Kedves Érdeklődők!
Az MKE Heves Megyei Szervezet által szervezett programokról tematikus bontásban olvashatnak. Híreink, bejegyzéseink továbbra is ezen az oldalon szerepelnek.
A Heves Megyei Szervezet 2025. április 7-én szakmai napot és mentálhigiénés tréninget rendezett, a hatvani Ady Endre Könyvtárban, Szűcsi Krisztina coach vezetésével. A tréning célja, hogy megismertessük tagjainkkal a reziliencia vagyis a lelki ellenállóképesség fogalmát, és hogy hogyan fejleszthetjük magunkban ezt a képességet.
Szűcsi Krisztina játékos feladatokat dolgozott ki. Az elsőben csoportokra bontotta a hallgatóságot, és minden csoportnak össze kellett írnia, miből áll a napja, milyen feladatai vannak, miket tart kihívásnak, mi az, ami egyértelműen negatívan hat a munkájára. Ezekre a kulcsszavakként felírt fogalmakra épült fel a többi feladat. Ki kellett húzni a fentiek közül azokat, amikre egyáltalán nincs vagy nem lehet ráhatásunk. Pl.: az olvasók negatív viselkedése, a fenntartó stb. utolsó feladatban pedig bekereteztük azt, ami a leginkább meghatározza a munkahelyi létünket. E fő ponttal kapcsolatban a Szűcsi Krisztina által adott „túlélőcsomag” vagyis a 20 pontos megküzdési módok alapján összeállítottuk az az 5 pontot, ami a leginkább segíthet a gondok leküzdésében.
Ezek a feladatok rávilágítottak arra, hogy bár különböző intézményekből, más-más fajta könyvtárakból érkeztünk, mégis nagyon sok hasonló problémával kell megküzdenünk. Nem vagyunk elszigetelve, nem vagyunk egyedül, együtt, egymást támogatva könnyebben lendülhetünk túl a nehézségeken.
Voltak közös feladatok is, körbe állva mindenkinek oda kellett állnia egy kevésbé ismert kolléga elé, hogy megdicsérje, majd valamilyen pozitív belső tulajdonságát dicsérje meg. Ez a feladat arra ébresztett rá minket, hogy milyen fontos önmagunk és mások értékeinek felismerése, megbecsülése. Szinte hihetetlen, hogy milyen sokan rátapintottak a másik belső értékeire, pedig nem ismerték annyira, és bizony mindannyiunknak jólesett a dicséret.
Sajnos sok negatív tapasztalatunk van a hivatásunkkal kapcsolatban: a megbecsülés hiánya, a méltatlanul alacsony bérek, a fenntartói és társadalmi érdektelenség mind rányomja bélyegét az életünkre. A tréningen ezeket is átbeszéltük, megosztottuk egymással tapasztalatainkat. De rengeteget nevettünk is, hiszen ahogy az egyik kollégánk írta: „a humor az elme szellőzőablaka”. Remélhetőleg a könyvtárosokra jellemző kiváló humorérzék a jelenlegi nehéz időkön is átsegít minket.
Eredményesen zárult szakmai napunk, tagjaink is pozitívan nyilatkoztak róla. Az ilyen szakmai napok azért is hasznosak a szervezet számára, mert most azok a tagok is találkoztak és összebarátkoztak, akik eddig nem ismerték egymást. Szűcsi Krisztina coach kiválóan rávezetett minket a lelki ellenállóképesség alapjainak elsajátítására, élvezetes és hasznos tréninget tartott. Szívből ajánljuk Őt mindenkinek, aki szeretne csoportos tréninget tartani, önfejlesztés, lelki támogatás témájában. Krisztina fiataloknak is tart foglalkozásokat. Facebook-oldalán tréningjeiről találunk bejegyzéseket, és az elérhetőségeit is megtaláljuk: https://www.facebook.com/life.business.es.ifjusagi.coaching/
Köszönjük az Ady Endre Könyvtár munkatársainak, hogy vendégül láttak minket és kedves ajándékkal, finomságokkal vártak. Nagyon köszönjük tagjainknak, hogy eljöttek szakmai napunkra. Legközelebb június 6-án találkozunk, mikor Nógrád megyébe látogatunk. A szakmai látogatásunkról hamarosan küldjük meghívónkat tagjaink számára.
Verle Ágnes, 2025. április 10.
2025. március 5-én ünnepi eseményen, az MKE 90 nemzetközi szakmai konferenciáján vehettünk részt, melyet az Egyesület alapításának 90. évfordulója alkalmából rendeztek meg. A konferencia fókuszában a könyvtáros hivatás múltja, jelene, jövője állt. Mindezt a trendek, kihívások és igények tükrében tekintették át a meghívott előadók. Gerencsér Judit, az MKE elnöke köszöntőjében az együttműködés fontosságát emelte ki. "A siker titka az, hogy közösen dolgozunk egy közös célért." – idézte Andrew Carnegie szavait.
A nemzetközi együttműködés jegyében rangos könyvtárszakmai szervezetek képviselői tartottak előadást: Sharon Memis az IFLA főtitkára, Carryl Allardice a CILIP alelnöke, Zélia Parreira EBLIDA alelnöke és Kalydy Dóra a LIBER elnökségi tagja, az MKE alelnöke.
A konferencia második részében a partnerszervezetek vezetői mutatták be a Magyar Könyvtárosok Egyesületével közös történelmüket. Az előadások visszatérő mozzanata volt a partnerség, s a könyvtárosok elhivatottságának és jövőbe vetett hitének hangsúlyozása, valamint a 90 éves fennállását ünneplő MKE-nek szóló gratuláció. Előadást tartott Tőzsér Istvánné, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke, Marton József, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma elnöke. Hagymássy Krisztina, a Könyvtárostanárok Egyesülete elnöke, Bálint Ágnes, az Egyházi Könyvtárak Egyesülése elnöke és Gacsályi-Tölgyesi Ágnes, az Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége elnöke.
Néhány fotó az ünnepi alkalomról
Az MKE 90. évfordulója alkalmából ünnepi kitüntetéseket adtak át. A kitüntetésekről Haraszti Katalin beszámolóját osztjuk meg:
"2025. március 5-én Budapesten megrendezett nemzetközi konferencia előadásai után az egyesület elnöksége jubileumi MKE Emlékérmeket adott át és köszönetet mondott kiemelkedő tevékenységet végző tisztségviselőinek. A laudációk írott formában is elérhetők lesznek.
Jubileumi Emlékérem kitüntetésben részesültek: Baráthné prof. Dr. Hajdu Ágnes, Bazsóné Meggyes Klára, Fehér Miklós, Hegyközi Ilona, dr. Murányi Lajos és Villám Judit.
Kitüntetésükhöz a felterjesztők és a tagság nevében is szívből gratuláltak.
Köszöntötték az egyesület korábbi elnökeit: Ambrus Zoltánt, Bakos Klárát, Baráthné prof. Dr. Hajdu Ágnest és Billédi Ferencné dr-t, valamint korábbi főtitkárait: Fehér Miklóst, Haraszti Pálnét és Nagy Anikót,
Emléklappal köszöntötték a megalakulásuk kerek évfordulóját ünneplő tagszervezeteket:
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetet (60. éve alapították),
a Fejér Megyei Szervezetet (55. éve alapították)
a Műszaki Könyvtáros Szekciót (55. éve alapították)
a Zala Megyei Szervezetet (55. éve alapították)
a Zenei Könyvtárosok Szervezetét (55. éve alapították)
a Heves Megyei Szervezetet (50 éve alapították)
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetet (50, éve alapították)
a Tolna Megyei Szervezetet (45. éve alapították) és
a Mezőgazdasági Szervezetet (35. éve alapították)."
A Heves Megyei Szervezet 2025. december 11-én ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját, és a fenti 8 szervezet mellett mi is részesültünk ünnepi oklevélben, amit Gerencsér Judittől vehettünk át. Az elmúlt 50 évről és az MKE 90. évfordulójáról egész évben megemlékezünk. Szeretettel várjuk tagjainktól a visszaemlékezéseket, fotókat, kedves emlékeket. Köszönjük, ha megosztjátok velünk emlékeiteket.
A beszámoló megírásában segítségünkre volt Laskay Anna írása, ami a Tittel Pál Könyvtár honlapján található, illetve Az IFLA-HUN levelező lista moderátorának, Haraszti Katalin által írt sajtóhíre.
Az esemény élő közvetítése elérhető az MKE Youtube csatornáján.
2025. március 11
Kedves Kollégáink, Kedves Tagtársaink!
Egyesületünk idén ünnepli 90 éves évfordulóját, ezen örömteli alkalomból kerül megrendezésre 2025. március 5-én, szerdán az MKE 90, avagy hivatásunk múltja, jelene, jövője a trendek, kihívások és az igények tükrében című jubileumi szakmai és ünnepi konferencia.
A helyszíni terem befogadóképességére tekintettel sajnos nem tudták lehetővé tenni, hogy minden tagtársat az eseményen személyesen üdvözöljék, de most Örömmel tájékoztat, hogy élőben közvetítik az MKE Youtube csatornáján, így mindenki élőben követheti a konferenciát: https://www.youtube.com/live/SbPB6-w8m_A
Arról is örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy a Heves Megyei Szervezet is kerek évfordulót ünnepel az idén, 1975 december 11-én tartották a HMSZ alakuló ülését, tehát mi idén ünnepeljük 50. évfordulónkat. Ez alkalomból az MKE 90 konferencia III. szekciójában minket is köszönteni fog az MKE Elnöksége.
Ha tehetitek, csatlakozzatok a közvetítéshez, ünnepeljük minél többen a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 90. és a HMSZ 50. évfordulóját!
Üdvözlettel:
Az MKE HMSZ Vezetősége
2025. március 3.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete alapításának 90. évfordulója alkalmából nemzetközi szakmai konferenciát szervez MKE90 – avagy hivatásunk múltja, jelene, jövője a trendek, kihívások és az igények tükrében címmel.
Időpontja: 2025. március 5. 10.00-15.00
Helyszín: MNMKK OSZK, 1014, Budapest, Szent György tér 4-6.
Az eseménnyel kapcsolatos információk, pontos program hamarosan elérhető lesz az MKE honlapján és Facebook oldalán.
Kedves Kollégáink!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete szeretettel várja 2025. március 1-ig az MKE Emlékérem javaslatokat. A jelölésről minden fontos információ elérhető az MKE honlapján.
Beküldési határidő: 2025. március 1.
Kedves Kollégáink!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség ismét meghirdeti a 35 évnél fiatalabb kollégák számára Az év fiatal könyvtárosa díj elnyerésére irányuló pályázatát. A pályázati feltételek és minden fontos információ elérhető az MKE honlapján.
Sok sikert kívánunk minden pályázónak!
2012-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának vezetősége megalapította a VándorBagoly díjat. A szobor elvándorolt hozzánk Bulgáriából, és hozta magával azt a nemzetközi üzenetet, hogy mennyire fontos az olvasás, a könyv szeretete, és mekkora a felelősségünk a jövő generációjával szemben. Ezután minden évben tovább „repül” egy gyermekkönyvtárba, oda, ahol ezt az üzenetet a legszínvonalasabban, legkreatívabban adják tovább a gyermekeknek.
A VándorBagoly díj átadása minden évben a Gyermekkönyvtáros Szekció őszi szakmai napján kerül átadásra. Jár hozzá egy TITKOK LÁDÁJA is, melybe a gyermekolvasók rejthetik titkos üzeneteiket.
Most eljött az idő a díjra legméltóbbnak tartott gyermekkönyvtárak jelölésének. A jelölés határideje: 2024. október 27.
A VándorBagoly díj jelölésének feltételei:
1. Bárki jelölhet, aki MKE-tagsággal rendelkezik;
2. A jelölés mellé várjuk a könyvtár munkájának rövid bemutatását;
3. A jelöléseket a vandorbagolydij@gmail.com címre várjuk.
4. A jelölésekről háromtagú bizottság dönt.
További részletek: https://www.gykszekcio.hu/hu/vandorbagoly-dijunk
A díj átadásának várható ideje 2024. november 13. Helyszín: Szentendre, Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár
az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció Vezetősége nevében
2024.09.23.
Idén szeptember 26-29. között kerül megrendezésre a 29. Könyvfesztivál. Az MKE Könyvtáros Klub programja igen izgalmasnak ígérkezik, témája: Folyékony irodalom, sörfogyasztás és olvasói szokások, családregények a 21. században.
Időpont: 2024. szeptember 27., péntek 10.00-12.00
Helyszín: Millenáris, Osztovits terem
Program címe:
Folyékony irodalom avagy családregények a 21. században - a Magyar Könyvtárosok Egyesületének könyvfesztiváli programja
10.00 – 10.30
A Könyvtáros Klub Nívódíj átadása
Díjazott kötet: Iglódi Csaba: Dreher-Szimfónia, Athenaeum Kiadó, 2023
A díjat átveszi: Dr. Dian Viktória, igazgató - Athenaeum Kiadó
10.30 – 12.00
Folyékony irodalom avagy családregények a 21. században - kerekasztal beszélgetés a nívódíjas könyv kapcsán irodalomról, kulturális gasztronómiáról, olvasásról, családról, az olvasási szokások változásáról a 21. században.
A kerekasztal beszélgetés meghívott résztvevői:
• Iglódi Csaba, író, a díjazott kötet szerzője,
• Péterfi Rita, az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár főigazgatója, az MKE elnökségi tagja,
• Dr. Saly Noémi, művelődéstörténész,
• Dr. Török Róbert, az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója, a Dreher Söripari Emléktár művészeti tanácsadója, főmuzeológus
Moderátor: Istók Anna, író, könyvtáros, az MKE főtitkára
Szeretettel vár minden érdeklődőt Az MKE!
2024. szeptember 3.
Szubjektív beszámoló az MKE 55. Vándorgyűléséről (2024. július 17-19.)
Ismét magas létszámmal vettek részt a Heves Megyei Szervezet tagjai az MKE Vándorgyűlésén, amit idén Szegeden, a napfény városában rendeztek meg, július 17. és 21 között. Az eseményt az MKE, a Csongrád Megyei Szervezet, a SZTE Klebelsberg Könyvtára és a Somogyi Könyvtár szervezték közösen, de a helyi városvezetés is támogatta a rendezvényt, például kedvezményes helyi közlekedéssel. Idén a Vándorgyűlés mottója: „A változás részesei vagyunk: Mi és MI.” Témája a könyvtárak és a mesterséges intelligencia viszonya, alkalmazásának lehetőségei.
