Meggyőződésünk, hogy akkor a legjobb mindenkinek, ha a szülő – gyermek – iskola hármasa jól együtt tud működni egymással. Vagyis a gyermek testi, lelki és szellemi fejlődését érintő főbb kérdésekben többnyire egyetértés van közöttünk, valamint kölcsönösen hajlandóak vagyunk időt és energiát szánni egymásra és ezáltal egy támogató, biztos hátteret tudunk nyújtani gyermekeinknek. Éppen azért, hogy jobban megismerhessük egymást és mivel minden kisgyermek és diák egy külön személyiség, különféle igényekkel, képességekkel és adottságokkal, nagyon fontosnak tartjuk a személyes felvételi ismerkedést.
A játékos ismerkedő alkalmainkat IDE kattintva találod!
Az iskolával, pedagógiánkkal való ismerkedéshez kiváló alkalmat nyújtanak a Nyílt napjaink és az elsős hívogató előadásaink, melyek minden évben decembertől márciusig nyitottak a csatlakozni vágyó (nemcsak leendő elsős!) családok számára.
Átjelentkezők esetében ajánlani szoktuk a jelentkező diáknak, hogy próbaképpen töltsön el leendő osztályában pár napot, egy hetet vendégségben, amely idő alatt kiderül, hogy ő hogyan tudna beilleszkedni új szociális közegébe.
További felvilágosítás az iskolatitkárságon személyesen, a +36 70 770 4350-es telefonszámon vagy a borostyanwaldorf@gmail.com e-mail címen kérhető.
Ez a leendő elsősök esetében egy játékos, oldott hangulatú foglalkozást jelent, melynek időpontjairól, beosztásáról az iskolatitkár ad felvilágosítást vagy a honlap főoldalán is tájékozódhatnak. Az ismerkedés során a kisgyermek és majdani osztálytanítója nagyjából egy órán keresztül közösen eltöltik az időt mozgásos, manuális és verbális kalandozások, fantáziajátékok közepette, valamint minden esetben jelen van az iskola fejlesztő vagy gyógypedagógusa is. Továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy ezen alkalomra nem csak az ide jelentkező gyermeket várjuk, hanem a felvételi foglalkozás alatt, azzal párhuzamosan egy másik teremben a leendő szülő (lehetőleg mind a két szülő) is találkozik tanárainkkal, már idejáró szülőtársakkal és velük elbeszélgetve mélyebb benyomást szerezhet az iskola mindennapjairól és a szülői szerepvállalásról. Ezekre az alkalmakra mindig más-más témával készül a Tanári Közösség.
JELENTKEZÉS A LEENDŐ 1. ÉS ÁTJELENTKEZÉS FELSŐBB OSZTÁLYOKBA
Az 1. osztályába jelentkezéshez
1. JELENTKEZÉSI LAP
A lenti dokumentumokat email-ben küldeni: borostyanwaldorf@gmail.com, személyesen az iskolában leadni vagy postán: Borostyán Waldorf Ált. Isk. 6413 Kunfehértó, Deák tér 8.)
MÁRCIUS 31. 12:00 óráig:
- Anamnézis – szülői kérdőív, letölthető itt, lentebb
- Adatlap letölthető itt, lentebb
Fontos: a Tanulói oktatási azonosító számot szíveskedjenek mindenféleképpen feltüntetni! (az óvodától lehet elkérni)
2. "FELVÉTELI"
Következő lépés a játékos ismerkedés, ahol a tanító személyes benyomást kaphat a gyermek testi, lelki, szellemi fejlettségéről, iskolaérettségéről, egész lényéről. Ez kb. 45-60 percet vesz igénybe, a szülő jelenléte nélkül. Egyszerre 4-8 gyermek van jelen. A pontos időpontokról tájékoztatni fogjuk a jelentkezőket.
Mindkét szülőt várjuk erre az alkalomra, a szülő a helyiségen kívül várakozik, az intézmény képviselői tájékoztatják az intézmény működéséről, válaszolnak kérdéseire.
Egy későbbi, előre megbeszélt időpontban sor kerül a tanító és a szülők személyes beszélgetésére.
