A lefelé folyó víz erejét már önmagában is felhasználhatjuk elektromos áram elõállítására. A nagy vízhozamú és nagy esésû folyók mentén ezért sokszor tározó nélküli vízi erõmûveket üzemeltetnek, melyek a rajtuk átzúduló nagy tömegû víz mozgási energiájából elektromos áramot fejlesztenek. A hegyekben gyakran duzzasztó tároló építésével használják ki a nagy magasságkülönbségekbõl adódó lehetõségeket. Elsõként hatalmas faltorlaszokkal, gátakkal feltartóztatják, s így összegyûjtik a hegyi folyók vizét, valamint a hó- és jégolvadékot. A víztömeget azután a nehézségi erõ kihasználásával víznyomócsöveken át vezetik le a hegyrõl. Az alsó szakaszon ez vízturbinákat hajt meg, melyek egy erõmû generátorán keresztül elektromos áramot fejlesztenek. A víztározók így gyakorlatilag egyszerre víz- és energiatárolók. Ezeket az erõmûveket éppen ezért víztározó mûveknek is hívjuk. A szivattyús tározómû pedig még arra is képes, hogy olyan idõszakokban, amikor az elhasznált energiamennyiség kisebb az elõállított energiamennyiségnél, a felesleges vizet a szivattyú egy magasabban fekvõ tározó medencébe nyomja. Ezzel feltölt egy víztározót, s a felhalmozott vizet akkor használja fel, amikor nagyobb az energiaigény. Bár a víz ereje megújuló energiák közé tartozik, a vízi erõmûveknek hátrányai is vannak. Ha például egy duzzasztó tározót létesítenek, a felgyülemlett víz a folyók melletti völgyet is elönti, és ez az ott élõ növények és állatok pusztulását okozza. A másik probléma az, hogy amikor a duzzasztó tározók vizének egy részét elvezetik a folyókból, akkor ezzel jelentõsen csökkentik a folyók vízszintjét. Emellett a folyók élõvilágában az is nagy kárt okozhat, ha pl. egy vízi erõmû építése kedvéért mesterségesen megváltoztatják a folyó medrének irányát. A környezetvédõk és az áramfejlesztéssel foglalkozók véleménye gyakran eltér azt a kérdést illetõen, hogy mennyi víznek kell a folyó medrében maradnia.