Kivaghy K

HÁBORÚ BOLDOGSÁG TÁRSADALOM

A könyv második része

(E könyv csak 97%-os állapotban van, szerkesztés alatt áll.)

Kiemelt fejezetek tartalomjegyzéke:

A gondolkodás alapvetései                                                   1.

A jól működő állam, alapvető pontokban                     24.

Az oktatás alapvetései                                                         30.

A gazdaság alapvetései                                                        42.

A tudományos decentralizáció.

A jogalkotás, valamint a jogalkalmazás rendszertani összefüggései.                                                                        95.

Az igazságszolgáltatás alapvetései                                       98.

Befejezés                                                                                141.

A gondolkodástan alapvetései.

Alapvetések az alapvetésekről.

Tulajdonképpen, ha az „igazságtan-gondolkodástan” közoktatott tantárgy lenne, (ez már a fejlettség jele lenne), ezzel elismert tudománnyá lépne elő, akkor bevezető első részének azzal kellene foglalkozni, hogy az igazság fontosságát bizonyítsa. Az igazság, valamint az igazságra való törekvés egy nagyon fontos dolog, sőt e nélkül nem képes az ember fejlődni az emberi élet nem képes boldogabbá válni. Ezt kellene tehát elsősorban bizonyítani, ugyanis manapság egyre inkább az ellenkező nézet terjed. Vagyis hogy az igazságnak nincs nagy jelentősége, a jól kivitelezett hazugság praktikusan elvezethet az aktuális célhoz, sőt gyorsabban, biztosabban elvezethet, mint az igazság. Amúgy pedig nem is lehet az igazságot kideríteni, a hit, a tálalás a lényeg. E nézet egyik jele, a politikai manipuláció erősödése, terjedése. A másik jele a virtuális világ illetve a mű-világ erősödése terjedése.   Szóval jócskán vannak ilyen téveszmék, melyek cáfolata az igazságtan-gondolkodástan feladata, de kétségtelenül ez már az erkölcs, ill. a filozófia határát érinti.

   Akárhogy is nézzük a gondolkodás célja, valamint következménye:  életünket, kellemsebbé, könnyebbé, boldogabbá tenni. A jövőre való következtetés (előrelátás) által ki tudjuk védeni a veszélyeket legalábbis azok egy részét, valamint meg tudjuk tervezni a leginkább üdvös, a kellemes élethez vezető tennivalókat. Egyszerűbben: előrelátás, tervezés, feladatok, megoldás, kellemesebb élet.

A jövőbelátás, az előrelátás problémakörére még visszatérek, ugyanis ez nem csupán gondolkodástani probléma.

  Csak részben igaz, akár félrevezető is lehet, ha két felé osztjuk a gondolkodást: a pragmatikus a probléma-megoldó gondolkodásra. Valamint az elméleti, a filozofikus, a leíró gondolkodásra.

   Ami biztosan kijelenthető: az önzetlen, az erkölcsös, az igazán bölcs,  nemcsak rövid távra néz előre, de hosszabb távra is.

Min gondolkodunk, mit elemzünk? Miért, és hogyan?

Az egyéni gondolkodás alapegysége az 1 emberi információ, ill. az 1 gondolat. A továbbiakban csak az 1 gondolatról ill., a gondolatról beszélek, az információról nem.

Gondolatokból tevődik össze az egyén fejében levő összes tudás.

Ezt az összes tudást, legalábbis az értelmes egyén esetében, pl. úgy képzelhetjük el, mint egy nagy könyvtár polcait. A polcok tudományok szerint vannak szétosztva: pl. időjárás, mezőgazdaság, biológia, egészségtan, csillagászat, földrajz, fizika, technika, kémia, matematika, stb. – ezek a természettudományok. Persze a tudományok között elég nagy az átmenet, a köztes terület, az átjárás.

Emellett vannak a társadalomtudomány polcai: történelem, közösségi ismeretek, gazdasági ismeretek, rendszertani ismeretek, jogi ismeretek, erkölcsi ismeretek, stb..

Emellett állnak az egyéb tudományok polcai: nyelvi ismeretek, gondolkodástani ismeretek, művészeti ismeretek (irodalom, film, zene, stb.), ill. hétköznapi ismeretek.

Vagy akár külön polcot is kijelölhetünk a hétköznapi a napi élet ismereteinek, és a szokásos tevékenység, munka ismeretének.

A nagy polcok tovább vannak osztva részekre, pl. tudományágak szerint.

De úgy is tovább vannak osztva, hogy minden tudományágnak van egy: rendben levő része.

Valamint van egy: a problémák taglalása, része, oldala.

Mielőtt továbbmegyek azt is látni kell, hogy az egyén nem biztos, hogy tudja, neki milyen belső polcai vannak, de ettől ezek a polcok léteznek. Ugyanez elmondható a gondolkodás folyamatáról.

Bár én itt könyvekről beszélek, de valójában inkább, rövidebb, hosszabb, még hosszabb belső, néha közzétett elemzésekről, tanulmányikról, gondolatsorokról van szó.

Visszatérve, remélhetőleg úgy is fel van osztva, amint már említettem, hogy van egy összefoglaló kivonat eszencia (alapvető) része, valamint van egy bő taglaló, magyarázó, kifejtő része a tudományágnak. Ebben vannak a részek, részletek.

A könyvtár, abban is hasonlít az emberi agyhoz, hogy van neki előretolt polca, kettő is.

Az egyikben a katalógusok az állandóan használt összefoglaló könyvek helyezkednek el.

A másik előre tolt polc szolgál az aktuális gondolatok, tanulmányok könyvek elhelyezésére.

A belső könyvtárnak azonban pincéje is van.  Ebben tárolják szintén kategorizálva, a régóta nem használt, ritkán használt, általában nem összefoglaló, nem lényeges, hanem konkrét részinformációkat tartalmazó könyveket. Ez a pince a mély- memória.

Ez tehát az egyén saját agyában levő könyvtára, azaz tudása.

Egyébként hasonló lehet a számítógépén is.

A gondolkodás menete nagyjából úgy történik, hogy az egyénnek eszébe jut egy vagy több gondolat, (miről, honnan jut eszébe, erre is kitérek),  -  bemegy a belső könyvtárba, és beírja ezeket az elől levő valamelyik, „új bejegyzések” füzetbe. Ezek az új bejegyzések is kategorizálva vannak, pl. a fenti felosztás szerint.  Azután ezeket az új bejegyzéseket, az agy, anélkül, hogy észrevennénk, beteszi a „megfelelő” polcra, ill. könyvbe.

Ez az egész közben az információk, gondolatok érzés, érzelmi reflexiókat is kialakítanak, de ebbe itt nem mennék bele.

A belső könyvek, tehát ezekből az általában rövid beírásokból, gondolatokból (fejünkben képzett szövegből) tevődnek össze. 

Általában a gondolat, 1 gondolat: egy-két mondatos megállapítás. Még gyakrabban néhány mondatos, mondatsor, gondolatsor: pl. egy kérdés és arra adott válasz. Még ez is 1 gondolatnak tekinthető.

Ezekből összeállnak a rövid, a közepes, ill. a hosszabb gondolatsorok, majd a belső tanulmányok, a belső könyvek, majd ezekből a belső tudományok.

Egy külön problémakör, ha az egyén közölni szeretné a gondolatait, erre itt nem térek ki.

Külön problémakör, a gondolat, és a cselekvés, viselkedés összefüggése, erre sem térek ki.

  Ez tehát az egyén gondolkodás, -  a közgondolkodás, a köztudás egy, ezzel összefüggő, de másik problémakör. A köztudás könyvtára nagyon hasonló berendezkedésű, mint az egyén belső könyvtára, persze annál sokkal nagyobb. Van azonban egy polc (ez is hatalmas, mint a többi polc) köztudás könyvtárában, amit nem lehet kihagyni. Nevezzük e polcot: a „hivatalos” tudomány által, valamint a köz által leginkább elfogadott, aktuális igazság-bázisnak. E polcokon vannak, a tankönyvek, a törvények, az elfogadott lexikonok, a leginkább elfogadott „erkölcsi kódex”, egyéb néhány alapmű.

Áttételesen, megjegyzésekkel a törvények is e polcra tehetők. Illetve olyan elméletek, tanulmányok melyeket az ország vezetések, a nagytekintélyű tudósok, intézmények, leginkább elfogadnak.  Egyszerűbben ez: a köztudás aktuális igazság-bázisa. Azért aktuális, mert jó esetben, az igazság-bázis állandóan változik javul.

Ez a polc egyébként szoros összefüggésben van az összefoglalások, alapvetések polcával, jó esetben ilyen is van a köztudás könyvtárában.

Ezeken kívül még rengeteg polc, tanulmány, elmélet, gondolat, gondolatsor van a köztudás könyvtárába. Ezek szinte kaotikus rendezetlenségben vannak.

Ha megrendül az emberek bizalma, a hivatalos igazságbázisban, elsilányul, akkor az egyének a hatalmas kaotikus elmélethalmazból merítenek szinte tetszésük szerint. Sajnos egyelőre ez nem kivételes, inkább jellemző.

A köztudat két helyen van, a valóságos könyvekben, iratokban, adathordozókon, valamint az emberi fejekben. Ugyanis az emberi fejekben levő tudás,” könyvtár”, a köztudásból származik, annak a része.

Az egyéni tudás és a köztudás kölcsönhatásban állnak.

Hogyan terjednek a gondolatok? Van ennek egy racionális része: a terjesztési erővel, intenzitással arányosan. Ebben sajnos benne van a manipuláció lehetősége.  Valamint, talán reménykedhetünk, van ennek egy idealizált (részben rejtélyes) vonatkozása – talán a bölcs, igaz, hasznos gondolatok, a terjesztéstől függetlenül, intenzívebben, szívósabban terjednek.  

Persze a belső, valamint a köztudás könyvtárát nem konkrétan, hanem átvitt módón kell érteni. Valahol, valahogy megvannak ezek a könyvtárak, bár egyelőre rendezetlenek, de szükségszerűen léteznek. Arra is van esély, hogy egyszer majd rendezetté válnak.

  Visszatérve az egyén gondolkodására. 

Nincs önmagában levő gondolat, gondolatsor, mindegyik, mindenképpen betagozódik a „rendezett” egyéni össz-tudásba. Szinte mindegy hogy a tudás úgy lakul ki, hogy pl. egy óra alatt végiggondolunk egy ötszáz mondatos gondolatsort, vagy pl. tíz nap alatt, ötven mondatos gondolatsoronként tevődik össze az ötszáz mondat. Persze agyunkban millió gondolat van.

Mindenképpen szöveg (beírás) a gondolat?  Mi van a saját élettapasztalattal?

Az ember beszéddel (szöveggel) tud gondolkodni, ez alakult ki az evolúció során. Ez azt jelenti, hogy pl. kinézünk az ablakon, látjuk, hogy süt a nap szép az idő, minden rendben van. Az ember még ezt az egyszerű tovább nem gondolható tapasztalatot is elbeszéli, megfogalmazza (süt a nap, szép az idő) így szövegként írja be, az „új bejegyzések” füzetbe. Esetleg a szöveg mellé képeket, filmeket társít, de ezek csak kiegészítések.  Persze ez a bejegyzés (süt a nap, szép az idő) hamarosan lekerül a pincébe, mert mint gondolat, nem fontos. Vannak, lesznek fontosabb gondolatok is.

Az emberi gondolkodás legalább két vonatkozásban eltér az állatitól: Az egyik hogy beszédben, szövegben gondolkodik, vagyis mindent megfogalmaz. A másik hogy szinte mindent továbbgondol. Persze vannak még más különbségek is, de azokra itt nem térek ki.

Ha pedig más tapasztalatát írjuk be, mivel azt is általában szövegként kapjuk meg, szintén átírt, részben saját szövegként írjuk be az agyunkban levő, új bejegyzések füzetbe. Az átvevő, átgondoló egyféle kivonatot készít, esetleg kiegészít.  Esetleg a szöveg mellé képeket, filmeket társít.

Ha másoktól kapott megtanulandó szöveget kapunk, szintén átírt, részben saját szövegként írjuk, be az agyunkba levő új bejegyzések füzetbe. Bár lehet, hogy a tanító, bemagolandó szövegnek gondolta, de az értelmes ember (gyerek) szerencsére, mindent átgondol, részben átértelmez, új problémákat fedez fel. A tanuló, helyesen egyféle kivonatot, összegzést készít, és esetleg kiegészít. A kiegészítés jóindulatú kritikát jelent.

Szintén szöveg, ha csak belső emlékezetünkre a benn levő gondolatokra támaszkodva, mi képezünk „új” gondolatokat, gondolatsorokat.  Esetleg a szöveg mellé képeket, filmeket társítunk.

A gondolatok keletkezhetnek, jöhetnek: saját jelen tapasztalatból, másoktól csak úgy, vagy mint tanulandó, ill. saját tudásunkból.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az élőlény, az ember, nem azért kapta a gondolkodást a természettől, Istentől, hogy csak úgy merengjen, leírjon, hanem azért hogy a problémákat észlelje és megoldja. Tehát a tapasztalatszerzés, (pl. szép az idő értelme), a problémaészlelés: jelenleg nincs probléma, minden rendben van.  Más esetben azonban probléma merül fel, amit meg kell oldani.

A gondolkodás másik végső célja, pedig a legfőbb célra vezethető vissza: minél több ember legyen minél boldogabb, egészségesebb érezze magát kellemsebben.  Minden gondolat többé-kevésbé hamis, haszontalan, ha ellenkezik a legfőbb céllal. Egyszerűbben azt is mondhatjuk: az értelmes gondolat, az emberek számára hasznos gondolat.

A gondolatokat, a gondolatsorokat azonban mindig elemezzük, és ez a gondolkodás.

Vagy létrehozunk egy viszonylag új gondolatot, gondolatsort és azt elemezzük.

Vagy egy meglevő gondolatot, gondolatsort elemzünk.

A gondolkodás, elemzés céljai.

Az elemzés, gondolkodás egyik célja, egy újabb cél: hogy megállapítsa a gondolat, gondolatsor igazát. (háromféle igazság van, de erről már szó volt).

De ahogy említve volt, az elemzésnek, gondolkodásnak van még két célja:

A problémakeresés - ill. problémamegoldás.

A gondolkodás következő célja: megértsük a körülöttünk levő világot (a valóságos világot), és ebből a megértésből az élet, a boldogság javára profitáljunk. Másképpen: magunk, ill. az emberek számára hasznos információk keresése, hasznosítása.  Mindez a szükségszerű fejlődésről is szól.

Az elemzés gondolkodás egyik célja, egyben szükségszerű útja, a fejlődés, előrehaladás.

Mindezen célok, akkor teljesülnek, ha igazak a gondolatok, elemzések. Végeredményben, az igaz, ami hasznos az embereknek. Vagyis a primer igazságkeresés is állandó cél marad.  

Eléggé összekeveredett a gondolkodástan, az elemzéstan, és az igazságkeresés-tan, ami nem csoda, hiszen szinte azonos dolgokról van szó.

A gondolkodó a teljes szöveg, a gondolatsor igazságára, de az egyes gondolatok igazságára is törekszik.

Innen viszont jöhetne egy másik nagy fejezet: az igazságkeresés akadályai. Többek között, a gondolkodás alapvető hibái. Itt ezt szintén nem taglalom.

Létezhet e csak amolyan – leíró-gondolkodás? Leíró igazság?  A válaszom: első körben, félbehagyottan létezhet.  Ha ez gondolat, gondolatsor nem fejlődik tovább, akkor meglehetősen értelmetlen marad.

Az viszont gyakori, hogy első körben csak leírom a valóságot, azért hogy később a problémakeresés, vagy a hasznosságkeresés miatt továbbgondoljam. Így már értelmet kap a leíró gondolkodás.

Visszatérve: A gondolkodó (nem mindenki gondolkodó) a teljes szöveg, (esetleg hosszabb tanulmány) a gondolatsor igazságára, de az egyes gondolatok igazságára is törekszik. Ha saját magától ered a szöveg, akkor a helyes (igaz) létrehozás, ha mástól, akkor a helyes (igaz) értékelés a cél.

A gondolkodás elemi eszközei:

a) A gondolkodás alapvető eszköze, elemi, első lépcsője az összehasonlítás.

b) A  gondolkodás következő alapvető eszköze a következtetés.

Sokféle következtetés van. 

  Pl. következtetés, a valamilyen összefüggésre, de összefüggésből is sok van. 

(Közvetlen okok, közvetett okok, cél-okok, közvetlen következmények, közvetett következmények, tendenciák, múlt, jelen jövő, gyengíti, erősíti, egyirányú, ellentétes, domináló-alárendeltet hatás, meghatározott idősorrend, egyenlő kölcsönhatás, stb. Van matematikai, fizikai, szerkezeti, nyomozói, speciális összefüggés, stb.

  Pl. következtetés a múltra, a történésekre, a kiváltó okokra.

  Pl. következtetés a tendenciára.

  Pl. következtetés a jövőre (előrelátás) ez talán a legfontosabb következtetés, hiszen ez kapcsolódik, a veszélyek elhárításhoz, a tervezéshez, a célok kitűzéséhez, a faladatok kijelöléséhez, a probléma megoldásához, a kellemesebb jövő kialakításához.

A jövőbelátás, az előrelátás problémakörére még visszatérek, ugyanis ez nem csupán gondolkodástani probléma.

c) Nincs következtetés, általánosítás, törvényszerűség létrehozás nélkül.

Általánosít, számolgatja a gyakoriság fokát. Az általánosból törvényszerűségeket, szükségszerűességeket állapít meg A besorolás eredményből, következtet a besorolt egyed, ill. csoport jellemzőire.

 d) Továbbá meg kell érteni néhány gondolkodástani problémát: Az átmenetek problémáját. A viszonylagosság relatív-abszolút, problémáját. Az általánosítás, gyakori-kivételes, problémáját. Az összefüggések hálózatában az önálló aspektus problémáját. A gyakorlat-elmélet problémáját. A jelen emberi valósága, de hamisság, ill. a természet valósága, ami nem a jelen emberi valósága – problémáját. Egyszerűbben: az objektív valóság problémáját. Stb.. )

  Folytatva a gondolkodás alapelemeit:

e)  A gondolkodó kérdéseket tesz fel és válaszol azokra.

A gondolkodó először magával, később másokkal vitatkozik, kételkedik, cáfol, érvel. A gondolkodó szükségszerűen egyesekkel egyetért, másokkal nem ért egyet. A kritika a gondolkodás következménye.

f)  Továbbá a gondolkodó, összehasonlít, kategorizál, besorol, feloszt, szétoszt, újra összerak. 

g) Az igazság kiderítésének érdekében felhasznál adatokat, jó hasonlatokat, példázatokat, modelleket.  A gondolkodó példákat, hasonlatokat, modelleket hoz fel, azért is, mert az ember, csak ezek által képes az igazságokat megérteni.

h) A gondolkodó lényegesít – részben erről szól a következő fejezetrész.

A gondolkodó egy problémát többször átgondol (újra és újra átgondol, továbbgondol, lehetőleg az alapoktól kezdve), ezáltal egyre jobb, pontosabb megoldásokhoz jut el. (Az igazi gondolkodó, érdek nélkül is képes magát felülbírálni.)

i)  A gondolkodó használ logikai „trükköket”, ilyen például: mindennek megnézi a fordítottját. Így lett pl. a dinamóból, villanymotor.

   Továbbá, a gondolkodó megvizsgálja: mi van, ha az adott dolog, vagy annak ellentétje túlzásba kerül.

  Továbbá a gondolkodó bizonyos állítások biztos valótlanságára elég gyorsan ráébredhet (kritikusan szemléli a maga és mások nézeteit) -  de azért ezzel nem árt óvatosan bánni.

  Eközben a gondolkodó szinte minden mondatot összehasonlít saját régebbi tapasztalatával, az aktuális tapasztalatával, a tanult tudásával, a köztudományban írtakkal, ill. a szöveg más részeivel, a teljes szöveg mondanivalóval – eltérés esetén, a hamisság lehetősége merül fel.

j)  Szintén fontos, kihagyhatatlan gondolkodási elem (funkció): az összes lényeges tényező, vonatkozás összeszedése - akár egy kimaradása is hamissághoz vezethet.

k) A gondolkodónak, alkotónak ötletei támadnak (miért, hogyan – de mégis ez a legcsodálatosabb elem.)

   És még közel sincs felsorolva az összes gondolkodási, elemzési, igazságkeresési eszköz, funkció.

A gondolkodó akkor is ezt teszi, ha nem tudatosan gondolkodik, nagyjából az értelmes ember ösztönösen is használja az említett eszközöket, funkciókat.  Viszont, ha tudatosan használja, az említett eszközöket, funkciókat akkor magasabb szinten gondolkodik, kevesebb ostobaságot követ el, hasznosabban él.

Most itt nem sorolom fel a számos gondolkodási (egyben igazságkeresési, egyben elemzési) funkciót, eszközt. Ráadásul vannak a nagy mögöttes funkciók is, mint a tanulás, a memória, az újítás.

  Az újítás (fejlődés, innováció) gondolkodási elemei:

a kételkedés, a hibák feltárása

a jövőre vonatkozó következtetések 

a  tervezés,

a fantázia

szétszedés-összerakás másképpen,

az ötlet.

Megemlítem, de nem térek ki a gondolkodás elemzésére – fiziológia (agy, stb.) megközelítéséből.

Nem térek ki a gondolkodás elemzésére – evolúciós megközelítésből.

A gondolkodás, elemzés, vázlatos, de alapvető taglalása után, rátérhetünk az alapvetésekre.

A tudatos elemzések, az alapvetések, az alapvető elemzések.

Elemzés: maga a gondolatsor, tanulmány is elemzés, mert a gondolkodó elemez közben.  

Tehát a rövidebb, hosszabb, még hosszabb belső (néha közzétett) elemzések, gondolatsorok – gondolatokból, leginkább állításokból tevődnek össze. Az állítás lehet adat és valamilyen logikai eszköz, gyakran, következtetés.

Az elemzés akkor igaz, ha a benne levő állítások gondolatok döntő többsége igaz. 

Egy állítás igazságát egy céltáblához hasonlítanám. Ha felületes, pontatlan az állatás akkor csak a 9,8. 7, 6,  köröket találja el, ezek nem igazak. Bár az irány jó, és van bennük némi igazságmomentum, de nem igazak.  A 4., 5. kört nevezhetjük a féligazságoknak, még ezek sem igazságok. A 3. kört nevezhetjük az átmeneti, zónának ez már kétkedve elfogadható igazságnak. Az 1. ill. 2. kör, a pontos bizonyított adat, megfogalmazás, állítás, amit igazságnak lehet nevezni. Ez egy hasonlat az igazságkeresés terjedelmes témájában.

Az igaz elemzésben tehát szinte minden gondolatnak állításnak többnyire igaznak kell lenni, ráadásul ezeknek összhangban kell lenni, ráadásul az elemzés lényegi mondanivalójának is igaznak kell lenni. 

Az elemzés (tanulmány) akkor igaz, ha nem kaotikus, ha érthető, ha van egy követhető rendje.

A következőkben erről a rendezett szerkezetről lesz szó.

Az elemzések, ill. az alapvető elemzések tartalmát, témának lehet nevezni.

A rövid, közepes, hosszú, nagyon hosszú gondolatsorokat, azok főszereplő fogalmát innen „témának” nevezem, mivel mindegyiknek van olyan speciális tartalma, amit témának lehet nevezni. A témát, gyakran problémakörnek nevezem. A témát, problémakört bármilyen hosszú, egy címmel jelöljük.

Ha alapvető elemzésről beszélünk, akkor rendszerint hosszabb tanulmány, könyv, tudományág, vagy tudomány elemzésére kell gondolni.

Egy rövidebb téma alapvető elemzése, egyszerűen összegzésnek, vagy lényegesítésnek, vagy kivonatkészítésnek nevezhető.

Egy közepes gondolatsornak is lehet, sőt jó, ha van, lényegesítése, (összefoglalása, a lényegi tanulság levonása), de itt az alapvető elemzések alatt ennél összetettebb tudáshalmazról van szó. 

Az alapvető elemzések egyik jellemzője:

A téma fontosságának indoklása.

Például, az „alapvető elemzés” mint téma, miért fontos, miért kell vele foglalkozni?

E könyvben eddig is és következőkben is, kiemelten szerepel ez a fogalom: alapvetések, avagy „alapvető elemzések”. Nyilván magyarázat nélkül egy érthetetlen üres, félreértelmezhető kifejezéssel áll szemben az olvasó. Ezért is fontos, e téma.

    Az alapvető elemzés egyik jellemzője: a lehető  legnagyobb, még a megértést nem sértő, tömörségre törekszik.

   Az alapvető elemzés másik jellemzője:

A téma behatárolása, meghatározása.

A témát több módón be lehet határolni:

pl. meghatározással, definícióval,

pl. alapvető hasonlattal, modellel,

pl.  miben különbözik a téma, más témáktól

pl. az ellentétből való levezetéssel.  Pl. az alapvető elemzés ellentéte, egy részlet, részletes elemzése. Ennek ellentéte, az alapvető elemzés.

Nézzük most az egészségtan témát, mint példát. Ha csak úgy elkezdek beszélni, pl. a szívről, akár kimerítő részletességgel is teszem, az egészségtan szempontjából csak részleges elemzést tettem. Nyilván az egészre a teljes felsorolásra kell törekedni.

   Az alapvető elemzés következő jellemzője:

A téma mely részekből, elemekből áll össze, ezek felsorolása. Az alapvető felosztásról van szó. Persze minden rész, rövid meghatározást igényel.  (Egy fontos se maradjon ki.)

Példázat szempontjából, maradjunk az egészségtan témánál. Az egészségtan alapvető felosztása:

Pl. egészséges életmód, megelőzés – ill. gyógykezelés – mint részek.

Pl. testi egészség – ill. lelki egészség – mint részek.

Pl. az egészséges ember szervei, működése – ill. a betegségek – mint részek.

Nem folytatnám az alapvető felosztást, ennyiből is ki lehet találni, miről szól.

    Az alapvető elemzés következő jellemzője: a fontosabb összefüggések, vonatkozások felsorolása, ill. rövid kitérés egy-egy összefüggésre. (Egy fontos se maradjon ki.)

Pl. az egészségtannak, van egy oktatási vonatkozása. Van egy „jó állami működés” vonatkozása. Van egy állami szociálisrendszer vonatkozása.  Van egy étkezési, ill. sport vonatkozása. Az emberi egészség összefügg a környezetszennyezéssel. Az egészségtannak van egy technikai fejlődés vonatkozása is, és még lehetne sorolni, de ennyiből is ki lehet találni miről, van szó.

         Az alapvető elemzés következő jellemzője: a téma céljának meghatározása.

Pl. az egészségtan célja: ez emberi egészség növelése, mely a legfontosabb emberi cél. Az alapvető cél, újra előhozza a téma behatárolását, valamint felhozza a téma „problémák” oldalát.

Minden témának van egy „problémák” oldala, mely oldal elemzése nélkül nem lehet teljes az elemzés. A problémák oldalt, (részt) bele lehet keverni a leíró részbe, vagy külön is lehet kezelni.

A „problémák” oldal elemzése:

A legfőbb problémák felsorolása, ill. rövid leírása. (egy fontos se maradjon ki.)

A problémákat meg lehet fogalmazni, úgy, mint akadályokat, gátakat.

Úgy, mint ártalmakat, károsodásokat. Úgy, mint hibákat tévedéseket, hazugságokat. Úgy, mint emberi felelősségeket, vétségeket, bűnöket, ill. mint emberi tulajdonságokat.

Valamint persze úgy is, mint megoldandó problémákat, feladatokat.

A problémákat fel lehet osztani pl. a részek, vonatkozások szerint.

Pl. az egészségtan egyik al problémaköre: az egészséges életmód hibái, és azok kijavítása.

Vagy pl. az egészség oktatásának hibái és azok kijavítása.

Vagy pl. az állami egészségügy hibái és azok kijavítása.

Nem sorolom tovább, ennyiből is következtetni lehet, miről van szó.

A téma, „problémák” oldala, mindig ezekre a részekre oszthatók:

A legfőbb hibák hiányosságok. A hibák hiányosságok, ill. a „jó” mérése. A tendenciák felvázolása. A hibák hiányosságok okai. A hibák, hiányosságok kijavításának, megoldásának módjai, lehetőségei.  A feladatok.

A problémák rangsorolása (sürgős, fontos, kevésbé sürgős, stb.) sem maradhat ki.

Ezekből áll tehát az alapvető elemzés, ezek kvázi alapvetések, ill. összefoglalások.

   Az alapvetéseket egy másik oldalról is behatárolhatjuk.

Szó volt a belső tudás könyvtáráról, pontosabban arról a polcról melyen az összefoglaló könyvek, tanulmányok elemzések sorakoznak.  Nos ezek is, az alapvető tudás részei.  E tanulmányok között sok tanulmány a tudományok kapcsolódásáról szól, ezek általában az alapvető elemzések.  Az alapvetések nem merülnek el a részletekben, viszont kutatják a tudás térképén levő nagy fehér foltokat

Sőt a köztudás igazság-bázisának, az egyén számára ismert része, szintén az alapvetésekhez tartozik.

   Az alapvetések így oszthatók fel, alapvetően:

Alapvetések, elemi szinten – óvodás, kisiskolás szint 4. osztályig.

Alapvetések felső iskolás szinten- 4-8 osztályosok

Alapvetések középiskolás szinten, egyben, általános műveltség szinten.

Alapvetések szuper magas szinten - egyes felső iskolák.

Az alapvetések szintje attól emelkedik, hogy az említett felosztások, felsorolások, bővülnek, az egyes elemek meghatározása, magyarázata is bővül.

Az alapvetések mindig az elemi a kisiskolás szintből indulnak ki.

Először mindig azon a szinten kell feltenni a kérdéseket, mint ahogy kisiskolások teszik. Először olyan válaszokat kell adni, amit a kisiskolások is megértenek.  Ez az állandó kiindulás. Ez egyébként egy fontos gondolkodási elem is egyben. Újra és újra fel kell tenni a legegyszerűbb, legbanálisabb kérdéseket.

Annál magasabb szintű az alapvetések szintje minél több és vastagabb összefoglaló könyv, tanulmány, elemzés van a belső tudás előretolt polcain. De a kisiskolás alapvetéseknek is ott kell maradni.

     Mennyi részlettudás, háttértudás szükséges az alapvető tudás mellé?

Valamennyi kell, szükséges: az alapvető tudás unalmas és érthetetlen a részletek ismerete nélkül.   A példázatokat, a hasonlatokat, a modelleket is a részletek adják.  A részletekből lehet általánosítani. Minimum az előbb felsoroltakat kell biztosítani a részletek ismeretének.

De minél több a részlettudás, annál jobb, persze csak akkor, ha nem megy alapvető tudás rovására.

A helyes gondolkodás amúgy is ingázik az analízis és a szintézis között.  Az analizálás szükségszerűen meg-megakad egy-egy részletkérdésnél.

Ezzel így nincs semmi baj. A probléma hogy korunkban (nem most kezdődött)  az alapvető elemzések az alapvetések tudása szinte teljesen kimarad a gondolkodás, folyamatából.  Az egyéni gondolkodás folyamatából is. Valamint a közgondolkodásból és a tudományos is gondolkodásból is hiányzik az alapvető elemzés. Ez pedig többek között nagy fehér foltokat jelent a tudomány térképén.  De az ostobaság bővülését is jelenti.

        Mennyi lexikális tudás, adat, szó szerinti szöveg, (tény) szükséges az alapvetések mellé?

Ez az oktatás egyik fontos kérdése: mennyi lexikális tudással, adat, tény ismerettel rendelkezzen a tanuló?

Ugyanis az értelem, a problémamegoldás manapság két részből áll: tudja, hol találja meg a szükséges információt, adatot.  A megtalált információkat, adatokat pedig helyesen rakja össze, ez pedig lényegében a logikus gondolkodás.  Logikus gondolkodás, vagyis a gondolkodás, elemzés, igazságkeresés elemeinek ismerete, ill. helyes használata.

Látszólag a lexikális ismeretek nem is szükségesek. Azért ez így nem igaz.

Először is az értelmes agy, mindent felír, és a lényeget behelyezi a könyvtárba.  De erre csak akkor képes, ha vannak fix kiindulópontjai, adatai. Mondjuk úgy, hogy bizonyos mennyiségű fix adatpont, kell a tudás gyors elrendezéséhez, elővételéhez.

Másfelől, az agy a memória bizonyos edzése, az adat megjegyzése.   Valamint eléggé nagy bunkóság, ha valaki pl. nem tudja Amerika felfedezésének dátumát, vagy azt hogy mikor élt Petőfi Sándor, és még hosszan lehetne sorolni. 

A tudományágtól is függ, valamint a tanuló gondolkodásától is függ, a szükséges adatok mennyisége.

Persze a sok lexikális tudás sem jó, már azért sem, mert elveszi a helyet, az energiát, lényegi tudás (összefoglalás, logika, információkeresés) elől.

Annyi lexikális tudás adat mindenképpen szükséges mellyel fel tudjuk építeni azt a fix adathálót melyre támaszkodva gyorsan tudunk gondolkodni spontán reagálni, ill. amelyre támaszkodva gyorsan meg tudjuk keresni a szükséges információt.  A jelenlegi magyar oktatás által követeltnél, kevesebb lexikális tudás adat ismeret szükséges.

Milyen hosszú és részletes legyen az elemzés?- nos ez is egy átgondolandó problémakör, amire itt nem térek ki.

  Mindezt egészítsük ki: mi a közzététel célja? 

  Minden közzétett alapvető elemzés (a társadalmi témájú elemzésekre biztosan igaz) lényegi kiindulópontja, és célja, az alábbiak:

1. Az emberek általi helyes tudás elősegítése minek a következményei:

2. Tudja, hogy mi szükséges (helyes elvek, elméletek, feladatok, ebből következő cselekvések) a saját, valamint a társadalom jobb, boldogabb életéhez.

3. Tudja, hogy a meglevő, a vezetők által képviselt elvek, elméletek, feladatok, cselekvések, mennyiben hamisak, rosszak, mennyiben igazak jók, boldogítók.

4. Legyen a tudatában egy olyan tudáshalmaz, amely szerint helyesen ítéli meg a vezetést. Pontosabban: a vezetés mennyire, hogyan törekszik a helyes elvek elméletek, faladatok cselekvések elérésére.  Pl., e szerint szavaz rá, vagy ellene.

(A vezetésnek a törekvését lehet megítélni, ugyanis a vezetés is korlátok közé van szorítva. Azt kell megítélni, hogy a helyes irányba halad és azt milyen intenzitással teszi. Elmegy e, a falig? )

5. Tudja, hogy alkalomadtán milyen várjon el, mit követeljen a vezetéstől, milyen irányba nyomja a vezetést a saját eszközeivel.

6. Nemcsak a vezetést, de embertársait is e szerint ítélheti meg, embertársait is ezen irány jóságáról győzheti meg.

7. Természeten embertársai értékelése ítélete közben saját magát is meg kell ítélnie. Természetesen saját magát sem árt a jó irányába ösztökélni.

Bár az egyén összetett és közzétett elemzése ritkán szól magáról, de a hétköznapi gondolatai döntően szükségszerűen önmagáról szól. Az önzetlen is saját feladatairól, viselkedéséről gondolkodik, de ő ezeket a feladatokat más szempontok alapján állítja össze, mint az önző. Akár ez is kijelenthető: a gondolkodás végső célja: saját feladataink meghatározása, elsősorban a közösség, mások érdekében elvégezendő feladatok meghatározása.

   A felsorolt pontok lényege: a közzétett elemzés, tanulmány, jellemző célja, hogy az elemző maga is tudja, valamint embertársai is tudják, a helyes elvek, elméletek ismeretében,  mit kell tenni.  Ill. tudják, mit várjanak el a vezetéstől, mi szerint ítéljék meg a vezetést.  Elég, ha csak elmondja, közzéteszi a „helyes” elveket, elméleteket, a további cél, megfogalmazás nélkül is hozzátevődik.

Persze vannak direkt oktató „elemzések”, ezek a tankönyvek. Valamint vannak, direkt „ösztökélő elemzések”, ezek a törvények. Van tehát a direkt szándéknak is skálája.

Ha látszólag nincs is direkt szándék, akkor is, szinte minden közzététel erről (lényegében a tanítgatásról, ösztökélésről) szól. Még akkor is, ha ez nincs megfogalmazva.   Pl. valaki csak úgy lazán elmesél egy történetet. Minimum ez a célja: - látjátok milyen érdekes, látjátok milyen tanulságos. Látjátok, én okos vagyok, az életem is érdekes, vagyok valaki.

