Szirmai Gergely, teljes nevén Szirmai Gergely András, becézve csak Szirmai, vagy Gergő - embere válogatja - a Hollywood Hírügynökség házigazdája. A Cérnagyár 2.0 megalakulásakor csatlakozott a méltán híres magyar filmkritikus, vlogger, no meg streamer is. Minden egyes videója hemzseg a humortól, mely a kritikai életben nem igazán megszokott.
📍: Stúdiója a Cérnagyár épületének földszintjén helyezkedik el.
🐶: Nudli
Gyors ugrás a fejezetekhez:
Szirmai Gergely munkássága a filmkritikákra irányul, mesteri módon, humorba csomagolva, minden egyes videóban arra törekszik, hogy a nézőt a videó végéig a képernyőre szegezze. Ezt hirtelen, humoros mondatokkal, beszólásokkal, körmönfont, változatos szóhasználattal, filmes idézetetekkel, mókás, gyakori vágásokkal valósítja meg.
Mivel a csatorna témája homogén, ezért arra törekedtem, hogy az életvonalat a stúdió korszakok, a videók introi, új sorozatok indulása, valamint Gergő stílusjegyeinek változásai adják.
Úgyhogy nincs is más Hölgyeim és Uraim, szemeket a képernyőre szegezni, ez itt a Hollywood Hírügynökség ismertetője!
Gergő első, pilot videóját 2011 májusának elején tette közzé. Ezen videóban pilot rész révén még nem látszott a kék függöny. Az ezt követő videóval hivatalosan is, egy teszt keretében jöttek az új videók. Ekkor még friss hús volt: nagy haj, természetesen szakáll nélkül. A csatorna introja még leginkább diavetítés volt, viszont nem volt minden videó elején. A sokáig meghatározó intro ebben a videóban lett látható, de a korszak során több al változata is előfordult. 2011 június utolsó napjaiban közzé teszi Évzáró értékelő videóját, amiben a csatorna jövőjét vázolta fel: Gergő elhatározta, hogy ezen teszt adásos sorozat után kicsit rápihen. A vizsgaidőszak végégig tartó videók elnyerték a nézők tetszését, sőt az új videók hosszabbak, mélyebbek is lesznek. És naná, lettek is. Ezután augusztus végén jelentkezett a 2. szezon kezdetét bejelentő videóval. Ettől kezdve változó gyakorisággal, egy hónapban több kritikával, értékelővel, előzetes elemző videóval jelentkezett Gergő, helyzetjelentő videókkal megspékelve. Első máig méltán híres kritikáját az Alkonyattal kapcsolatban mondta el, amit a film további részei követtek. 2011 december elején indult el a Feketén Fehéren sorozat. Ezt követte a Karácsonyi Vlog és a 2011-es összefoglaló.
2012 elejétől egy átmenti korszak volt a stúdió tekintetében. Ekkortájt indult el a Bakik és Kimaradt jelenetek is. Nem volt állandó helyszín. Hol egy pinceszerű helyen beszélt Gergő, hol a prototípus, függöny nélküli stúdióban kerültek felvételre a részek. Ekkor a videók introja is eléggé sokrétűek voltak. Az Arany Kecske is ekkor kezdődött el, ami minden éveben az év első felében, tél végén, tavasszal kerül "megrendezésre". Viszont az év közepén jött a bejelentés: jöttek a pólók. Rá nem sokkal egy új, közösségépítő, kommentekre reagálós sorozat indult Komment Kedd címmel. Ezt követően egységesített lett a videók kezdete, filmtekercs dizájnra épített intro volt.
2013-ra ugrunk, ekkor március közepén jelent meg egy saját készítésű rövidfilm. 2013 májusában lett a csatorna 2 éves, de ez különösebb matek nélkül is tudvalevő, ha mondjuk 3-ből kivonunk 1-et. Júniusban indult el a Puzsér Vs Szirmai sorozat is néhány egymást követő résszel. Ezután akadozásnak indult a Hírügynökség, elfogyott a gépzsír, vagyis az idő. Majd szeptember 7-én jött a Felébredés! című videóval.
Bizony, 2013 őszén láthattunk elsőleg a sokáig meghatározó hátteret. November végén bejelentésre kerül 2x30 perces fellépése. 2013 decemberiben látott napvilágot a régi, noir beütésű filmtekercses, szemcsés intro a kukkeres Holddal és a Hollywood felirattal.
