Absztraktok

1832-ben Modenában megjelent egy különös jelentőséggel bíró könyv, melynek címe Alcune notizie sull'Ungheria (Néhány tudósítás Magyarországról). Szerzője Luigi Forni gróf, aki az előszóban közli, hogy a kötetet 1829-ben állította össze, mikor magyar földön tartózkodott és belefoglalta mindazokat az értesüléseket, amelyekről helyben szerzett tudomást, híres kortárs szerzők munkái révén. Mivel 1806-ban született és a jó hírű Estei Katonai Akadémia és Nemesi Kollégiumba (Collegio dei Nobili e dell’Accademia Nobile Militare Estense) járt, Forni ekkorra már szilárd és kiérlelt műveltségre tett szert. Amint a Modenai Állami Levéltárban található családi archívum számos kéziratából kiderül, élénk tudásvággyal és éles megfigyelőképességgel volt megáldva az utazásai során általa meglátogatott helyek földrajzi-antropológiai és szociokulturális vonatkozásainak tekintetében, amint ezt ékesen bizonyította a későbbiekben a IV. és V. Habsburg-Estei Ferenc főhercegek melletti tanácsadói szerepkörében. A családtagjaival, főként fivérével, Giuseppével folytatott levelezéséből megtudható, hogy 1827 nyarán a katonai pályára küldött ifjú gróf a Pozsony közelében lévő Pösingre (Bazin, Pozsony vm.) költözött. Ferdinánd herceg 4. hadtestének kadétját két év múlva a bajor király 2. hadtestének főhadnagyává léptették elő a nagykanizsai körletben. Az ezt követő Balaton környéki kvártélyok (S.Georgen, Draskovetz, Kanizsa) Forni számára lehetőséget nyújtottak a Magyar Királyság sokszínű valóságának megismerésére, melyen igencsak elcsodálkozott, főleg a sok nemzetiség egymás mellett élésén, ahol mindegyiknek megvan a maga sajátos egyedi jellege, s mindez annyira lenyűgözte, hogy mélységes kötődés alakult ki benne ehhez a vidékhez. Ennek ékes példája a fent említett, több mint száz oldalas könyv, melyben egy elbűvölő magyar föld képe rajzolódik ki. Vizsgálatai a földesurak falvaira és kastélyaira összpontosítanak, a történelem során felhalmozott tapasztalatokra a kultúra, az oktatás, az utak és a mezőgazdaság, a viseletek, a szórakozás és a babonák területén, továbbá foglalkoznak a politika, a gazdaság és a pénzügy kérdéseivel. Majd’ húsz évvel később, 1845 júliusában Luigi Forni, Bécsben, IV. Ferenc kíséretében engedélyt kapott néhány napos eltávozásra, hogy meglátogassa Pest-Budát, amelyet személyesen még nem ismert. Gőzhajón utazott a Dunán, az utazás látványosságairól jegyzeteket és illusztrációkat készített a feleségének, Misinának írt levelekhez, bemutatta a Duna által elválasztott két város eltérő valóságát: az egyiket a dombokra épült királyi városi múltjával, a másikat a megélénkült ipari fejlődésével. Az 1848-as forradalom kitörésével az a szál, amely Forni grófot Magyarországhoz kötötte, ismét megpendült azzal a céllal, hogy a már megismert legjelentősebb történeti-antropológiai jellemzőit még szélesebb körben elterjessze. Számos kézirata maradt fönn, ami bizonyítja, hogyan készítette el Delle popolazioni che abitano l’Ungheria e la Transilvania (A Magyarországon és Erdélyben élő lakosságról) című tanulmányát, mely a hercegség folyóirata, az Il Messaggere. Foglio di Modena című lap kiadásában látott napvilágot. Három kiadás mellékletében (november 27-én, december 4-én és 11-én) jelent meg, viszont a „folytatása következik” megjegyzés ellenére több részt nem közöltek, feltehetően a bizonytalan politikai helyzetre tekintettel erősödő cenzúra miatt.