Pl. valaki kijelent valamit, a minimális célja, akkor is, ha ez nincs kimondva: - nekem ez a véleményem. Szerintem ez az igazság. Jó lenne, ha egyetértenél velem.

Pl. valaki kijelenti: - engem nem érdekel a politika. Lényegében ezt mondja:

- nagyjából rendben van minden, a kedves vezetés folytassa, amit eddig csinált.

Ez azt jelenti, hogy az ember képtelen a közösségtől, a vezetéstől teljesen elvonatkoztatva gondolkodni, közölni, cselekedni.

   A fentiek a közzététel céljáról szóltak, de azért a közzétételnek van sok egyéb problémája is.

   Az elemzés meghallgatásnak célja: jó esetben növekedjen a hasznos (elsősorban a köz, számára hasznos) tudásom.  Továbbá, lehetőleg senki, még a vezetés sem, tudjon átverni. 

      Az elemzés (főleg a társadalmi témájú elemzés), kihagyhatatlan legalább egy mondatos megjegyzései – erről is muszáj pár mondatot szólni. A kiindulás az, hogy az alapvető elemzésnek (általában a jó elemzésnek) minden lényeges tényezőt, vonatkozásait meg kell említeni, azonban a tömörség miatt nem mindegyik kerülhet részletezésre. Pl. ilyen megemlítendő vonatkozás, a fejlődés, a tendencia. Vagy, pl. a külföldi és a hazai viszonyok összehasonlítása. A társadalmi témájú elemzés alapjáratban is „arról szól”, hogy mit kellene tenni a vezetésnek. Sőt az elemzés szükségszerű mellékvonala: miért teszi ezt a vezetés, (az aktuális vezetés és általában a vezetés) mit lehet tenni ellene?  Azonban legalább megjegyzés erejéig arra is illene utalni, hogy miben felelősek, és mit tehetnek az emberek. Az aktuális rendszere is illik utalni, vagy röviden kitérni. 

Nos, ezeket jó lenne az elemzésekben taglalni, de legalábbis megemlíteni, jelezve, hogy ezt is át kellene gondolni.

       Az előzőkben vázoltam milyen részekből (tényezőkből) áll össze egy elemzés, alapvető elemzés, összefoglaló elemzés, azonban ezek sorrendje változhat. A sorrendet, a téma, valamint az elemző elgondolása alakíthatja ki. Ugyanez igaz, az elemzés egyes részeinek (összetevőinek, tényezőinek) kiemelésére. Az igaz, hogy minden fontos tényezőt, vonatkozást, legalább meg kell említeni, de hogy melyik legyen részletesebben kiemelve, az változhat.

Sokféle kiindulás, sorrend lehetséges. Akár a fejlődésből, a tendenciából, akár külföldi hazai viszonyok összehasonlításból is ki lehet indulni. A mérésekből, az adatokból vagy az elvi fontosság taglalásából is ki lehet indulni. Az elemzés lehet elvi, elméleti, vagy inkább gyakorlati, vagy kevert jellegű.

A kihagyhatatlan megjegyzések, utalások vonatkozások felsorolása, címszavakban:

Múlt, jelen, jövő, tendencia. Térbeli, nagyságbeli vonatkozás.  Külföldi, ill. hazai állapotok, viszonyok.  A probléma nagysága, ill. szokásossága után: - de meg lehet, meg is kell oldani.

Utalni a fontosságra. Utalni a megoldásokra. Utalni a vezetés hibáira, tettének okaira, feladataira. Utalni az emberek hibáira, tettének okaira, feladataira. Stb..

    Minden elemzésnek van egy központi kiemelt témája és vannak ehhez kapcsolódó további kiemelések.  A fentiekre akkor is ki kell térni, (meg kell azokat jegyezni), ha nem taroznak a központi téma a kiemelések körébe.

Az alapvető elemzések (elsősorban társadalmi témájú elemzések) két legfontosabb kategóriája.

A jelen társadalmi témájú elemzések, többek között a tudományos elemzések is, 97%-ban „a meglevő gyakorlat van a középpontban” típusú elemzéshez tartozik.

Nevezhetjük ezeket: „a napi realitáshoz ragaszkodó” központú elemzéseknek is.

Vagy: „Ez van, ezt kell szeretni” - típusú elemzésnek. Valamint gondolkodásmódnak.

Vagy: „Ez a pálya, ezen kell játszani” – típusú elemzésnek. Valamint gondolkodásmódnak.

Vagy: „Nagyjából minden rendben van” - típusú elemzésnek. Valamint gondolkodásmódnak. Ugyanis az elemzés alapvetései, az alapvető gondolkodásmódot is meghatározzák. 

Ezen elemzésekben, az elemző kiindulópontja: a meglevő gyakorlat, nagyjából jó, de mindenképpen szükségszerű. Legfeljebb kisebb korrekció, kisebb javítás lehetséges. Mivel ez a középpont, kiindulópont, az elveknek, elméleteknek, az elemzéseknek is ezt kell bizonyítani.

Tulajdonképpen ez: önző felfogású, továbbá rövid távra néző,  gondolkodásmód.

Pl. az elemzés leírja, hogy a jelenlegi oktatási rendszer, ez előírt tananyaggal milyen. Az elemzések többsége 60%-a egyszerűen leírja, még kisebb változtatási igényeket sem vet fel, vagyis lényegében helyben hagyja a meglevőt. Kisebb része 37% azért kisebb problémákat változtatásokat felvet, de ez csak taktikázási lehetőségeket nyit meg. Bár sokszor beszélnek nagyszabású reformokról azonban ezek a teljes volumenhez képest csak jelentéktelen változtatások. (Hozzáteszem kisebb változtatásokkal is lehetne előre haladni, csak akkor nagyon sok, következetesen egymást követő kisebb változtatásokra lenne szükség. Természetesen csakis jó irányban haladó, igaz, jó változtatásokról lehet szó. Az igazság-megállapításról máshol volt szó.)

Persze eme „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzések (leírások) is, történhetnek jól, érthetően, a valóságnak megfelelően, az alapvető elemzés feltételei szerint, vagy rosszul, helytelenül. Azonban eme elemzések bármilyen jók a maguk kategóriájában, akkor is alapvetően rosszak, mert a kiindulásuk, a központi lényegük (alig lehet változtatni) – téves.

Eme elemzések, vagy rövidek, hiányosak, zavarosak, vagy éppen fölöslegesen hosszúak, zavarosak lesznek. Hiányosak, mert kimaradnak belőlük a gondolkodás, elemzés alapvető céljai, úgy, mint:

A problémakeresés, megoldás.  Hiányzik a másik cél is: a gondolkodás, elemzés segítse elő a jobb, boldogabb élet létrehozását, az emberi fejlődést. Hiányzik, hiszen eme elemzések kiindulópontja: - jelenleg, főleg elméleti szinten, nagyjából minden rendben van.

A  „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzések akkor is hiányosak, elégtelenek, ha van náluk még rosszabb. Nyilván azon elemzések, melyek csakis a problémák megoldhatatlanságát, az emberi erőfeszítés értelmetlenségét emelik ki, a legrosszabb elemzések.

A jó elemzés, tehát az optimális állapoton keresztül felveti a bajokat, problémákat, de azok lehetséges megoldását, részleges megoldását, javítását is taglalja.

Az én elemzésem, valamint igen kevés más elemzések (kb. 3%) „ideális jövő, optimális állapot” központúak.

Nevezhetjük ezeket „helyes elvek, elméletek, működések” központú elemzéseknek is. Úgy értve, hogy a jelenleg érvényesnél, helyesebb, igazabb elvekről, elméletekről, működésekről van szó. 

Még inkább nevezhető: „alapvető helyes reformok, jó újítások” központú elemzéseknek.

„Az ideális jövő optimális állapot” központú elemzés, egy érdekes dolog. Ugyanis ez is csak a jelen konkrét hibáiból, a konkrét emberi „szenvedésekből”, a korra jellemző elméletek cáfolatából indulhat ki, viszont az elemző szándéka szerint eljut az ideálisabb jövőig, egy optimálisabb állapotig. Nem meseországig, hanem egy megvalósítható jövőig. Viszont amikor az elemző eljutott az optimális, a jelenleginél optimálisabb állapotig, akkor már lehetővé válik a tömör összefoglalás. Továbbá az ideális jövő, optimális állapotból sok mindenre vissza lehet következtetni. Vissza lehet következetni, a jelen hibára, a konkrét bajok okaira, a téves elméletekre és azok okaira. Nos ez eddig nem nagy ügy hiszen ezek már ismertek voltak, ezekből indult ki az elemzés. Bár egyfajta nagyobb rendezettség ebből a szempontból is létrejön.

Ami nagy ügy, az, a megoldásokra, való következtetés.

A jó elemzés, tehát az optimális állapoton keresztül felveti a bajokat, problémákat, de azok lehetséges megoldását, részleges megoldását, javítását is taglalja.

Ez sokkal ésszerűbb tömörebb igazabb elemzés lehet, mint a „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzés. Persze az „ideális jövő, optimális állapot” központú elemzéseknek is igaznak kell lenni, valamint be kell tartani a jó elemzés feltételeit. A kiindulásuk, a központi lényegük azonban lehetővé teszi, hogy jók igazak legyenek.

Ennek ellenére eme elemzéseket az emberek 97%-a, köztük a tudósok diplomások nem értik. Pontosabban nem értik, nem is értékelik, egyik a másikból következik. Elsősorban azért nem értik, értékelik, mert másféle gondolkodást tanultak az iskolákban, főleg az egyetemen. Talán fikciónak, álomvilágnak, utópiának tekintik, de mindenképpen a realitástól való eltávolodást vélnek felfedezni. 

– Ezt pedig egy komoly gondolkodó nem engedheti meg magának – gondolat követi. De tévesen.

  „Az ideális jövő, optimális állapot” központú elemzés (egyforma igazságaspektus mellett) közelebb áll a valósághoz, igazsághoz, mint „a napi realitáshoz ragaszkodó” elemzés. Egyszerűen azért mert az új, az előzőt meghaladó gondolat, gondolatsor, igazabb, mint az előző, ezért a valósághoz is közelebb áll. Nyilván egy „jó” újítás (pl. az orvosi vizsgálat előtt kezet kell mosni), egy az előzőnél igazabb felismerést egy az előzőnél jobb megoldást is jelent.

Tehát nem álmot, fikciót, hanem kemény valóságot képviselnek eme gondolatok, elemzések. Viszont azok számára, akik hamisság országban élnek, az igazság úgy tűnik fel, mint valótlanság, mint fikció.  - Ez csak képzelgés – mondták Semmelweis kézmosási újítására az orvosok. Márpedig az emberek döntő többsége hamisság országban élt és él. A probléma, hogy a jelentősen új dolgokra nem fogékonyak az emberek, sőt viszolyognak attól. Bizonyos határig képesek csak az újat elfogadni.

Az egyik alapvető emberi gyengeség: az ember a jelenetős újításokkal, jelentős reformokkal, szemben átgondolás nélkül is ellenszenvet érez.

    „Az ideális jövő, optimális állapot” központú elemzés egyszerűbb, érthetőbb és tömörebb formába hozható, mint a „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzés.  Ugyanis ha az elemző felsorolta a helyes elveket, elméteket, működéseket, az optimális rendezettséget, akkor abba be lehet illeszteni, a helyes meghatározást, az alapvető vonatkozások felsorolását, sőt az alapvető felosztást is.

A helyes elvekből, elméletekből, működésekből, az optimális állapotokból sok mindenre lehet következtetni.  

Következtetni lehet a jelenlegi helyzet, rendszer hibáira, hiányosságaira. A hibák, hiányosságok, más megfogalmazásban, problémák. Következetni lehet az alapvető hibákra, ill. a javítás akadályozóira is ezeket pedig le lehet bontani, a tapasztalt konkrét hibákra, akadályokra.  A hibákat át lehet értelmezni, ártalmakra károkozásokra is. Át lehet értelmezni emberi felelősségekre bűnökre, erényekre. Valamint át lehet értelmezni a megoldási irányokra. Sőt továbbgondolva, még a konkrét feladatokat is ki lehet következtetni.

Szinte mindegy hogy az elemzés a részekből állítja össze a nagyot (nagyobb egységet), vagy a nagyot bontja le, részekre, lehetőleg mindkettőt fel kell vázolni, de a nagy semmiképpen sem maradhat ki.

Egyszerűbben: „az ideális jövő, optimális állapot” központú elemzésből következetni lehet a jelen hibáira, a problémákra, az ártalmakra, a bűnökre, a megoldási irányokra, sőt a konkrét feladatokra.

E következtetéseket az elemző vagy leírja, vagy nem. Ha nem írja le, akkor is az értelmes ember számára megmarad az egyszerű következtetés lehetősége.

A „napi realitáshoz ragaszkodó” központú elemzésből szinte semmire sem lehet következtetni, legfeljebb a taktikázási lehetőségekre. Igaz hogy sokan nem is akarnak többet, mint taktikázni.

Még egyszerűbb megfogalmazás: társadalomkritika, társadalomújítás, társadalomfejlődés nélkül nincs érdemi társadalomtudomány. Talán, ez a természettudományokra is igaz valamennyire.

Azért egy általános konkrét logikai hibára kitérek, ez pedig: ha a kivitelezés gyakran silány, akkor az, a terv megoldhatatlanságát jelenti. 

Ez tévedés, mert a gyakori silány kivitelezés nem mindig jelenti a terv megvalósítatlanságát.

Megjegyzem, hasonló kaliberű, konkrét logikai hibát, akár ötvenet is fel tudnék sorolni. Az egyik speciális gondolkodási funkció: ismerni szükséges a gyakori jelentős konkrét logikai tévedéseket.

A címben szereplő tévedés,  miért jelentős tévedés?

Vegyük csak eme könyvet. A hibás gondolat szerint, nem lehet békés, barátságos, boldog társadalmat teremteni, nem lehet demokráciát létrehozni, nem lehet jól működő államot, nem lehet jó oktatást kialakítani – mivel az eddig kivitelezések általában silányak voltak.

A logikai probléma ott van, hogy valóban vannak agyament, megvalósíthatatlan elképzelések. Néha igaz: ami nem megy, azt ne erőltessük.

Viszont gyakran csak a kivitelező silányságáról van szó.

A logikai érvelésem a következő: vannak olyan célok, megoldások, melyek a fejlődés, a jobb élet, vagy egyáltalán a háború, a nyomor, a halál, elkerülése miatt – minden nehézség ellenére - meg kell valósítani, létre kell hozni. Még akkor is, ha eddig kudarcos megvalósítások voltak. Akkor újabb, jobb megoldáson kell gondolkodni. Ezen esetekben el kell felejteni, hogy lehetetlen, ne erőltessük.

Mit jelent ez a közlések szintjén. A legtöbb visszahúzó közlő, nem direkt módon közli: ez lehetetlen.

A napi realitáshoz ragaszkodó közlés, elemzés is ide fut ki: a változtatás lehetetlen.

A nem jó, de nincs nála jobb – okoskodás, szintén ide fut ki: a változtatás lehetetlen.

Minden olyan megállapítás, elemzés mely a hiba, baj gond felsorolása után, nem jelzi a megoldás szükségességét, lehetségességét– végeredményben ide fut ki: a változtatás lehetetlen.

Tehát a közléseket e szerint értékeljük. Létfontosságú témákban, visszahúzó ártó közlések, melyek végkicsengése: a változtatás lehetetlen.

Mivel a logika szabályaival ellenkezik, a logikus ember az alábbiakat nem teszi:

1. Nem mond ellent önmagának. Ha módosítja az álláspontját, akkor indokolja azt.

2. Nem nyugszik bele a megoldható problémákba, nem vállalja be a nagyobb kellemetlenséget.

3. Nem keveri össze a „lehetségesen igaz, (nem bizonyított), de reménykedem benne” a „szerintem nagy valószínűséggel igaz” álláspontokat.  Igen komoly problémákat okozhat, ha valaki a reménységet igaznak gondolja.

4. Soha nem gondolja, hogy „ez biztosan igaz, csakis ez az egy igazság lehet”, hanem ezt gondolja, „nagy valószínűséggel ez igaz, de bizonyítékok hatására hajlandó vagyok megváltoztatni az álláspontom.”

5.  A fentiek miatt sem gondolja: „ez nem jó, de nincs ennél jobb.”

Nem gondolja: „ez soha nem változhat.” Nem gondolja: „ez eleve el van rendelve.” Nem gondolja: „ennek nincs és soha nem lesz értelme.”

Mindezek közlése pedig dupla logikátlanság, hiszen a közlés sem tud változtatni a megváltoztatatlan dolgokon.

A gondolkodástan (elemzéstan, igazságtan, stb.) tudománynak kell az értelmes vita szabályrendszerét megalkotni.

Legalábbis az alapokat felvázolni. Itt és most csak probléma felvázolása történik, ennél sokkal több szükséges az előrelépéshez.

A jelenlegi viták általában értelmetlenek, mert teljesen kaotikusan zajlanak, nincsenek szabályok, nincsenek az értelem medrébe szorítva. Leginkább a politikai, társadalmi viták értelmetlenek.

A jövőben alapvetően kétféle értelmes, szabályok szerint zajló politikai vita képzelhető el.

Az egyik: a közvélemény-kutatási és népszavazási rendszer keretébe illesztett vita.

A másik: a jelenleg is tapasztalható, emberek, csoportok közötti vita.

Jelenleg az egyik szabályosnak mondható vita, pl. az amerikai elnökjelöltek kiemelt tévés vitája.

A másik: egy bírósági per alatt zajló „vita” – melynek szintén vannak szabályai.

Egyik sem fogadható el, az igazán értelmes vita modelljének, egyes momentumok azonban felhasználhatók a modell megalkotásánál.

A főbb bajok általában: 

A vita tárgya nincs pontosan meghatározva.

A tárgytól való eltérés lehetséges. (Vagyis az elterelés a félremagyarázás lehetséges. Pl. az egyik gyakori elterelés, az indokolatlan múltba való visszamutogatás. Vagy például: a nem jellemző nem általános részletek jelentőségének felnagyítása, általánossá tétele. Elég sokféle félreterelés lehetséges.)

A vita átterelése – a vita más témába más vitába terelése. Ez is egyfajta elterelés.

A vita függőben hagyása, lezáratlansága, vagyis eredménytelensége. Tulajdonképpen a viták zömében nem derül ki az igazság, még a jelenlegi, részleges viszonylagos igazság sem. Tehát a jelenlegi politikai viták már ezért is többnyire eredménytelenek, azaz értelmetlenek. 

A szabályrendszer néhány vonatkozása. Az egyik fontos szabálynak kell majd lenni, hogy a vita nem lehet csapkodó, kapkodó, sürgetetett, zavaros. Addig kell tartania, amíg valamilyen eredményt, igazságot meg nem állapít, még ha azon igazság, ideiglenes, valamint viszonylagos is.

Természetesen a vitában minden fontos véleménynek meg kell jelennie, méghozzá kiegyensúlyozottan.

A vita fő folyása, a fősodor legyen nyugodt, állandóan lassan egyenletesen haladó. Legyen haladó, de legyenek igazság-állomások. 

Az értelmes vita problémájának megoldásában sokat segíthet, ha tanulmányozzuk a manipulációt, a manipuláció fajtáit.

Befejezésképpen, az értelmesedés okosodás (a logika elterjedésének) akadályai.

Valójában az értelem az igazságosság az erkölcs hosszabb távon pozitív kölcsönhatásban van.

Alapvetően kétféle okosság lehet:

   Egyes egyén, egyes csoport rövid távú hasznát (a többség hosszú távú hasznától jelentősen eltérő) néző, segítő okosság – ami nem igazi okosság. (A rövid táv miatt ez a viselkedés hosszabb távon, általában, gyakran, a hasznosulóra is visszaüt.)

Az emberiség hosszabb távú hasznát néző, segítő okosság – az igazi okosság.

Amennyiben az itt leírt tartalmat ahhoz hasonlót az iskolába tanítanák, akkor a gyerekek, emberek okosabbak, értelmesebbek, logikusabbak lennének. Nem 60-70%-kal lennének okosabbak, csak 10-20%-kal, de ez is jelentős.

Miért csak ilyen „kevéssel”?

Most itt nemcsak az oktatás hiányosságaira gondolok, hanem még ennél is alapvetőbb tényezőkre.

Az értelmesedés alapvető akadályai.

1. Az értelmesedéshez idő kell, az emberiség még itt tart. (Tehát van az eredeti, az agyi problémák miatti butaság.)

2. A felsorolt kb. negyven alapvető emberi gyengeség, silányság az igazi okosság ellen hat. (Az emberek nem azért buták, mert nem képesek okosnak lenni, hanem nem is akarnak okosak lenni, vagyis békességben nyugiban, jólétben élni.)

Ezek közül is kiemelhető:

3. Az önzés

4. Az önzésnél fél fokkal rosszabb presztízsharcosság.

5. A presztízsharcosságnál is fél fokkal rosszabb gyűlölet.

6. A gyűlölet legfőbb oka, a csoport, nép, stb. felsőbbrendűségi érzése. (Túlzott nacionalizmus, rasszizmus, vallási fanatizmus, stb. – sok formába képes megjelenni.)

   Összefoglalóan, kissé leegyszerűsítve  úgy is fogalmazhatunk: az érzelmi gyengeségek (a szubjektív tényezők) elnyomják, felülírják az értelmet a logikát.

  Ezek a nem igazi okosságot táplálják. (Egyes egyén, egyes csoport rövid távú hasznát néző, segítő okosság.)  De ez a fajta „okosság” is egyfajta logika mentén szerveződik. Az önző, a presztízsharcos, a gyűlölködő, a rasszista, valamint minden tévedő „buta” ember egyfajta logika mentén gondolkodik és érvel. Ezek az emberek (összességében az emberek többségét teszi ki), szintén következtetnek, összehasonlítanak, használják a logikai funkciókat. Csak nyilván alacsonyabb rendezetlenebb szinten teszik azt, mint az igazi okosak, akik az igazság, igazságosság mellett érvelnek. Csakhogy éppen abban van a bökkenő - azt felettébb nehéz megállapítani, hogy melyik érvelés  magasabb rendű, a rendezettebb, a logikai elemeket jobban használó, a több bizonyítékot tartalmazó. Mindezt felettébb nehéz megállapítani, ezért az értelmesedés, a logikus gondolkodás erősen korlátozott. A gondolkodástan, logika iskolai oktatása viszont szükséges lenne.

A jól működő állam, alapvető pontokban.

Eme elemzésem is, mint a legtöbb elemzésem is „ideális jövő, optimális állapot” központú elemzés.  Eme elemzés fajtát, az emberek, tudósok döntő többsége nem érti, nem értékeli, más gondolkodásra vannak beállítva.

Pedig eme elemzés fajta, nem álmodozás, hanem a jövő nagyobb igazsága, azaz, amennyiben igaz, erősebb realitás, mint a jelenleg igaznak vélt.  Eme elemzéseknek legalább lehetőségük van arra, hogy igaz, jó, hasznos elemzés kerekedjen ki belőlük. 

Az ideális jövő, optimális állapot elemzés is természetesen a konkrét hibákból a szenvedésekből, az uralkodó elméletek tévedéseiből és még sok elemből kiindulva jut el az optimális állapotig. Viszont ha eljutott, akkor már egyszerűen sok mindenre vissza lehet következtetni.

Az „ideális jövő, optimális állapot” központú elemzésből, taglalás nélkül is, következtetni lehet: a jelen hibáira, hiányosságaira, a valótlan elméletekre, a problémákra, az ártalmakra, az akadályokra, akadályozásokra, a bűnökre, erényekre. Továbbá, a megoldási irányokra, sőt a konkrét feladatokra is következtetni lehet. Minderre akkor is következtetni lehet, ha az elemző ezt nem írja le, ezért igen tömör, alapvető elemzés jöhet létre.

A „napi realitáshoz ragaszkodó” fajtájú elemzésből (jelenleg ilyen az elemzések döntő többsége) szinte semmire sem lehet következtetni, legfeljebb a taktikázási lehetőségekre. A „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzések (lényegében leírások) még ha igazak is, önmagukban nem lehetnek igazán jók, hasznosak.

Akkor következzen a jól működő állam, alapvető elemzése.

(mit nevezek alapvetéseknek – erről az előző fejezetben volt szó.)

Egyfelől azért  szükséges e témával foglalkozni, mert kimaradt a „A demokrácia alapvetései XXI. század  c. könyvből, pedig fontos téma.

Másfelől a következő fejezetek pl., az oktatásról szóló fejezetnek ez egy fontos része. Fontos, vagyis kihagyhatatlan. Kihagyásával torzul a megismerés, az igazság.

A jó működés alapvető pontjai:

1. Csakis az állam (legfelső vezetés, kormány, jogalkotás, központi hatalom, stb.) és intézményei (szervei hatóságai, hivatalai, vállalatai) végezhetnek olyan munkákat (szükséglet- kielégítéseket, szolgáltatásokat, területeket) ahol csakis egyenlő, magas szintű, társadalmi normát követő szolgáltatás jöhet szóba.

Ilyen az egészségügy, a közoktatás, a természetvédelem, az igazságszolgáltatás, szociális ellátás, rendőrség, katonaság, közigazgatás, legfelső irányítás, jogalkotás, stb.. Ezt (egyenlőség, stb.) a magángazdaság (piacgazdaság versenygazdaság) nem képes biztosítani.

Ez egyben az állam meghatározása is.

Az állam az adóból, vagyis közös pénzből (munkából, fogyasztás-lemondásból működik) Az adó egy külön téma, itt nem térek ki rá.

Minden más munkát (szükséglet-kielégítés, szolgáltatás, terület) a magángazdaság (piacgazdaság, versenygazdaság) tud jobban elvégezni. Ez főleg az anyagi javak szükséglet-kielégítését jelenti. A magángazdaság előnyei (kivéve nagytőkét): a viszonylag szabad gazdálkodás, a mozgékonyság, a decentralizáltság, a demokratikus jelleg (sok ember energiája, tudása, ötlete, igénye van benne). Továbbá a piacgazdaság, versenygazdaság önszabályozása - ami csak tudományos tervezés, „terelgető szabályozás” mellett érvényesül.

 Ill. van még a civil-gazdaság is, erre sem térek ki.

2.      Az állami két fő része, az egyik (a legfelső vezetés, a jogalkotás, a kormány, a központi hatalom, központi irányítás) 

A másik az állam intézményei (szervei, hatóságai, hivatalai, vállalatai, stb.). Ezek a nem jogalkotó, csak jogalkalmazó államrészek. 

A központi irányításnak mindenképpen a maximálisan demokratikusnak kell lenni. Ugyanakkor az államnak decentralizáltnak (szervezetten decentralizáltnak) kell lenni. Magának a központi irányításnak is, pl. a nagy fontos intézmények által, a fékek, és egyensúlyok által decentralizáltnak kell lenni. Az állam akkor működik jól, ha szervezetten, decentralizált. A decentralizáltság személetesen - nem hegyes piramis, hanem lapos piramis. Ezekről szól a másik könyvem.

1.       A demokratikus működés mellett az állam mindkét része akkor működik jól, ha a jó munkának valódi szigorú ellenőrzése, mérése, ill. ezt követő szankciója van.

Ilyen mérés, ill. szankció, pl. az intézmények esetében lehet az elintézetlen panaszok javaslatok jogorvoslatok alapján. 

Az intézményre bízott ügyfelek tudása, egészsége stb. alapján.

A „szigorú” eljárási jog betartása alapján.

A hatékony működés a munkaszervezés alapján. A teljesítmény és azzal arányos kiadás (közpénzkezelés) alapján.

A korrupció alapján. (Az ellenőrzés, mérés tisztasága leginkább akkor biztosított, ha a népi ellenőrzés nincs kihagyva.)

 A jó működés további feltétele, hogy  az állami alkalmazottak tisztviselők csakis ezen valós szempontok szerint legyenek értékelve, fizetésben, egyebekben, szükség esetén leváltva,  és ne a vezetők megítélése szerint.  Az egyéb szempontú leváltásnak, kinevezésnek minimálisnak kell lenni.

  3a) Itt jegyzem, meg, az ideális jövőben, minden ember, állampolgár, túl a bűnügyi megmérettetésen, túl a jövedelemi megmérettetésen, társadalmi hasznosság, ill. viselkedés szempontjából is meg lesz mérettetve. ez csak egy harmadlagos megmérettetés, de azért szükséges.

1.       Az állam két része (központi irányítás, ill. intézmények) között a határ kb.: a legfontosabb állami intézmények vezetői, ill a jogalkotók, a központi irányításba tartoznak, - a többiek az intézményekbe, ill. a kevésbé fontos állami intézmények vezetői is az intézményekhez tartoznak.

Egy külön kérdéskör a függetlenség biztosítása. (Pl. pénzügyi függetlenség kialakítása. Pl. a vezető általi szubjektív leváltás-kinevezés minimalizálása. Pl. a demokratikus törvénykezés, ill. a törvénykezési változások szigorú szabályozása. Pl. a hivatalok, intézmények közel azonos rangja, ill. a körbeellenőrzés, stb.)   Ha demokratikus a központi irányítás, akkor elég könnyen, több módón is biztosítani lehet a kellő függetlenséget.

Külön kérdéskör a jogalkotás hatalomcsökkentése, kvázi függetlensége.   A zavaros álltások ellenére, jelenleg sem független a jogalkotás. Az is kétséges, hogy egyáltalán lehetséges a függetlenítés, ugyanis a jogalkotó (ha nincs népi jogalkotás) megteheti, hogy olyan törvényeket hoz, melyek számára a jogalkotási hatalmon kívül mindenféle hatalmat, biztosítanak.

Kérdés viszont, hogy az állam intézményei mennyire lehetnek függetlenek a központi irányítástól?

Az állami intézmények függetlensége csakis demokratikus függetlenség lehet.

Egyébként van diktatórikus, fél-diktatórikus és demokratikus függetlenség. A diktatórikus függetlenség, ha a nép tagság önként átadja a hatalmát egy vezetőnek.

A demokratikus függetlenség, amikor a külső nyomás csakis annyi, hogy a törvények nem engedik meg a diktatórikus, fél-diktatórikus függetlenséget.  Bár ez is nyomás, ill. függetlenség-korlátozás, de összességében nem jelentős.  

Az állami intézmények csakis a központ irányítástól lehetnek függetlenek, és nem  a néptől, a nemzettől.

2.      Amennyiben a központi hatalom magas szintű demokrácia mellett működik (jelentős a közvetlen demokrácia) abban az esetben az állami intézmények demokratikus függetlenségének aránya kiszámítható.

Ekkor az egyik szempont: túl nagy függetlenség azért nem lehet, mert a függetlenség, még a demokratikus függetlenség is, gyenge működést, a normáktól való eltérést is jelenthet. Tehát a nagy függetlenség, akár a jó működés rovására mehet.

Ugyanakkor teljes függőség sem lehet, többek között, azért sem, mert az intézményi demokráciának is meg kell valósulni. E két szempont alapján lehet a pontos függetlenség-mértéket kikalkulálni.

   Természetesen a különböző intézmények különböző függetlenséget igényelnek. A viszonylag legnagyobb függetlenséget a bíróságoknak, ügyészségeknek kell adni. Az Alkotmánybíróságnak, Köztársasági elnöknek, ÁSZ-nak, MNB-nek, stb. a saját területén szintén nagy függetlenséget kell adni. A teljes függetlenséggel még ezen intézmények is visszaélhetnek. Viszonylag legkisebb függetlenség a katonaságnak adható.

   Az állami középiskoláknak valamivel több függetlenség adható, mint az elemi iskoláknak és ennél is több függetlenség adható a főiskoláknak, egyetemeknek. A középiskolák egyébként az optimális függetlenség-skálán valahol középen foglalnak helyet. 

   A rengeteg félremagyarázás miatt ki kell térni még a polgármesteri hivatalok (önkormányzatok) függetlenségére. Az „önkormányzat” egy megtévesztő név, mert egy teljesen civil lakóhelyi közösségre utal. A teljesen civil közösség 95%

- n független az államtól,  A tagság választja a vezetést, nincs becsatolva, az országos választásokba, a pártokba, úgy mint a polgármesteri hivatal. A civil közösség maga hozza a szabályait, nincs becsatolva az országos törvényekbe, úgy, mint a polgármesteri hivatal, és még lehetne sorolni. Tehát a polgármesteri hivatalok lényege hogy az állam kihelyezett hivatalai, helyhatóságok, az államhoz tartozó hivatalok. Az igaz, hogy eme hivatalok jó esetben a viszonylag független és magas demokratikussággal működő állami intézmények közé tartoznak. Az is igaz, hogy még jobb esetben, minden kerületnek lenne egy teljesen civil lakóhelyi demokratikus közössége, mely a polgármesteri hivataltól is független, de mégis együttesen döntenének jó néhány kérdésről. Külön szakmai kérdés, hogy milyen funkciókat, szolgáltatásokat tud a helyhatóság jobban ellátni, mint a központi irányítás.

Ha erős a közvetlen demokrácia, akkor még a változó intézményi függetlenség-igény mellett is kiszámítható az egyes intézményeknek adható optimális függetlenség.

   Ha a központi irányítás demokratikus és ezért jól működő, akkor, ha nem is könnyen, de beállítható az optimális demokratikus függetlenség.

Itt térek ki arra, hogy a társadalom alapvető alkotóelemeit ne keverjük össze.

Az alapvető alkotóelemek: Az állam.  A civil közösségek. Valamint a speciális civil közösségek, a magáncégek. Illetve még külön kategóriának lehet tekinteni az egyént, az embert, az állampolgárt. Illetve ezek sokaságát, a népet (emberek tömegek, többség, stb.). Valamint, talán család is mint speciális kisközösség részbe külön kategória. Ezek pl. a központi irányítással (a jogalkotással) való kapcsolatukban is, jelentősen eltérnek egymástól.

Nyilván a kisközségekről, valamint a magáncégekről is sokat lehet beszélni, itt csak annyit jegyzek meg, hogy a magáncégek optimális függetlensége valahol a viszonylag független állami intézmények és a kisközösségek nagy függetlensége között van.

3.      Ha a központi irányítás diktatórikus ezért egyben rosszul működő, akkor nem állítható be az optimális függetlenség.

Egyébként a diktatórikus, fél-diktatórikus központi irányítás nem is engedi a függetlenséget. Viszont ekkor, még azt is nehéz megmondani, hogy mire törekedjen a nép, mire törekedjenek a demokratikus erők. Mindenképpen nagyobb demokratikus függetlenségre kell törekedni, viszont a pontos arányt nem lehet kiszámolni és ez probléma.

Ha anarchikus jellegű az ország, akkor is baj van, a pontos beállítással. Ekkor eleve nem teljesül az állam alapvető feladata: az egyenlő, magas szintű, társadalmi normát követő szolgáltatás biztosítása.  Ha klasszikus diktatúra van, akkor közvetett okok miatt nem teljesül.

Azon államban, melyben pártklikkek (bandák), vagy és haveri klikkek (bandák),  garázdálkodnak minden igazságtalanná, kiszámíthatatlanná válik.

4.      Az utolsó pontnak pedig megismétlem a másik könyvem mondanivalóját: csak a magas demokrácia-szinttel (nagyarányú közvetlen demokrácia) rendelkező állam lehet igazán jól működő.

Az államnak mindezen kívül, de természetesen mindezzel összefüggésben van sokrétű gazdasági vonatkozása is.

E vonatkozás alapvető részei:

A szükséglet-kielégítések, nagy ágazatok (igazságosság, biztonság, egészség, természetvédelem, oktatás, anyagi szükségletek, stb.) elosztása, elsősorban a költségvetésen keresztül.

Valamint az állam feladata eme ágazatok (igazságosság, biztonság, stb.) optimális „szakmai” működtetése, de ez megint egy külön terület. Egyébként az oktatás alapvetései, ill. az igazságszolgáltatás alapvetései - erről a tevékenységről fog szólni.

Visszatérve az állam gazdálkodási vonatkozásaira.

A költségvetés (ill. az adó, ill. a kedvezményes állami hitelek, ill. a szabályozás) nemcsak a nagy ágazatokat, de a kisebb beruházásokat, (állami és magángazdasági cégek munkalehetőségét) is elosztja.

Ami ennél is fontosabb, hogy elsősorban az adón keresztül (de az állami béreken keresztül is) az egyének jövedelemét, vagyonát is, újraosztja legalábbis jelentősen befolyásolja az elosztást.

Továbbá, az állami munka (lehet az tanár, bíró, orvos, stb.) is munka,- minden munkának van egy hatékonysága. A hatékonyság elemei: értelmes hasznos produktív termelés, valamint szakértelem, munkaszervezés, munkamotiváció, technika, újítás – mindez a gazdaság kategóriájában tartozik. Kérdés viszont, hogy az államon kívüli hatékonyság, kinek a faladata?

