A LEGFONTOSABB KATOLIKUS KERESZTÉNY HITÉLETI TUDNIVALÓK

1. KERESZTSÉG         

A keresztség szentsége, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. A keresztségben nevet és védőszentet kap a megkeresztelt. Más szentségek csak a keresztség után vehetők fel.

Katolikus keresztelést a gyermek keresztelése esetén legalább a szülők egyikének kell kérni, lehetőleg a lakóhely szerint illetékes templomban, de megfelelő okból kérhetik más plébánián is. 

A kereszteléshez szükséges, hogy legalább az egyik szülő vállalja a gyermek katolikus nevelését. A gyermek katolikus nevelésére vonatkozó ígéretet nem lehet komolyan venni, ha a szülők más (idősebb) gyermeküket korábban hitoktatásra nem járatták, ebben az esetben a keresztelőt megtartani nem lehet. A gyermek megkeresztelésének nem feltétele, hogy a szülők egyházilag rendezett házasságban éljenek. (A gyerek erről nem tehet.)

Keresztszülő lehet az a tizenhatodik életévét betöltött személy, aki alkalmas, és szándékozik is ezt a tisztséget viselni; aki katolikus, a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet él; nem apja vagy anyja a keresztelendőnek. Ha a keresztelést végző pap nem tud meggyőződni a keresztszülők alkalmasságáról, saját plébánosuktól kér keresztszülői igazolást.

Aki a keresztszülőség feltételeinek nem felel meg, azt tanúként lehet bejegyezni az anyakönyvbe, ha nincs keresztszülő, akkor a tanú jelenléte is elegendő a keresztség kiszolgáltatásához.

Ha a szülők egyike sem katolikus, de mégis a katolikus keresztelést kérik gyermekük számára, meg kell jelölniük olyan személyt, aki a gyermek katolikus nevelését vállalja, és a keresztszülőség feltételeinek megfelel, a gyermekkel azonos településen lakik, és segíteni fogja katolikus nevelését.

A felnőtt keresztelésre jelentkezőket személyesen és gondosan fel kell készíteni. Ez a felkészülés a keresztény életbe való fokozatos bekapcsolódást is megkívánja, vagyis a szentmiséken való hiánytalan részvételt. Nem bocsátható keresztelésre az a felnőtt, aki érvénytelen, és egyházilag nem is rendezhető házasságban él.

Felnőttek keresztelése esetén egyazon szertartás keretében kötelező a bérmálás és az Eukarisztia szentségének kiszolgáltatása is.

A KERESZTELÉS SZÜKSÉGES FELTÉTELEI:

 

-  A KERESZTELENDŐ GYERMEK, NAGYOBB ISKOLÁS KORÚ TESTVÉRE HITTANOS!

-  LEGALÁBB AZ EGYIK SZÜLŐ KATOLIKUS VALLÁSÚ!

-  A KERESZTSZÜLŐ CSAK ÉS KIZÁRÓLAG KATOLIKUS VALLÁSÚ SZEMÉLY LEHET!

-  HA A SZÜLŐ NEM OTT LAKIK, AHOL A KERESZTELÉS LESZ, A LAKÓHELY SZERINTI PLÉBÁNOSÁTÓL ÍRÁSBELI ENGEDÉLYT HOZ, HOGY MÁSHOL LEHESSEN GYERMEKE KERESZTELÉSÉT MEGTARTANI, NE A LAKÓHELYÉN!

-  HA A SZÜLŐK EGYHÁZI HÁZASSÁGOT NEM KÖTÖTTEK, AZ A GYERMEK KERESZTELÉSÉNEK NEM AKADÁLYA, DE TUDOMÁSUL KELL VENNIÜK, HOGY AZ ANYAKÖNYVBE NEM KERÜL BEJEGYZÉSRE A GYERMEK TÖRVÉNYES SZÁRMAZÁSA.

