1970, a tiszai árvíz utáni építőtábor.

Vasárnapra beígérték, hogy a szabadtéri zuhanyzóban lesz valamikor melegvíz. A sátorban voltunk vagy negyvenen, mi osztálytársak talán tízen. Hogy le ne maradjunk a vízről, ezért megbeszéltük, aki észreveszi, hogy van melegvíz, bejön a sátorba és titkosítottan közli:

Fiúk dög van a kavicsosban!

Erre mi kirontunk és fürdés.

Délután, meleg, döglés, egyszer csak a Zsiri (Konrád Andris, aki nem tudott a rejtjelezésről) besétált a sátorba némán.

Kérdeztem tőle:

Zsiri, van dög a kavicsosban?

Azt nem tudom, de melegvíz az nincs !

A 70 -es árvízzel kapcsolatban még arra emlékszem, hogy valamiért a tábor szervezésének bejelentését, a toborzást és az előzetes érdeklődés felmérését Mille Évi követte el nálunk.

Felolvasta a hivatalos szöveget majd feltette a kérdést, hogy lenne-e érdeklődő segíteni ?

Miután az osztály egységesen, szinte egyszerre emelte jelentkezésre a kezét, könnyes szemmel távozott!

Szintén első osztály, szintén ábrázoló geometria óra.

Bótos Sándor tanár úr (festőművész) nagyon elégedetlen Bihari tanulóval és a tudásával és megjegyezte:

Kiszfiam te jobban teszed, ha elmész cukrásznak.

Bihari félévkor feladta és tényleg elment – cukrásznak !

Harmadévben félévi zárás előtt Marosi Elemér tanár úr (gyártástechnológia) végigkérdezte az osztályt, ki hanyast szeretne. Aki pl. 3,7 – 3,8 -ra állt mindenkinek még felelnie kellett a jobb jegyért.

Én pont 3,5 -re álltam, de össze-vissza jegyeim voltak, a hármasok és négyesek mellett volt kettes meg ötös is.

Mikor rám került a sor jött a kérdés:

Takács maga hányast szeretne ?

Tanár úr én ötöst szeretnék !

Meglepődés, erős számolás oda-vissza, majd a válasz:

Takács, ebből ötös sehogy nem jön ki, maximum egy négyest tudok megajánlani !

Jó tanár úr, elfogadom !

És beírta .

A második órára már rájött, hogy átvertem, de becsületére legyen mondva, nem javította ki !

Írta és beküldte: Taki

Lektorálta és teljesen átírta: Nyeszi

Negyedikesek voltunk, ha jól emlékszem. A mostani Sárkány Centerrel szemben, a gyorsforgalmi város felé jövő oldalán volt egy szabadtéri pálya. Lőrinci Fonó vagy valami kőbányai cég pályája. Női ifi meccs, szinvonal az egekben. A hazai balszélső kapott egy alacsony labdát, amit nagy üggyel-bajjal tudott csak megfogni.

A játékvezető spori lábat fújt. Az eset pont előttem történt, nem volt láb (szerintem). Közismert igazságérzetem nem hagyott nyugodni, ezért bekiabáltam. Szó-szót követett, a végén már részrehajlással vádoltam a bírókat. Persze hangosan.

A feketeruhás bíró nagyot sípolt és kérte a rendezőket:

Azt az alakot(!) vezessék ki !

A rendező ember jött, könyörgött, ne csináljak balhét.

Jó, elindultunk kifelé, de az ördög nem hagyott nyugodni, még visszakiabáltam!

Megvárlak !

És így is tettem.

A bíró a Makai Gyuri volt és együtt mentünk haza.

Kinizsi Húsos fedett csarnok.

Gyuri megint női ifi meccset vezetett.

Nagyon jól csinálták a társával. A meccs végén odaállított az öltöző folyosóra, hogy várjam meg míg átöltözik, mert odakint hideg volt.

Vártam.

Egyszer csak jön egy tök mezítelen csaj, strandpapucsban, törülközőt lengetve. Csak lestem, formás, sportos, minden ami csak kell, ment zuhanyozni !

A harmadik után én is mentem - az épület elé és ott vártam tovább.

Első osztály, ábrázoló geometria óra.

Bihari Tamás (lásd. fent a cukrász) felel. Bótos tanár úr elégedetlen, leveri a kiflijéről a morzsát, mintha cigit hamuzna le, majd megjegyzi:

Jaj kiszfiam te olyan hülye vagy az ábrázolóhoz. Hogy hívnak téged ?