   Továbbá, az államnak nemcsak a saját munkáját kell megszervezni, de az egész nemzetgazdaság munkáját is pl az optimális gazdasági arányokon keresztül. Továbbá a magángazdaság, a civil gazdaság munkáját is irányítani legalábbis bizonyos irányba ösztökélni kell.

Nemcsak a termelést, de a fogyasztást is lehet befolyásolni, a kettő egymással kölcsönhatásban van.

Na és persze optimális esetben az államnak kellene döntően kezelni a nemzet pénzügyeit is, hiszen az szorosan összefügg a gazdasággal.

Mindezt kissé részletesebben taglalom a gazdaság (gazdálkodás) alapvetései c. fejezetben

Az oktatás alapvetései.

Eme elemzésem is, mint a legtöbb elemzésem is „ideális jövő, optimális állapot” központú elemzés.  Eme elemzés fajtát, az emberek, tudósok döntő többsége nem érti, nem értékeli, más gondolkodásra vannak beállítva.

Pedig eme elemzés fajta, nem álmodozás, hanem a jövő nagyobb igazsága, azaz, amennyiben igaz, erősebb realitás, mint a jelenleg igaznak vélt.  Eme elemzéseknek legalább lehetőségük van arra, hogy igaz, jó, hasznos elemzés kerekedjen ki belőlük.  Az „ideális jövő, optimális állapot” központú elemzésből, taglalás nélkül is, következtetni lehet: a jelen hibáira, hiányosságaira, a problémákra, az ártalmakra, az akadályokra, akadályozókra, a bűnökre, erényekre. Továbbá a megoldási irányokra, sőt a konkrét feladatokra is következtetni lehet. Minderre akkor is következtetni lehet, ha az elemző ezt nem írja le, ezért igen tömör, alapvető elemzés jöhet létre.

A „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzésből (jelenleg ilyen az elemzések döntő többsége) szinte semmire sem lehet következtetni, legfeljebb a taktikázási lehetőségekre. A „napi realitáshoz ragaszkodó” elemzések (lényegében leírások), még ha igazak is, önmagukban, nem lehetnek igazán jók, hasznosak.

  Megjegyzem az egész könyv, lényegében középiskolás szinten, vagyis alapvetések szintjén íródott.

  Az előző két fejezet többek között azért kellett, hogy ezt a fejezetet meg lehessen írni.

Ugyanis, az oktatásnak van egy „jól működő állam” vonatkozása, mellyel már nem kell foglalkozni, az előző fejezetben ki lett tárgyalva.

Többek között egyértelmű, hogy az oktatás döntő része, klasszikus állami feladat, érvényesül az egyenlő és magas szintű szolgáltatás elve, ill. mivel közérdek is, a köz állja a finanszírozást.

Továbbá elemezve van, hogy demokratikus központi irányítás alatt az oktatás intézményeinek kb. közepes függetlenség, (szabadság) adható, (pl. a központi ajánlásoktól, pl. 15% eltérés), ez vonatkozik a tananyagra is. Az általános (elemi) iskoláknak kisebb, a középiskoláknak nagyobb, a főiskoláknak, egyetemeknek még nagyobb viszonylagos függetlenség adható. Demokratikus központi irányítás alatt kiszámítható a pontos függetlenség, nincs különösebb baj. Diktatórikus, vagy anarchikus jellegű központi irányítás alatt mindenféle bajok keletkeznek, semmit sem lehet pontosan kiszámítani, csak annyit lehet tudni, hogy a diktatórikus központtól lehetőleg meg kell szabadulni.

A másik könyvembe pedig említve vagyon, hogy jelenleg nálunk (minden szempontból) jelentősen el van hanyagolva, az igazságszolgáltatás, az egészségszolgáltatás, a közoktatás is. Végeredményben, a közvetlen demokrácia tudná megoldani, hogy a szükségletek (igények szolgáltatások), a megfelelő sorrendbe, jó arányba kövessék egymást. Vagyis, hogy ne az aktuális vezetés önös, ködös elképzelései szerint alakuljanak. 

Itt azonban mindenképp meg kell jegyezni: sok szükséglet-kielégítés, köztük az oktatás, közoktatás el van hanyagolva, alul van értékelve, elsősorban az állam részéről. Vagyis, többek között az oktatásba tett költségvetési pénznek (időnek, munkának, energiának) növekedni kell.

   Valamint e fejezetben gyakran szóba kerül az „alapvetések szükséges oktatása”. Már a címben is benne van: alapvetések. Az alapvetések magyarázatával, az alapvető elemezés magyarázatával sem kell itt foglalkozni, mert a korábbi fejezetben, már ki lett tárgyalva.

Akkor a további alapvetések, pontokban:

1.   Elméletileg, minden embernek, (gyakorlatilag az emberek 97%-nak), állampolgárnak el kell érni az általános műveltséget, mert ezzel lehet a társadalomban normálisan élni.

Az általános műveltségnek elsősorban alapvetéseket kell adni. Az előző fejezetben már leírtam mit kell alapvetések alatt érteni, (összefoglalások, információkeresés, helyes összerakás, elemzés, logika, stb.) Leírtam azt is, hogy kb. milyen arányú az alapvetésekhez kapcsolódó, optimális arányú résztudás, illetve, lexikális tudás. Ezekkel itt már csak vázlatosan foglalkozom.

Az általános műveltség tartalmi elemei:

A tanuló, felnőtt korában, a társadalom hasznos tagja legyen.

A tudományok, az emberek, az emberi fejlődés, a természet iránt érdeklődő, és ezek alapvető tudományos ismereteit ismerő személyiség legyen.

Nemcsak értelmileg, de érzelmileg, lelkileg is embertisztelő, társadalomtisztelő személyiség legyen.

Érdekeljék a közügyek, legyen társadalmi aktivitása. Legyen önálló átgondolt, lehetőleg elfogulatlan véleménye.  Választásokon szavazásokon felelős tagként tudjon részt venni.

Mindehhez ismerni kell a társadalom-tudományok alapvetéseit. Erre még visszatérek.

Rendelkezzen, demokratikus fegyelemmel.

Az oktatás egyik célja a kellő fegyelmezettség, ill. a helyes közösségi viselkedés kialakítása. Az általános műveltségnek is része.

Továbbá, az általános műveltségű, legyen értelmes ember, vagyis tanítani szükséges a gondolkodástan (logika, elemzéstan, igazságkeresés-tan, információkeresés, információkezelés, stb.) alapvetéseit. Az általános műveltségű embernek a gondolkodástan alapvetéseit középiskolai szinten kell tudnia. Vagyis be kell vezetni a „gondolkodástan" tantárgyat. Az előzőt megelőző fejezetben vázoltam is, e tantárgy alapvetéseit.

Visszatérve, az általános műveltségű ismerje a boldogságkeresés alapvetéseit, középiskolai szinten. Vagyis ezt is oktatni szükséges, tehát ilyen tantárgy is szükséges. Szintén e könyvben már vázoltam a tantárgy „tudomány” alapvetéseit. Itt jegyzem meg, hogy az oktatás és a tudomány kölcsönhatásban állnak, de ennek részleteire itt nem térek ki.

Továbbá az általános műveltségű rendelkezzen alapvető érzelmi intelligenciával, erkölcsi ismeretekkel, középiskolai szinten. Többek között az erkölcstan része, veleje, eme irományban hosszan taglalt „alapvető, természetes emberi gyengéségek”. Vagyis az erkölcstant, (persze a jelenleginél normálisabb tartalommal), ill. az alapvetések szintjén, a pszichológiát szintén szükséges oktatni.

Az általános műveltségű a mindennapi életben értelmesen el tudjon igazodni, tudja, miről van szó, ha pénzügyi, gazdálkodási, ha jogi, ha ügyintézési, ha egészségi problémával kerül szembe, márpedig ilyen problémákkal az átlagember gyakran találkozik.

Mindezért az általános műveltségűnek az alábbi társadalom-tudományok alapvetéseit kell középiskolai szinten ismerni.  A jelenlegi középiskolai szintnél magasabb szinten kell, lehetőleg minden embernek ismerni:

Társadalomfejlődés, rendszertan, történelem.

Közösségi és demokrácia ismeretek. (A másik könyvembe leírom, hogy a demokráciaoktatást hatékonyabbá tenné, ha az osztály demokratikus közösségként működne, pl. közös kérdésekben szavazással döntene.)

Közgazdaságtan

Egyéni környezettudatos, megtakarítás tudatos gazdálkodás.

(Ez „a gazdaság alapvetései” c. fejezetben részletesebben lesz kifejtve.)

Jog (és hozzá tartozó erkölcs).

Egészségtan. Szintén jelentősen át kell alakítani, ki kell bővíteni.

Továbbá (korábban említettek):

Gondolkodástan

Erkölcstan-pszichológia

Boldogságtan

   Nevezzük a fentieket, összefoglalóan: élet és társadalomismereteknek.

   Az optimális oktatásban, e tantárgyak (élet és társadalomismeretek) képezik az oktatás velejét. 

Fakultatív, kiegészítő módón lehet hittant is tanulni.

Valamint sok más ismeretet is. A fakultatív tantárgyak már inkább a szaktudás részletudás irányúak, - hasznosak, amíg az általános műveltség elsajátítását nem zavarják. 

Itt jegyzem meg álszerénység nélkül, hogy az én két könyvem, ez, valamint „A demokrácia kézikönyve XXI. század” c. – tartalmazza az élet és társadalomismeretek alapvetéseinek, alapjait. Tehát az én két könyvem tartalmát, (esetleg átszerkesztve, több részre osztva, stilisztikailag átfogalmazva), de mindenképpen tanítani kellene 4-8 osztályba, de főleg a középiskolába. Többek között e fejezetet is, hiszen nonszensz hogy pont azok nem tudnak semmit az oktatás alapvetéseiről, akiket leginkább érint, ezek pedig a diákok.

Nagyon fontos tudni, hogy az eddig felsorolt tudományok, tantárgyak, (élet és társadalom) jövőbeli (optimális) alapvető középiskolai szintje jóval magasabb, mint a jelenlegi középiskolai szint. Tananyag mennyisége is több lenne, pláne, hogy lennének jelenleg nem tanított tantárgyak, de a tartalom is más, ill. nívósabb lenne. A másság elsősorban abban áll, hogy az alapvetések, (de középiskolában már a bővített alapvetések) lennének tanítva.

Az hogy (az optimális oktatás rendszerében) megjelennek új tantárgyak, ill. a meglevők egy része is bővebben, időben is bővebben lesz oktatva, azt jelenti, hogy a jelenlegi hagyományos tantárgyak egy része mennyiségben szűkül. Tartalmilag is változnak a jelenlegihez, képest, szintén az alapvetések irányában.

Pontosabban ez az alábbiakat jelenti:

  Minden embernek, tanulónak, ill. általános műveltségűnek ismerni kell a felsorolt „élet és társadalomismeretek” alapvetéseit, jövőbeli középiskolai szinten.

  Minden embernek, tanulónak, ill. általános műveltségűnek tudni kell alapvetően számolni (pl. százalékszámítás, stb.) írni, fogalmazni, olvasni. Valamint egy külföldi nyelvet középfokon tudni. Továbbá, bizonyos mozgási ügyességre, erőre szert tenni, (ez a testnevelés) Nevezzük ezeket: alapkészségeknek.

Az általános műveltségűnek ismerni kell, az irodalom, zene, rajz, film, stb. a művészeti tantárgyak alapvetéseit középiskolás szinten. (Megjegyzem, az irodalom egy részét az élet és társadalomismertek alatt is szükséges tanítani.)

Viszont mennyiségileg időben is e tantárgyak már (az optimális oktatási rendszerben) szűkülnek, a jelenlegihez képest. Nevezzük ezeket: művészeti ismereteknek.

  Az általános műveltségűnek ismerni kell a természettudományok (természetismeretek) alapvetéseit, középiskolás szinten.

Úgy mint, matek, földrajz, természetvédelem, csillagászat, kémia, fizika, technika, biológia, stb., alapvetéseit kell ismerni középiskolás szinten.

Ez szintén azt jelenti, hogy a jelenlegihez képest, mennyiségben-időben szűkítve, de tartalmilag is mást kell oktatni. Az alapvetéseket kell elsősorban oktatni, ez a helyes középiskolás szint, amivel az általános műveltségűnek is rendelkezni kell. Nevezzük ezeket összefoglalóan: természetismereteknek.

  Mindezeket nevezzük: általános műveltséget adó oktatásnak. Illetve mivel szinte kötelező, ill. közérdek, ill. állami feladat, nevezzük: „elemi” (12 éves) közoktatásnak. Az „elemi” arra utal, hogy a közoktatás (közérdek és állami feladat) átnyúlik a főiskola, egyetemi oktatás területére, de az már nem „elemi” szint.

Az oktatás alapvető fokozatai:

(ismétlés kiegészítve)

Alapvetések, elemi szinten – óvodás, kisiskolás szint 4. osztályig.

4. osztályig: elsősorban az alapkészségek, tanítása. Viszonylag erősen, de kisiskolás szinten az élet és társadalomismeretek. Valamint a művészeti és természetismeretek kisiskolás szinten.

Alapvetések felső iskolás szinten - 4-8 osztályosok

8. osztályig, szűkülhet, de nem állhat le az alapkészségek tanítása. A többi bővülhet, kiváltképpen bővülhet az élet és társadalomismeretek oktatása.

Alapvetések középiskolás szinten, egyben, általános műveltség szinten.

Középiskolában, tovább szürkülhet, de nem állhat le az alapkészségek tanítása. A többi bővülhet, kiváltképp bővülhet az élet és társadalomismeretek oktatása.

Alapvetések szuper magas szinten – egyes, felső iskolák.

A fenti meghatározza az elemi közoktatás alapvető beosztását a fokozatok kialakítását.

Tehát szinte az egész tananyagot, tartalmilag, ill. óraszám arányban is át kell alakítani, legalábbis ha a jó oktatás a cél.

1a) Az oktatás legfőbb célja, az általános műveltség megszerzése, meghatározza az oktatás alapvető szerkezetét.

Az előzőkben körülírt általános műveltséget, normális óraszám mellett 12 év alatt lehet elérni, ezért az oktatás első 12 évének erről kell szólni. Mivel az általános műveltség közérdek és alapvető emberi jog, valamint igaz rá, az egyenlő magas szintű szolgáltatás elve, ezért klasszikus állami feladat.  Természetesen adott esetben, ha nem megy az általános műveltség rovására, már a kisebb gyerek is beléphet bizonyos szakoktatásba, ha az nem megy az általános műveltség rovására.

Azonban optimális esetben, szinte minden ember az általános műveltségen kívül valamilyen szaktudással (sőt többel) is rendelkezik.

Azonban a szakoktatásnak, az oktatás másik fő céljának, döntően, 12 év után kell elkezdődni.

A szaktudás, elsősorban a részletek tudása,

A felnőtt szakoktatás, átképzés egy külön fejezetrész. Bár itt is megjegyzem, az optimális oktatásban a jelenleginél bővebbnek kell lenni általában a felnőtt-oktatásnak, a felsőoktatásban a levelező típusú, oktatásnak.  Bővülni kell az önképzésnek (a technika erre terminál) ill. az önképzett emberek vizsgáztatásának, egyéb elismerésének. Nem az elvégzett iskolai évek számát kell nézni, hanem a tudást.

Visszatérve a szakoktatásra.

Legalacsonyabb a minimum, a szakmunkás szint, de ez is csak az általános műveltség megszerzése után kezdődhet.

Ezután következik a technikusi szint.

Ennél is magasabb szakoktatási szint a főiskola, egyetem. Csakis az általános műveltség megszerzése után jöhet a főiskola, egyetem, legalábbis az optimális oktatási rendszerben. A főiskola egyetem is, eltekintve a kivételektől, döntően szintén a szakképzésről szól, csak egy szuper magas szakképzésről (mérnök, orvos, tervező, kutató, stb.).

Majd jöhet a még magasabb, a tudományos (doktori, stb.) szint.

  A főiskola, egyetem elsősorban a szakképzésről szól és kisebb mértékben, ritkábban szólhat az általános műveltség a középiskolainál is magasabb szintjéről is. (Pl. a tanári képzés egyfelől egy pedagógiai szakoktatás, másfelől egy szuper magas általános műveltségi szint oktatása.) Ugyanis az optimális oktatási rendszerben már egy magas általános műveltséggel rendelkező megy főiskolásra, egyetemre, tehát nem feltétlen szükséges a további emelés. Jelenleg, viszont általában egy alacsony szintű „általános műveltségű” megy főiskolásra, egyetemre, amiből sok baj ered. A jövőben ezt meg kell szüntetni. A szakképzés arányairól valamint az állami részvételéről még szólni kell.

2.  Az optimális „elemi” (12 éves) közoktatásban, a részlettudás, ill. a lexikális tudás, optimális aránya.

Mivel ezt az előző fejezetben (Alapvetések az alapvetésekről) már kifejtettem ezért nem részletezem. Elsősorban, alapvetéseket, összefoglaló jellegű, széles látókört szolgáló ismereteket kell tanítani. Azonban ehhez tartozni kell bizonyos részlettudásnak, ill., lexikális tudásnak (adatnak) – minimálisan annyi, amennyi az alapvetések megértéséhez szükséges. Ez a minimális, azonban, „minél több annál jobb”, persze azzal a feltétellel, hogy nem mehet az alapvető tudnivalók rovására.

3.  A hatékony érdekes oktatás.  Az oktatási rend szigorúsága. Az oktatás napi ill., heti rendje. (elsősorban az „elemi” (12 éves) közoktatásban)

A tudás átadása fontos, de még fontosabb a tudás iránti érdeklődés fenntartása, erősítése. Azért beszélek fenntartásról, mert ez a kisgyerekek vele született tulajdonsága.

Jelenleg az oktatott anyag 80%-a a felnőtt korra elveszik, nyilván ez elégtelen, nem maradhat így.

A hatékony oktatás két oldala: viszonylag kevesebb idővel, energiával, -  hosszabb ideig, nagyobb arányban megmaradó tudás jöjjön létre.

Az érdekes, egyben hatékony, jobban megmaradó tanulás néhány jellemzője:

3a) Kisiskolásoknak meseszerű.

3b) Mindenkinek érdekes, ha gyakorlatias, gyakorlatban bemutatott, ennek több módja van. Pl. egy irodalmi részlet eljátszása, vagy fizikai kísérletezés. Vagy osztálykirándulás olyan helyekre ahol az életben is be lehet mutatni a tanultakat. Stb.

3c) Eleve, a gyakorlati életben használt tudást oktatnak, mint pl. jog, közösségi ismeretek, gazdálkodás, stb. – nyilván az oktatási, de főleg a megmaradási hatékonyság is nő. Másfelől a gyakorlati életben tapasztalt jelenségeket, problémákat kell elméletileg megmagyarázni (pl. a természettudományok oktatása során is), a tantervet, így kell felépíteni.

3d) Viszont az összefoglalásokat, az alapvető felosztásokat, állandóan ismételgetni szükséges. Alapvetéseket, és széles rátekintést kell oktatni.

3e) Érdekes ötletes előadások, filmek megtekintése (utána kivonatkészítés).

3f) A tanulmányi versenyek szintén érdekesek és motivációs hatásúak.

3g) Az önálló tanulmányok írása, a tananyag, a tanuló által választott részéből. Rendkívül fontosnak tartom, érdekes is, egyben motiváló hatású is. Akár kéthetente is csinálhat hasonlót egy tanuló.

3h) Továbbá a kötött tanulás általában fárasztó, a kötetlen kevésbé fárasztó, érdekesebb.

     Van azonban egy másik meggondolási vonal is. Ez pedig, hogy az oktatásnak többek között fegyelemre és közösségi viselkedésre is nevelni kell.

Hozzáfűzve, lehetőleg demokratikus fegyelemre és nem vakfegyelemre kell nevelni. Az iskolába járás a pontos ideig tartó órák az összezárás, az osztályközösség nagyobb részt, ezt a fegyelemre és közösségi viselkedésre való nevelést szolgálja. Másfelől az iskola egyfajta gyerekmegőrző is. Mert valljuk be, a tanulók főleg manapság, már távoktatás-szerű oktatással is meg tudnák tanulni a tananyag nagyobb részét. Sőt a tananyag jelentős részét, hatékonyabban tudnák otthon megtanulni, persze, demokratikus fegyelmezettség birtokában. De a demokratikus (önkéntes, ill. feladatot, kritizálást felvállaló) fegyelmezettség akkor tud kialakulni, ha önállóságot adnak a gyereknek. A két szempont között egyensúlyt kell teremteni. A jelenlegi magyar kötött oktatás, mindenképpen túlzott.

Én az átlagos, de optimális oktatási napirendet (heti rendet) nagyjából így képzelem el: napi 4 óra kötelező iskola (heti 20 óra), 1 óra otthoni oktatási filmnézés (heti 5 óra), 1 óra távoktatás (heti 5 óra), 1 óra önálló tanulmány, ill. otthoni feladatvégzés (heti 5 óra).  Azért számoltam hétben, mert akár az is lehet, hogy bizonyos napokon be sem kell menni az iskolába, pl. csak távoktatás van, vagy csak otthoni tanulmányírás van, stb., nyilván ez a kisiskolások esetében, csak akkor jöhet szóba, ha van otthoni felügyelet. 

A heti húsz, az osztályközösségbe töltött óra, kiegészítve heti három óra fegyelmezett sportolással, elég, hogy az átlagos „normális” tanuló megkapja a demokratikus fegyelem, a közösségi viselkedés ismereteit, tapasztalatait.

4.  Ha már a fegyelmet, közösségi viselkedést fejlesztő oktatás jött szóba rátérhetünk az oktatás következő problémakörére: speciális csoportokba rendezett oktatás, vagy integrált oktatás?

Gyakran ez a kérdés is nyakon van öntve, egyféle elméleti erkölcsködéssel, zavarosan kavarva az emberi jogokkal, az eredmény: csakis integrált oktatás. Pl. a cigánygyerekek oktatására gondolok. Éppen ezért gondoljuk végig ésszerűen, a hamis ideológiákat száműzve, csakis a gyakorlati hasznosságot nézve.

Az integrált oktatásnak az előnye: minden gyerek megkapja a fegyelmezettséget, ill. a közösségi viselkedés fejlesztését szolgáló oktatást. Pl. néhány gyerek (nem cigánygyerek) fegyelmezetlen rohangálós figyelmetlen. Ezek látják, hogy a többség fegyelmezett, jó tanuló, ez hat rájuk. A rendes gyerekek, a jó tanulók pedig megtanulják, hogy ilyen a közösség, a közösségben türelmesnek kell lenni. Ez kétségtelen előny, de nem túl, jelentős.

Azonban a speciális csoportokba rendezett oktatásnak sokkal több előnye van.

Maradjunk az előző példánál. Ha speciálisan megírt tananyagot, speciális módon tanítanak, pl. a túlmozgásos, figyelmetlen gyerekekből kialakított osztályban, akkor ezek a gyerekek is jobban fejlődnek. Az osztály többi része is gyorsabban fejlődik, mert gyorsabban haladhatnak.  Sokat lehetne beszélni e kérdésről, de ez én véleményem: ha nem is feltétlen, de - az optimális oktatási rendszerben, a speciális csoportokba rendezett oktatás, elfogadott, gyakori lesz. Mindenképpen ez a helyes irány, bővíteni szükséges.

   Itt térek ki még egy általános kérdésre, de csak nagyon röviden, lehet, hogy túl röviden: szigorú, vagy engedékeny legyen az oktatás?

A hibákat mindenképpen meg kell mondani, (hiszen csak úgy lehet kijavítani), ha megmondják.   Ez mindenképpen értékelés, (osztályzás), de emellett szükséges a motiváció is, többek között a dicséret. A dicséret csak egy motiváció a sok közül.  A hibák megmondása, (kvázi szidás) kétségtelen kissé csökkenti az aktuális motivációt, de mégis szükséges. Akkora szigorúság szükséges, amekkora a hibák kijavításhoz szükséges.

A liberálisok rövid távú, ál-jóságos észjárása csak egy dologról feledkezik el: de bizony az élet megbünteti a csakis dicsért, ezért hiányos tudású emberkét. Addig talán igaz az elmélet, hogy a dicsért emberke tehetsége, képessége nagyobb eséllyel bontakozik ki. Viszont a másik oldalon, eme emberke, több tulajdonságban az átlag alatt marad, és ezt elég komolyan bünteti az élet. Lehet, hogy a jótékonykodó liberális nevelő megóvná a mucikáját, de amint elfordul, az élet bizony odavág.

Ugyanakkor igaz, hogy nemcsak azt kell nézni, mit nem tud a tanuló, de azt is, mit tud. Mit tud kivételes módón, derüljön ki, az érdeklődése, a tehetsége.

5.  A szakoktatás (beleértve a főiskolai egyetemi oktatást) helyes arányai. A hasznos érdekes munka. A tehetséggondozás.

A szakoktatás helyes arányait a társadalomtudósok a következőkből tudják kiszámítani:

A jelenlegi piaci (szakmák, foglalkozások) arányok

A jövőbeli ideális arányok (kb. merre fog menni ill., jó esetben merre kellene menni a technikának, a szakmák arányának.) Ebbe ez irányba kell tolni, ösztönözni a gazdaságot, de ez csak részben sikerül.

Az elősző kettőből kiszámolhatók a jövőbeli reális arányok.

Vagyis az egyik szempont hogy a „jó” munkaerőpiacnak mire lesz szüksége.

Azonban ez, a piaci arány, lehet, hogy  eltér attól, hogy  lehetőleg mindenki, a köz számára, hasznos, saját számára érdekes munkát végezzen. Pontosabban, hogy ez legyen a fizetett munkája.

A hasznos munkák kialakítása egy nagyobb problémakör.

Itt most, a köz számára, hasznos, a maga számára, érdekes munkákról van szó.

Márpedig ez annyira fontos boldogság és egyben gazdasági tényező, hogy nem lehet kihagyni.

Aki érdekes munkát végez, az feltehetően jól végzi azt, ill. feltehetően van tehetsége hozzá. Ez a gazdasági termelési vonatkozása. Ennél is fontosabb, hogy az érdekes munka (tevékenység) önmagában is a legerősebb boldogságforrás.

Mindez elméletileg úgy tud becsatlakozni a szakoktatás arányaiba, hogy az arányokat kialakítják az említett jövőbeli munkaerőpiac arányai alapján, majd ezek az arányok pl. 15%-l szűkülhetnek, bővülhetnek, a szerint ahányan jelentkeznek a szakmára.

Feltéve, ha a jelentkezők motivációja valóban elsősorban az, hogy mit szeretnek dolgozni, ill. mire van tehetségük.

Mielőtt továbbmegyek meg kell jegyezni, a hatáslánc a következő: a tanulók ilyen irányú igénye -  a szakoktatás arányainak eltolódása – több ilyen irányú vállalkozás jön létre – a fogyasztói érdeklődés is eltolódik – a termelés fogyasztás szerkezete szintén eltolódik - a munkaerő piac igények is megváltoznak. Pl. nő azon fiatalok száma, akik orvosok szeretnének lenni. Több orvost képeznek. A képzett orvosok, vagy maguk hoznak létre vállalkozást, vagy a kórházakra kerül bizonyos jelentkezési nyomás. Az egészséggel kapcsolatos igények nőnek, az egészségügy nagyobb jelentőséggel bír, végeredményben, több orvosra lesz szükség.  A hatáslánc tehát ebből az irányból is működik. Ebben az esetben jó irányba tolódik el, többnyire jó irányba tolódik el a szolgáltatások aránya, de azért ezt sem árt felügyelni.

Ahhoz, hogy létrejöjjön: szinte mindenki, a közszámára hasznos, maga számára érdekes munkát végezzen - több mindennek kell stimmelni.

a)     A szakoktatást így (a megfelelő arányú szakoktatást biztosítva) kell felépíteni. Egyrészt a felvételt, férőhelyeket is e szerint kell kialakítani, másrészt az ingyenes oktatást is ehhez kell igazítani.

b)     Az elemi, ill. középiskolában csakis a tehetséget néző, tehetséggondozásnak kell megvalósulni.

A gyerekeknek, ill. a szülőknek elsősorban csakis a tehetséget, kedvet néző pályát kell választani. (Pénz, hatalom, divat, stb., ne befolyásolja a pályaválasztást) Csakis színvonalas tehetség-felismerés. tehetséggondozás mellett tud létrejönni, hogy szinte mindenki, a köz számára hasznos, a maga számára érdekes munkát végezzen.

c)      A gazdasági életnek, rendszernek tisztességesnek kell lenni, pl. a protekció szempontjából, pl. a hasznos munkával arányos bér szempontjából.

d)     A hasznos munka, a hasznos termelés, a hasznos fogyasztás növelése.

Ebből a felsorolásból csak a tehetséggondozásra térek ki, mint az oktatás, pontosabban az elemi és középoktatás feladatára.

Persze a szülők feladata is, de most a közoktatásról van szó.

Tehát ki kell dolgoznia azokat a technikákat, melyekkel felismerhető, hogy melyik gyereknek mire van tehetsége. Ennek pl. az egy módszere lehet, a tananyagból, a tanuló által kiválasztott témából írt tanulmányok sora.

Ill. feladat, hogy a tehetség inkább kibontakozzon, mintsem eltűnjön. Ennek pedig az egyik módszere lehet a speciális (pl. bizonyos tehetséggel bírók csoportja) csoportokra osztott oktatás. Még több módszert kell kitalálni.

6.  Néhány kihagyhatatlan megjegyzés:

Egy fejlett közvetlen demokráciában sok ember gondolkodik majd pl. az oktatás javításán, a szakemberek véleményét kiemelten kezelik, így egyre jobban működő oktatás alakul ki.

     A közoktatás tesója a köztájékoztatás, ez is silány állapotban van, de erre itt nem térek ki.

    Tehát ilyen lenne az optimális közoktatás (ezek a helyes alaplevek, a jó működés feltételei), ebből lehet következtetni a jelenlegi közoktatás problémáira, továbbá az ártalmakra, károkra (melyek óriásiak), valamint a kijavítás irányára. Továbbgondolás után a konkrét feladatokat is meg lehet határozni.

Az oktatás fejlődését tendenciáját itt nem részletezem, de mint fontos vonatkozást megemlítem. Ahogy a hazai és külföldi oktatás összehasonlítására sem térek ki, „csak megemlítem”.  Miért nem oldja meg a vezetés? Nos, erről szól a másik könyvem: a demokrácia kézikönyve, XXI. század.

Azért az oktatás féltestvérére, a komoly témájú tájékoztatásra néhány mondatban ki kell térni.

 Rengeteg módon fel lehet osztani a tájékoztatást. Azt a komolyabb tájékoztatást, melyet nevezhetünk iskolán kívüli „oktatásnak” tudatbefolyásolásnak.

A beszélőknek is van felelőssége, van rájuk vonatkozó szabályozás, de én a hallgatók (olvasók, nézők) felelősségét emelem ki, ezt tartom a legfontosabbnak.  Azt gondolom, e témában nem lehet előrelépés addig, amíg a hallgatók (olvasók, nézők) nem lesznek szigorúbbak.  A jelenleginél, sokkal, átgondoltabban, alaposabban kell értékelni, valamint szigorúbban kell az igazság szempontjából, a közlést, elvetni, kizárni.  A közlőt pedig bojkottálni, ha pedig politikus, leváltani.  Egy-két jelentősebb tévedés, ellenmondás, pláne direkt hazugság, már a politikus ellehetetlenülését okozza, legalábbis az optimális állapotban.

                        A gazdaság alapvetései.

Kezdjük ezzel: az egyéni környezettudatos, valamint a megtakarítás tudatos gazdálkodás. 

Többek között, mint különálló iskolai tantárgyat is említettem.

Úgy néz ki, hogy a környezetszennyezés, természetrombolás valóban komoly probléma. Eddig még legyintgettünk, de most már nem. Ugyanis ha összeomlik a bonyolult földi rendszer, akkor annyi.  Szinte minden mást, jóvá lehet tenni, de ezt nem. Ez, a földi ökoszisztéma tönkretétele, valamint az atomháború, még ami visszafordíthatatlan pusztuláshoz vezet.

Egyébként a harmadik legkomolyabb probléma az erkölcsi züllés, ha nincs is végzetes következménye, akkor is évtizedekbe telik a kilábalás.

Visszatérve, a természetrombolás alapvető irányai (felsorolás):

Minden fölösleges, káros termelés-fogyasztás

Külön kiemelve: a viszonylag természetpusztító termeléseket-fogyasztásokat.

A szennyezés, ill. szemét növekedés.

A felmelegedés, szélsőséges időjárás, katasztrófák sokasodása, erősödése.

Az állatok, növényzet (gyakran fajok) pusztulása.

A civilizációs emberi betegségek egy része

Az életelemek, a víz, termőföld, erdő, levegő romlása, fogyása.

A termeléshez szükséges anyagok, ill. energia fogyása.

Végső soron egy nagyobb összeomlás jön létre.

A megoldásokat itt most nem sorolom fel, azonban egy megoldási vonatkozást kiemelek.

Úgy néz ki, hogy a környezetkímélő gyártás, a környezetkímélő termékek, a szemét-feldolgozás mellett elkerülhetetlen az anyagi jellegű fogyasztás csökkentése.

Ami ezt jelenti, takarékoskodva kell fogyasztani, élni. Kerülni kell minden fölösleges fogyasztást. A fölösleges „termelés-fogyasztás” (mert ahol fogyasztás van ott termelés is van), sajnos igen sokféle lehet.

Azért visszatérek még arra, hogy a fölösleges fogyasztás dupla, sőt tripla kárral jár: nézzünk egy nagyobb családi fürdőmedencét, vagy egy luxus terepjárót, mint városi autót, vagy akár egy luxusvillát. Maga az üzemeltetés több anyagot, energiát igényel. Az üzemeltetés is szennyezi a környezet. Ha kidobásra kerül, több szemét keletkezik.  Valamint nem utolsó sorban a gyártás során mindez (gyártási anyag, energia, gyártási hulladék, gyártási környezet-szennyezés) már egyszer erősebben megterhelte a természetet. Ezért beszélek tripla kárról.

   Ha, igaz ez, márpedig igaz: takarékosan kell termelni-fogyasztani, akkor ez az egész átértékeli a jelen kapitalista gazdaságelméletet (ill. gyakorlatot). Hogyan ítéljük meg e gondolat után, pl. a GDP növekedést?

Minderről még szó lesz.

Visszatérve erre az iskolai tantárgyra. E tantárgy egyik része:

Az állampolgár, mint tudatos fogyasztó, vásárló.

Később felsorolásra kerül azon fölösleges káros tevékenységek, termelések, termékek, melyeket szűkíteni, korlátozni, megszüntetni szükséges.  Melyek ellenkezőjét pedig támogatni szükséges. Nyilván ez az állam feladata is. De a tudatos állampolgár feladata is, hiszen ő vásárol és utasít el. 

A tantárgy másik része: A tudatos háztáji gazdálkodó.  Ill. a tudatos kisvállalkozó. Ennek keretében kell kitérni, a takarékosság előnyeire, a hitelfelvétel, kockázataira.

A tantárgy megint egy másik része: Az állampolgár, mint tudatos környezetóvó.

A tantárgy megint másik része: A hasznos érdekes munka.

Befejezve a tantárgy megint egy másik oldala: A takarékos fogyasztás és az erkölcs.

Fel kell ismerni, hogy az általános erkölcsi szabályok, korunkban is (bár lehet, hogy más indítékból), de érvényesek. A jó erkölcsi szabályok nem önmagukban állók, lényegi jelentésük: ne árts másnak, ne árts a közösségnek. Pl. ne csalj, ne lopj, ne szerezz érdemtelen jövedelmet. Saját hasznod érdekében ne rongáld embertársaid környezetét. Ez a fokozódó természetpusztítás miatt, különösen aktuális.  Fel kell ismerni, hogy nemcsak közvetlenül lehet másoknak ártani, (nekünk ártani), de közvetve is, pl. a természetpusztító túlfogyasztással. Pl. a túlfogyasztás, a luxusfogyasztás, két okból is ártó. Az egyik, hogy valószínűleg érdemtelen. De ezt még valahogy le lehet nyomni az emberek torkán. De a másik ártalmat, a környezetszennyezés ártalmát, már nem.

  Egy másik tantárgy viszont: a közgazdaság.  Ennek lényegi tartalma: mit kell elvárni az államtól, a vezetéstől, gazdaságirányítási szempontból. Másodsorban: eligazodás a munka, a gazdaság világában.

A társadalmi gazdaság (nemzetgazdaság), a közgazdaság alapvetései.

Természetesen a nemzetgazdaság elemzése lehetetlen a külkereskedelem, a világgazdaság elemzése nélkül.