-  A SZÜLŐK ÉS A KERESZTSZÜLŐK AZ EGYHÁZKÖZSÉGI HOZZÁJÁRULÁST (egyházadó/párbér) ÉVEK ÓTA TISZTELETTEL-BECSÜLETTEL MEGFIZETTÉK, VAGY AZ ELMARADÁST VISSZAMENŐLEG A KERESZTELÉS ELŐTT MEGFIZETTÉK!

2. BÉRMÁLÁS

Az ember életében jelentős fordulópont, amikor nagykorúvá lesz. Ettől kezdve önállónak számít, aki ura tetteinek és felel azokért. Amikor megszületünk, tagjai leszünk egy államnak, Magyar állampolgárok leszünk, de csak szüleink intézkedhetnek helyettünk, 14 évesen személyi igazolványt kapunk, de önállóan, még mindig nem rendelkezhetünk semmiről. De amikor betöltjük 18. életévünket, már aláírhatunk bármit önállóan és az hiteles lesz, elmehetünk szavazni, vehetünk és eladhatunk, mert önállók, nagykorúak lettünk.

Az Isten családjában, az Egyházban is jelentős, amikor a bérmáláskor egy hívő nagykorúvá lesz a hitben. Akit megkereszteltek és elsőáldozó volt az is tagja az Egyháznak, de csak az az ember teljes jogú tagja az egyháznak, aki bérmálkozott! Isten örök szeretetéből születtünk újjá, a keresztelésünkkor. A keresztségkor és az elsőáldozáskor megfogadott hűség megtartása, a serdülés idején lesz először nehéz, amikor az élet gondjai, kísértései, szenvedései próbára tesznek. "Szárba szökött a vetés és kalászt hányt, de felütötte fejét a konkoly is" (Mt 13,26).

Ezért a keresztségben a vízzel fejünkre rajzolt kereszt most a bérmáláskor előrébb csúszik, és a Püspök szent krizmájától homlokunkon ragyogva hirdeti, hogy a megbérmált Istent választotta földi vándorlásának vezérévé, támaszává és társává. Isten véglegesen lefoglalta magának személyiségünket, tevékenységeink és cselekedeteink beláthatatlan sorát. Ez a bérmálás szentsége, amely a legállhatatlanabb kort, az ifjúságot állítja bele az örökkévalóság gondolatába.

Csak egyszer történik, és eltörölhetetlen jegyet nyom lelkünkbe, melyet ki nem most onnét semmiféle hűtlenség, botlás, rosszakarat, lelkünkön örökre meglátszik; ezért a bérmálást csak egyszer lehet fölvenni. Lehet valaki akár 82 éves is, ha ő nem bérmálkozott, ő bizony csak kiskorú tagja az Egyházának. Aki fiatalkorában nem bérmálkozott, ne szégyellje tehát, alkalomadtán pótolni.

Bérmálkozhat minden megkeresztelt katolikus, aki eszének használatával bír. A gyakorlatban olyanok, akik elérték 16 éves korukat, vagy ennél idősebbek, és az egész egyházközség előtt meggyőző tanújelét adták keresztény elköteleződésüknek.

A bérmálkozáskor bérmanevet kap a bérmálkozó. E szent második védőszentje lesz a bérmáltnak, a keresztségben nyert védőszentje mellett.

A bérmálkozó bérmaszülőt választ, akinek kötelessége lesz, hogy bérmagyermekének vallásos életére felügyeljen. Szerepe tehát nem tiszteletbeli, hanem komoly kötelességvállalás. Csak egy bérmaszülőt kell választani; a bérmaszülő neme már nem számít. Kötelességéből adódik, hogy csak katolikus lehet, és olyan, aki maga is bérmálkozott. Életének kifogástalannak kell lennie, nem lehet tehát nyilvános bűnös.

Aki nem bérmálkozott, soha nem lehet senkinek sem a bérmaszülője, és az egyházban semmilyen tisztséget nem tölthet be, mivel nem teljes jogú tagja az egyháznak.

Ahhoz, hogy valaki a bérmaszülő tisztségét betölthesse, Katolikus, elsőáldozott, bérmálkozott, házasságában egyházinak kell lennie. Nem katolikus személy bérmaszülősége fel sem merülhet, mert a bérmálási anyakönyvbe tanút nem jegyeznek be.

