6.

Így aztán, hercegecském, apránként megértettem szomorú kis életedet. Sokáig nem volt egyéb szórakozásod, mint a naplementék szelíd szépsége. Ezt az újabb részletet negyednap reggel tudtam meg, amikor azt mondtad:

- Nagyon szeretem a naplementéket. Gyerünk, nézzünk meg egy naplementét...

- De ahhoz várni kell...

- Várni? Mit?

- Hát hogy lemenjen a nap.

Először meglepetés látszott az arcodon, aztán nevettél egyet magadon.

- Folyton azt hiszem, hogy otthon vagyok! - mondtad.

Nos: mikor az Egyesült Államokban dél van, Franciaországban köztudomásúlag éppen lemegy a nap. Az embernek elég lenne egyetlen szempillantás alatt Franciaországban teremnie, hogy napnyugtát lásson. Ehhez azonban Franciaország, sajnos, túlságosan messze van. Neked viszont, a parányi bolygódon, egyéb sem kellett, mint pár lépéssel odébb húznod a székedet. S annyiszor láttad a naplementét, ahányszor csak akartad...

- Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam lemenni a napot!

Kisvártatva hozzátetted:

- Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket...

- Hát annyira szomorú voltál azon a negyvenháromszoros napon?

Erre azonban a kis herceg nem felelt.