Észak- Amerikában és Ázsiában vadon növő, Európában is elterjedt, ellenálló és 4 méter magas évelő bokor. Ez az egyetlen fűszer, amely tűlevelűekből és hideg éghajlatú régiókból származik. A növénynek tűszerű levelei vannak; a "galbule vagy coccole" nevű bogyók pépesek, és nagyon intenzív és gyantás ízűek. Általában nem érik el az érettséget a növény életének első 2-3 évében, és akkor kell betakarítani, amikor elfeketednek.
A konyhában
a boróka jól ismert aroma, amely a szívecskéket és a likőröket jellemzi. Különösen jól illik vadhoz, de marha pácokhoz, baromfisülthez és halhoz is kiváló. Németországban pástétom és savanyú káposzta ízesítésére használják.
Jó közérzet
Kiváló gyomorváladék-serkentő, bogyói lassan rágva enyhítik a gyomorsavat. Vízhajtó és izzadáscsökkentő, szélhajtó és hipoglikémiás hatása van. Külsőleg ínhüvely- és izomgyulladásban, lumbágó esetén, ízületi gyulladás, reuma és köszvény ellen alkalmazzák.
Érdekesség
A görögök és latinok a termékenység szimbólumának tartották, rituális szertartások során elégették. A középkorban azonban megszaporodtak a legendák és hiedelmek a borókáról: ha a tej nehezen vált vajra, akkor borókás merőkanállal kellett keverni; az istállóban lévő állatok védelmére elég volt a varázsbokor gallyait felakasztani a falakra; a boszorkányok elpusztítására talizmánként használták, de mindennél jobban megégették fertőző betegségek esetén, mert meg volt győződve arról, hogy a szent füst megtisztítja a levegőt. A francia ápolónők még a második világháború idején is boróka füstölést használtak a kórházi szobák tisztítására.