A váci Püspök által megállapított bérmálási korhatár 16 év. A bérmálás előtt kellő felkészülés szükséges, ennek a felkészülésnek szerves része, hogy a fiatal az első osztálytól kezdve hiánytalanul részt vett a hittanórákon és a szentmiséken. Aki 8 éven keresztül és az azt követő felkészítő ifi hittanos évben, a szentmiséken és a hittanórákon nem vett részt nem bérmálható meg. Ezért bérmálásra „jelentkezni” csak annak lehet, aki idősebb a korhatárnál, de mindezen követelményeket teljesítette. A bérmálás előtti évben bérmálásra „jelentkezni” nem lehet, csak „belenőni” lehet!

KI LEHET BÉRMÁLKOZÓ?

-       AKI RÓMAI KATOLIKUS KERESZTELÉSÉT ÉS ELSŐÁLDOZÁSÁT IGAZOLJA!

-   HA NEM OTT LAKIK AHOL BÉRMÁLKOZÓ LESZ, A LAKÓHELY SZERINTI PLÉBÁNOSÁTÓL ÍRÁSBELI ENGEDÉLYT HOZ, HOGY MÁSHOL LEHESSEN BÉRMÁLKOZÓ NE A LAKÓHELYÉN, VALAMINT IGAZOLJA A HITTANÓRÁKON ÉS A SZENTMISÉKEN VALÓ RÉSZVÉTELÉT!

-       8 ÉV HITTANOSSÁG! (első osztálytól kezdve!)

-       KÖZÉPISKOLÁSKÉNT AZ IFI HITTANON VALÓ RÉSZVÉTEL, MINDEN SZOMBATON!

-       A HITTANANYAG MEGTANULÁSA, VALAMINT A SZENTMISE A SZENTGYÓNÁS ÉS A BÉRMÁLÁS IMÁINAK ÉS SZERTARTÁSAINAK HIBÁTLAN ISMERETE!

-       A SZOMBATI VAGY VASÁRNAPI ÉS AZ ÜNNEPNAPI SZENTMISÉKEN VALÓ HIÁNYTALAN RÉSZVÉTEL! A MISENAPLÓBAN EGY TANÉVBEN MINIMUM 31 db  PECSÉTNEK VAGY ALÁÍRÁSNAK KELL SZEREPELNI!

-       A BÉRMASZÜLŐ BÉRMÁLÁSÁNAK IGAZOLÁSA. SOHA SENKINEK NEM LEHET BÉRMASZÜLŐJE OLYAN EMBER AKI MAGA NEM BÉRMÁLKOZOTT!

-       A SZÜLŐK ÉS A BÉRMASZÜLŐ AZ EGYHÁZKÖZSÉGI HOZZÁJÁRULÁST (egyházadó/párbér) ÉVEK ÓTA TISZTELETTEL-BECSÜLETTEL MEGFIZETTÉK, VAGY AZ ELMARADÁST VISSZAMENŐLEG A BÉRMÁLÁS ELŐTT MEGFIZETTÉK!

-   AKI A KÖVETELMÉNYEKET NEM TELJESÍTI, ANNAK BÉRMÁLKOZÁSA ELHALASZTÁSRA KERÜL!

- AKIT PEDIG NEM BÉRMÁLTAK MEG, SOHA ÉLETÉBEN NEM LEHET BÉRMASZÜLŐJE SENKINEK!

3. ELSŐGYÓNÁS – ELSŐÁLDOZÁS

A gyónásban Isten megbocsátja elkövetett bűneinket, segítséget ad, hogy jobbá váljunk. Fontos, hogy rendszeresen végezzünk szentgyónást! Isten azokat is várja megbocsátó szeretetével a bűnbocsánat szentségében, akik már régen nem részesültek benne!