Bihari Tamás

És mondd, tudja ezt apád ?

A gépműhely legnagyobb marógépe volt az Elvira névre hallgató függőleges marógép. Szijj Gabival ketten dolgoztunk rajta Garai tanár úr "részlegvezetésével”.

Ma sem értem miért, de az asztal előtolását nem volt szabad bekapcsolni, úgy kellett tekergetni a kézikereket.

Mint köztudjuk a gépészek alapvetően lusták. Fárasztó negyedóra után természetesen kitaláltuk az előtolás kapcsolását és attól kezdve csak vitettük a kezünket a kézikerékkel.

A dolog nem kerülte el Garai tanár úr figyelmét és a műszak közepe táján az asztalához rendelt minket.

Leleményességünk jutalma bokafogás után érkezett a fenekünkre a tanár úr igen rugalmas fejes vonalzója által.

Az a bizonyos első kirándulás, 1969 tavasza (történelem előtti idők !!!).

Az első napra szabályosan 45km volt betervezve, némi csalással 35km. Mindez huszonvalahány városi gyerek részére, hegyen, völgyön. Ellenőrizhető, Kék túra Sümeg-Keszthely.

Akkor játszották Prágában a Csehszlovák-Magyart. Útközben a Zámbó Sanyi gigantikus méretű „táskarádióján” a meccset hallgattuk. 3:1-es vezetés után döntetlen lett (3:3), következett Marseille és az a bizonyos „ jönnek a Csehszlovákok !”.

Az utolsó állomás a Rodostói turistaház volt Badacsonyban. Estére két fogásos menü, leves és még valami, talán rántott hús. A hosszú étkezőasztalnál szemben ültünk én és Nyirádi Gyuri.

A levessel egyidőben kihozták a második fogáshoz a savanyúságot. Közénk is letettek egy kistányért, egy méretes és némi apró kovászos uborkával. Mindkettőnknek megtetszett a „méretes”.

Egymásra néztünk, de én kapcsoltam előbb. Leves evés közben végigtapogattam a méretes kovászost.

Fújjj !

mondta a Gyuri és természetesen meghagyta nekem.

Sipos úr, múlhatatlan emlékű iskolagondnokunk nélkül nem az igazi. Sajnos a lakótelep elnyelte, lebontották.

(nem a Sipos urat hülyék, hanem a Kistechnikust !!!)

Már negyedik táján, egy lyukasóra idején kiléptünk egy sörre.

A suli akkor már zárva volt, az elektromos ajtót Sipos úr nyitotta ki jótékony cinkossággal. Vissza is engedett.

Mint kiderült a lyukasóra utáni óra is elmaradt, mert a tanár nem jött be. Rám jutott a feladat elkérni az osztályt az igazgatóiban.

Baranyi ig.h. nyitott ajtót, meghallgatta a kérést majd ennyit mondott:

De sörszagod van fiam !

Kis hatásszünet:

Menjetek!

Nem mondom, megkönnyebbültem !

Az iskola kézilabdacsapata játszott valamilyen tornán – az biztos, hogy nem a suli udvarán történt.

Az iskolaválogatott szélsője, osztályunk büszkesége Kuhár Tibi volt, ezért jó néhányan ott rontottuk a levegőt a mieink mögött a partvonalnál.

Tibi kapott egy labdát egy félig jó labdát, ami persze félig rossz volt. Ő egy ügyes testcsellel elment a hátvéd mellett és kapura tört. Sete tanár úr felugrott a padról és elindult a vonal mellett:

Micsi….. !!!

Eddig jutott, amikor Tibi belőtte. Ő visszafordult mondván:

Gólt lőtt, igaza van.

Azaz, aki gólt lő annak igaza van !

A szóbeli érettségi alkalmából két részre volt osztva az osztály. A névsor betűrendben második fele délután szóbelizett, így magam is.

Szépen felöltözve bevillamosoztam a suliba miután egész délelőtt mindenféle relaxációs és önnyugtató lelki gyakorlatokat végeztem otthon. Úgy értem be, hogy „már több száz generáció túlélte” , „néhány óra és túl leszek az egészen”, stb. Viszonylag nyugodt voltam !

A gyülekező a földszinten volt, a bejárattól jobbra, miután beértem, beültem egy ablakba , és vártam a többieket.

