Komáromi Gyula (1913. április 12. -1995. augusztus 5.)

Az apa, Komáromi Miklós, foglalkozása az anyakönyvben: önálló épület és műlakatos. A lakcím (és Gyula születési helye) szintén a Jókai utca 2. számú ház (a mai Török-udvar) Székesfehérváron.

A család történetét és Komáromi Gyula addigi életútját ismertető cikk 1993-ban

A Független Székesfehérvár című lap IV. /XVII./ évfolyam 1993. szeptemberi számában Komáromiék, a lakatosok. Egy fehérvári iparoscsalád címmel jelent meg Dr. Gyimesi Dömötör fényképekkel illusztrált írása, amelyik bemutatja a család történetét, részletesen szólva Komáromi Gyula addigi életútjáról.

Független Székesfehérvár. Fejér megyei kiadás. IV. (XVII.) évfolyam 1993. szeptemberi szám [1.], 14–15. oldal. 4 fotóval

Egy fehérvári iparoscsalád. Komáromiék, a lakatosok

Hatvan évvel ezelőtt Székesfehérváron, mintegy 23 lakatos dolgozott. Közöttük volt a messzi Hunyad-vármegyei Piski nevű községből származott Komáromi Miklós is, aki 1883-ban született. Piskiben, édesapjának Komáromi Kálmánnak a műhelyében kapott kedvet a kovács mesterségen keresztül a lakatos mesterségre. A múlt század kilencvenes éveiben Pestre kerülve, szükségét érezte annak, hogy a szakmában előrelépjen, és kitanulta a lakatos mesterséget is. Mint ilyen, Pest után, a régi mesterlegények példáját követve, elindult nyugat felé, és előbb Bécsben, majd Berlinben gyarapította tudását. Szorgalma, szaktudása és becsülete jutalmául Budapest egyik gyárában, a Lipták gyárban, munkavezető lett. Jó munkájáért oklevéllel tüntették ki. A fiatal Komáromi Miklós a kor szokása szerint önálló szeretett volna lenni, s ezért 1904-ben társult Márkus Miksa budapesti lakatos mesterrel, és Székesfehérváron, a Jókai utca 10. szám alatt kis műhelyt nyitottak. Amikor Márkus két év múlva visszament Pestre, Komáromi Miklós áthelyezte műhelyét a Basa utca 4. szám alá. Még ugyanebben az évben megnősült, feleségül vette Schwarcz Rozáliát, aki az évek során hat gyermekkel ajándékozta meg, akik közül öt volt a fiú és egy a lány. A legidősebb fiú, Miklós iskolás korában meghalt, míg a többi, Béla, Ferenc, Ernő és az 1913. április 12-én Székesfehérváron, a Török udvarban született Gyula, mindannyian az apjuk mesterségét sajátították el. Ez abban az időben szinte természetes volt, mintahogy természetes volt az is, hogy felszabadulásuk után az új segédek, bizonyos szakmai gyakorlat után megpróbáltak a saját lábukra állni, és önállósulni. Gyula, amíg kijárta a hat elemit, azalatt is bejárt a műhelybe, mert hol itt, hol ott kellett segítenie. Az iskola elvégzése után, lévén a fiúk közül a harmadik, bátyjai példáját követve, ő is lakatos inas lett apja műhelyében. 1930-ban felszabadult a Simor utca 9. sz. alatti műhelyben. A nagy gazdasági válság éveit szerencsésen átvészelték, mert mindenféle munkát elvállaltak. Kisebb-nagyobb javítások mellett, többek között tűzhelyeket készítettek, amelyekért a környező falvak lakói természetesen [!természetben (KF)] fizettek. Egy tűzhely elkészítéséért öt mázsa búza járt, de elfogadtak más terményt is. Ebből úgy csináltak pénzt, hogy a kapott terményt eladták a terménykereskedőnek. Később bekapcsolódtak a Vadásztöltény- és Gyutacsgyár lakatos munkáiba is. A gazdasági fellendülés éveiben ejtőernyővasalásokat készítettek a honvédelmi minisztérium megbízásából. Persze ez nem azt jelentette, hogy más munkát nem vállaltak. Jól ment az ipar, amit az is bizonyít, hogy Komáromi Miklós három-négy inast és ugyanennyi segédet is foglalkoztatott. Így vált lehetővé, hogy a család, odahagyva a Simor utcát, a Kígyó utca 25. szám alá költözik, amely azért volt nagyon jó, mert egy helyen volt a műhely és a lakás. Gyula, aki apja műhelyében dolgozott 1938-ban letette a mestervizsgát, és a következő évben önálló lett. Mindenféle munkát vállalt, a tűzhelyek készítése mellett, az épületekben és épületeken végzetteket is, és nemcsak helyben, hanem a környező községekben is. Ezt a szépen indult fejlődést akasztotta meg az 1939-ben kitört, majd hazánkat 1941-ben közelről is érintő háború.