Az elsőáldozó az Oltáriszentséget, Krisztus Testét veszi magához. Ez a szentség a lelki fejlődés, a keresztény élet folyamatos segítője, ezért helyes tiszta lélekkel, felkészülten, az elsőáldozást követően továbbra is rendszeresen áldozni.

Az Egyház szándéka szerint az értelme használatára eljutott gyermek (3. osztályos) mielőbb elsőgyónáshoz és elsőáldozáshoz kell, hogy járuljon. Az általános iskolás kor kezdetén kell megtartani a felkészítést. A felkészítés követelménye a szentmiséken és a hittanórákon való hiánytalan részvétel. Vizsga nincs, de a hittan vagy a szentmise mulasztása esetén a gyermek első szentáldozása mindaddig halasztódik, amíg a minimális követelmények nem teljesülnek.

Korábban már megkeresztelteknek az elsőáldozás előtt az elsőgyónást is el kell végezni, néhány hónappal az áldozás előtt.

Felnőttek elsőáldozása és elsőgyónása: Aki meg van keresztelve, egyéni helyzetének megfelelő felkészítés után járulhat e szentségekhez.

Az elsőgyónást már elvégzetteknek gyónni lehet minden katolikus templomban a helyi szokásoknak megfelelő időpontokban, kivéve azoknak akik vadházasságban (élettársi kapcsolatban vagy csak polgári házasságban) élnek. Aki elvált, de nem él együtt senkivel, az gyónhat és áldozhat is mindaddig, amíg valakivel nem kezd vadházasságot.

KI LEHET ELSŐÁLDOZÓ?

-   AKI RÓMAI KATOLIKUS KERESZTELÉSÉT IGAZOLJA, VAGY NEM KATOLIKUS DE BEFOGADÁSÁT KÉRI A KATOLIKUS EGYHÁZ KÖZÖSSÉGÉBE, VAGY MEGKERSZTELKEDIK.

-   HA NEM OTT LAKIK AHOL ELSŐÁLDOZÓ LESZ, A LAKÓHELY SZERINTI PLÉBÁNOSÁTÓL ÍRÁSBELI ENGEDÉLYT HOZ, HOGY MÁSHOL LEHESSEN ELSŐÁLDOZÓ NE A LAKÓHELYÉN, VALAMINT IGAZOLJA A HITTANÓRÁKON ÉS A SZENTMISÉKEN VALÓ RÉSZVÉTELÉT!

-   3 ÉV HITTANOSSÁG! (általános iskola első osztályától kezdve!)

-   A HITTANÓRÁKON VALÓ HIÁNYTALAN RÉSZVÉTEL! (igazolt hiányzásokat kivéve)

-   A HITTANANYAG MEGTANULÁSA, VALAMINT A SZENTMISE ÉS A SZENTGYÓNÁS IMÁINAK ÉS SZERTARTÁSAINAK HIBÁTLAN ISMERETE!

-   A SZOMBATI VAGY VASÁRNAPI ÉS AZ ÜNNEPNAPI SZENTMISÉKEN VALÓ HIÁNYTALAN RÉSZVÉTEL! A MISENAPLÓBAN EGY TANÉVBEN MINIMUM 31 db  PECSÉTNEK VAGY ALÁÍRÁSNAK KELL SZEREPELNI! A MISENAPLÓT A SZENTMISÉN A PERSELYEZÉS ALKALMÁVAL A PERSELYBE KELL BEDOBNI ÉS A SZENTMISE UTÁN LEPECSÉTELTEN VISSZAKAPVA, HAZAVINNI, AZ ELSŐ GYÓNÁS ELŐTT A PECSÉTEK MEGSZÁMLÁLÁSRA KERÜLNEK!

-   A SZÜLŐK AZ EGYHÁZKÖZSÉGI HOZZÁJÁRULÁST (egyházadó/párbér) ÉVEK ÓTA TISZTELETTEL-BECSÜLETTEL MEGFIZETTÉK, VAGY AZ ELMARADÁST VISSZAMENŐLEG AZ ELSŐÁLDOZÁS ELŐTT MEGFIZETTÉK!