Az elemzés első része arról szól, hogy az én ideális jövő, optimális állapot központú gazdaság elméletem, vitatkozik a jelenleg leginkább elfogadott, leginkább működő kapitalista (liberális) gazdaságelmélettel és gyakorlattal.

Ugyanis a másik oldalon nemcsak elmélet van, de gyakorlat is.

Veszem a bátorságot és az én elméletem igaznak vélem, egyébként értelmetlen lenne az elemzés.

Igazából (szerintem) a gazdaság alapvető problémakörei, fontossági porításban:

1.       A termelés-fogyasztás hasznos irányainak kialakítása.

2.      Az igazságos elosztás, a tisztességes gazdaság, a megérdemelt jövedelmek kialakítása.

3.      A gazdaság nagy egységeinek (állami gazdálkodás, magángazdaság) jó megfelelő szerepe, nagysága. Illetve ezek szabályozásnak helyes alapelvei.

4.      A közgazdaság (beleértve a pénzt) helyes optimális arányainak kialakítása,

5.      A pénz helyes értelmezése (elméletileg és gyakorlatilag).

A gazdaság helyes (többek között a termelés-fogyasztás szerinti) mérése.

6.      A hatékony termelés.

7.      A nagytőke-problémakör.

Megjegyzem nálam a „termelés” egy összefoglaló fogalom: minden produktív, gazdasági tevékenység (termelés, szolgáltatás, tervezés, gazdaság célú munka, stb.) benne van.  Sőt, gyakran még a termeléssel előállított terméket, árut, szolgáltatást is beleértem.

Ha már fogalom-meghatározás, gyakran használom a „jelen” kifejezést.

Pl., a „jelen” gazdasági felfogás azt jelenti, hogy a jelenlegi 2010 évek környéki magyar, és kapitalista országok átlagára jellemző. Mivel azért a magyar viszonyok, bár vannak sajátságai, de azért a világot tekintve benne van a kapitalista középmezőnybe. A középmezőny, a fősodor, nevezhető, szerintem: jelen átlagosnak, általánosnak. Egyébként időben sem változnak az alapvető tényezők gyorsan, a „jelen” ebben a tekintetben akár 50-80 éves kiterjedés is lehet, de biztosan a mai naphoz képest kb. 15 éves kiterjedés a múltba, és valószínűleg még évekig el fog tartani.  

A következő fejezetekben elsősorban a 2., 3. problémaköröket taglalom, de a felsorolt  problémakörök összefüggnek, közöttük nincs éles határvonal.

Mi a közgazdaság?

A közgazdaság elsősorban a nemzetgazdaság, beleértve a külkereskedelmet is.

Sok alapvető felosztása lehet, a nemzetgazdaságnak én az alábbit tartom a leginkább alapvetőnek.

A nemzetgazdaság két nagy része: az állami gazdálkodás, valamint a magángazdaság (versenygazdaság, piacgazdaság).

Van még a civil gazdálkodás (házi, háztáji, kisközösségi, stb.) amire itt nem térek ki.

A másik alapvető felosztásom az alapvető szükséglet-kielégítések szerinti (közbiztonság, igazságszolgáltatás, anyagi szükségletek, stb.) szerint.

A szükséglet-kielégítésnek más nevet is lehet adni.  Pl. alapvető szükséglet-ágazatok. 

Két feltétel osztja szét azt, hogy melyik szükséglet-ágazat hová tartozhat.

1.       Amely szükséglet-ágazatban, csakis a mindenkinek járó egyenlő magas szintű szolgáltatás adható, annak az állami gazdálkodás körbe kell tartoznia. Ugyanis ezt az állam képes, a magángazdaság nem képes biztosítani.

2.      A másik feltétel: ahol kialakítható igazságos, szabályozott verseny, annak a szükséglet-ágazatnak a magángazdaságba (versenygazdaságba, piacgazdaságba) kell tartoznia. Ahol csakis egyenlő, magas szintű szolgáltatás adható, ott eleve nem alakítható ki igazságos verseny, de vannak más feltételek is.

 Ezek szerint csakis az állami gazdálkodás körébe tartozhat:

Az irányítás, jogalkotás – beleértve a gazdaságirányítást is.

A nemzeti pénzkezelés.

A közigazgatás (állami hatóságok, hivatalok intézmények, stb.)

(A demokráciát, ill. önrendelkezést szolgáló állami intézmények.)

A rend és biztonságvédelem (katonaság, tűzoltóság, stb.)

Az igazságszolgáltatás (rendőrség, bíróságok, stb.)

A közoktatás

Az egészségügy

A természetvédelem

   Ezek biztosan állami területek.

   Van egy-két vitatható terület, amelyre nem érvényes az első feltétel, viszont a második sem teljesül.

Az alábbi területeket inkább az állami gazdálkodás körébe kell helyezni, ugyanis erősen kétségesen lehet valódi igazságos szabályozott versenyt kialakítani.

A tömegközlekedés, útépítés.

Nagy áram, gáz, víz, stb. szolgáltatások.

Olyan nagy szolgáltatások, mint pl. a posta, és hasonlók.

Illetve még a nagy kivételes termelések, projektek, pl. űrhajózás, stb..

  Ami biztosan egyértelműen a magángazdasághoz tartozik: az anyagi szükséglet-kielégítés, ill. annak ágazatai. Viszont ez meglehetősen szerteágazó: az ipar, a könnyűipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a szolgáltató ágazat, mindezek nagyobb része, stb..

Szerintem az optimális állapot, ha munkaenergia, energia, pénz ráfordításban is kb. megegyezik a két terület, kb. ez a helyzet a fejlett skandináv országokban. 

Hozzá kell tenni, hogy jelenleg az anyagi szükségletek túlértékeltek,  a felsorolt más fontos (állami gazdálkodásba tartozó) szükségletek alulértékeltek.

    Természetesen tisztázni kell: a közgazdaságtan nem indulhat ki a szélsőségekből.  Nem indulhat ki teljesen diktatórikus, agyament vezetésű államból.  Hanem a jelenlegi átlagos, a középső harmadba tartozó, kapitalista rendszerben működő államból indulhat ki, erről beszélhet, ha államról van szó.  Persze én az ideális jövő államáról is beszélek, de ezt általában jelzem is.

A gazdaság meghatározása ennél pontosabban:

Az alábbi tényezők viszonyát kell elemezni:

  A szélesen vett életszínvonal. (Beleértve a nem anyagi szükségletágazatokat is, pl.: oktatás, egészség, biztonság, igazságszolgáltatás, stb.)

   A politikai rendszer, a barátságos, demokratikus légkör, ill. a demokrácia elméleti és gyakorlati szintje.

   A szűken vett anyagi jólét.

   A természettudományos, technikai fejlettség, ill. az innováció állapota.

Mitől alakulnak ki a kisebb-nagyobb háborús, ill. gazdasági válságok, természeti katasztrófák - ezek hatásai.

Ezek a tényezők meglehetősen bonyolult viszonyrendszerbe állnak egymással, a viszonyok taglalása nem érdektelen, de eme alapvető elemzésbe nem férnek bele.

Rövid lényegi kitérés az állami pályáztatásokra.

Sokak fejében, az állami pályáztatások, melyekben egy-egy magáncég ideiglenesen állami feladatokat lát el, valamiféle átmenet a magángazdaság és az állami gazdálkodás között. Ez tévedés, az állami pályáztatások egyértelműen az állami gazdálkodás körébe tartoznak, hiszen állami feladatokat (érvényesül az egyenlő magas szintű szolgáltatás elve), az állam (a köz) pénzén végeznek el.

Az más kérdés hogy e tényt sokak félremagyarázzák, gyakorlatilag is eltorzítják.

A csalási, korrupciós lehetőség jelentős, talán a legnagyobb.

Ezért is, ahol csak lehet, pl. a hosszabb távú működtetéseket, közvetlen állami működtetésbe kell vonni.

Igen, de az állam rossz gazda – szól a téves felvetés.

Rövid közbenső kitérés a hatékony állami gazdálkodáshoz, de előtte a profitra. Pl. gyakori vita, hogy az állami feladatokat ellátó magángazdaságnak mekkora profitja lehet. A profit lényegében nem más, mint a felső vezetés kiemelkedő jövedelme. A kigazdálkodott, megmaradt fejlesztési pénzt is esetleg profitnak lehet nevezni, ez azonban csak másodlagos profit.

Az ideális jövőben a jelenleginél pontosabban lesz szabályozva, legalábbis limitáltan, az emberek jövedelme.  De már most is elvárható lenne, hogy a szuper magas jövedelmeket, ha nem tiltanák, de korlátoznák, szabályoznák. Az állami jövedelmeket pedig pontosabban, meglehetősen pontosan szabályoznák.

A pályázatot nyert cég, pályázatból nyert profitja (egyben e cégek vezetőinek pályázatból nyert jövedelme) mely lényegében adóból fizetett, csak kevéssel lehetne magasabb, mint az állami cégek vezetőinek jövedelme.

      Most pedig jöhet: miért hatékonyabb a magáncég, mint az állami cég?

Ami a fogyasztó, vásárló szempontjából nem teljesen igaz, mert elég sok tisztességtelen gyenge munkájú magáncéget látni.

De kétségtelenül van azért egyfajta hatékonyság-különbség a magáncégek javára.

Meglepően azt állítom, hogy a magáncégek a látszólagos nagyobb szabadság ellenére, pont ellenkezőleg, szigorúbb pontosabb belső szabályozással (írott és íratlan szabályozással) rendelkeznek, mint az állami cégek.  Pl. egy magáncég munkatársa, középvezetője, már kisebb hibák esetén is elég gyorsan „repül”. Az eltérő szabályozásnak sok oka van, ezekre itt nem térek ki, de az írott és íratlan belső szabályozás végső soron pontosabb és szigorúbb. Amiből az következik, hogy az állami cégeknél is pontosabb szabályozásra lenne szükség.

  Visszatérve, az állami pályázatnak alig van köze a piacgazdasághoz, versenygazdasághoz.

A verseny ugyanis itt nem a piacon zajlik, hanem egy elbíráló, az állami szakemberi testület előtt, a törvények alapján zajlik.  Az állami elbíráló, nemcsak az árat (ár-minőség arányt) veszi figyelembe, de jó esetben sok más hasznos tudományos (optimális arányok) szempontot is érvényesít.  Persze azért az árnak ott kell lenni az első három szempont között. A többiekhez képeset drága megvalósítású pályázat nem nyerhet, de vannak még további feltételek is. Többek között az egyenlő, „ingyenes”, magas szintű szolgáltatás megvalósulását is érvényesíteni szükséges.  Az állam más, a helyes állami irányítással kapcsolatos szempontot is érvényesíthet. De nem hasra ütéssel, nem minden pályázatra külön machinálva, hanem mindenkire vonatkozva, előre megírva, ahogy a normális törvénykezés teszi.

Igazságos verseny, abból a szempontból, hogy az indulók egyenlő feltételek mellett, mindenféle előítélet nélkül pályázhatnak.

Az állami pályázat lényegében: szigorú állami felügyelet mellett az állam által ideiglenesen felbérelt (szinte időszakra megvásárolt) külső vállalatok, az állami munkák elvégzésének rendszere.

Az eddigiekből is kiderült: gyakorlatilag, minden a szabályozás pontosságán, szigorúságán múlik.

A pályáztatás általános (nem alkalmi) szabályozásának:

Meg kell állapítani a maximális profitot.

A lehetséges korrupciót ki kell zárni.

Meg kell határozni előre, egységesen a kiválasztás szempontjait.  Ilyen szempont lehet pl., hasznos termelés-fogyasztás, vagy az optimális arány.

Valamint még lehetne sorolni a jó pontos szabályozás elemeit.

Itt viszont már ki kell térni a liberális kapitalista gazdaságelmélet (a következőkben kapitalista gazdaságelmélet, ill. gyakorlat) néhány alapvető tévedésére.

Bár én jóindulatúan tévedésekről beszélek, de több jel arra mutat, hogy nemcsak tévedésekről van szó.

A tévedések:

1.       Az állam rossz gazdálkodó – első tévedés

A válaszom. Az állam rossz gazdálkodó, de nem minden állam, valamint, nem szükségszerűen. Van a terv és van annak a kivitelezése.  Ha a terv jó, és egyébként kivitelezhető is, akkor a konkrét kivitelező silánysága miatt ne vessük el a „jó és kivitelezhető tervet”.

Vagyis az állam rossz gazdálkodása, nem egy szükségszerű, egy megoldhatatlan problémából ered. Tulajdonképpen az elégtelen működés alapvető okai az elavult társadalmi, politikai rendszerben (döntéshozó mechanizmus, stb.) vannak. Csakis az igazi demokrácia rendszere (a jelenlegi kapitalizmus nem az), képes a jó gazdaság, a jó állami gazdálkodás alapvető feltételeit megteremteni.

Másfelől: fölösleges a felvetés, mivel másik alternatíva (alig legyen állami gazdálkodás) gyakorlatilag szóba sem jöhet.

   Ami pedig a szükségszerűen rossz gazdálkodást illeti – mindkét gazdálkodásnak vannak szükségszerű gyengeségei.

A magángazdálkodás szükségszerű gyengesége: a szüntelen profithajhászás. Amiből egy sereg más, a népet, a gazdaságot károsító gyengeség ered, pl. csalások soksága. 

Az állami gazdálkodás szükségszerű gyengesége: a kontraszelektív vezetés kiválasztás (nem a legjobb szakemberek kerülnek vezető pozícióba.) Valamint, a korrupció. Ezek is számos további, a népet, gazdaságot károsító elemet generálnak.

Ugyanakkor ezen gyengeségek a politikai rendszer, a jogrendszer által jelentősen kiküszöbölhetők.

2.      Annál jobb, minél kisebb állam, minél nagyobb magángazdaság – ez a második tévedés

A válaszom. A két említett feltétel, valamint a szükségletek igazi sorrendje fontossága, kijelöli az optimális állami gazdálkodás arányait (szerepét, nagyságát).

Megjegyzem: Az optimális (egyébként szűk-közepes határok között mozgó) objektív, tudományos arányokat, bármire is vonatkozzanak azok, szintén kétkedve ismeri el a kapitalista gazdaságelmélet.  Egyszerűen az objektív feltételek, behatárolják a magángazdaság, ill. az állami gazdálkodás nagyságát, szerepét, ennél nem lehet sem nagyobb, sem kisebb. Pontosabban, a körülményekhez alakítás, az optimálistól eltérően, szűk határok között, fokozatosan történhet.

    3. Az állami gazdálkodás szinte nem is nevezhető gazdasági tevékenységnek. Az állami gazdálkodás fejlődése nem nevezhető gazdasági növekedésnek – ez a harmadik tévedés

Tegyük fel úgy a kérdést, hogy pl. a közoktatás fejlődése (pl. az átlagos középiskolás nagyobb tudással rendelkezik) vajon gazdasági teljesítmény?

Van egyrészt azon hatás, hogy a műveltebb, egészségesebb emberek, többek között jobb gazdaságot tudnak létre hozni.

Kétségtelen hogy mindezt elég nehéz forintosítani.

Ennél is fontosabb, hogy ezek a (nem anyagi) szükséglet-ágazatok két részből állnak. Az egyik a szakmai szervezettség, szakmai irányítás rész.

Az előző „az oktatás alapvetési” c, fejezetben ezt taglaltam (ez szól pl. tananyagról, a tanmenetről, stb.).

Ugyanakkor minden ágazatnak, intézménynek van egy gazdálkodási része is: pl. a bevétel, kiadás egyensúlya, a spórolás. Pl. a tanárok nemcsak tanárok, de olyan magasan képzett szakamunkások, akik hatékonyan, vagy kevésbé hatékonyan végzik a munkájukat - a munkaszervezés, a munkamotiváció szempontjából.  Bár itt nincsenek árak (sok állami gazdálkodásban árak is vannak) de vannak bérek, ezek meghatározása is gazdasági tényező. Azután ott van a technikai innováció kisebb-nagyobb szintje, mely szintén mindenhol ott van és hat.

Az egész kérdés azonban jól jelzi, hogy a „gazdaság” elég nehezen behatárolható, meghatározható. Mert azt sem mondhatjuk, hogy pl. az oktatás alakulása teljesen gazdasági tényező.  Az biztos, hogy a szélesen vett életszínvonal része, tehát fontosabb, mint a gazdaság.

Szerintem elfogadható, ha eme nem anyagi szükséglet-ágazatok (pl. oktatás, egészségügy), költségarányos alakulását (javulást-romlását) 50%-ban, a gazdaságba is beszámítjuk.

Semmiképpen sem fogadható el, ha az egészség, az oktatás, stb. eredményeit alábecsülik. Tehát pl., az oktatás fejlődése részben gazdasági siker.

Foglaljuk össze a kapitalista gazdaságelmélet (gyakorlat) fenti tévedéseit.

Az állami gazdálkodás és ezzel a nem anyagi szükséglet-kielégítések alulértékelése.  A magángazdaság és ezzel az anyagi szükséglet-kielégítések túlértékelése.

Mikor alakul ki normális, szabályozott, igazságos gazdasági verseny, igazából?

Az államnak nemcsak saját maga gazdálkodását kell megszervezni, szabályozni, de a magángazságot is.  Az igaz, hogy a magángazdaság, versenygazdaság piacgazdaság egy fokkal kötetlenebb, nagyobb szabadságot adó, szélesebb határértékeket tartalmazó, inkább ösztönző  szabályozást igényel, de azért ennek is komoly szabályozásnak ellenőrzésnek kell lenni. Ugyanis minden verseny akkor válik hasznossá, igazságossá, ha van komoly szabályozás, ellenőrzés.  Egyszerűbben biztosítani kell a gazdaság, valamint a gazdasági verseny tisztességességét.

A szabályozás a törvények melletti, további eszközei:

Az adóztatás,

Az állami kedvezményes hitelezés.

(Valamint vannak még a pályáztatási elvek, ez is eszközszerűség.)

Az is igaz, hogy a versenygazdaságnak piacgazdaságnak van egy önszabályozó tulajdonsága. Ez egyfelől abból adódik, hogy (árakban, bérekben, termékekben, minőségben, stb.) igazodni kell a kereslethez. Másrészt a versenyből adódik, a gyenge a rossz, elbukik az erős, a jó növekedik. Azonban ez az önszabályozás is megfelelő külső szabályozás, ellenőrzés mellett tud érvényesülni. Továbbá a magángazdaságot, versenygazdaságot is ösztönözni, ösztökélni kell az optimális arányok felé.

A nagytőke probléma ezzel is összefügg.

A kaptalista gazdaságelmélet ez ügyben is mást gondol, mondjuk úgy, hogy nem tartja különösebben fontosnak a magángazdaság szabályozását, ellenőrzését, bizonyos irányokba való ösztökélését.

A magángazdaság szabályozásának igazi elemei.

A legfontosabb (később ez is indoklást nyer), hogy ne jöjjön létre érdemtelen jövedelemszerzés, jövedelemvesztés.

De mi is az igazságos jövedelem?  Természetesen az „igazságtalan elcsúszás” bizonyos határon felül válik fontossá.

Három jogi törvényállásból lehet kiindulni.

1.       Az egyik a „csalás”, szélesen értelmezve. Csalás mikor a károsult megtévesztésével, (munka nélkül, ravaszsággal), a károsult kárára történik haszonszerzés.

2.      A másik, az „értékarányosság „szélesen értelmezve. Értékaránytalanság jön létre, akkor is, ha kapott ár, ill. jövedelem jelentősen eltér, pozitív vagy negatív irányban, a hasonló termék, munka átlagos árától. Illetve, ha kapott összeg jelentősen eltér, a közösség számára hasznos munka értékétől.

A munka, a termék hasznosságát, értékét logikusan értelemszerűen (több módón is) fel lehet becsülni. (Másoknak hasznos, többet tesz le a közös asztalra, mint amennyit kivesz? Testet-lelket építő, vagy esetleg romboló? Mennyi a befektetett munka, áldozat? Volt e csalásszerű tényező az „ármeghatározásban”? Stb.)

3.      Valamint a harmadik, a tisztességtelen szerződés szélesen értelmezve. Tisztességtelennek minősül ama szerződés, melyben az egyik fél kiszolgáltatott. Ugyanis a munkaadó, vagy az értékaránytalan hasznot húzó mondhatja: nem kényszertettem rá, elfogadta szerződést.  Elfogadta, de kiszolgáltatott helyzetben.

Mit jelent mindez?

A fenti három jogi, ill. erkölcsi elv, alapján, és további életszerű igazságelvek, összehasonlítások alapján, szét lehet választani az igazságos jövedelmet az igazságtalantól. Ha nem is börtönnel bűntetve, de „pénzbírsággal „plusz adóval, ill. engedélybevonással, vagy más korlátozással szankcionálva, szabályozni lehet és kell is az aránytalan, igazságtalan jövedelmet.  Bármiből is eredjen az aránytalan, igazságtalan jövedelem (más közvetett megkárosítása) munkabérből, vagy banki tranzakcióból, vagy kereskedésből, vagy másból, mindenképpen szankcionálni szükséges.

Azért az felettébb igazságtalan hogy büntetést kap, aki egy kiló kenyeret lop, de nem kap büntetést, aki milliárdokat tesz  zsebre „legálisan”,  de igazságtalanul.

Nyilván nem arról van szó, hogy feljelentgetős, pereskedő, rendőrállamot kell létrehozni. A fokozatos szigorításokkal, az oktatással karöltve, fokozatosan rá kell szoktatni az embereket, cégeket, sőt magát az államot is, a nagyobb tisztességességre, igazságosságra.  Ez a tisztességes emberek számára, nem szabadságcsökkenés, de szabadságnövekedés.  El kell érni, hogy az emberek számára természetes legyen: nem verjük át a másikat.

Ahogy a másik könyvembe leírtam: demokratikus fegyelmet kell kialakítani.

Soroljuk fel, milyen hátrányai vannak az igazságtalan aránytalan jövedelemnek, legyen az túl magas, vagy éppen túl alacsony.

1.       Van a primer igazságtalanság, ami a károsultnak felettébb kínos. Egyszerűbben: a méltánytalan szegénység, akár a viszonylagos szegénység is, frusztráló és felháborító.

2.      Nemcsak személyes egyensúlytalanságok jönnek létre, de makrogazdasági egyensúlytalanságok is, ha pénz elválik a termelés-fogyasztástól.  Márpedig az igazságtalan aránytalan jövedelmek ezt okozzák.  Létrejönnek pénzügyi egyensúlytalanságok, melyekből kisebb-nagyobb termelés-gátlások alakulnak ki.

3.      Nemcsak a közbiztonság romlik, de a munkamotiváció is.  - minek is dolgozzak én becsületesen, ha a jövedelemelosztás becstelen?

4.      Igazságtalanná, tisztességtelenné válik az elosztás.

Valójában ez az igazságtalan aránytalan elosztás jelentősen gátolja az igazi versenyt.

Ez azért érdekes, mert a kapitalista gazdaságelmélet a magángazdaság szabályozásával kapcsolatban a következőket emeli ki:

a vállalkozó szabadság,

a verseny,

a kereslet-kínálat, önszabályozása

Nos kiderül, hogy a szabályozatlanság, a túlzott vállalkozó szabadság (főleg a nagyvállalkozói) nehogy elősegítené  az igazságos szabályozott versenyt, de gátolja azt.

Másképpen: a vállalkozói szabadság, bizonyos szintű szabályozatlanság egy határig serkenti az igazságos versenyt, egy határ alatt (a nagyfokú szabályozatlanság) az igazságos verseny kellő támogatás hiányában nem jön létre.

  És mi a helyzet a kereslet- kínálat fontosságával?

Nos, ez az önszabályozás, elsősorban a tisztességes vállalkozó érdeke a fontossági sorrend 6-10 helyét foglalja el.

Olvastam egy középiskolás tankönyvet, melyben többek között le lett írva, eme borzalom: a pénzügyi, árfolyam-spekuláció hasznos.

A könyv fele egyébként a kereslet-kínálat egyensúlyát tárgyalta, érhetetlen szakmai szöveg és grafikonok társaságában. Miközben egy mondat elég lett volna: kedves tanulók, ha vállalkozók lesztek, jó ha a keresletet  (fogyasztást) figyelembe veszítek, az árak kialakításánál, a jövedelmek kialakításánál, (munkaerőpiac), a „termelés”  mennyiségének minőségének kialakításánál. Egyébként a tanulatlan, de intelligens gazdálkodó, ezt tanulás nélkül is tudja. Nem az a gond, hogy a kereslet-kínálat arányát ne ismernék a vállalkozók, hanem az, hogy ezt vagy ők maguk, vagy más vállalkozók szándékosan félreseprik, a trükkös, csalafinta profitszerzést helyezve előtérbe.

Visszatérve, összefoglalva,  a kereslet-kínálat egyensúlyát, fontosságban,  legalább öt gazdasági  szabály, elv  előzi meg.

Megjegyzem nálam a „termelés” egy összefoglaló fogalom: minden produktív, gazdasági tevékenység (termelés, szolgáltatás, tervezés, gazdaság-célú munka, stb.) benne van.  Sőt, még a  termeléssel előállított terméket, árút, szolgáltatást is beleértem.

Mindehhez hozzá kell tenni a kapitalista gazdaságelmélet (és gyakorlat) más igazságos versenyt akadályozó elemekkel is, viszonylag elnéző.

Ezek pedig:

A jelen reklámozás.

A monopolhelyzetek, ár és egyéb tisztességtelen karterek, árkarterek.

A személyes főnöki helyzettel való visszaélés. (Kevés a cégeken belül elvárt demokráciaszint)

A cégek lehetséges visszaélése az állampolgárral szemben.

A nagycégek lehetséges visszaélése a kisebb cégekkel szemben.

Nem mondható, hogy ezekben ne lenne szabályozás - van, csak nem eléggé hatékony. A szabályozás jelentős része, túl azon, hogy enyhe: látszatszabályozás.

Látszatszabályozás (kirakat-szabályozás) egyszerűen: nem jön létre a konkrét ellenőrzés, a konkrét szankcionálás

A szabályozatlanság nem erősíti az igazságos versenyt, de gyengíti azt.

Kinek jó ez? Nos, nem nehéz kitalálni, azoknak, akik hasznosulnak ebből, és azok zömmel, általában a nagytőkések, köztük a nagy vagyonnal rendelkező pénzemberek. A kisebb cégek többnyire végeredményben inkább károsodnak - erre még visszatérek.

Az biztos, hogy, az egyszerű emberek, a kisbefektetők, ill. az adózó polgárok, a tisztességes dolgozók, a kisvállalkozók - akik döntően károsodnak.

Igazából a jó gazdálkodás szabályozásának alapelvei, fontossági prioritás szerint.

1.       Lehetőleg minden termelés-fogyasztás jó hasznos irányú legyen.

2.      Igazságos arányos jövedelmek jöjjenek létre. Igazságos tisztességes elosztás

3.      Az árak, bérek, stb. feletti rendelkezés, elsősorban a tulajdonos joga. De a törvények szabályok által azért az elfogulatlan gazdaságtudomány (mint a jogalkotás része) beleszólhat, ösztönözhet, irányíthat.

4.      Alakuljanak ki az optimális arányok

Mindennek okán alakuljon ki a magángazdaságba igazságos szabályozott verseny

5.      Legyen hatékony a termelés.

6.      Lehetőleg érvényesüljön a kereslet-kínálat egyensúlya.

Hogy mindez ne lógjon a levegőbe, nézzünk egy konkrétabb példát.

A példa pedig legyen a nemzeti valuták (devizák) jelenlegi kezelése szabályozása.  Amely kezelést elsősorban a kereslet-kínálat szerinti árfolyam-alakulás határozza meg.

Sok más példát is hozhattam volna, de nézzük ezt.

Valójában az állam pénze felett az államnak, mint tulajdonosnak kellene elsősorban rendelkezni.  Másodsorban az elfogulatlan gazdaságtudománynak. Optimális esetben, az állam, demokratikus, tehát nép akaratát (érdekét) jeleníti meg.

(A társadalomtudomány nagy dilemmája, hogy a nemzetközi szabályozástól mennyire lehet független (önálló) a nemzet állama.

Ugyanis jelenleg, mindkettő a nemzetközi szabályozás is, a nemzeti szabályozás is, lehet jó, demokratikus, avagy rossz, diktatórikus. Tehát négy variáció is lehetséges.  Általában a rosszak harca alakul ki, de azért az egyik, viszonylag jobb. Egyelőre olyan fórum sincs, aki elfogulatlanul értékelné a rosszaságot-jóságot. Ebben a helyzetben, jobb híján, stabilan, (a szélsőséges kivételektől eltekintve) meglehetősen nagy, közepes-nagy függetlenség járna a nemzeteknek.)

   Jelenleg az állam csak mellékesen tudja az árfolyamot befolyásolni, (korrigálni tud), a tudomány egyáltalán nem tud gyakorlatilag beleszólni.  Igaz ez már a politikai rendszer hibája.

Valamiféle, behatárolhatatlan nemzetközi pénzügyi rendszer, bankrendszer szabályai szerint történik a devizakezelés. Illetve nemcsak a devizakezelés, hanem szinte minden pénzügyi folyamat: tőzsdei kereskedés, hitelezés (értékpapír piac) értékpapír árfolyam, stb.. Itt tehát nemcsak a deviza-árfolyamokról van szó.

Az árfolyamoknál a kereslet-kínálatra hivatkoznak azonban a kereslet-kínálat is lehet manipulált, spekulált. Van itt még egy machináció, ez a másodlagos (szerencsejátékos) kereskedés, amire itt nem térek ki. 

  Ráadásul, ha tiszta is lenne (nem lenne machinált), akkor is hatodrangú szempont, a kereslet-kínálat.

A magánbankok túlzott szabályozatlan szabadsága érvényesül.

Ez a pénzügyi, és bankrendszer (mely mögött azért természetesen emberek vannak) rendelkezik részben a nemzeti pénz felett, de kiderül, hogy rosszul.  Rosszul, mert kereslet-kínálat hatodrangú szempontját tarja a legfontosabbnak. Az árfolyam elszakadva a valós termeléstől össze-vissza császkál. Valójában nem össze-vissza, hanem a spekuláció, il szubjektív várakozások, ill. az aktuális történések keveréke határozza meg. Egyik sem objektív tudományos hosszú távú szempont. Eközben pedig igazságtan, tisztességtelen elosztás, igazságtalanjövedelmek alakulnak ki.

Nyilvánvalóan, szándékosan (spekulációval), vagy véletlenül létrejönnek igazságtalan aránytalan jövedelmek. Ezáltal a gazdasági verseny is sérül, hiszen az igazságtalan jövedelem eleve igazságtalanná teszi a versenyt.

   Kiknek jó mindez? Akik hasznosulnak és eme réteg csoport, pl a vagyonméréssel pontosan behatárolható.

Mit mond minderre a kapitalista gazdaságelmélet:

1.       Ez így jó, mert érvényesül a kereslet-kínálat törvénye. (Ami egyébként hatodrangú szempont.)

2.      Ez így jó, mert erről szól a verseny (Ami nem igaz.)

3.      A harmadik, de legfőbb érv: lehet, hogy nem tökéletes, de nincs ennél jobb. (Ami szintén nem igaz.)

Ezek a kapitalista gazdaságelmélet legfőbb érvei, elvei, ezeket ismételgetik, nagyon hosszan sok módon, grafikonokkal és mindennel kidekorálva.

A kapitalista export-import világrend.

   A kaptalista gazdálkodás nemcsak az eddig említett elemeket (viszonylag szabályozatlan és eltúlzott magángazdaság, stb.), vallja és valósítja meg, de egyfajta export-import világrendet is fenntart.

Aminek a lényege: a fejlett kaptalista országok exportálják az innovációt.

Továbbá exportálják a maguk nagytőkés cégeiket, nagytőkés személyeiket. ill. a tőkéjüket. (Melyek azután, mint nemzetközi nagytőke képviselői jelennek meg. Csakhogy a nemzetközi nagytőke döntően néhány országhoz kapcsolható.)

Ezzel a fejlett kapitalista országok szinte uralják, (jelentősen befolyásolják) a világ piacait, termelését, kereskedelmét.

Ezzel rejtetten kizsákmányolják a többi „tőkét importáló” országot.

Bár a rejtettség vitatható, valamint a kizsákmányolás mértéke is vitatható. A kizsákmányolás mechanizmusa rendkívül egyszerű. Az innovációért és a tőkeimportért fizetett ellenérték (pénz, munka, bérmunka stb.) aránytalan és igazságtalan, mely az exportáló országba kerülve, ott szétszóródva, az ottani fogyasztást, életszínvonalat gazdagítja.

Ráadásul van egy közvetlen munkaerő vándorlás is, mely bár hasznos a befogadó országnak, valamint a kivándorló munkaerőnek, de az értékes munkaerő nélkül maradt országnak már kevésbé hasznos, sőt inkább káros.

Ezzel a tőkét és innovációt importáló országok gyakorlatilag bérmunkás országokká vállnak.

   Valójában én nem látok nagy kizsákmányolást, mert sok tényező kapcsolódik ide, pl.:

A vámok, ha nincsenek vámok a visszaadott támogatások, az importáló országoknak kedveznek.

Nem biztos, hogy az importáló országok önmaguktól (e világrend nélkül) gyorsabban fejlődnének, ki tudnának alakítani önálló innovációt.

Elég sokféle hatás csapódik ide-oda, a nyitott áramlású, globalizálódott világgazdaságban. Pl. az egyik tényező, a természetpusztulás, melynek okozása és káreloszlása szinten igazságtalan.  Ha az áramlás szabályozott, igazságos lenne, akkor mindenki jól járna a nyitottsággal. A jelenlegi körülmények között azonban vannak vesztes, népcsoportok, ill. országok.

Mindent összevetve, azért létrejön egy kisebb kizsákmányolás, ami bizonyos szempontból rejtettnek mondható.

  Ugyanakkor nem itt, de később kitérek arra vonatkozásra is, hogy a nagytőke (mindenféle nagytőke), károsítja a gazdaságot, valamint a gazdasági társadalmi rendszert.

  Ami viszont biztos, ez kapitalista „nagytőkés-bérmunkás”világgazdasági rend, a fejlett innováció és tőkeexportáló országok vezetésének kedvező, ehhez ragaszkodnak, ezt fenn akarják tartani. Hozzátéve hogy a gazdasági hatalom és a politikai hatalom nem válaszható szét.

Már a kapitalizmus elején is felismerte, a politikai vezetés, hogy a mi nagytőkéseink, nekünk politikusoknak sok hasznot tudnak hajtani.  Többek között általuk uralhatunk, „kizsákmányolhatunk” külföldi országokat.  Többnyire a politikai vezetés a saját nagytőkéseivel szövetséges viszonyba kerül.  Bár vannak veszekedések, főleg pénzügyi válságok idején, de azért a „szövetséges viszony” a jellemző.

  Az előzők miatt vált ketté a kapitalista gazdaságelmélet és gyakorlat.

   Azon országok, akikből származik a nemzetközi nagytőkések többsége, természetesen a „nemzetközi nagytőke” –rendszert támogatják. Ez az egyik tábor (elméletileg és gyakorlatilag).

A másik tábor, néhány új, fejlődő kapitalista ország, az ő  jelszavuk pedig:  a nemzetközi nagytőke nem jó, a  hazai nagytőke jó. Ráadásul ez utóbbiak politikai rendszere is kevésbe anarchikus, inkább a klasszikus diktatúra irányába hajlik el.

A két tábor néha harcol egymással, máskor kevésbé, amolyan kapitalista anarchiában.

Az hogy a kapitalista gazdaságelmélet (és gyakorlat) kettévált, (szakadásnak azért nem nevezném) ill., hogy vannak további irányzatok, nem jelenti, hogy ne beszélhessünk továbbra is  „egységes”  kapitalista gazdaságelméletről (gyakorlatról).  Ugyanis ezek az irányzatok nem jelentenek lényegi elkülönülést.

Itt ki kell térni a harmadik már gyakorlatilag leszerepelt eltűnt gazdaságelméletre és gyakorlatra:

A sztálinista gazdaságra. Pontosabban a sztálinista rendszerre, mert a rendszer egységes gépezetté válik.

Bár a sztálinista gazdaságpolitika jelenleg gyakorlatilag jelentéktelen, de mint elmélet azért megvitatást igényel.

A rend kedvéért felsorolom a vitatkozó gazdasági nézeteket.

A sztálinista gazdasági nézet.

A kapitalista gazdasági nézet, kettéválva.

Az én gazdasági nézetem. (kevesek vallják pontosan e nézeteket, de a  többi irány kritikáját egyre többen  vallják.

Egyéb gazdasági nézetek.  (ezekre most itt a tömörség miatt nem térek ki).

