Az Organikus Minimalizmus egy olyan téralkotási filozófia és gyakorlat, amely a radikális anyagi őszinteséget és a tiszta, sallangmentes struktúrát ötvözi a természet iránti mély alázattal. Nem lakberendezési stílus a szó klasszikus, dekoratív értelmében, hanem egy etikai alapú építészeti és belsőépítészeti megközelítés.

A lényege egyetlen mondatban: Annyit hasítani ki a természetből, amennyi a valós emberi szükségletek kiszolgálásához feltétlenül szükséges, de azt a legmagasabb szakmai odafigyeléssel, tiszta szerkezetként megépíteni.

Ennek a megközelítésnek a definíciója három megbonthatatlan pilléren nyugszik:

1. A szerkezet igazsága a dekoráció felett

Az organikus minimalizmus szerint a lakásdekoráció felesleges pótcselekvés. A tér szépségét és értékét nem a falakra aggatott vagy a polcokra halmozott tárgyak adják, hanem maga a ház puszta vázának és részeinek tökéletessége. A tér akkor van kész, amikor a funkcionális elemek (falak, nyílászárók, beépített bútorok) maximális precizitással, a funkciót szolgálva a helyükre kerültek. Amit nem a szükség szült, az vizuális és mentális zaj.

2. A természetes anyagok autonómiája

Kizárólag olyan elemi, tiszta és időtálló anyagok kaphatnak helyet a térben, amelyek méltósággal képesek öregedni – mint a tömörfa (tölgy, akác) és a valódi kő (mészkő, travertin), az agyag vagy a mész.

• Nincs helye hazugságnak: Tabu minden olyan anyag, ami másnak akar látszani, mint ami (műanyag alapú bútorlapok, kőutánzatú vinyl padlók, ragasztott utánzatok).

• Az idő mint szövetséges: Ezek az anyagok nehezek, jelenlétük van, nem használódnak el, hanem patinát kapnak. Mivel egy életre – vagy generációkra – szólnak, minimalizálják a természet kizsákmányolását, hiszen nem kell őket 5-10 évente cserélni és kidobni.

3. Mentális tehermentesítés és a szükséglet-alapúság

Az organikus minimalizmus közvetlen válasz a modern ember túlterheltségére. Felismeri, hogy a felesleges tárgyak és a túlbonyolított terek valójában „vampír” természetűek: karbantartási adót követelnek (időt és energiát a takarításra, javításra) és döntési fáradtságot okoznak.

Azzal, hogy a tér csak a valós fizikai és szellemi szükségletekre koncentrál, felszabadítja a benne lakót. Az otthon így nem a státuszmutogatás eszköze vagy az identitásszorongás terepe lesz, hanem egy lélegző, barátságos szentély, amely az emberi méltóságot, a békét és a személyes szabadságot szolgálja, miközben a lehető legkisebb sebet ejti a bolygón.