Post date: 2013.06.16. 14:18:00
Csodálatosan szép időben, szuper szervezésben, jó hangulatban rengeteg fantasztikus pályát futottunk, és még sikeresek is voltunk. A verseny kát pályán zajlott, így férhetett bele 150 kutya 4 futama. Szerencsére az egyes és kettes szint került egy pályára, így nem kellett kétfelé figyelnünk. Így is sűrű nap volt.
Szintes jumpinggal kezdődött, Tóth Árpi bácsi pályáin futottunk.
Csiba volt az első a csapatunkból. Lélegzetelállító tempóban, pontosan, hibátlanul futottak - ezzel a dobogó első helyére kerültek! Nagyon büszke vagyok rátok, gratulálok!
Csak egy kutya volt kettőnk között, így az örömujjongás lázából fel sem ocsúdva léptem a starthoz - a kúszó után eltévesztettem a pályát, de így is megérte, annyira örülök Csiba és Szilvi sikerének :-)
Némi pihegés után Sommal futottam. Kimért, de jó tempóban, most már összeszedetten a második helyet szereztük meg.
Alig fújtuk ki magunkat, már épült az agility pálya Halász Ildi tervei alapján.
Megint Szilvi futott elsőként, szépen előresétált, bízott Csibában - nagyon jól tette -, csak nem nézett hátra, nem vette fel vele a szemkontaktust, csak rohant előre, Csiba meg utána, el az akadályok mellett. Szerencsére mást sem ugrott meg, így egy megtagadással folytathatták a futamot. Gyönyörűt futottak, gyorsan, összeszedetten, hiba nélkül - egészen a szlalomig. Nem is értem, Csiba hogyan tévesztette el, talán a nagy sietségben, mindenesetre valahogy a másik oldalon jött ki. Szilvi nem vette észre a hibát, továbbment, így lett végül kizárás ebből az egyébként gyönyörű futamból.
Tanulva az előzőekből, sokkal összeszedettebben mentem Koalával az agility pályára. Szépen futottunk egészen a palánkig. Koala elfutott mellette, és a korrigálás nem sikerült jól, teljesen szétestünk, a palánk után akadály mellett is elment Koala. Ezen a ponton megálltunk, leültettem, "gondolkoztunk" kicsit, és végül szépen fejeztük be a pályát. Jó érzés végre olyan nyugodtan versenyezni, hogy van lelkierőm összeszedni a kutyát egy hiba után.
Sommal a déli melegben nagyon lassan futottunk, így egy (zóna?) hibával, és jelentős időhibával (12mp) hetedikek lettünk ebben a futamban. Ez az összetett negyedik helyre volt elég, éppen lemaradtunk a dobogóról.
Általában ennyi szokott lenni egy verseny, de a Bergerac-Macleod kupán a szervezők nagyon kedvünkbe jártak: futhattunk egy játékos csapat váltót is Árpi bácsi jóvoltából, sőt... de erről később. A váltó startjához fáradtan álltunk kutyák és emberek is. Meg is látszott a futamokon. De azért hálásak vagyunk a játék lehetőségéért, jól esett :-)
Már a játék is kedves plusz volt a versenyzőknek, de a szervezők megtoldották még egy extra futammal is a versenyt. "Hogy mindenkinek lehessen sikerélménye" - köszönjük! A dobogósok a fináléban egy agility futamban, mi többiek a vigaszágban Halász Ildi jumpingjában mérhettük meg magunkat a nap végén.
Ismét Csiba futott először. Ekkor már Laci is fáradt volt ;-)
Koalát már arra sem tudtam rávenni, hogy fusson...
Végül Sommal azért futottunk egy jót: egy hibával és lassan (2 mp időhiba), de végigmentünk, így hatodikok lettünk a vigaszágon.
Az eredményeket itt: http://agility-almanach.bhn.hu/eredmenyek/2013/ber-mac-2013.htm
a pályarajzokat itt tudod megnézni: http://agility-almanach.bhn.hu/bergerac/eredmenyek.htm
Csodálatos nap volt, köszönjük!