Az indusztriális (ipari) bútorstílus a 20. század közepén jelent meg, amikor a nagyvárosokban (főként New Yorkban) elhagyatott gyárakat, raktárakat és műhelyeket kezdtek lakóterekké alakítani. A stílus lényege, hogy ezeknek az ipari tereknek a nyers, befejezetlen jellegét és funkcionális elemeit megőrzi és beépíti a lakberendezésbe. 

Nyers anyagok: Jellegzetes a természetes, kezeletlen anyagok használata, mint a nyersfa (gyakran újrahasznosított vagy koptatott), fém (acél, vas, alumínium, gyakran sötét vagy rozsdás felülettel), beton és tégla.

Exponált szerkezeti elemek: A stílus "magasra értékeli" a látható építészeti és gépészeti elemeket. Előfordulnak látszó téglafalak, betonpadlók, szabadon futó csövek, gerendák és szellőzővezetékek.

Funkcionalitás és minimalizmus: A bútorok a funkciót helyezik előtérbe, egyszerű, letisztult vonalvezetéssel, felesleges díszítések nélkül. Gyakran robusztus és tartós kialakításúak, amelyek az egykori gyári berendezéseket idézik.

Látható hardverek: A csavarok, szegecsek, hegesztési varratok és egyéb fém kiegészítők nem rejtettek, hanem a design szerves részét képezik, hangsúlyozva a tárgy ipari jellegét.

Színpaletta: A domináns színek a semleges, visszafogott árnyalatok: szürke, barna, fekete és fehér, amelyek kiemelik az anyagok textúráját.

Nyitott terek: Az indusztriális design gyakran nagy, egybenyitott terekben érvényesül a legjobban, tükrözve a gyárcsarnokok elrendezését.

Vintage és újrahasznosított darabok: Gyakoriak a régi, felújított vagy művészien újrahasznosított (upcycled) bútorok, amelyeknek története van, és egyedi karaktert kölcsönöznek a térnek. 

Az indusztriális stílus egyedi és karakteres megjelenést biztosít, amely ötvözi a nyers, robusztus esztétikát a modern kényelemmel.