Előadásunk bemutatja az itáliai humanizmus egyik főszereplőjét, aki egyúttal a Hunyadi Mátyás udvarában tevékenykedő egyik legjelentősebb gondolkodó volt azok között, akik az itáliai humanista hagyományt átplántálták a magyar királyi udvarba a reneszánsz fénykorának számító korszakában. Galeottót két szinten is „határ nélkülinek” nevezhetjük: elsősorban a főként észak-itáliai fejedelmi udvarok és kulturális központok közti vándorlása miatt, melynek során különös jelentősége volt a Ferrarában és Bolognában való tartózkodásának az egyetemi stúdiumok elismert mestereként. De „határok nélkülinek” tekinthető a humanistaként és tudósként véghezvitt rendkívül eredeti életműve is, ugyanis bátran mozgott a tudományterületek, ismeretek, kultúrák között, ezekben széles műveltséggel és valódi tudásvággyal mélyült el és nem félt szokatlan vagy akár felderítetlen területekre is merészkedni. Irodalmárként, a klasszikus kultúra tapasztalt szakértőjeként, tudósként, filozófusként és teológusként nyitott volt a héber és arab nyelv felé, támogatta a vallások szükséges konvergenciáját az egyetlen igazság keresésének irányában, az egyetemes megbékélés érdekében, amiben egyetértettek vele más fontos személyiségek is, mint például Pico della Mirandola. A Galeottóról szóló kutatások megérdemelnek egy friss lendületet, hogy immár valóban mélyre hatóan tudjuk tanulmányozni az olasz és a magyar reneszánsz egyik legmerészebb és legeredetibb személyiségét.

Az eltűnt Corvinák története hosszú és vitákkal övezett. Nyomukat a világban mindenfelé követték, olyannyira, hogy Hunyadi Mátyás rendkívüli könyvtárának jelentős részét sikerült virtuálisan újjáteremteni. Az Este-családhoz került kódexeknek meglehetősen egyenes és egyszerű volt az útja, miután II. Alfonz herceg ügyintézőjén, Girolamo Falettin keresztül vásárolta meg egy tételben Velencében. Noha az egykori 17 iniciáléból mára 15 maradt, a közönség jól ismerheti, hiszen a 2002-es modenai kiállításon is szerepeltek, csakúgy, mint a vonatkozó katalógusban. Most új megközelítésben újra vizsgálat tárgyává válnak.

Az Esték és Magyarország évszázados kapcsolatai a Habsburg-Estei-ház idején is folytatódtak, amely 1771-ben Habsburg-Lotharingiai Ferdinánd és Estei Mária Beatrix, III. Ercole herceg lányának és így a Modenai Állam örökösének esküvőjével jött létre.

Katonai szempontból meg kell jegyezni, hogy Habsburg-Estei Ferenc Ferdinánd (*Modena, 1819; Modena hercege V. Ferenc néven, 1846–1859; †1875) több, mint negyven éven át, 1834-től haláláig a Pest-Budán toborzott 32. gyalogezred parancsnoki tisztét töltötte be. A fejedelem mindig kapcsolatban maradt „saját” ezredével, amely becsülettel helytállt az 1848–49-es és 1859-es hadjáratokban Itáliában és 1866-ban Csehországban. A Modenai Állami Levéltár nyilvántartásai tanúsítják az V. Ferenc, mint a Harminckettesek parancsnoka tevékenységére vonatkozó iratok egykori meglétét, ám azok mára nem fellelhetőek. V. Ferenc nagybátyja, Habsburg-Estei Ferdinánd főherceg (1781–1850) egy hasonlóképpen Magyarországon toborzott, viszont lovas alakulat parancsnoka volt, a 3. huszárezredé. A főherceg igen fiatalon belépett az osztrák hadseregbe, 1836-ra elérte a Feldmarschall rangot. Ferdinánd, aki folyékonyan beszélt magyarul, számos megbízatása közül fontos kiemelni, hogy ő volt a magyarországi hadak főparancsnoka és Erdély kommisszáriusa. Magyar egyenruhában ábrázolták azon az 1855-ben felavatott szobrán is, amely ma is megcsodálható Modenában, az Esték temetőkápolnájának előterében. V. Ferenc egy másik nagybátyjának, Habsburg-Estei Miksa főhercegnek (1782–1863) is akadt dolga a magyarokkal, többek közt őt bízták meg 1809-ben az erdélyi inszurrekció megszervezésével. A Habsburg-Esték szolgálatukba fogadtak az osztrák hadseregből érkező magyar katonákat is, például Nicola Romayt és Giovani Pisztoryt. Ugyanakkor a Habsburg-Este sereg feloszlatása (1863. szeptember) után került néhány modenai tiszt magyar ezredekbe, sőt magyarországi laktanyákba.

