Politeista kisokos

Sok éve mélyen érdekel a teológia, az okkultizmus, az ezotéria és a történelem. Az a gyerkőc voltam, aki már nagyon fiatalon egyiptomi és görög mitológiáról szóló könyveket olvasott. Mivel a családomban sokféle vallási nézőpont voltaképpen jelen volt gyerekkoromtól kezdve, rengeteg különböző szemléletbe nyerhettem betekintést, az egyetemi éveim alatt pedig próbáltam még mélyebben elmerülni ezekben a témákban. Mindezek mellett 12 éve Aphrodité híve vagyok, és őszintén szólva a tanulmányaim és tapasztalataim alapján gyakran látok sok félreértést a kezdők körében. Ezért szeretnék írni egy személyesebb posztot erről a témáról. Természetesen, ha valaki a saját tapasztalatai, hite és kutatásai alapján teljesen másképp gondolkodik, az teljesen rendben van — a hit a személyes vallásgyakorlat része, és mindenkinek megvan a maga egyéni kapcsolata azzal a hitrendszerrel, amelyet választ. De azért mégis: álljuk meg egy szóra! ( főleg ha az istenedet úgy kezeled, mintha a legjobb haverod lenne…)

Amit most írok, szeretettel és segítő szándékkal írom azok számára, akik nem tudják, hol vagy hogyan kezdjenek bele.

Mi miatt fordulhatok az istenem felé?

Találkoztam egy olyan poszttal egy Aphrodite subredditen, ( és a továbbiakban maradnék ezen istennő példájánál) ahol a kérdező megérdeklődte, hogy fordulhat-e vajon bölcsességért és útmutatásért az istennőhöz. Sokan azonnal Pallas Athenét említették volna meg, mint a bölcsesség istennője, ami igaz is, de ugyanakkor fontos megemlíteni azt, hogy útmutatásért és tanácsért bármely általunk követett istenséghez fordulhatunk. De igaz, sokan azért fordulnak Aphroditéhoz, mert szerelmet keresnek, vagy mert szebbé szeretnének válni. Ez természetesen teljesen érvényes megközelítés az istennő felé. Ugyanakkor fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról sem, hogyan viszonyulunk saját magunkhoz. Önmagunk szeretete kiemelkedően fontos Aphrodité számára (pontosabban szólva az Aphrodité kultuszban) ezért mielőtt másokat próbálnánk szeretni — gondolok itt arra, hogy egy párkapcsolat reményében imádkozunk — vagy azt remélnénk, hogy mások szeretni fognak minket, először meg kell tanulnunk őszintén szeretni és elfogadni önmagunkat. Nem, Aphrodité nem fog megharagudni, ha nem viszel neki rózsát minden pénteken — de ha tiszteletlen vagy vele, kihasználod őt, vagy folyamatosan csúnyán beszélsz magadról, akkor nehéz leckékkel találkozhatsz. Ahogy mindannyian.
Ne feledjük, a szeretet az egyik legősibb erő, és ez az egyik legalapvetőbb területe neki. És amit még itt szeretnék megemlíteni: Epitheonok és címek. Megszólítások. Ahogy tudjuk, a görög isteneknek számos epithetonjuk és tiszteleti címük van, és ez Aphroditére is igaz. Saját tapasztalatból mondom: Aphrodité Areia rengeteget segített nekem az önbizalom építésében, abban, hogy kiálljak magamért, és hogy meg tudjam védeni magam.

Kezdjük az alapoknál. Mielőtt elkezdenénk egy választott istenséggel dolgozni — akár politeisták vagyunk, akár egy specifikus istenség, például Aphrodité követői (igen, lehet egyszerre több istenben hinni; pontosan ez a politeizmus lényege) — először érdemes utánanézni annak, kit szeretnénk tisztelni. Ismerjük meg a mítoszait, történelmi hátterét, attribútumait, epithetonjait és a hagyományos vallási gyakorlatokat (amennyire ezt a történelmi források lehetővé teszik).
A modern spirituális közegben a „deity work” vagy „istenséggel való munka” egy nagyon elterjedt kifejezés manapság, ezért használtam én is ezt a megfogalmazást. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy ez nem szó szerinti munkát jelent, mintha az isten egy hétköznapi partner lenne. Sokak számára ez egyszerűen kapcsolatépítést, vallásgyakorlást, tiszteletet, imát, meditációt, felajánlásokat vagy spirituális fejlődést jelent. Mások inkább a tisztelet, követés, kapcsolódás, vagy odaadás szavakat használják helyette, mert ezek közelebb állnak a hagyományos vallási szemlélethez. Az ókori vallási gyakorlatban természetesen nem úgy gondolkodtak erről, mint ahogy azt ma a modern online spirituális közösségek gyakran megfogalmazzák. A munka szó inkább modern gyűjtőfogalom lett különböző spirituális tapasztalatokra és gyakorlatokra.

