Ha asztalos szemmel nézed azt a rusztikus modern asztalt, akkor nem egy bútort látsz, hanem egy küzdelmet az anyaggal, aminek a végén a béke áll.

Nem akarunk szebbet kifaragni a fából, mint, ami benne van.

Az anyag nem hazudik

Amikor odalépsz egy öreg tölgyfa pallóhoz, látod benne az életet. Vannak benne göcsök, repedések, meg néha egy-egy benőtt szög is, amitől kicsorbul a gyalud kése. De ez a lényeg. Egy asztalos tudja: ha el akarod rejteni a fa természetét, akkor inkább ne is nyúlj hozzá.

• A rusztikusság itt nem hiba: A repedés nem baj, ha tudod, hogyan „varrd össze” egy fecskefarkú csappal. Az a csap nem dísz, az tartja össze a világot.

• Őszinte felület: Ne akard műanyaggal leönteni. Egy kis olaj, egy kis viasz, hogy érezd a szálakat, amikor végighúzod rajta a kezed. Ha a fa lélegzik, te is lélegezni fogsz mellette.

A szerkezet az egyetlen dísz

Aki díszléceket meg faragott indákat pakol egy asztalra, az általában valami technikai hiányosságot akar eltakarni. Az igazi mestermunka ott van, ahol a láb találkozik a lappal.

• Véső és kalapács: Egy tisztességes ollós csapolás többet ér ezer csavarnál. Ha a szerkezetet maximális odafigyeléssel rakod össze, nincs szükséged dekorációra. A feszülés, a tartás, az arányok – ez az esztétika.

• Vágd le a felesleget: Ha egy alkatrésznek nincs funkciója, akkor az csak egy „vampír”, ami eszi az energiát. Egy asztal legyen masszív, de ne legyen nehézkes. Legyen benne meg az a könnyedség, amitől nem egy tárgy lesz a szobában, hanem egy társ a hétköznapokban.

Mondják, hogy a bútor szolgálja az embert. Hát, asztalosként láttam már sok embert, aki a bútorának a szolgája volt. Fényezték, óvták, sikálták. Az etikus asztal nem ilyen. Úgy kell megépíteni, hogy bírja a pofonokat. Ha kiömlik a bor, ha odacsapják a kést – egy jó natúr faasztal csak nemesedik tőle. Nem kell aggódni az „identitásszorongás” miatt; ez az asztal nem azért van, hogy mutogasd, milyen gazdag vagy, hanem hogy legyen hol élned.

A végső lecke pedig a szakmában ugyanaz, mint az életben: a felesleg elengedése. Amikor kész a munka, és leteszed a gyalut, látnod kell, hogy nem adhatsz már hozzá semmit, de el sem vehetsz belőle. Ott áll az asztal, mentes minden sallangtól, tisztán, szerkezetileg tökéletesen. Ez a legmagasabb rendű luxus. Nem azért, mert drága volt az alapanyag, hanem mert benne van az a figyelem, ami a tárgyat méltósággal ruházza fel.

Aztán lemosod a kezedről a gyantát, és tudod, hogy amit alkottál, az nem lop el semmit a jövőből. Csak áll ott, csendesen, és várja, hogy körbeüljék. Ennyi a titok, se több, se kevesebb.

Natúr fa bútoraim, ildáre termékek

Berendez Elek