Illanó nyár

Ferdén hulló fénysugár

rozsda falevélen

jelzi, búcsúzik a nyár

ősz közelg az éjben.

Festeget szép színeket,

érett gyümölcs integet.

Erjedt szőlő illata

lengedez a tájon.

Bódult röptű darazsak,

nótázó legények.

Felragyog búcsúzón

a napsugaras élet.

Pár hét csupán, és a színek

lassan mind eltűnnek.

Fehér lepel ereszkedik,

beborít majd mindent.

Elnémul a madárdal,

megpihenni tér az élet.

Szürke felhőt eregetnek

füstölgő kémények.

2025. augusztus 27.

Katica álma (nyári mese)

Katica elaludt. Meseszép álmot látott.

Fény ragyogta körbe az ezerszín világot.

Zöld mezőn illatos kakukkfű, pipacs, margaréta,

sárga fejű pitypang, gyógyító kamilla.

Bokrok szegélyezték a virágzó rétet,

öreg fák lombjai védtek madárfészket.

Víg dallal trillázott rigó és pacsirta,

dalukhoz a kottát a Jóisten írta.

Katica vidáman sétált ott a réten,

kék égen felhőket terelgető szélben,

míg aranyló napsugár villant egy legényre,

ki rácsodálkozott a sétáló szépségre.

Elébe ment bátran, mosolygott is szépen,

s kezét nyújtva kérte, légy a feleségem!

Ez a csoda világ itt minékünk termett,

hogy boldogok lehessünk,s játszon itt sok gyermek!

Katica megörült a kedves legénynek.

Kezét elfogadta, szeretetben éltek.

A gyorsan futó idő ajándékot adott,

 gyermek kacagással vegyült madár ének.

Katica felébredt, szemét megdörzsölte,

játékos fénysugár ablakhoz kísérte.

Mezők illatát hozta be a szellő,

gyönyörű álmát hűen felidéző.

2025. június 18.

Suhanó utakon

Suhanó utakon

lombok árnya,

színes táblák

szántóföldek.

Vígan virít

napraforgó,

kalász táblák

lengedeznek.

Felhő ábrák

fenn az égen

úsznak kéklő

tengeren.

Napsugár is

fel-fel villan

mezőkön és

hegyeken

Suhanó utakon

integetnek

mesés tájak

domboldalak,

kicsiny falvak

templomtornyok

honnan messze

bong a harang.

Suhanó utakon

szürke aszfalt

rajta kilométert

jelző kövek.

Mutatják, hogy

ki merre tart.

Elfele megy,

vagy már jövet.

 2025. jűlius 12.

Tiszteletlenség

Amit világ elfeledett,

nem más, mint a tisztelet..

Ocsmány módon gyalázkodnak

öltögetnek nyelveket.

Nem tudják, hogy amit másra

szennyet bőven öntenek,

saját fejükre hull vissza,

növelve szégyenüket.

Pallérozatlan elméjük,

nem mérsékli önmagát,

s a megértést nélkülözve

értelmetlen vív csatát.

Önértékét meggyalázza

ha másban azt nem tiszteli

s miközben őt a sárba lökné,

önmagát beszennyezi.

2025. június 1.

A tehetetlen

Nehéz annak kedvét lelni,

ki azt sem tudja, mit akar.

Forgolódik, morgolódik,

plafont bámul, másra vágyik.

De mi az a más? És hogyan?

„Neki sokkal többje van!”

Néz körül és siránkozik:

„Tőlem vette el a gaz!”

(Az, hogy valaha övé volt,

persze, sohse volt igaz.)

A port nézi lába alatt,

nem látja így az utat.

Ellenséget sejt mindenhol,

gyűlölete egyre dagad.

2025. május 23

A vers

Érzelem, értelem.

Rímbe bújt rejtelem.

Ha értelme megkopott,

s az érzelem megfagyott,

csak üres szavak raktára lesz

a formailag tán rendezett,

rímbe foglalt betűhalom.

Nélkülözi az ihletet.

2025. május 21.

Gondolataink rabságában

Nincs erősebb ketrec, mint

mi fonunk magunk köré,

gondolataink rabságában

tétovázó lelkek.

Káprázatokba süppedve,

lustán megadva magunk

képzelt zsarnokainknak,

vagy Don Quiteként

harcolva malomkerekekkel,

hősként akadályozva,

hogy kenyeret tegyenek elénk.

2025. május 10.

Konklávé

Bíborosok gyúlnek össze

bíborszínű, szép ruhákban.

Gyászukat a gond tetézi

Ki legyen hát, az új pápa?

Kutatták a Könyvek Könyvét.

Nemzethitük őreiként

feljutottak magas posztra

az egyház tartó pilléreként.

Életükben egyszer-kétszer

adódott rá alkalom,

hogy választottak lehessenek

élethosszig tartó úton.

Most újra záródik a kapu.

Együtt vár a sok vezér,

az isteni sugallatra,

mely megmutatja, ki mit ér.

Fejükben a sok gondolat:

vajon, kinek érdekeit védjék?