Idén több reformot is bevezettek a Vándorgyűléssel kapcsolatban: a két napon elosztva tartották meg a szekcióüléseket, csütörtökön délután, pénteken délelőtt, majd délután tartva meg azokat, és lazább időkerettel. Kisplenáris ülést már az előző években sem tartottak, illetve több szakmai programot is beleterveztek a programba. A reformoknak köszönhetően a résztvevők több szekcióülésen, szakmai és kulturális programon tudtak ott lenni. És ahogy már lenni szokott, program volt bőven: városismereti séták, könyvtárbemutatók, kézművesfoglalkozások, workshopok, Dómtorony-látogatás, szakmai kiállítások és persze a kétnapos szekcióülés-program, így unatkozni nem is lehetett.
A szervezők mindenre figyeltek, a vasútállomáson, amikor leszálltunk az IC-ről, még a hangosbemondó is minket, könyvtárosokat köszöntött, és helyben eligazítást kaptunk, hogy jutunk be a belvárosba. Itt vásárolhattuk meg a kedvezményes 72 órás napijegyünket is. A regisztráció a Somogyi Könyvtárban zajlott. Az ajándékcsomagba a szóróanyagokon kívül elültethető virágmag, 3D nyomtatott könyvjelző és még egy sertésmájkrém (a Szegedi Konzervgyár terméke) is került. Minden résztvevő kapott még egy palack ásványvizet, ezt a palackot pedig akárhányszor újra lehetett tölteni a rendezvények helyszínein, de még éttermekben, kocsmákban is voltak kihelyezett vizesballonok, amikből hideg vizet kaphattak az eltikkadt könyvtárosok. Minden ajándék a Vándorgyűlés arculatát tükrözte.
A nyitó plenáris ülés csütörtökön 11 órától kezdődött, a szervezők köszöntötték a résztvevőket. Gerencsér Judit, az MKE elnöke köszöntőjében kihangsúlyozta a könyvtárosok előtt álló kihívásokat, melyet a jövő és a mesterséges intelligencia állít elénk. A megújulás, a változás az MKE életének is a része, elnökasszonyunk beszédében mutatta be az egyesület új logóját: „Ez a logó szól a közösségről a szakmáról, a könyvtárról és a közös szívügyünkről.” Az új logó és arculat az idén szintén újdonságnak számító Elnöki Szekcióban is téma volt: a megújult logó egyrészt az Egyesület közösségét szimbolizálja, utal a könyvekre és úgy kanyarog, mint egy EKG-görbe, hiszen a könyvtár mindannyiunk szívügye. Sikaláné Sánta Ildikó a Somogyi Könyvtár igazgatója felelevenítette a 40 éve megtartott sorban a tizenhatodik, első szegedi Vándorgyűlést, ahol a mottó: „A könyvtárak közvetítő szerepe a szakirodalmi tájékoztatásban” volt. s.n. : A Magyar Könyvtárosok Egyesületének XVI. Vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 34. évf. 1984. 11. sz. 635-638. p. A 40 évvel ezelőtt ugyanúgy hatalmas kihívások álltak a könyvtárosok előtt, mint manapság, ez szakmánk állandó velejárója. A nyitó plenáris ülés szakmai előadását Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója tartotta meg a MEK+ szolgáltatásról: „Az első tizenkétezer: az elektronikus könyvek zárt hálózata, a MEK+” címmel.
Hagyományosan a nyitó plenáris ülés ad helyet a kitüntetések ünnepélyes átadásának is: elsőként a Fitz József-díj átadására került sor, melyet Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárság Közgyűjteményi Főosztályának vezetője adott át. A Fitz-díjat a mindenkori kulturális minisztérium az előző évi magyarországi könyvtermésből a legszebbnek, legértékesebbnek tartott kötetek kiadóinak ítéli oda, a könyvtárosok ajánlása alapján. Az idei díjazott kötetek: a Historycum Kiadó által kiadott Buda & Pest: egy város zivataros századaiból, az Országos Széchényi Könyvtár kiadásban megjelent Chronica Hungarorum facsimile kiadása és a Lampion Kiadó Erdők-mezők népmeséi c. kötete. A Fitz-díjas kötetek jelölésében és kiválasztásában a Heves megyei könyvtárosok is közreműködtek ajánlásaikkal és szavazataikkal. Ősszel, a Budapesti Könyvfesztiválon a Fitz-díjra jelölt könyvek közül választják ki azt a kötetet, ami az MKE Könyvtáros Klub Nívódíját kapja majd meg.
Ezt követően az MKE Emlékérmek átadása következett, a díjat Gerencsért Judit és Istók Anna, az MKE főtitkára adták át a kitüntetetteknek. MKE Elnökségének döntése alapján az egyesületi munkájukért MKE Emlékéremben részesültek:
Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott vezetője, a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület alapító elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke.
Oros Sándor, a veszprémi Eötvös Károly Könyvtár igazgatóhelyettese, az MKE Veszprém Megyei Szervezetének elnöke, az MKE elnökségi tagja
Prokné Palik Mária, a BME OMIKK szakkönyvtárosa, a Műszaki Könyvtáros Szekció titkára
Schreiber Márta, veszprémi Eötvös Károly Könyvtár osztályvezetője, az MKE Veszprém Megyei Szervezetének titkára
Dr Szecsei Istvánné Pápai Judit, az Ipolyi Arnold Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettese, az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke
Dr. Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár vezetője, az MKE korábbi alelnöke és a Jogi Szekció tagja.
Az Év Fiatal Könyvtárosa Díjat, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség közös alapítású díját Szirákiné Kovács Györgyi, a szolnoki Vershegi Ferenc Könyvtár könyvtárosa kapta. Pályaművének címe: „Könyvtárhasználati foglalkozások a könyvtárban. Szerepjáték, szabadulószoba és interaktív regény”. A díjat Gerencsér Judit és az IKSZ elnöke, Tőzsér Istvánné Géczi Andrea adták át.
Az Év Fiatal Könyvtárosa Különdíját az MKE-vel kötött megállapodás alapján a Kováts Máté Alapítvány ajánlja fel, Bartos Éva kuratóriumi elnök és Hangodi Ágnes kuratóriumi titkár adták át az idei díjazottnak, Juhász Zoltánnak, a Békéscsabai Megyei Könyvtár igazgatójának.
Az Év Fiatal Könyvtárosa Különdíját az MKE-vel kötött megállapodás alapján a Kováts Máté Alapítvány ajánlja fel, Bartos Éva kuratóriumi elnök és Hangodi Ágnes kuratóriumi titkár adták át az idei díjazottnak, Juhász Zoltánnak, a Békéscsabai Megyei Könyvtár igazgatójának.
A nyitó plenáris ülésen köszöntötték még Nagy Zoltánt, a Műszaki Könyvtáros Szekció tiszteletbeli elnökét, aki tavalyi évben kapta meg a Füzéki István-díjat. https://mke.info.hu/blog/2023/10/fuzeki-istvan-emlekerem-2023/
A Kertész Gyula-díjat Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete Elnöksége és a Bibliográfiai Szekció hozta létre 2005-ben, idén Szőnyi Éva kapta a kitüntetést kiemelkedő szakmai tevékenységéért.
Szeretettel gratulálunk tagjaink nevében is minden díjazottnak kimagasló munkájukért és a kitüntetésükért.
Megnézhettük a Karikó Katalinnal készült interjú videóját is, Gerencsér Judit beszélgetett vele a könyvtárról és a Nobel-díjas kutató köszöntötte az MKE Vándorgyűlésének résztvevőit, az ország könyvtárosait.
A nyitó plenáris ülést élőben közvetítette az egyesület, a videó visszanézhető az MKE Youtube csatornáján.
A szekcióülések két helyszínen zajlottak, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjának épületében, illetve a Somogyi Könyvtárban. A reformoknak köszönhetően idén már több szekcióülést tudtunk meglátogatni, és köztük is volt időnk a könyvtárbemutatókra, szakmai kiállítások megtekintésére. A helyszíneket könnyen meg lehetett közelíteni, az előadások magas színvonalúak és érdekesek voltak. Csütörtök este tagjaink részt vettek a Fények Szegeden éjszakai városi sétán, a bátrabbak a Dóm északi tornyába is felmerészkedtek. Aki ellátogatott Dugonics térre, azt szabadtéri táncbemutató és táncház várta.
Másnap tagjaink részt vettek két szekcióülés között az SZTE Klebelsberg Könyvtár különgyűjteményi túráján, és a Klebelsberg Könyvtár Digi-túráján, ahol az egyetemi könyvtár digitalizáló műhelyét lehetett megismerni.
Összesen 13 szekcióülésből lehetett válogatni, ezt egészítették ki a workshopok, műhelyek. A Könyvtári Intézet workshopján „játékos formában ismerkedhetek meg a résztvevők a hatékony szervezetfejlesztési eszközökkel”. KIT-műhelyben az MI gyakorlati alkalmazása állt a középpontban, a Kit-Műhely előadásai már elérhetőek a Vándorgyűlés holnapján: https://mkevandorgyules.hu/szekcioulesek/.
Gyermekkönyvtáros Szekció és Közkönyvtári Egylet közös szekcióülésén Goda Beatrix, az OPKM könyvtárosa a silentbook mentálhigiénés programban való alkalmazásáról tartott bemutatót: „Előadásunkban arra mutatunk be egy példát, hogy hogyan kapcsolható össze a könyvtárosok mentálhigiénés fejlesztése a szöveg nélküli képkönyvekkel. Hogyan valósítható meg, egy a fejlesztő biblioterápia eszköztárát is felhasználó, mentálhigiénés célú foglalkozás képkönyv segítségével felnőttek számára.” Ehhez illeszkedett, hogy a Bródy Sándor Könyvtár gazdag silentbook gyűjteményét is meg lehetett nézni.
Ugyanebben a szekcióban tartott igen tartalmas előadást az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, dr. Gulyás László „Az MI ezer arca: a mindentudó orákulumtól a monotonitás-tűrő gépig – félreértések és az igazság” címmel. Az előadás eloszlatott néhány téveszmét az MI-vel kapcsolatban, például, hogy nem egy tévedhetetlen eszköz, hogy sokféle típusa van, melyeket különböző területeken alkalmaznak. A végén pedig dr. Gulyás László bemutatta az AI EDIH szolgáltatást, mely az MI nyújtotta lehetőségek kiaknázásában segít.
A Múzeumi és Műszaki Könyvtáros Szekciók közös szekcióülésén a dokumentumok helytelen tárolásának következményeivel szembesültünk Hajdu Zsófia Edit, a Pre-Con Restaurátor Kft. munkatársának előadásán, illetve megismerkedhettünk Szeged csatornázásának és fürdőkultúrájának történetével Tóth István, a Móra Ferenc Múzeum történész-muzeológus érdekes és tartalmas előadásán.
Délután a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete és a Bibliográfiai Szekció közös szakmai programján Seresné Könyves Tóth Zsuzsa és Jeszenszky Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársainak közös előadásán mutatták be a DEENK RDA bevezetésére tett kezdeti lépéseit, jelenlegi katalogizálási gyakorlatát. Majd ugyanitt Vass Johanna, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Könyvtárának vezetője tartott érdekes előadást a Hun-Ren kutatási hálózat Adatrepozitórium Platformjáról, ahol a kutatások adatait érhetőek el, ezzel is az Open Science-t, a nyílt tudományt támogatva.
A Vándorgyűlés honlapjára folyamatosan kerülnek fel az előadások prezentációi, ezért érdemes újra felkeresni az oldalt: https://mkevandorgyules.hu/szekcioulesek/ A Vándorgyűlésen készült fotók a honlapon, a Galéria menüpontban érhetőek el: https://mkevandorgyules.hu/galeria/
Nagyon nagy örömünkre egy fiatal tagtársunk idén is elnyerte a Vándorgyűlésen való részvétel támogatására kiírt pályázatot, most következzen az ő, Ponyi Szonja, az EKKE könyvtárszakos hallgatójának élménybeszámolója:
„Ponyi Szonja vagyok, szeptembertől harmadéves informatikus könyvtáros szakos hallgató az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. A Bródy Sándor Könyvtárban töltött gyakorlatom alatt csatlakoztam a Magyar Könyvtárosok Egyesületéhez, ebben az évben. Ez volt az első Vándorgyűlésem, és rettentően hálás vagyok, hogy megnyertem a pályázatot.
A nulladik napon, a regisztrációt követően részt vettünk a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárának általános körbevezetésén, majd digitális túráján. Hasznos tapasztalat volt látni a könyvtár felépítését és informatikai berendezéseit. Éjszaka felfedeztük a Móra-parki zenélő szökőkutat.
Csütörtök reggel megcsináltam a helytörténeti totót, és a Somogyi Könyvtár applikációjában a játékokat (szókereső, kirakós stb.), aztán beültem a nyitó plenárisra, ahol a köszöntők után díjátadás következett. Ebéd után egy kis csapattal ellátogattunk a szegedi Csillagbörtönbe, hogy megismerjük annak könyvtárát és kulturális életét. Éjszaka toronylátogatáson vettünk részt – a Dóm nagyon szép volt, és egyáltalán nem ijesztő!
Pénteken sétáltam kicsit a Széchenyi téren, majd „pecséteket gyűjtöttem” a könyvtár épületében, vagyis gyakorlatban is megismerkedtem a Vándorgyűlés támogatóival; sok ajándékot és tudást kaptam tőlük az állomásoknál. Beültem még a marketing szekcióra, ezt követte a záró plenáris és a baráti találkozó. Az előadás nem csak praktikus összegzése volt az addig eltelt két napnak, de rendkívül megható is volt. Szinte egy emberként tapsoltak a könyvtárosok, s ettől nagyon elérzékenyültem.
A baráti találkozó pedig kellemes, bulis hangulatban telt, sok emberrel táncoltam. Szombaton érdekes kirándulási lehetőségekre lehetett jelentkezni, de mi strandolni mentünk a kis csapatunkkal még Szegeden.
Összességében nagyon jól éreztem magam; nem csak szakmai tudással, kulturális élményekkel és barátokkal gazdagodtam, de szuper EKKEménymag csapatépítő is volt a Vándorgyűlés! Mindenképp szeretnék jövőre is menni.”
Szeged annyi látnivalót, érdekességet tartogat, a hívogató vendéglátóhelyekről nem is szólva, hogy tényleg örök élmény volt számunkra a Vándorgyűlés. Köszönjük a szervezőknek, hogy ennyi munkát, energiát fektettek abba, hogy mi, könyvtárosok jól érezzük magunkat ebben a pár napban Szegeden.
Jövőre találkozzunk Debrecenben!
Verle Ágnes
2024. július 30.
(Fotók: Vitayné Kepes Gabriella, Laskay AnnaVerle Ilona, Barcsa Máté)
Tisztelt Kollégák!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) A változás részesei vagyunk: Mi és MI címmel 2024. július 17-20 között rendezi meg 55. Vándorgyűlését Szegeden, a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, a SZTE Klebelsberg Könyvtár és a Szeged MJV Polgármesteri Hivatal partnerségével.