Amikor spirituális irányzatokról, vallási területekről vagy istenségekről beszélünk, nem csak egy konkrét irány létezik. Lehet követni a hellén politeizmust hagyományos alapokon, rekonstruált vallási irányzatokat gyakorolni, beépíteni saját nézőpontokat (az eredeti kontextus tiszteletben tartásával), vagy akár egy másik népszerű utat választani: a boszorkányságot, amely egy gyakorlati tevékenység! Ezt azért tartom fontosnak, hogy kiemeljük, mivel attól még, hogy az ember mondjuk egy politeista istenséghez fog imádkozni, nem lesz boszorkány, noha talán a keresztény egyház ezt erősen eretnekségnek és boszorkányságnak gondolná. Nem, nincsen semmi „varázslatos” a politeizmusban, ez egy vallási irányzat. De valaki lehet természetesen nyitott a boszorkányságra mindezek mellett. De erről majd később részletesebben fogunk beszélni.

A megközelítés kérdése

Beszélgessünk valamiről, amit „offerings” néven szokás emlegetni és felajánlásnak lehet leginkább magyarra fordítani. Sokan túlstresszelik ezt a témakört és hosszasan gondolkodnak azon, mégis milyen felajánlást tegyenek a választott istenüknek, holott az áldozati bemutatások és felajánlások az egyik legrugalmasabb részei ennek az egésznek. Egy felajánlás lényege a belefektetett energia! Egyeseknek már az is számít, hogy megfésülködnek, kisminkelik magukat, mint úgynevezett felajánlás mondjuk Aphrodite számára. Egy vers megírása is számít. Az is számít, ha sütünk valamit. A testünkről vagy a szeretteinkről való gondoskodás szintén felajánlás lehet. Például, ha valaki Apollónt követi, írhat verseket felajánlásként — még akkor is, ha nem különösebben tehetséges benne — mert egy olyan istent követ, aki a művészetekhez kapcsolódik. Ez is felajánlás. A felajánlásoknak mindig személyesnek kell lenniük. Nem kell drága szobrokat vásárolnunk, ha nem engedhetjük meg magunknak, vagy ha a környezetönk ezt nem teszi lehetővé. A felajánlásoknak szívből kell jönniük, őszintén — nem feltétlenül a pénztárcádból.

És ha már a környezeti tényezőkről beszélünk! Itt az a másik témakör, amiről sokkal több posztot látok, mint magáról a vallásról. „ A szüleim nem engedik, hogy helpol legyek” vagy éppenséggel „ a szüleim leszedették velem az oltáromat!”

A szabad vallásgyakorlás témájához kapcsolódva: nem szeretnék senkit megbántani, de tudom, hogy sokan modern médián keresztül ismerkedtek meg a görög panteonnal — például az Epic: The Musical rajongóiként, a Destripando La Historia videóin keresztül, görög istenekről szóló filmek vagy népszerű újramesélések által (mint retelling regények) — és ezzel semmi probléma nincs. Én is fiatalon kerültem kapcsolatba ezzel a világgal egy katolikus (később inkább spirituális) családi háttérből érkezve. Ezzel pedig azt szerettem volna mondani, hogy sokszor nem egy vallási szemléleten keresztül ismerjük meg ezeket az isteneket.
Viszont azt kiemelném, hogy a szabad vallásgyakorlás azt jelenti, hogy nincs szükséged templomra, oltárra vagy egy szent helyre ahhoz, hogy tisztelj egy istent. A hit a szívedben él; minden más csak esztétika, amit később vagy választasz, vagy nem, az élethelyzetedtől függően. Ez nem tesz téged többé vagy kevesebbé, amíg őszintén gyakorlod a hitedet! Tehát ha a szüleid nem engedik, hogy gyertyákat gyújts Apollónnak, vagy kitegyél egy szobrot, nem leszel kevesebb annál, mint akinek tele van dekorálva a saját ingatlanja. A közösségi média gyakran befolyásol minket azzal, hogy amint meglátjuk, milye van másoknak, mi magunk is rögtön azt akarjuk magunknak, még akkor is, ha erre első körben nincs lehetőségünk.