-   AKI A KÖVETELMÉNYEKET NEM TELJESÍTI, ANNAK ELSŐÁLDOZÁSA ELHALASZTÁSRA KERÜL!

-   AKINEK A GYERMEKE ELSŐÁLDOZÓ NEM VOLT, AZ NEM TELJESÍTETTE AZ ISTEN OLTÁRA ELŐTT, A HÁZASSÁGKÖTÉSEKOR ILLETVE A GYERMEKE MEGKERESZTELÉSEKOR TETT ÜNNEPÉLYES ÍGÉRETÉT A GYERMEKE VALLÁSOS NEVELÉSÉRE, EZÉRT TOVÁBBI GYERMEKÉT MEGKERESZTELNI NEM LEHET, MIVEL AZ EHHEZ SZÜKSÉGES ÍGÉRETET NYILVÁNVALÓAN NEM LEHET KOMOLYAN VENNI!

4. A BETEGEK SZENTSÉGE

A betegek szentségét azok a hívek (megkereszteltek) kaphatják, akik betegség vagy öregség miatt veszélyben forognak, ha ez a veszély nem is közvetlen életveszély. A szentség erőt ad a szenvedés elviseléséhez, egyesíti a beteget Krisztus szenvedésével önmaga és az Egyház javára, esetleg hozzásegít a gyógyuláshoz, a bűnöket is megbocsátja, ha a beteg nem tudott gyónni. A halállal nem ér véget életünk, hanem más módon folytatódik, ezért fontos, hogy szeretteink ne haljanak meg a bűnbánat szentsége (gyónás) és a betegek szentsége nélkül.

Halálveszélyben bármelyik hívő felveheti a szentséget, akkor is ha nincs eszméleténél. Aki már betöltötte 60. életévét évente egyszer felveheti a betegek szentségét. Aki fiatalabb de nagybeteg, vagy műtét előtt áll, kérheti a maga számára a betegek szentségének kiszolgáltatását.

Eszméletlen állapotban olyan embernek nem szolgáltatható kis a betegek szentsége, akiről reálisan feltételezhető, hogy még eszméleténél azt elutasította volna.

5. A HÁZASSÁG SZENTSÉGE

A házasság szentsége a házasfelek között örök és kizárólagos köteléket hoz létre, ezért a házasság felbonthatatlan. E szentség segíti a házastársakat, hogy családi életüket rendezetten, hűségben, Isten akarata szerint tudják élni, a gyermekeket felelősen elfogadják és neveljék.

 A szentség kiszolgáltatását azon a plébánián kell kérni, ahol, a házasságot kötni akarja a pár. Az esküvő tervezett időpontja előtt 3 hónappal kell jelentkezni a plébánián. Ahhoz, hogy a szentség kiszolgáltatható legyen, legalább az egyik félnek római katolikusnak kell lennie. Ha egyik fél sem lakik az eskető plébánia területén, az esketés megengedettségéhez legalább az egyik fél lakóhelye szerinti plébánostól elbocsátó szükséges.

 A házasságkötés előtt álló párokat kellően fel kell készíteni, ez a jegyesoktatás.

Nem köthet egyházi házasságot az, akinek katolikus házassága volt és abból nem özvegyült meg, vagy egyházi bíróság nem mondta ki előző házassága semmisségét. Nem köthet olyan nem katolikus féllel házasságot, aki polgárilag vagy a maga vallásában már egyszer valakivel házasságot kötött. Amennyiben egy katolikus egy nem katolikussal akar házasságot kötni, az esküvő előtt, a nem katolikus félnek ígéretet kell tenni, az összes gyermekük katolikus neveltetésére.

Házasságrendezés

Aki vadházasságban él nem járulhat a szentségekhez!

Katolikusok tisztán polgári házassága sok esetben, akár hosszú évek után is, rendezhető, érvényes szentségi házassággá tehető és ezek után házasságuk érvényes egyházi házasság lesz és járulhatnak a szentségekhez és korábban született gyermekeik származása törvényessé válik.

