Az alapítvány kezdetei

Mezőgyániak a Mezőgyániakért Alapítvány kezdetei

Az 1996.okt 8-án alapított, Mezőgyániak a Mezőgyániakért Alapítvány működéséről, eredményeiről tájékoztatjuk a mezőgyániakat, az érdeklődőket, szimpatizánsokat.

Annak idején 14 mezőgyáni, ill. onnan elszármazott alapították meg az alapítványt, azzal a deklarált céllal, hogy a tehetséges, ám sok szempontból hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulását, tehetségük kibontakoztatását elősegítsék.

Az alapítók megérdemelnek egy felsorolást: Ifj. Kakas Antal (Dunaújváros), Dr. Szabó Gábor (Kecskemét), Mándi Lajos (Mezőgyán), Id. Kakas Antal (Mezőgyán), Lipták Lajosné (Viski Emma Békéscsaba), Deák Antal (Újkígyós), Zahorán Jánosné (Vári Lenke-Békéscsaba), Kuli István (Gyula), Ónodi Benjamin (Békéscsaba), Csótya Imre (Mezőgyán), Gonda Józsefné (Varga Katalin) Békéscsaba, Tárnok Ferenc (Debrecen),Váradi Zoltán (Békéscsaba), Juhász Gyula (Gyula).

A működés első 3 évében,1997-99-ig az alapítvány nem osztott támogatást, mivel azt a törvény nem engedélyezte. Ezután 2000-től, összesen 13 alkalommal, alkalmanként 5-6 gyerek, részesült támogatásban, így 65-70 gyerek között mintegy 3 millió forintot tudtunk szétosztani.

Támogatást adni zömmel a személyi jövedelemadó 1%-nak hozzánk juttatásával tudunk.

Ezáltal további működésünk alapfeltétele is az, hogy a mezőgyáni kötődésű emberek, az adó meghatározott részét hozzánk irányítsák. Adószám: 18377635-1-04.

Az alapítvány irányító, vezető szerve a kuratórium, melynek elnöke a kezdetektől Váradi Zoltán volt, titkára először Zahorán Jánosné volt, majd pedig Bíró István (Mezőgyán) lett.

A kuratóriumnak korábban tagja volt a mindenkori polgármester, így volt Szabó István, Czégény Mihály, Zsoldos Zoltán is tag, majd Dani Attila.

A kezdettől tagok: Nagy Sándor, Mándi Lajos, és Csótya Imre, ők Mezőgyániak. Tagok voltak még Czégény László (Szekszárd), Dr. Viski Anna (Kaposvár), Virág Ferenc (Békéscsaba) a gazdasági ügyekért előbb Mándi Lajosné felelt, később Miksi Tímea, majd Karancsiné Borsós Edit végezte ezt a feladatot.