Gyülekeztünk. Megjött Cumpás is hótt idegen és kisvártatva elkezdett föl-alá mászkálni a folyosón. Inkább rohanva, mint sétálva.

Amikor már harmadszor ment el előttem már én is olyan tiszta ideg voltam, mint ő!

Az érettségin rám került a sor. Irodalomból én végig ötös voltam, ezért kihagytam a magyar írásbelit és csak szóbeliznem kellett.

Kihúzom a tételt: Kölcsey Ferenc. Fellélegeztem, ezt tudom.

Az elnök mondta:

Jó, akkor talán kezdésnek mondja el a Himnuszt.

Erre én rákezdtem:

Hazádnak rendületlenül .......

Hagyták végigmondani.

Az elnök mosolyogva:

Jó. És a himnuszt is tudja?

Szerencsére tudtam!

A pontos részletekre már nem emlékszem, de valamilyen okból egy osztályfőnöki órán a Sete Vili helyettesített.

A még nem teljesen érett felnőtteknek tartott nagyívű előadást az életben rájuk váró nehézségekről és azzal zárta, hogy:

Rövidesen Ti is az én cipőmben fogtok járni !

Erre felálltam a padsor közepe tájáról és ágaskodva néztem a Vili cipőjét.

Vili megkérdezte:

Mit néz Pusztai ?

Mire én:

Hát azt, hogy mekkora a Tanár úr lábmérete, mert az enyém 43 -as, nem szeretném, ha szorítana !

Vili válaszát nem közlöm, de nagy röhögés volt.

A Pubival közösen írt blogunkról egy klasszikus, mindenki által ismert gyöngyszem.

Akkoriban még nem létezett zsebszámológép, a számításokhoz segédeszközként logarlécet használtunk, az eredmény nagyságrendjét (10 a valahányadikon) a tényezők nagyságrendjéből kellett – többnyire fejben – kikombinálni. Egy dolgozatban ki kellett számolni, hogy egy adott szivattyúhoz hány csoportszelepet kell alkalmazni. Már kicsengettek és kapkodnom kellett, valamit nagyon elnézhettem, de Gazsó Pisti már húzta ki a kezemből a papírt. Nem tudtam diszkutálni és a végeredménynél 32.000 db (!) csoportszelep jött ki.

Gazsó Pisti javítás után a dolgozatomat hamiskás mosoly közepette véres kardként mutogatta az osztálynak.

Csak egyet tehetettem, beledőlhettem a saját véres kardomba és még évekig (még napjainkban is) tűrnöm kellett az osztály cukkolását !

Szintén a Pubival posztolt retro, ezt nem sokan ismerhetik, mert ugyan a Landler -es léthez köthető, de külső helyszínen lezajlott esemény volt.

Mindketten budai gyerekek lévén gyakran megesett, hogy a technikumból útban hazafelé az Alkotás utcában, a Déli pályaudvarral szemben lévő egykori Velence önkiszolgáló étteremben ebédeltünk.

Jellegéből fakadóan magunk között csak "Tálcás" -nak hívtuk. Nem volt előkelő hely, viszont 20 Ft –ból kijött egy komplett ebéd.

Nos, egy alkalommal, a kiszolgáló pult végénél lévő pénztárnál éppen egy joviális úriember fizetett. Rögtön utána én következtem. Akkurátusan kiszámoltam a cehhet és már kikészítettem az aprópénzt.

Igen ám, de véletlenül beleejtettem egy 1 Ft -os érmét az előttem éppen fizető úr gyümölcslevesébe. Az nem vette észre, mi vásott kölykök lévén összeröhögtünk, aztán egész idő alatt figyeltük, hogy robban-e a bomba, de valahogy erre nem került sor.

Én szegényebb lettem 1 Ft -al, az úr pedig ugyanennyivel gazdagabb.

Főleg akkor, ha még le is nyelte, mert akkor nem csak én koppantam, hanem az úrnál is koppanhatott valami.

De hát ez örök rejtély maradt a számunkra.

Szintén intézményen kívüli történet a következő.

Amikor nem késtem el az indulást, akkor a Pubival utaztunk a 84 -es viszonlaton a Landler -be.

Reggelente eléggé zsúfolt járat volt, vitte a szorgalmas munkástömegeket a Váci úti gyárakba és minket Újpestre. Sokszor annyira megtelt a hátsó peron, hogy a vezető csak többszöri próbálkozásra tudta becsukni az ajtót. Ennek az lett a következménye, hogy az ajtónál a lépcsőn állók rendesen összepréselődtek.