A sztálinista gazdasági nézet:

A gazdasági rendszer és a politikai rendszer erősen összefügg, mint általában a gazdaság és a politika.

Oly annyira, hogy tulajdonképpen egységes rendszerről, vagyis politikai- gazdasági (társadalmi) rendszerről beszélhetünk.

Az elmúlt kor (jelenleg már nem) két meghatározó egymással szemben álló politikai-gazdasági rendszere: a sztálinizmus (ennek enyhébb változata a szocializmus), valamint a kapitalizmus (ennek is vannak változatai).

A sztálinizmust elég röviden el lehet intézni, már azért is, mert jelenleg alig létezik gyakorlatilag.  Ez egy olyan klasszikus (központosított)  a kapitalizmusnál magasabb  fokú diktatúra, melynek gazdasági rendszerének legfőbb jellemzője: a szinte teljes államosítás, a magángazdaság szinte teljes hiánya. A klasszikus diktatúra hajlamos azon erős központi irányításra, mely a gazdaságot is a hatalma alá vonja. Bár korábban voltak olyan diktatúrák, melyek szinte csak az adóztatásra korlátozták a gazdasági hatalmuk. A sztálinista rendszer ezzel szemben a teljes gazdaságirányítást a központi hatalom a felső vezetés kompetenciája alá vonta.  Ez a politikai-gazdasági rendszer minden szempontból elégtelen.  Ennél többet itt az alapvetésekben nem szükséges mondani.

Visszatérve a kapitalista gazdasági rendszerre.

A kapitalista rendszernek egyébként nagy jótevője volt a nálánál két fokkal rosszabb sztálinizmus, és egy fokkal rosszabb szocializmus. Van hivatkozási alap:  – Lám a mi rendszerünk mennyire jó, fejlett, tessék megnézni  a másik rendszert.

Sőt, ha valaki el akarna indulni egy értelmesebb, erősebb szabályozás felé, akkor is már be lehet vetni, a frázispanelt:  -  Újuj, hát ez bizony a szocialista gazdaságot idézi fel.

Tisztán kell látni, hogy a sztálinista teljes állomosítás, totális állami irányítás, valamint a mostani meglehetősen anarchikus gazdasági viszonyok között elég széles az átmenet. Az erősebb, értelmesebb szabályozás, valahol leáll az arany középúton, nem megy el a másik szélsőségbe.

   A kapitalizmust is egységes politikai-gazdasági rendszernek kell felfogni.

A kapitalista vezetés (szélesen értelmezve) érdeke alakítja ki a rendszert, a vezetés és csatlósai, védik a rendszert.

A rendszer: a gépezet alkatrészei (jellemzői) összecsiszolódnak, akár rossz irányba is.

A szóból „kapitalizmus”, ill. történelmileg is levezethető, mi eme rendszer lényege. A tőke, és a tőkés tisztelete, beemelése a hatalomba. Ha a tőkét, a tőkést tisztelik, akkor e tisztelet arányos a tőke nagyságával, tehát lényegében a nagytőkések uralmáról szól a rendszer. A kapitalizmusban, a feudális hűbérurak szerepét a nagytőkések vették át.  A király helyett pedig néhány ember (a kormányzó párt legerősebb emberei) uralkodnak.   

Tulajdonképpen e rendszervédelem (egyébként ürügy a harcra) határoz meg minden megnyilvánulást. Többek között ezért reménytelen olyan elméleteknek, mint ez is, ténylegesen érvényesülni. Bár manapság nem jár sem máglya sem börtön, a rendszert kritizálóknak, de verbálisan vagy elhallgatják, vagy szétszedik, kigúnyolják, szemétdombra dobják az eltérő nézeteket.

A kapitalista rendszer többek között, anarchikus rendszer, ami kiderül a szabályozottság hektikusságából, kvázi anarchikus (kiszámíthatatlanul enyhe, máskor szigorú) jellegéből.

Kitérés az állam, önmaga általi (gazdasági) szabályozására.

Az államnak (vezetésnek, elsősorban a jogalkotáson keresztül) kellene szabályozni a magángazdaságot, de magát az államot is, többek között az állami gazdálkodást.

Nos e fejezetben eddig  még nem volt szó ,arról hogy az államnak hogyan, milyen alapelvek szerint kellene saját magát  szabályozni.  Nem is lesz itt szó erről, ugyanis egy korábbi fejezetben:  „A jól működő állam alapvetései” c. fejezetben erről volt szó.  Ebben az írásban szintén erősebb, következetesebb szabályozást (igazi ellenőrzések, igazi szankció) hiányolok, de ennek az államra kell vonatkoznia. Igaz hogy ez az írás, nem kifejezetten a gazdasági szabályozásról szólt, de a leírt alapvető szabályozás, minden szabályozás alapja.

Önmagában a szigorúság növelése, nem megoldás. Először is jó irányúnak pontosnak kell lenni a szabályozásnak.

Másodsorban nem szabad zavarosnak, ill. hol túlszabályozottnak, hol alulszabályozottnak lenni.  A jelenlegi sajnos ilyen.

Valamint, ahogy már mondtam, látszatszabályozást (kirakat szabályozást) sem szabad létrehozni.

  De van egy másik könyvem is.

A másik könyvemben: „A demokrácia kézikönyve XXI. század” c . könyvben is sok minden le van írva az ideális jövőbeli, optimális társadalomról, rendszerrel. Melynek lényege, az igazi demokrácia, a közvetlen demokrácia. 

Nemcsak az elfogulatlan gazdaságtudomány, de a nép is beleszólhat pl. a gazdaság alakulásába, pl. az évenként költségvetési szavazáson keresztül.

Akár logikusan is megközelíthetjük a problémát.  Ha az állam, vagyis a vezetés önmagát szabályozza, ellenőrzi, akkor végső soron önszabályozás önellenőrzés jön létre, ami nagy valószínűséggel elégtelenné válik. Bár az egyik kapitalista frázis szerint, az emberi, szakmai tisztesség megoldja az önszabályozás, önellenőrzés problémáját, de ez csak idea, a gyakorlat nem támasztja alá. Elég, ha a vezetők, 20%-a silány, tisztességtelen, ők, mint a rákos sejtek bővítik köreiket és végül az egész társadalmat megbetegítik. Az igazi immunrendszert, a külső szabályozást ellenőrzést, a nép képes megvalósítani, egy demokratikus rendszer keretein belül.

A gazdaság szabályozásáról részletesebben  „ A termelés-fogyasztás helyes irányai” c. fejezetben lesz szó.

A pénz helyes értelmezése (elméletileg és gyakorlatilag).

A gazdaság helyes (többek között a termelés-fogyasztás szerinti) mérése.

  Néhány a felszín alatti, valóságos pénzügyi összefüggés.

A pénz, legfőbb, szinte kizárólagos feladata, a termelés, fogyasztás (áru, munka, stb.) értékarányos cseréjének biztosítása, ennek az eszköze. A mellékes szerepe a megtermelt, de el nem fogyasztott munka, másképpen a megtakarítások jelzése. A hitelezés egy nagyon kiszámított szakművelet, legalábbis annak kellene lenni. A pénznek nem szabad elszakadni a termeléstől, fogyasztástól. Az más kérdés, hogy a pénz, sok mindenre használható, de ez nem jelenti azt, hogy ezek használatok hasznosak lennének. Nem azok, sőt hosszabb távon, általában, teljes gazdaságot nézve, károsak.

A pénz egyébként egy érdekes dolog, bár körbe forog, de az aktuális mederben (vezetékben) több okból elég gyorsan változhat a pénz mennyiség.  Az árak, ill. az infláció, közvetve a bérek, csak fáziskéséssel, csak részben képesek ezt a pénzmozgást ellensúlyozni, de ez is csak a tisztességes gazdaságban (igazi versenygazdaságban, piacgazdaságban) működik.  A tisztességtelen gazdaságban kifordul a helyzet, a pénzt, az árakat, jövedelmeket felhasználják, machinálják, és pont ezzel borítják fel az egyensúlyt.

A termelési kapacitás, a hosszabb távú össztermelés, csak viszonylag lassan tud változni, amennyiben nincs pénzügyi-gazdasági válság.   Néha gyorsan is csökken, romlik a termelés (háború, válság, stb.) de ez szerencsére kivételes, a következőkben nem erről, hanem a „normál” helyzetről beszélek. Nemcsak a pénz, a termelés is hat a fogyasztásra, ha nincs radikális (pénz, fogyasztás) változás. Ha csak gyenge normál, vagy közepes pénzingás van, akkor a termelés a pénztől függetlenül szétoszlik, vagyis a fogyasztás szinte marad.

Mind a pénznél több termelés, mind a pénznél kevesebb termelés is, a kisebb árváltoztatások segítségével szétoszlik, legalábbis ha a különbség nem lép át bizonyos határt. 

Jelenleg azonban zavarosabb folyamatok alakulnak ki.  Ha mindenki tisztességes lenne, akkor az árak változása részben (ekkor is csak fele részben) kompenzálná az eltolódást.  Mivel a jelenlegi gazdaság meglehetősen tisztességtelen, az árak változása, jóindulatúan legfeljebb negyed részben kompenzálja az eltolódást.

Még változik a raktárkészlet, a kidobott, fölösleges termelés mértéke is, de a szétoszlás így is létrejön.

A termelés normál esetben csak lassan változik, de azért természetesen a lassú egyenletes növekedésre, kell törekedni. A termelés csökkenés, silányulás, még ha az lassú is mindent elront.

Ugyanakkor minden gyors változás, rángatás árt a gazdaságnak, még akkor is, ha az jó irányú lenne.

A termelés viszonylag gyorsan csökkenhet, ha a képzett munkaerő viszonylag gyorsan csökken, ennek is több oka lehet, de az előrelátás hiánya, mindenképpen az egyik ok. 

Népességfogyás, elöregedés, munkaerő-elvándorlás, cégbezárások (pénzügyi-gazdasági válságok) miatt is változhat a termelés. Közben változik a termelés-fogyasztás struktúrája. Nos ezeket többnyire meg lehetne előzni, ill. fel lehetne rájuk készülni a tudományos tervezettség segítségével.  Nem véletlenül mondtam: „lehetne”.

     A tervezetlenség mellett másik probléma, hogy a pénzmachináció, pénzspekuláció a kapitalista rendszerben egy nagyon jó eszköz a legális csalások kivitelezésére. Tehát a pénzrángatás, egyensúlytalanság az esetek többségében nem véletlenül, de direkt történik. A politikusok, nagytőkések tudják, miről van szó, nem beszélhetünk véletlen butaságról.  Már azért sem mert a nép, ill. a butább „szakemberek” félretájékoztatása,(oktatás, tájékoztatás), bizony meglehetősen szervezett, hatékony. Aminek a következménye, hogy a nép felől sincs kellő ellenállás.

Néhány konkrét példán keresztül nézzük meg a pénz, a fogyasztás, a termelés természetét.

1. A kormány elhatározza, hogy pénzbeszórással, fogyasztásnöveléssel élénkíti a gazdaságot.  Vagy a hitelezés növelésével (egyfajta pénzbeszórás) élénkíti a gazdaságot.

Mi történik?

A termelés alig változik, hiszen a munkaszervezés, az innováció,  a  szakértelem szinte nem változik. A munkamotiváció kicsit változik, a termelés szinte marad.

A pénz nő, ez által a fogyasztás nőne. Az árak elkezdenek emelkedni. Ez egyfajta érdemtelen haszon, a termelők, kereskedők érdemtelen haszna, de a nagyobb része szét is oszlik.

Itt jegyzem meg nemcsak a termelés oszlik szét, de a károk valamint a hasznok is bizonyos szabályok szerint szétoszolnak, bizonyos gazdasági csoportok hasznosulnak, mások károsodnak.

 A viszonylag stabil termelés a pénz és fogyasztásváltozástól „függetlenül” szétoszlik. Leginkább az árak változása teszi lehetővé a szétoszlást.

Vagyis azon kívül, hogy kisebb zavarokat keltett a pénzbeszórás, nem történik mérhetően pozitív változás.

   Ellenben egy kicsit változik a kép, ha egy félig igazságtalan világgazdaságba helyezzük el a folyamatot – erről majd a következőkben bővebben.

   Viszont ha ez a pénzbeszórás, ill. hitelezés, gyors és nagyarányú, akkor már akkora a zavar, hogy beindul egy pénzügyi-gazdasági válság folyamat.

  Részben ellentétes, részben hasonló dolgok játszódnak el, ha ellenkezője történik, pl. érdemtelen pénzt vonnak ki a gazdaságból.  Itt is a gyors, nagyarányú változás okoz válságot.

   Egyébként a pénzügyi-gazdasági válságok két szakasza: hirtelen, nagyarányú, természetesen érdemtelen pénzbeszórás, hitelezés, - majd hirtelen nagyarányú, természetesen érdemtelen, pénzkivonás (elbocsátással, bezárással összekötve). (Mindkettőre a kormányzat, még inkább a nagytőke képes.)

Ha még durvábban egyszerűsítjük le, akkor két fajta tisztességtelenség rongálja a gazdaságot. A szélesen értelmezett pénzhamisítás, és ezzel járó terméklopás. Valamint a szélesen értelmezett pénzlopás és ezzel járó terméklopás.  Illetve a kettő összekapcsolódhat.

2. Egyébként van önhitelezés is, ez az, ha szinte mindenki, főleg a kisvállalkozók megtakarítanak, később használják fel a megtakarításukat.

Ekkor a pénz csak úgy parlagon hever?

Attól hogy egy-egy megtakarítás hosszabb ideig van a bankban, vagy akárhol, nem jelenti azt, hogy kevesebb beruházás jön létre.  Egyébként az összes pénzforgalom is kevéssel csökken. A beruházások létrejöhetnek saját megtakarításból is, kevéssel megtoldva (nem feltétlen nagytőkés pénzzel), illetve vannak más feltételei is a beruházásoknak. A jó, hasznos beruházásoknak vannak optimális arányokhoz köthető feltételei. Pl. a túlzott hitelezés, sok ok miatt nemcsak a gazdaságnak ártalmas, de még a jó, hasznos beruházásoknak is árt.

   De mégis mi van, ha egy időszakban sok pénz áll a bankban (vagy akárhol). Először csökken a fogyasztás (kevéssel csökkennek az árak), viszont a termelés marad, a termelés szétoszlásával alig csökken a fogyasztás, vagyis ekkor sem történik jelentős változás. A kisebb változásokat a normális gazdaság, automatikusan is képes egyensúlyba hozni.

3. A cégek, a pénzemberek) egy része külföldre viszi az egyébként érdemtelenül szerzett jövedelemét. (bizonyos határ alatt, a történések)

Első variáció: de sem ott, sem máshol nem fogyasztja le.

Ekkor a termelés nem változik a bár a pénz, a fogyasztás,  az árak kicsit változnak, de a termelés marad, a szétoszló hatása visszahat, csökkenti  a fogyasztáscsökkenést.

   3a) Mi van, ha az „okos” csak a pénzt néző kormányzat azt mondja: szinte  adózás nélkül hozza haza a pénzt, (de jó ha sok pénz kerül a gazdaságba) és fogyassza el.  A pénzügyi  zavarból, most már érdemtelen pénz alapú  többletfogytás lesz. Kibővül, sőt létrejön az igazságtalanság, a pénzlopásból, terméklopás lesz. Bár a termelés nem változik, az árak kissé emelkednek, a fő hatás ekkor az érdemtelen jövedelem, ill. fogyasztás eloszlás lesz. Aminek azért elég sok káros hatása van.

Gazdaságelméletileg azt kell megérteni, hogy az érdemtelen pénzcsökkenés-fogyasztásmaradás nem ugyanaz, mint az érdemtelen pénzcsökkenés-fogyasztásnövekedés.

A nemzetgazdaság akkor jár jobban, ha az érdemtelen jövedelem, pénz, soha nem lesz elfogyasztva. 

   Egyébként az sem mindegy mennyire érdemtelen a jövedelem, ill. mennyire hamis a pénz. A szélesen értelmezett pénzlopás, ill. a szélesen értelmezett pénzhamisítás,  sok tekintetben hasonló, más tekintetben eltérő machináció elemzése meglehetősen bonyolult,  itt erre nem térek ki.

4. Mi van az érdemtelen pénzszerző külföldön fogyasztja le a pénzét. Sajnos majdnem ugyanaz mintha itthon tette volna. Ugyanis, bár az ottani gazdaságba szórt szét érdemtelen pénzt, de az ottani gazdaság, e kárból, hasznot  csinál, úgy hogy  a külkereskedelmen, sok áttételen  keresztül,   áthárítja a kárt, abba az országba, ahol megtörtént az eredeti  érdemtelen jövedelemszerzés.

Pontosabban, hogy a kár hol fog végső soron lecsapódni, az eléggé bonyolult folyamat, legalábbis egy tisztességtelen világgazdaságban.  Az viszont tudható, minél szegényebb, minél becsületesebb, minél kiszolgáltatottabb (bérmunkás) egy ember, ill. egy gazdaság, annál nagyobb eséllyel vonzza magához a kárt.

Ez utóbbi törvényszerűség miatt működik a nagytőkés világgazdasági rend, a fejlett országok tőke és innováció importjára, valamint ebből eredő többlethaszonra, berendezkedő gazdasági rend.

5. Képzeljünk el egy olyan gazdaságot, melyben valamilyen oknál fogva, „sok” pénz van, de termelési kapacitás szinte marad, vagy csökken. (Nem teljesen mindegy, hogy a pénz emelkedik, a termelés marad, vagy a pénz marad a termelés csökken, csak nagyjából hasonló a két helyzet.) 

Ha önmagában, vagy tisztességes világban állna ez a gazdaság (normális vezetést feltételezve), akkor természetesen a sok pénz mehet a kukába, értelmetlen.

(Az alacsony termelés oszlik szét – esete.)

Pl. kevés (csökken) a valóságos termelő, de egyfelől sok a magas jövedelmű, másfelől, pl. sok embernek van bankban, vagy éppen a nyugdíjkasszába pénze.  Ilyenkor első lépcsőben áremelkedés jön létre.

Második lépcsőben az történik, hogy a pénzhez képest, részleges termelési hiány, ill. minőségromlás lép fel. A minőségi terméknek, szolgáltatásnak különösen felmegy az ára. A többség azonban nem  kap elég , elég jó terméket, tehát marad, vagy romlik a jólét.  A lényeg itt is: nem a pénz számít, hanem a termelési kapacitás.

Viszont, ha ezt a gazdaságot egy igazságtalan szabályozatlan világgazdaságba helyezzük el, ahol ennek a gazdaságnak a pénze elfogadott, (konvertibilis) akkor már van értelme a sok pénznek. Ha csak félig igazságos a normális a világgazdaság, akkor egyféle zavaros, részben igazságtalan középút jön létre.

Ha az egyének között igazságos az elosztás, akkor szükségszerűen a kisebb-nagyobb gazdasági egységek között is igazságos lesz. Ha az egyének között igazságtalan az elosztás, akkor nem lehet, nem is érdemes a kisebb-nagyobb gazdasági egységek között (beleértve a nemzetgazdaságokat) igazságos elosztást tenni. Jelenleg igazságtalan elosztás van, ez van, de azt nem kell szeretni, sőt jó lenne megváltoztatni.  Mindenkinek a hasznos termelése alapján kell megmérettetni.

   Azért ki kell emelni, a lepukkant termelés, a csökkenő, stagnáló, viszonylag lemaradó termelés, főleg hosszabb távon, mindenképpen (még egy igazságtalan világgazdaságban is) érezteti a negatív hatását, tehát mindenképpen a termelésre kell koncentrálni.

Az egy főre eső vagyon, nem azonos az egy főre eső termeléssel.

   Képzeljük el ennek az ellenkezőjét.   Van, sőt emelkedik a termelési kapacitás, de nincs pénz. Ha önmagában, vagy igazságos világgazdaságban állna (normális vezetést feltételezve) ez a gazdaság, akkor secc-perc alatt lehet pénzt „csinálni” és érvényesülne a fejlett gazdaság.  Az igazságos pénzcsinálás, pl. árcsökkentéssel, megengedett. (Ez magas szintű termelés- szétoszlás esete.)

   Sajnos a jelenlegi igazságtalan, (részben igazságtalan) világgazdaságban ez a gazdaság egy idő után többnyire szenvedő állapotba kerül, méghozzá, értelmetlenül, igazságtalanul. Kialakul, a károk lecsapódásának, ill. a rejtett kizsákmányolásnak azon folyamata, ami a becsületesen, jól termelő, de kiszolgáltatott embereket, gazdaságokat sújtja.

Ez van, de ezt nem kell szeretni, sőt jó lenne megváltoztatni.

Ha a hitelezés, még inkább a jövedelemszerzés igazságos lenne, akkor ilyen helyzet nem jönne létre. De sok szenvedő, egyébként többre képes ember, vállalkozás és ország is van, ami többek között a jelen hitelezés igazságtalanságát jelzi. Egyébként, jelenleg miért pont a hitelezés lenne igazságos, ha a gazdaság minden területe igazságtalan és rosszul szabályozott.

6.  Bár a gazdaság egyik szélén van a machinálható pénz, a másik szélén a viszonylag stabil termelés, közben vannak az árak és a fogyasztás, azért az árak felől is el lehet torzítani a gazdaságot. Erről szól pl. a szándékos inflációkeltés.  Másfelől, szélesebben értelmezve, az árakhoz sorolhatjuk a béreket, jövedelmeket, mert ezek a munka árai.

7. Érdekes, bár nem gyakori probléma: mi van, ha a tolvaj a szerzeményét, hasznos célra fordítja, pl. árvaháznak adományozza? Ezt is kibővítve kell értelmezni.

Ez történhet indirekt is, azáltal, hogy a hatalmas vagyont, pénzt képtelen elfogyasztani, vagyis az szétoszlik.

8. Ugyanakkor az is igaz, hogy a hatalmas vagyonok, pénzek általában igazságtalanul oszlanak szét, nemcsak azért mert más országban oszlanak szét, de azokból az igazán hasznos munkát végző, becsületesen dolgozó, igazságtalanul kevés jövedelmet kapó emberekhez nagyon kevés jut.

9. Ha van egy érdemtelenül magas jövedelmet (hatalmas pénzeket) szerző réteg, akkor szükségszerűen van egy érdemtelenül alacsony jövedelmet kapó réteg is. Ez a kisemmizett réteg akkor is van, ha szélesebb eloszlásban jelenik meg.

10. Nézzük meg mi történik, ha fogy a népesség, ill. elöregedik a lakosság.

Erről egyébként a rejtélyes gazdasági reformok, ill. azok követelése jut eszembe. Politikusok, újságírók „szakemberek” folyamatosan valamiféle rejtélyes gazdasági reformokat követelnek. Rejtélyes, mert azt nem mondják meg, hogy miből is állnának ezek, persze maguk sem tudják. A rákérdezésre, azt válaszolják, azt nem nekik kell kitalálni. Nincsenek nem is lesznek ilyen reformok, mert ilyenek nem is léteznek. Ide-oda tologatások, adótologatások, egyebek lehetnek, de ezek nem reformok.

Ugyanis a gazdaság éppen az a terület ahol, leginkább adottak az építő kövek, az optimális arányokat kell beállítani, az  ötletelésnek alig van helye. Érdekes, hogy mindig a gazdasági reformokkal jönnek elő, a politikai, társadalmi reformokkal, melyek sokkal inkább relevánsak lennének, szinte soha.

Visszatérve, ha fogy a népesség, és azt nem lehet megállítani, akkor  egy emberre több terület, valamint ingatlan (épület, stb.) jut. Ez azért jobb mintha nőne a népesség és zsúfoltság jelentkezik.  A népességfogyás egyrészt azt igényli, hogy még több munkát fordítsanak az ingatlanok felújítására, fenntartására és kevesebbet, az új építésre.

Más kérdés a napi szükséglet (élelmiszer, ruházat, stb.) megtermelése.

Ugyanakkor az elöregedés már okozhat problémákat főleg úgy, hogy más munkaerő csökkenés is kíséri.  Pl., a tanuló idő meghosszabbítása. Pl. a munkaerő kivándorlás.

  Önmagában egyébként az öregedés nem okozna nagy munkaerő-kiesést, ha egészséges öregedés lenne, mert a munkaképesség is kitolódna. (Ez változik, tehát a rugalmas nyugdíjrendszer a jó)

Lehet e egyébként olyan gazdaságban, munkaerő hiány, amelyben a másik oldalon munkanélküliség van? Ha nagyon jól van megszervezve, a szakoktatás, a felnőttkori gyors fluktuációt is beleértve, akkor szinte nincs.

Akkor a munkaerőhiánynak és a munkanélküliségnek nagyobb részt ki kell egymást egyenlíteni.

   Az a tény hogy egyes országokban túlnépesedés van, más országokban népesség-fogyás van, eleve feltételez, egy következetes, tervezett munkaerő vándorlást.

Ennek az egésznek a pénzügyi részét a szokásos módón lehet jól kialakítani, a pénz kövesse a termelést fogyasztást, a megtakarítások valósak, viszonylag nagyok legyenek.

     Arra mindenképpen vigyázni kell, hogy ne rángatások (pl. hirtelen munkaerő-változás, hirtelen pénzváltozás, stb.), hanem lassú folyamatok jöjjenek létre a gazdaságban.  Ha ez rendben van, akkor a pénz is egyensúlyban marad.

  Meg lehet még említeni, hogy a kieső munkaerőt pótolhatja az innováció általi termelésnövekedés, ha van ilyen. Sőt ez normális esetben akkora, hogy még az általános munkaidő csökkentés is belefér.

  Továbbá a fölösleges anyagi fogyasztás (túlfogyasztás) mérséklése is egyfajta megoldásrész. Inkább egészségesebb fogyasztást kell kialakítani, mintsem nagyzoló, pazarló, egészséget, természetet romboló túlfogyasztást.

A felsorolás, melyben benne vannak a feladatok (szakoktatás, innováció, tervezett munkaerő-vándorlás, luxusfogyasztás korlátozása, egészség növelése, stb.) után, megkérdezem: hol van itt a gond? Milyen reformokról van szó?

   Persze a felsoroltak is kívánnának következetes reformokat, de ezeket a feladatokat (nem csodákat) mindenki ismeri. A probléma inkább az, hogy nincsenek precízen, részletekig menően végigvezetve az intézkedések. Viszont ötletelések, korrupciós elkanyarodások vannak.

Nem folytatom a példákat, bár a munkamotiváció alakulása árnyalja a folyamatokat, azért több következtetést is le lehet vonni.

Pontosabban sok következetést lehet levonni, de én az alábbiakat tartom a legfontosabbaknak.

a) Két nagy dilemma is felvetődik:

Az egyik: tisztességtelen környezetben mi a helyes viselkedés?

Nem megoldás, ha az illető is tisztességtelenné válik. Ez végső soron önmagának is árt. Viszont az sem jó út, ha nem védekezik, ha megmarad a tisztességes balek szerepében.

A másik dilemma: mi a jobb, sokat dolgozni, termelni, viszonylag kisebb fajlagos jövedelemért, vagy kevesebbet, (túl keveset) dolgozni, viszonylag magasabb fajlagos jövedelemért.  Nyilvánvalóan egyféle, de sok szempontú arany középutat kellene megtalálni.

b). A pénznek lehet ilyen-olyan szerepeket tulajdonítani, de ha tisztességes, jól működő gazdaságot szeretnénk, akkor csakis egy szerepe lehet: minél pontosabban követni a termelés-fogyasztást.  Tisztességes jól működő gazdaságban a pénznek nincs önálló szerepe. A pénz a termelés-fogyasztás valamint a tudományos, demokratikus gazdaság-irányítás kiszolgáló eszköze kell, hogy legyen.

Ehhez pedig elsősorban az kell, hogy a valós hasznos termelést kövesse a pénz, tehát elsősorban igazságos jövedelem-elosztás szükséges.

c. Viszont még a jelen tisztességtelen  gazdaságában is óriási hibát téves felmérést követ el,  aki nem nézi, a termelés-fogyasztás közvetlen alakulását, kizárólag a pénzalakulásból próbál  mindent meghatározni.

d) A pénz rángatása mindenképpen káros, a  hasznos termelés emelése, hosszabb távon mindenképpen hasznos.

Még egy általános példa a jelenlegi eltorzított pénzszerep ártalmasságáról.

De itt már a termelés szempontjából nézzük a problémát.

Mi kell az értelmes (a társadalomnak is hasznos) termeléshez?

Kell először is értelmes, (társadalomnak is hasznos) termelési-fogyasztási cél. (Egyébként ez a legfontosabb)

Kell anyag, energia.

Kell szakember, ember.

Kell eszköz, gép.

Kell engedély

   Minderre persze mondhatjuk, mindezt a pénz testesíti meg. (Sok esetben a pénz jelenti, magát az engedélyt is.)

Ha pénz van, minden van - de ez így nem igaz.

A visszásságok felsorolása:

1. Ha van értelmes cél, de nincs pénz, akkor ne valósuljon meg az értelmes cél?

1a) Vagy értelmetlen termelések jöjjenek létre, csak azért mert van rájuk pénz.

2. A pénzt csak úgy érdemtelenül lehet szerezni, elő lehet állítani. Bár ha értelmes célra szerzik, akkor az, félig érdemessé teszi a szerzést, még akkor is, ha az egyébként érdemtelen volt.

3. Bizony gyakori, hogy van pénz, de nincs igazán értelmes cél, jó terv.

Van pénz, de nincs igazán jó szakember. (Mert pl. az országban nincs megfelelő szakember-képzés. Külföldiek pedig szándékosan nem jönnek, vagy nagyon drágán jönnek.)

Van pénz, de nincs igazán jó eszköz, jó gép. (Mert pl. az országban nincs megfelelő technika, innováció, a külföldiek pedig nem adnak, vagy nagyon drágán adnak.)

(Az „igazán” azt jelenti, hogy az adott feladathoz megfelelő.)

Ha ezek nincsenek akkor a pénzt (a kagylóhéjat, a könyvelési számot) ki lehet dobni a szemétbe.

   Mindebből pedig következik, a fontossági sorrend, az alábbi.

Szükséges:

Értelmes, hasznos termelési-fogyasztási cél.

Igazán jó szakemberek (szakember-képzés, általában az oktatás.)

Igazán jó eszközök, gépek (technika, innováció).

Általában megfelelő mennyiségű ember, anyag, energia.

Valamint végül, mint mindennek a megszerzési eszköze: a pénz.

Egyszerűbben: makrogazdasági szinten a pénz nem a legelső, hanem a legutolsó.

Az előzőkből adódó jelenlegi kapitalista (liberális) gazdaságelmélet (ill., gyakorlat) tévedés irányai, felsorolásszerűen.

Jóindulattal tévedés, még jobb indulattal, féligazság, kicsit szigorúbban, félremagyarázás – maradjunk a „tévedés” szónál.  

Egyébként azért meglepő a sok tévedés, mert az ember azt gondolná, a gazdaság, a pénzügy egy egzakt tudomány, szinte olyan, mint a természettudomány, kevés benne a tévedés. Ehhez képest,  ezen a területen van fajlagosan a legtöbb tévedés, elképesztően sok van.

Oly sok van, hogy a konkrét tévedéseket lehetetlen felsorolni, csak a tévedés-irányok kerülnek felsorolásra.

Rengeteg tévedés van, de kérdés, hogy akkor a kapitalista gazdaság miért nem omlik össze?  Azért egyes gazdaságok, nemzetgazdaságok szinte összeomlott állapotban vannak, azok ahol a károkozások (rejtett kizsákmányolások) lecsapódnak.  Továbbá, időnként, a pénzügyi-gazdasági válságok idején, szinte az egész kapitalista gazdaság összeomlik, legalábbis egy időre.

Ha ezektől eltekintünk, akkor valóban nem omolnak össze a kapitalista gazdaságok, csak éppen gyengén működnek. Bár erre sincs egyértelmű bizonyíték, hiszen a lehetségesen jobb politikai-gazdasági rendszer még nem lett kipróbálva.

A tévedések felsorolása:

A korábban említett magángazdaság (anyagi szükségletek) túlértékelése, állami gazdálkodás, (biztonság igazságszolgáltatás, egészség, tudás, stb.) alulértékelése.

A kereslet-kínálat egyensúly túlértékelése.

Az alábbi valóságos nagyszabású problémák alulértékelése, elbagatellizálása, úgy, mint:

A termelés-fogyasztás helyes iránya.

Az igazságos jövedelem (vagyon) elosztás, ill. a tisztességes gazdaság problémája szintén alulértékelt, elbagatellizált.

Az optimális arányok jelentősége, alulértékelt, elbagatellizált.

A nagytőke probléma, szintén alulértékelt, elbagatellizált.

A termelés-élénkítés szintén tévesen van megítélve. A termelési hatékonyság problémaköre részben tévesen van elemezve.

Továbbá a pénz szerepe tévesen van megítélve.

A gazdaság, a termelés mérése, értékelése, elemzése jelenleg téves. (Hiányzik a termelés-fogyasztás közvetlen figyelése.)

Általában a gazdaság, pénzügy szabályozása téves alapokból indul ki, ezért jellemzően téves.

Szinte minden pénzügyi területtel kapcsolatosan tévedések sorát láthatjuk.

A tőzsdei, (tőzsdetípusú kereskedés) kereskedelemmel kapcsolatban.

Az árfolyamkezeléssel (árfolyam machinációval, spekulációval) kapcsolatban.

Az inflációval kapcsolatban.

Az alapkamattal kapcsolatban.

A bankok szerepével, szabadságával kapcsolatban.

A pénzügyi-gazdasági válságokkal kapcsolatban.

A hitelezéssel kapcsolatos (ez egy külön csoport) tévedések.

A hitelezés többek között „pénzbefektetésnek” is nevezik.

Ezt külön tárgyalom, nemcsak azért mert egy nagyobb csoport, de azért is mert azért nem lehet minden hitelezést kidobni az ablakon.

A tévedések, sok esetben csalásszerű tévedések felsorolása:

1. Eleve félreértés a befektetőt valamiféle, adományozónak tekinteni.  Ha még tisztességes is a hitelezés, akkor is csak igazságos csere jön létre. Sajnos többnyire nem teljesen tisztességes, ill. többnyire az irányítók, a sokpénzűek jutnak érdemtelen haszonhoz, ill. többnyire ők hitelnyújtó a befektető szerepben szerzik e jövedelmüket – elsősorban a kis-hitelfelvevők kárára.  

2. Arról már beszéltem, hogy a hitelezés szerepe, jelenleg túl van értékelve, mert egy normális jól működő gazdaságban jelentős az önhitelezés, a saját, vagy családi, vagy kisvállalkozói megtakarítás későbbi felhasználása.  Egyébként pl. az időskori megtakarítás is fontos. Megtakarítás: nem fogyasztom el teljesen a termelt munkám értékét - egy részét átadom, (termékszétoszláson, jövedelemszétoszláson keresztül, kisebb mértékben direkt hitelen keresztül) másoknak, azért, hogy alkalomadtán én legyek a kedvezményezett.  Tehát van megtakarítás, azaz önhitelezés is.

 3. A magas kamatú hitelezés, nem más, mint uzsorahitelezés. (De az alacsony vagy éppen kamat nélküli betétmegőrzés sem tisztességes, veszteséget okoz. Ahol tisztességtelen veszteség van, akkor valahol tisztességtelen nyereség van. Ahol tisztességtelen nyereség van, akkor valahol tisztességtelen veszteség van. )

4. Az árfolyam-spekulációk (gyakran csalások) szintén bankszektorhoz, ill. hitelezéshez (értékpapír-kereskedelemhez) kapcsolhatók.

5. Jelenleg a bankoknak megengedett a tisztességtelen (egyoldalúan variálható szerződés). A jogi osztállyal rendelkező bankok mindenképpen jogi előnyben vannak a kisemberrel szemben. Igaz, hogy ez a nagyvállalatokra és az államra is igaz.

6. Jelenleg a bankoknak (nagytőkések a tulajdonosok) meg van engedve, hogy az összes „betétjüket”, sőt annál is többet kihitelezzék (ráadásul ennek fedezetét „ingyen” kapják az államtól) – mindezzel pedig lehetségessé válik a bankcsőd.  A bankcsődből pedig könnyen lehet pénzügyi-gazdasági válság. Mindenképpen egy sereg kisbetétes, kisbefektető, máskor pedig kis-hitelfelvevő farag rá, sok módon (válság-veszteség, átlagos veszteség, befektetési veszteség, betéti veszteség, stb.)

7. Ha pedig folyamatos, egyoldalú a hitelezés, akkor az nem hitelezés, hanem csalás, uzsorázás, még akkor is, ha a kamatok nem túl magasak.

8. Ha pedig ez a folyamatos, egyoldalú hitelezés, egy ország, nemzet eladósításán keresztül történik, akkor az már tripla tévedés, hiba,  az már bűn, nemzet elleni bűn, tiltani kell.