Komáromi Gyula, aki ma nyolcvan évesen is édesapja mesterséget folytatja, úgy emlékezik édesapjára, mint kemény, a munkát szigorúan megkövetelő emberre. A harmincas években a mesterek, így édesapja is, a Fekete Sasban találkoztak, és ott osztottak el a munkát egymás között, közben természetesen idogáltak és kicserélték értesüléseiket is.

A háború közeledtével Komáromi Gyulát is behívták 1944-ben, s mivel egyik szemével gyengén látott munkaszolgálatos tett. Pápán teljesített szolgálatot repülőgépszerelőként. Mikor közeledett a front összecsomagoltak, és úgy volt, hogy Németországba viszik őket. A parancsnokságnak ezt a tervét keresztülhúzták a gyorsan előretörő szovjet csapatok. Keserves idők következtek a családra, mert a zsidók részére Fehérváron kialakított gettóba beleesett a Kígyó utca is. Komáromiékat is kiköltöztették, és a Rákóczi úton kaptak lakást, ám rövidesen innen is el kellett költözniük a Távírda utcába. Közben Komáromi Gyula sok viszontagság után, p1. Pápáról gyalog érkezett a romos Székesfehérvárra, apja tönkretett műhelyébe. Mikor kissé magához tért a háború okozta megrázkódtatásokból kiváltotta iparát, és folytatta azt igen nehéz körülmények között 1951-ig, amikor is államosították. Ez úgy történt, hogy a könyvelését ellenőrizték, és megállapítottak, hogy az hiányos. Büntetésül 6500,- Ft-ot vetettek ki rá. Óriási összeg volt ez abban az időben. Ez az eset három hét múlva megismétlődött. Újra megjelent a ,,gárda’, és megint kiróttak rá 6500,- Ft büntetést. Három nappal később behívták és azt tanácsolták neki, hogy helyezkedjen el az egyik termelőszövetkezetbe, s ha ez megtörténik, törlik a tartozását. Így került Komáromi Gyula az ejtőernyőt készítő gyárba, a Vértanú utcába, ahol 1951-tól 1958-ig a lakatos részleg vezetője volt. Tudták ugyanis, hogy a harmincas években apja műhelyében már végzett ilyen munkát. Közben 1946-ban a Romániához csatolt Piskin meghalt nagyapja, Komáromi Kálmán 88 éves korában, majd 1952-ben az édesanyját vesztette el. Édesapja, aki mindvégig segítette tanácsaival 73 évesen, 1956-ban hagyta itt ezt az árnyékvilágot. Testvérei közül Béla Budapesten dolgozott lakatosként Frommel Jenőnél, már szintén meghalt. Ferenc, aki az egyik tanműhelyben volt szakoktató az ötvenes évek elején hunyt el. Ernő, aki a repülőtéren volt lakatos, és mint ilyen, onnan ment nyugdíjba, néhány hónapja halt meg. Nővére Jolán az ötvenes évek elején gázcsőrepedés áldozata lett.

Komáromi Gyula 1958-ban ismét kérte az iparát. Azóta kisiparosként dolgozik ismét. Az 1945. után végzett munkák közül kiemelkedőnek tartja a felső-városi templom két tornyának helyreállítását, amikor is Tatár Dezsővel együtt tervezték meg annak vasszerkezetű megoldását, noha a tornyok általában faszerkezetűek. Máskülönben is sokat dolgozott az egyháznak. Szinte felsorolni is lehetetlen, hogy hányféle és milyen minőségű munkát végzett az Asztalos KTSZ-től kezdve az irodaházig.

Annak ellenére, hogy 1986-ban nyugdíjba vonult, az iparát nem adta vissza. Miként édesapja hajdanában, ő ma is tagja az Ipartestületnek. Munkája van, noha sokfelé dolgozik, mégis elsősorban a bankok részére készít ki- és bejárati ajtókat, zárakat, különleges biztonságiakat. Munkája van. Műhelye a Mikszáth Kálmán utca 2. szám alatt található. Mint nagy tudású kasszanyitót, nyilvántartja a rendőrség. Nem restelli bevallani, hogy szerette és szereti a szakmáját. Az az igazság, hogy nyolcvan évesen gond nélkül élhetne ez a szikár, jótartású, jó megjelenésű, tanáros kinézésű, koránál jóval fiatalabbnak látszó férfi, akinek életeleme ma is a munka...