A katonai területen kívül az Este-ház és Magyarország kapcsolatai a 18–19. században egyházi és dinasztikus jelleget is öltöttek. Ami a magyar egyházzal kialakított kapcsolatokat illeti, Habsburg-Estei Károly Ambrus érseket kell megemlíteni (1785–1809), aki Ferdinánd főherceg és Mária Beatrix gyermeke volt. Az itáliai francia megszállás idején a Habsburg-Esték Bécsbe kényszerültek visszavonulni. Az osztrák udvarban jelentős támogatásban részesültek Mária Ludovika, Károly Ambrus lánytestvérének I. Ferenc császárral kötött házassága miatt. Ennek keretében a fiatal főpapot, aki már Vác püspöke volt, Esztergom érsekévé választották. 1808. júliusában iktatták be az egri, győri és szombathelyi püspökök. Esztergomon kívül magyarországi jelenlétének vannak nyomai Tatán és Szerencsen is. Tatán is halt meg 1809-ben, Bécs francia megszállásának idején. Ebben a szükséghelyzetben a Habsburg-Esték Kelet-Magyarországon leltek menedéket (Mária Beatrix Nagyváradon, Mária Ludovika császárné Egerben). A modenai hercegek egyébként is birtokosok voltak az 1700-as évek első felétől, amikor a Habsburgoktól megkapták Arad és Jenő területét. Az aradi uradalom története jól dokumentált az Este-levéltár anyagában. Ehhez kapcsolódott a 19. században Sárvár birtoka, amely még a 20. században is a Habsburg-Estékhez tartozott, tekintve, hogy éppen itt halt meg Wittelsbach III. Lajos volt bajor király, Habsburg-Estei Mária Terézia férje, aki az utolsó modenai herceg unokája volt.

1726. november 27.: VI. Károly császár a valódi feudális invesztitúra gesztusával nevezte ki Arad és Jenő óriási birtokainak megbízottjává hűséges vazallusát, Rinaldót, Modena hercegét, "cum iure regio, iure patronatus et iure gladii". E fontos vállalkozás mögött az Esték türelmes és bölcs diplomáciai gyakorlata húzódik meg, ami elsősorban a spanyol örökösödési háborúban elszenvedett veszteségek kárpótlását célozta, különös tekintettel az 1704-ben elpusztított Brescello erődjére, valamint Comacchio elvesztésére, amelyet a császári erők foglaltak el tizenhét évre, majd a pápai államé lett 1725-ben. E diplomáciai siker kieszközlője a bécsi udvarban élő Este-miniszter, Giuliano Sabbatini volt, aki káprázatos politikai karrierjét ezekben az években kezdte. A frignanói Fananóból származó diplomata belépve a piarista rendbe, első megbízatásai között az Este-uralkodó kényes és bizalmi ügyei szerepeltek. Hamarosan miniszterré, majd állami tanácsossá nevezték ki, hogy képviselje az Este-ház érdekeit a legjelentősebb európai udvarokban, Bécsben, Párizsban, Drezdában és Torinóban. Arad és Jenő megszerzésének következtében Sabbatini püspök vezető szerephez jutott, amint azt L.A. Muratori Antichità Estensi című munkájában kiemeli. A császári dekrétumot követően 1727-ben Giuliano Sabbatini elfoglalja a magyarországi területeket az Este-uralkodó nevében. Értékes szolgálataiért cserébe Apollonia püspökévé és Carpi főesperesévé nevezték ki 1726-ban. A Sabbatinik családi levéltárának dokumentumai között, amely a Modenai Állami Levéltár részét képezi, L.A Muratori levelezéséből illetve az Esték titkos levéltárának követi levelezéseket tartalmazó fondjának titkosított küldeményei között több vonatkozó dokumentum található Sabbatini tevékenységével kapcsolatban, amely kutatásra érdemes.