Istenét, vagy császárokét,

kik fizetik az Egyház bérét?

Drága a sok brokát, selyem,

templomoknak kincsei,

s ő is szeretne jól élni,

ki az igét hirdeti.

Világ s Egyház egymásra néz

Krisztust olyan régen láttuk.

Elfeledték a tanítást,

amit egykor hagyott rájuk.

„Menjetek és hirdessétek

az Evangéliumot!

Ne legyen sem tarisznyátok,

sem pénzetek, aranyotok!”

Nem volt alá-, s fölé rendelt

Péter, Pál, s az Apostolok.

Szeretettel tanítottak,

s az életük hitet adott.

2025. április 29.

Fertőzés

Mozdul a Föld, tűzvész dühöng,

szárazság sújt, árvíz zúdult,

házak dőlnek, sikoly szakad,

embertömeg az ég alatt.

Máshol ágyúk dübörögnek,

egymást ölik, ölre mennek,

árvák sírnak, özvegy remeg,

pusztít, pusztul, öl a sereg.

Zuhanásban, őrült gyászban

cseng a dollár milliárd.

Telhetetlen zsákok telnek,

beteg Földünk pénzt okád.

2025. március 30.

b

Köd

Köd borítja be a tájat,

páratenger fed be mindent.

Elrejti a kontúrokat,

megtéveszt és félelmet kelt.

Bizonytalan a tekintet,

merre találja, mit ismert?

A homály mindent kérdőjelez.

Árnyékában bármit tehetsz.

Nem tart örökké e pára.

Oszlik a Nap sugarára.

Minden, mi volt, elődereng,

s minden hamist útnak ereszt.

A valóság értékálló,

a hamis tan szertemálló.

Aki kőre építkezett,

hitványsággal nem fog kezet.

2025. március 26,

Ébredés

Friss szél kerget tavaszi felleget,

záporok ébresztnek szunnyadó rügyeket

Tisztul a határ, felszállt a pára

vidul az élet a Nap mosolyára.

Csalogató mező, üdezöld pázsit

serdülő füvek közt ibolya virágzik.

Szeretet lengi át az élő világot,

utódot ígérnek nászt ülő párok.

Zengő madárdal, hálatelt ének,

virágzó lombok, táncoló fények,

kitárt ablakok, erővel telt lelkek

köszönetet mondnak Teremtőjüknek.

2025. március 17.

Különbség

Fény s az Árnyék,kézenfogva,

mindig összetartanak.

Árnyékot látsz? Fényt is találsz,

ha felé fordítod magad.

A Sötétség az nem Árnyék.

Csak fény nélkül létezik.

Fénysugár, ha rávilágít,

bármilyen mély, szétesik.

2025. január 30.

Telihold

Lent dúl a harc,

fent a Hold nevet

és ragyognak a csillagok

a felhők felett.

Homokvárat rúg szét

pár vásott gyerek,

szenvedés, halál,

romok, üszkös terek.

Magasztos célokért

megroppant életek.

A Hold csak nevet,

és ragyognak a csillagok

a felhők felett.

2025. január 14.

Felelősség

Ősök útján lépdelek,

utak őrzik léptemet.

Választhatok, merre megyek,

hogy, ha követsz, hová vezet.

2024. január 18.

Időgazdálkodás

Szűk az idő, mit kimértek,

a feladathoz, mi vár reánk.

Megtalálni, mi a fontos,

értékrendünk szab irányt.

Ha felelősség nincsen bennünk,

kárba vész a sok idő.

Hitvány, értéktelen dolgok

kátyúja rá a vevő.

Eltereli ezer szirén

kicsi hajónk szabott útját,

ha felelősség és szeretet

nem tartja a kormány rúdját.

2023. május 6.

Házasság hete

Üres arc, vagy élveteg, ravasz zsivány, vagy elveszett,

öntelt senki, vagy kishitű - párt keres, de egy se hű,

sem elvekhez, sem magához, hogy is lenne az hát máshoz?

Boldogságot pár órára, talán néhány éjszakára

keres (ugyan, mennyit is?) bankszámlája a bilincs,

mely őt fűzi a sajátjához, mást pedig a tartalmához.

Pap? Házasság? Felelősség? Nevetséges! Merő blődség!

Úgyis mindjárt kihalunk, mire hát az ivarunk?

2023. február 15.

Lángok

Lelkünkben él az égi fény.

Halványan, vagy erősen ragyog.

Világot áraszt, melegít,

messzire űz borút, fagyot.

Egymást erősítve lobbannak e lángok,

szikrázva szálló  üzenetek,

összefogva, csengve a sötétség ellen,

diadalt hirdetnek fázó szívekben.

Mert gyémánttá változik a jégfedte ág,

jégvirág növekszik didergő ablakon,

elszántan lobognak reményteli gyertyák,

örömrózsák nyílnak megfáradt arcokon.

Itt is, ott is élednek a fények

Milliók szívében zendül hálaének,

hogy örök az Élet, nem győzi le semmii.

Titka csak egy van: egymást szeretni.

Budapest, 2022. december 11.

