Krónika szeptember-október-november

SZEPTEMBER 10-12. Főnix hétvége

A főnix hétvégét idén harmadik alkalommal tartottuk meg. Ilyenkor péntek estétől vasárnap délelőttig a rajvezetőkkel, a porgvezetővel, a titkársággal, a főnix őrs őrsvezetőjével, és a csapatparancsnokkal beszéljük át az előttünk álló évet. Nekem nagyon jó volt látni, hogy mindenkit a maga módján elkapott az egész éves lendület. A cserkészén során ezt tudjuk tovább adni a vezetőinknek, akik pedig a gyerekek felé közvetítik ezt a fajta lelkesedést. Idén nem csak a hétvége hangulata, de a helyszín is kifejezetten jó volt, a Balaton közvetlen partján vitattuk meg a cserkészet nagy dolgait.

-Tárnok Emese

SZEPTEMBER 17-19. Vezetői hétvége

Az idei évet, közös ráhangolódással kezdtük a vezetőkkel. Szeptember 17-19-ei hétvégét Tahin töltöttük, ahol átbeszéltük az éves tervet, és építettük a közösségünket. A péntek este a megérkezésről, és az egymásra hangolódásról szólt. A szombati napunk ennél sokkal tevékenyebben alakult, ugyanis egymást követték a fontosabbnál fontosabb megbeszélések, és ötletelések. Sor került ezen kívül még raji csapatépítésre, és őrsvezető beszélgetésekre is. Este egy kis meglepetéssel is készültünk az új vezetőknek. A szomati este egy levezetése volt a hétvégének. Az egész napos megbeszélések után minden gond nélkül élvezhettük egymás társaságát. A hétvégét végül egy misével zártuk vasárnap, ami után mindenki feltöltödve, és izgalommal telve ért haza várva, hogy igazán beindulhasson az év. A hétvégén több dologról is született döntés, többek között arról is, hogy idén a magyarságtudatunkat szeretnénk erősíteni csapatként. Őszintén mondhatom, hogy amilyen elengedhetetlen, olyan élvezetes, és hangulatos volt az együtt töltött hétvége.

-Horváth Olívia - Porg

SZEPTEMBER 24. Vándor nyitóalkalom

Szeptember elejére szerveztük meg az első vándor programunkat a Kevélyen, ahol kis elmélkedés után egy beszélgetős tábortüzet tartottunk és az egész korosztály együtt töltötte az éjjelt a csillagos ég alatt.

De miről is szól a vándorság?

A legfőbb cél, hogy programokat nyújtsunk a csapat fiatal felnőttjeinek és ezeken az alkalmakon cserkész élményeket gyűjtsenek. Egész évre szóló próbával ösztönzünk minden vándort, hogy a mindennapokban is cserkészként éljenek.

-Stumpfel Róbert - Musztáng őrs

SZEPTEMBER 25. Csapatmise-táborvetítés-tisztújítás

Az idei év első csapatos megmozdulásunk egy közös szent mise volt. A mise után, az est folytatásaként megnéztük a nyári táborokról készült videót. A videó készítőiben idén sem csalódtunk, hiszen megint csodálatos munkát adtak ki a két kezük közül. A táborvetítés után, együtt átvonultunk a Zrínyi utca melletti mezőre, ahol közösen megkezdtük az évet. Egy rövid csapatparancsnoki beszéddel, és tisztújítással, végül pedig egy kihagyhatatlan csatakiáltással tettünk koronát az estére.

-Váradi Réka - Csibe őrs

OKTÓBER 16. , 25. Grundmunkák

Az idei otkóberünk egyik fő programpontja a grundmunka volt, amiben minden őrs és szülő segítségét nagyon szívesen vettük. Több alkalom alatt mutathatták meg kicsik, nagyok az erejüket a cserkészház körül, annak érdekében, hogy elkezdődhessen a téli szezon és a korcsolyapálya megnyitásra kerüljön, ami november 9.-én 8 órakor meg is történt. Kicsiket, nagyokat, családokat, csoportokat szeretettel várjuk és senki se feledkezzen meg a zöldpontjairól, hiszen azokat be lehet váltani, nasikra, teára és korizásra is.

Köszönjük mégegyszer a sok segítséget és a lelkes munkát!

Találkozunk a koripályán!

OKTÓBER 23. Karinthy rajportya

Október 23-án a Karithy raj 4 őrsével elindultunk portyázni. Először a gyönyörű időben a Kőhegy tetejét céloztuk meg, majd onnan a Lajos-forráshoz látogattunk el, sajnos délután már kevésbé sütött a nap. Hogy felmelegedjünk, a forrásnál játszottunk egyet, ezután már könnyebb volt Pomázig elsétálni. A 15 km-es túra után hihetetlen jól esett a meleg vacsora, amivel vártak minket, mire visszaértünk a Cserkészházba. A felfrissülés után kölyökpezsgővel koccintva az aznapi teljesítményünkre báloztunk egy nagyot, ezzel zárult az este.

