Igaz, Karácsony még messze van, de nem baj, ha már most elkezdünk ráhangolódni. Hegyes Luminița tanárnő, iskolánk egyik romántanárnője, vezet egy programot:
A „Mosoly a gyerekekért” egy humanitárius projekt, amely több éve zajlik iskolánkban, és amely ebben a tanévben is megvalósul 2024 novembere és decembere között.
Több tevékenység is lesz, ugyanúgy mint tavaly:
1. Nem romlandó élelmiszerek gyűjtése városunk gyermekeket támogató alapítványai számára.
2. Gyűjtés a gyermekkórházban elhagyott babáknak és a városi szülészeti központok babáinak.
3. Karácsonyi vásár, ahol iskolánk tanulói által készített tárgyakat árusítunk abból a célból, hogy támogassuk a szeretetünkre jobban rászoruló társainkat. A szervezők őszintén bíznak benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is mindannyian részt veszünk ebben a humanitárius projektben.
Befejezésül a szervezők szeretnének köszönetet mondani mindenkinek a tavalyi közreműködésért. Köszönet a diákoknak és szüleiknek, valamint iskolánk dolgozóinak, akik szívből adakoztak és bekapcsolódtak a projektbe.
Együtt csodákra vagyunk képesek!❤️