Miközben a 2008-as válság után Európa-szerte nőtt a szegénység, egyre szélesebb társadalmi csoportokat ért el a létbizonytalanság, a rászorulók intézményes megsegítésével kapcsolatos társadalmi közmegegyezés folyamatosan erodálódott, a második világháború után kiépült jóléti állam vívmányai bomlásnak indultak, a társadalmi szolidaritás konszenzuális és intézményes alapjai megrendültek. Nemzetközi és magyar kutatások adati jelzik, hogy a lakosságot sújtó nehézségek, a fokozódó és a középosztályt is egyre jobban fenyegető bizonytalanság körülményei között a rászorultak, az elesettek iránti empátia szintje csökkent, ezzel szemben az egzisztenciális válsághelyzetek kapcsán egyre nagyobb hangsúly került a közbeszédben és a közvéleményben az egyéni felelősségre, az egyéni megoldásokra és az önsegítésre.

Kutatásunk a hagyományos értelemben vett szolidaritás felbomlását a segítés cselekvési helyzetei felől közelíti meg: kik a segítés alanyai, kik (lehetnek) a segítők, milyen kölcsönhatás jellemzi a résztvevőket és az intézményeket, milyen vélemények, benyomások formálódnak a résztvevőkben? Mindezt egyszerre vizsgáljuk lakossági kérdőívekkel, a maga folyamatában terepen, kisközösségben, illetve a szociális munka professzionális hivatásgyakorlása körében. Célunk, hogy a segítési helyzeteknek nemcsak a szándékos, hanem a nem szándékolt következményeit is feltárjuk, mely egyszerre vezethet a szolidaritás új útjaihoz, valamint kirekesztéshez. A kutatás jelentős hozadéka a szociális munka gyakorlatában hasznosítható szakmai javaslatok, jó gyakorlatok, a felnőttképzésben oktatható tananyagok, valamint nemzetközi terepen is bemutatható kordiagnózis.

A kutatást az NKFI FK 129138 pályázata finanszírozza.

Kutatási partnerek ELTE-Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet

A kutatócsoport tagjai: Sik Domonkos (kutatásvezető), Kovai Melinda, Kucsera Csaba, Nyilas Mihály, Rácz Andrea, Szécsi Judit, Takács Erzsébet, Takács Flóra, Zakariás Ildikó

További információ: sik.domonkos@tatk.elte.hu