A másnap reggelt játékkal kezdtük, majd mise után rendbetettük szeretett Cserkészházunkat és elbúcsuztunk egymástól.

-Szilágyi Sára - Bölömbika őrs

OKTÓBER 23. Puskás Öcsi rajportya

Október 23-án reggel a Puskás Öcsi raj vezetőivel és kiscserkészeivel bakancsot húztunk, és nekivágtunk a Pilis-tető meghódításának. Jelentem, a csúcstámadás sikeres volt! Gyönyörű kilátásban lehetett részünk, és a mókázás mellett az '56-os eseményekről is megemlékeztünk egy izgalmas nyomozós játék keretében. A túráról bár kifáradva, de lélekben annál inkább feltöltődve tértünk haza.

-Herter Anna - Galamb őrs

NOVEMBER 06-07. Fekete rajportya

Szombat reggel egy napsütéses délelőtt találkozott a Fekete raj és kezdte meg az őszi rajportyáját. Utunk Budakeszi városába vezetett, ahol gyors lepakolás és egy kis foci/beszélgetés után el is indultunk kirándulni. Feltúráztunk a János-hegyre, ahol sajnos nem találkoztunk Jánossal, pedig délután odavártuk. Az Erzsébet-kilátóból körülnéztünk, hogy minden rendben van-e a városban. Csodás volt a kilátás. A gyönyörű őszi színek és a kellemes napsütés és jó kis játékok alaphangulatán már csak egy jóféle libegőzés tudott emelni. Utána siettünk vissza a szállásra, ahol egy remek vacsora után (Köszi Eti!), egy pompás cserkészbál következett tánccal és kvízzel és miegyébbel. Másnap részt vettünk a misén, takarítottunk, megtanultuk a raji csatakiáltást, fotózkodtunk drónnal aztán hazaindultunk. Csodás élmény és szuper kikapcsolódás volt a mindennapokból. Fekete!

-Kereszturi András - Tukán őrs

NOVEMBER 13. Csapatnap

A csapatnap egy nagyon jó kis alkalom volt arra, hogy mindenki találkozzon. 400 embernek ugyanis nagyon nehéz bármilyen programot szervezni. Mi nem voltunk túl sok állomáson, de amelyiken voltunk, az nagyon jó volt. Az összes helyen más-más ügyességi feladatot kellett csinálni és ezáltal lehetett betűket szerezni, amiből a végén egy minél hosszabb, értelmes mondatot kellett kirakni. Nagyon érdekes mondatok születtek. Emellett még volt lehetőség több versenyzési lehetőségre is. Volt szelfi verseny és ki lehetett tölteni egy kvízt a csapatról. Mi sajnos későn vettük észre, hogy van kvíz, így azt nem tudtuk megcsinálni sajnos, de így is nagyon jó volt. A lányok nagyon ügyesek voltak és lelkesek, a végére kicsit elfáradtunk mi is, és a lányok is. Csondinak és a CsSzMK-nak hatalmas hála, hogy ilyen menő csapatnapot készítettek. Minden állomás elképesztően kreatív volt és egyedi.

-Ráksa

Nekem személy szerint nagyon tetszett a csapatnap. Még sosem volt hasonló ezelőtt, viszont Csondi és a többi szülő zseniálisan megszervezte. Élveztem, hogy Szentistvántelepen kellett rohangálni és különböző feladatokat megcsinálni cserkész családok kertjeiben. Szerintem a fókák is kifejezetten élvezték, a hideg ellenére végig bennük volt a versenyszellem, hogy minél több állomást látogassunk meg. Összesen 8–an jöttek el, ami nem a legjobb arány, viszont elég sok pozitív visszajelzést kaptunk tőlük utólag a programról, szóval szerintem jövőre még többen csatlakoznak majd. A gyerekeknek az íjászkodás tetszett a legjobban, nekem pedig a Cserkész Múzeum Andráséknál, jó volt látni a régi táborokról készített tablókat, és hallani a történetüket. Én örülnék neki, ha jövőre is lenne valamilyen hasonló egész csapatot megmozgató program.