Egy alkalommal - mi már fent voltunk - egy könyörgő hangú hölgy kérte, hogy menjünk már beljebb, mert össze van préselődve az ajtónál.

Mivel ez nehezen ment, ezért többször könyörgött elhaló hangon.

Jellemző a Pubi akkori flegma stílusára, odafordult hozzám és rezzenéstelen arccal közölte:

Vigyázzunk, mert meghal a nő !

Később, hasonló szituációknál a fentieket, mint szállóigét idézgettük.

Megszokott volt, hogy elmaradt utolsó órákban, szabad délelőttökön, érettségi első napján egy 4 fős csapat gyülekezett a Makai birtokon (Makai, Neumann, Marosfai, Pusztai).

Ilyenkor nagy tételben fogyott a Kőbányai és a Makai Porti cigarettája.

Ezen alkalmakkor a bridzs nevű játékot játszottuk, az asztal mellett szemben ülők egy párt alkottak, közösen számolták az eredményt. Az egyik játszott, a másik az asztalon "terült", lapjait mindenki láthatta. Üríthette a hamutartót, tölthette a sört.

A legutolsó licit bemondása 3 passzolás után "jogerőre emelkedett", fixálódott az adu színe és a vállalt ütések száma.

Nem bonyolódom tovább a szabályok ismertetésébe, de annyit el kell mondani, hogy az ultihoz hasonló, egyre több ütést vállaló, emelkedő rendszerű licitet kellett lefolytatni és az összeszokott párok olyan licitet is bemondhattak, amelyek nem a laperőt jelezték feltétlenül, hanem a partner egyéb laperősségére kérdeztek rá.

Az egyik ilyen speciális licit egy ún. "ász kérdés" volt, azaz a partnernek hány db. ásza van.

A Pubi alapvetően jól játszott, de ezt nagyon nehezen tudta megemészteni, a licit közben, a legváratlanabb helyeken rákérdezett, hogy:

Ez most ász kérdés volt ?

Éveken keresztül ezzel cukkoltuk.

Talán még sokan emlékeznek arra, hogy volt egy lány testvérosztályunk is.

Egy alkalommal sikerült velük egy közös táncos bulit összehoznunk, ahol vadul folyt az "ismerkedés".

Nekem - akkori vonzódásaim miatt- sikerült összeismerkednem egy babaarcú, size+ modellel, akivel kölcsönös szimpátia alakulhatott ki, mert a sötétben történő lassúzás közben viharosan csőröztünk.

A size+ -os hölgy folytatásban is bízott, de az osztályból sokat piszkáltak emiatt és a dolog hamvába holt, dugába dőlt.

Egy alkalommal a lánysuli elé mentünk füttyögetni, ki is nyíltak az ablakok rögtön, ment az üzengetés, de ez számomra az utolsó alkalom volt.

Erkölcsös nevelést kaptam, meg ott volt a Hajas Tanár úr is.

Az a bizonyos 1970 -es árvízi építőtábor több lenyomatot is hagyott az életünkben.

Emlékeim szerint a Fehérgyarmaton összedőlt vályogházaknál kellett a maradék falakat eltávolítani és kiásni az új "Kádár kockák" sávalapjait.

Így mentünk házról házra, a megmaradt hátsó sufnikba visszahúzódó háziak nagyon kedvesen fogadták a segítséget és a helyi szokások szerint minden reggel pálinkával kínáltak.

Természetesen ehhez felügyelő tanári engedély kellett.

Amikor a Hámori volt a felügyelő, természetesen mindig megadta az engedélyt és élen is járt, mert neki egy nagyobb pohárban adták a háziak.

(lásd. Pubinál a "totális energiaszünet" sztorit)

Már nem tudom, hogy vajon a Richter tanár úr volt-e, vagy a Bihari, de mindegy.

Elsősként a nagy karos reszelő használatát tanultuk és kikerült az én kezemből is néhány remek darab (kalapácsfej, levélnehezék).

A kalapácsfejbe nyelet tettem és sokáig használtam utána a művemet.

A levélnehezék már bonyolultabb eset volt, később már nem lehetett használni az email -ek leszorítására, mert betörte volna a képernyőt és ha rátettem volna a mail listámra, akkor nem tudtam volna lecsukni a notebook -om tetejét.