A hercegi kormányzat bukásának másnapján Nyáry Albert báró az elsők között tanulmányozza az Este-magánlevéltár nem sokkal azelőtt nyilvánossá vált dokumentumait. Ezt a kutatói tevékenységet két történelmi-genealógiai tárgyú kisnyomtatvány kiadása koronázza meg, melyek egy különleges jogi eset kiindulópontjává válnak: Auguste Crouy-Chanel V. Ferencre hivatkozva formál igényt a modenai hercegi címre. Az, ami első ránézésre alig tűnhet csak többnek egy bizarr és jogi alapot nélkülöző vitánál, visszahelyeződik abba a közegbe, ahonnan származik: az eltérő mértékben engedelmes és más-más ideológiai beállítottságú magyar emigráns körökbe és szabadkőműves páholyokba, és egy olyan szerteágazó – rejtélyes – nemzetközi politikai titok felfedésével ér véget, ami csapást mérhet Ausztriára és a Habsburg-házra.

Aragóniai Beatrixot (1457-1508) a közvélekedés a kortársak véleményére alapozva a legnagyobb befolyással bíró magyar királynék között emlegeti. A magyar történeti kutatások egészen a közelmúltig hitelt adtak eme vélekedésnek. Jelen előadásomban Beatrix érdekérvényesítő képességét vizsgálom levéltári források alapján. Tevékenységének azon elemeit veszem sorra, amikor megfelelt a feléje támasztott elvárásoknak, és szembe állítom normaszegő tetteivel; eredményességét vetem össze a magáról kommunikált képpel. Ezek alapján kijelenthető, hogy leveleiben sokkal nagyobb befolyást tulajdonított magának, mint ami kimutatható a konkrét események elemzése során. Az 1480-as évek elejéig jelentős magyarországi belpolitikai hatalom híján családja dinasztikus érdekeit szem előtt tartva igyekezett pozícióit megerősíteni. A gyermektelensége folytán előtérbe kerülő Corvin János trónöröklése jelentett a számára olyan veszélyt, amely miatt változtatott politikáján. Noha Ippolito d’Este esztergomi érseki kinevezése volt az egyetlen olyan eset, amikor Beatrix befolyása férjére nemcsak bizonyítható, hanem eredményes is volt, a királyné helyzetén már vajmi keveset változtatott. A személyes problémáinak előtérbe kerülése, érzelmi bevonódása kor szokásaival merőben ellentétes volt a magyar udvarban, és ezzel vonta magára a kortársak és az utókor negatív ítéletét nemcsak nehéz természetét illetően, hanem vélt befolyását is visszavetítették a királlyal történt első találkozásáig. A források alapján elmondható, hogy Beatrix hatalma és befolyása – látványos külföldi megnyilvánulásai ellenére – csakis férje akaratának függvénye volt.

