HÁBORÚ BOLDOGSÁG TÁRSADALOM

A II. VILÁGHÁBORÚ LÉNYEGI ELEMZÉSE - A természetes emberi gyengeségek - Miért nem tud az ember boldog lenni - A társadalmi alapvetések másik fele

Ki tudja meddig élünk, nincs ugyan még kész az írás, de azért hozzáadom!

Részletek a könyvből:

       Az emberi gyengeségek, silányságok, valamint a boldogtalanság, szükségszerűségének tényezői. 

     1. A fejlődés, többek között az értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődés szükségszerű lassúsága, behatárolja e fejlődést.  Másképpen, az ember csak fokozatosan tudja levetni az állati lényének gyengeségeit.

A legjobb tudásunk szerint az ember az evolúció során alakult és alakul, mert még nincs vége. Megjegyzem az evolúció, ill. a természet törvényei nem mondanak ellent Isten létezésének, csak azt jelenti Isten, nem közvetlenül, hanem elsősorban természeti törvények, mechanizmusok alapján igazgatja a világot.

Az emberi gyengeségek, silányságok jelentős része tulajdonképpen állati gyengeség, silányság.  Ugyanakkor bizonyos vonatkozásokban, az ember nemcsak „jobb”, de „rosszabb” mint az állat, pl. az állatok nyilvánvalóan nem csinálnak tömegpusztító hódító háborúkat. 

2. A kétirányú emberi fejlődés egyik oka, azon ellentmondás, hogy az ember eszközépítő, technikai intelligenciája nem arányos pl. az érzelmi, erkölcsi, együttélési, egyéb értelmi intelligenciájával.

Vagyis a hódító, pusztító háború olyan, mint amikor egy felelőtlen gyerek kezébe gépfegyvert adnak.

3        Egyéb emberi gyarlóságot, kicsinységet, bizonyító tényezők:

3a) A szabad akarat létének, legalábbis korlátolt létének tudata.

3b) Az örökölt tulajdonságok, a gének, a programok problémája.

3c) Olyan társadalmi problémák igazságtalanságok melyekkel szemben az egyén szinte tehetetlen. (Ugyanakkor elég nehéz megállapítani az  ember emberiség felelősségének határait.)

3d) A természetnek, betegségnek, halálnak, szerencsének való kiszolgáltatottság. A természet igazságtalanságai.

E vonatkozásban is létrejönnek az emberek közötti igazságtalan különbségek. Az igazságtalanság tehát abból adódik, hogy a természet gyakran a jó hasznos embert „bünteti”, a rossz ártó embert pedig gyakran még „jutalmazza” is. 

Ugyanakkor van itt egy rejtélyes bizonytalansági vonatkozás is, mely szintén felettébb kellemetlen. (A másvilági ítélkezés, ebből eredő prblémakör.)

3e. A boldogságkiegyenlítő rendszer árnyoldalai.

A fentiek az élet értelmét valamint a boldogság elérhetőségét, az igazságosság, az önzetlenség megvalósíthatóságát, értelmét kérdőjelezik meg, tehát áttételesen az emberi gyengeségeket gerjesztik.

A boldogságkiegyenlítő rendszer lényege: a tartós állapot, legyen az rossz, viszonylag boldogtalan, vagy jó, viszonylag boldog, egy idő után megszokottá válik. kvázi csökken a tartós rossz, de csökken a tartós jó is. Előnye, hogy csökken a tartós rossz, hátránya hogy csökken a tartós jó, a viszonylagos boldogság. Ez utóbbi egyféle gátja a boldogságnak, ez az ára annak, hogy a normális ember számára sanyarú helyzetben is van javuló tendencia, ill., felcsillan a remény.

Véleményem szerint a boldogságkiegyenlítő rendszer, testi (hormonális, idegrendszeri) működés, mondjuk, úgy hogy a testi érzelem-mechanizmus, egyik része. Itt jegyzem meg, hogy szerintem valószínűleg az érzelem-mechanizmusnak azon kívül hogy sok rejtett része van, egy a biológiai testen kívüli része is van, ami egyben a lélekkel kapcsolatos.   