De a lényeg: a reszelési gyakorlaton a felügyelő műhelytanár ment végig és oktatta a nagy karos reszelő szabályos használatát, azaz hogy kell azt vízszintesen tartani.

Az egyik osztálytársunknál megállt és ráförmedt:

Ez nem sík, hanem ppp..popsík !

Gondolom, hogy többen felsírnak álmukban, ha eszükbe jut, hogy az udvar műhely felöli végénél volt egy elkülönített részleg, a "Fások".

De jó, hogy el voltak különítve !

A becsöngetések rendje a két egység között - gondolom tudatosan - el volt tólva, ott később csöngettek szünetre.

Az egyik óránkon a tanár már javában tartotta az órát, mi átszellemülten figyeltünk, amikor az udvar felől vadállati üvöltés törte meg a csendet.

A hátsó padokból egy borízű hang (fogalmam sincs, hogy ki volt az) rezignáltan közölte:

Na kiengedték a marhacsordát legelni !

Bár az udvar végig le volt aszfaltozva, de nem pusztultak éhen.

Szégyellem a dolgot, de az elején nem volt nagy gyakorlatom a házi barkácsolási munkákban.

Valahogy bekerültem a technikum ifjúsági szervezetének a vezetésébe (leánykori nevén KISZ) és egyből megbíztak egy feladattal.

A feladat az alábbi volt: a KISZ klub egyik szekrényén lévő fiók zárja szétesett, nekem kellett volna az új zárat beszerelnem.

Nem mertem bevallani, hogy nincs gyakorlatom még ebben, tehát egy favésővel nekirontottam az új zár fészkének kivésésébe.

Azt a pusztítást látni kellett volna !

A fészek nagyobb lett, az új zárszerkezet lötyögött, valahogy becsavaroztam, de nem lehetett rendesen zárni, menekültem a megbízó tanár elől.

(a Taki kérte, a Nyeszi teljesítette)

Egy korábbi történetben már volt említés a zenekari múltamról, de most néhány további részlet:

• a 15 éves tagokból álló zenekar érdekes jelenségnek számított egykoron, jóindulatúan és elnézően fogadták a zenei élet különböző szereplői

• egyrészt megjelentek a rajongók: fiatal lányokból és fiúkból álló követők, a zenekarnak ródjai nem voltak, erre nem vállalkozott senki

• az első időszakokban a slágerek mentek, a Beatles, Rolling Stones, Cream és a Creedence Clearwater számait játszották és néhány saját szöveges és ún. "zenekari", azaz csak hangszeres számot

• egy fárasztó próba szünetében a szólógitáros (Árpi) és a Gabi bácsi megvadult, összekötöttek földrészeket és így született meg a "Rizset Afrikának !" c. veretes mű. Ezt persze nyilvános helyen nem adták elő

• a kezdeteknél Gabi bácsi ujjvégei igencsak bedagadtak, egy kis idő után kérgesedett meg a rézhúroktól bedagadt bőr. Egy füzetből nézte a hagyományos akkord fogásokat, a barré fogással is kísérletezett, de nem vált vérévé

• ilyen rendezvények keretében ballagási ünnepségen játszottak a MOM kultúrház nagyszinpadán és kör alakú kupolájában is és meglepő módon sikerük volt

• az angol számok szövegeit az akkori szokásoknak megfelelően a luxemburgi rádió vasárnap esti slágerlistája alapján kamuzták

• eljártak amatőr tehetségkutató versenyekre, meghívták klubokba is a zenekart. A volt Volga Szálló melletti klubban 2 órát kellett játszaniuk egy rövid szünettel, de a repertoár még nem volt elegendő, úgyhogy a végén egy 10 perces saját zenekari számmal húzták az időt, néhányan már rosszallóan várták a szám végét

• a legnagyobb sikerüket egy budaőrsi versenyen érték el, ahol saját egyenfestésű pólóban jelentek meg, a profi zenekari felszerelést a helyi Gemler zenekar biztosította kölcsönben, hiszen nem jelentettek konkurenciát a számukra, barátsággal és szimpátiával viszonyultak a TITÁN együttes irányában. Itt játszottak először Fender basszuson és komplett Premier dobszerkón. Az akkord gitár egy Gibson volt, a TITÁN -osok könnybelábadt szemmel püfölték a szerkót. A Gemler szimpátiája olyan nagymértékű volt, hogy a 10 számot kötelezően tartalmazó műsoruk után hirtelen elromlott a szerelés és pont akkorra javult meg, amikor a TITÁN lépett színpadra