Az újabb kutatások szükségessé tették, hogy az Estei Hippolit körüli személyi állomány kérdését ismét napirendre tűzzük, hogy minél részletesebb képet alkothassunk az egyes életpályák alakulásáról. A vizsgálat során két irányból közelítünk a témához: Neumann Tibor a magyar nemesekkel foglalkozik, míg jelen előadás az itáliai állomány kérdését veszi szemügyre. Az esztergomi érseki udvartartás Aragóniai Beatrix és nővére, Eleonora kompromisszumának eredménye. Olasz tagjai nem csupán a Ferrarából érkezőket jelentették, hanem előfordultak a királyné által delegált személyek, illetve származhattak az előző érsek, Aragóniai János – jellemzően Nápoly környéki – emberei közül is, akik jelenléte szintén a királyné szándékát tükrözte. A számos forrás (számadáskönyvek, követutasítások és -jelentések stb.) közt kiemelten kezeljük azokat a tervezeteket, amelyek az érsek első magyarországi útját megelőző év során (1486/87) keletkeztek. Ezek közül egy a magyar kíséret tagjait tartalmazza, hat listapáron pedig az Esztergomban maradók, valamint a Ferrarába visszatérők névsorának, jegyzetekkel, áthúzásokkal, kiegészítésekkel tarkított verzióit találjuk, mielőtt Beltrame Costabili kormányzó a végső utasításon szereplő lajstromot megkapta volna. A latolgatások eredményét azonban a valóság még ennél is tovább formálta.

Taddeo Lardi egy hosszabb megszakítással huszonöt éven keresztül szolgálta Magyarországon az Este dinasztia tagjait (1487 – 1512). Több mint hetven innen datált, ma a Modenai Állami Levéltárban őrzött levelében a kor fontos eseményei (az új királyné érkezése, a törökellenes háború) mellett megörökíti Esztergom, Buda és Eger hétköznapjait. Az előadás a levelek készülő kiadása kapcsán számol be a Kassán eltemetett Lardi nyelvéről, stílusáról, szerepéről, személyiségéről és néhány levél tartalmáról.

A Modenai Állami Levéltár és a magyar kutatók közötti együttműködés kezdete összekapcsolódik a Risorgimento alatti informális olasz-magyar kapcsolatok történetével. Mint köztudott, Garibaldi seregében számos magyar harcolt, a születőfélben lévő Olaszország pedig az 1848-49-es szabadságharcot követően számos emigránsnak adott otthont. Közéjük tartozott Nyáry Albert báró (1828-1886), köztársaságpárti aktivista, a márciusi ifjak egyike, a nápolyi hadjárat résztvevője, aki az 1860-as években első magyarként látogatott el olasz levéltárakba. Az általa készített kéziratos másolatok jelentik a máig tartó forrásfeltáró projektek első lépését, Nyáry munkássága azonban nem csak emiatt jelentős. Hazatérését követően felhagyott a politizálással, és minden erejét a magyar tudományos élet megszervezésére összpontosította; részt vett tudományos társaságok alapításában és folyóiratok szerkesztésében. Az 1870-es években került a látókörébe Magyarországon addig kevéssé művelt heraldika, a fő művének tekintett A heraldika vezérfonala című monográfiája az ilyenirányú későbbi kutatások kiindulópontjává vált.

A 16-17. században a Magyar Királyság területe a keresztény Európa és a muszlim világot megtestesítő Oszmán Birodalom közötti küzdelem egyik hadszínterének számított. Tömegesen özönlöttek ide a kontinens minden részéről az újra feléledő lovagi eszmények miatt az önkéntesek, illetve a Habsburg Birodalom is szolgálatába felfogadott harcban járatos külhoni hadvezéreket és fegyverforgatókat. Előadásomban az Itáliából a magyarországi hadszíntérre a tizenöt éves háború idején (1591–1606) érkezett hadak szervezetét szeretném két részre osztva bemutatni. Egyrészt beszélnék a pápai segélyhadakról, amelyek az említett küzdelem időszakában három alkalommal is (1595-ben, 1597-ben és 1601-ben) is megfordultak a Magyar Királyság területén. Másrészt Germanico Strassoldo és Alessandro Ridolfi példáján keresztül azt is, hogyan fogadtak fel itáliaiakat a Habsburg uralkodó megbízása alapján.