4 Az önfenntartó körök megléte, ezek közül talán a legerősebb:  a gyerekek oktatásán keresztül lehetne javítani az ember természetén, azonban az oktatók nevelők, a tananyag  összeállítók,  nem ismerik, ill. nem ismerik fel  ennek szükségességét, mert ők maguk is ilyen helytelen oktatást ,nevelést kaptak.  Továbbá ez a kör is állandóan jelen van: a vezetés tudna ezen, azon (szinte mindenen, pl. az oktatáson) elsősorban változtatni, azonban a vezetés, a vezetés szükségszerű negatívumainak hatása alatt áll, mely negatívumok gátolják a vezetést pl., az oktatás helyes irányú alapvető megváltoztatásában. 

5 Az igazi dilemmák, a valóságos ellentmondások. A túlzások csapdája, avagy a szűk ősvények nehézsége. Könnyen bele lehet esni a túloldalon levő szakadékba. Például: valaki megfogadja: - holnaptól mindent alaposabban átgondolok, kritikusabban nézem a világot, stb.. Nem kizárt, sőt nagy eséllyel lehetséges, hogy egy kötekedő, szinte mindenkivel szembeforduló alak válik belőle. Másképpen, azért többek között szerénységre-szorgalomra együttműködésre is szükség van. Másképpen, akár az ellenkező túlzásokat is felsorolhatjuk, mint az emberi természet negatívumait. Ugyanakkor létezik az „ellentmondásos rossz út”:  pl. ahol küzdeni kellene ott megalkuvó, ahol együttműködőnek kellene lenni, ott  harcol. Erre még visszatérek, a birkabüszkeség elemzése kapcsán. 

6  A kultúrából, a közfelfogásból kilógás csapdahelyzete.  Például valaki szerényen békésen akar élni, de ez az egyébként helyes viselkedés ellenkezik a köz elvárásaitól, ezért hátrányok érik. Pl. nem szeret versenyezni, törtetni, ezért sokszor (versenyhelyzetben) hátrányba kerül. Ráadásul a kiemelkedés, a kitűnni vágyás, egy nagyon erős igény. Az oktató a nevelő örök dilemmája: az abszolút jóra, helyesre tanítsam a rám bízott fiatalt, akinek jót akarok.  Lehet, hogy ezzel a társadalomnak jót teszek, de rosszat teszek (a rossz társdalomban hátrányba kerül) a rám bízott fiatalnak. Vagy a rossz társadalomban való érvényesre tanítom a fiatalt, ezzel talán jót teszek a rám bízott fiatalnak, de ártok a társadalomnak. 

7 A természetes, velünk született, nehezen legyőzhető hibák, gyengeségek, silányságok. Ami a természetből adódik, kvázi természetes, az erősen szükségszerű, törvényszerű, nehezen változtatható. Az ember azt érti meg, amit meg akar érteni. Ha valamit nem akar megérteni, akkor fel lehet hozni, tíz, száz, ezer érvet, bizonyítékot, ö fel fog hozni ezeregy ellenérvet, kifogást, és ha a fene, fenét eszik, akkor sem érti meg. Erről is lesz még szó. Tulajdon, a természetes emberi gyengeségekről beszélünk –azért természetesek mert igen nehéz változtatni rajtuk. Talán arról van szó, hogy az élethez szükséges az élettel járó tulajdonságok érzések egy része gyengeség mert szenvedést, kárt, okoz.

A fentiek arról szólnak, hogy a szükségszerű emberi természet a rossz oldalán nagyon nehéz változtatni. Amiből két egymásnak ellentmondó következtetést szokás levonni:

-          Azért semmiképpen nem lehet feladni.

-          Részben, esetenként, időnként bele kell nyugodni, ez van és kész.