• a fenti események következtében a TITÁN előtt szereplő Lótaps együttes (később Generál zenekar !!!) - akiknél az énekes nem jött el - csak 10 zenekari számot tudott játszani, aminek következtében a versenyen a biztos első Gemler mögött a TITÁN a 2. helyezést érte el. Ekkor már volt akkora a repertoár, hogy a 10 perces zenekari számmal nem károsították a zsűri és a közönség idegrendszerét. Az eseményen már a zenekari tagok népes családja is megjelent, mint bértapsoló. Gabi bácsit édesapja a Franci bácsi nézte meg és gratulált a magas fokú művészi élményhez

• játszottak az akkori Törekvés Művelődési Házban is, itt elég jól szerepeltek, a zsűri a 3. helyre szavazta őket (10 zenekar versenyzett)

• volt egy kísérlet az együttes billentyűssel való bővítésére is (P. Pisti), aki vallásos neveltetésének következtében templomban orgonált, de valami idegrendszeri probléma miatt a billentyűzést és az idegrángást sokszor nem lehetett megkülönböztetni

És a vég:

• egy, a zenekarhoz csapódott nagykamasz egyszer hozott egy pergődobot 800 Ft -ért, de később kiderült, hogy ez lopott volt, az együttes járhatott az ügyben a bírósági tárgyalásra is. Na ekkor az Árpi szülei a garázs használatától és az együttesben való szólózástól eltiltották a szólógitárost, a zenekar talajt vesztetten kimúlt.

Így múlt el a világ és a TITÁN együttes dicsősége.

Egy Landler -es sztori.

Hogy mikor történt, azaz hányadikosok voltunk, azt már a feledés jótékony homálya fedi. De megtörtént.

Az egyik szünetben néhányan az osztályból egy lépcsőfeljáró tetejénél ácsorogtunk, és bámultuk a lépcsőn felfelé tartó csajokat, vélhetően az egyik híradós osztály jött fel az udvarról.

Néhányan megállapítottuk, hogy egyikőjük kissé bandzsa, egyébként ettől eltekintve egész jól nézett ki. Szórakozott Ernyő barátunknál későn esett le a tantusz, így személyesen győződött meg a tényállásról. Alig feltünően, enyhe terpeszállásban megállt a lépcső tetejénél, és karba tett kézzel, kigúvadt szemekkel bámulta a leányzót. Majd fennhangon közölte:

Tényleg bandzsa !

Megboldogult középiskolás korunkban divat volt kivezényelni a tanuló ifjúságot mezőgazdasági munkákra. Nos, valamelyik évben szilvát kellett szednünk Lengyeltótiban, egy Balatonboglárhoz közeli helységben.

Az egyik nap, éppen a munka fáradalmait kipihenve, késő délután, de inkább kora este ejtőztünk a szálláshelyen.

És egyszer csak elment az áram, ránk tört a sötétség, a folyosó felől pedig rikácsolás hallatszott.

Kinéztünk és meghökkenve láttuk, hogy Hámori (Zoltán) Tanár Úr egy zseblámpával a kezében ordítozta:

Ez az én módszerem, a totális energiaszünet!

Mi éktelen röhögésbe kezdtünk, mert rájöttünk, hogy a meglehetősen kapatos állapotban lévő elektrotechnika tanárt mágnesként vonzotta a kapcsolószekrény.

Elsős korunkban kezdő menzás voltam a Landlerben, mert az általános iskolában nem voltam napközis, nem volt szükség ilyen jellegű szolgáltatás igénybevételére.

Nos, egy alkalommal jó hosszú sor állt a kajakiosztásnál. Egy idősebb női hölgy, talán a szakácsnő, egy nálánál jóval fiatalabb leányzó segédletével, jókora merőkanállal mérte az adagokat. Egy ideig türelmesen várakoztam, de amikor pont előttem fogyott ki a kondérból a kaja, és cserélni kellett, az éhségtől kigúvadt szemekkel - a még nem létező bajszom alatt - elmormogtam egy kiadós káromkodást.