Mérleg

 Tettek, múló pillanatok

megszületnek, révbe érnek.

Múlni most már sohse fognak,

megtörténtek, tehát vannak.

Örökéltű létezésben

a mérleg serpenyői telnek

- dúl a harc az idők síkján-

jobbra, balra billengetnek.

Egyik oldal romlást táplál,

a másik, lélek által éltet.

Az, hogy melyik merre billen,

számon önmagadtól kérjed.

2022. október 18.

Fordulat

Amikor a múlt a jövőt megelőzi,

s emlékek váltják a lázas terveket,

elcsitul a vágy, megérik a hála.

Megterem az értés, önzetlen szeretet.

2022. augusztus 17.

Az igazságnak oly sok arca van, mint ahányan nézik. 

Így akadnak olyanok is, kik valótlannak vélik.

2022. március 29.

Bizonyság

A tettek vallanak

sok üres szó helyett.

Fecseg az érdek.

Hallgat a szeretet.

2022. február 2.

Útelágazás

A világra jóként jövünk.

Minden ember szépre vágyik.

Felhőt bámul, lepkén ámul,

s az élet oly csodásnak látszik.

Mikor válik a jó gonosszá?

Mitől csorbul ki az álom?

Mikor nem elég a jussa,

s az ember egyre többre vágyik.

Csak neki nyílhasson a virág.

Csak ő kövesse felhők útját.

Neki daloljon a madár.

Csak ő számít, nem a másik.

Arca féltékennyé torzul

mások boldogságát lesve.

Ami jó, az csak neki jár.

Vádolón néz fel az égre.

Elszívná a levegőt is,

nehogy több juthasson másnak.

Pénzben méri az életet.

Mindenre árcédulát rak.

„Az, amim van, a legdrágább.

Nem ám, holmi bárki jussa.”

Pöffeszkedve mutatja fel.

Semmit nem ér, ha más nem tudja.

„Ez vagyok én, kis barátom.

Teli bendőm, van sok kincsem.”

Mindene van, mi mérhető,

de boldogsága, sajnos, nincsen.

Ahhoz érző lélek kéne.

Szegény ember gazdagsága.

Ki a semmiből is ajándékoz,

s gondja van a más javára.

Aki örül, ha örömöt lát,

s együtt búsul más bajával.

Nevetése egybeolvad

a többiek kacajával.

Aki csupán egy a sokból,

de sokak gondja az ő gondja,

s aki röpke kis életét

sok életért feláldozza.

2021. október 21.

Üresedés

Szívünket smilykba örömmel helyezzük,

s szerte a világba bőven küldözgetjük.

Szeretlek, ölellek, üzenik a jelek,

s bölcsességgel teli képes képtelenek.

Le is tudtuk ezzel kapcsolatok terhét,

jól elrejtve vélük, kongó ürességét

lelkünknek, agyunknak, mit elsorvasztott végleg

a világhálón akadt virtuális élet.

2021. augusztus 26.

Régi barátoknak

Te, ki régen barát voltál!

Neked szól most bús dalom.

Ifjúságom nálad őrzöm,

Te őrködsz a múltamon.

Ismertem a szüleidet,

otthon voltam nálatok.

Ajtónk nyitva volt előtted,

mikor felénk jártatok.

Merre mentél,hová lettél?

Nyomaidat kutatom.

Hozd vissza az ifjúságom,

s a tiéd visszaadhatom.

2021. július 13.

Vetélkednek a fűszálak, ugyan, ki a magasabb?

Egy öreg tölgy tekint le rájuk, s jóízűn kacag.

2021. július eleje

Utunk

Előttünk haladnak, ők a kedvesek.

Óvó kezükkel búcsút intenek,

de jelölik az utat, merre haladjunk,

hogy egyszer majd újra találkozhassunk.

Egyhelyben állva is folyton haladunk.

Mi mindnyájan, mindig utazók vagyunk.

Mint színes tájak, futnak el az évek.

Gyötrelmek, örömök, csak múló emlékek.

Segítünk egymásnak terheket cipelni,

felvillanó jónak kacagva örülni,

szeretni bolondul, gyűlölni feledni,

önmagunk átadva, másokért tenni.

Utazó társaink mellénk szegődnek,

jelenlétükkel gazdagabbá tesznek.

s amikor eltűnnek, fájó hiányuk

döbbent rá arra, mire egyre vágyunk.

Megérkezni végre, olyan közösségbe,

hol bizalom fogad, szeretet és béke.

Eljutni a fénybe, Teremtőnk szívébe,

hol kedveseink várnak örök együttlétre!

2021.április 7.

Lelkiismeret

Ifjúkori, vétlen vétkek,

bocsánatot nyerhetnek-e?

Büntetésük az öregkor

fájó, vádló tekintete.

2021. február 5.

Apokalipszis

Foszlik az öltés, mit évszázadok varrtak,

melyet megőrzésre nékünk hátrahagytak.

Felelőtlen kezek szaggatják széjjel

azt a színes vásznat, mit őseink szőttek.