2.     Viszont most térjünk vissza a II. világháborúhoz, mint az emberiség negatív „csúcsához”. 

A második világháború, az emberiség történelmének eddigi mélypontja. Egy kiemelt pont (szakasz,) egy viszonyítási pont (szakasz).

Egy szakasz, ami megmutatja: erre is képes az ember (sok-sok ember) méghozzá nem az ősember, hanem a „fejlett” ember. Egy borzasztó szakasz, mely óvatlanság esetén akár meg is ismétlődhet, sőt.. Mindezért kiemelt fontosságú. 

Soroljuk fel mi is történt lényegileg.

1)      összességében igen kis csoportok hasznosultak, százmilliók károsultak.

2)      50 millión meghaltak.

3)      A sebesültek, a szenvedők száma 100 millión felül volt.

4)      A városok az emberi alkotások hatalmas része romokba hevert.

5)      Olyan kegyetlenség tömeggyilkosság népirtás, rabszolgatartás jött létre, ami még az ősi, ill. a rabszolgatartó rendszerekben sem jött létre.

6)      Nemcsak a megtámadottak haltak szenvedtek tömegével, de a támadók is, sőt leginkább ők.

7)      Tulajdonképpen ez az egész ultra-őrültség egy viszonylag fejlett társadalomból (kapitalizmus), ill. egy fejlett kultúrából alakult ki. Mi minden következi ebből? Ez is egy érdekes útja az elemzésnek, de én más szempontból elemzek.

Tehát milliók agya szállt el, milliók lettek ultra-őrültek. Mivel már mondtam helytelen lenne egyes népekre ráhúzni (a japánok, a németek, a többiek is, előtte sem, utána sem voltak másoknál örültebbek).   Az emberiség követte el az ultra ürültséget.  Ráadásul nem először, igaz ekkorát még soha.

Az elsődleges ok: a rossz emberi természet (természetes ember gyengeségek, hitványságok). De hogyan lesz ezekből a nem túl veszélyesnek látszó negatív tulajdonságokból, ultra-őrültség?  Erre még visszatérek.

5. Nem árt minduntalan elképedni a háborúk borzalmain, ill. a II. világháború hatalmas mennyiségű borzalmán.

Miről is szól egy hódító háború? Lényegében a katonák gyilkolásáról - a katona által nem ismert, ártatlan emberek ezreinek, millióinak kirablásáról, munkájáénak lerombolásáról és megöléséről. Ha nincs háború ezek a legnagyobb bűnök (gyilkosság rablás, rombolás, testi sértés, nemi erőszak), egyébként jogosan már földön is nagy, pontosabban arányos büntetés jár értük. Főleg a gyilkosságért. Jogosan, mert óriási szenvedést, sérelmet okoznak, a sértettnek, és a családjának is. Viszont ha az ember azt mondja: háború, akkor az őrült ember, emberiség számára megszűnnek ezek a hatalmas bűnök - bűnök lenni.  Háborúban a katona még dicséretet is kap a bűnök elkövetéséért. Egy parancsnok akár százak, akár milliók legyilkolásáért is felelhet. De ö még erre büszke is. Őrület-nem?

Az örült ember, a hódító ember, mindenféle ürügyet kitalál (harc a nemzetért, nem vagyok gyáva, stb.) az őrültségére.  Az őrült embert többek között a keresztény embert (amely vallás hisz a másvilági igazságszolgáltatásban) még a másvilági ítélkezés sem érdekli. Itt jegyzem meg hogy a II. világháború arra is példa, hogy a keresztény, a hívő emberek 90%-a egyszerűen hazudik, a lelke mélyén egyáltalán nem hisz.

Hogy juthat el az ember sok-sok ember addig, hogy embertársát még állatnak sem nézi? Hiszen az állatok oktalan kínzása, megölése is borzalmas tett, bűn.  A háborúban az ember. az embertársat viszont simán. Ez azt jelenti, hogy a másik embert kb. egy ártalmas tetűnek, egy parazitának nézi. Azért ehhez szükséges a lélek mélyén levő kegyetlenség, és hihetetlen önzés, felsőbbrendűségi érzés, önteltség is.