2024. május 2-án elindítjuk az 55. szegedi Vándorgyűlés hivatalos honlapját: https://mkevandorgyules.hu/
A vándorgyűlési regisztrációt kedvezményesen 2024. május 31-ig tudják megtenni a fenti honlap segítségével.
Hiszünk abban, hogy a vándorgyűlés idei szervezésében bevezetett újítások és reformok, pozitívan befolyásolják az idei rendezvényünk eredményességét és szakmai sikerét.
Az MKE és a szegedi kollégák rendületlenül és tettre készen dolgoztak az elmúlt hónapokban a vándorgyűlés megújításán, a programsorozat struktúrájának megreformálásán, illetve a szakmai programkínálat fejlesztésén időben és tartalomban egyaránt.
Az 55. szegedi vándorgyűlésen a szakmai programok több napon át folynak majd; új szekcióülésekkel, számtalan újdonsággal várjuk majd az érdeklődő kollégákat a legaktuálisabb és legfontosabb könyvtárszakmai kérdéskörökben. Készülünk különleges kulturális és szabadidős programokkal, illetve meglepetésekkel. A vándorgyűléshez szakmai kiállítás is kapcsolódik, alkalmat kínálunk kulturális programokon való részvételre, a rendezvénynek helyet adó város, Szeged nevezetességeinek megismerésére, személyes beszélgetésekre, találkozásokra, kapcsolatok kialakítására és elmélyítésére.
További új információkkal is folyamatosan bővül a honlapunk és kérjük figyeljék a közösségi média híreinket is.
Mindannyian azon dolgozunk, hogy ne csak új ismereteket, tapasztalatokat, jó gyakorlatokat, hanem élményekben gazdag programot tudjunk átnyújtani minden résztvevő számára.
Ha bármilyen kérdés felmerülne a rendezvény kapcsán, az alábbi email címen állunk szíves rendelkezésükre: vandorgyules.szeged@sk-szeged.hu
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a napfény Városában, Szegeden idén júliusban!
A szervezők nevében üdvözlettel:
Gerencsér Judit, Sikaláné Sánta Ildikó, Kukkonka Judit és Dr. Nagy Gyula
2024. május 3.
1989 óta kerül kiosztásra a Fitz József-Könyvdíj, amelyet a könyvtárosok szavazatai alapján ítélnek oda az előző évben megjelent, a könyvtáros szakma által legértékesebbnek, legszebbnek tartott 3 könyvnek. A díjat a könyv kiadója kapja a mindenkori kulturális minisztériumtól, de a könyvtárosok javaslata alapján ítélik oda: az a könyv kaphatja, amelyik az elmúlt évben (2023) Magyarországon jelent meg, esztétikai megjelenésében és tartalmában is magas színvonalú. (Műfaji megkötöttség nincsen, lehet jelölni például gyerekkönyvet, tudományos munkát, szépirodalmi művet, fotóalbumot.)
A helyi szervezetnek lehet elküldeni a jelöléseket, emailcímünkön minden kérdésre szívesen válaszolunk!
Jelőlési határidő: 2024. március 15.
További részletek és a jelölőlap: www.mke.info.hu
2024. február 28.
Köszönjük, ha adója 1%-át a Magyar Könyvtárosok Egyesületének ajánlják fel a 19000895-1-41 adószámon.
A felajánlás egyben befektetés a jövőbe, hiszen az így befolyt összeget a fiatalok, a pályakezdő kollégák vándorgyűlési részvételének díjmentessé tételére fordítjuk. A változás részesei vagyunk, ahogy az idei szegedi vándorgyűlés témája is üzeni.
Tégy velünk együtt a változásért, hogy minél több fiatalnak nyújthassunk lehetőséget!
A személyi jövedelemadó 1+1%-áról 2024. május 21-ig lehet rendelkezni, köszönjük, ha idén nekünk ajánlja adója 1%-át!
Kedves Kollégák!
2023 év végén a Magyar Könyvtárosok Egyesülete kérdőíves igényfelmérést végzett tagsága körében, melyre összesen 233 érvényes válasz érkezett. Elsőként egy színes infografikán készült, hamarosan részletes elemzést is láthatják tagjaink.
Nagyobb formátumért kattintsatok a képre!
Köszönjük mindenkinek, aki kitöltötte az igényfelmérőt.
2023. február 14.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség ismét meghirdeti a 35 évnél fiatalabb kollégák számára Az év fiatal könyvtárosa díj elnyerésére irányuló pályázatát.
Beérkezési határidő: 2024. május 31. péntek, 16.00 óra.
A részletek az MKE oldalán, Az év fiatal könyvtárosa díj menüpontban olvashatók!
Jó munkát! Sikeres pályázatokat!
2024. február 7.
#mke #aváltozásútján #könyvtárosegyesület #hálózat #közösség #kultúra
Kedves Kollégák!
Nagy örömünkre szolgál, hogy hírt adhatunk a tegnapi Magyar Kultúra Napján átadott kitüntetésekről, amiket Heves megyei könyvtárak és kollégák, kedves tagtársaink kaptak.
Pannonhalmán került sor a Minőségi Díj és Minősített Könyvtári Címek átadására. Ebben az évben a kiemelkedő színvonalú munkájukért két Heves megyei könyvtár is kitüntetésre került: a felhasználói igények alapján fejlesztett magas szintű könyvtári innovációkat bemutatva 2023-ban Könyvtári Minőségi Díjban részesült a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár. Vachott Sándor Könyvtár Facebook oldala.
Az egri Bródy Sándor Könyvtár pedig, az országban egyedülálló módon, harmadszorra is elnyerte a Minősített Könyvtári Címet. A Magyar Kultúra Napja idén egybeesik a Bazilika 800 Emlékév nyitó rendezvényével, így lett a ceremónia helyszíne Pannonhalma. A kitüntetések átvételéről készült fotók a könyvtárak Facebook oldalán tekinthetőek meg: Bródy Sándor Könyvtár Facebook oldala,
Farkas Márta, tagtársunk, a Bródy Sándor Könyvtár volt szervezési igazgatóhelyettese, a kultúra területén nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért Pro Agria Szakmai díjat vett át tegnap este az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban. Fotók és a laudáció szövege itt található.
Hatvanban a Grassalkovich palotában tartották meg a városi ünnepséget, ahol az MKE Heves Megyei Szervezet vezetőségi tagja, Vitayné Kepes Gabriella, a hatvani Ady Endre Könyvtár igazgatóhelyettese, a gyermekkönyvtár vezetője, "Pro Cultura kitüntető emlékérem Hatvan város kultúrájáért" díjat vehetett át Hatvan város kulturális életében végzett magas szintű munkájáért. Az eseményről a Hatvani Hírlap weboldalán lehet még olvasni.
Nagyon büszkék vagyunk a Heves megyei könyvtárainkra, a bennük dolgozó kollégákra, a kitüntetett tagtársainkra. Szeretettel gratulálunk nekik a sok-sok fáradtságos munkával, a tehetségükkel, lelkesedésükkel elért elismerésekért. További sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik és kollégáiknak.
MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége nevében:
Verle Ágnes
Szervezeti elnök
2024. január 23.
Áldott, békés karácsonyt és sikerekben, egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk minden kedves tagtársunknak!
Szabó T. Anna; Az ünnep azé, aki várja
Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?
Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.
A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?
Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.
És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.
Az MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2023. december 18.
Tisztelt Kollégák!
Az Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) tisztelettel meghívja Önöket az Országos Széchényi Könyvtárban 2023. október 24-én 13 órakor megrendezésre kerülő Füzéki István-emlékérem átadásra.
A részletes program a meghívóra kattintva olvasható.
2023. október 17.
2023. szeptember 16-án szombaton került megrendezésre a XXVIII. Eger Civil Ünnepe, a Civil Közösségek Házában, az egykori Helyőrségi Művelődési Otthonban. Gazdag programkínálattal, több mint 60 civil egyesület részvételével rendezték meg a Civil Ünnepet, ahol egészségügyi, szabadidős, lokálpatrióta, kulturális és ismeretterjesztő egyesületek munkájával lehetett megismerkedni, emellett pedig egész nap zenei és táncelőadásokat láthattak az érdeklődők.
A Heves Megyei Szervezet idén is kapott meghívást Eger Civil Ünnepére. A rendezvényen a Bródy Sándor Könyvtárral közösen vettünk részt, ráadásul nem is akármilyen módon: a Bródy Könyvtár Könyvtárbuszán vártuk a látogatókat. Kedvezményes beiratkozási lehetőséggel, kölcsönzéssel, különleges programokkal kedveskedtünk látogatóinknak. Délelőtt Tilkiné Varga Katalin Nagyravágyó feketerigó c. interaktív mesefoglalkozását és Tőzsér Istvánné Géczi Andrea Silentbook mindenkinek c. foglalkozását hallgathatták meg az érdeklődők. Verle Ágnes, Mesél a megye c. ismeretterjesztő előadását délután adta elő. Az előadások, foglalkozások között pedig sok könyv, mese és persze játék várt mindenkit és sokan megismerkedhettek a Heves Megyei Szervezet és a megyei könyvtárak munkájával.
Verle Ágnes
2023. szeptember 19.
Az MKE színes és változatos programokkal képviselteti magát idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, 2023. szeptember 29-én és 30-án. Nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt mindkét napon, pénteken inkább a felnőtteké, szombaton pedig a gyerekeké lesz a főszerep. Részletek a lenti plakátokon!
A Könyvfesztivál programja és minden fontos információ a Könyvfesztivál honlapján olvasható. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2023. szeptember 16-án lesz a XXVIII. Eger Civil Ünnepe a Civil Közösségek Házában, a Kossuth Lajos utca 12-ben.
Az eseményen a Bródy Sándor Könyvtár a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezetével közösen vesz részt. Érdemes ellátogatni hozzánk, hiszen féláras beiratkozás, könyvkölcsönzés, társasjátékok, interaktív mesefoglalkozás és érdekes előadások várják a felnőtteket és gyerekeket a Civil Ünnepen, a Bródy Könyvtár Könyvtárbuszán.
Program:
11:00-12:00 Nagyravágyó feketerigó : interaktív mesefoglalkozás gyerekeknek Tilkiné Varga Katalinnal
12:30-13:30 Silent Book mindenkinek : a képkönyvek világa Tőzsér Istvánné Géczi Andreával
14:00-15:00 Mesél a megye : ismeretterjesztő előadás a helyi legendákról Verle Ágnes előadásában
Időpont:
2023. szeptember 16., szombat 10:00-16:00
Helyszín:
Civil Közösségek Háza, Eger, Kossuth u. 12. (volt Hemo)
Mindenkit szeretettel várunk a Könyvtárbuszon!
MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2023. 09. 05.
A Tittel Pál Könyvtár főigazgató-helyettese Szinnyei József-díjat vehetett át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományozott magas rangú kitüntetés a könyvtártudomány területén hosszabb időn át kiemelkedő, magas színvonalú szakmai tevékenységet végző szakembernek adományozható.
A kitüntetéshez szeretettel gratulálunk a Heves Megyei Szervezet teljes tagsága és Vezetősége nevében. A következőben a laudáció szövege következik:
GÁL TIBOR főigazgató-helyettes, Tittel Pál Könyvtár
Gál Tibor 36 éve dolgozik az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és jogelőd intézményei szolgálatában. A könyvtár és az egyetem több mint 3 évtizedes múltra visszatekintő fejlődésének minden állomásánál jelen volt. Szakmai elhivatottsága, a fenntartó és a felsőoktatási intézmény iránti elkötelezettsége, kitartása példaértékű. A régi könyvek szakértőjeként a hagyományos könyvtári szolgáltatásokon túl a legmodernebb technológiai eszközeink kezelésében és fejlesztésében is jártas. Magasan képzett könyvtári szakember, aki mind elméleti, mind gyakorlati feladatait maximális felkészültséggel, motiváltsággal végzi. Rengeteg időt és energiát fordít az egyetem könyvtári egységeinek hatékony működésére, a kiemelkedő színvonalú szolgáltatások fenntartására, fejlesztésére.
17 éve a mindenkori könyvtárigazgató mellett végzi felelősségteljes helyettesi munkáját. Ezzel párhuzamosan 2007 óta a Hittudományi Főiskola könyvtárát is gondozza, mely munkája révén kiváló kapcsolatot alakított ki az Egri Főegyházmegye minden szervezeti egyégével. Az egyetemi könyvtár egyik legfontosabb partnere az oktatás- és kutatástámogatási, valamint ismeretterjesztő feladatai ellátásában a Líceumban működő Főegyházmegyei Könyvtár. A közös munka egyik mozgatórugója Gál Tibor sokrétű műveltsége, tájékozottsága és alapos kutatói kompetenciája.
Az egyetemi könyvtár fennállása során számos kihívásnak tett eleget, rugalmasan alkalmazkodott a változó felsőoktatási környezethez. Munkája során kiemelt szerepet kap a gyűjteményharmonizáció, a fenntartó oktatási-kutatási céljaihoz illeszkedő állományfejlesztés, a költséghatékony modernizáció a szolgáltatásmenedzsmentben. Kitüntetett figyelemmel koordinálja az intézmény- és Líceumtörténeti gyűjtemény gyarapítását, amely az Egyetem múltjának és jelenének méltó tükre. Irányítása alatt az egyetem könyvtára számottevő eredményeket tud felmutatni. Számos új, országos szintű és sokrétű szakmai kapcsolattal gyarapodtunk, a könyvtár ismertsége, elismertsége folyamatosan növekszik. Kifogástalan angol nyelvtudásának is köszönhetően egyre több nemzetközi partnerrel dolgozunk együtt.
Oktatás- és kutatástámogatási tevékenysége a hazai egyetemek és szakkönyvtárak körében is elismert. Az adatbáziselőfizetések, a repozitóriumok, valamint a DOI azonosítók menedzselése mellett nagy gondot fordít a digitális tartalmak bővítésére, könnyebb elérhetőségére. Irányításával valósult meg a Virtuális Egyetemi Tudástár (az egyetem kurrens folyóiratainak elektronikus gyűjteménye), egy közös kereső felület az egységek katalógusainak gyorsabb áttekintésére, a helyi DOI regisztrációs központ, az MTMT informatikai kapcsolatának kiépítése a repozitóriumokkal, illetve fejlesztés alatt áll az OJS intézményi alkalmazása. Az Egyetem EISZ kapcsolattartójaként is precíz és körültekintő munkát végez, összehangolva a tudományos és gazdasági szempontokat, valamint szoros, felelősségteljes kapcsolatot ápolva az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program Titkárságával és a partnerintézményekkel. Minden helyzetben a megoldásra törekszik, gyorsan és hatékonyan reagál a rutinszerű és a váratlan helyzetekben is. Állandó, kiegyensúlyozott kapcsolatban áll az intézmény vezetőivel, munkatársaival és a könyvtárszakmai szervezetek, szolgáltatók képviselőivel a felmerülő problémák megfelelő kezelése érdekében.
