Arabella Dolýk

Arabella Dolýk

Modorom

Azt mondják hogy rossz a modorom

nem igazodom a normákhoz

nő létemre szivarozom mint George Sand

nő létemre whiskyt iszom mint Janis Joplin

nő létemre verset írok mint Sylvia Plath

és kimondom amit Arabella Dolýk gondol

Azt mondják hogy rossz a modorom

nem tisztelem a tradíciókat és a nemi szerepeket

pedig éppenhogy a tradíciókat és nemi szerepeket tisztelem a leginkább

nő létemre ezért szívom George Sand szivarát

ezért iszom whiskyt Janis Joplin emlékére

és Sylvia Plath majmaként ezért írok verset

Ám abban az egyben igazuk van

hogy amikor kimondom amit Arabella Dolýk gondol

akkor rossz a modorom nem tisztelem a tradíciókat

és végképp eltévesztem a nemi szerepemet

néha még el is sírom magamat

Ilyenkor még azoknak is tetszem

akik nem hallottak Sandról Joplinról Plathról

csak a könnyező Dolýkot ismerik

akinek a szeméről lemossa a festéket az ecetes könny

A rút menyasszony vőlegénye

nem akadt abban semmi kivetnivaló

ahogy szájához emelte a poharat

és kortyolt az édes muskotályból

a mozdulat korrekt volt, a könyökét nem

emelte a szükségesnél magasabbra

ujjai ültek a pohár szárán

egyáltalán: az egész, ahogy itt ivott

sokkal inkább volt mondható kellemesnek

elegánsnak, mint akármi másnak

errefelé így nem isznak a férfiak

nincs bennük semmi kecs, finomság és kellem

vodkát döntenek durva torkukba

de ez itt érző léleknek mutatkozott

látszott ahogy ízleli a múló percet

nem akadt benne kivetnivaló

és mégis, ahogy néztem a félig

lecsukott zöldes szemét a borral

telt pohár lencséjén keresztül

azonnal láttam a pontos nagyításban

tíz év múlva verni fogja feleségét

és meg is csalja majd fűvel-fával

kelleméből annyi marad csupán hogy a

kocsmában a cimboráknak éjfél után

még mindig világ szépének mondja

a falu legrútabb asszonyát

Eventüelle

Az esetlegesség itt bókol előttem sötét szmokingjában

nyakát megnyújtja a csokornyakkendő fölött

arcán kimért mosoly

elegáns mint a főúr a prágai Mariottban

azt mondja hogy személyében tenne nekem a sors

egy nem teljesen tisztességes ajánlatot

közben dicséri a barna szememet

szájam szögletében a szépségfoltot

azt mondja, olyan kecses a vállam

mintha Jeszenyin formázta volna

ezzel tereli el a figyelmemet az ajánlat súlyosságáról

ravasz róka

kiénekli csőrömből a tisztesség sajtját

de a gyönyörű ruhámról említést sem tesz

csak a derekamról regél

a csípőmet foglalja ódába

elégiát költ a nyakam köré

szemérmes a sorsnak ez az elegáns kísértője

vannak testrészem

amelyek nevét ki nem mondaná

„fölötte a térdek perselyének”

— ez a combom

„ahol a karba tett kéz kulcsolódik”

— így írja körül a mellemet

és van, amire még célozni sem mer

talán mert éppen erre irányulna megbízójának

nem egészen tisztességes ajánlata

Kedvem lenne kikosarazni

mégsem tehetem

mert a sors tegnap a bizonyosságot küldte hozzám

elesett volt mint egy elbocsátott segédkönyvelő

ezt a gyönyörű ruhát hozta nekem ajándékba

és teljesen érdektelen volt a tisztességes ajánlata

Advent a Verhovinán

Valahogy úgy van az,

bár látszatra irtózol tőlük,

lelked mélyén mégis elfogadod

a karácsonyi közhelyeket.

Advent első hetében

Londonban felnézel

a Canada Square magasába

és úgy érzed, hogy felhőket karcolsz.

Advent második hetében

a sikló felvisz Prágában

a Petřin-hegyre, és azt hiszed,

közelebb kerültél Teremtődhöz.

Advent harmadik hetében

Eperjesre utazol a szüleidhez, a kinőtt házba.

Kedvedért már felöltöztették a fenyőt

és szívük szakad, hogy nem maradsz velük.

Advent negyedik hetében

a Verhovinára érkezel, a télbe, szeretődhöz.

Szamovár ragyog a félhomályos szobában,

mint kecsketőgy a holdfényben.

Este mézes bort isztok a foszlós kalácsra,

reggel pásztorod egy marék havat szór

arcodba, kitörli álmodból

Londont, Prágát, Eperjest.

Ágyad mellett bárány béget panaszkodva,

nyakába kötve az ajándékod,

egy saját faragású hajpánt, pedig

szeretőd tudja, hogy nem hordasz soha ilyet.

Haszontalan, öncélú ajándék, csak hogy

rá emlékeztessen, meggyágat faragó

göcsörtös kezére, amellyel most

fejedre illeszti az ünnep szentségét.

A halálfagott

fejedből cső csövekből fej

a város megátalkodott

velő folyik akár a tej

hiányok torka tátog ott

ahol a tér ahol a ház

ahol a bőszült turbinák

kiáltványa porig aláz

mikor a testedből kirág

a féreg egy kis darabot

s a szabad lábra helyezett

hörgő szomjú halálfagott

zsarol hogy álmát elvigyed

hogy bármikor megkísértsen

viduljon fájó gyászodon

mert nem tiéd már az érdem

lelked a gyilkossal rokon

ki ölni fog ha ölni kell

– fejedből cső csövekből fej

Balla D. Károly fordításai