Nekik csak az tetszik, mi más szemében vétek.

Gyűlölik a rendet, gyűlölik a szépet.

Értékvesztett csürhe uralja korunkat.

Adni mit sem tudnak, mert már ők sem kaptak.

Felnőtt pár nemzedék, neveletlen, árván.

Iránytű nélkül egy hánykolódó bárkán.

Rájuk tette kezét a káosz szervezője.

Gyanútlan bábokként húzván kezére

a tudatlan ifjakat, gyökértelen népet,

pénzzel telt nyakörvvel táncoltatva őket.

Harsány hangszórókon hirdet új igéket,

terror eszközökkel népjogokat hirdet.

Szivárványos zászlókat lobogtat a szélben,

Istent gyalázó, aljas szenvedélyben.

Felfordulást akar, hergelve a népet,

hogy háborút szítson, szent tabukat dönget.

Törvényt ő nem ismer, csak a pénzt imádja.

A Világot uralni, ez a leghőbb vágya.

Híreket hamisít, rátör iskolákra,

gyermekeket ront meg, már az óvodákban.

Agyatlan zombikat nevelne magának,

rombolásra képzett, robot katonákat,

hogy végrehajtsák elvetemült tervét,

s a teremtett világot pokolba vinnék.

.

Isten szeme rajtuk. Mi csak benne bízunk.

Eszközként, kezében, ítéletre várunk.

2020. augusztus 24.

A pálca

Veszélyekkel terhes romlandó világunk.

Az apokalipszis állandón fenyeget.

Percnyi életünkben lubickolva élünk,

sorra szegve meg örök törvényeket.

A világ urának gondolván magunkat, 

varázslóinasként idéznénk csodát,

de a pálca, minek erejében hittünk,

szolgálatunkra nem adja magát.

A Mágust tiszteli. Neki engedelmes.

Varázsló erejét rendjének szenteli.

Ütését megérzi, ki ellenszegülve,

az örök törvényt vakmerőn megszegi.

2020. április 24.

Öntudat

Vízcsepp a tengerben,

porszem sivatagban,

egy tégla a ház falán, 

hangya a bolyban,

méh a kaptárban

atom, a világ hajnalán.

2020. március 8.

Kábulat

Peregnek napjaink,

félálomban él a lélek.

Ismétlődő mozdulatok,

ismert úton járó léptek.

Észrevétlen elsuhanó,

unalmasnak tűnő tájak,

szemlesütve tolakodó,

elkerülni kívánt társak.

Rohanunk minden nap,

vagy az idő felettünk.

Sürgetnek a gondok,

mit fontosnak hittünk.

Azt, hogy mit veszítünk 

ebben az iramban,

csak akkor döbbenünk rá

hogyha már nagy baj van.

Amikor felriad 

álmából a lélek,

s az unásig ismertet

elsiratjuk végleg.

2020. március 4.

Helycsere

A hetyke, fürge Március,

perbe szállt a Téllel:

Ősz szakállú, vén Apó,

rideg, hideg fagyodat

mikorra vinnéd el?

Apó elmosolyodott,

fény villant szakállán.

Ejnye, helyre kis legény!

Még egy kicsit vársz ám!

Erősödjél meg, Barátom!

Gyűrd fel jobban inged!

Birkózzál hát meg velem,

döntsük el ügyünket!

Vad szelekkel kelt birokra

Apó és a gyermek.

Száguldoztak, összekaptak,

ál-birokra keltek.

Öreg apó kíméletes.

Félti a fiúcskát.

A kis virgonc Március

szereti Apókát.

Végül elcsendesedett

a játékos párharc.

Apó így szólt Márciushoz:

Én elmegyek,

Te maradhatsz.

Elég erőd lesz már látom,

hogy átvedd helyed tőlem.

A pihenést megérdemeltem,

s bízom a jövődben.

Március hálásan,

búcsút intett Fagynak,

kis virágok, madarak,

azóta vigadnak.

2020. március 2.

Jelek

A régen elkoptatott szavak

mást rejthetnek, mit mondanak.

Jól megszokott frázisokból

építhetnek téglafalat.

Őszintébbek mind, a jelek.

Mozdulatok, rezzenetek.

Árulkodóbb a szó hiánya,

szemek titkos villanása.

2020. február 29.

Desztináció

Jövünk, megyünk, teszünk, veszünk

s közben telik az életünk.

Meg-megállva, körülnézve,

mit is vehetnénk mi észre?

Itt egy rög és ott egy bucka.

Göröngyös az élet útja, 

de mi megyünk és haladunk.

Hová vezet a mi utunk?

Jövő igézetétől bódulva,

belesétálunk a múltba.

2020. február 27.

Parazita

Búvik, simul, orvul harap.

Lesi honnét hull a falat.

Mások dolgoznak meg érte,

ölébe hull vérük bére.

2020. február 20.

Tél Európában

Szürke, fehér uralja a tájat,

vastag homály fedi a fényt.

Fagy kezével sújt a sötét,

ölni készen minden reményt.