Mielőtt belekezdenénk egy másik témába. Szóba jött az oltár témája. Történelmi megjegyzés az oltároddal kapcsolatban: a modern spirituális utak nem mindig követnek szigorú, történelmileg megalapozott kereteket. Az emberek gyakran saját rendszereket alakítanak ki, ami a fogalmak összemosódásához vezet. A shrine (szentély) egy állandó odaadással és tisztelettel fenntartott hely, míg az altar (oltár) inkább rituálékhoz és felajánlásokhoz kapcsolódik. A legtöbb embernek nincs lehetősége külön helyeket fenntartani, ezért gyakran egyetlen polc vagy asztal szolgál mindkét funkcióra — egyszerre működve szentélyként és oltárként.
Az olyan platformokon, mint a TikTok vagy a Pinterest, szinte mindent oltárnak neveznek, mert ez az ismertebb kifejezés. Emiatt sokan így tanulják meg, még akkor is, ha amit látnak, hagyományosan inkább szentélynek számítana. Manapság a személyes vallásgyakorlat széles körben elfogadott. Ha valaki ugyanazt a teret használja áhítatra és aktív spirituális gyakorlatra is, a kettő közötti különbség természetesen elmosódik.

Viszont az isten és a hívő kapcsolata az egyik legdrasztikusabb téma napjainkban.

Ezt Da’at Darling nagyon jól elmagyarázza az egyik nem is olyan régi YouTube-videójában a deity work témájáról, amit őszintén ajánlok megnézésre. Röviden összefoglalva: igen, lehet nagyon közeli és személyes kapcsolatod az istenségeddel — de soha nem szabad elfelejteni, hogy ő egy isten. Nem egy barát, akivel suli után csak úgy együtt lógsz, hanem valaki, aki tiszteletet érdemel. Ezt nem keresztény dogmatikus szemszögből mondom — ez nem a félelemről vagy az ábrahámi vallások szigorúságáról szól — hanem a kölcsönös tisztelet megértéséről, különösen akkor, ha valakit érdekel a theurgia.(főleg amiatt, mert manapság egyre több „gyakorló” tekint erre voltaképpen theurgiaként és akkor itt a boszorkányos megközelítések újra szóba jöhetnek.)

A boszorkányságról szóló részhez még szeretném hozzátenni, hogy az ókorban azt, amit ma „boszorkányságnak” nevezünk, nem így értelmezték. A rituális áldozatokat, szertartásokat és az oltárok használatát ma gyakran mágiának tekintik, nagyrészt a modern média, valamint a keresztény nézőpontok hatása, újraértelmezése és átalakítása miatt. Pedig egy keresztény templomban is szentelt vízzel vetsz keresztet, imádkozol, felajánlásokat teszel, és akár keresztet is tarthatsz az otthonodban. Ezek épp úgy rituálénak számítanak, ha megjegyezhetem mellékesen.Viszont a boszorkányság mai értelmezése más, és nem alkalmazható közvetlenül az ókori világképekre.
Ugyanakkor az egyik legfontosabb különbség a kontextus és a szándék. Az ókori világban a rituálék, felajánlások és az istenekkel való kommunikáció a vallás részei voltak, nem pedig attól különálló dolgok. Nem létezett éles határvonal aközött, amit ma vallásnak és mágiának nevezünk — ezek nagyrészt modern kategóriák. Ha érdekel az ókori boszorkányság — nagyon tág értelemben használva ezt a szót — akkor a Görög Mágikus Papiruszok (PGM), az átoktáblák, a goēteia (γοητεία), valamint azok az úgynevezett „privátnak nevezett” vagy titkos rituálék, amelyek nem tartoztak a szervezett, közösségi vallásgyakorlathoz, jó kiindulópontok lehetnek ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a témát.

Gyors emlékeztetőként: ezt a posztot jó szándékkal és segítői szeretettel írtam, a Xenia tiszteletének szellemében.