2014 februárjában a csatorna már 150.000 feliratkozóval büszkélkedhetett, ennek apropóján a Fuss Forrest, Fuss című filmet vette górcső alá. Augusztus végén megjelent Ez A Hollywood Hírügynökség!!! videója konkrétan lefedi az egész csatorna felépítését és előadásmódját, gyors vágásokkal az előző évek setupját is megpillanthatjuk.
2015 májusában a Hogyan készül a Hírügynökség videójával megmutatta a színfalak mögött zajló munkákat. Gergő ekkor már kicsit szakállasodott. de kordában tartotta arc szőrzetét. Mint írtam az elején, csak az érdekesebb, újdonságnak ható részeket írom le, remélem olvastad az elején. :) Természetesen eközben rengeteg kritikával, elemzős videót hozott Gergő rendszeresen. Ezentúl Szirmai többször is kiutazott külföldre a premierek vetítésére és a színészekkel való találkozáshoz. Valamint az év végén indította el utazós vlog csatornáját is, AFK Légió címmel, amit majd megint szépen le lehet majd nyitni a megtekintéshez. :)
2017 májusában ünnepelte a csatorna a 6. szülinapját. Ezt követően az a régi, megszokott fekete-fehér intro fokozatosan kivezetésre került. Ez év őszén volt egy horrorsz is, és ekkor már a jelenleg is látható videó intro volt látható, a megszokott háttérzenével. "Kezdjük már el!" kezdetűre célzok, ha ezen információmennyiség nem lett volna elég, amit az előző mondatban olvashattál.
2018-ban is rendszeresen jöttek kritikák, még mindig a könyvespolc háttér volt, viszont már látszódtak a változás jelei, Gergő haja erősen ritkulásnak indult. Karácsonyi videójában feltűnik kutyusa, Nudli is.
2019-ben is jöttek a kritikai videók, változatlan nőzőt a képernyőre tapasztó módszerekkel, de nagyon ritkásan.
2020-ban begyűrűzött a járvány, a videók jellemzően hangalámondással készültek, stúdió jelentek száma kevés volt. De voltak, kék hátterű, mikrofonba beszélős kritikák is. Olyan, mint a zöld háttér, csak ez kék, és ugyanarra jó, mint a zöld: tetszőleges tartalmak bevágására az utómunka során.
2021-ben Gergő kopaszodása már egyre jobban látszódott, valamint egyes videókban egy rendezettebb könyves szekrényt láthattunk.
Ezen korszak 2021 nyarán kezdődött, és hamar véget is ért.
2021 októberétől ismét e már megszokottnak mondható bútordarab volt a videók háttereként, telis-tele, na mivel... könyvekkel, meg egyéb díszítő elemekkel.
2022-ben Gergő, a szakavatott filmkritikus tonnaszámra töltötte fel a videókat, miközben baseball sapkát, vagy kapucnit viselt, a szekrény még a régi volt. Ezen év nyár folyamán kezdett Gergő streaming videókat készíteni a Twitch-re, amit VOD formájában a Bölcsész Klub csatornára tölt fel.
Ezen korszak is egy ideig átmenet képzett a csatorna arculatában 2023 nyarának második felében, Szirmai Úr pedig mindvégig különböző sapkákat viselt a videók forgatásakor.
Ezen időszak 2023 nyarának végétől volt jellemző, a fejfedő változatlan maradt, és a videók mennyisége is toppon volt.
Ebben az éveben Szirmai jellemzően 2021-es berendezett hátteret használta kritikái elmondására. A sapka is mindvégig vele volt.
2024 második fele ismét a fekete könyvesszekrényről szólt a kritikák megfogalmazása során, majd ősszel Szirmai is csatlakozott a Cérnagyár 2.0 közösségéhez, de ekkor még látható jelek nélkül.
A 2025 Arany Kecske videó elején láthattuk a még üres, új Cérnagyáros stúdióját, de a további jelenetek a megszokott helyen kerültek felvételre.
2025 március végén az alábbi videóban már a kész, Cérnagyáros stúdióból köszönhetett nekünk Gergő.