Szakmai tudásán és értékein túlmenően kiváló kutató és előadó, publikációk és nagyszerű művelődéstörténeti előadások szerzője, előadója. Stílusa, előadásmódja ebben a tekintetben is magával ragadó. A Líceum épületének, valamint építészeti és képzőművészeti kincseinek szakavatott ismerője, számos turisztikai terv és fejlesztés gazdája. Otthonosan mozog orvostörténeti témában, angol nyelv- és kultúra ismerete olyan magas fokú, hogy 2019 decemberében Shakespeare Szentivánéji álom című művének fordítását tette közzé.
Vezetői feladatait is alázattal, magas színvonalon, állandó szakmai felkészültséggel végzi. Közgyűjteményi, tudományos és oktatási feladatok ellátására, a könyvtár teljes működési és szolgáltatási struktúrájának vezetésére, hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakítására, fenntartására, bővítésére messzemenőkig alkalmas, motivált és tapasztalt kolléga.
Fotó: EKKE Tittel Pál Könyvtár
2023. aug. 23.
Kedves Kollégák!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete szakmai konferenciát szervez Közösségi tudomány a könyvtárakban címmel, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket.
Időpontja: 2023. szeptember 14., 13.00
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota „F” épület, Díszterem
A konferencia programját a meghívóban olvasható.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szíves visszajelzésüket a részvételi szándékról a következő linken várjuk 2023. szeptember 8-ig:
https://forms.gle/Q2tJXbpLAvDPPorf9
2022. augusztus 22.
2023. május 3-án került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesületének tisztújító gyűlésére. Az eseményen igen magas számban vettek részt a küldöttek, 84 %-os volt a részvételi arány, tehát a küldöttgyűlés határozatképes volt.
A küldöttgyűlést Kiss Gábor, egyesületünk alelnöke vezette le. Elsőként az előző évről szóló beszámolók hangzottak el: először Barátné Prof. dr. Hajdu Ágnes elnökasszony, majd az Ellenőrző Bizottság elnöke, dr. Aczél-Partos Adrienn tartotta meg beszámolóját. Ezután egy rövid elnöki összefoglalót hallhattunk az MKE 2019-2023 közötti ciklusáról. Itt hangzott el, hogy Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnest ismét beválasztották az IFLA Regionális Osztálya Európai Bizottságába. Szeretettel gratulálunk ehhez a megbízatáshoz. Barátné Prof. dr. Hajdú Ágnes arról is tájékoztatta a tagságot, hogy az MKE tovább nem felügyeli az INKA-t, (Informatika a Nemzeti Közszolgálatban és Könyvtárakban Alapítvány), és az alapítvány felszámolásra kerül. A beszámoló végén egyperces néma tiszteletadással emlékeztünk meg Mándli Gyuláról, az MKE elnökségének egykori tagjáról, a hazai könyvtáros szakma meghatározó személyisége, a Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének alapító tagja és több ciklusban elnöke volt.
Az MKE új Vezetősége
Az elnöki beszámolót a főtitkári beszámoló követte, Gerencsér Judit beszélt a 2022-es évi munkáról, a tagságról, majd Horváth Tamás, a Tanács elnöke számolt be munkájukról. Minden beszámolót egyhangúlag elfogadtak a küldöttek.
A beszámolók után került sor a választásra, Horváth Tamás, a Választási Bizottság elnöke beszámolt a Bizottság munkájáról, a jelölések összegyűjtésének menetéről, ismertette a választás menetét. A választás a magas részvételi aránynak köszönhetően eredményesen zárult. Az MKE új Vezetőségébe a 2023-2027 ciklusban a következő kollégákat választották meg a küldöttek:
Elnök: Gerencsér Judit, főtitkár: Istók Anna. Az ellenőrző bizottság elnöke: dr. Aczél-Partos Adrienn.
Elnökségi tagok: Oros Sándor, Kiss Gábor, Haszonné Kiss Katalin, Péterfi Rita, Villám Judit, Gaálné Kalydy Dóra, Eszenyiné dr. Borbély Mária. Póttag: dr. Sándor Viktória, Baráthné Molnár Mónika.
Ellenőrző bizottsági tagok: dr Kürhner Éva, Magdics Erika, Nuridsány Judit és dr. Senkei-Kis Zoltán. Dr. Senkei-Kis Zoltánt Barátné Haju Ágnes javasolta a küldöttgyűlésen.
Köszönjük a leköszönő Vezetőségnek a munkájukat, Barátné Prof. dr. Hajdu Ágnesnek az egyesületben végzett sokéves munkáját, az MKE és a hazai könyvtáros társadalom, könyvtárügy érdekeinek magas szintű képviseletét itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
Az eseményről még több kép található az MKE Facebook-oldalán.
Szeretettel gratulálunk az elnökség új tagjainak és eredményes munkát kívánunk a 2023-2027 közötti időszakra!
Verle Ágnes
2023. május 4.
Kedves Kollégák!
A korábban meghirdetett "Könyvtárosi pálya szépségei és nehézségei" c. kötetbemutató betegség miatt elmarad.
A fentiek kapcsán megértésüket kérjük, és köszönjük!
A szervezők
2023. április 21.
2023. március 13-án zajlott a Heves Megyei Szervezet tisztújítása. A taggyűlésen igen magas számban vettek részt tagjaink, így a szavazáshoz elegendően voltunk. A szavazás előtt egy szakmai előadást hallgattunk végig. Végvári Imre, marketing szakember, a Jövőmenők c. mesekönyv szerzője tartott érdekes előadást a Jövőmenőkhöz kapcsolódó iskolai foglalkozásairól.
Az előadás után Bodor Katalin beszámolt az előző 4 éves szakmai munkáról. Ezután kezdődött a szavazás. A szavazás lebonyolításáról készült jegyzőkönyv honlapunk Dokumentumtárában, a Letölthető dokumentumok menüpontban érhető el.
A Heves Megyei Szervezet új Vezetősége:
Elnök: Verle Ágnes
Titkár: Laskay Anna
Elnökségi tagok: Borbélyné Babus Enikő, dr. Szemerszkyné Dürgő Csilla, Veresné Lefler, Katalin, Vitayné Kepes Gabriella
Ellenőrző Bizottság elnöke: Kovács Attila
Ellenőrző Bizottság tagjai: Tilkiné Varga Katalin, Zay Mária
Póttag: Oszlánczi Mónika
Gazdasági felelős: Pfaffné Lovász Mária
Tanácsi küldött: Verle Ágnes
Pótküldött: Laskay Anna
Az előző Vezetőség tagjainak hálás köszönetet mondunk minden tagunk nevében: Sohajdáné Bajnok Katalinnak, Sinkovits Erikának, Varga Lászlónénak, Laskay Annának, dr. Szemerszkiné Dürgő Csillának, Pauer Erikának és Kovács Attilának.
Külön köszönet elnökünknek, Bodor Katának és gazdasági felelősünknek, Pfaffné Marikának, akik sokéves munkájukkal fejlesztették a Heves Megyei Szervezetet, segítségükkel valódi közösséggé fejlődött a tagságunk.
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki segített lebonyolítani a választást, külön köszönet a Jelölési és Választási Bizottság tagjainak: Palicz Zsuzsanna, a Jelölési Bizottság elnökének, Kulcsárné Király Mária elnökhelyettesnek, Kovácsné Halmai Ritának, Magi Magdolnának és Nagy F. Máriának, hogy szabályszerűen és gond nélkül levezették a választást.
A következő időszak is sok kihívást állít elénk, ezért az új Vezetőség nevében köszönjük a belénk vetett bizalmat, a tagjaink és a volt Vezetőség támogatását.
Az MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2023. március 14.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Korszerű kompetenciák a használók és a könyvtárosok számára: pillanatképek a könyvtárosképzésből és a könyvtárak gyakorlatából címmel nemzetközi konferenciát szervez. Idén ismét kiváló külföldi és magyar előadókat köszönthetünk, köztük az IFLA elnökét személyesen, Barbara Lisont.
Időpontja: 2023. március 29. 10.00-15.00
Helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar tanácsterem (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A)
A program a meghívóban olvasható.
A konferenciára 2023. március 27-ig lehet regisztrálni az alábbi linken: https://forms.gle/eXSXf9eHAvwSgmSx6
A konferenciával kapcsolatos bármilyen kérdés, információkérés esetén az mke@oszk.hu címen kaphatnak tájékoztatást.
2023. március 1.
a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Heves Megyei Szervezete,
MEGHÍVJA
önt, 2023. április 29-én (szombaton) délelőtt 10 órára az Ady Endre Könyvtárba (Hatvan, Kossuth tér 3.)
Egy pálya szépségei és nehézségei
címmel rendezett tanácskozásra.
Vendégeink:
az ünnepi kötet Katsányi Sándor és Papp István kilencvenedik születésnapjára c. könyv ünnepeltjei és az őket köszöntők közül:
Kovács Katalin, Havas Katalin, Sonnenvend Péter, a hazai könyvtáros szakmai kiválóságai.
Bevezetőt mond: Katsányi Sándor és Papp István.
A tanácskozást követően kedves vendégeinknek igény szerint hideg tálakon szervírozott ebédet biztosítunk, melynek költsége 2200 Ft / fő.
A tanácskozásra és az ebédre szóló visszajelzéseket az Ady Endre Könyvtár címére várjuk április 10., hétfőig várjuk.
E-mail-cím: aekhatvan@gmail.com
Telefonszám: 37 / 542 – 110
Hatvan, 2023. március
Kollegiális üdvözlettel, szeretettel várjuk:
Kocsis István Sinkovics Erika Varga Zsuzsa
ny. igazgató ny. igazgató, klubvezető mb. igazgató
Elsőként dr. Bibor Máté, az ELTE BTK KITI Könyvtártudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa, a Kovács Máté Alapítvány kuratóriumi tagja előadását hallgathatják meg "Egy ma is élő hagyomány: A nyitott napok rendezvénysorozat" címmel.
Második előadó Kajári Katalin, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ ifjúsági könyvtárosa, Az év fiatal könyvtárosa díj 2022. évi díjazottja. Előadásának címe: "Híd a kamaszokhoz: A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ ifjúsági részlegének bemutatása".
Az előadások elérhetőek 2023. február 15-én, szerdán 10 órától az MKE Youtube csatornáján.
2023. február 14.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Elnöksége pályázatot hirdetett a 2023. évi IFLA konferencián való részvétel támogatása céljából. A pályázat célja magyar állampolgárságú könyvtárosok számára lehetőséget biztosítani a 2023. évi IFLA konferencián való részvétel támogatása céljából.
A pályázat beadási határideje 2023. március 31. 16. óra
Az MKE Elnöksége pályázati felhívása
A pályázat részletei az MKE honlapján olvashatóak.
2023. február 10.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Elnöksége pályázatot hirdetett a 2023. évi budapesti LIBER konferencián való részvétel támogatása céljából. A pályázat célja magyar állampolgárságú könyvtárosok számára lehetőséget biztosítani a 2023. évi LIBER konferencián való részvétel vonatkozásában.
A pályázat beadási határideje 2023. január 20. 16 óra
A pályázat feltételei, részletei itt érhetőek el.
2023. január 10.
Az MKE és az IKSZ ismét meghirdeti a 35 évnél fiatalabb kollégák számára Az év fiatal könyvtárosa díj elnyerésére irányuló pályázatát. Pályázni az A vagy a B pontban foglaltaknak megfelelő tartalommal lehet.
1. Egy szakterületi gyakorlatból származó téma még nem publikált írásbeli kidolgozásával.
2. Projekt bemutatást tartalmazó, szabadon választott műfajú (diabemutató, film, hangjáték, riport, szöveges tanulmány stb.) anyag elkészítésével
Beérkezési határidő: 2023. május 31. szerda, 16.00 óra.
A pályázati dokumentáció nyomtatott formában postai úton (Magyar Könyvtárosok Egyesülete 1827 Budapest, Budavári Palota “F” épület), elektronikus formában pedig az MKE címére küldött e-mailben (mke@oszk.hu) nyújtható be.
További részetek és a pályázati feltételek az MKE honlapján találhatóak.
2023. január 10.
Móra László:
KARÁCSONY ÉDES ÜNNEPÉN
Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.
Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.
Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!
Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.
Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
Az MKE Heves Megyei Szervezete Vezetőségének nevében versével kívánunk áldott, békés karácsonyt és boldog, egészségben és szeretetben gazdag új esztendőt!
2022. december 19.
Szeretettel meghívunk és várunk mindenkit az AIBM Magyar Nemzeti Csoport, az MKE Zenei Könyvtárosok Szervezete és a Bródy Sándor Könyvtár közös szakmai napjára.
Időpont: 2022. november 7. (hétfő)
Helyszín: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár – 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 16.
PROGRAM
10:00–11:00 Kokas-foglalkozás bemutató (Tilkiné Varga Katalin és Pauer Erika)
11:00–11:05 Köszöntők (Tőzsér Istvánné, a Bródy Sándor Könyvtár igazgatója, Bándoli Katalin és Gócza Julianna, a zenei szervezetek elnökei)
11:05–11:45 Aktív zenebefogadás és harmonikus személyiségfejlesztés Kokas Klára pedagógiájával (Blaschke Zsuzsanna, a Kokas Klára Agape Zene-Életöröm Alapítvány ügyvezető igazgatója és Fejes Tímea képzési igazgató, Kokas-oktató)
11:45–12:30 Beszámoló az AIBM/IAML prágai kongresszusáról – Élmények, információk, tapasztalatok (Benyovszky Mária, Csanda Mária, Gulyásné Somogyi Klára, – Jelenetek Jan Kubelik és családja életéből… Grégász Miklós)
12:30–13:00 EBÉDSZÜNET
13:00–13:30 A megújult/felújított Bródy Sándor Könyvtár (Szécsényi Orsolya, Zsoldos Marianna)
13:30–13:40 Bakelitlemezek ultrahangos tisztítása – bemutató (Vas Gábor Tamás)
13:55–15:00 Zenei emlékek nyomában – egri séta (Turay Zoltán)
15:10–16:00 Gárdonyi és a zene – tárlatvezetés a Gárdonyi Géza Emlékházban (Szalainé Király Júlia irodalomtörténész)
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a zsoldos.marianna@brody.iif.hu e-mail címen lehet.
Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a szervezők!
2022. november 4.