9. Ha pedig ezt kifordítva magyarázzák, -„az uzsorát elszenvedő, rá van utalva kifosztó hitelezőre, aki finanszírozó, befektető, ”, akkor az a bűn mellett, pofátlanság is.

10. Ha nem lennének a hitelezésnek eme sötét oldalai, akkor is meglehetősen sok káros mellékhatása van a hitelezésnek.

Egyfelől, mindkét oldalról, adó és felvevő, meglehetősen sok csalási lehetőség van.

11. Másfelől, ha nem is akarnának csalni, akkor is be van kódolva, elég jelentős elcsúszás. Ugyanis a hitelezés, lényegében nem más, mint egy kifordított bérezés: előre jön a jövedelem, fogyasztás, majd később kell ennek termelés (munka, termék) ellenértékét prezentálni. Sok okból, könnyen előfordulhat, hogy vagy a termelés, vagy annak megtérülése hibádzik, és ekkor már kificamodik a hitelezés.

  Mindezzel együtt bizonyos mennyiségű, nagyon átgondolt, sok feltételhez kötött hitelezésre szükség van. Többnyire beruházás jellegű (termelés jellegű) hitelezésre.

A fogyasztási hitelnek, a jelenleginél sokkal szűkebbnek és több feltételhez kötöttnek kell lenni.  Csak azért van szükség rá, mert bizonyos embereket csak az ösztönöz munkára, ha kezükbe kapják a terméket. Később ezek fele, már csalódik, kényszermunkát végez, vagy egyéb módón szerez jövedelmet, vagy nem fizet.  A fogyasztási hitel egy szűk réteg munkamotivációját növeli.

De mint mondtam a beruházási, termelési hitelezéseket is több feltételhez kellene kötni.

Persze a normális hitelezéshez, (általában a normális gazdasághoz) értelmes kiokosított emberekre, igaz oktatásra, tájékoztatásra lenne szükség.  Jelenleg ennek az ellenkezője a jellemző.

Nagyon vázlatos kitérés a gazdaság mérésére.

A jelenlegi mérés legalább három okból mindenképpen hamis.

a) Egyrészt csak a gazdaságot, próbálja mérni, márpedig a gazdaságot nem lehet külön mérni, csak a szélesen vett életszínvonal keretében.

A szélesen vett életszínvonal mérését, ill. a vezetés teljesítményének egyszerűsített mérését  vázoltam a másik „ A demokrácia kézikönyve” c. könyvemben.  Szükség van egyszerűsített (de nagyságrendekben-irányokban helytálló) mérésre, valamint szükség van ennél pontosabb mérésre is.

b.) A jelenlegi mérés hamis, mert nincs mérve a termelés-fogyasztás hasznos iránya. Vagyis pl. a hadiipari növekedés vagy a hosszabb távon természetromboló termelés is gazdasági növekedés, de még lehetne sorolni.

c.) Hamis, mert jelenleg csak a pénzeket számolják, a termelés-fogyasztásalakulást nem nézik.

d) Vannak egyéb torzítások is.

Mindebből következik a helyes mérés, mely nem könnyű – a jelenlegi viszont tarthatatlan.

Rövid, lényegi kitérés a nagytőke-problémára.

A nagyvállalkozók a nagytőkések, a dúsgazdagok, jelentősen különböznek a középvállalkozóktól,  (persze a kisvállalkozóktól is).

Egy bizonyos határ felett (kétségtelen nehéz pontosan behatárolni e határt) már akkora, a vagyon, a tőke, hogy óriási gazdasági  (ezzel politikai) hatalom kerül egy ember kezébe, ami kockázatos, sőt konkrétan is ártalmas.  A nagytőke probléma, bizonyos határ átlépéséről szól.

Persze mindehhez kell, a politikai vezetés szövetsége.

Néhány  ártalom, címszavakban:

Az igazságtalan jövedelem itt lesz vérlázító arányú.

A versenygazdaság, piacgazdaság torzul.  A nagytőke direkt is, és indirekt is torzítja, pl. a monopolhelyzettel. Centralizálódik a versenygazdaság piacgazdaság, elveszti a lényegét.  A kis és középvállalkozók hátrányt szenvednek.

Egyes emberek gazdasági hatalma (már vagyon nagyságával is) akkora hogy komolyan befolyásolja a nemzetgazdaságokat, sőt a világgazdaságot.

Már azzal is, hogy ide-oda teszi a pénzé,t komolyan befolyásol, ha pedig céllal, netán igazságtalan, önérdekű céllal teszi ezt, akkor komoly problémák alakulnak ki.

Tulajdonképpen a nagytőkések képesek az árfolyamokat machinálni, képesek komolyabb pénzügyi spekulációra.

Tulajdonképpen a pénzügyi-gazdasági válságok kialakítására is csak a nagytőke képes.

A nemzetek országok közötti igazságtalan elosztás is a nagytőke segítségével jöhet létre.

A nagytőke az alkotója, az eredője a jelenlegi (egyébként csapnivaló) nemzetközi pénzügyi szabályozásnak.

Mely szabályozás a bankokkal, pénzemberekkel szemben túlságosan elnéző, számos visszaélési lehetőséget biztosít.

Valamint nem utolsó sorban a hatalmas vagyon, tőke átkonvertálódik politika hatalommá.  Sok módón, általában nem direkt, (csak néha vannak konkrétumok) befolyásolja nagytőke a politikai döntéshozást.

Szervezhet pártokat, lobbizhat, képviselőket küldhet a parlamentbe, stb..

Amúgy pedig akkora a gazdasági ereje, a zsaroló potenciája, hogy szinte minden politikus belátja: nem érdemes ujjat húzni ezzel a társasággal.

Na és persze, a kapitalista rendszer egy meghatározó tényezőjéről beszélünk.

Szeretném emlékeztetni a kedves olvasót hogy jelenleg az még fel sem merült, hogy a nagytőkét meg kell szüntetni.  A  rejtett „vita” arról szól,hogy millen nemzetiségű legyen a nagytőke. Illetve, mennyire legyen lojális a nagytőke. Illetve, hogy netán egy kicsit korlátozni kellene a nagytőkét.

Egy kis kitérés a mostanában sokat emlegetett „háttérhatalomra”.

A nagytőke nem rejtett, de kétségyenül van egy ilyen jellege.

Nem rejtett, mert amit leírtam az nyilvánvaló, mindenki látja. Marx és társasai már több mint százötven éve leírták a problémákat.  Azóta is sokan sok helyen elmondták, leírták.

  A rejtett jelleg a következőkből ered.

Ered az érdekszövetség jellegből. A szövetségek nagyobb része nem nyílt megbeszélés alapján, hanem érdekszövetség (megbeszélés nélkül is tudom mi az érdekem, hol a helyem, mit kell tennem) alapon működik.

Ered abból, hogy a politikusok nevét döntéseit ismerjük, a nagytőkések neve, döntés-befolyásolása nem ismert. Sőt a politikusokat választják, a nagytőkéseket nem.

Vannak viszont nagytőkés érdeket védő vélemények, de ezek sem így vannak megfogalmazva.  Azért a kertelő megfogalmazásra vigyáznak, pl. jelentős befektetőkről és nem nagytőkésekről beszélnek.

Fel kell tenni a kérdést: a sokat emlegetett devizaárfolyam meghatározást, továbbá a bankok lehetőségeit, vagy akár a jegybankok lehetőségeit (a nemzetközi pénzügyi szabályokat) kik alakították ki? Személy szerint kik, milyen jogtestület, milyen népi felhatalmazással? Függetlenül attól, hogy jók, vagy rosszak e szabályok (egyébként rosszak, lehetnének jobbak), a feltett kérdésekre senki nem válaszol.

Azt látni kell, hogy az egész abból ered, hogy vannak óriási tőkével rendelkező emberek (néha tudjuk a nevüket, máskor nem, a nép által megválasztva biztos nincsenek), akik már azzal is nemzetgazdaságot befolyásoló, meghatározó (zsaroló) helyzetbe kerülnek, hogy a tőkéjüket hová teszik (fektetik be). (Az országukat eladósító politikusok bár óriási bűnt követnek el, de ez nincs a helyén kezelve. Ez sincs.)

Normális helyzetben első lépcsőben megállapításra kerülne: ezek a nemzetközi pénzügyi szabályok, pl. nép által választott szakemberek által átírhatók. Második lépcsőben pedig elkezdődhetne a vita: hogyan, mennyire? De már az első lépcsőig sem jut el a világ.

Nagytőke érdekét sejtető vélemények vannak, de nem látni a konkrét döntéshozót, és magát a döntéshozást sem. Csak sejteni lehet, a kemény befolyásolást, mivel vannak döntések, melyek döntően a nagytőkének (nagytőkéseknek) kedveznek. Valójában minden jelentősebb válságban fel lehet fedezni a nagytőke érdekét.

(Valamint, fel lehet fedezni a politikavezetés szükségszerű kisebb-nagyobb silányságait, önös gerinctelen szövetségeit, ill. harcait, de ez is szét van kenve, ki van fordítva, zavarosan van tálalva. )

Mindebből adódik a rejtett jelleg.

Ugyanakkor nagy ostobaság, rejtett háttérhatalomról, összeesküvés-elméletről beszélni, ez csak gúnyolódásra, kétkedésre alkalmas pontatlan sus-mus. Ugyanis a rejtettség egyik tényezője, pont az, hogy súgva-búgva rejtett háttérhatalomról (személyes összeesküvésekről) beszélnek.

Minderről az igazságnak megfelelően, mint nyilvánvaló tényről kell beszélni.

Mint mondtam nyilvánvaló, köztudott tény, hogy a világot, a személyes találkozások nélküli érdekszövetségek mozgatják.

  Azért árnyaljuk a problémát. Nem lehet azt állítani, hogy minden nagytőkés gonosz, ember. Nem a nagytőkések egyéni jellemével van probléma, hanem azon helyzettel, amibe a rendszer helyezi őket, amit a rendszer megenged nekik.

Azt is el kell mondani, hogy a nagytőkének van hasznos oldala is, nem is egy. Probléma viszont, nem nagyon lehet olyan szabályozást létrehozni, hogy a nagytőke hasznos oldala megmaradjon, viszont az annál nagyobb káros oldala eltűnjön.  Hosszabb távon, a gazdaságfejlődés feltétele, ha nagytőkét, a nagyvállalkozásokat visszafaragják középtőkévé, középvállalkozásokká.

De ez is számos akadályba ütközik, vagyis nem könnyű.

A nagytőke összességében ártalmas, de azért a megoldás nem egyszerű.

Tulajdonképpen hosszabb távon, főleg a mai technológia mellett a középvállalkozások át tudnák venni a nagytőke termelési szerepét.

Pl. a hatalmas autógyárak helyett létrejönnének kisebb autógyárak.

Átmenetileg azonban komoly zavarok keletkeznének.

A jövedelmek a profit korlátozása, a nemzetközi pénzügyi szabályok megváltoztatása nem egyszerű feladat. A termelés átfaragása sem az. Még akkor sem lenne az, ha a nagytőke az óriási gazdasági, politikai erejével nem védekezne.  De nyilvánvalóan védekezik.

A nagytőke komoly korlátozása szinte azonos lenne egy rendszerváltással, a kapitalista rendszer leváltásával. vagyis világméretű változásra lenne szükség.

Világméretű, mert ha csak egy-két országban akarnák létre hozni, akkor e próbálkozások bukásra  lennének ítélve.

Egyszer már létrejött a kapitalista rendszerváltás (a kommunizmus) de totálisan félrecsúszott. Vagyis másfajta rendszerváltásra lenne szükség, olyanra, aminek a vezérlőelve, az igazi, a közvetlen demokrácia, gazdaságilag pedig az optimális állam, valamint az itt leírtak.

Másfelől optimális esetben, nem harcos, de egy békés, fokozatos, de következetes rendszerváltás jönne létre. 

Az ideák viszont csak ritkán szoktak létrejönni.   

A következőkben elsősorban a jövőbeli optimális gazdaságról lesz szó.

Azért néha vissza kell menni a múltba, jelenbe.

 A jövőbeli optimális gazdaságban a pénzingadozást nemhogy gerjeszti, vagy közvetve „az engedéssel” gerjeszti az állam, hanem az alábbi eszközökkel fékezi.

1. A tisztességtelenség csökkentésével,, a megérdemelt jövedelmekkel is garantálja, hogy a pénz ne szakadjon el a termelés-fogyasztástól.

2. Az árfolyam-machinációkat, spekulációkat sem engedi.

3. A nagytőkét erősen korlátozza.

4. Végső esetben akár tiltással is megakadályozza a túlzott hitelezést. Illetve a túlzott inflációt sem engedi, pl. megtiltja az évi 5%-nál magasabb „indokolatlan” áremelést.

6. A lakossági és kisvállalkozói megtakarítás tartályban (nem hitelezésről van szó) mindig lesz annyi pénz (ösztönzi a bőséges megtakarítást), ami simán ki tudja egyenlíteni a pénzingadozást.

7. A pénzkibocsátást pontosan szabályozza,  az egészséges inflációval (2%) összhangba hozza.  Kedvezményes (egy részük ingyenes) közvetlen állami hitelek keretében fog történni a pénzkibocsátás.  Csakis hasznos termelésű, biztosan megtérülő beruházások, a legjobb beruházások kaphatnak kedvezményes hitelt.

Az optimális gazdaságban a legfontosabb gazdasági problémakör a termelés-fogyasztás hasznos iránya.

A termelés-fogyasztás hasznos iránya.

A hasznos irányt a termelés is befolyásolja, valamint a fogyasztás is befolyásolja.

Vagyis a termelőknek van egy önálló (a fogyasztástól független) befolyásoló vonatkozásuk, másfelől a termelők követik a fogyasztást, vagyis ekkor a fogyasztók határozzák meg az irányokat.

Először is el kell gondolkodni, azon, hogy mi nevezhető hasznos fogyasztásnak. ugyanis csak az ahhoz kapcsolódó termelés  lehet hasznos (nemzetgazdaságilag hasznos), függetlenül attól hogy pénzügyileg mennyire megtérülő.

A jelenlegi kapitalista gazdaságelméletet, ill. gyakorlatot nem érdekli a termelés-fogyasztás hasznos iránya, ami súlyos hiba.  Egyébként az igazságtalan elosztásban sem lát problémát, ami szintén súlyos hiba. De nézzük a jövőt.

Nézzük a három legfontosabb problémakör (fő tényező) összefüggéseit:

1. Hiába van, igazságos elosztás, valamint hatékony termelés, ha többnyire haszontalan a termelés-fogyasztás iránya.   Vagyis pl. háborús célú termelés folyik, ill. erősen környezetszennyező a termelés. Ill. testet, lelket romboló termelés-fogyasztás folyik, stb.. Sőt ilyenkor a hatékony termelés a rossz irányt erősíti.

2. Hiába van hasznos irányú termelés-fogyasztás, ill. hatékony termelés, ha igazságtalan az elosztás. Nos, itt már azért megjegyzéseket kell tenni.

Ha csak kissé igazságtalan az elosztás, akkor az, nem teszi semmissé, csak lerontja a hasznos irányú, ill. hatékony termelést. A nagyon igazságtalan, viszont semmissé teszi.   Sőt ez már egyfajta ártalmas termelés, igaz ez inkább a múlt és a jelen problémája.

3. Hiába van hasznos irányú termelés, ill. igazságos elosztás, ha nincs hatékony termelés. De itt is megjegyzést kell tenni.  Ha nem zéró a hatékonysági fejlődés - akkor csak lassulásról van szó, nem teljes gazdasági hanyatlásról.

   Vagyis a három fő tényező szinte egyformán fontos, de a legfontosabb: a termelés-fogyasztás hasznos iránya.

Ezután jön az igazságos elosztás, és végül a hatékony termelés, de ezek szinte egyformán fontosak.

Az is tisztán látszik, hogy a három fő tényező egyenes arányú kölcsönhatásban áll egymással. Vagyis a mindegyik tényező javulása, javítja a másik két tényezőt, romlása, rontja a másik két tényezőt.

Pl. eleve akkor igazságos az elosztás, ha figyelembe veszik a hasznos irányú termelést. Illetve az igazságtalanság rontja a munkakedvet, a hatékonyság egyik elemét.

Visszatérek a gazdasági szabályozáshoz, ugyanis hasznos irányú termelés-fogyasztás megoldása csakis jó szabályozással jöhet létre.

Az államnak saját magával szemben direkt (tiltó, engedélyező) szabályozást kell alkalmazni.

A magángazdasággal szemben már szélesebb a paletta.

A magángazdaság (versenygazdaság, piacgazdaság) a saját árain (és bérein) keresztül, szabályozza a fogyasztást. Az állam viszont az adók, és egyebek által befolyásolja a magángazdaság árait (és béreit).

 Az adóknak van egy speciális hatása, azonban az összhatása ennél fontosabb. Pl. a forgalmi adó nemcsak az árakat emeli, de a béreket is csökkenti, és lehetne még sorolni.

Az adózásról, költségvetésről itt csak megjegyzéses szinten beszélek.

Az ideális, optimális jövőben az adózatás egyértelműen pozitív dolog lesz, többek között igazságossá teszi a jövedelmeket, ill. az életszínvonalakat.  

Nem egyenlőségről van szó, hanem egyenlő feltételű és igazságos (hasznos munka mérése, plusz önhiba mérése)  „jövedelmezésről” van szó.  

A múltban a kizsákmányolás eszköze volt az adózás, adóztatás. Jelenleg amolyan köztes, kétharmados állapotban van (ahogy az állam is), de azért a normális adózás támogatandó.

Ugyanakkor helyenként, vannak, és lesznek állami árak, pl. a tömegközlekedésben.

A normális állam közvetlenül nem szolgálhat haszontalan termelést, szolgáltatást, csak hasznosat. Ráadásul az állam csak alacsony profittal dolgozhat.  Ezért az állami áraknak általában kedvezményes, legalábbis önköltséges áraknak kell lenniük.

Az államnak saját berkein belül, igazságos jövedelmezést kell kialakítani.

 - Kénytelenek vagyunk a magángazdaság igazságtalan jövedelmeihez alkalmazkodni – érv, végső soron hablaty, féligazság.

Az egyik nagy körforgás:  az állam a magángazdaságból von el (főleg az adón keresztül pénzt (munkát, energiát, fogyasztást), hogy azt az állami termelésen, szolgáltatásokon (ill. a költségvetésen) keresztül visszaadja a társadalomnak,ill. újra elossza.  Ez a körforgás teljesen rendben van, az elvonás mértéke, módja attól függ, hogy mekkora igazságtalanságot, egyéb torzulást kell kiegyenlíteni. ( A „torzulások”  alatt elsősorban a haszontalan termelés-fogyasztást értem.) Bár az államnak meg is kellene előzni az igazságtalanságot, ill. a torzulásokat, de ha azok létrejöttek az adón és szabályozáson keresztül kell kompenzálni (az igazságosságot helyreállítani). A nagy igazságtalanságokat csak progresszív jövedelemadóval, progresszív vagyonadóval lehet helyreállítani.

Nemcsak az igazságos jövedelmek kialakítása az állam feladata, de a hasznos termelés-fogyasztás kialakítása is.

 A hasznos termelés-fogyasztás vonatkozásában az államnak önmaga felé is vannak feladatai, a fő feladata azonban a magángazdaság e szempontú szabályozása. 

Akkor nézzük a kategóriákat.

1. Jelentősen ártó káros termelési irány, ami már nem gazdasági, de politikai, társadalmi probléma. Pl. a hódító háborúra felkészülő termelés.

Illetve a diktatórikus leigázó jellegű rendszer működését biztosító termelés. Lehet még hasonló jellemzőket találni.

(Ezeket önmagában a gazdaság, a gazdasági szabályozás nem tudja megoldani Megoldás, az igazi demokrácia.)

2. Nagyon ártalmas irányú termelés-fogyasztás, de már gazdasági szabályozással is megoldható.

Ilyenek: 

A jelentősen természetromboló termelések, termékek.

A jelentősen testet, lelket romboló termelések, szolgáltatások - fogyasztások.

   A jelentősen luxusfogyasztás-termelés. (A jelentős luxusfogyasztás-termelés szinte biztosan természetromboló is. Másfelől a jelentős luxusfogyasztás nagy eséllyel, érdemtelen jövedelemhez is köthető.)

  A jelentős túltermelés-túlfogyasztás. (A luxusfogyasztáshoz hasonló, de nem egészen azonos. Túlfogyasztás: a kelleténél többet gyártanak, többet használnak, pl. a kelleténél gyorsabban dobják a szemétbe. A divat az egyik túlfogyasztás generáló.)

A kifejezetten igazságtalanul hasznot húzó, csalásra épülő termelések, szolgáltatások. (árfolyam spekulációk, indokolatlan árdrágítások, hitelcsalások, üzleti csalások, stb., Jelenleg ezekkel  indokolatlanul elnéző a törvénykezés)

  Másoknak gazdaságilag ártó cselekvések.

  Az optimális arányoktól jelentősen eltérő termelések, szolgáltatások.

Ezeket mind tiltani kell, ill. megváltoztató feltételekhez kell kötni.

A fogyasztás részt inkább oktatni szükséges, mint szabályozni, de azért néha szabályozni is kell.

A népszavazási, közvélemény kutatási rendszer által, a nép, ill. szakemberi testületek döntik el, mik kerülnek az egyes kategóriákba.

3. Enyhébb ártalmas termelések-fogyasztások.

   Enyhébb természetromboló termelések, termékek.

(Enyhébb: számszerűleg kevesebb, sokszor csak erős gyanú van, nem mindig bizonyítható, de nagyobb a kockázat.)

Enyhébb, testet, lelket romboló termelések, szolgáltatások – fogyasztások (pl. alkohol, cigi, stb.)

   Enyhébb, luxusfogyasztás-termelés (nem hatalmas medence, csak közepes, nem két hatalmas villa, de kettő jó nagy ház, stb..)

   Enyhébb túltermelés-túlfogyasztás.

   Enyhébb machinációra épülő termelések, szolgáltatások,

Tisztességtelen jövedelmeket lehetővé tevő munkák, tevékenységek.

(Pl. egyes banki tevékenységek. Pl. egyes kereskedelmi tevékenységek. Pl. nem jogtalan, de jelentős igazságtalan árdrágítások. stb.)

   Az optimális arányoktól enyhébben eltérő termelések, szolgáltatások. 

Idevágó szabályozók.

Kemény és közepes feltételek.

Magasabb (legmagasabb) adózás (pl. progresszív jövedelemadózás, progresszív vagyonadózás, stb.)

Hitelezés, pályázati részvétel tiltása.

4. Nem kifejezetten ártalmas - csak „fölösleges, improduktív” ezáltal szintén ártalmas termelések, szolgáltatások.

(Ilyen pl. a jelenlegi reklámmunka, vagy a könyvelési, pénzügyi munkák egy része. Bugyuta játékok. filmek, stb..

  Még enyhébb testet, lelket romboló termelések, fogyasztások (kola, cukorka, akciófilm, stb.).

   Még enyhébb túltermelés-túlfogyasztás (pl. divatcikkek).

   Idevágó szabályozók

Közepes feltételek.

Közepesen magasabb adó

Hitelezés, pályázati részvétel tiltása.

5.  Szükséglet-ágazatok (nagy elosztások szerinti) szerinti támogatás-gátlás.

A biztonsághoz, igazságszolgáltatáshoz, oktatáshoz, egészséghez, természetvédelemhez, kapcsolódó termeléseket szolgáltatásokat, támogatni szükséges:

Magasabb költségvetési pénzzel, nagyobb odafigyeléssel, elméleti gyakorlati segítséggel, enyhébb feltételekkel, bürokrácialeépítéssel, alacsonyabb adóval, kedvezményes hitelezéssel, pályáztatással.

A szükséglet ágazatok keretein belül lehet megállapítani, mennyi energiát, munkát (pénzt) fordítsunk pl. tudományra, innovációra, művészetekére (magasabb kultúrára), sportra, űrkutatásra, és még lehetne sorolni.

Természetesen az első lépés az optimális, közgazdaság-tudomány által kiszámított optimális arányok megállapítása.

Ez alapján történik a költségvetési pénz, valójában az energia, anyag, munkaráfordítás arányának megállapítása.

Majd ezután következhet a felsorolt támogató, ill. gátló eszközök módszerek kijelölése.

Az anyagi szükséglet kielégítés ágazatát nem kell támogatni, de azért itt is különbségeket kell tenni, pl. adózásban.  Ugyanis jelentős különbségek vannak, pl. a tömegközlekedés hasznosabb (hatékonyabb), mint a személyautós közlekedés.

6. A további támogatandó termelések, szolgáltatások – fogyasztások.

Természetregeneráló, szemétfeldolgozó termelések, szolgáltatások.

Testet, lelket építő termelések, szolgáltatások – fogyasztások (sport, egészséges ételek, igazi művészet, stb.)

Optimális arányokkal megegyező termelések fogyasztások.

Aktuálisan innovatív (hatékony) termelések, fogyasztások.

Stb..

Támogatási szabályozók:

Enyhébb feltételek, bürokráciamentesség.

Elméleti, gyakorlati állami segítség.

Alacsony adó

Kedvezményes hitel

Pályázatokon részvétel és nyerés lehetősége.

Bővebb kitérés a szabályozás egyik alapkérdésére.

Mivel a fentiek meglehetősen bonyolult szabályozást feltételeznek.

Márpedig minél egyszerűbb egy szabályozás, annál könnyebben kezelhető.  Hát igaz itt egy társadalmi ellentmondás rajzolódik ki.

Aminek a lényege, az igazságos bonyolult szabályozást igényel, viszont a bonyolultnak sok káros mellékhatása van. Egyszerűebben: igazságosság, vagy egyszerűség?

Optimális esetben: igazságosság, bevállalva a káros mellékhatásokat.

Igaz ehhez kell egy precízen dolgozó állam is, amihez pedig szükséges a jól működő állam feltételei.

A szabályozás legyen  a szükség szerint bonyolult, de csak szükség szerint.

Ugyanis a jelen szabályozások, szükségtelenül, fölöslegesen bonyolultak.

A  jelenlegi szabályozás  általában pontatlan, de bonyolult, ez az igazi fölösleges túlszabályozottság.

A pontossághoz szükséges bonyolultság más kérdés, nevezzük: árnyalt szabályozásnak.

Összegzésül megállapítható, a fejlődést biztosító, a jövőbeli jó szabályozás: a mindenre odafigyelő, pontos, ezáltal bonyolult (de nem fölöslegesen bonyolult) szabályozás.  Az értelemszerűség szerinti vizsgálat segít abban, hogy a ítélő ne vesszen bele szabály-labirintusba.

Visszatérve a hasznos, ill. haszontalan munkára.

Ennek megállapítása, szelekciója, a jövőbeli, optimális gazdaság, fő kérdése.

Kapásból megállapítható, hogy a fizetett munka gyakran haszontalan munka, tehát hasznos munkának nem sok köze van a jövedelemhez. (Jövedelem: bér, fizetés, stb., bármilyen pénzszerzés, fogyasztás-szerzés.) A jövedelem nagyságánk és hasznosságának csak részben van köze egymáshoz.

A csöves kevesebb kárt okoz, mint pl. a haszontalan terméket gyártó üzem tulajdonosa.  Az árkot, kaparó munkás azonban a csöveinél is hasznosabb, ennél is hasznosabb a hasznosan termelő szakmunkás, nem beszélve a mérnökről. A hasznossági ranglétra egészen másképp van felépítve, mint ahogy azt a közvélemény, a véleményformálók, vagy éppen közgazdák gondolják.

A közgazdáknak szinte minden munkát, tevékenységet értelemszerűen (nem pénz alapján) meg kellene vizsgálni. Az összes termelési csoportot, ill. fogyasztási csoportot sorba kell venni és betenni egy hasznossági táblázatba.

A hasznos, haszontalan munka természetesen összefügg, az optimális arányok problémájával.

Ha az ideális jövőből egy kicsit visszakanyarodunk, akkor megállapíthatjuk, a politikai, (társadalmi) rendszer határozza meg a gazdaságot, ezen belül is a közgazdaságtant, ezen belül is, a hasznos munka figyelését és minden mást is.

   Csak kevés munka, foglalkozás van, mely egyértelműen szinte mindentől függetlenül hasznos. Ilyen pl. az egészségjavító munka. Vagy a környezetvédő újításokkal kapcsolatos munka.  Vagy a tűzoltói munka, és még lehetne néhányat sorolni.

   Vannak még egyszerű „semleges” munkák (lakossági szolgáltatás, takarítás, fenntartás, stb.) melyek mérsékelten hasznosak, a „hogyan csinálja, mit, kit szolgál” feltételek kevéssé érvényesek, csak kicsit hatnak.

(Valamint vannak az egyértelműen haszontalan munkák, melyekről már szó volt.)

Vannak viszont a „hogyan csinálják, mit, kit szolgál” érzékenységű munkák. Már a tanítói, tanári, oktatói munka is erősen függ attól, hogy mit, hogyan tanítanak, mi van előírva.  A tájékoztatói munka hasonlóan.

A „hogyan csinálják, mit, kit szolgál” – feltételek a legtöbb munka hasznosságát jelentősen befolyásolják. Pl. a tudósi munkát is.

 A rendőri katonai, hivatalnoki munkát is, sőt ezek a legkiszolgáltatottabb munkák. Lehetnek nagyon hasznosak is, de lehetnek nagyon károsak is.

Az sem mindegy, hogy egy mérnök, fegyvergyárban, vagy luxusautógyárban, vagy vonatgyárban dolgozik, sőt a munkavégzés közben uralkodó rezsim jellege sem mindegy. 

Sőt mindez, még a művészi „munkára” is részben érvényes. Bár az igazi művészet, nem munka, másrészt nem fekszik le semmilyen hatalomnak.  De nemcsak igazi művészet van.

A „hogyan csinálják, a mit, kit szolgál” pedig attól függ, hogy milyen a politikai rendszer, a törvények mit írnak elő az intézményeknek, cégeknek, dolgozóknak. 

Ez pedig azt jelenti, hogy a legfontosabb gazdasági meghatározó a politikai (társadalmi) rendszer, ebből is kiemelkedik a döntéshozó mechanizmus, a törvénykezési mechanizmus. Erről szól „A demokrácia kézikönyve XXI. század.” c könyvem.

Az optimális arányok problémaköre.

Már több arány említésre került.

Sokszor volt szó, a jövedelmek, (bérek) helyes optimális arányáról.

Említésre került az állami gazdaság és a magángazdaság aránya.

A nagy szükséglet-ágazatok (biztonság, oktatás, egészségügy, stb.) arányai szintén többször szóba kerültek.  

Az anyagi szükséglet-ágazat tovább bontható, nehéziparra, könnyűiparra, mezőgazdaságra, kereskedelemre, stb. Illetve exporttermelésre, és belföldi termelésre. Illetve, az export- importkereskedésnek is van aránya, és még lehetne sorolni.

Mindez összefügg, az árak helyes optimális arányával.

Azután ott vannak a pénzügyi arányok. Pl. beruházási hitel aránya. A fogyasztói hitel aránya. A lakossági, kisvállalkozói megtakarítás aránya. Az időskori megtakarítás aránya. Az infláció, az alapkamat aránya. Szintén hosszasan lehetne még sorolni.

Másfelől említve lett, a túltermelés-túlfogyasztás. Természetesen van a kelleténél kevesebb termelés-fogyasztás is, nevezzük ezt: alultermelésnek-alulfogyasztásnak.

Ez is termelési –fogyasztási aránytalanság, egyes termék, szolgáltatások aránytalansága.

A gazdaság lényegi szempontja, az optimális termelési-fogyasztási arányok megállapítása: ne legyen sem túltermelés-túlfogyasztás, sem alultermelés- alulfogyasztás.

  Az optimális arányok nem a jelen arányairól szólnak, hanem a várható, a jó esetben várható jövőbeli arányokról szólnak.  Azon arányokról van szó, amit a fejlődés érdekében tartani kellene, vagy el kellene érni.

Ugyanakkor vannak alig változó, hosszabb távon érvényes optimális arányok.

Ezek az arányok az igazi közgazdaság-tudomány által, 95%-ban kiszámíthatók, kikövetkeztethetők. A jelenleg kapitalista gazdaságelmélet (ill. gyakorlat) lényegében nem ezt mondja. Inkább azt mondja: hagyjuk, hadd alakuljon a gazdaság kedve szerint, illetve, majd a piac, a piacgazdaság, valamint a politikai vezetés a tanácsadóival együtt  aktuálisan eldönti, mit, hogyan mennyit.  Ez röviden: a tervezetlenség, az aktuális kapkodás – álláspontja.

Megint előjön a szocialista tervgazdaság, mint negatív hivatkozás.  Megint tévednek, amikor azt mondják: minden tervgazdaság rossz.  Miközben a szocialista tervgazdaság volt rossz, ugyanis egy-két okoskodó politikus valóban nem tud szakszerű, valóságos tervet készíteni.  Továbbá a szocialista erőszakosság szintén rossz módszer, az ösztönzés, a „terelgetés” sokkal jobb.

Valójában a gazdaságot jó előre meg lehet tervezni, (sok jó szakember a nép igényeit figyelembe véve, ki tudja számítani), emellett vannak az optimális arányok melyeket érdemes irányként kijelölni.

Példaként nézzünk egy egyszerűbbet, de azért ez is fontos.

Az építőiparban van az új építésnek és a felújításnak (tatarozásnak) egy optimális aránya) Ez szerintem kb. 20% új építés, 80% felújítás. A jelen kapitalista gazdaságirányítás különböző okokból, az egyik a butaság, ezt az arányt folyamatosan az új építés felé torzítja el, ezzel hatalmas termelési-fogyasztási (gazdasági) károkat hoz létre.

Ez tehát egy példa volt arra, hogy vannak optimális arányok és azok figyelmen kívül hagyása óriási károkat okoz.

A gazdaságnak pénzügynek van vagy 50 alapvető fontos, másik 50, egyszerűen fontos optimális aránya, amit mindenképpen ki kellene számítani, és irányként kijelölni. Továbbá, van vagy 100 fontos termék, szolgáltatás, pl. lakás, autó, vonat, busz, stb., aminek az optimális termelési arányát ki kellene számítani.  Végül is az optimális energia-irányok, arányok megállapítása is idetartozik.

Az optimális arányok felé ösztönző szabályozás, szinte azonos a hasznos termelés-fogyasztás, irány szabályozásával.

El kell gondolkodni az egyik legfontosabb arányon: a munkaidő-szabadidő arányán.

Mi is az a munka, munkaidő? A köz számára hasznos munka? A fizetett munka?  (Ugyanis a kettő nem azonos). Vagy éppen a maga számára hasznos, de a közszámára nem ártó munka?

Mi is az szabadidő? A fizetett munkán kívüli idő, beleértve a kényszerű tevékenységeket (munkába utazás, házimunka, stb.) ?  

Vagy, a kényszerű tevékenységeken kívüli tiszta szórakozási, pihenési idő?

Pontosan mit is nevezhetünk kényszerű tevékenységeknek, ill. mit nevezhetünk szórakozásnak, pihenésnek?

Először e kérdésekre kellene válaszolni. De én e kérdésekre itt nem válaszolok.

   Az nyilvánvalóan, szinte mindenkinek rossz, hogy vannak, akik 8-10-12 órát dolgoznak, robotolnak és vannak, akik semmit.

A sok kárt nem sorolom fel, meg kell oldani a problémát, ez egy fontos kérdés. Általában a munkaidő a gazdaság fontos kérdése, a jövőben is az lesz.

Bár egyénileg altérő a munkaidő igény, de azért a többség igénye hasonló.

Szerintem, ha nem utált munkáról van szó, hanem részben kedvelt érdekes munkáról, akkor az emberek többségnek igénye:  napi hat óra, „munkahelyen”  dolgozás, további két óra hasznos munkaszerű tevékenység  pl. otthon.

Kérdés, hogy mindez mennyiben vág össze a közgazdaság (nemzetgazdaság) igényével?

Persze azt a szempontot nem vehetjük figyelmébe, hogy egyes profithajhász munkaadóknak az igénye, hogy kevesen dolgozzanak, de azok jó sokat.

A közgazdaság (nemzetgazdaság) technikailag, termelésileg elég fejlett, ill. folyamatosan fejlődik, kevesebb munkaidő alatt, viszonylag nagyobb termelést produkál. Ez a munkaidő folyamatos csökkentését teszi indokolttá. Hozzátéve, hogy az értelmes pihenés-szórakozás mérsékelt növekedése, jó elfogadható igény (szükséglet).

Egyébként pedig elég jelentős a fölösleges munkanélküliség, ez is indokolja, hogy a 8-10-12 órás munkaidőket csökkenteni szükséges.