A személyes találkozáson túl az osztálytanító egyéb módokon is próbálhat benyomásokat szerezni a leendő iskolásról (pl. óvodai hospitálás, családlátogatás) és végül a Tanári Konferencia elé tárja javaslatát. A felvételi állásfoglalást minden esetben a Tanári Konferencia közösen hozza meg. A döntés végső meghozatalában az is egy nagyon fontos szempont, hogy az osztály mint egész hogyan áll össze, hogy abba kellő arányban kellő temperamentumú gyermekek kerüljenek össze, akik szociálisan minél szélesebb körből érkeznek, hiszen így tanulhatnak egymástól a legtöbbet gyermekeink.
4. MEGÁLLAPODÁS, BEIRATKOZÁS A felvételt nyert gyermek
Ezután írásban kapnak értesítést a szülők a gyermek felvételéről. A felvételi folyamat végére az adott családban is meg kell hogy érjen a döntés, miszerint tudja-e vállalni és támogatni az iskola szemléletét, pedagógiai elképzeléseit és ennek tükrében megerősíti-e jelentkezési igényét. Amennyiben igen, úgy a szülő és az intézmény, valamint a szülő a fenntartó egyesülettel egy együttműködési Megállapodást ír alá ÁPRILISban (a törvényben meghatározott napok valamelyikén).
A felvételt nyert gyermeket vagy diákot pedig egy külön ünnepség, az évnyitó keretein belül fogadjuk iskolánk diákjai közé.
A beiratkozást követően a diákigazolvány igénylés rendszere:
A szülőnek a tanulóval együtt el kell mennie az okmányirodába, ahol elkészítik a tanuló fényképét és 12 év felett rögzítik az aláírásképét. Be kell mutatni a tanuló személyi igazolványát vagy útlevelét, és a lakcímkártyáját.
Az igénylés során az okmányirodán kapott NEK azonosítószámmal ellátott adatlapot be kell hozni az iskolába. Ez után az iskola megrendeli a diákigazolványt.
A tanuló vagy a szülő a legyártott diákigazolványt az iskolában, átvételi jegyzéken aláírásával igazolva veheti át.
A felsőbb osztályokba való átjelentekzés menete - akár év közben is lehet!
1. JELENTKEZÉSI LAP
A lenti dokumentumokat email-ben küldeni: borostyanwaldorf@gmail.com, személyesen az iskolában leadni vagy postán: Borostyán Waldorf Ált. Isk. 6413 Kunfehértó, Deák tér 8.)
MÁRCIUS 31. 12:00 óráig:
- Anamnézis – szülői kérdőív, letölthető itt, lentebb
- Adatlap letölthető itt, lentebb
2. VENDÉGSÉG
Átjelentkezők esetében a fő hangsúly természetesen továbbra is az ismerkedésen van, a gyermek pár napig, egy hétig (az osztálytanítóval megállapodás szerint) a leendő osztályába jár iskolába, úgy mint a többiek. Reggeltől részt vesz az órákon, ünnepen, mindennapi életben. Ez lehetőséget teremt arra, hogy az átjelentkezni kívánó gyermek megtapasztalja, megérezhesse, milyen az iskolai lét, lássa, hogy miként tud beilleszkedni - s viszont az osztálynak és tanárnak is egy próbaidőszak.
Egy későbbi, előre megbeszélt időpontban sor kerül a tanító és a szülők személyes beszélgetésére.
Más intézményből történő jelentkezés esetén az iskola a felvételi megkezdése előtt a szülőtől másolatot kér a bizonyítványról.
A tanuló felvételéről az osztálytanító javaslatának figyelembe vételével a Tanári Konferencia dönt.
A személyes találkozáson túl az osztálytanító egyéb módokon is próbálhat benyomásokat szerezni a leendő iskolásról és végül a Tanári Konferencia elé tárja javaslatát. A felvételi állásfoglalást minden esetben a Tanári Konferencia közösen hozza meg. A döntés végső meghozatalában az is egy nagyon fontos szempont, hogy az osztály mint egész hogyan áll össze, hogy abba kellő arányban kellő temperamentumú gyermekek kerüljenek össze, akik szociálisan minél szélesebb körből érkeznek, hiszen így tanulhatnak egymástól a legtöbbet gyermekeink.
4. MEGÁLLAPODÁS, BEIRATKOZÁS
Ezután írásban kapnak értesítést a szülők a gyermek felvételéről. Ha szándékuk mindenben egyezik, a szülők a pedagógia és az intézmény ideáit, célkitűzéseit támogatják, akkor megállapodást írnak alá az iskolával és a fenntartóval ÁPRILISban (a törvényben meghatározott napok valamelyikén).
A játékos ismerkedő alkalmainkat IDE kattintva találod!