Szeretettel gratulálunk a Füzéki István Emlékérem díjazottjainak! A díjátadó eseményről az MKE honlapján olvashatnak. Mivel az előző években a pandémia miatt elmaradt az átadóünnepség, így idén az előző évek díjazottjainak is most adták át a kitüntetést. 2020-ban dr. Gerő Gyulának, 2021-ben pedig Billédiné dr. Holló Ibolyának ítélte oda a kuratórium a díjat. Dr. Gerő Gyula időközben sajnos elhalálozott; Billédiné dr. Holló Ibolya, aki számos szakmai érdeme mellett két ciklusban egyesületünk elnöke is volt. A 2022. évi díjazott Mándli Gyula, a váci Katona Lajos Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója, az MKE Helyismereti Szervezetének egyik alapítója, a határon túli magyar könyvtári kapcsolatok szervezője, Ipolyság város díszpolgára lett.
Szeretettel gratulálunk.
2022. október 20.
Október 1-jén indul a népszámlálás, hazánk legnagyobb, mindenkire kiterjedő statisztikai adatgyűjtése. A kérdőívek kitöltésében a könyvtárosok is segítséget nyújtanak. Az ehhez szükséges adatbiztonsági útmutatót itt érhető el.
A népszámlálás megyei felelősének elérhetőségei, hozzá lehet fordulni, ha bármilyen kérdés merül fel a kitöltés során:
Mazán Zsombor
Telefonszám: 30/400-3396
E-mail cím: Zsombor.Mazan@ksh.hu
Az MKE honlapján a KSH és az MKE közös együttműködési megállapodásáról olvashatnak.
A kérdőív kitöltése közös érdekünk, és minden Magyarországon élő ember számára kötelező.
2022. szeptember 29.
2022. szeptember 29. és október 2. között a megújult Millenárison kerül megrendezésre az egyik legnagyobb könyves esemény, ahol minden a könyvekről és az irodalomról szól, vagyis a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol hagyományosan a Magyar Könyvtárosok Egyesülete is részt vesz. Az MKE Könyvtáros Klub programját itt lehet megtekinteni. Külön öröm a számunkra, hogy a Heves megyei könyvtárosok közül, a Bródy Sándor Könyvtár munkatársai is tartanak előadást a Könyvtáros Klubban.
A Könyvfesztivál honlapjára folyamatosan kerülnek fel az újabb információk, ezért érdemes rendszeresen felkeresni azt.
Kedvcsináló videó a Könyvfesztiválról
2022. szeptember 14.
Megjelent a Könyvtárvilág webmagazin 4. száma!
Ízelítő a tartalomból:
• Díjak, elismerések a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 53. Vándorgyűlésén
• A Fitz József könyvdíjról
• IFLA-UNESCO: Új közkönyvtári nyilatkozat.
• Fenntarthatóság és szemléletformálás a könyvtárakban -- A Társadalomtudományi Szekció ülése az MKE 53. vándorgyűlésén
• Az MKE Heves Megyei Szervezetének tavaszi-nyári eseményei
• Állami díjas könyvtárosok 2022. augusztus 20-án
• Programajánló
• Portré: Dobrovitz Noémi grafikus, könyvtáros
• Szakirodalmi ajánlatok
2022-ben Minősített Könyvtár címet nyertek az alábbi intézmények:
Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház (Siófok)
Ceglédi Városi Könyvtár (Cegléd)
Eötvös Károly Megyei Könyvtár (Veszprém)
Flesch Károly Közművelődési, Könyvtári, Kulturális és Városmarketing Közhasznú Nonprofit Kft. - Huszár Gál Városi Könyvtár (Mosonmagyaróvár)
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (Szentendre)
Mészáros Károly Városi Könyvtár (Hajdúdorog)
Solymár Imre Városi Könyvtár (Bonyhád)
Széchenyi István Városi Könyvtár (Sopron)
Szentes Városi Könyvtár (Szentes)
2022-ben két könyvtár részesült Könyvtári Minőségi Díjban:
Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Városi Könyvtár (Jászberény)
Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény (Szolnok)
További információ a Könyvtári Intézet honlapján olvasható.
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!
2022. augusztus 29.
Az MKE 53. Vándorgyűlését átadták a 2022. évi Fitz Hózsef-Könyvdíjat, amita könyvtárosok szavazatai alapján ítélnek oda az előző évben megjelent, a könyvtáros szakma által legértékesebbnek, legszebbnek tartott 3 könyvnek. A díjat a könyv kiadója kapja a mindenkori kulturális minisztériumtól, de a könyvtárosok javaslata alapján ítélik meg a díjazottakat.
Idén a következő három kiadó kapta meg a kitüntetést:
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár: Győri képeskönyv / összeállította: Orbánné dr. Horváth Márta és Galambos Krisztina által, fotók: Szabó Béla
"... könyv bemutatja a győri emlékhelyeket, köztéri alkotásokat, emléktáblákat, leírásokkal és látványos fotókkal illusztrálva, megragadva a város sokszínűségét és hangulatát."
a Pagony Kiadó: Marék Veronika: Kéményseprő Kelemen
"... Szegedi Katalin költői képeivel új életet kapott a réges-régi mese, és remélem, ma is lesznek, akiknek örömöt szerez, és akiket megvigasztal. A mesében benne van a hatvanas évek csodavárása, az, hogy semmi sem lehetetlen, s a hozzád méltó párod pillanatok alatt rád találhat."
Magvető Kiadó:Boldizsár Ildikó: Amália álmai
„Az Amália álmai egy gyönyörű nyelvezettel megírt, elgondolkodtató mesekönyv komoly témákkal és rétegelt szimbólumrendszerrel. Boldizsár Ildikó gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló meséinek költői szépségét Szegedi Katalin rajzai teszik teljessé.”
Gratulálunk a díjazottaknak!
2022. július 21.
Bodor Katalin, a Heves Megyei Szervezet elnöke az MKE 53. Vándorgyűlésén, Kaposvárott MKE Emlékéremben részesült.
A felterjesztés szövege:
"Bodor Katalin 1981-től a Füzesabonyi Járási majd Városi Könyvtár könyvtárosa, 1993-tól igazgatóhelyettese. A könyvtár életében hatalmas törést jelentett a 2008-ban megvalósított csoportos létszámleépítés, mely gyakorlatilag a teljes személyzet elküldését jelentette. A szeretett könyvtárosi hivatást 2008-tól az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban folytathatta, mely igazi szakmai kihívást és egyben lehetőséget is adott számára a további fejlődésre, kibontakozásra. Napi munkája során a könyvtárosság iránt elkötelezetten, magas szintű tudással szolgálja ki a könyvtárhasználók széles körét, továbbítja a szellemi értéket, megyeszerte közvetíti a modern szolgáltatásokat, innovatív szakmai ismereteket. Az évek során feladatvállalása és munkabírása alapján az olvasószolgálati osztály csoportvezetői megbízását is elnyerte, s 2021-ben a munkatársak általános elismerése és szeretete mellett vonulhatott nyugdíjba.
A nyugdíjazás mellett is vállalta azt az önkéntes szakmai feladatot, hogy az MKE Heves Megyei Szervezetének elnökeként jelenleg is irányítsa a szervezet munkáját a következő évi tisztújításig. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezetének 1995 óta elnöke. Kezdeményezésével és szervező munkájának köszönhetően az egyesület élete soha nem látott aktivitással és rendszerességgel nyújt minden tagtárs számára fontos szakmai kapcsolódási lehetőséget. A tagság létszáma minden eddiginél nagyobb, hiszen általa napi szinten, helyben is érezhetjük azt az összetartozást, mely miatt mindenképpen érdemes a szakmai szervezethez csatlakozni.
Talán mindenki számára emlékezetes, hogy az elmúlt években a Heves megyei szervezet szinte a legnagyobb létszámban vett részt az egyesület által szervezett országos szakmai konferenciákon, nem egyszer előadásokat is vállalva. A megyében rendszeresek azok a szakmai napok, melyek a megyeszékhelyen és a megye különböző településein adnak betekintést a könyvtárak legújabb eredményeibe, feladataiba. Mindemellett rendszeresek a szabadidős programok, a közeli és az ország más tájaira szervezett kirándulások, biciklitúrák, melyeket a helyi szervezet kezdeményez a megye köz- és felsőoktatási könyvtáraiban dolgozó egyesületi tagok számára. Jelen vagyunk településünk civil életében, részt veszünk a helyi civil társadalom mindennapi munkájában. Mindezek kezdeményezője, szervezője Bodor Katalin, aki fáradhatatlanságával, elkötelezettségével, szakmaszeretetével példaként áll a fiatal kollégák előtt. Kiemelkedő szervező készségével olyan stabil hátteret ad az egyesületi programok lebonyolításához, mely elkötelezettség szinte pótolhatatlan értéket jelent felgyorsult világunkban. A megyei szervezetben nyújtott kiemelkedő tevékenysége, aktivitása példaértékű. Minden tevékenységének jellemzője a szakmai értékrendhez való szilárd elkötelezettség, együttműködés a munkatársakkal, külső szervezetekkel, intézményekkel, az ötletdús, kreatív és proaktív munka. Példamutató munkája, megbízhatósága és elhivatottsága kivívta a közvetlen munkatársak, a könyvtár együttműködő külső partnereinek, a partner civil egyesületek, szervezetek képviselőinek elismerését." (A felterjesztést Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, a Bródy Sándor Könyvtár intézményvezetője készítette.)
MKE Emlékéremben részesültek még: Antal Lajosné, Breznai Elvira, Molekné Kőrösi Beatrix, Rakonczás Szilvia, Rabbi Zsolt
Az Év Fiatal Könyvtárosa: Kajári Katalin
Kertész Gyula díj: Gazdag Liza
Szívből gratulálunk minden kitüntetettnek!
MKE-Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2022. július 18.
AZ MKE Vezetősége kiírta hallgatói pályázatát a vándorgyűlésen való részvétel támogatására. A pályázati adatlap, a feltételek és a részletek a honlapon olvashatók.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. június 7.
Kérdés, segítségkérés esetén elérhetőségeinken rendelkezésetekre állunk: mkeheves@gmail.com, 06-36/517-575
Sok sikert kívánunk a pályázó fiataloknak!
Verle Ágnes
2022. május 16.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 53. Vándorgyűlését Kaposváron, a Takáts Gyula Könyvtárral közösen rendezi, 2022. július 14-16. A vándorgyűlés témája: Fenntarthatóság, felelősség, szemléletformálás
A rendezvényen való részvételre már lehet regisztrálni, kedvezményesen május 29-ig lehet regisztrálni. A Vándorgyűléssel kapcsolatos összes fontos információ és regisztráció a honlapon érhető el: https://mkevandorgyules.hu/ A honlapot folyamatosan frissítik, aktualizálják.
Szeretettel várnak minden kedves kollégát és érdeklődőt a szervezők!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Elnöksége pályázatot hirdetett a 2022. évi IFLA konferencián való részvétel támogatása céljából. A pályázat célja, hogy a magyar állampolgárságú könyvtárosok számára lehetőséget biztosítson a konferencián való részvételre.
A pályázat beadási határideje 2022. május 1., vasárnap, 16. óra
A pályázat benyújtása:
A pályázat benyújtható személyesen (Országos Széchényi Könyvtár – MKE Titkárság 439-es szoba) vagy postai úton (Magyar Könyvtárosok Egyesülete 1827 Budapest, Budavári Palota “F” épület), vagy elektronikus dokumentumok beküldése esetén: mke@oszk.hu címre megküldve.
A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseik esetén az MKE Titkárságon állnak az érdeklődők rendelkezésére: Telefon 36-1 / 311-8634
E-mail: mke@oszk.hu
Sok sikert kívánunk a pályázóknak!
2022. április 25.
az MKE Elnökség kezdeményezésére és aktív társadalmi szerepvállalásával elkészült egy linkjegyzék az ukrán háború menekültjeinek információs és könyvtári támogatása céljából. A linkjegyzék az MKE honlapján érhető el. Az MKE Vezetősége kéri, hogy közös együtt dolgozás és együtt gondolkodás jegyében aki tud, javasoljon új témákat, linkeket, amelyekkel folyamatosan bővítjük majd a jegyzéket. A jelenlegi lista is tartalmaz már szekcióktól/szervezetektől kapott link javaslatokat.
Nagyon fontos, hogy a könyvtárak és könyvtárosok is mutassák meg, hogy ebben a nagyon szomorú helyzetben összefogunk és támogatást nyújtunk a saját eszközeinkkel.
Az észrevételeket és link javaslatokat az mke@oszk.hu email címre várják.
2022. április 21.
2022. április 15.
Az MKE és az IKSZ ismét meghirdeti a 35 évnél fiatalabb kollégák számára Az év fiatal könyvtárosa díj elnyerésére irányuló pályázatát. Pályázni az A vagy a B pontban foglaltaknak megfelelő tartalommal lehet.
A. Egy szakterületi gyakorlatból származó téma még nem publikált írásbeli kidolgozásával.
B. Projekt bemutatást tartalmazó, szabadon választott műfajú (diabemutató, film, hangjáték, riport, szöveges tanulmány stb.) anyag elkészítésével.
Beérkezési határidő: 2022. május 31. kedd, 16.00 óra.
A mellékelt linken elérhető a felhívás teljes szövege és a jelölőlap.
Sok sikert kívánunk a pályázóknak!
MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2022. március 29.
Az MKE 2022. évi vándorgyűlését Kaposváros rendezik meg. Ehhez olvashatnak az érdeklődők egy rövid kedvcsinálót, mely az Egyesület honlapján található.
Találkozzunk Kaposváron júliusban!
Az MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2022. március 1.
Kép forrása: https://www.tourinformkaposvar.hu/
Kedves Kollégák!
Folytatódik az MKE Akadémia! Március 2-tól új előadások várják az érdeklődőket az MKE Youtube-csatornáján!
Az idei év első előadója dr. Hangodi Ágnes, aki az átalakuló könyvtárosképzést mutatja be, majd dr. Laki Ildikó mutatja be kutatásának új eredményeit, hogy mit hozott a Covid a könyvtáraknak.
Az Egyesület Youtube-csatornája: https://www.youtube.com/playlist?list=PLUJTJTJ3Jf3-ZEkqaPAgkaZgkAcQ6kA2q
2022. február 28.
Az MKE honlapján található az Egyesület állásfoglalása a 2021. évi LXXIX. törvényről.
2022. február 15.
Az idei évben Billédi Ferencné dr. Holló Ibolyána kítélték a Füzéki István Emlékérmet. A laudáció szövege ide kattintva olvasható: laudáció.
Gratulálunk a kitüntetéshez!
2021. december 17.
Az MKE-Akadémia legújabb előadásai: 16. Muntyán Barbara: a Közkönyvtári Egylet – Amikor a szezon keveredik a fazonnal, 17. Dr. Zupkó István: Amit a koronavírusról tudni kell! Az előadások az MKE Youtube csatornáján nézhetőek meg.
2021. december 15.
Folytatódik az MKE-Akadémia előadás-sorozata. Érdekes szakmai előadásokat lehet megtekinteni az MKE Youtube csatornáján. További információ az előadókról: https://mke.info.hu/
2021. december 1.