A napi 6 óra, (plusz 2 óra otthon) közgazdasági szempontból is indokoltnak látszik.

Így többen dolgoznának, kevesebbet, ez az emberek idejének jobb kihasználása.

Bár ebben az esetben (vannak még ilyen esetek) a hosszabb távú közgazdasági hasznosság, ellentétes egyes cégek hasznával, de nyilvánvaló, hogy a hosszabb távú közgazdasági hasznosságot kell érvényesíteni.

A megoldás egyszerű, az állami dolgozók esetében az általános munkaidőt hat órában kell megszabni. (esetenként két műszak racionális bevezetése) A magángazdasági cégeket pedig a felsorolt szabályozó (gátló és támogató) eszközökkel  kell ösztönözni, a napi 6, a heti 30 órára.

Ez az ideális jövő, optimális állapot központú elemzés álláspontja, az egyik legfontosabb gazdasági aránnyal kapcsolatban.

A nyugdíjas idő, munkaidő, tanulási idő is fontos arány.

Bár sok optimális arány adott, vagyis erősen behatárolt.  A tanulási időt behatárolja a minimális, optimális tanulási idő, (manapság már 12-18 év) Az átlagos nyugdíjas időt pedig behatárolja, a munkaképesség átlagos lecsökkenése. Fejlettebb országokban már kitalálták a rugalmas nyugdíjazást.

   Megint a szabályozás jön elő, nem véletlenül. A vezetés, a hatalom tekintetében mindenképpen pontosabb szabályozásra van szükség.

A lakosság tekintetében sem árt a pontos szabályozás.

A pontos (precíz) szabályozás nem túlszabályozás (fölösleges szabályozás.)

A pontos szabályozás lehet rugalmas szabályozás, alternatívákat felkínáló szabályozás, sőt, jó, ha az.  Persze az alternatívák nem üthetik egymást. Egy alternatíva sem lehet értelmetlen, igazságtalan.

Az ideális jövőben, ahogy már mondtam az közgazdaság tudomány a nép igényeit figyelembe véve, egy sereg fontos optimális arányt állapít meg., Az irányítás pedig megpróbálja ezeket  realizálni.

  Megint cáfolok néhány kavaró elméletet.

A politikusok, mondvacsinált közgazdák bizonyos intézkedéseknek nagy feneket kerítenek. Persze lehetnek komoly következményekkel járó adómódosítások, költségvetési módosítások, egyebek, de a legtöbb nem az. Ugyanis a simi-sumi módosítás, átcsoportosítás, egy másik oldalon, hetek alatt visszarendeződik. Pl. megemelik egy réteg adóját, akkor e réteg egy másik oldalon veszi el, a „jussát”.

Ezért, ha a termelés alig változik, ha a termelésstruktúra alig változik, akkor nincs lényeges változás. Továbbá, ha az átlagos reáljövedelem alig változik, ill. ha az alapvető elosztás (leggazdagabbak, gazdagok, középosztály, közép-alsó osztály, szegények, legszegényebbek) közötti különbség alig változik, akkor nincs lényeges változás. Márpedig a legtöbb „fontos” intézkedés ezeket alig változtatja. Máskor pedig éppen a sunyi kis (kicsinek látszó) módosítások vannak igazi hatással.   E szerint kell értékelni, a vezetés gazdasági intézkedéseit.

Na és hová tegyük a korrupciót, ill. az egyéb gazdasági tisztességtelenséget? Ezek azon kívül is, hogy mindent eltorzítanak, végeredményben csökkentik az átlagos reáljövedelmet, önmagukban is felettébb idegesítő dolgok. Tehát, ha nem is lennének rossz hatással a szűken vett életszínvonalra, akkor is lerontanák (a rossz közbiztonsággal, sok igazságtalansággal együtt) a teljes életszínvonalat.

   Van azonban egy mindennél fontosabb optimális arány, de ez nem tárgyiasult formában jelenik meg, hanem az emberi vágyakban, gondolatokban megjelenő arány, legalábbis kezdetben.

Ez pedig: optimális, ha a fogyasztási igény átlagosan 5%-kal haladja meg a fogyasztási lehetőséget (fogyasztási lehetőség, ami azonos a termelés nagyságával).

Ugyanis ha nem haladja meg, vagy alatta marad, akkor nincs fejlődési motiváció, nem nő a termelés.

Ha pedig jóval felette van, akkor annak hatása egy állandó elégedetlenség, vagyis akkor a gazdaság állandóan rossznak gyengének látszik.

De más, nemcsak lelki, de konkrét problémákat is okoz, a túlzott igény. Valószínűleg a túlzott igény, nem növeli, de több okból csökkenti a termelést.

(Eme arányra leginkább az oktatással lehet hatni.)

A hatékony termelés problémája.

Bár a hasznos termelés, egyfajta hatékonyság, de az ismétlés elkerülése végett, a hasznos irányú termelésen kívüli hatékonyságról lesz szó.  Így az optimális arányú termelést (optimális termelésstruktúrát) sem vehetem a problémakörbe.

Vagyis itt a hasznosságtól független, a tiszta hatékonyságról lesz szó.

Amely hatékonyság azért nyilvánvalóan fontos, hiszen hiába van hasznos irány, ha nincs hatékony,  jó hatásfokú termelés.

   Ugyanakkor eleve feltételezni szükséges, hogy a hatékonyság (jó hatásfokú termelés) nem egy hódító, diktatórikus vezetés kezében van, nem természetromboló, általában nem káros, ártó termelést-fogyasztást segít elő.

   Feltételezni szükséges, hogy a jó hatásfokú termelés nagyjából hasznos termelést-fogyasztást segít elő.

Feltételezni szükséges, hogy a jó hatásfokú termelés eredménye nagyjából igazságosan van elosztva.

Feltételezni szükséges, hogy tisztességes körülmények között, egy igazságosan szabályozott verseny keretein belül beszélünk a hatékony termelésről.

A hatékony termelés tényezői fontossági sorrendben:

1.       Innováció (Többek között a betett munka (pénz) és a kivett (pénz) munka hányadosának, a hatásfok javulása a gépiesítés által.)

2.      A munkakedv, munkamotiváció (Pl. a hasznos, érdekes munka előnyei. Pl. a foglalkoztatottság arányai.).

3.       A szakértelem (elsősorban oktatási probléma)

4.      A munkaszervezés (Szintén hozzáértést igényel. Részben oktatási kérdés, részben „a megfelelő ember kerüljön munkaszervezői pozícióba” kérdése. Az állam esetében, leginkább az erősen kontraszelektív, nem tudást néző kiválasztás, az akadály.)

5.      A munkamegosztás, ill. a munkamegosztás feltételeinek, a termelés feltételeinek könnyű áramlása. (Illetve, bár nem szorosan, de idetartozik a fejlett kereskedelem is, a termékek gyors és optimális „elosztása”.)

A hatékonyság legfontosabb tényezője, az innováció, a technika (természettudományos) fejlettség, ill. fejlődés.

Az innováció központi eleme, a lényege az „újítás”.

Az előzőkkel ellentétben azt nem lehet mondani, hogy a kapitalista gazdaságelmélet (ill. gyakorlat) ne ismerné fel, e tényező fontosságát.

Inkább arról van szó, hogy egyes ostoba gazdaságirányítások, egyes országok (sajnos Magyarország köztük van) nem ismerik fel a termelés hatékonyságának, valamint az innovációnak a fontosságát.

Őket kellene meggyőzni a rendkívüli fontosságról. Nagyon röviden: önálló innováció nélkül még egy jobb politikai rendszerben is csak fejletlen kiszolgáltatott, jobb esetben „bérmunkás” gazdaság alakulhat ki.

Európa, USA, a fejlett világ, az innovációnak köszönhette a jelen gazdaságilag vezető helyzetét.

Azért nem ugyanaz, ha egy cég hatékony termelésén gondolkodunk, vagy egy nemzetgazdaság hatékony termelésén.

A következőkben a nemzetgazdaság szempontjából elemzem.

Az átvett innováció fél fokkal jobb, mint a semmilyen, de egy fokkal rosszabb, mint az önálló innováció.

  Néhány innovációt erősítő elem:

Fejlett természettudományos technikai kutatás,valamint oktatás.

Az újítások megbecsülése.

Az újítások, újító cégek állami támogatása (kis adó, kedvezményes hitel, direkt innovációs pályázatok)

A termelési beruházások hitelezésének fontos feltétele legyen az innováció. Másképpen: sok innovációs elemet tartalmazó beruházás jöjjön létre

Általános újító szellemiség.

Az innováció gyakorlati segítése, növelése, egy létező gyakorlati operatív feladatkör. Az állam fontos feladata, hogy kiagyalja, megtervezze az innováció segítését, növelését.

A munkakedv, a munkamotiváció.

De előtte, a gazdaság egyik nagy problémaköre.

Az igazságos elosztás, a tisztességes gazdaság, a megérdemelt jövedelmek kialakítása.

Erre a nagy problémakörre itt azért nem térek ki bővebben, mert az eddig leírtakban már elmondtam az idetartozó alapvetéseket. Főleg ha a másik könyvemet is elolvassa a tisztelt érdeklődő.

Többek között felsoroltam az igazságtalan pénzelosztás, jövedelemelosztás hátrányait:

Közbiztonság-romlás.

Munkakedv-romlás - termelési hatékonyság romlás.

Pénzingadozás, buborékok, pénzügyi-gazdasági válságok.

Termelés, szolgáltatás helyett, átverés, veszekedés harc. stb.. 

Igazi piacgazdaság, versenygazdaság nem tud kialakulni.

Igazságtalanabb, elégedetlenebb társadalom. Ugyanis az igazságtalanságnak van önmagában is egy frusztráló hatása.

Megint csak a tisztességesség fontosságát kellene bizonyítani, ugyanis a jelenlegi kapitalista (főleg liberális) gazdaságelmélet, ill. gyakorlat egyáltalán nem tartja fontosnak az igazságos elosztást.  Sőt gyakran a nyilvánvaló tényt, az igazságtalanságot magát is tagadják.

(Már beszéltem a kereslet-kínálat körüli és egyéb tévedésekről.

Ha az emberek állandóan igazságtalanságokat tapasztalnak, akkor nyilván részben logikusan, egy rejtett háttérhatalmat feltételeznek, amely segít fenntartani az igazságtalanságot. Magukat, mint egyfajta közreműködőket elfelejtik okolni.)

Szerintem a felsorolt ártalmak, hátrányok megfelelően bizonyítják fontosságot.

A megoldás is viszonylag egyszerű, legalábbis elméletileg: a gazdasági tisztességtelenségek alaposabb szabályozása, szigorúbb szankcionálása, úgy hogy a piacgazdaság, versenygazdaság fennmaradjon. 

(Már említettem, bizonyos határig az igazságosság irányú szabályozottság, következetesség, segíti a versenyt, bizonyos határ felett, válik csak akadályozóvá.)

Mindenféle gazdasági tisztességtelenség (korrupció, árfolyamcsalások, hitelezési csalások, aránytalan árdrágítás, stb.) a jelenleginél szigorúbb szankcionálása. 

Igaz viszont, hogy felsorolt ártalmak közül közvetlenül csak a „munkakedv-romlás – termelési hatékonyság romlás” érinti a gazdaságot., de ez sem teljesen bizonyítható, illetve ezt is vitatják.

A munkakedv (munkamotiváció) problémaköre.

Az a tény, hogy jelenleg is elég jelentős az igazságtalan jövedelmek aránya, azt bizonyítja, hogy bár van történelmi fejlődés e tekintetben, de az rendkívül lassú, döcögős. 

A munkakedv nemcsak gazdasági kérdés, de boldogsági kérdés is.

Kezdjük azzal, hogy a legjelentősebb munkamotiváció–növelő, „a pontosan megérdemelt a jövedelem”, legalábbis a többség számára. A megérdemelt jövedelem, de meglehetősen pontosan kiszámítva. A következőkben, a „pontosan megérdemelt jövedelemről” beszélek.

Az érdemeltnél kevesebb jövedelem, lelombozza a munkakedvet.

 –  Nem érdemes becsületesen dolgozni, úgysem lesz megfizetve -  nézet alakul ki.

Ha pedig több, érdemtelenül sok a jövedelem, akkor az is a tisztességes munka lejáratódását okozza: – Nem érdemes tisztességesen dolgozni, hiszen tisztességtelenül, sumákolva könnyebb pénzt szerezni - nézet alakul ki.

Ráadásul az is számít, hogy a dolgozó általában mit lát a társadalomban, vagyis kettős hatás alakítja a munkakedvet, a saját és a társadalmi hatás.

Kétségtelenül van egy olyan történelmi folyamat, hogy egyre inkább felismerik: a legjelentősebb munkamotiváció, a pontosan megérdemelt jövedelem.  Van egy ilyen tendencia (a rabszolgatartástól mostanáig), de a megvalósulás még nagyon messze van, amit az érdemtelen jövedelmek magas aránya bizonyít. Máskor pedig az akciószerű (nem következetes) jövedelem, ill. fogyasztásnövelésekkel próbálnak eredményt elérni.

Természetesen ahol sok az érdemtelenül nagy jövedelem, ott sok lesz az érdemtelenül alacsony jövedelem is, tehát logikai törvény, hogy két felé torzul el a jövedelem. Azzal kiegészítéssel, hogy az érdemtelenül magas jövedelem kevesek közt oszlik el., egyes személyek igen nagy pénzek, vagyonok, tőkék tulajdonosai lesznek. Ez egy, külön, dupla probléma.

Mit is jelent a „pontosan megérdemelt jövedelem” munkamotiváció?

Pl. azt, hogy hazudik, aki azt mondja: rendben van, ők egy kicsit igazságtanul hasznosultak, de ez nem számít, a szegényeknek akkor sem lenne több.

Pl. azt, hogy pénzbeszórásos, hitelszórásos, fogyasztásnövelő, stb. időnkénti akciók, összességében nem eredményesek.  Pontosabban, az igazságtalan jövedelmeket fokozatosan (nem akciószerűen) kell emelni az igazságos szintig. Másfelől nemcsak a rétegjövedelmek igazságtalanságát (aránytalanságát) kell rendbe hozni, de az egyéni igazságtalanságokat is gátolni kellene.

A másik jelentős munkakedv emelő tényező: a másoknak hasznos, magának érdekes munka.  Az emberek többsége, ha érdekes munkát végez, akkor szeret dolgozni, valamint az is inspirálja, ha tudja, másoknak hasznos munkát végez.

Az emberek többsége tehát nyugis körülmények között szeret dolgozni, a félelem, a kényszer inkább gátolja, mintsem ösztönzi.

Kétségkívül van egy kisebbség, egy réteg, akinek a félelem (félelem a munkanélküliségtől, félelem a lecsúszástól) az elsődleges munkamotivációja.  (A direkt kényszer, manapság már nem jöhet szóba, legfeljebb az indirekt, félelmi kényszer). Továbbá, van egy még kisebb réteg, akinek pedig a hitel (egyfajta kapzsiság) jelenti az elsődleges munkamotivációt.

Egyébként a kapzsiság, ill. a sikervágy, ill. jobb esetben versenyszellem hajtja a jövedelemszerzést, de a jövedelemszerzés-kedv nem azonos a munkakedvvel.

Ezek szerint vannak az általános jelentős (boldogságot is növelő) munkamotivációk:

1.       A pontosan megérdemelt jövedelem.

2.      A közösség számára hasznos, a maga számára érdekes munka.

Valamint vannak a nagyobb réteg munkamotivációk:

A félelem (munkanélküliség, lecsúszás nyomor.)

A hitel. Valamint, bizonyos fokig, a kapzsiság.

Meg kell említeni még a „kötetlen munkát” is, mint egy bizonyos réteg munkamotivációját. (A kötetlen munkát, az alkalmi munka bővítésével lehet növelni, egyébként sok módon.)

Ezek ezért kevésbé jelentősek, mint az általános munkamotivációk.

   Az komoly hiba, ha a réteg munkamotivációkat felértékelik, ill. azokkal akarják helyettesíteni az általános, jelentős munkamotivációkat.

Eltekintve attól, hogy az általános munkamotiváció, sokkal nagyobb értelmesebb termelést hoz létre, meg kell állapítani: azért az általános, és a réteg munkamotivációk, részben kizárják egymást.

Ettől függetlenül kiszámítottan, egyes embereknél, csoportoknál, egyes esetekben, érdemes alkalmazni a hitelt, valamint a félelmet, ill. az indirekt kényszert., ill. a kötetlen munkát. 

Elsősorban, azonban a nagy általános, jelentős munkamotivációkat kell preferálni.

   A lehetséges, maximális foglalkoztatottság elemei:

Természetesen, nincs pénzügyi, gazdasági válság, nincs háború és egyéb borzalom.

a) Az innováció, vagyis a hasznos munka, valamint a hasznos kereslet (fogyasztás) folyamatos bővülése. (Így mindig lesz hasznos munkahely).

b) A pontosan megérdemelt jövedelem. (A szabályozott, ellenőrzött piacgazdaság, stb.)

c) Az optimális munkaidő. (Jelenleg átlagosan, a többségnek heti 30 fizetett óra)

d) A munkamotiváció maximalizálása. (Beleértve a hasznos, érdekes munka maximalizálását. Az időben kötetlen munka növelését. Stb. )

e) Az optimális szakoktatás. (Beleértve a felnőttkori gyors átképzést. Beleértve, a hasznos, érdekes munka szerinti szakoktatást. A fiatalok a pályaválasztását, a tehetségük az érdeklődésük befolyásolja, az iskolák pedig részben engednek ennek az oktatási keresletnek.) Azonban a jövőkutatás, ill. annak megfelelő oktatás is fontos.

f) A gyors elhelyezkedés (az egymásra találás) technikai, intézményi maximalizálása.

A „pontosan megérdemelt jövedelem”,  megoldásának lényegét már többször elmondtam:  : „A gazdasági tisztességtelenségek alaposabb szabályozása, szigorúbb szankcionálása.”

A „közösség számára hasznos, a maga számára érdekes munka”, megoldásával, az oktatással foglalkozó fejezetben beszéltem.  Az első lépcső, itt hogy minden gyerek, ember, (segítséggel) keresse meg a maga számára érdekes munkát (amihez tehetsége van) és e szerint válasszon iskolát. A második lépcső, az oktatás részben igazodjon eme igényhez.

   Alapvetően lényegileg erről szól a hatékony termelés: innováció, munkakedv, munkaszervezés, szakértelem. A hatékony termelés, mely a gazdaság gazdasági rendszer egyik fő problémaköre.

A demokráciahiányos, protekcionista, rossz rendszer negatív hatásai  a gazdaságra.

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy többféle demokráciahiányos, protekcionista, rossz rendszer van. (A továbbiakban egyszerűen rossz rendszer)

Minimum, háromféle: a túlzott központi uralom, valamint a kiskirályok által uralt, valamint a billegő. Az előző pl. „túlzott államosítást” hoz magával, a középső a magángazdaság (nagytőke) túlértékelésében szabályozatlanságban jelentkezik – többek között. Ezért a lent felsorolt negatív hatások elsősorban az állami gazdálkodásra, de áttételesen a magángazdaságra is vonatkoznak.

Nézzük azonban a pontokat:

1. A rossz rendszerben, rossz gazdasági (gazdasági és pénzügyi) szabályozás alakul ki, mely természetesen negatív hatású.

2.  A rossz rendszerben a gazdasági helyekre, szakmákba, a pozíciókba nem a megfelelő tudású, tehetségű emberek kerülnek, mely természetesen negatív hatású.

3. A rossz rendszerben a termékek, szolgáltatások, munkák sem kapják meg a megfelelő elismerést, túl, ill. alulértékeltek, mely természetesen negatív hatású.

4. A rossz rendszerben a fentieken túl is igazságtalan elosztás alakul ki, mely természetesen negatív hatású.

5. A rossz rendszerben a békés építő termelés, ill. szabályozott verseny helyett, jelentős mértékben, harc, ellenségeskedés, romboló jelenségek jönnek létre, mely természetesen negatív hatású.

6. Egyéb negatív hatások.

Nagyjából, de alapvetően ki lett tárgyalva az összes alapvető problémakör. Vagyis a gazdaság alapvetéseit itt befejezem.

Talán a legfontosabb felismerést nem árt elismételni. Legalább tíz úton eljuthatunk ahhoz a felismeréshez, hogy a gazdaságot nem lehet önállóan kezelni. A gazdaság egy alárendelt része a politikai társadalmi rendszernek.

Ugyanakkor időszakosan létezhet politikailag, társadalmilag fejletlen, (elnyomó rendszer, vagy, és diktatórikus rendszer, pl. a náci rendszer), de természettudományosan, technikailag viszonylag fejlett rendszer. Egyfelől ez az összekapcsolódás csak rövid távú lehet. Már azért is, mert a társadalmilag fejletlen rendszerek akkor is megbuknak, ha technikailag, „gazdaságilag” rövid távon sikerül egyfajta főleg elnyomó fejlettséget kialakítani. 

Másfelől a lényegi kérdés, hogy a technikai és ezzel járó gazdasági fejlettség mivel kapcsolódik össze? Ha rossz (diktatórikus elnyomó, stb.) társadalmi rendszerrel kapcsolódik, akkor a rendszer egésze nem javul meg, sőt a többség az emberiség szempontjából még károsabbá válik. Időszakosan egy kisebbség számára lehet hasznos, az ilyen technikai fejlettség. Tehát a természettudományos, technikai fejlettség és azzal járó egyfajta gazdasági fejlettség akkor válik hasznossá, ha az fejlett társadalmi rendszerrel kapcsolódik össze. Ez viszont hasznos, ezért a jó, a félig jó (nem elnyomó, diktatórikus) társadalmi rendszereknek többek között a természettudományos, technikai és gazdasági fejlődésre kell törekedni, mert ezzel is növelik a szélesen vett életszínvonalat, a többségi boldogságot, a teljes rendszer színvonalát.

A tudományos decentralizáció.

A jogalkotás, valamint a jogalkalmazás rendszertani összefüggései.

Korábban nem gondoltam volna, hogy a kapitalizmusban (állítólag a fejlettebb rendszerben) 2016-ban azon kell gondolkoznom, hogy a felettébb rosszindulatú állam cselvetéseit, vagy csak sima baromságait hogyan tudom legalábbis részben kivédeni.

A primer megoldás nagyon egyszerű: ezeket a hátráltató hivatalnokokat  meg kellene büntetni, el kellene zavarni. Csakhogy itt jön a rendszerbeli probléma - azok akiknek ezeket a megbüntető, elzavaró törvényeket meg kellene hozni, azok nem hozzák meg. Rossz a legfelső vezetés, a legfelső és felső törvénykezés, ill. rosszak a törvények.

Tehát először valamit a legfelső szintekkel kellene tenni.

Jelenleg a jogalkotó uralkodók előnye adott. Nem mondom, hogy eme előny logikus, természetes, stb., de mindenképpen a helyzet által adott előny. Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy ők, mint jogalkotók, szinte mindenféle, számukra előnyös módosítással előállhatnak. Bár számukra is lehetnek akadályok, de azokat is lerombolhatják a törvényeikkel. Nevezzük ezt a jogalkotó, helyzeti, uralkodási előnyének.  Más okokból is a jogalkotás a meghatározó, a jogalkalmazás pedig, bár fontos, de csak másodlagos kiszolgáló lehet.

Persze a megoldásokon is el kell gondolkodni.

Az első, a legfontosabb, a jogalkotási decentralizáció.

Ez logikusan úgy nézne ki, hogy a legeslegfelső törvényt (alkotmányt) valamint az alkotmányhoz igazodó „felső” törvényeket, egy valóban bölcs, legjobb emberekből álló vezetés, valamint a szakemberek, továbbá a nép hozná meg közösen.

Majd az alsóbb, „helyi” szinteken (pl. az állami hivatalok) történne a felső törvények kiegészítése.

Tehát, kiegészítés, és nem átírás történne.  Persze ennek a kiegészítésnek is lennének szabályai, pl. hogy csak demokratikusan lehet őket hozni.

De nemcsak jogalkotási függetlenség (önrendelkezés) decentralizáció van, de van egy jogalkalmazási végrehajtási decentralizáció (függetlenség, önrendelkezés) is.

Nyilvánvaló, eme decentralizációt is a jogalkalmazás írja elő, de itt gondolkodjunk el, optimális esetben, eme szabályozások miből indulhatnak ki.

1.       Egyáltalán nem mindegy, hogy mi helyzet, a legfelső szinteken.

a) Ha a jelenlegi zavaros, elégtelen állapotok vannak, akkor nem nagyon érdemes gondolkodni, ugyanis a legfelső vezetés szinte azt csinál, amit akar. (Jogalkotók helyezeti, uralkodási előnye.)

b) Ha ennél két fokkal jobb a helyzet, akkor érdemes az optimális tudományos decentralizáción gondolkodni.

Ennél jobb helyzet, minimálisan:

A jogalkotás, a jogalkalmazástól (egyben a végrehajtástól) szinte teljesen el van választva. A jogalkotó vezető, szakember, nem lehet végrehajtó, jogalkalmazó. Pl. egy parlamenti képviselő nem lehet miniszter. A jogalkotók (vezetők, szakemberek) semmilyen más politikai társadalmi szerepet nem vállalhatnak. (Persze a vagyonuk, jövedelmük is korlátozva vagyon.)

Továbbá, feltételezzük, hogy már nem létezik olyan törvény, mely egyes embereknek, csoportoknak, vezetői pozícióba levőknek, bármiféle kiváltságot adna. Pontosabban a törvények megakadályozzák a kiváltságokat, ill. a kiváltságokat adó jog létrehozását.

(A kiváltság megállapítását nemcsak jogilag, de értelemszerűen kell nézni. Az értelemszerű ítélkezésre még visszatérek.)

c)  Ha ennél is jobb a helyzet és kialakult az igazi demokrácia, természetesen ekkor is kialakítható a tudományos decentralizáció.

Pontosabban a magas demokrácia-szintnek igen sok feltétele van, a jogalkotás és a jogalkalmazás szétválasztásán kívül is. A legerősebb feltétel a népi részvétel, a népi ellenőrzés, a közvetlen demokrácia. Ennek sok eleme van. De a legfelső vezetés hatalmának fékezése, a vezetés decentralizációja is nagyon fontos, ennek is sok eleme van.

Minderről szól a „A demokrácia kézikönyve XXI. század” c. könyvem

Akkor kategorizáljunk:

A decentralizáció (függetlenség,, önrendelkezés) résztvevői lehetnek:

a) Lakóhelyi közösségek, civil, kisközösségek, stb.

b) Magáncégek, munkahelyi közösségek

c) A központi irányítástól, valamennyire elváló, különböző, (nagyon sokféle van) állami hivatalok.

Ezeket akár helyi hivataloknak is lehet nevezni, mivel közvetlen helyi kapcsolatban állnak a néppel, a nép egy részével. Nem feltételen lakóhelyi eloszlásban, lehet, hogy más eloszlásban jelenik meg a nép.

Egy nagyobb eloszlás, az igazságszolgáltatást keresők különböző csoportjai, ezeket, az igazságszolgáltatás „hivatalai” szolgálják ki.

   A függetlenségfajták (függetlenség egy központi jogalkotástól. ill. központi  irányítástól):

„Helyi” kiegészítő törvényhozási lehetőségek.

„Helyi” ügyintézés sajátosságai

„Helyi” ítélkezés sajátosságai.

„Helyi” ellenőrzés sajátosságai.

Illetve, a „helyi” hivatal, stb. ellenőrzését, nem a központi irányítás, de egy másik részben független hivatal végezhesse el.

„Helyi” vezetés-kiválasztás lehetőségei.

„Helyi” pénzbeosztás lehetőségei – költségvetés, bérek, stb. meghatározása.

Optimális esetben, a helyi tapasztalatok bekerülnek a legfelső (központi) jogalkotásba.

  A függetlenséget beállításának feltételei:

1.       Ha van egy csapnivaló központi jogalkotás, irányítás, a függetlenség által a helyi hivatal akár jó is maradhatna.

 (Erős függetlenséget igényel)

2.      Illetve ha nagyjából jó a központi jogalkotás, irányítás, de silány emberek kerülnek a „helyi” hivatalba akkor ezek, ne tudjanak kárt okozni.

(Gyenge függetlenséget igényel)

3.      Illetve ha nagyjából jó a központi jogalkotás, irányítás és a helyi hivatal is „elmegy”, akkor is kell bizonyos fokú függetlenség azon oknál fogva, hogy helyi hivatal kerül szembe a helyi sajátosságokkal, ezekre pedig, gyorsan kell reagálni.

(Közepes függetlenséget feltételez)

4.      Illetve az előző oknál fogva akkor kell némi függetlenség, ha a központi irányítás is gyenge és a helyi hivatali is gyenge. (Szinte mindegy a függetlenség foka, nincs jó megoldás.) 

Kiderül, hogy csak nagyjából lehet olyan szabályozást alkotni, mely mind a négy helyzetben megfelel.

Az biztos, hogy a demokratikus, (népbarát, elfogulatlan, stb.) működést a központi törvénykezésnek kellene biztosítani.

Ha erre képtelen, vagy a nagyobb lakóhelyi közösség számára a központi jogalkotás, irányítás elfogadhatatlan, akkor ez a lakóhelyi közösség akár új államot, új központi jogalkotást, irányítást is létrehozhat.

E fejezet lényeges megállapításai:

Van egy jogalkotói helyzeti uralkodási előny, amin csak nehezen több szigorú szabályozással (pl. jogalkotás, ill. jogalkalmazás szétválasztásával) lehet felülkerekedni, jelenleg ez még nem sikerült.

Függetlenül a helyzeti uralkodási előnytől, más okokból a jogalkotás határozza meg a jogot (az egész irányítást is), a jogalkalmazás csak másodlagos kiszolgáló. 

Az igazságszolgáltatás alapvetései

A kiindulási alap, ez esetben is a jelen 2015-ös évek Magyarországa, mint közel átlagos kapitalista ország, ill. annak a jogrendszere. Ugyanakkor nem veszem figyelembe Magyarország átlag alatti arcát, olyan jogtorzulásokat, mint pl. a rendőrség, az ügyészség elfogultságának, függetlenségének hiányát, az uralkodó réteg teljes kiszolgálását. 

A másik szokásos kiindulási alapom, a fejlettebb jövő, az optimális állapot. Pontosabban a jelen átlagos kapitalista igazságszolgáltatást (jogrendszerét) folyamatosan összevetem, a fejlettebb jövő, az optimális állapot lehetséges igazságszolgáltatásával (jogrendszerével).

A jogállam, valamint frázisbombák és logikai bukfencek százai.

Jogállam, halhatjuk naponta háromszor, állandó hivatkozási alap, de hogy mit jelent, arról soha nem beszélnek.

1. Nekem, mint egy átlagos kapitalista ország, (ahol jogállam van) átlagos polgárának, aki az egész életét végi rettegte, dühöngte, keseregte,  az igazságszolgáltatás silánysága miatt, nem mondja senki, hogy nagyjából minden rendben van, mert jogállam van.

Volt már rosszabb, avagy, lehetne rosszabb, - ezek nem érvek.

2. A jogállam igazi jelentősége önmagában csekély, néhány igazságosságot erősítő tényező a sok száz közül. Még pontosabban: az alábbi elvek szükségesek, de nem elégségesek. 

Nagyjából ezekről az elvekről van szó.(Ezek fontos elvek, csak nem elegek.)

a)    A törvények előtt mindenki egyenlő. (jogegyenlőség)

b)    A leírt törvények mindenkire vonatkoznak, még a vezetőkre is.

c)     A kézi, a szóbeli a spontán vezérlés lehetőleg minimális legyen, minden fontos dologra, vonatkozzon törvény.

d)    Az igazságszolgáltatást, jogalkotást, jogalkalmazást csakis a köz által kijelölt hatóságok, emberek folytathatják. Egyszerűbben, nem lehet önbíráskodás. 

e)    A hatalmi ágak jogalkotás, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, legyen szétválasztva.

f)     Az alkotmány, vagyis a legfelső igazságossági elvek az emberi jogokból származzanak. (Ill. az optimális jövő szerint, a demokrácia szabályaiból származzanak). Minden törvénynek illeszkedni kell az alkotmányhoz.

g)    Én még idevenném, hogy mindenkinek jár az alapos vizsgálat utáni (pártatlan ítélet) ill. a jogi védelem.

h)    Legyen jogorvoslati lehetőség.

i)     A gyanúsítottnak, sőt ill. az elítéltnek is vannak bizonyos jogai. Pl. a kínzás tiltása. (Egyébként sem alkalmas a kínzás, az igazság kiderítésére.)

j)     Továbbá idevehetjük a visszamenőleges jog tilalmát, az egyénekre írt jog tilalmát, a koncepciós perek tilalmát és még sok mindent.

Egyébként meglehetősen zavaros homályos, már ezért is káros manipulatív  fogalomról van szó.

Ez 10 jogelv, de azért ehhez több minden csatlakozik.

 2.   Mindez nagyon szép, a ködös frázisvilágban, csakhogy, a jogalkotók sok mindent megtehetnek. Ezek felsorolása:

a)    Olyan jogot (törvényt) alkotnak, amely bár mindenkire vonatkozik, de azért mégis pozitív és negatív kiváltságokat tartalmaz. Elég egyszerűen lehet ilyent alkotni.

(Egyébként, mi van, a jogállamság szempontjából megfelelő, de amúgy eszement logikátlan igazságtalan törvényekkel? Azok nem számítanak?)

Tehát az, a) b) elv frázissá válhat.

b)    A jogalkotó meglehetősen  gyorsan módosíthatja a törvényeket, alkalomadtán az alkotmányt is.

c)     Az alkotmány azzal, hogy tartalmazza az alapvető emberi jogokat még közel sem teljes. Pl. minimálisan tartalmaznia kellene a jogalkotás, beleéretve az alkotmánymódosítás szabályait is. Valamint a demokrácia, mint kiinduló alap, alapvetéseit.

d)    A jogalkotó határozza meg a hatalmi ágak szétválasztásának szabályait, (más módokon is hathat a függetlenségre).  Valamint meghatározza az eljárási jogot, végső soron azt, hogy mit hogyan tehet a jogalkalmazó. Ezért a szétválasztási elv, részben frázis. (A jogalkalmazás és igazságszolgáltatás szétválasztása, jelen rendszerben pedig értelmezhetetlen)

Tehát a: c) e) f) elv frázissá válhat.

3. Csakis a jogalkotás decentralizálása (egyféle vezetői demokrácia) adhat megoldást.

  Az előzőkből kiderül a jogalkotónk van egy adott (szinte szükségszerű) hatalma, azt kell minimalizálni, e nélkül minden jogállami elv kirakat elv marad.

A jogalkotás decentralizálása, valamint általában a vezetés decentralizálása csak úgy sikerülhet, ha az egyik jogalkotó egység a nép, ill., ha a nép felügyeli a decentralizálást. Vagyis a közvetlen-demokrácia nélkül nem megy.

Megismétlem: az igazságossági (jogi) elveknek, egy kisebb csoportját alkotják az un. jogállami elvek, melyek egy-egy elemei az igazságosság sok száz elemből álló palotájának. Mely palota jelenleg még csak roskadozó épülethalmaz. Már hatalmasra nőtt, talán nagyobb is a kelleténél, de roskadozik az embereknek nem ad védelmet.

4. A legnagyobb hazugság a jogállamiság és a demokrácia szembeállítása. Ez logikai triplabukfenc. Persze nem mindegy mit értünk demokrácia alatt.

A nácizmust, valamint a sztálinizmust szokták itt emlegetni, mármint, hogy a többség által választott vezetés (mint demokratikus vezetés) csinál gazemberségeket.

Ettől pedig a jogállam véd meg, amely…..- mint mondtam tripla esztelenség.

Kezdjük azzal, hogy az uralomra kerülő diktátornak első dolga a jogállamot felszámolni, tehát a megvédési logika eleve elbukik.

A valódi probléma, hogy egy gyenge demokrácia, attól hogy időnként vannak szabad ámde manipulált választások, még nem igazi, erős a demokrácia. Vagyis a gyenge demokrácia könnyen átfordulhat diktatúrába. Tehát törvényekkel, intézményekkel kellene erős demokráciát (igazi demokráciát, közvetlen demokráciát) létrehozni, olyant ami nem fordul át diktatúrába, jöjjön bármilyen rafinált uralkodói banda.

A demokráciának is van legalább száz építőeleme, ezek közül a manipulált, de egyébként „szabad” választások az egyik elem, másfelől meglehetősen gyenge elem. A manipulálatlan és valóban az emberek többségének akaratát kifejező választás, elég erős elem lenne, de nem nagyon jön létre. Ha pedig a diktátor kerül hatalomra, akkor pedig biztosan nem jön létre.

