2003 óta látjuk el élő magyar népzenével a Pilis-Dunakanyar kistérséget és a Szentendrei-szigetet. Jellemzően táncházi zenekar vagyunk, valamint ünnepi fellépéseken is rendszeresen muzsikálunk.
Kezünk alatt Dunántúltól Moldváig számos tájegység zenéje szólal meg különböző hangszerelésben, a vonós-cimbalmos zenekartól a tamburazenekaron át, egészen a moldvai (furulya-hegedű-koboz-dob) felállásig. Mintegy 15 féle hangszer segít ebben minket.
Sikerrel szerepeltünk 2005-ben Brüsszelben, a Magyar Bálon , a 2006-os Új élő népzene 12. című lemezen és 2008-ban Barcelonában, a Magyarok házában.
Célunk a térségben a táncházi hagyomány meghonosítása - ami több településen meg is valósult (Szentendre, Leányfalu, Pilisborosjenő, Szigetmonostor) -, s ezen keresztül minél több aktív résztvevő megnyerése a magyar népzene és a magyar kultúra ügyének.
http://dunazug.hu/
Kuttner Fruzsina és Gál János az Óbudai Népzenei Iskola növendékei. Kuttner Fruzsina a Liszt Ferenc zeneművészeti egyetem Népzene tanszék hallgatója.
Az Egyszólam együttes fele :)
Az együttes tagjai: Fábián Éva, Berecz András, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán. Az együttes 1986 tavaszán alakult, tagjai mintegy két évtizede tanulmányozzák a Magyar népzene hagyományos előadásmódját. Muzsikájukban a magyar népzene archaikusabb rétegét szólaltatják meg.
Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán az Óbudai Népzenei Iskola tanárai.
A Vigad együttes - még trióként - 2017-ben alakult a VIII. Országos Népzenei Verseny alkalmából. Tagjai: Zetelaki Gáspár, Zetelaki Dániel, Eredics Vince. 2018-ban Csőke Dáviddal bővült a trió.