A már említett segéderő meghallotta, és úgy értelmezte, hogy én a szakácsnőt más szakmába soroltam, magyarul utalást tettem édesanyjának viharos leánykorára. Ezt szóvá is tette, de én hiába tiltakoztam, hogy ez csak egy ártatlan káromkodás volt, ám ő nem tágított. Sőt leadta a drótot Bartos Lívia nevű igazgatónőnknek.

Lett is nagy ribillió! Kaptam egy jó zaftos intőt (hogy osztályfőnöki vagy igazgatói volt-e, azt már a feledés homálya fedi).

De ami még ennél is súlyosabb volt, kitiltottak a menzáról örök időkre, azaz tényleges életfogytig. Hát ennek köszönhetően kellett végleg búcsút intenem a Landler menzájának és betársulni Nyeszi barátom mellé ebédelő társnak a Déli pályaudvarral szemben lévő önkiszolgáló vendéglátóipari üzemegységbe, a Velence (alias tálcás) étterembe.

Nyeszi kiegészítése: a képen Bartos Lívia karddal, Pubi ágyékkötőben és én - női álruhában - szolidaritást vállaltam a Pubival

Horváth TANÁR ÚR kis noteszében lapozgatva értékeli a delikvenseket. Egyikünknél (nem emlékszem ki volt, ha az illető emlékszik, jelentkezzen!!) aszongyahogy:

Van egy plussza, egy mínusza, meg egy egyefenéje

Hát..., nem egy stabil ember !

Úgy rémlik, hogy soproni látogatás alkalmából a Lővér Szálló előtti körforgalom szerű (talán) parkolóban is rendeztünk egy fociparádét, mikor is a pálya természetesen görbe (körgyűrű-cikk) volt, a lasztit át szabadott ívelni a kör belső íve felett, de ha ott lepattant, az out -nak számított és berúgást (nem Fiala félét) vont maga után.

Ezen meccs során a bőrzakós Szabó Bélánk (a Szikla) sokakat fellökött, ill. sokan lepattantunk róla.

(az első kiránduláson - testnevelésből felmentett lévén - sajna nem vettem részt)

Felderengett emlékeim közül egy osztályfőnöki óra, mikor is az volt a téma, hogy ki mi akart lenni addigi életében.

Ugye, mindenki szépen beszámolt, Gazsó Pisti is.

Szívhez szólóan elsorolta, hogy bizony ő is akart lenni mozdonyvezető, tűzoltó, katona, stb., mikor is bátorkodtam hozzáfűzni, hogy aztán a végén Honvéd drukker lett.

El is értem a büfét még kicsengetés előtt.

Rendkívül jó szakember és pedagógus örökre emlékezetünkben marad.

Metallográfiát és az anyag szerkezettant beleverte 30 egynéhány lurkó fejébe, de úgy, hogy a felsőbb tanulmányok során a legmenőbbek voltunk a gépész szakokon.

Óra előtt laza rutin egyperces felelések azoknak akik valamely dogában, vagy felelésnél nem remekeltek.

Álmából ébredve az egész osztály nyeste az összes kritikus hőfokot az eutektikus pontokat bármely karbon tartalom esetén, a klf. átalakulási vonalakkal egyetemben.

A vas-karbon állapotábrát a Kuhár Tibi csípte meg.

Tibi mereng:

Martenzit, hát az ki fene ?

A ferrit környékén van valahol ?

Makai kiegészítése: sztem Kuhadar a szakítógép "szakértője" volt. Még azon is poénkodtunk, hogy előbb-utóbb 3 vonalvastagsággal fogja felkarcolni a táblára.

Taki emlékeim szerint a gyorsacélok professzora volt.

Osztálykiránduláson (69 tavaszán) tudta mit kell tennie, hogy különösebb nevelgetés fegyelmezés nélkül az és úgy történjen amit Ő el akart érni.

Osztályfőnöki-n elmondta mire készüljünk, laza kényelmes ruházat csak a legszükségesebb cuccok, kényelmes sétacipő stb. Futamidő 3-4 nap.