-Machó Bíbor - Fóka őrs

Nagy élmény volt mindegyikünknek. 10 lány jött el a 12 kenguruból. Nagyon élvezték, hogy térképen kellett keresgélni a helyeket. Bár sajnos kicsit sokat kellett várnunk az állomásokra, hogy sorra kerüljünk. A legjobban szerintem a "10 láb a földön és egy kéz" típusú állomást élvezték, a kincskiásós, és a pókhálón átmászós mellett. Az utóbbi nem kis kihívás volt így hogy 11-en voltunk. Bőven kellett a magasan lévő lyukakon is átadni egy párunkat. Először kicsit meg is rémültem, hogy mi van ha nem sikerül. De végül nem okozott gondot, szép csapatmunka volt. Ami tök pozitív volt még, hogy az íjászkodós állomáson sikerült mindenkit rávenni hogy kipróbálja legalább egyszer. Végül nagyon ügyik voltak, a gátlásaik ellenére is. Mindent vitt, hogy az egyik állomáson lehetett pillecukrot sütni. Szerencsére minden helyen nagyon kedvesek voltak a szülők. Olyan jó volt megtapasztalni, hogy ők is kicsit "megfiatalodva" szurkoltak és nevettek az őrsökkel az adott feladaton. Nekem pedig külön kis szívmelengető élmény volt, hogy a régi tagokkal is lehetett beszélni a betűszerzés kapcsán. Így a lányok is találkozhattak a csapat meghatározó embereivel.

-Merczel Lívia - Kenguru őrs

Hagyomány teremtő csapatnapunk volt idén, amit a CSSZMK szervezett a budakalászi cserkészek számára. A program egy akadályverseny volt, melynek helyszínéül Szentistvántelep szolgált. A játék viszonylag egyszerű volt. Állomások voltak szétszórva a területen, ahol különböző feladatok teljesítésével betűket kellett gyűjteni, és a játék végén a megszerzett jutalmakból kellett minél hosszabb, értelmes mondatot kirakni. Aki a legtöbb betűből álló mondatot alkotta az nyert. A végén közös beszélgetéssel, játékkal, csatakiáltással és ünnepléssel zárult az esemény. Rengeteg pozitív visszajelzést lehetett hallani a gyerekektől. Az én őrsöm is nagyon élvezte. Őrsvezetőként hálás voltam a szülőknek, hogy részt vehettem egy olyan programon az őrsömmel, ahol én is velük együtt lelkesedhettem, izgatottan várhattam a következő akadályt, és beszélgethettem, mókázhattam velük anélkül, hogy a szervezésen vagy megvalósításon kellett volna pörögnöm. Nagyon szuper volt az is, hogy ennyiféle állomás volt. Andrásék múzeumán keresztül, a fejtörőkön át, a cserkésztörvényeken túl, különböző ügyességi és logikai játékok garmadáját oldhattuk meg. Összességében egy szuper szombat délelőtt volt, ami után mosolyogva nyugtáztam, hogy még mindig miénk a legjobb csapat a világon, és remélem ezzel a nappal újabb hagyományt sikerült meghonosítani cserkészetünk életében, ami hosszú ideig velünk fog még maradni. Ezeregyszáztizenegy hála a Szervezőknek!

-Linczenbold Kevin - Királykobra őrs

Az alig három hete megrendezett csapatnapon, az arcfestéstől kedve, a pillecukor sütögetésen át, a cserkészmúzeum meglátogatásáig, mindenben volt részünk. Kipróbálhattuk magunkat ügyességi játékokban, és rengeteg olyan programon vehettünk részt, ami az őrsi közösségünket kovácsolta, formálta. A kis kabócák nagyon élvezték, hogy ők választhatták ki a következő állomást a térképen. Mindig meglepetés volt, hogy mi lesz egy-egy kerítés mögött. Azt hiszem jó szívvel mondhatom, hogy egyszer sem érte őket csalódás. Az őrsömnek nagy élmény volt más őrsökkel megismerkedni, és rácsodálkozni, hogy mekkora közösség is vagyunk mi valójában. Nekem őrsvezetőként, pedig jó volt olyan cserkésztestvérekkel találkozni, amiket már hónapok óta nem láttam, és különösen hálás vagyok, amiért megismerkedhettem a csudakalászi cserkészszülőkkel.

-Szilágyi Zsófi - Kabóca őrs

NOVEMBER 19-20. Moraj rajportya

A Moraj raj egy pénteki napon indult el saját kis portyájára. Vác volt az úticélunk, ahol a piaristák gimnáziumában kaptunk szállást. Este egy vacsora és kvíz, valamint tánc, kosárlabda és társasozás után tértünk nyugovóra. Másnap ragyogó napsütésben egy városvetélkedő keretei között ismertük meg jobban a várost és a város lakóit. Megtudtuk például, hogy a dunaparti cukrászda eladóinak a lecsó és a sajtos tészta a kedvenc ételük és egyéb fontos, hasznos információkat. Hazafelé a váci kompot is igénybe vettük. Remek időtöltés és feltöltődés volt.

-Kereszturi András - Tukán őrs