MKE Gyermekkönyvtáros Szekciója az idén a bicskei Nagy Károly Városi Könyvtár kollektívájának ítélte oda a VándorBagoly díjat, melyet november 22-én a jászberényi könyvtár gyermekkönyvtárának NépmesePontjában a Nagy Károly Könyvtár vezetője, Endrédiné Szabó Erika vett át.
Beszámoló az eseményről, laudáció: https://gykszekcio.eoldal.hu/
Fotógaléria: https://gykszekcio.eoldal.hu/fenykepek/2021.-vandorbagoly-dij-atadasa/
Szeretettel gratulálunk a kitüntetéshez!
2021. november 22.
Megjelent a Könyvtárvilág webmagazin legújabb száma, az 5. lapszám itt olvasható.
Ízelítő a tartalomból:
• Újra indult az MKE Akadémia
• Mit tehetnek a könyvtárak a fenntartható jövőért?
• A legnépszerűbb gyermekkönyvek a világ minden tájáról
• Mezőgazdasági könyvtárak útközben - a Mezőgazdasági Szervezet szekcióülése
• MKE Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napja - Végre személyes találkozás!
• Az MKE Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete által alapított díjak
• Ünnepi ülés és szakmai nap Nyíregyházán
• Beszámoló az MKE Műszaki Szekciójának az Ipar 4.0 Technológiai Központban tett látogatásáról
• Tisztújítás Miskolcon
• Helyismeret és oktatás - a HKSZ és a KTE közös szekciója az LII. MKE Vándorgyűlésen
• Mátyásföldön innen, Szentmihályon túl
• A zöldkönyvtár esete a magokkal és büdösbogarakkal
• In Memoriam Szente Ferenc, a Kölcsey Ferenc Alapítvány alapítója
• A Somogy Megyei Szervezet szakmai útja
• Kalandozás Kelet-Magyarország szép tájain - az MKE Mezőgazdasági Szervezetének nyár végi kirándulása
• Programajánló
• Molekné Kőrösi Beatrix kapta a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által alapított Pro Bibliotheca-díjat
• Portré: Tiry Katalin, a könyvtáros, fordító, filmszínész, fotós, modell…
• Mentor: Szabó Piroska, a Könyvtári Intézet Könyvtártudományi Szakkönyvtárának munkatársa
• Szakirodalmi ajánlatok
• Sziporkák: Könyvmolyok világa
Folytatódik az MKE Akadémia. Érdekes szakmai előadások az MKE Youtube csatornáján. További információ: https://mke.info.hu/
Idén dr. Petercsák Tivadar Kossuth Kiadónál megjelent A magyar képeslap története című könyve is részesült az elismerésben. A Bródy Sándor Könyvtár munkatársai és az MKE Heves Megyei Szervezete is támogatta a könyv Fitz-díjra való felterjesztését. További díjazottak: Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt a Naphegy Könyvkiadó kiadásában és Kocsis Noémi: Bakancslista : Magyarország – 777 lenyűgöző hazai kaland és úti cél a Scolar Kiadó kiadásában.
A kötetek laudációja az MKE honlapján olvasható.
További évek díjazottjai: https://mke.info.hu/tevekenysege/dijak/mke-dijak/fitz-jozsef-konyvdij/
Gratulálunk a szép elismerésért!
2012-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának vezetősége megalapította a VándorBagoly díjat. A díj átadására a Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napján kerül sor, melynek várható ideje 2021. október. Helyszín: Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza. További információ az MKE honlapján.
A pályázóknak sok sikert kívánunk!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Pest Megyei Szervezet partnerségével Nemzedékek szolgálatában: 2020–2021. Kihívás, kreativitás, könyvtár címmel 2021. július 8–9-én Budapesten rendezi meg 52. Vándorgyűlését.
Az online térben követhető vándorgyűlés összes programján ingyenesen tudnak részt venni a jelentkezők, de a részvétel regisztrációhoz kötött az eseményre és a különböző programokra.
Nagyon büszkék vagyunk a Heves megyei Kollégáinkra, akik előadóként vesznek részt a Vándorgyűlésen:
2021. július 9., pénteken az Olvasószolgálati szekcióban és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szekcióban hallhatjuk őket:
9:00 – 16:00 Megyei könyvtári szekció jelentkezése: MEGYEI KÖNYVTÁRI KÖRKÉP
Tőzsér Istvánné, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgatója mutatja be az elmúlt egy év újításait, új fejleményeit, a megyénkben kialakult együttműködéseket és az ott kialakult példaértékű kezdeményezéseket.
OLVASÓSZOLGÁLATI SZEKCIÓ
Levezető elnök: Molekné Kőrösi Beatrix (elnök, Olvasószolgálati Szekció)
9:00 – 9:25 PÁRBAN – a mese és a kortárs irodalom. Előadók: Luzsi Margó alapító, Mustármag mese- és biblioterápiás Mikroműhely, Komló-Szabó Ágnes könyvtáros Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Eger
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI SZERVEZET
Így hódítsd meg a jövő nemzedékét
Levezető elnök: Czakóné Gacov Katalin – VFK igazgató
9:30 – 10:00 Olvasás népszerűsítése online térben. Marketing és plakátkészítési ötletek. A Vachott Sándor Városi Könyvtár videói: Könyvtári Hírmondó, Karantén Irodalom, Zenei videók
Előadó: Jakab Zsolt – Vachott Sándor Városi Könyvtár könyvtárosa
OLVASÓSZOLGÁLATI SZEKCIÓ
Levezető elnök: Molekné Kőrösi Beatrix (elnök, Olvasószolgálati Szekció)
10:25 – 11:00 Végtelen történeteink – szöveg nélküli képeskönyvek a könyvtári
gyakorlatban. Előadók: Fehérné Szabó Eszter könyvtáros, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Eger, Pauer Erika gyermekkönyvtáros, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Eger
11:25 – 12:00 Orvostudományi könyvek az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban
Előadó: Gál Tibor főigazgató-helyettes Eszterházy Károly Egyetem Tittel Pál Könyvtár
További információ és regisztráció: https://vandorgyules.oszk.hu/
Sok szeretettel várjuk Önöket az 52. Vándorgyűlésen!
A pályázatok beérkezési határideje: 2021. május 31. hétfő, 16.00 óra.
A címmel elismerő oklevél, pénzjutalom (100 000 Ft), valamint egyéb szakmai támogatás jár. Az Év fiatal könyvtárosa díj mellett, arra érdemes pályázó esetén a Kovács Máté Alapítvány anyagi támogatásával az Év fiatal könyvtárosa díj különdíja is kiadható.
A pályázat feltételei és egyéb fontos információk az MKE oldalán találhatóak:https://mke.info.hu/blog/2021/03/palyazati-felhivas-az-ev-fiatal-konyvtarosa-dij-elnyeresere-2021/
A pályázóknak sok sikert kívánunk!
Az MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
Kedves Kollégák!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete hagyományosan évente több országos szakmai konferenciát szervez. A jelenlegi járványügyi helyzetben a szakmai találkozásokat az online térben tudjuk megvalósítani.
Egyesületünk 2021 februárjában elindította MKE Akadémia elnevezésű sorozatát. Az előadások általában minden hónap harmadik szerdáján 10 órától tekinthetőek meg az MKE Youtube csatornáján.
Egy-egy rendezvény 2 előadásból áll, amelyek egyrészt aktuális, a könyvtárosok széles körét érdeklő kérdésekkel foglalkoznak, másrészt a magyar és a nemzetközi könyvtárügy eredményeit mutatják be.
Az előadások az MKE Youtube-csatornáján tekinthetők meg: https://www.youtube.com/channel/UCJ81GBo0wptHVgpHz2BFbTQ/featured
Minden kedves tagunknak békés, áldott karácsonyt kíván az MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége!
Dsida Jenő:
Szegények karácsonyára
részlet
"Az Úr Jézus a földre szállott,
jászolban fekszik, mosolyog,
szívéből már csirázva indul
ezer megváltó nagy dolog.
A jószívek, kik adakoztak,
pásztorokként állják körül,
háromkirályként hullnak térdre
és a gyermek Jézus örül,
jobban örül, hogy van még bennünk
könnyet törölni akarat,
mintha elébe vittünk volna
tömjént, myrrhát és aranyat."
Sajnos az idei év járványügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy megtartsuk hagyományos év végi taggyűlésünket, ezért szeretnénk egy kis visszaemlékezéssel megidézni az előző évek rendezvényeit. Reméljük, hogy jövőre már személyesen is találkozunk! A harmadik és egyben utolsó beszámolónk 2018-as évi decemberi taggyűlésünkről szól:
Az MKE Heves Megyei Szervezetének taggyűlése. Eger, 2018. december 10.
Szakmai napunkat a Bródy Könyvtár Központi Könyvtárában tartottuk meg. Sok kollégánk eljött az év utolsó találkozójára. Igazi ünnepi hangulatban beszélgettünk a finom mézeskalács és forralt bor mellett.
Két neves előadó, Mészöly Ágnes író és Péczely Dóra, a Tilos az Á Könyvek szerkesztője volt vendégünk, akik "Tabuk nélkül: a segítő könyvekről" címmel tartották meg előadásaikat. A segítő könyvek olyan témákról szólnak, melyek még ma is tabunak számítanak Magyarországon, és nagyon fontos, hogy foglalkozzunk velük.
Az előadások után meglátogattuk az egri Törvényház épületét. A Törvényszék munkatársai vezettek körbe minket az épületben, közben érdekességeket hallhattunk tőlük a törvényszéki munkáról. A könyvtár az újonnan épült tetőtérben kapott helyet. A házigazdánk Tóth Győző könyvtáros volt, aki mesélt a könyvtára működéséről és munkájáról, majd levetített egy rövid videót a Törvényház felújításáról. Mint azt kísérőnk elmondta, a felújítással a bíróság egy szebb és méltóbb környezetben működhet tovább a jövőben.
Verle Ágnes
2020. december 10.
Sajnos az idei év járványügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy megtartsuk hagyományos év végi taggyűlésünket, ezért szeretnénk egy kis visszaemlékezéssel megidézni az előző évek rendezvényeit. Reméljük, hogy jövőre már személyesen is találkozunk! A második "beszámoló":
Az MKE Heves Megyei Szervezetének taggyűlése. Eger, 2019. december 3.
2019-ben utolsó taggyűlésünket december 3-án tartottuk meg. A könyvtár felnőtt részlege, a Bródy Sándor Könyvtárnak otthont nyújtó nagypréposti palota rekonstrukciója miatt, ideiglenesen a volt Helyőrségi Művelődési Otthonban kapott helyet. Ebben az épületben tartottuk meg mi is a gyűlésünket, melyre sok tagtársunk ellátogatott.
Két szakmai előadást hallhattak tagjaink, elsőként Kovácsné Koreny Ágnes „Több, mint könyvtár, avagy könyvtárak a helyi közösségek erősítése érdekében” című előadását hallgattuk meg. A prezentáció a közkönyvtárak megváltozott szerepéről, kihívásairól és lehetőségeiről szólt, külföldi és hazai példákon keresztül bemutatva. A második előadás Zsoldos Marianna, a Bródy Sándor Könyvtár munkatársa beszámolója volt, az IAML, vagyis a Zenei Könyvtárak Nemzetközi Egyesületének idei, Krakkóban megrendezett konferenciájáról. A két szakmai előadás sok tagtársunkat érdekelt, községi könyvtárból, a városi könyvtárakból és az egyetemi könyvtárból is eljöttek hozzánk tagjaink. Az előadások után könyvtárunk ideiglenes épületének megtekintése következett. Mivel ez a taggyűlés már az adventi időszakra esett, ünnepi finomságokkal, teával, forralt borral és mézes süteménnyel kedveskedtünk tagjainknak.
Verle Ágnes
2020. december 3.
Sajnos az idei év járványügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy megtartsuk hagyományos év végi taggyűlésünket, ezért szeretnénk egy kis visszaemlékezéssel megidézni az előző évek rendezvényeit. Reméljük, hogy jövőre már személyesen is találkozunk, addig is íme az első "beszámoló":
Az MKE Heves Megyei Szervezetének taggyűlése. Eger, 2017. november 27.
2017-ben "Akikre büszkék vagyunk" címmel tartottuk meg év végi gyűlésünket. A Tittel Pál Könyvtár munkatársai látták vendégül szervezetünket, egyik földszinti szép könyvtártermükben, ahol tagjainkat adventi hangulatban, finom teával, forralt borral és mézes süteménnyel vártuk.
Oszlánczi Krisztina, a Tittel Pál Könyvtár főigazgatójának köszöntője nyitotta meg a taggyűlést, ezután két szakmai előadás következett. Elsőként Zsoldos Marianna beszámolóját hallgattuk meg, "A Fény kastélya" címmel, a Zenei Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IAML), 2017. évi, rigai konferenciájáról, ahol a „Free air guitar, please take one” („Ingyen léggitár, kérem, vegyen egyet!”) címmel tartott előadást.
Majd a "A jelen a múltból merít... Kovács Máté életútja" című életrajzi filmet néztük meg. Ezután Fülep Ádám előadása következett a film elkészítésének útjáról és jelentőségéről, Kovács Máté 111. születési évfordulójához kapcsolódva.
A taggyűlést a Líceum ódon folyosóin és a könyvtár szakrészlegeiben, a Tittel Pál Könyvtár által rendezett időszaki kiállítások megtekintése zárta. Megnéztük többek között a Tompa Mihály emlékév kiállítását és a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállítást.
Verle Ágnes
2020. november 27.
Ha szívesen dolgozol önállóan vagy kis csoportban …
Ha szeretsz elvont dolgokkal, különböző megoldási lehetőségekkel foglalkozni …
Ha szeretsz az embereken segíteni …
Jövőd a könyvtárban kezdődik. LEGYÉL TE IS KÖNYVTÁROS!
Nagyobb méretért kattints a képre!
Kedves Kollégák!
Az előző Ellenőrzési Bizottsági elnök lemondása miatt időszaki választás kiírására került sor. A járványhelyzet miatt online történt a jelöltállítás. Az október 22-i határidő után megtörtént a jelölések összesítése. A jelöltek értesítése megtörtént, Aczél-Partos Adrienn és Molnár Klára jelezte, hogy vállalják az EB elnökjelöltséget. Koglerné Hernádi Ágnes és Molnárné Varga Katalin összeférhetetlenség miatt nem vállalták a jelölti tisztséget.
A fentiekre tekintettel csak EB elnök választásra kerül sor a küldöttgyűlésen.
További információ: https://mke.info.hu/blog/2020/11/tajekoztatas-a-valasztasi-bizottsag-munkajarol-es-a-jeloltekrol/
Köszönjük szépen tagtársainknak a jelöltállításban nyújtott segítséget!
MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
2020. november 20.