Szivárványos lobogókon

ejtve foglyul színeket,

vad, démoni harsogással

ront meg ifjú szíveket.

Süvít, tépáz hitet, erényt,

sárral fed be mindent, mi szép.

Csupasz kórókon rettenet,

zöld lombok és virág helyett.

2019. december 5.

Álmaink

Fogytak a napok,

s mi vártuk egyre,

hogy a régi álmunk,

tán beteljesedne.

Amit tenni vágytunk,

rég, ifjúkorunkban,

egyre halogattuk

napi gondjainkban.

Viharok, hullámok,

megoldandó témák,

örömök, bánatok

a tettet halogatták.

S mit erővel telve,

elképzelni tudtunk,

ma mosolygó derűvel

az időre hagyjuk.

Ha megoldja, jó lesz,

ha nem, azt sem bánjuk.

Régi álmainkat

újabbakra váltjuk.

2019. április 19.

Összegzés

Győzni jöttünk a világba,

s bár mindannyian elesünk,

harcaink nem vesznek kárba.

2019. február 20.

Csupa csoda

A fény és az árnyak örök táncot járnak.

Színek kavalkádja, formák gazdagsága,

hangok és illatok izzó kavargása,

Ízek, érintések, ölelő melegség,

fagyos borzongások, észlelő jelenlét.

Illanó látomás  örök változásban,

újszülött pillanat, lassú elmúlásban.

2018. november 14.

A fák ereje

Néhány tölgyfa nagy mezőben,

árnyat nyújt sokféle gaznak.

Amíg széllel viaskodnak,

ők gondtalan vigadoznak.

Törzsüket a férgek rágják,

de lombjukban madár fészkel.

Pusztító hő, vihar ellen,

mély gyökérrel védekeznek.

Sok lágyszárú hajladozik

körülöttük, langyos szélben,

virágokkal feledtetve, 

hogy elmúlnak mind a télen.

Öreg tölgy is roskad egyszer,

ha a terhet már nem bírja,

de sarjait tovább védi,

gyökerével támogatva.

S ott, ahol csak néhány fa állt,

dacolva a zord időkkel,

tölgyfaerdő növekedik,

mélyre nyúló gyökerekkel.

2018. szeptember 14.

Tisztítótűz

Szigorúan néz ránk a Nap.

Szúró sugarával pásztáz, éget.

Füstfelhővel fedve a Rosszat,

lángnyelvekkel tisztítva a Földet.

Fekete zsarátnok, gyászos tájon

hirdeti: „Ember, te tetted ezt.

Kiszáradt folyók medre vádol,

aszály, hőség folyt Életet.

Kapzsiság sorvasztott Lélek!

Tiéd volt itt a földi Éden,

s most pusztulását okozod, 

aranyra váltva, mind, mi Érdem.”

2018. augusztus 8.

Felelősség 

Ne búslakodj, ha szemedről lehull a fátyol,

s hol vélted, nem találsz értékeket.

Őrizd annál jobban, s add tovább

a rád bízott kincseket!

2018. február 23.

November vége

Ködös sötét uralja a tájat.

Mesterséges fények, bujdosó Világ.

Nedvesen erjed emléke a nyárnak,

fanyar illat leng parfüm gyanánt.

A romlás ünnepel. Az elmúlás virít.

Győzni vonul, fagy késeivel, a Halál.

Tombol, ki rombol, pusztítva vigad.

Az Élet, most ismét vesztésre áll.

2017. november 24.

Őszi séta

Az aszfalt nedvesen csillog,  tükörként verve vissza a házak színes kontúrjait. 

Fázósan lépked, gondolataiba merülten. Szinte észrevétlen kerülgeti a nagyobb pocsolyákat, az út egyenetlenségeit.

Szokásává vált, hogy figyelje lába előtt a talajt, félve az esetleges botlástól, eséstől.

Az utóbbi években többször érte váratlan baleset séta közben. Kisebb nagyobb esések, sérülések. 

Gyerekkorát juttatta eszébe a térdén keletkezett horzsolás, „plezúr”. 

Rég volt talán, ha az időt órákban, napokban mérjük, de el sem múlt, ha saját érzéseire hagyatkozik.

Számára a lánya is ugyanaz a vidáman gőgicsélő, nevetgélő, síró baba, kisiskolás, öntudatos kamasz, komoly egyetemista, doktori címmel büszkélkedő, keményen dolgozó fiatal nő, mint akkor és most. Mindent egyben lát, észlelve az állandóságot a folytonos változásban.

Az eső permetként hull. Az ágakon még kapaszkodnak a színes levelek, de a fák alatt már jellegzetes illattal búcsúznak korhadó társaik.

Az álmok világa néha felvillan ébredés után is. Elénk hoz régen látott, szerető arcokat, hangokat, meglepő jeleneteket, soha nem látott helyszíneken. A lakásban érezni a nemrég még velünk éltek jelenlétét. A megszokott tárgyakon, érintésük nyomát. Velünk vannak, őrködnek, szeretnek. Világképük, jellemük, értékrendjük belénk ivódott. A nagy család, a nevető arcok, erős, szorgalmas, bizakodó emberek, a biztonságot jelentő közösség lassan megfogyatkozott, számunkra mégis megmaradt élőnek. Kötelez.