Első nap érkezés Balaton felvidéki turista házba, itt még rá kellett szólni a tanuló ifjúságra időnként. ( + / - / egyefene)

Második nap könnyű 25-30 kilométeres gyalogtúra Sümegre. Az első néhány km derűs, vidám ki a f….szagyerek viháncolás. Zámbó Misi a kor szokásának megfelelően könnyedén hurcolta az óriási és könnyű, 5-6 kilós táskarádióját és hallgattuk a szuper zenéket Koós, Zárai, Vámosi Zalatnai stb. Kicsit később már nem hiányzott a zene időnként segítettünk Misinek a Ládáját hurcolni felváltva. Természetesen mindenkin divatos Tisza tornacipő és egyéb menőségek, maximum Botas a csúcs, túrabakancsot csak Charly viselt. Este 9 -re egy romos csapat nyögve, szuszogva megérkezett a keszthelyi turista szállóba, kor szintjén 5 csillagos 10-15 fős szobák, emeletes ágyak, közös zuhanyozó-WC.

Emlékeim szerint csak Charly fürdött, én pl. zokniba aludtam.

Sokan a zoknit sem tudták levenni a rászárad vérző sarok miatt.

Nem volt lámpaoltási balhé semmi semmi. Másnap reggel egy udvarias kedves ifjú társaság agitálta az öreget kisebb etapokra rendkívül szófogadóan.

III. -os évévnyitó.

A nyári szünet után összejött a banda az osztályban, sűrű élménymegosztás zajlott a nyári élményekről, a csajokról és más fontos topic -okról. A sor eleje az ajtónál készült a levonuláshoz az udvari ceremóniára, István szolidan beállt a sor végére és várt.

A Taki kiszúrta őt és megkérdezte:

Buktál, vagy másik suliból jöttél ?

Erre csendesen megjegyezte:

Igen másik suliból, én vagyok az új osztályfőnökötök

Új világ kezdődött, a kamaszkor, mindegyikőnk vagy mutált vagy szőrösödött. Gyakori volt a suli előtti téren a cigi parti, a „Kis technikus” titulust viselő Deák utcai kocsmában egy-egy korsó lenyelése is. Majd csoportosan gyalog az Állami -ig ahol a szélrózsa minden irányában tűz haza.

Ebben az évben szállta meg az ihlet Maót alias Dobozi Gabit az osztály modernkori kultúrtörténetének megörökítésére, külön stábbal világosítok narrátor stb. és egy felhúzó rugós 8 mm-es filmfelvevő segítségével. A felvételek minden mozdulatot megörökítettek ahol úgy érezte a stáb ott óra részének elcsalásával, géptan, nyelvi labor, műhelymelók és az önfeledt szüneti Gulág vonulással. Akkor csak mókának tűnt, de káprázatos emlék lett belőle a 30 körüli osztálytalálkozóra és némileg a korszerű technikának köszönhetően feltuningolva. A rendezés kivalló volt szinte többszőrösen felülmúlta a Patyomkin cirkáló drámai képsorait, pedig az előd sem volt piskóta!

Ps:

A Patyomkin páncélos 1925-ben bemutatott fekete-fehér szovjet némafilm, Szergej Mihajlovics Eisenstein filmrendező leghíresebb alkotása. A film az 1905-ös oroszországi forradalom egyik epizódját dolgozza fel erős kommunista propagandisztikus céllal.

A mienk már a kommeinizmust is hozta.

IV. év, soproni osztálykirándulás.

(ebben segítséget kérek, mert szerintem sok egyéni emlék színesebbé tenné, mint ha csak én írnám)

Ami nekem megvan, szállás a Tűztorony és a Storno ház közelében, ahol a téren a "Hős Város" napokon rögvest fociztunk egy nagyot és a reggeli is itt volt a Generális kávézóban.

Másnap a soproni sörgyár látogatása a pincében ászok ivással egybekötve és derűs tántorgással vissza a városba ebédelni.

Este a művelődési ház, táncest, csajozási próbálkozások a vagány pesti fijug részéről, majd falkába verődve az utcán lányok megszólítása a nemlétező soproni cserkész dzsemborira való hivatkozással, mert hogy az ökörsütést kerestük.

Legvégül a szálláson az emeletes ágyak között dumálva végig hallgattuk Fiala Zoli nagy monológját miszerint:

Aggyanak még rumot, mert én már nagykorú lettem !

Talán életében először jó be is rúgott a nagy tudású fizikus kolléga.

(ez is megérne egy külön misét, ahogy a Darányí tanár urat szívatta fizika órákon a külön koncepció elméletekkel és a tér idő síkok elgörbülésének magyarázataival)

Makai kiegészítése: ma is előttem van a Fiala, amint a mozgásterét lekorlátozó emeletes ágyakat rángatva ordítva tájékoztatja a nagyérdeműt, hogy:

Korlátok közt élünk !