Az elmúlt években különböző spanyolországi gyűjteményekben végzett kutatásaim során a madridi Nemzeti Történeti Levéltár valenciai eredetű iratai között, majd utóbb Péterfi Bence kollégám segítségével a Simancasi Levéltár anyagából sikerült olyan okleveles anyagot feltárni, ami Aragóniai Beatrix hagyatékával hozható összefüggésbe. A 19. század végén Madridba került forrásokkal kapcsolatban feltételezhető, hogy a Beatrix személyéhez kapcsolódó oklevelek egykor hagyatékának részét képezték, amelyek valószínűsíthetően unokaöccse, Aragóniai Ferdinánd calabriai herceg (1488–1550) könyvtárába kerülve maradtak fent. Az előadás során célunk a források bemutatása, az oklevelek eredetével kapcsolatos kérdések ismertetése, illetve az 1474–1476 közötti szövetségesi, illetve házassági szerződést kísérő tárgyalásokra vonatkozó információk rövid összefoglalása.

Az új források közül, amiket előadásomban be kívánok mutatni, az egyik oklevél az Aragóniai Ferdinánd (Ferrante) nápolyi uralkodó, majd utóbb Hunyadi Mátyás által, 1476 decemberében Budán megerősített házassági szerződés egy másolati példánya, ami magában foglalja Beatrix tételes hozományjegyzékét – a korábban, más forrásból nem ismert jegyzék az, ami a kutatás számára valószínűleg a leginkább figyelemre méltóvá teszi az okleveles anyagot.

1486 augusztusában a Pozsonyban tartózkodó ferrarai követ, beszámolva Estei Hippolit esztergomi érsek jövőbeni magyarországi udvartartásának szervezéséről, idézi a kis érsek nagynénje, Beatrix királyné szavait: „amikor majd Hippolit kilovagol, olyan kísérete lesz, mint kevés úrnak Itáliában”. A követ említi azt a magyar királyi pár által összeállított listát is, amelyet annak bizonyítására küldenek Ferrarába, hogy a kíséret csupa báróból és nemesből áll majd. A lista szerencsésen fent is maradt, így előadásom elején, bemutatva a tervezett udvartartást, és megvizsgálva, nem túlzott-e Beatrix, annak meghatározására teszek kísérletet, milyen szempontok szerint és persze kiknek a szándékai szerint állították össze a névsort. Előadásom második felében azzal foglalkozom, mi valósult meg az elképzelésekből: Hippolit ugyanis a tervezetthez képest egy évvel később érkezett Magyarországra, és magától értetődő, hogy az eltelt idő az udvartartás személyi összetételében is meglátszik. Vajon sikerült-e ugyanolyan előkelő személyeket találni az érsek kíséretébe? Végezetül röviden bemutatom azokat a tendenciaszerű változásokat, amelyek Hippolit kíséretének magyar tagjai körében az 1487 utáni esztendőkben mutathatók ki, és megvizsgálom, milyen kapcsolatok tapinthatók ki a királyi és érseki udvar személyi állománya között. Hippolit magyar kíséretének vizsgálata egy Kuffart Hajnalkával közösen zajló, az érsek magyarországi udvarának megszervezésére vonatkozó kutatáshoz kapcsolódik.

Giovanni Maria Parenti 1486-ban Cesare Valentini ferrarai hercegi követ kíséretében Esztergomba érkezvén a következőképpen kommentálta útibeszámolójában a magyar érseki székhelyen látottakat: "Ha etiam tante reliquie che è cosa stupenda brazzi d’arzente e d’oro, cristalli ce è tal calice che vale più de 1000 ducati ce son pianete col resto da cantar messa in pontificale cariche de perle tanto argente non ha Milano, Cremona ne Ferrara insieme. Io non ne potria dir tanto che più non ne fusse vale innumerabile migliara de ducati." Az előadás a fenti kiadatlan írott forrás sorain elgondolkodva, kísérletet tesz az esztergomi kincstár liturgikus textileinek tipológiai elemzésére, részben a meglévő kincstárleltárak, részben a rendelkezésre álló öltözékek alapján. A gyönggyel gazdagon díszített domborúhímzéses-, illetve a lazúrhímzéssel dekorált miseruhák és textilek jelenlétét a magyarországi kincstárleltárak szókészletében fellelhető kifejezések összefüggésében is megvizsgáljuk.