Értékelő szakasz - May 29, 2019 8:24:39 AM
Határtalanul program - May 15, 2019 12:5:51 PM
Határtalanul 2018-2019 - Apr 30, 2019 9:40:0 AM
Szakmai beszámoló
A Szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskola pályázatot nyert „Csillagtúra Erdélyben” címmel a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! program keretében (Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-000168).
A négy napos kirándulásra 2025. május 27-30. között került sor, amire az iskola 5. 098. 532.- Ft támogatást nyert. A kiránduláson 47 tanuló és 4 kísérő tanár vett részt, akik a programnak köszönhetően eljuthattak Erdély magyarlakta területeire, megismerhették az itt élők szokásait, kultúráját. A kirándulást sok-sok munka előzte meg:2024 nyarától egészen az utazás kezdetéig szinte napi kapcsolatban voltunk az erdélyi házigazdákkal, a segítőkkel, a szülőkkel, diákokkal és a tankerülettel is. Többször változott az időpont, valamint az utolsó pillanatban sajnos az egyik programunk is. A sok esőzés miatt a Parajdi sóbányát bezárták, így új programot iktattunk be helyette.
Több osztályfőnöki órán útiterveket készítettünk, a látnivalókkal ismerkedtünk. Az előkészítő órán megismerkedtünk a programokkal, a szállással, térképet rajzoltunk, valamint az Okosdoboz, Barangoló digitális tartalomtárat is használtuk. https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli
Felosztottuk a látnivalókat, kineveztünk egy-egy felelőst hozzájuk.
Az előkészítő szakaszban szülői értekezletet is tartottunk, ahol az összes fontos információt szóban, írásban és prezentálva is megosztottuk. Aki még nem írta alá a papírokat a szülők közül, ekkor pótolta.
A Határtalanul! program célja a magyarországi és külhoni magyar iskolák közötti kapcsolat elmélyítése, a nemzeti összetartozás élményének megélése és a közös magyar kulturális örökség felfedezése. Utazásunk során diákjaink Erdély kulturális és természeti értékeivel ismerkedtek meg, miközben barátságokat kötöttek határon túli magyar társaikkal.
Korán reggel, 5:30-kor indultunk az iskola elől.
Első utunk Aradra vezetett. Megtekintettük a kivégzett tizenhárom aradi vértanú emlékművét, tiszteletünket koszorúzással róttuk le.
Vajdahunyad vára volt a következő célpontunk, mely Erdély talán legszebb várkastélya.
A segesvári csata helyszínén emlékeztünk híres költőnkre, Petőfi Sándorra, aki a nevezett csatában vesztette életét.
Szállásunkat a koraesti órákban foglaltuk el a kápolnásfalui Csillagösvény Panzióban. Nagyon finom vacsorával vártak bennünket.
Második napon, a korai reggeli után, találkoztunk a helyi Kriza János Általános Iskola diákjaival. Megismertük az ottani oktatás főbb módszereit, körülményeit. Kihívtuk őket egy barátságos labdarúgó mérkőzésre, kézműveskedtünk.
Traktoros szekérrel jutottunk el szállásunkról Szentegyházára. A hangulatos utazás után
megismerkedtünk a kürtőskalács sütésének fortélyaival, a diákok lehetőséget kaptak, hogy saját maguk készítsék el az édességet.
Újabb szekerezéssel jutottunk fel a Hargita menedékházához, ahonnan gyalogos túrát tettünk volna jó idő esetén egy idegenvezető segítségével a Madarasi Hargitán, amelyet a székelyek „szent hegyeként” ismernek. Útközben jóízűen fogyasztottunk a hidegcsomagokból.
Itt egy oda-vissza másfél órás gyalogsétát hagytunk ki sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt a 1801 méter magas csúcsra Ezután szekérrel visszatértünk szállásunkra, ahol ismét háromfogásos vacsora várt bennünket.
Harmadik napon is korán keltünk, de megérte. Gyönyörű helyeken jártunk. Megtekintettük a
Szent Anna tavat, Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt vulkáni kráterének alján képződött, a Hargita-hegység legdélibb tömbjének, a Csomád-hegység két ikerkráterének egyikében létrejött tavát, valamint a közelében található Tőzeglápot.
Csíksomlyón megnéztük a pünkösdi búcsú helyszínét, majd a helyi kegytemplomot.
Csíkszeredán megismerkedtünk a város látványosságaival, néhány történelmi emlékhelyével. A szállásunkon ismét bőséges, finom vacsora várt bennünket.
Negyedik napon reggeliztünk, összepakoltunk, majd egy rövidebb buszos út után újabb érdekességek vártak bennünket.
Parajdi programunk sajnos elmaradt a sóbánya bezárása miatt. Európa egyik legnagyobb sótartaléka található a bányában, gyönyörű természeti sóképződményeket láthattunk volna itt. Helyette a Mini Erdély parkba kirándultunk.
Sétát tettünk a híres korondi főutcán, megtekintettük a helyi kézművesek által készített termékeket.
Szovátán a Medve-tó megtekintése volt a programunk: Itt található a sókarszton létrejött heliotermikus tó, amely 1875-ben keletkezett. Ez a világ legnagyobb heliotermikus tava, amely nevét arról kapta, hogy alakja kiterített medvebőrre hasonlít.
A nap leghosszabb része következett ezután, utazás vissza Szegedre a Szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskolához.
A befejező szakaszban élménybeszámoló órát szerveztünk. A gyerekek elmesélték az élményeiket, PPT-k készültek és fényképeket néztünk. Minden gyerek nagyon élvezte a kirándulást, így szívesen menne máskor is.
A program során diákjaink nemcsak földrajzi és történelmi ismereteiket bővítették, hanem személyes és közösségi élményekkel is gazdagodtak. A Kriza János Általános Iskola diákjaival kialakult kapcsolat hosszú távú együttműködés lehetőségét rejti magában. A résztvevők megerősítették nemzeti identitásukat, és új nézőpontból szemlélték a határon túli magyarság életét.