Kun Zsuzsanna emlékére
Gál Tibor főigazgató-helyettes úr írása
Harmincöt esztendeje, 1985. szeptember elsején jött a főiskolára, s hamarosan a régi irodalomtörténeti könyvtárba került, amely akkor a Líceum második emeletén működött.
Akik – tanárok, hallgatók – ismerték a „magyaros" könyvtárat, biztosan emlékeznek különleges hangulatára, de igazán otthonossá az ott dolgozó munkatársak személyisége tette.
Zsuzsa komolyan vette a hivatását, egész életében könyvtárosnak készült. Szakértelmét személyesen is megtapasztalhattuk, amikor már együtt dolgoztunk az új irodalomtörténeti könyvtárban. Valódi gazdája volt a rábízott könyveknek, barátságos és hasznos gyűjteményt varázsolt a Líceum első emeletén.
A hallgatók az ő számára olvasók voltak, könyveket olvasó fiatalok, akikkel naponta találkozhatott. Segítette őket a felkészülésben, biztatta, ha vizsgáztak, együtt örült velük, ha sikeresen befejezték a tanulmányaikat. Nála a kikölcsönzött könyvek mellé jó szavak is jártak.
Az irodalmi és a nyelvészeti tanszék oktatói befogadták maguk közé, olyan munkatársuknak tekintették, akivel együtt tudnak működni.
Vártuk vissza hosszú betegségéből, ő is készült arra, hogy újra dolgozni kezd a könyvtárban, hogy az irodalomtörténeti gyűjtemény visszakapja a gazdáját.
A tegnapi napig élt a remény, október ötödike után az emlékezés következik: először összeszorult torokkal, majd oldottabban, amikor már a számtalan közös emléket, a vidámabb perceket is fel tudjuk idézni.
Az emlékezés után pedig a hétköznapok jönnek, hogy folytassuk harmincöt esztendő gazdag örökségét, Kun Zsuzsanna könyvtárosi pályáját.
Fájó szívvel búcsúznak az Eszterházy Károly Egyetem Tittel Pál Könyvtárának dolgozói és a Heves megyei könyvtárosok.
Eger, 2020. október 6.
Kosztolányi Dezső: Fasti (részlet)
Húsvét
Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.
Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.
S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt -
kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.
MKE Heves Megyei Szervezet Vezetősége
A díjat az Alapító Okirattal összhangban hagyományosan ősszel, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához kapcsolódó, OSZK-ban megtartott ünnepség keretében adjuk át.
A Füzéki István-emlékérem díjat Dr. Füzéki Bálint 2002-ben hármas célból alapította:
· Hogy emléket állítson mindazon könyvtárosok tiszteletére, akik részt vettek az 1956-os forradalomban és szabadságharcban
· Hogy emléket állítson testvére, Füzéki István (1934–1956) tiszteletére, aki 1956-ban a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat könyvtárosa volt, s aki hősi halált halt az egyetemi nemzetőrség harcosaként
· Hogy a díjjal a testvére által olyannyira szeretett, s tragikusan rövid ideig művelt könyvtáros szakma legkiválóbbjai évről-évre elismerést nyerjenek
Dr. Füzéki Bálint a díjjal a Magyar Könyvtárosok Egyesületét szólította meg és kérte fel arra, hogy az MKE legyen gondozója, működtetője. Évről-évre válassza ki azt a személyt, aki a díjra érdemes. A díjat 5 tagú kuratórium ítéli oda.
Jelöltet állíthat:
Minden MKE szervezet, társult szervezet (1 főt), az MKE elnökség (1 főt), a kuratórium tagja (1 főt).
Egy jelöltet több jelöltállító is támogathat.
A jelölést papíron és vele azonos elektronikus változatban 2019. szeptember 13 és 30 között kell az MKE titkárságra benyújtani. Nincs erre a célra jelölési űrlap. A jelöltállító adja meg saját nevét és elérhetőségét, nevezze meg a jelöltet és annak elérhetőségeit (lakcím, munkahely, telefon, e-mail) valamint csatoljon egy maximum 1 oldalas indoklást és egy maximum 300 karakteres rövid indoklást.
Jelölt lehet:
Az a könyvtáros (esetleg csoport), aki a jelöltállító véleménye szerint a megelőző évben vagy években a legtöbbet tette/kiemelkedő teljesítményt nyújtott a könyvtári szolgáltatások és/vagy tudományok terén és aki tetteivel, életművével méltóképpen illeszkedik Füzéki István szellemiségéhez.
A díjról további információ olvasható az MKE honlapon: http://mke.info.hu/tevekenysege/dijak/mke-dijak/fuzeki-istvan-emlekerem/
Felhívom az MKE szervezeteket, társult szervezeteket és valamennyi jelölő személyt, hogy széles körben, akár a nem MKE tagok és az olvasók véleményének figyelembe vételével is alakítsák ki álláspontjukat és a megadott határidőben tegyenek javaslatot a díjazni kívánt személyre. A díj elismerés a kollégának, elismerés a szakmának, fokmérője önbecsülésünknek. Várom a jelöléseket.
Budapest, 2019. szeptember 10.
Fehér Miklós kuratóriumi elnök
Az MKE 51. Vándorgyűlésén díjazott kötetek:
Fodor Veronika: Szentivánéji álom –Holnap Kiadó
A magyar politikai karikatúra története / Szerk. Tamás Ágnes – Országház Könyvkiadó
H. Molnár Katalin: Lamping József 1881 –1939: a század eleji Kaposvár építésze –Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár
Sok szeretettel gratulálunk a díjazott kiadóknak!
Az Magyar Könyvtárosok Egyesülete tisztújító küldöttközgyűlését 2019. május 8-án tartotta az Országos Széchényi Könyvtár épületében. A taggyűlésen elegendő számú küldött vett részt, így a közgyűlés határozatképes volt. A szavazás a közhasznúsági jelentés ismertetését, az előző négy éves ciklus beszámolóját és az Ellenőrző Bizottság beszámolóját követően folyt le, illetve megelőzte Baratiné Sipos Lilla, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levél, Múzeum könyvtárosa, infografika témakörében tartott szakmai előadása.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete vezetősége 2019-2023-as ciklusra:
MKE elnöke Barátné dr. Hajdu Ágnes, főtitkár Gerencsér Judit, az Ellenőrző Bizottság elnöke Dr. Amberg Eszter lett
Elnökség tagjai:
Szóllás Péter
Kiss Gábor
Eszenyiné dr. Borbély Mária
Dr. Redl Károly
Fehér Miklós
Oros Sándor
Rózsa Dávid
Az elnökség póttagja lett:
Venyigényé Makrányi Margit
Haszonné Kiss Katalin
Az MKE Ellenőrző Bizottság tagja lett a 2019-2023-as ciklusra:
Dr. Hangodi Ágnes
Pogány György
Nuridsány Judit
Fülöp Attiláné
Az MKE Ellenőrző Bizottság póttagja a 2019-2023-as ciklusra:
Magdics Erika
A Heves Megye Szervezet nevében szeretettel gratulálunk és sikeres munkát kívánunk a következő ciklusra!
https://mke.info.hu/blog/2019/05/az-mke-kozhasznusagi-es-tisztujito-kuldottkozgyulese-2019-majus-8/
Idén immár 26. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, április 25-28-ig, a Millenárison. A program és a legfontosabb tudnivalók az esemény honlapján olvashatók: https://bookfestival.hu/
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete idén is megrendezi a Könyvtáros Klubot. A Könyvtáros Klub programja, a helyszínek itt találhatóak: https://bookfestival.hu/k%C3%B6nyvt%C3%A1ros-klub-programja
Szeretettel várják az érdeklődőket a Könyvfesztivál főszervezői és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete!
Kedves Kollégáink!
Már elérhető az 51. Vándorgyűlés honlapja: http://konyvtar.vmk.hu/vandorgyules/index.php Itt található meg minden fontos tudnivaló a vándorgyűléssel kapcsolatban. A Jelentkezési lap április 9-től lesz elérhető, kedvezményesen április 30-ig lehet jelentkezni.
Sok szeretettel várnak mindenkit a Vándorgyűlés szervezői!
A Heves Megyei Szervezet 2019. március 11-én tartott tisztújító taggyűlése is eredményesen zárult, minden leadott szavazat érvényes volt. A választási eredmények a következők:
Elnök: Bodor Katalin
Titkár: Verle Ágnes
Vezetőségi tagok: Sinkovits Erika, Varga Lászlóné, Dr. Novotnyné Baláti Judit, Csépányi Zoltán
Ellenőrző bizottság elnöke: Sohajdáné Bajnok Katalin
Ellenőrző bizottság: Pauer Erika, Kovács Attila
A vezetőség összes tagja nevében köszönjük a tagjaink megtisztelő bizalmát, igyekszünk a jövőben is megfelelni ennek.
Bodor Katalin és Verle Ágnes
(A taggyűlésen levetített prezentáció a szervezet 4 éves munkájáról letölthető a honlapunk "Letölthető anyagok" menüpontjából)
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezete
Helyszín: Kisköre Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
Program:
8.30: Indulás a Bródy Sándor Könyvtár elől
10.00 - 10.30 óra:
§ Pénzügyi beszámoló a 2017. évről
§ MKE Heves Megyei Szervezet 2018. évi Munkaterve
10.30 -11. 00 óra
Jogszabályi változások a könyvtárügyben
Előadó: Tőzsér Istvánné
11.00 – 11.30 óra
Minden, amit a szerzői jogról tudni kell a könyvtárban
Előadó: Pádár - Deák Krisztina
11.30 – 12.00 óra
Vendégségben Kiskörén – a Kisköre Könyvtári, Információs és Közösségi Helyet bemutatja Baloghné Szilágyi Tünde könyvtáros
12.30- 13.30 óra
Ebéd
14.00-15.00 óra
A Tisza-tó története, működése, a kiskörei hallépcső megtekintése
Kísérőnk: Fejes Lőrinc
Költségek: ebéd ára: 1.300,-Ft (húsleves, kirántott hús körettel, üdítő, kávé)
Szeretettel várunk mindenkit!
Bodor Katalin és Verle Ágnes
Eger, 2018. február 26.
2017.
2017. június 19-én egyesületünk szervezésében tagjaink meglátogatták a Heves megyei Kétútköz-pusztát. A Poroszlótól mintegy 10 kilométerre fekvő Kétútköz érdekes történettel bír. Neve is beszédes, az egykori Hevest és a poroszlói révet összekötő út, valamint az Egerből a révig vezető országút között terül el, innen nyerte nevét.
A területen a Graefl-család 1869-ben kezdett földvásárlásokba és vagyonukat a gazdálkodásból nyerték. Terjedelmes gazdaságot építenek ki, sikeresen művelik földjeiket, aminek hozománya, hogy az 1908-1911 között kibővíthették emeletes, tornyos kastéllyá családi kúriájukat. Az épület különleges formavilágával is kitűnik, szép, szecessziós stílusával a térség éke.
Sajnos az államosítás és az azt követő időszak erősen lerontotta a majorság és a kastély állapotát, de jelenlegi tulajdonosaik, Szerencsés Györgyi és párja kitartóan építik újra az épületet és az eredeti állapot alapján szeretnék helyreállítani azt. Értékteremtő munkájukat sokan támogatják és segítik. Vendéglátóink kedves fogadását követően a kastély mellett elterülő majorságot ismerhettük meg. A majorság területén kerti-lakok, szépen művelt veteményes és gyümölcsfák, százéves diófa áll. Kis legelőn várt minket a gazdaság kecske és juh állománya, akik igen barátságosan fogadtak minket. A majorságban vezetőnk Tari Tünde volt, akitől sok vicces, kedves történetet hallhattunk a majorság életéről.
A gazdaság megtekintése után a kastélyról és a családról Szuromi Rita neves újságíró mesélt csapatunknak. A restaurálásra váró falak között szinte megelevenedtek a régi történetek szereplői, akiknek sajnos sokszor igen tragikus sorsuk volt. Az épület teljes külső felújítása már befejeződött, a belső helyiségek helyreállítása jelenleg zajlik. A kastély tulajdonosa, Szerencsés Györgyi mesélt a jövőbeni elképzeléseikről: a kastélyt szállóként szeretnék működtetni, felelevenítve az igazi magyar vidéki úri élet hangulatát; a majorságban a gazdálkodást, az állattartást, gyerekek táboroztatását és vendégek fogadását tervezik a jövőben.
A kastély és a majorság bemutatása után helyben készült finomságokkal vendégeltek meg kedves házigazdáink. A kétútközi majorság és kastély megtekintésével megyénk egy régi-új értékét ismerhettük meg, ami jó példaként szolgál a kitartó és értékteremtő munkára.
(További fotók honlapunk "Fotótár" menüjében vannak)
2017. május 3-án tartotta második közgyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete az Országos Széchényi Könyvtárban. A közgyűlés Barátné dr. Hajdu Ágnes köszöntőjével indult, melyet dr. Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesülete elnökének köszöntője követett. A közgyűlés levezető elnöke Kiss Gábor, az MKE alelnöke volt. Az alelnök úr ismertette a formai szabályokat, a jegyzőkönyvvezető személyét valamint felkérte Horváth Tamást, a Mezőgazdasági Szervezet elnökét, a szavazatszámlálási és mandátumellenőrző bizottság megalakítására. A bizottság feladata a határozatképesség megállapítása, a jelenlévő tagok létszáma alapján, illetve a szavazatok számlálása.
A napirendi pontok tárgyalása előtt Eszenyiné dr. Borbély Mária vázolta a könyvtáros digitális kompetencia 2017. januári felmérésének eredményeit. A kérdőív DIGCOMP (digitális kompetencia) önértékelési keretrendszert használt, EUROSTAT kérdésekkel. Az előadás képet adott a magyar könyvtárosok és átlagpolgárok digitális kompetenciájáról az európai mérésekkel összefüggésben.
Az előadás után Horváth Tamás megállapította, hogy a közgyűlés határozatképes 51 testületi küldött és 87 egyéni küldött jelenlétével összesen 183 fő így elegendő, hogy érvényes szavazat szülessen.
Ezután következtek a napirendi pontok. Elsőként Barátné dr. Hajdu Ágnes ismertette a 2016. évi beszámolót az Egyesület munkájáról, majd dr. Amberg Eszter, az Ellenőrző Bizottság elnöke ismertette a Bizottság jelentését az Egyesületünk működéséről. Eszerint az MKE munkája szabályos, a Közhasznúsági beszámoló megfelelő. Kiss Gábor a Közhasznúsági beszámolót vitára bocsátotta, azonban a jelenlévő tagok részéről nem történt ellenvetés, így a beszámolót a közgyűlés elfogadta.