6. SZENTMISE

Az Egyház életének központi eseménye, csúcspontja és forrása a szentmise. Minden szentmise húsvét titkát, Krisztus megváltó áldozatát teszi jelenvalóvá egyben teljesítjük Jézus végakaratát: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Az emberek számára vasárnaponként és ünnepeken kötelező szentmisén részt venni, súlyos bűn terhe mellett. Aki a szentmisét önhibáján kívüli okból betegség vagy betegápolás, gyógykezelés miatt mulasztja, az áldozhat, de aki önhibájából lustaságból, nemtörődömségből vagy a létfenntartáshoz nem feltétlen szükséges munkavégzés miatt mulasztja, gyónás nélkül nem áldozhat.

Mind vasárnap mind ünnepnap az előesti (pl. szombat esti) szentmise is érvényes.

7. HITOKTATÁS

Minden szülő életében legalább kétszer az Isten oltára előtt ünnepélyes ígéretet tesz arra, hogy gyermekét Krisztus tanításai szerint fogja nevelni, továbbadja neki hitét és vallását. Ezt az ígéretet először a házasságkötés alkalmával teszi meg. amikor a pap kérdésére: „-Ígéred-e, hogy gyermekeidet Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint fogod nevelni?” Őszinte szándékkal így válaszol: „-Ígérem!” A második alkalom, amikor ezt az Isten színe előtt megígéri, a gyermek keresztelésének szertartása, amikor a pap ezt a kérdést teszi fel a szülőknek: „-Kedves Szülők, kötelességetek lesz gyermeketeket úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen, megtartsa Isten parancsait, úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította! Vállaljátok-e ezt a kötelességet?” A szülők pedig, Isten és az emberek előtt megfogadják: „Vállaljuk!”

A szülőnek tehát Isten előtti felelősségének tudatában, kell gondoskodnia gyermeke vallásos neveléséről.

Fontos, hogy gyermekek és felnőttek egyaránt rendelkezzenek megfelelő szintű ismeretekkel hitükről, vallásukról. Ez hathatósan segíti a keresztény életvitel kialakítását, és az egyetemes kultúra megértését.

Hitoktatást végeznek az óvodákban iskolákban a templomokban és a plébánián. A hittanórák rendjéről érdeklődni lehet a templomokban és az iskolákban. Hitoktatást a plébánián felnőttek részére is tartunk, valamint működnek különféle közösségek, lelkiségi csoportok is az egyházközségekben. Az iskolás hittan célja, hitünk tartalmának kifejtése és oktatása a különböző életkori szinteken. Az ifi hittan nemcsak felkészülése és továbbvitele a bérmálásnak, hanem annak elősegítése, hogy a megbérmáltnak ne gyerekes hanem felnőtt hite legyen.

Ugyanakkor nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a szülő beváltotta-e, az Isten oltára előtt tett ígéreteit, ugyanis ha a szülő újszülött gyermekét úgy akarná megkereszteltetni, hogy egy másik nagyobb gyermeke nem hittanos, akkor a keresztelés mind addig elhalasztásra fog kerülni, amíg a másik gyermeke vallásos neveléséről, a korábbi ígéretének megfelelően nem gondoskodik. Hiszen ha korábbi ígéretét sem váltotta valóra, (azaz elhanyagolta, vagy pedig hazudott az oltár előtt), akkor egy újabbat sem lehet komolyan venni.

A felnőtt hittan nem más, mint hitünk tartalmának újragondolása és újraértelmezése nem gügyögő gyerekes, hanem érett felnőtt módon, Sok mai felnőtt azért érzi hitét távolinak, mert arról gyerekes ismeretekkel rendelkezik annyival, ami kisiskolásként ráragadt, holott a hittani teológia az tudomány. Amint nem lehet általános iskolás tudással érettségizni, úgy nem lehet gyerek hittani ismeretekkel felnőtt hitéletet élni. Ezért van felnőtt hittan is.

8. TEMETÉS

Amikor elhunyt szeretteinket gyászoljuk, gondoljunk arra, amit a temetők bejáratán olvashatunk: Feltámadunk! Örök életünk van.

