Az ókori bútorokról szóló leírás az adott civilizáció fejlettségi szintjét, anyagi lehetőségeit és kulturális szokásait tükrözi. A fennmaradt tárgyak és ábrázolások alapján az ókori Egyiptom, Görögország és Róma bútorai között jelentős különbségek és fejlődési szakaszok figyelhetők meg.

Ókori Egyiptom

Az ókori Egyiptom bútorairól a sivatagi száraz éghajlatnak köszönhetően viszonylag sok lelet maradt fenn, különösen a sírokban talált gazdag mellékletek (például Tutanhamon fáraó sírja) és a falfestmények alapján.

Alapanyagok: Egyiptom fában szegény terület volt, ezért a jó minőségű fát, például a cédrust, Libanonból importálták. Gyakran használtak még datolyapálmát és akáciát is.

Főbb bútortípusok:

Székek/trónok: Különféle székek, amelyek státuszszimbólumok voltak. Az egyszerűbb sámliktól a gazdagon díszített, karfás trónokig terjedtek, gyakran állatfigurás lábakkal (oroszlánlábak).

Ágyak: Általában fa keretből álltak, amelyeket hevederekkel vagy kötelekkel fontak be. A fejtámasz gyakran félhold alakú fadarab volt, nem pedig párna.

Ládák: A szekrényeket még nem ismerték, a ruhákat, ékszereket és egyéb tárgyakat ládákban tárolták.

Díszítés: Jellemző volt a faragás, berakás (elefántcsont, ébenfa), aranyozás és festés.

Ókori Görögország

A görög bútorművészetet az egyszerűség és az arányok harmóniája jellemezte. Bár kevés eredeti darab maradt fenn, a vázákon és domborműveken látható ábrázolások részletes képet adnak.

Alapanyagok: Főként ciprus, tölgy, olajfa és buxusfát használtak. Szerették a különböző fafajták együttes alkalmazásával elérhető színhatásokat.

Főbb bútortípusok:

Klismos: Jellegzetes, ívelt háttámlájú és hajlított lábú szék, amely a görög formatervezés egyik legismertebb példája.

Kliné: Egyfajta fekvő- vagy étkezőágy, amelyen fekve fogyasztották el az ételt a szimpóziumok (lakomák) alkalmával.

Diphros: Egyszerű, négylábú sámli, gyakran összecsukható változatban is.

Díszítés: A hangsúly a formai megoldásokon volt, a díszítés visszafogottabb, gyakran építészeti elemeket (pl. oszlopfőket) idéző faragásokkal.

Ókori Róma

A római bútorok erősen támaszkodtak a görög hagyományokra, de a luxus és a kényelem iránti igény növekedésével egyre díszesebbé és kidolgozottabbá váltak.

Alapanyagok: A görögökhöz hasonlóan fát (cédrus, dió, ében) használtak, de előszeretettel alkalmaztak bronzot, márványt és követ is.

Főbb bútortípusok:

Lectus: A görög klinéhez hasonló fekvőbútor, amelyet alváshoz és étkezéshez is használtak. Gyakran gazdag párnákkal és takarókkal borították.

Sella: Különböző típusú székek, a hivatalos sella curulis-tól az egyszerűbb ülőkékig.

Asztalok: A görögöktől eltérően az asztalok nagyobb szerepet kaptak a mindennapi életben. Az étkezőasztal (mensa) gyakran kerek volt, három lábbal.

Díszítés: Nagyobb hangsúlyt fektettek a díszítésre, elterjedtek a bronzveretek, elefántcsont berakások és a bonyolult faragványok. A gazdagabb rómaiak házai már viszonylag zsúfoltnak hatottak egy korábbi egyiptomi vagy görög otthonhoz képest.

Az ókori bútorok a praktikumot a művészi kivitelezéssel ötvözték, és a fennmaradt példák alapján a bútorkészítés magas szintjét érték el, amelyek a későbbi korok (például a reneszánsz vagy a klasszicizmus) számára is inspirációt jelentettek.