A 3. napirendi pontként az INKA (Informatika a Nemzeti Közszolgálatban és Könyvtárakban Alapítvány) tisztségviselőinek kinevezése került sorra. Az MKE által létrehozott alapítvány tisztségviselőinek kinevezésére a közgyűlésnek van joga. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Bakos Klára, egyesületünk volt elnöke lett. A felügyeleti bizottság tisztségviselője Venyigéné Makrányi Margit lett. A kinevezésekhez ezúttal is gratulálunk.
Az utolsó, 4. napirendi pontban a 49. vándorgyűléssel kapcsolatos információkról tájékoztatott Kiss Gábor alelnök úr, felhívta jelenlévők figyelmét, hogy május 15-ig lehet kedvezményesen regisztrálni az eseményre. A vándorgyűlés honlapján a programokat folyamatosan frissítik, új adatokkal egészítik ki. A vándorgyűlés július 4-től (0. nap) 7-ig tart.
A közgyűlés ezzel a napirendi ponttal ért véget, ezután a nap lezárásaként a rendezők finom büfé ebéddel kedveskedtek a megjelenteknek.
Eger, 2017. május 04.
Kedves Kollégák!
A mai naptól elérhető az idén 49. alkalommal megrendezésre kerülő vándorgyűlés honlapja. A vándorgyűlést 2017. július 5-7. között, Miskolcon tartják az MKE, a Borsod Megyei Szervezet, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár valamint a Miskolci Egyetemi Könyvtár szervezésében.
A honlapon részletesen szerepelnek a programok, a szálláshelyekkel kapcsolatos információk és további hasznos tudnivalókat lehet olvasni. A honlapot a szervezők folyamatosan frissítik és új, aktuális információkkal a töltik fel a webhelyet.
Ezen az oldalon lehet regisztrálni: http://vandorgyules.rfmlib.hu/regisztracio/
A kedvezményes regisztrációra május 15-éig van lehetőség.
A jelentkezés határideje: 2017. június 30!
Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők!
Kedves Kollégák!
Az idén 24. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Könyvfesztiválon Heves megyei kollégáink is részt vesznek. Előadásaikat április 21-én 10:30-tól lehet megtekinteni az MKE Könyvtáros Klubjában (B épület galéria a G1 stand mellett).
Az MKE részletes programjai az alábbi linken érhetőek el:
http://mke.info.hu/…/XXXIV-Nemzetkozi-Konyvfesztival-Konyvt…
A programokon való részvétel ingyenes ebben az évben, nem szükséges külön meghívó a belépéshez.
Mindenkit sok szeretettel vár a Magyar Könyvtárosok Egyesülete!
2017.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezete
Helyszín: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Böngésző
Program:
9.00 - 9.30 óra
- Pénzügyi beszámoló a 2016. évről
- MKE Heves Megyei Szervezetének 2017. évi Munkaterve
9.30 - 10.30 óra A könyvtár, mint tanulási környezet helye és szerepe a digitális állampolgárrá nevelésben – dr. Racskó Réka főiskolai tanársegéd Médiainformatika Intézet Humáninformatika Tanszék Eszterházy Károly Egyetem
10.30 – 12.00 óra Veszélyes üzem: Horváth Judit pszichológus és biblioterapeuta előadása a könyvtárosok életében nagyon is jelenlévő, különböző okokból jelentkező stresszhelyzetekről és ezek hatásainak kivédési lehetőségeiről
12.00 – 14.00 óra Séta a megújult Egri Várban – tárlatvezetéssel egybekötött látogatás Kísérőnk: Szécsényi Orsolya könyvtáros A sétát a Pasa Sátrában fejezzük be egy finom török kávéval
Szeretettel várunk mindenkit!
Bodor Katalin és Verle Ágnes
Eger, 2017. március 29
Tisztelt Kollégák!
Az MKE pályázatot hirdet a 2017. évi IFLA konferencián való részvételre. A pályázat célja, hogy támogassa a magyar állampolgárságú könyvtárosok részvételét a konferencián.
Az alábbi linken érhető el az MKE Elnökségének pályázati kiírása.
A konferencia helye és ideje:
Lengyelország – Wrocław – 2017. augusztus 19 – 25.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 31.
További fontos információk a pályázattal kapcsolatban az MKE honlapján érhetőek el.
2016.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezete
tisztelettel meghív
2016. szeptember 30-án, pénteken
szakmai kirándulásra
Indulás: 2016. szeptember 30. 8.00 óra: Bródy Sándor Könyvtár elől
Program
- 10.30- 12.00 óra: Tárlatvezetéssel egybekötött látogatás az Edelényi Kastélyszigetben
- 12.30- 13.30 óra: Vendégségben az Edelényi Városi Könyvtárban
- 14.00- 15.00 óra: Ebéd az edelényi Templomkert Kisvendéglőben
Ebéd: Újházi tyúkhúsleves, kirántott csirkemell vegyes körettel, kávé
Ára: 1.700,- Ft
- 15.30- 16.30 óra: A boldvai református templom megtekintése
Egyéb tudnivalók
Csak az ebédet kell fizetni, mert mindenhol finom egri borral fizetünk. Az MKE igazolványt hozzátok magatokkal!
Jelentkezés határideje: 2016. szeptember 19., hétfő
Szeretettel várunk mindenkit!
Bodor Katalin és Kovács Dóra
A Magyar Tudományos Akadémián zajlott a The Use And Generation Of Scientific Content – Roles For Libraries című konferencia 2016. szeptember 12-én.
A konferencián elhangzott előadások, angol nyelven megtekinthetők az alábbi linken.
A rendezvény a tudományos tartalmak felhasználására, illetve a könyvtárak ebben játszott szerepére koncentrált. Bemutatásra kerültek olyan módszerek, amelyekkel a könyvtárak segíthetik a gyűjteményük használatát, illetve amelyekkel maguk is tartalomszolgáltatókká válhatnak. Szó volt a könyvtárak mint open access kiadók lehetőségeiről, illetve a könyvtárak lehetséges szerepeiről az open access mozgalomban.
2016
Az MKE május végi tanácsülése számos napirendi pontot vett sorra. Ezek közül a minden tagtársunkat érintő témákról részletesebben esik szó.
1. Főtitkári beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről - Gerencsér Judit (főtitkár)
Az egyesületi élet eseményeinek összefoglalására került sor, az első negyedévre vonatkozóan.
2016. február 17. Közgyűlés
2016. március 3. Szakmai konferencia
2016. április 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2016. május 4. Küldött közgyűlés
2016. május 31. Tanácsülés
2016. május 31., június 1. Conference Libraries V4 - In The Decoy of Digital Age (A konferencia címére kattintva olvasható a program.)
2. A könyvfesztiválról (felelős: Nagy Anikó) Beszámolt: Bazsóné Megyes Klára
3. A 2015. évi beszámolók összesítéséről - Bazsóné Megyes Klára
4. A 2016. évi költségvetésről - Venyigéné Makrányi Margit
5. A veszprémi vándorgyűlésről - Szóllás Péter
Részletek a vándorgyűlés honlapján.
Új programokkal bővül az idei vándorgyűlés kínálata:
- Műszaki Szekció: Kisfaludy Gőzösön extra szakmai túra, a jelentkezési lap, itt letölthető.
- Látogatás a Várbörtönben
- Könyvtáros Tanárok Egyesülete: Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és múzeum megtekintése
- A Vándorgyűlés résztvevői a regisztrációkor átvett, nyakba akasztott pass (névjegy) belépésre jogosítja a balatonalmádi strandra.
6. A médiamegjelenések összegyűjtése - Ludasi Tünde
7. A Fitz-díj bizottság működéséről - B. Megyes Klára
8. A Közkönyvtári Egylet bemutatkozása - Haszonné Kiss Katalin
9. Szervezeti – tagsági ügyek - Hantal Zsófia
10. Egyebek
Az egyesületi esemény eredményesen zajlott 2016. május 4-én, hiszen a főbb napirendi pontok megvitatása mellett a tagság megválasztotta a 2+1 Ellenőrző Bizottsági tagot.
Első napirendi pontként Koródy Judit - MKE kommunikációs szelfi című előadása hangzott el, mely az egyesület kommunikációs csatornákon való részvételéről és a fejlesztés, megújulás lehetőségéről szólt.
Ezt követően Baráté dr. Hajdú Ágnes beszámolt az egyesület 2015. évi munkájáról, valamint Dr. Amberg Eszter, az Ellenőrző Bizottság elnökének jelentése hangzott el az elmúlt évet érintő egyesületi gazdasági eseményekről.
Egy fordulós választással a tagság megszavazta az Ellenőrző Bizottság új tagjait:
- Pogány György
- Bartók Gertrúd
- Nuridsány Judit (póttag)
2016
Az egyesületi éves első taggyűlésre 2016. április 4-én került sor a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A program Bodor Katalin elnök programismertetésével kezdődött. A tagság elfogadta az éves munkatervet. Az egyesület közösségi médiában is megjelenik, az új facebook oldala a tagság még hatékonyabban, gyorsabban elérhető. Elnök asszonyunk prezentációjában kiemelte a tagság összetartó erejét, szervezetünk csaknem 100 aktív taggal büszkélkedhet.
A Heves Megyei Szervezet aktív szerepet vállal mind Eger város mind pedig az országos egyesületi életében. A képviselet minden évben részt vesz az Eger város szervezésében zajló Eger Ünnepén, ahol az egyesületi élet bemutatása, tagtoborzás zajlik, valamint irodalmi programokkal várja a látogatókat. Az egyesületi eseményeken rendszeresen magas számú látogatottságot realizálhatnak a szervezők.
A 23. Budapesti Nemzeti Könyvfesztiválon 2016. április 22-én a Könyvtáros Klubban Komló-Szabó Ágnes Fröccsműhely és ször(p)arti: avagy irodalmi kamaszdélután a könyvtárban címmel valamint Csépányi Zoltán és Kovács Dóra A Nagy Könyves Beavatás: középpontban a tiniolvasók címmel mutatja be a helyben kipróbált és bevált foglalkozásokat, játékokat.
Fekete Ildikó (Eger), Oroszi Katalin (Eger), Begovné Kasza Ágnes (Gyöngyös), Kassa Andrásné (Hatvan)
A taggyűlés szakmai programjában helyet kapott a helyi jó gyakorlatok átadása. Így Fekete Ildikó és Oroszi Katalin megosztották a tagsággal az Egy könyv és egy csésze kakaó című olvasóklubbal kapcsolatos tapasztalataikat. Begovné Kasza Ágnes gyöngyösi könyvtáros foglalta össze a Királyság! című nyári időszakban zajló gyermek foglalkozássorozatot, majd Kassa Andrásné a hatvani könyvtári gyermekfoglalkozások színes világába nyújtott betekintést ismertetőjében.
A szakmai programot az egri Érseki Látogatóközpontban zárta a Heves Megyei tagság.
2016.
Kedves Kollégák!
Ezentúl Facebook-on is követhetitek az egyesületet érintő híreket, eseményeket: https://www.facebook.com/MKEHeves/
2016.
Taggyűlés április 4-én
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Heves Megyei Szervezete 2016. április 04 - én (hétfőn) 10.00 órai kezdettel taggyűlést tart, amelyre tisztelettel meghívunk.
Helyszín: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Böngésző
PROGRAM
10.00- 10.30: MKE Heves Megyei Szervezetének 2016. évi Munkaterve
10.30 - 12.30: „Kipróbáltuk, ajánljuk!”: olvasóklub a könyvtárban - szakmai programsorozat
10.30 - 11.00: Egy könyv és egy csésze kakaó – a Bródy Sándor Könyvtár felnőtt olvasóklubját - bemutatja Fekete Ildikó és Oroszi Katalin
11.00 – 11.30: KIRÁLYSÁG! – Olvasás és játék a gyöngyösi gyermekkönyvtárban - Begovné Kasza Ágnes előadása
11.30 – 12.00: Könyves kalandok: rejtvény és olvasás a hatvani könyvtárban - Kassa Andrásné előadása
13.00 – 15.00: Séta az Egri Érseki Palotában – tárlatvezetéssel egybekötött látogatás (Belépődíj:1.200,-Ft, melyet mindenki egyénileg fizet)
Szeretettel várunk!
2016. március 3-án zajlott a Magyar Könyvtárosok Egyesülete szervezésében megvalósuló szakmai konferencia. A konferencia címe: Szakmai ismeretek és készségek - átalakuló hivatás. A könyvtáros kompetenciák változása és megjelenése az uniós gyakorlatban.
Tíz előadásban ismerhettük meg a külföldi trendeket, jó gyakorlatokat valamint a hazai tapasztalatokat, eddigi eredményeinket. A szakmai napnak különösen fontos vonása volt, hogy több európai mintát - olasz, angol, német, finn, román - ismerhetett meg a hallgatóság, e bejegyzésben a külföldi előadók példáinak összefoglalója olvasható.
A konferencia egyik kulcsfogalma a könyvtáros kompetencia, melyet Anna Maria Tammaro elnök asszony (IFLA Library Theory and Research Section; University of Parma) járt körbe előadásában először. Kiemelten fontos a könyvtárosi kompetenciák elismertetése nemzetközi szinten - az elnök asszony vélekedése szerint. Több megoldási javaslat is létezik az elismertetésre azonban jelenleg a gyakorlatban csupán az anglo-amerikai modell működik. Tammaro elnök asszony hangsúlyozta a könyvtáros kompetenciák változását; változó társadalmunkban, új szerepeket is fel kell vállalnunk.
Az angol példa a CILIP - Chartered Institute of Library and Information Professionals, melyet Simon Edwrds igazgató (CILIP Professional Services) mutatott be prezentációjában. E kompetencia fejlesztő rendszerben három szintet különítenek el, s ezeknek feleltetik meg a könyvtárosi szakmai kompetenciáit.
A programról bővebben a CILIP honlapon olvasható tájékoztató.
Ulrike Lang (Head of Education and Training Department, State and University Library, Hamburg Carl von Ossietzky; IFLA Education and Training Section) gondolatébresztő előadásában a jövő perspektíváit villantotta fel a hallgatóság előtt. Új képességek, melyekre a könyvtáros szakembereknek szükségük van, s melyek bizonyos mértékben (területtől függően) már most is fontos elemei a mindennapi munkának:
1. Kreativitás és a változásra történő reakció
2. Aggregáció képessége
3. Tartalomgondozás (egyre bővülő online tartalom, segíteni az eligazodást)
4. Referenciák, online tartalmak ismerete, és megismertetése a használókkal
5. Szórakoztatás (a könyvtárosnak a rendezvényszervezés is feladata)
6. Kommunikációs képesség magas szinten (idegen nyelvtudás)
Kedves Kollégák! Idén Veszprém ad helyet a Vándorgyűlésnek, amelyre a szokottól kicsit korábban, 2016. július 7-9. között kerül sor. A részletek már olvashatók az MKE honlapon:
http://mke.info.hu/…/a-magyar-konyvtarosok-egyesulete-48-v…/