A sok baj, öröm, a közösen vállalt feladatok, a megosztott gondok, gondolatok, mind egybe olvadnak és egybe olvasztanak.

A közösség, ami segít élni és a felhalmozott tapasztalatot, tudást tovább éltetni. Az elődök által érlelt, csillogó gyöngy, amit nekünk is növelnünk, őriznünk kell és tovább adnunk.

Életcél, amit olyan sokan, hiába keresnek.

A világi hatalmak, az értéket pénzben mérik. Mintha az emberiség történelme meg sem történt volna, mintha a nagy tanítók, gondolkodók meg sem születtek volna.

A tudósok elképesztő teljesítménye az egeket ostromolja, a világ keletkezésének titkát kutatja.       A technika csodái életünk mindennapos részeivé válnak, de hiányoznak az emberiség megtartó pillérei, a szellemi, lelki értékrend.

Soha nem volt ilyen nagy lehetőség az emberiség kezében, hogy értékesebbé, szebbé tegye az életet, de az soha nem volt még ilyen reménytelenül sivár, értékvesztett.

Az öregek egyedül tengetik életüket, a fiatalok habzsolni akarják az élvezeteket.

A gyerekek, amint kilépnek a család óvó közegéből, szembekerülnek a kíméletlen méricskéléssel, ahol a pénz és a birtokolt javak az egyedüli mérce. 

A szinte kikerülhetetlen média hazug világa, üresfejű celebjei, drasztikuma , becsületet nem ismerő közéleti szereplők, a még létező közösségek értékrendjének kíméletlen rombolása, a mindent átható tiszteletlenség harsogása mérgezi a bimbózó értelmet, lelket.

A családra vágyók nem találnak társat, csak kalandra vágyókat.

Kötelességet, felelősséget, ami a közös élet alapja, egyre kevesebben vállalnak magukra.

Virágzik az önismeret nélküli, túlzott önérzet és a mindent felülíró önzés.

A mai társadalom egyik legnagyobb betegsége az elmagányosodás.

A pénz által működtetett ellátórendszereknek kiszolgáltatott emberek egyre dagadó tömege.

A szeretet hiánya…

Kipillant a csöpögő ernyő alól és nézi a szürke, latyakos úton igyekvőket.

Zsebében megzörren a telefon. 

A harang megkondul. 7 órát jelez.

Megkönnyebbül. Fellélegzik, s elmosolyodik.

2016. október 14.

Érdemeidért, 

érdemtelenektől, ne

várj elismerést.

Fény mellett jobban látszik

a rejtőzködő sötét.

2016. augusztus 14.

Testben növekvő

lélek-pillangó, ha száll,

röpte öröklét.

2016. július 23.

Merre tart az út?

Miért kérdeznéd? Vezet.

Célod ismeri.

2016. július 22.

Életünk álom.

Virradatra ébredünk,

s a fény eláraszt.

2016. július 21.

Várakozás

Közelgő ünnep elé hinti színes szőnyegét,

szélben bókol, hajladozva,

gyűjti szépen egy halomba, mindazt, miért

tavasszal új erőre kapva, feltámadott,

reménnyel táplálta rügyeit, bimbókat nevelt,

hogy százszínű virágot tárjon a fény felé, 

s a Nap izzó szerelme érlelje gyümölcseit.

Szüretkor dús asztalt terít, s elajándékozva díszeit,

lassan hervadozva, ködbe, szürkeségbe költözik,

míg végül elcsitul a zaj, s hópihék szőtte, 

halotti lepelben pihen, várva a megváltó csodát,

 mikor a fényes csillag ismét felragyog, 

2014. október 21.

Szól a rádió. 

Mindegy, hogy mi. 

Éjszaka van, a család mély álomban. A sötétséget csak a behúzott függönyök mintázatán beszűrődő fények enyhítik.

Hideg van. Mindig fázik. A takarót alig emeli alakja. 

A hangok körbeveszik, megnyugtatják. Az élet nyüzsgése elér hozzá. 

Bevette az altatót, de rendre felébred. A gondolatok megrohanják. 

Visszarepítik Diósgyőrbe, szülei házába. 

Aztán Kassára, az álmok városába, ahol még minden szép volt.

Vidám fiatalság, jólét. Tanulás.

Aztán a háború.

Menekülés. Félelem. Féltés. Vég nélküli utazás. 

Szekérkaraván. Pajták, padlások, istállók. Hideg. Éhség.

Végül Budapest. 

Bútorozatlan kis lakás padlója a megpihenésre.

Megfáradt szülők, felnőttkor küszöbére ért testvérek.

Gyász és küzdelem.

Új barátokra, segítőkre találni és összefogni. Új életet kezdeni, remélni.

Családalapítás a romokon. Megmaradva embernek, méltósággal.

Csinos fiatalasszonyként, lódenkabátban, vászonruhában, micisapkában. 