Ha sikerült gondoskodnunk elhunyt hozzátartozónk szentségekkel való ellátásáról, akkor mindent megtettünk azért, hogy boldog örök élete legyen. Fontos az elhunyt lelki üdvéért mondott szentmise, melyet nem csak a temetéshez kapcsolódva, hanem később is rendszeresen (pl. az elhunyt halálának évfordulóján) érdemes kérni, ez is hathatós segítője örök boldogságának és többet ér minden sírkőnél, virágnál, koszorúnál, gyertyánál, arra az elhunytnak nincs szüksége, de az érte mondott imára igen, az nyúlik csak át a halálon.

A halálozást az elhunyt lakóhelye szerinti plébánián kell anyakönyveztetni, ők az illetések a temetésre is, de lehet máshol is kérni, ez esetben a másik plébánián szabadon dönthetnek, tudják-e vállalni a temetést. A területileg illetékes helyen a temetés akkor tagadható meg, ha az elhunyt illető nyilvánosan és véglegesen elfordult az Egyháztól, nyilvánosan gyalázta az Egyházat, a vallásos embereket bántotta, gúnyt űzött a kereszténységből és egyházi temetése közbotrányt okozna.

Szektás világban élünk, amely sok család és rokonság életét megkeseríti, különösen a gyász nehéz perceiben. Egyházmegyénk területén sajnos az utóbbi időkben, sok fájdalmas eset kapcsán szembesültünk azzal a problémával, hogy amúgy buzgó katolikus családtagok a köztudottan szektás családtagjuk egyházi temetését kérték, ami természetesen nem valósult és nem is valósulhat meg. Tekintettel arra, hogy az egyházi törvénykönyv 1184. kán. 1 paragrafusa előírja: „Hacsak haláluk előtt a bűnbánat valamilyen jelét nem adták, nem részesíthetők egyházi temetésben: a köztudottan hitehagyók, eretnekek és szakadárok.

Természetesen az ökumenikus gyülekezetek tagjait, akiknek keresztségét elismerjük (evangélikusok, reformátusok, baptisták) azokat, minden további nélkül lehet csendítésben, harangversben, egyházi temetésben, beszentelésben, és gyászmisében részesíteni.

A temetéshez kapcsolódik a csendítés és a harangvers a gyászolók kívánsága szerint. De amennyiben az elhunytnak nem egyházi temetése lesz, sem csendíteni sem verset húzni nem lehet.

9. EGYHÁZKÖZSÉGI HOZZÁJÁRULÁS

Azáltal, hogy valaki lakóhelye szerint tagjává válik egy egyházközségnek, kötelességévé válik a helyi egyházközség és annak templomának fenntartása.

Mivel a templom nem állami tulajdon, hanem az egyházközség tulajdona, ezért a templom fenntartása nem az állam, hanem az egyházközség feladta és kötelessége. Az állam semmilyen támogatási összeget nem ad és nem folyósít egyetlen templom fenntartására sem, valamint az egyházmegyei püspökség sem folyósít támogatást a templom fenntartására. Mivel ma már nincsenek kegyurak sem egyházi birtokok, amelynek jövedelméből ezt biztosítani lehetet, a templom fenntartása a plébánia területén élő katolikusok kötelessége.

A Magyar Katolikus Püspöki kar döntése alapján, az egyházközségi hozzájárulás mértéke az éves jövedelem 1 %-a. Ezt onnantól kezdve tartozik valaki megfizetni, hogy kijárta az iskoláit, vagyis keresőképes.

Aki ennek megfizetését megtagadja, annak ez az összeg az egyházi szertartás alkalmával visszamenőleg lesz a terhére felróva. Tekintettel arra, hogy a templom fenntartása közteher, és nem néhány buzgó ember feladta.

Az úgynevezett egyházközségi hozzájárulást ("egyházi adó" – „párbér”) minden katolikusnak arra a plébániára kell befizetnie, amelynek területén lakik (állandó, vagy ideiglenes lakcíme van) CIC 518. kánon.