Komáromi Gyula sajnálja, hogy nincsen a családban olyan, aki folytathatná ezt a szép, nem éppen könnyű mesterséget. Noha két ízben nősült, csak az első házasságából született gyermeke, éspedig két leány. Van öt unokája és egy dédunokája...

Lehet, hogy talán mégis akad majd folytatója?

Dr. Gyimesi Dömötör

***

A család története szempontjából értékes információkat közlő írás tartalmaz néhány bizonytalan, illetve téves adatot is.

A szöveg szerint Miklós „... Budapest egyik gyárában, a Lipták gyárban, munkavezető lett” majd „1904-ben társult Márkus Miksa budapesti lakatos mesterrel, és Székesfehérváron, a Jókai utca 10. szám alatt kis műhelyt nyitottak. Amikor Márkus két év múlva visszament Pestre, Komáromi Miklós áthelyezte műhelyét a Basa utca 4. szám alá. Még ugyanebben az évben megnősült, feleségül vette Schwarcz Rozáliát, aki az évek során hat gyermekkel ajándékozta meg ...”

A A kereskedelemügyi m. kir. miniszter által kiadott Központi Értesítő szerint Miklós 1912-ben társult Márkus Simon fia utódai Mayer és Komáromy cégnév alatt Mayer Józseffel, amely cégből 1914-ben lépett ki.

Felesége neve, mind a gyermekek születési anyakönyvi bejegyzésekben, mind pedig a halotti anyakönyvi bejegyzésben Schvarz Róza (és nem Schwarcz).

Nehezen elképzelhető, hogy Komáromi Miklós 1904 előtt munkavezető volt a Kispest és Pestszentlőrinc határában, 1909-ben létesült Lipták gyárban.

Az idézet szöveg cikkének eredeti helye: Remport Zoltán: 100 éve alakult az egykori Lipták-gyár. == MAGÉSZ Acélszerkezetek, V. évfolyam, 2. szám. 2008. 56-61. oldal. http://www.consteelsoftware.com/files/sharedUploads/Pdf/MAGESZ/aszerk0803.pdf (megtekintve: 2014. okt. 5.) A székesfehérvári születési anyakönyvben 1906 és 1911 között nem találtam bejegyzést Miklós első két gyermeke, az ifjabbik Miklós és Béla születéséről. Ezekben az években elsőként csak Ernő 1911. október 20-i születése van bejegyezve (az apa foglalkozása: lakatos munkavezető). Gyula 1913. évi születési bejegyzésén viszont már „önálló épület- és műlakatos” foglalkozás szerepel. A születési anyakönyvi bejegyzések alapján azt kell gondolnunk, hogy Miklós 1909 és 1910 között dolgozhatott a Lipták-gyárban, bár a már idézett Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város általános ismertetője és címtára az 1931–32. évre című, 1932-ben megjelent kiadvány 96. oldalán az olvasható Komáromi Miklósról, hogy „Piskin (Hunyad m.) született 1883-ban, iparát Bpesten tanulta s mint segéd Berlinben, Bécsben és Bpesten dolgozott. Nagyobb gyárakban munkavezető volt. 1910-től helyben önálló. Munkájáért Bpesten oklevéllel tüntették ki. Háború alatt 1914-től Kispesten a Lipták gyárban dolgozott az összeomlásig.”

Egyértelműen téves adatokat tartalmaz a cikk egy másik szövegrésze, mely szerint Komáromi Gyulának: „1946-ban a Romániához csatolt Piskin meghalt nagyapja, Komáromi Kálmán 88 éves korában, majd 1952-ben az édesanyját vesztette el. Édesapja, aki mindvégig segítette tanácsaival 73 évesen, 1956-ban hagyta itt az árnyékvilágot.”

Komáromi Gyula nagyapja, Komáromi Kálmán - amint az iratokból is kiderült - 1896-ban hunyt el, Aradon. Édesanya (családneve helyesen Schvarz)  1945-ben, édesapja 1957-ben halt meg, amint az anyakönyvi bejegyzésekben olvashatóak.

 Komáromi Gyula és Scheier Edit 1959-ben elváltak. Később Gyula újra megnősült, Ódor Máriát vette feleségül, aki 93 éves korában, 2016-ban halt meg. Budapesten temették el szept. 13-án.