Munkába járni, tanulni, gyereket szülni, háztartást vezetni, a nagy családnak otthont nyújtani.

Helytállni egy szétrombolt világban, gyorsan pergő évek alatt...

Mellette, szép, budai lakásukban, ahová betekintenek a vérmezői lombok és a hatalmas ég csillagai, békében alszik az immár öregedő gyermeke, és felnőtt, az életet nemrég kezdett unokája.

Talán nem zavarja őket a mellette halk hangokat árasztó dobozka.

Az emlékek és a szüntelenül zakatoló élet hangjai összekeverednek.

Nincs egyedül.

Összekötve, sodorva,

erőssé csak így válhatunk.

Agyon zúzva, súrolódva,

bele is halhatunk

abba, mi összetart,

s közben fájón szorít,

de ha elpattan egy szál mellőled, 

az csak gyengít,

nem boldogít…

2014. február 22.

A kis fenyő álma

Egy kicsi fa, dideregve

álldogál a rengetegben.

Hó is lepi, szél is fújja,

a jég súlya ágát húzza,

szürke felhők, köd borítja,

a zimankó összehúzza.

Egyik éjjel arra ébredt,

feje felett csillag fénylett,

s a ragyogó bársonykékben

fények gyúltak fenn az Égben.

A sugárzó fényözönben

felszikrázó fehérségben, 

bizakodva körülnézett,

öreg fenyők gyűrűjében.

Most zimankó, hó és fagy,

de én is leszek oly szép nagy,

mint az áldott öregek,

vagy állok majd feldíszítve,

fényt árasztva emberekre,

kik körbeállnak, énekelnek.

újszülöttet ünnepelnek,

kinek neve Szeretet.

2013. december 13.

Üzenet

Én élek, ne temessetek!

Jel voltam, vagyok és leszek.

Villanó színfolt, tünékeny árnyék,

felcsattanó jókedv, szívszorító emlék.

Táncoló fénysugár hullámok hátán,

pusztító szélvész, tündöklő szivárvány.

Kaleidoszkópban színes üvegcserép,

bár helye változhat, megőrzi jellegét.

Elénk varázsol változó képeket, 

káprázatok mögé bujtatva lényeget.

Azt, mi maradandó a kavargó világban,

az örök békét ádáz harcainkban,

a fényt, mi felébreszt sötét álmainkból,

az utat, mi hazavisz szétszórt otthonokból.

Jeleket hagytam, hogy közöttetek élek,

s a mondat, mit alkotunk, 

az egyetlen ígéret.

2012. november 19.

Horgony

Suhanó percek

órákká dagadva

röptetnek éveket,

fuvallat életet.

Ragadd meg a percet,

s hídként Öröklétbe,

fogadd magadba

a halhatatlan Lelket!

2012. május 30-31.

A hajnal első csókja nyitja szemed,

Színezve pásztázza fény-ujja a tájat,

felragyogtatva az új napot.

2011. szeptember 12. 

Üzenet

Sápadt fény kutat pőre fák alatt,

zörgő avarba bújó nyár után.

Keresi illatát, zöldellő árnyát,

melegét, virágát, gyümölcshozó álmát.

Felvillan egy-egy szín, mint mosolygó emlék,

bíbor, aranysárgán libbenő lepkék.

Hulló levelek rajzanak a szélben,

hópelyhet idézőn, lassú léptű télben.

Mikor megpihennek, nyugalomra térve

hajdan volt lombok sűrű szőnyegébe,

mindegyik levélen ott áll egy üzenet:

Várjatok! Tavasszal ismét visszatérek!

2010. november 10.

Titkot rejt a tavaszi éj.

Míg álom suhan 

fagyott föld felett,

csillagporát hinti

s a Hold mosolyog.

A szélborzolt hajnal 

arra ébred,

kérget tört a gyenge élet,

s víg madárfütty jelzi,

itt a kikelet!

2010. március 9.

Dúdoló / Üzenet egy tévelygőnek

Gondolom, most ülsz szép csendben

vagy virágot ültetsz kertben,

vagy készítesz estére vacsorát…

Egy dallam jár fejedben.

Gondolom, nem őrzöd a gondot.

A pincében vár pár üveg bor,

gyertyafénynél majd kibontod…

Egy dallam jár fejedben.

Gondolom, hiszed, hogy jó vagy,

vagy legalább, reméled, más hiszi,

míg tükröd sűrű homály fedi.

Egy dallam jár fejedben.

Egy dallam, mindig visszatérő,

békét neked sose hagy.

Egy dallam arról, ki lehetnél,

s aki régen nem te vagy.

Ülj hát szépen a lócádra,

idd ki lassan a borod.

Nyíljon virág körülötted,

s dúdold kedvenc dallamod.

2009. április 16. este

Fuss bolond!

Futhatsz körbe 

a földtekén,

vágytól űzve 

tovább.

Vonz a mindig 

új horizont:

homok, tenger,.

felhők, hegyek,

Új arcok, emberek.

Mind idegenek.

Keresel valamit,

keresel valakit.

s bár van mindened,

már sehol

nem találod 

az elhagyott hazát, 

otthont, családot...

