hatásainak lecsapódását a gyerekekben? A művészettel nevelés ebben nagy segítség lehet, és nem csupán a vizuális nevelés óráin.

A tegnap gyakorlatát szeretném megmutatni a holnap pedagógusainak. Friss gyakorlati élmények bemutatását tűztem ki célul.

Szeretek játszani óvodásoktól kezdve középiskolásokon keresztül egyetemistákkal, felnőttekel. A drámajáték olyan eszköz a kezemben, amivel tudatos építkezés mellett felszabadult játszótársakká válhat a résztvevő közösség.

A Nagyváradi Drámaműhely egyik alapító tagja és vezetője. Kiégés ellen számomra a legjobb módszer a drámapedagógia. Nincs az az okostábla, amely a társas kapcsolatot helyettesítheti. Ez a módszer élteti, finomítja, fejleszti. 

62 éves vagyok, több mint három évtizede foglalkozom a drámapedagógiával. Jelenleg a szalkszentmártoni általános iskola magyar- és drámatanára. Volt egy Lajtorja nevű gyerekszínjátszó csoportom, azóta is „…bennem  a létra…”

Kalotaszeg icipici szórványtelepülésén magyartanárként próbálok gyökereket ereszteni, szárnyakat növeszteni.

Többségében intézményes gyermekek körében mozogva fő célkitűzéseim közé tartozik az esélyteremtés. Meggyőződésem: egy gyermek sem tehet arról, hova születik. Kutatom a célravezető stratégiákat, vallom a felzárkóztatás szükségességét, s munkám során azt célozom, hogy olyan  rendszerben működjek együtt, ami esélyt ad.