A bátorság szerintem csak rossz önigazolás.  Az igazi bátorság éppen ahhoz kellene, hogy az ember megtagadja a rossz parancsot, hogy akár egyedül is, megvetés büntetés fenyegetése mellett is a becsület, az ember tiszteletének belső parancsát kövesse.

Ez tehát a háború borzalma, de nehogy azt higgyük, hogy az ember egyszer csak átváltozik gonosszá. Mondjuk úgy, az ember békeidőben, egy csendesebb, mérsékeltebb háborút folytat.

Ez tehát a háború borzalma, de nézzük meg a II. világháborúban milyen elképesztő mennyiségben jött létre.

Kb. 60 ország háborúzott, vagyis az emberiség háborúja volt.

Kb. 50 millió halott, ami azt jelenti, hogy kb. 40 millió közvetlen emberölés történt.

Inkább 50 millió a halottak száma, ha a háború okozta rossz körülmények (nyomor, éhezés, betegség, kimerültség) okán meghaltakat is beszámítjuk. Hozzátéve, hogy az ilyen lassú szenvedéses halál, több szenvedéssel jár, mint a gyors halál.

Számoljunk azonban csak 40 millió halállal, azaz emberöléssel, gyilkossággal.

Ebből legalább 15 millió, nem kényszerből nem önvédelemből történt, hanem önként kéjből.  (Főleg a hódítok öltek önként, kéjből, de azért a másik oldal sem teljesen ártatlan. A másik oldal is gyilkolt fölöslegesen, gyilkolt ártatlanokat, pusztított, kínzott, fölöslegesen.)

A haláltáborok a holokauszt is borzalmas 6 millió halott, de a Szovjetunió 20 millió halottja, (az összes veszteség közel fele) legalább annyira borzalmas. Ki kell még emelni Lengyelország 6 millió halottját is, borzalmasan magas arány.

A 15 millió ember, önként kéjből történő legyilkolása mellett szinte eltörpül a kb. 100 millió ember kirablása, értékeinek lerombolása, a több millió szándékos kínzás, ill. nemi erőszak.

A meggyilkoltak, kb. fele (kb., 20 millió) ártatlan civil, idős, nő, és gyerek volt. Kb. 5 millió gyerek közvetlen, vagy közvetett megöléséről beszélünk.

Csakhogy tudjuk, mekkora őrültséggel állunk szembe.

Talán még érdemes a hódító katonák motivációján elgondolkodni.

Ne felejtsük el, hogy a hódító katonák egy csomó kellemetlenséget, éhezést, fáradságot, a betegség, a sebesülés, sőt a halál kockázatát is vállalják. De miért is?

A kényszerített katonákat, a félelmet, ne vegyük ebbe a sorba.

A legtöbb „kényszerített” katona azért félig, vagy nagyobbrészt nem is annyira kényszerített. Ezeken kívül vannak a nyilvánvaló önkéntesek.

Nyilván van egy álságos ideológia, van egy rosszul értelmezett bátorság hősiesség, hazaszeretet, esetleg a parancsnokok iránti „hűség” a motiváció mögött.

További nyilvánvaló motiváció, a győzelem, még inkább a győzelem utáni hasznosulás. „A harc után gazdag megbecsült ember leszek.” Csak úgy megjegyzem: a gyakorlatban szinte soha nem jött be, a hódító katonák eme elképzelése.

A legerősebb motiváció azonban az időnkénti hatalmi, a felsőbbrendűségi érzés, átérzése. Amikor a hódító katona a lóhátról, vagy a tankjáról végignéz a ligázott tájon, a háttérben csak néhány hangyaszerű leigázott ember lézeng, az egyesek, ill. sokak számára felettébb boldogító érzés. Megjegyzem békében is van ilyen motiváció, pl. egyes, (de sok) főnök, ill. hivatalnok determinált, rejtett célja a hatalmaskodás, a felsőbbrendűség átérzése.