Üres az életed.

2009. január 24.

Szomjúság

Gyötrő szomjúság

tikkaszt testet, lelket

s ha forrás nem kerül

vonz bármely víztükör 

Ágas koronái

napkorongos arcnak,

csábító fodrain

hőkölve remegnek,

Fojtó magánytól

vágtában menekül.

2008. június 3.

A Volt és Van, halhatatlan.

Nem múlik el a Jövő.

Valóság az amit. álmodsz.

s minden emlék létező.

Ne keresd hát a tegnapot!

Benned él,. nem láthatod.

Ne hagyd tűnni észrevétlen

a percet, mi rád ragyog!

2008. május 31.

Kérdés 

Út... 

Folyó... 

Élet... 

Honnan ered? 

Hova tart? 

A Kezdet s a Vég 

mikor cserél helyet?

2008. május 24.

Kitaszítva

Hever Európa szélén, fűben, földön,

elhagyott csomagként padokon,

szemlesütött, osonó léptek

útjától távolabb,

amerről tömör felhőként

terjed a szag.

Foghíjas száján torz mosoly

- ő már rég nem önmaga,

az ember, ki volt, oda –

Kút mélyéről tekint fel a napba,

s talán elégedett –

ennél lejjebb már nem lehet és

holnap is vár rá telt kukák hada…

2007. június 20.

Tavasz

Volt egy álom, ringató,

biztonságot hintő,

lélek bimbót fakasztó, 

tett virág  serkentő.

Volt egy szép hit,

mely felrepít

fennkölt magasokba,

egymás kezét fogva.

Volt egy álom,

volt egy szép hit,

daloló, kacagó,

napfényes remény…

2006. április 25.

Fúj a szél, az eső szakad.

Nedves levélszőnyeg,

ázott ágak alatt.

Tócsák közt tipeg egy öreg cipő,

régi esőkabát, roggyant ernyő.

2004. október

Hideg, hó és megint hideg.

Vacog a város.

Bizonytalan tekintetek

egymást nézik kérdőn:

ez így még meddig mehet?

Miből élünk meg maholnap?

Szegény, kifosztott az ország,

mi történik fejünk felett?

Kinek, kik adtak el mindent,

amíg jobb sorsunkra vártunk,

vagyont, otthont, becsületet?

2004. január 7. szerda

Álmomban a lendület 

csúcsok felé repített

Tudtam mit hogyan.

Ködben derengőn,

havat szórva 

megvirradt  a nap

s én nehéz fejjel néztem,

mint tornyosul 

a végzendő feladat.

Ezt tolva, azt halasztva,

a pillanatban megragadva

 időm hűtlen elrohant.

2004. január 5. hétfő

Várjuk a havat

Elszánt fűszálak csoportban zöldellnek

befagyott tócsák között.

Rigók zörgetik a csontszáraz avart,

varjak kárognak fejem fölött.

Hideg lett. Szűnőben a téli tavasz.

A gallérok felnyúlnak az állig.

Kezek a zsebben s így dideregve

lessük, a felhők hoznak-e havat?

Szép fehéret, ahogy szokás,

hogy az álmok s a téli virágok

végre kinyíljanak.

Tiszta gyolcs fedje be a múltat, 

a termékeny feketébe borultat 

s öltözve minden ünnepi díszbe,

méltón várhassunk megújulást.

2004. január 3. szombat

Az újév fáradt első napja:

 Pezsgő durranás, mély csend, ima.

Himnusz s a múlt év lajstroma…

Önfeledt tánc, áradó szeretet 

Új erő, hogy tévútjaid végre szemügyre vedd.

Startvonal. új év, új nap, pillanat

Feladat, hogy őrizd tiszta önmagad.

Az irány homályba, restségbe ne vesszen,

égő fáklya mágnesként vezessen.

Lelkedről, mint üvegről peregjen le minden ártó 

s legyen erőd elég, rosszat jóra váltó!

Vétkeid halmán csodás virág nyíljon

értsd a rosszat, keresd a jót.

A salakot bontsd el gyökereiddel,

változtasd széppé a durva valót.

2004. január 1. csütörtök

Taszigálni a lomha időt,

hogy lépést tartson a születő 

múlttal…

Ős tehetetlen, tunya álom 

bénít heverni, maradni

mindenből ki.

Csak szemlélni,

mint vonaton a futó fákat,

az éveket.

2003. december 22.

Kislányomnak, Blankának 

Legyen szíved hű és tiszta, 

felhő ne érje lelkedet!

Szavad legyen szelíd, komoly,

nagyon szeress - szeressenek!

Harag, bosszú, - (csúf betegség,

szenved tőlük, kire támad) -

féltékenység vagy irigység

fészket sohse verjen nálad!

Becsület és őszinte szó

védelmezze minden lépted!

Türelem és felelősség

legyen gyémántfényű éked!

Szemed csillagként ragyogjon, 

benne hit és értelem!

A bátorság el ne hagyjon

s kísérjen a Kegyelem!

 2003. február 9-én