Közzététel dátuma: Apr 30, 2019 9:40:0 AM
Határtalanul 2018-2019
Iskolánk a tavalyi évben sikeresen pályázott a „Határtalanul 7!” programra.
Ennek keretében 43 hetedik osztályos tanuló és 4 kísérő tanár 2019. május 7-10-ig Szerbiában tesz kirándulást. Itt egészen Belgrádig utazunk, ahol felkeresünk több magyarlakta települést, meglátogatjuk a Hunyadi család birtokait, a fennmaradt történelmi várakat. Kirándulunk a szép természetben.
Előkészítő szakasz:
Előzetes feladatok:
A kirándulás előtt már elkezdtünk ismerkedni a kirándulás programjával, a Hunyadi család történelmi szerepével és Magyarország történelmével.
1. Mátyás-korabeli ruhákat tanulmányoztunk és terveztünk rajz órán, amelyből kiállítás is készült.
2. Mátyás-korabeli ételeket, fűszereket kutattunk fel, recepteket tanulmányoztunk technika órákon, amelyet a folyosói hirdetőtáblán bemutattunk az iskola tanulóinak.
3. Útvonaltervet készítettünk informatika órákon a kirándulás programjának megfelelően.
Előkészítő óra keretében:
1. Felelevenítettük az előző években tett kirándulásunkat Gyulára, ahol megtekintettük a Gyulai várat. Ez a vár a valamikori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus sík vidéki téglavára. Mátyás király a vár ura volt
6 éven át. Az elkészült ppt-ket ezen az órán tekintettük meg.
2. Bemutató ppt készült a következő témákkal, amelyeket szintén az előkészítő órán beszéltünk meg.
- a Magyarország határain túl élő magyarság létszáma, az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okai;
- Szerbia illetve a magyarlakta települések magyarságának története, jelene;
- Szerbiában élő összlakosság etnikai összetétele;
- a tanulmányi kirándulás részletes programja.
Osztályfőnöki órákon megbeszéltük a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályait.
Györe Mihályné projektvezető