Tehát a plébániához való tartozás nem tetszőleges, hanem a lakóhely szerint automatikus. Szentmisére és más liturgikus cselekményekre, hitoktatásra, közösségbe a hívők szabad választásuk szerint járhatnak bármely katolikus templomba, plébániára. Ezeken a helyeken adományokat is tehetnek, ez azonban nem tévesztendő össze az úgynevezett "egyházi adóval".

Mivel a templom nem „különféle alkalmakra (születés, halálozás, esküvő) bérbe vehető terem”, hanem a község katolikus életének központja, ezért annak fenntartása, minden katolikus feladatta. Egyben az egyházközségi hozzájárulás megfizetésével ki-ki megvallja a helyi egyházközséghez tartozását és katolikus identitását.

Ha olyan valaki szeretne egyházi szertartást vagy olyan valakinek, aki az egyházközségi hozzájárulást nem fizette, méltányos közteherviselés címén egyházközségeinkben visszamenőleg tartozik azt megfizetni, az 5 egyházközség egyháztanácstagjainak egyhangú döntése értelmében!

Az egyházadó befizethető:

BUJÁKON: a plébánián, hivatali időben, valamint: átutalással befizetve a plébánia bankszámlájára, a sekrestyében a szentmisék előtt vagy után a sekrestyésnél, valamint Fintor Istvánné Pirinél, aki házakhoz is megy. Bankszámla: Római Katolikus Plébánia 55400046-11032735

PALOTÁSON: átutalással befizetve a plébánia bankszámlájára, valamint Szűcsné Rózsikánál Sugár út, aki házakhoz is megy, és a templom sekrestyéjében a szentmisék előtt vagy után. BANKSZÁMLASZÁMLA: RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA 55400046-16963951

SZARVASGEDÉN: Gyetvainé Arankánál, Kossuth u. aki házakhoz is megy, és a templom sekrestyéjében a szentmisék előtt vagy után

KISBÁGYONBAN: A templom sekrestyéjében a szentmisék előtt vagy után

SZIRÁKON: A templom sekrestyéjében a szentmisék előtt vagy után

HOZZÁJÁRULÁSOK A SZERTARTÁSOK MÉLTÓ VÉGZÉSÉHEZ, A TEMPLOM ÉS AZ EGYHÁZKÖZSÉG FENNTARTÁSÁHOZ 2023.

 

HARANGVERS KÉRÉSEKOR: 2500 Ft. (A csendítés és a temetési harangvers ingyenes! Akkor, ha az elhunytnak katolikus temetése lesz! Különben semmilyen harangozás nem lehetséges (csendítés sem!), a Püspöki Kar, 2009. 09. 10-én elfogadott határozata szerint!)

CSENDES MISE KÉRÉSEKOR: 2000 Ft.;             

ORGONÁS MISE KÉRÉSEKOR: 4000 Ft.;

GYÁSZMISE ÉS LIBERÁS MISE KÉRÉSEKOR: 6500 (= MISE: 4000 + HARANGVERS 2500)

TEMETÉS KÉRÉSEKOR: 35.000 Ft.;                               

ESKÜVŐ KÉRÉSEKOR: 40.000 Ft.

EGYHÁZKÖZSÉGI HOZZÁJÁRULÁS/egyházfenntartói járulék (egyházadó/párbér): 5000 Ft/fő/év a nem iskolás (keresőképes) nagykorúaknak.

A nem fizetők visszamenőlegesen:

Kereszteléskor, Elsőáldozáskor: 5 évet!.

Bérmáláskor, Házasságkötéskor: 10 évet!

Temetéskor: 15 évet,

tartoznak egy összegben mindenek előtt megfizetni!

A reális (nem államilag elbírált) szociális helyzet figyelembevételével, vagy az egyházközségben tanúsított kimagasló, odaadó, áldozatos, önzetlen munkájának, vagy támogatásának elismeréseként, egyéni és tetszés szerinti elbírálás alapján, minden anyagi hozzájárulás csökkenthető vagy egészében elengedhető!