Gergőnek a háttere 2025 májusának végén gyökeres átalakulásokon ment leresztül, a domináns fehér fal helyett, immáron a domináns kék fal látható, amit alulról hullámminták tesznek meg inkább látványosabbá, valamit e hullámok mögül hangulatvilágítás is adható. Mindezek felett, szó szerint felett, - felemelő ugye? - láthatóak a dizájnos gördeszkák, amik Gergő egyik másik híres tevékenységére utal, ugyanis imád gördeszkázni. Ezen gördeszkákat az utazásai során meglátogatott országokból szerezte. A gördeszkás oldal mellett különböző figurák foglalnak helyet a szekrény polcain. Jelenleg is ilyen a stúdió beállítása. Az év végén megjelent a BlackSpoton Totem Turbék pólója és pulcsija.
2026 tavaszának kezdetén új videók jelentek meg: március elején a Törőcsik Franciskáról szóló, a hónap végén pedig - a szokásos időben - publikálásra került a 2026-os Arany Kecske is, mely érdekessége, hogy ezen videót már nem Gergő vágta, hanem egy Roli nevű vágó. Ezen Arany Kecske rész még az eddigiknél is pörgősebb vágásokat hozott az új vágó munkája által. Ezennel egy új korszak kezdődött a csatornán: ugyanis, ha Gergő éppen elutazott, pl. most Kubára, akkor sem áll a csatorna, mert az új - névrokon - vágó a felvett anyagokat szépen kész produktummá tudja varázsolni, Gergő vágói munkája nélkül is.
Mint láthattuk, az egyes korszakok a csatorna életében mindig hoztak fejlődést. Hol a stúdióban, a videó introban, kamera minőségében, mikrofon hangzásában, a videó felépítésében... Vagyis Gergő folyamatosan törekedett a minőségi kritikai és egyéb tartalmak biztosítására.
Jelenleg: Új videó jelent meg a főcsatornán, és a többin is aktív Gergő.
UI: Ne menjenek el messzire a kedves nézők, mert a reklám - milyen reklám, ez egy hirdetésmentes oldal!? - után folytatjuk!
Ezen csatorna Szirmai Gergely utazós, vlogos csatornája, mely 2015 decemberében startolt el. Azóta nagyon népes követőtábora lett.
Ha nincs Hírügynökég, az nagy valószínűséggel azért van, mert Gergő épp ide készít tartalmakat az utazásairól.
Mivel a csatorna tematikája itt is szűken be van határolva: utazások, így csak a több részes, vagy érdekesebb, hosszabb utazásokat fogom felsorolni. Egyéb esetben pedig pá, lesd meg a lejátszási listát, mert Gergő mindent szépen csokorba gyűjtött itt.
Gördeszkás oktatóanyagai: itt
Na lássuk a felsorolást, időrendi sorrendben (melyik évben mi jelent meg), úgyis kevés felsorolás van az oldalamon :D
Vietnámi utazós sorozat (2016)
Fülöp-szigetekről szóló sorozat (2016)
Na jó, itt van Vegas is (2016)
Moszkvától Pekingig sorozat (2016) | Ezen sorozat első részétől vált láthatóvá az azóta is ütős csatorna intro.
Gördeszkázás Barcelonában (2016)
Budapesti nyaralási tippek 1. (2016)
Seychelles-szigetekről szóló sorozat (2016)
Indiai kiruccanás (2017)
Az indiai kiruccanás alfejezete: Nepál (2017)
Kilimanjaro felfedezése sorozat (2018)
Erdély bemutatása (2018)
Húsvét Sziget minisorozat (2019)
Japán utazós sorozat (2019 - 2020)
New York felfedezése sorozat (2021)
Olaszországi látogatás sorozat (2021)
Borneo meglátogatása sorozat (2022 - 2023)
Sri Lanka felfedezése sorozat (2024)
Tunéziai kihívás (2024)
Zanzibár minisorozat (2025)
Annapurna minisorozat (2025)
Az Északi Fény Földje minisorozat (2025)
Kubai sorozat (2026)
Lord Szirmai VOD csatornája, a Twitch streamek ide kerülnek (megvágva) feltöltésre. A csatorna 2022-től üzemel.
Beszélgetős, reagálós, közösségépítős, véleményezős, játszós, kulisszák mögötti videók lelhetőek fel ezen csatornán.
A VOD csatorna sorozatai: Lejátszási listák
Reakciók
IRL (kulisszák mögött)
BölcsészNews
Vágott Gameplayek
Epic Gamer Boy Stream
FilmHírStream
Smart Stream
Speciális Adások
Cameók
Tier Listák
Kert Stream