Sporttörténet

A squash csupán magyarul kapta a fallabda jelentést. Az eredeti angol szó a megütött labda által kiadott hangra utal. Szó szerinti fordítása: szétlapít, összeprésel, lottyan-tottyan. Az ütős labdajátékok már az 1800-as években is népszerűek voltak, legfőképpen Angliában. Ekkortájt alakult ki az úgynevezett rackets, mely tulajdonképpen elődje volt az általunk manapság játszott squashnak.

A dolog érdekessége, hogy a racketset egy londoni börtönben kezdték játszani, majd később az iskolákban vált egyre népszerűbbé.

A meccsekre várakozó diákok unalmukban falhoz ütögették labdáikat, és 1830-ban a squashra is szabályokat alkottak. Hamarosan rájöttek, hogy a kemény racketsgolyó helyett puhább labdára kell váltani, mert így még változatosabbak lesznek az ütések, és a játék is jóval nehezebbé válik.

Nem sokkal később a szabályokat egységesítették, és szép lassan kialakult a fallabdázás két fajtája. Európában a „soft ball”, Észak-Amerikában pedig a „hard ball” terjedt el. A különbség a labdák keménységében és a pályák szélességében rejlik. Az első nyílt squashbajnokságot 1930-ban tartották Angliában (British Open). Magyarországon a squasht 20 éve játsszák, igazán népszerűvé azonban csak az utóbbi tíz évben vált.

Az első pálya az egyik budapesti szálloda konditerme mellett épült az, de itt sokáig szinte alig volt játékos. Azután sorra nyíltak a squashpályák másutt is, de rohamos fejlődést csak a 90-es évek közepe hozott. Valószínűleg egyre többen a filmvásznakról ismerkedtek az új játékkal, és fokozta az érdeklődést az is, hogy néhány sztár a fallabdát választotta hobbijává.

Ma már jönnek a gyerekek is, és folyamatossá vált az utánpótlásképzés. Jelenleg közel 50 egyesület és legalább 100 squashklub van Magyarországon. A pályák gyarapodása pedig elérhetőbb árakat is eredményezett. Kezdetben a kevés terem és a sportszerek viszonylagos drága volta miatt, kevesen választották ezt a sportot. Ma már szinte csak kedv kérdése, ki dönt a squash mellett. Az érdeklődésnek köszönhető, hogy most már egyre nehezebb a közkedvelt esti, délutáni órákra helyet, szabad pályát találni.

Érdekesség:

A squash (korábbi magyar nevén: fallabda) a teniszben használatoshoz hasonló ütővel és gumilabdával, erre a célra kialakított, 9,75 m hosszú és 6,4 m széles, három oldalról kemény fallal körülvett teremben játszott egyéni sportág.

Az emberek évszázadok óta játszanak olyan ütős labdajátékokat, melyekben a labdát vagy a falnak ütik, vagy oda-vissza adogatják egymásnak egy háló felett. A XIX. században rendkívül népszerűek voltak az ütős labdajátékok; ekkoriban született meg a rackets is a londoni Flott Börtönben. A sors iróniája, hogy ez a börtönben kialakult játék később éppen az iskolákban vált népszerűvé. Úgy tartják, a squash ezen iskolák egyikében, a londoni Harrow Schoolban alakult ki 1830 táján. A diákok – miközben arra vártak, hogy bemehessenek a rackets-pályára – egy kisebb teremben a falnak ütögettek egy gumilabdát. Később rájöttek, hogy puhább labdával sokkal változatosabbak az ütések, maga a játék pedig jóval nehezebb. Az elnevezés, vagyis a squash, angolul azt jelenti: szétlapít, összeprésel, valamint tottyan – vagyis a puha labda „viselkedésére”, az általa keltett hangeffektusra utal.

Kezdetben kevéssé törekedtek a játékszabályok egységesítésére, vagyis egyszerre több, egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő változat létezett. Manapság a világ legnagyobb részén puha labdával az úgynevezett „soft ball” változatot játsszák 6,4 méter széles pályán, ám Észak-Amerikában ismert a kemény labdával, valamivel keskenyebb pályán űzött „hard ball” verzió is.

Az első pályát az 1850-es években építették Angliában. A játék kezdetben csak azokban az országokban terjedt el, amelyekben a brit hadsereg állomásozott: Egyiptomban, Indiában, Pakisztánban, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Indonéziában.

A szabályokat 1923-ban rögzítették. 1930-ban tartották az első Brit Nyílt Bajnokságot (British Open), amelyet az első nem hivatalos világbajnokságként jegyez az utókor. A következő harmincöt évben többnyire egyiptomi és pakisztáni játékosok álltak a nemzetközi ranglista élén. Számos különleges fogást, illetve ütésfajtát fejlesztettek ki, melyek segítségével rendkívül technikás, elképesztő trükkök bemutatására képes versenyzőkké váltak.

Az 1960-as évek végén az ír származású Jonah Barrington végre megtörte az egyiptomi és pakisztáni dominanciát. Csak húszéves kora körül kezdett el fallabdázni, ám kivételes elkötelezettséget mutatott a sportág iránt. Rengeteget edzett, minek nyomán riválisainál sokkal jobb kondícióra tett szert. Hatszor nyerte meg a Brit Nyílt Bajnokságot, s ezzel bebizonyította, hogy megfelelő erőnléttel akár a legtechnikásabb játékosok is legyőzhetők.

Ettől kezdve a fallabda már nem ugyanaz a játék volt, mint annak előtte. Barringtont követve a hivatásos játékosok mind jobban odafigyeltek a megfelelő kondícióra. Az élvonalbeliek az ütéstechnika mellett egytől egyig kiváló fizikai adottságokra, gyorsaságra és kitartásra tettek szert. Három játékos emelkedett ki leginkább a mezőnyből: az ausztrál Geoff Hunt és két pakisztáni, Jahangir Khan és Jansher Khan. Sokan úgy tartják, hogy minden idők legjobb játékosa Jahangir Khan volt, aki agresszív játékstílusával lesöpörte ellenfeleit a pályáról, és annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy az 1980-as években öt és fél esztendőn át egyszer sem szenvedett vereséget. Végül Jansher Khannak (akivel egyébként semmilyen rokoni kapcsolatban nem állt) sikerült őt legyőznie.

Amerikában a squash helyzete az utóbbi időben sokat változott. A soft ballt korábban csak szabadidősportként űzték és kizárólag nyaranta. A téli idényben a csak ott létező hard ballt játszották. Az elmúlt években azonban az Egyesült Államokban is mind inkább terjed a világszerte népszerű soft ball, olyannyira, hogy ma már számos versenyző egész évben ezt játssza.

Növekvő népszerűsége ellenére a squash nem kap komoly nyilvánosságot, s ez elsősorban annak tudható be, hogy a mérkőzések a közönség számára körülményesen tekinthetők meg. Azelőtt a nézőket csupán a pálya hátsó fala fölé emelkedő erkélyen tudták elhelyezni, persze igen korlátozott számban. A 1970-es években vált gyakorlattá, hogy a pálya hátsó falát üvegből készítették. Hamarosan megjelentek a speciális, csak egy irányban átlátszó, szállítható, plexifalú pályák, s a jelentősebb eseményeken ma is ezeket használják. A pályát egy nagy terem közepén állítják fel, így a játék minden szögből látható, és egyszerre többezer néző is figyelemmel kísérheti a mérkőzést.

Magyarországon 1986-ban nyílt meg az első squash-centrum. A Magyar Fallabda (ma már Squash) Szövetség 1989-ben alakult meg, és a következő esztendőben tagjai közé fogadta az európai szervezet.