Gyakorlatilag a nép egyszeri-kétszeri tévedése nem ritka. Általában jól dönt, de vannak rossz döntései is.  A demokratikus rendszer az lenne, hogyha a törvények lehetővé tennék, hogy a nép bármikor kijózanodjon. Viszont, ha a nép tévedését elősegítő, ill. kihasználó diktátor már nyeregbe kerül, már nem enged a manipulációval ötvözött szorításából. Ezért sem megfelelő a jelen rendszer.

Egyébként pedig a jog, az igazságosság és a demokrácia nem is mehet két irányba.  A rendszer egy összefüggő gépezet, az alkatrészei nem mehetnek más irányokba.

A lényeg: a ködös „jogállamiság” nem jelenti azt, hogy nagyjából minden rendben van. Közel sincs minden rendben, rengeteg hiba, ill. tennivaló van.  A hibákra mutatnak rá a következő fejezetrészek.

Az igazságosság, az erkölcs, valamint a jog összefüggései.

A három szorosan összefügg, bizonyos aspektusból ugyanarról van szó.

Az igazságosság látszólag egy egyszerű dolog: nem szabad másnak ártani (lehetőleg magadnak se, állatoknak se) - az alapja, és ebből erednek leágazások. Azonban a gondolkodó rögtön rájön, hogy a helyes viselkedés alapvetése szintén ez: nem szabad másnak ártani. A helyes viselkedésen elgondolkodva már rengeteg leágazást találunk.

Mi az erkölcs? A helyes viselkedés leírása, melynek alapvetése: nem szabad másnak ártani.

Pontosabban, aki másnak árt, az büntetést, (szidástól, figyelmeztetéstől az életfogytiglani börtönig) érdemel, aki másnak hasznos, az jutalmat (dicsérettől, a vezető pozícióig) érdemel.

Közvetve sem szabad másnak ártani, vagyis ha magunknak ártunk, nagy valószínűséggel ártunk pl. a családunknak. Vagy ha a természetnek ártunk, akkor is közvetve ártunk más embereknek. Állatoknak sem szabad ártani, mert azok is érző élőlények.

A gondolkodó ember persze ezt is továbbgondolja, és felteszi a kérdést: konkrétan mik a másnak ártások? És akkor további ezer dolog juthat eszébe.  Igen, de mi van, ha nem szándékosan árt? Mi van, ha csak visszaadja az ártást? Mi van, ha csak igazságot akar tenni, de a másik kényeskedik, ártásnak veszi? Lehetne még sorolni.

Az igazságosság tehát az alap, de helyes viselkedés, vagyis az erkölcs, szinte minden viselkedésre kiterjed.

A jog szűkebb, mint az erkölcs, ugyanis a jog, vagyis a törvények, a hivatalos (állami, nemzeti) igazságszolgálás, nem képes mindenre odafigyelni. Nem lehet mindenre törvényt írni, erre sem: pl. valaki figyelmetlenül rálép egy másik ember lábára.

Szóval hatalmas az az erkölcsi terület, valamint hatalmas az a tudás, amit az embereknek, mint „erkölcsi tudnivalók” el kellene sajátítani.

Szerintem az erkölcs alapvető felosztása.

1.       Minden jogi probléma, ügy (pl. egy lopás, vagy általában a lopás) egyben erkölcsi probléma ügy is.

1a) Az alapvető igazságossági elvek (beleértve az alapvető emberi jogokat)- erkölcse.

1b) A bölcs szülő, oktatja, neveli a gyermekét – erkölcs.

2.      A verseny-erkölcs. (Szerintem ez lehet az egyik kategória. Pl. az igazságos versenyben egyenlő feltételek vonatkoznak a versenyzőkre. Pl. szükség van jó versenyszabályzatra. Pl. szükség van igazságos bíráskodásra. Pl. nem lehet megalázó, testileg ártó vereség. Pl. a verseny nemcsak a győzelem miatt fontos, stb. Persze ezek közül sok nemcsak az igazságos versenyre vonatkozik.)

Az együttműködés még a szabályozott igazságos versenynél is hasznosabb, azonban az emberben benne van a versenyszellem, ezért a verseny szükséges. Azonban elvileg az együttműködésnek, ill. a versenynek is van egy optimális aránya.

3.      A demokrácia-erkölcs (szerintem ez is egy kategória lehet). Pl. a többség dönti el az ügyeket. A demokratikus vezetőnek tisztelni kell a beosztottjait, meg kell hallgatni a véleményüket, stb..)

4.      A természetes emberi gyengeségek, mint viselkedési, vagyis erkölcsi problémák. (Szerintem ez is lehet egy kategória. Eme írásom elején hosszasan foglalkozom, a kb. 40 természetes alapvető emberi gyengeséggel, melynek zömét akár az erkölcsi gyengeségek közé is sorolhatjuk. Ezek között van pl. az emberi önzőség, az emberi presztízsharcosság, és még lehetne sorolni.)

Az erkölcs gyakran a silány, vagy nemes emberi tulajdonságokról szól. Ezek önmagukban biztosan még nem jelentik az igazságosság (a jog, az erkölcs) lényegét – a másoknak ártást, a másoknak hasznosságot. Azonban a silány, vagy nemes emberi tulajdonságok valószínűleg, előbb, vagy utóbb, jelentős arányban, másoknak ártásban, másoknak hasznosságban realizálódnak. Ezért az erkölcs „igazságosan” ítél meg bizonyos emberi tulajdonságokat, de ez az ítélet, nem biztos, tehát nem lehet jogi ítélet.  

5.      A vallás, világnézet-erkölcs. (Vallási tanítások, vallási rituálék. Illetve egyes politikai ideológiákhoz tartozó erkölcs. Illetve a népszokásokhoz tartozó, népi kultúra erkölcs.) Vallástól, ideológiától, népszokástól függően változhat.

A vallás kapcsán megfigyelhető, hogy a mentális tanítások milyen fajtákra oszthatók.

A tanítások fontosabb fajtái.

Vannak az élet nagykérdéseire (teremtés, Isten, túlvilág, stb.) adott válaszok. (Ez a filozófia rész)

Vannak a lényegi erkölcsi kérdések (mik a bűnök, erények, stb.) és adott válaszok. Ez is tovább osztható (Önmagad védelme, másokkal szembeni viselkedés, ill. általában vett elvárások, ill. te, mint egyén hogyan viselkedj.)

Vannak a mindennapi életre vonatkozó tanítások (javaslatok szabályok)

Valamint vannak a vallási rituálék.

Ez az egész, meglehetősen sok magyarázatból van levezetve.

A probléma az, hogy ezek keverednek. Másfelől a vallások szinte minden tanításnak, adnak egy erkölcsi jelleget, akkor is, ha a tanításnak nem sok köze van az erkölcshöz.

6.      A közeli hozzátartozó, a bajtársiasság, a nacionalizmus, az én csapatom, a hűség erkölcse. (Itt jegyzem meg, hogy a „másnak ártás bűn” a legfőbb erkölcs kiindulása, a legfőbb erkölcsöt nem írhatja felül semmi, legfeljebb kiegészítheti.)

7.      A jótékonykodás erkölcse. (Az erkölcs a jog alapja, a pontos mérlegelés.  A jótékonykodás azért külön kategória, mert ebben nincs pontos mérlegelés, nagyvonalúság viszont van.) 

8.      A tudatos fogyasztás, a természetvédelem erkölcse.

9.      A jutalmazás, elismerés erkölcse.  Nemcsak a másnak ártássál foglalkozik a jog és az erkölcs is. Mégis ki lehet jelenteni, hogy a jutalmazás, elismerés, dicséret inkább az erkölcs kategóriájába tartozik. A törvények elsősorban a másnak, másoknak ártásról rendelkeznek, jóval ritkábban a másnak, másoknak hasznosságról.

10.   Az illem–erkölcs. (szerintem ez is egy kategória lehet. A szokásoktól való olyan eltérés mely lelkileg zavarhat másokat – talán így foglalható össze az illetlenség.) A szokásoktól függően változhat.

11.    Egyéb erkölcsi problémák.

12.   Meg kell jegyezni, hogy jelenleg van még egy, az alapkérdésekre válaszoló valóságos, rejtett, erkölcs, világnézet, mely nem nyilvános nem köztudott, egyelőre csak az emberi lelkek mélyén rejtőzik, ezért rejtett. De éppen ezért (a lélek mélyéről a tudat irányítója) valóságosabb, mint a láthatók. Feladat a rejtett világnézet feltárása.

Hasonlattal élve: a jog nagy hajója az igazságosság és az erkölcs hatalmas tengerén úszik, - bár a hajóra nem férhet fel minden, de a tenger az, ami körülveszi, ami meghatározza a hajó útját, ami értelmet ad a hajónak. A hajón levő jog alapja, lényege, szintén az igazságosság. A felsorolt erkölcsök, a nagytengerben, persze összemosódnak.

Az erkölcs tehát egy széles tenger, széles a választék, mindenki választhat.

  Azonban mégis szükség lenne egy olyan erkölcsre, amit az iskolában is lehet tanítani.  A kiválasztott, a minimális közös nevezőre, a feltétlen szükséges erkölcsi elvek gyűjteményére, az alapvető erkölcsi kódexre.

Nyilvánvalóan a legalapvetőbb igazságossági erkölcsi alapelvek:

Mindenkit egyenlő feltételek mellett kell megítélni.

A megítélés legfontosabb eleme, hogyan viselkedik, mit tesz más emberekért. Mindenki csakis a saját szándékos tettéért felelős, vagyis nézni kell a szándékosság fokát.

Mi az amiért valóban felelős?  Nézni kel az önhibán kívüliséget, az önhiba, önérdem arányát.

Nézni kell, a rosszindulat,  az ártási szándék, valamint az ártás fokát.  Illetve a másik, a jutalmazás oldalon, az áldozat fokát, valamint a hasznosság fokát.

  Eme elveknek mindenképpen központi helyen kell lenni az elfogadott, tanított erkölcsi kódexben.  Szinte minden értelmes ember eljut addig: ezek lennének az igazságossági alapelvek. Sokan azonban hozzáteszik: de,…….. Vagyis mégsem fogadják el. Vagy nem egészen fogadják el, kibúvókat találnak.

Az igazi erkölcs közelebb áll az értelemhez, mint az érzelemhez.  A viselkedési szabályok elsősorban azért szükségesek, mert ezek, melyek általában hosszabb távon az emberek számára előnyösek, szolgálják a jólétet, a boldogságot.

Az ősi elvet, „az erős győz, a gyenge elpusztul” korunkra már el kellene felejteni. Bár az állatok gyakran kevésbé kegyetlenek, mint egyes emberek, vagy mint időnként az ember. Az evolúció szánját sok kutya (sok mechanizmus) húzza, „az erős marad fenn” csak egy a sok közül. Ettől függetlenül is, korunkra már nem az erőnek, ravaszságnak, harcnak, hanem éppen az ellenkezőjének (ártásnak-hasznosságnak) kellene meghatározni az egyébként egyenlő feltételek melletti ítélkezést.  Kellene, mert még mindig vannak e téren hiányosságok.

A jogot az értelemhez, logikához közelebb állónak tartják. Ha el is fogadjuk ezt, akkor sem szabad az erkölcsöt az értelemtől távol állónak tartani. Mindennek, az erkölcsnek is az értelemre a logikára kell épülnie. Az erkölcs, ill. a kultúra esetleg elbírhatja a fölösleges, de nem káros szokásokat, rituálékat, de nem mehet az értelemmel szemben. Az értelem végső célja az általános emberi jólét, boldogság. Bár az egyéni jólét, boldogságérzet is szubjektív, az általános, többségi jólét, boldogság meghatározható. Igazságosság nélkül nincs általános jólét, boldogság.

Ugyanakkor a meghatározó közerkölcs bizonyos szempontból fontosabb, mint a jog, hiszen a zsarnokok kényük szerint rombolhatják a jogot, de kevésbé képesek alakítani a közerkölcsöt, legalábbis ha az erős.

Az erős közerkölcs, mint felettes meghatározó, alakítja, vezérli a jogot. A jog és a közerkölcs kölcsönhatásából gyakran az erkölcs az erősebb hosszú távú ható. A jelen idejű gyakorlati valóságot, inkább a jog határozza meg.

Valójában erős erkölcsre, erős civil értelmes értelemre lenne szükség. Sajnos ez több okból, pl. a manipuláció miatt nem alakul ki.

Az egész jog manapság félreértelmezett, ami ebből a kijelentésből kiderül: manapság jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás.

A teljes félreértés abból ered, hogy a politikus, jogász kijelentő, nem teszi hozzá: Sajnos egyelőre jogszolgáltatás és nem igazságszolgáltatás van. Ez így tarthatatlan el kell érni, hogy igazságszolgáltatás legyen.  – Ez lenne a helyes kijelentés.

Az indoklás rendkívül óvodás: ha nincs igazságszolgáltatatás, akkor ez az egész elveszti az értelmét, a lényegét. Nem jogszolgáltatást akar az ember, hanem igazságszolgáltatást.

Sokan mondhatják: - Nem lehet. Nos, a „nem lehet” egy önbeteljesítő jóslat, hiszen a javítási próbálkozás sikerét is kétségbe vonja. Egyébként nagyon hasonlít: „ennél jobb rendszer nem létezik” - okoskodásra.

A megoldás döntő eleme: az értelemszerű ítélkezés – erről később lesz szó.

A jogot sokféleképpen fel lehet osztani, de a felosztások félrevezethetők lehetnek.

A jogalkotás, jogalkalmazás (végrehajtás), a legnagyobb alapvető nagy felosztás.

A jogalkotás, jogalkalmazás  közötti alapvető összefüggéseket  taglalja egy korábbi fejezet, a  „A tudományos decentralizáció.

Egyben a jogalkotás, valamint a jogalkalmazás rendszertani összefüggései.” c. fejezet.

A fejezet lényeges megállapításai:

Van egy jogalkotói helyzeti uralkodási előny, amin csak nehezen több szigorú szabályozással (pl. jogalkotás, ill. jogalkalmazás szétválasztásával) lehet felülkerekedni, jelenleg ez még nem sikerült.

Függetlenül a helyzeti uralkodási előnytől, más okokból a jogalkotás határozná meg a jogot (az egész irányítást is), a jogalkalmazás csak másodlagos kiszolgáló. 

   Persze az is igaz: minden jog annyit ér amennyit betartanak belőle.

Azonban nagyobbrészt az is a törvények, a jogalkotás hibája, ha nem tartják be a törvényeket. Kisebb részt az emberek hibája, de nem a jogalkalmazás hibája. A jogalkalmazás javítása, reformja is csak a szabályok törvények változtatásával lehetséges. Esetleg a jog egyik felosztása lehet: 

Általános törvények.

Jogalkotást szabályozó törvények.

Jogalkalmazást szabályozó törvények.

Az erős átfedések miatt ez is csak átfedéses felosztás.

Az irányítási jog és az igazságszolgáltatási jog szétválasztása még inkább virtuális, elméleti - a megértést azért szolgálhatja.

Ugyanis: ha az irányítás, szabályozás mögött nincs szankció, ekkor az semmit sem ér.

A kirakatjog problémájának bevezetése (a szankciók hiánya).

Szankció nélkül értelmetlen a jog, az más kérdés, hogy a szankció lehet enyhe is.

A szankcióhoz pedig ellenőrzés is kell. Valamint ítélkezés is kell. A szankció, az ítélkezés viszont már igazságszolgáltatás.

Így az állam (melynek sok hivatala foglalkozik, irányítással, ezen belül ítélkezéssel, szankcionálással) és az igazságszolgáltatás (bíróságok, stb.) sem választhatók szét igazán.

Egyébként a szankció elkerülhetetlensége miatt, ami az alapvető jogelvek figyelembevételét is feltételezi, lényegtelenné válik pl., a polgári jog, büntető jog szétválasztása, ill. a közigazgatási jog elválasztása, és még lehetne sorolni.

Mondjuk úgy, ezek technikai és nem lényegi szétválasztások.

Aminek van értelme, az alkotmánynak, a jog felé rendelése. De erre még visszatérek.

   A szankció hiányával kapcsolatos keserű tapasztalatom. Valamint több saját tapasztalat ismerősök véleménye, a híradásokból kiderültek is ezt támasztják elő.

Saját tapasztalat:

Kb. életem során vagy 40 olyan panaszt adtam be, amelyben kértem az állami igazságszolgáltatás, az állam valamelyik hivatalának segítségét.

Ebben a negyvenben nincsenek benne a peres ügyek, az ellenem elkövetetett betörések, lopások, valamint az ellenem irányuló vizsgálatok védelmi „levelezése”. Viszont benne van, ha a vizsgálat jogsértő voltára panaszkodtam. Vagy bármi más jogsértő, ártó dolog ért.

Egyébként én egy abszolút átlagos magyar (pesti) emberke vagyok, az sem különleges, hogy évekig voltam kisvállalkozó, mely azért a jogi ügyeket megduplázta. De az átélt jogi borzalmak fele is jelentős, tehát ne fogjuk a vállalkozásra. Amikor kijelentem, hogy átlagos vagyok akkor ez azt is jelenti, az itt leírt saját tapasztalok, egyben a jelen magyar jog általános helyzetét is bemutatják..

A negyven panaszból nem emlékszem, hogy egyben is, számomra elfogadhatóan elintéztek volna valamit. Talán egy-kettő volt kevésbé elkeserítő. A nagy többség elkenő lerázó jellegű volt.

Az olvasót megkímélem a részletektől, ezért csak alapszinten számolok be a történtekről.  Többek között egy hivatal nem válaszolt a kérelmeimre, panaszaimra. Egyáltalán nem válaszolt, mire ezt megírtam a felettes hivatalnak. Mire azok megírták, hogy igen jogos panaszom, már figyelmeztették is a hivatalt.  Azután nem történt semmi, továbbra sem válaszoltak, ugyanis hiányzott a szankció.

Tehát az egész törvény, jogi eljárás, szankció nélkül mehet a kukába.

A következtetés: minden szabályozás mellé szankciót kell rendelni, mely az ellenőrzést is szükségessé teszi. Ennek hiánya lenullázza jogot.

Folytassuk a kirakatjog (látszatjog) problémájával.

Már említettem e témát, mikor jogállamiság frázisáról elmélkedtem.

Milyen arányú ma Magyarországon a kirakatjog (látszatjog)?

Ennek nagyon sok összetevője van, de szerényen is számolva kb. 75%-ban a jog, kirakatjog.  75%-ban nem vagy csak nagyon hiányosan jön létre elfogadható jogi megoldás, szankció, rendezés, igazságszolgáltatás.

Újra az átlagos ember (az én) tapasztalatai:

A panaszos ügyek (kb. 40), talán 10%-ára jött elfogadható válasz.

Az ellenem elkövetett (kb. 30) komolyabb lopás betörés, csalás ügyben egyszer sem kaptam kártérítést. Néhány esetben, kb. ötben, a tettes bíróság elé került, (más bűnök miatt is), feltételezem nem minden esetben történt igazságos ítélet.

Az öt komolyabb peres ügyemet ide nem sorolnám be, (későbbre tartogatom) de itt is csak kb. 25%-os elégedettségről tudok beszámolni, ha a köztes borzalmakat nem számítom.

Az ellenem irányuló komolyabb vizsgálatok, bírságok, szankciók, (kb. 35) nagyobb részét szintén igazságtalannak tartom.

Ismétlem ez egy átlagos élet, jogi ügyei, és szerintem az arányok is átlagosak. Az ilyen irányú statisztika (ha lenne) ezt igazolná.

Elismerve, hogy az ember általában elfogult, én is, vannak azonban egyértelmű adatok melyek a szélesebben vett igazságszolgáltatás gyengeségéről szólnak.

Visszatérve a kirakatjogra: a saját tapasztalatom is ezt a 75%-os arányt támasztja alá, de az ilyen irányú tudósításokból is erre következtetek.

A kirakat jog változatai:

Van jogod elvileg gyakorolhatod is, csak semmire nem mész vele.(pl. a szólásszabadság)

Van jogod, de már a gyakorlása rendkívül nehéz, bürokratikus akadályok sorát kell legyőzni. Gyakorlatilag alig lehetséges, vagyis még sincs jogod.

Van jogod, de az szinte betarthatatlan. Pl. ha hatalmas az adó, azt jelenti: vállalkozhatsz, de mégsem, mert a tisztességes vállalkozás szinte lehetetlen.

Van jogod, de gyakorlatilag nincs ellenőrzés, szankció, tehát a jog nem érvényesül.

   A kirakat jog sok szempontból rendkívül ártalmas. A csalóknak, megszegőknek kedvez. Lejáratja a jogot, stb.. Amúgy pedig a rossz igazságszolgáltatás egyik jelentős tényezője.

Nemcsak a szankció hiánya a probléma, de túl enyhe, vagy túl szigorú szankció is probléma. Ebből elindulhatok az arányos büntetés problémájához is.

A kirakatjogot, elméletileg viszonylag egyszerűen meg lehet szüntetni. Gyakorlatilag viszont nehezen. Ugyanis a kirakatjog, mint álca, leplezi az igazi jog, igazságszolgáltatás gyengeségeit, hibáit, hiányosságait. Vagyis a megszüntetéshez, jól működő, (igazságosságot, igazságot adó) jog kellene. Persze a manipulációt is meg kellene szüntetni, legalábbis mérsékelni kellene.

Most, itt, inkább „a bűnözőket és a becsületes kisembereket egybemosó jog” problémáját tárgyalom.  (Röviden: egybemosó jog.)

Egyben a rossz közbiztonság (magas arányú bűnözés) néhány oka.

Már említettem, hogy a számomra kirótt jelentősebb szankciók (kb. 35) nagyobb részét igazságtalannak tartom. Illetve azt is hogy a sérelmemre elkövetett, nagyobb értékű lopások, betörések, csalások (kb. 30) nagyobb része fel sem lett derítve, kisebb részét ugyan „felderítették”, de kárpótlást egyszer sem kaptam.

De hát e nélkül is köztudomású, hogy rossz a közbiztonság, gyengén muzsikál a rendőrség.  Illetve nemcsak a rendőrség, de általában az igazságszolgáltatással foglalkozó állami hivatalok.

A két adatsorban azonban felelhető az ellentmondásos összefüggés – a hozzám hasonló becsületes kisemberek túlzott cseszegetése,  - ezzel szemben a szándékos bűnözőkkel való nagyvonalúság.

Az „egybemosó jog”, erre akar utalni: nincs kellőképpen elválasztva a becsületes kisember a szándékos bűnözőtől.

Az emberek többsége, sőt legalább 75%-a hozzám hasonló becsületes kisember. Ami azt jelenti, hogy néha figyelmetlenségből hibákat követ el, de alapvetően jóindulatú, nem szeretné embertársai megkárosítani, sőt inkább használni akar nekik. Továbbá a figyelmetlenségen kívül éppen a hasznosságra való törekvése miatt, kerül néha tüntető, sztrájkoló, egyéb időszakos jogsértő helyzetbe. Összegezve: becsületes, jóindulatú, figyelmetlen, építően kritikus kisember.

A kisember büntetéseinek nagyobb részét a közlekedési bírságok teszik ki. Persze ezek szükségesek, azonban meglehetősen nagy aránytalanságokat, fedezhetünk fel pl. a közlekedési bírságok területén is.  Volt olyan, hogy egy kihalt üres utcában, forgalmat biztosan nem zavarva, megálltam, állítólag az elején volt tábla és jött a nagy bünti.   Vagy, véletlenül rámentem az autópályára bár két kilométer után az első leágazásnál lementem, de jött a bünti, méghozzá akkora mintha ötszáz kilométert mentem volna. Sok hasonlót tudnék mondani. Már a közlekedési bírságoknál is látszik nincs progresszív emelkedés a szándékosság, ill. a tényleges károkozás arányában.

Nincs mérve, hogy ez csak egy jó szándékú kisember figyelmetlenségéből, vagy éppen építő kritikájából eredő cselekvés, vagy a társadalomnak szándékosan ártó cselekvés. Egyébként lennének erre mérési, ill. arányos szankcionálás módszerek. Pl. a pontozásos rendszer. Pl. a szabálysértés, ill. károkozás nagyságával arányos, sőt progresszíven arányos bírság, stb..

  A kisemberek után térjünk rá a bűnözőkre. Nyilván van egy átmeneti réteg is, de be kell látni, hogy legkevesebb, az emberek 1-3% nem sorolható a jóindulatú, becsületes kisember, állampolgár kategóriába.

Elképesztő történetek sokaságáról lehetne beszélni, a probléma az, hogy ezek nem egyszerűen gyakori ügyek, ezek be vannak építve a jogrendbe. Szóval, ha ritkán el is elkapják a bűnözőt, ráadásul a többszörösen visszaesőt, akiről tudni lehet, hogy folytatja, beviszik, azután egy órán belül kinn van, folytathatja ahol abbahagyta. Majd elkezdődik egy zavaros  és hosszadalmas eljárás, aminek ki tudja mikor, mi lesz a vége. Mely eljárás közben a bűnözők jelentős része szabadon járhat-kelhet. Mintha az egész rendszer célja az lenne, hogy ne legyen rend, közbiztonság, de azért legyen valamiféle működési látszat. A politika (a vezetés) tudjon mire hivatkozni.  Ez az egész az új kapitalizmus rendszerébe van beépítve.  Az egybemosás célja egyértelmű: a becsületes kisember „kussolása”.  A bűnözők viszonylagos szabadsága is ezt szolgálja. Pl. azzal, hogy féljen a kisember. Pl. azzal, hogy (védekezéssel) le legyen foglalva a kisember. Pl. azzal, hogy szokjon hozzá a bűnözéshez a kisember, pl. a korrupción már fel se háborodjon. Úgy néz ki, hogy ez az egybemosó rendszer beválik, az emberek megfelelően birka állapotba kerülnek.

Tudom, hogy most az álszent jogvédők felháborodnak, és az érveik részben igazak is.  De lényegében mégis tévednek, mert az optimális gyakorlati megoldást kell keresni

Ez az 1-3% mindig lesz, bármilyen jó, igazságos is a rendszer, ezért arról nem lehet álmodozni, hogy egyszer majd meg lehet szüntetni az igazságszolgáltatást.  A további 10-15% átmeneti, el-eltévelyedő, de megjavítható réteget kellene magelőzéssel, oktatással, egyebekkel csökkenteni.  A csökkentés leghatékonyabb módszere a jó igazságszolgáltatás, az alapvető joghibák minimalizálása.

Az igaz hogy a két réteg között elég homályos a határ.

A legfőbb célnak mégis annak kellene lenni, hogy a döntő többség (kb.75%) a becsületes kisemberek sokasága, nyugodtan biztonságosan boldogan éljen.

  A másik oldalon a bűnözőkkel szemben pedig néha, sőt gyakran elképesztően jóságosan viselkedik az igazságszolgáltatás. Erről is sok sztori lenne, de a tömörség miatt csak korlátozva példálózók.

   Egyszer egy mobil telefont (akkor még értékes volt) kölcsön adtam, az illető pedig nem adta vissza. A rendőrségen közölték, hogy nincs mit tenni, mivel az illető úgy nyilatkozott, hogy majd visszaadja. Persze soha nem adta vissza, csak „úgy nyilatkozott” (Ez is egy olyan hülye törvény a sok közül, ami a szándékos ártót előnybe részesíti) Érdekesebb, hogy az ügy kapcsán megismertem egy nyomozót, aki érdekes dolgokat mesélt.

Pl. hogy kishazánkban folyamatosan hatezer az olyan körözött bűnöző van, aki már el van ítélve de „nem vonult be a börtönbe”, ugyanis a bűnöző úr ítélet után, hazamehet, azután értesítik. Természetesen eme hatezer mi mást csinálhatna, bűnözik.

Azután mesélt azokról az elfásult rendőrökről, szinte mind az, akik rendszeresen úgy járnak, hogy az elfogott bűnözőt, ilyen olyan okból, pl. óvadék ellenében el kell engedni. Sőt az esetek negyedében a rendőr ellen indul eljárás. Az is elképesztő hogy a bűnözők jobban élnek, mint a legszegényebb milliók. Lehetne még mesélni, az „egybemosó jog” másik részéről.

Az aránytalanság a rendőrség, ill. az állami kapacitások elosztásból is kiderül.

Hány hivatal, hány ember, ill. hány rendőr foglalkozik a kisember „megregulázásával” (tüntetések kezelése, közlekedései ügyek, egyéb általában bürokratikus ügyintézés) és mennyi az igazi bűnözőkkel?  A kisemberekkel hússzor több.

   A bűnözőkkel szembeni nagyvonalúság, ill. aránytalan elosztás nyilván közvetlenül rontja a közbiztonságot. Ráadásul az egész közbiztonság, igazságszolgáltatás, alul van értékelve, többek között költségvetési szempontból is.

   Tulajdonképpen részben e problémakörbe tartozik a szegény kisember gyakorlati jogérvényesítő hátránya a gazdaggal szemben, illetve az állammal, a nagyobb cégekkel, a jogi osztályokkal szemben.

A kisember cseszegetése, (ráadásul látják a bűnözőkkel szembeni nagyvonalúság) pedig a becsületes kisemberekből ellenérzést igazságtalanság érzést, elkeseredést (boldogtalanságot) vált ki.

A jogot is lejáratja, ahogy a kirakat jog és a többi joghiba is.

Akkor miért csinálják?

Több oka is van ennek:

Többek között azért teszik, mert a legfőbb céljuk, mégis a kisember megregulázása, az uralkodás, - valljuk be ez meg is valósul. Lehet, hogy egy fokkal számukra is nyugisabb lenne a kisembert védő, demokratikus vezetés, azonban ez az egy fok nem pótolja az uralkodás, hatalmaskodás „örömeit”.

Többek között ez az egész az anarchikus jellegű rendszer jellemzője. A másik könyvemben taglalom, hogy az új-kapitalista rendszer sok anarchikus jellemzővel rendelkezik.  Anarchikus jellemző az is, ha az igazságszolgáltatás, általában a jogalkotás, jogalkalmazás nem kellőképpen szervezett.

   A fentiekből kiderül, hogy a megoldás, legalábbis a kezdeti lépések itt is viszonylag egyszerű lépésekből állnának. Az igazságszolgálás egész és belső kapacitásának átrendezése.

A fejlettebb jövőben (ha eljön) újra és újra félévenként át lesz vizsgálva az állam jogaktivitása.

Az aktivitás csökkenése nem jelenthet lezserséget.

A jogaktivitás, szigorúság fokát, valamint az erő, energia figyelem fokát jelenti, mind a jogalkotás (szankció, stb.) mind a jogalkalmazás (ellenőrzés, stb.) szempontjából.

Az nem történhet, hogy állandóan minden területen nő a jogaktivitás.

Az sem, hogy állandóan csökken.

Egy bizonyos aktuális, optimális szint beállításáról van szó.

Az állam jogaktivitásnak változása állami területenként, társadalmi csoportonként.

Jelenlegi aktivitás gyengülne a kisemberek ellenőrzése, büntetése terén.

Erősödne az aktivitás a kisemberek védelme (panaszok vizsgálata, jogorvoslat, stb.) terén.

Erősödne az aktivitás a csalások ellenőrzése, büntetése terén.

Erősödne az aktivitás az állam ellenőrzése, büntetése terén.

Gyengülne, az aktivitás a bűnözök védelme terén.

A szétválasztás jogi módszereinek alkalmazása szintén faladat.

A hivatalból indított, intézett (persze sértett egyeztetésével) eljárások bővítése, stb.

A (direkt) igazságtalan jog. Valamint a zavaros logikátlan ostoba jog. Egyben az alulszabályozott, túlszabályozott jog.

Az igazságtalan jogról már szóltam. Tulajdonképpen minden joghiba igazságtalanná teszi a jogot, de itt és most kifejezetten arra gondoltam, hogy a szegény, ill. átlagos kisember jogérvényesítő hátrányban, áll a gazdagabb társával, ill. egy nagyobb céggel, az állammal, stb., szemben.  Már azért is mert nem tudja az igazán jó ügyvédeket megfizetni. Esetleg még az utazás is probléma, tehát alapvető nehézségek akadályozzák. De lehetne még itt beszélni az óvadékról is valamint a hasonló jogmechanizmusokról.

 Gyakorlatilag sokkal, kevesebb eséllyel derül ki a szegény, a szegényebb ember igaza, joga, vagyis igazságtalanság jön létre.

Az állam viszonylagos jog-kiváltságai azonban már súlyosabb hiba, szinte rendszerbeli probléma. 

Ez már a kiváltságos jog kategóriájába esik.

A jog évezredeken keresztül kiváltságos volt, ami két dolgot jelent.

Az egyik, hogy nem érvényesül azon alapelv, hogy mindenkit egyenlő feltételek mellett, egyenlő mércével kell mérni.

A másik fajta, amit napjainkban is szeretettel alkalmaznak, ha, a mérce egyenlő csak a mérce bizonyos embereknek csoportoknak kedvez, másoknak pedig hátrányos. Tehát az, hogy mindenkire érvényes, önmagában nem sokat jelent. Pl. az óvadék is mindenkire érvényes, csak mégsem, mert gyakorlatilag nem mindenki tudja teljesíteni. Tehát az egyenlő jog másik szabálya: gyakorlatilag is, minden ember képes legyen teljesíteni a feltételeket.

  Természetesen az igazságtalan jogot csökkenteni lehet és kell.

Persze ehhez meg szűnni a kisember sakkban tartása, az uralkodási mánia aspektusnak.

A jogszabályok, törvények, rendeletek jelentős része, kisebb-nagyobb mértékben logikátlan, értelmetlen, érthetetlen, zavaros, rossz.

Egyszerű, érdek nélküli ostobaságokról beszélek, ugyanis a kirakatjognak, az egybemosó jognak, az igazságtalan jognak  azért van érdek-háttere.  Ennek a fajta ostobaságnak nincs, ill. nagyon közvetett az érdek-háttere.

Elsősorban a kapkodós jogalkotásból adódik, melyre még visszatérek.

Természetesen az ostobaságok százait, ezreit itt nem fogom felsorolni. A jogot nagyon is emberek hozzák, írják, akik bizony nem tökéletesek, ha pedig a munkaszabályaik is rosszak, akkor biztosan rossz munkát fognak végezni.

Az átlagember számára érthetetlen jog azonban nem egyszerűen az ostobaság terméke. Valójában a jognak közérthetőnek, közismertnek kellene lenni. Több okból is annak kellene lenni, többek között azért, hogy ismerjék, tiszteljék és betartsák. Azonban sem a politikai vezetésnek sem a jogász társdalomnak nem érdeke, hogy a jog közismert, érthető legyen.

Néhány mondat, az alul, ill. túlszabályozottságról.

Az alulszabályozottság, a hiányos törvény, ill. a joghézag, ill. nem eléggé szigorú törvény.  A jog alsó határa is sérülhet: vagy a jog nem intézkedik, vagy beleszól olyanba, amibe nem kellene.

 A túlszabályozottság többféle is lehet. Az egyik, ha bürokratikus jog. ill., ha zavaros, fölösleges dolgok vannak beleírva.  Ha bizonyos vonatkozásokba túl szigorú. Mindkettő (alulszabályozott, túlszabályozott) nagyon ártalmas.

Van alulszabályozott törvény is, van túlszabályozott is, azonban legtöbbször a kettő együtt jelenik meg. Jelenleg az egyes törvényeken belül is, a jog egészében, is, mindkettő egyszerre van jelen.

Felsorolom, hogy a jelenlegi jog miért nem közismert, köztisztelt, valamint miért nem betartott:

Mert érthetetlen (Érthetetlen  stílusban van megfogalmazva. Egyébként sincs lehetősége az átlagembernek érdemben jogászkodni. A hatóságok sem nézik jó szemmel, ill. az ügyvédeket, jogászokat respektálják.)

Mert nem oktatják.

Mert jelentős része kirakatjog (betarthatatlan, ellenőrizetlen, stb.)

Mert jelentős része egybemosó jellegű.

Mert jelentős része igazságtalan, ill. zavaros, ostoba, logikátlan.

Szóval mindez a törvény tiszteletének betartottságának rovásra mehet. Felettébb érdekes, hogy a politikai vezetés más előnyök miatt (pl. az agymosott megtört nép kialakítása) még ezt a kockázatot (a nép nem kellően tiszteli a törvényeket) is bevállalja.

A jogalkotás a legfontosabb. A jogalkotás egy nagyszerű, bonyolult, precíz mestermunka. legalábbis annak kellene lenni. 

Ha gyenge a jogalkotás, akkor minden gyenge.

Talán nem tudja a kedves olvasó, de kis hazánkban is évente százas nagyságrendben hoznak törvényeket és ennél is több az ilyen olyan, de azért országos rendeletek száma. Már tízezres sőt százezres nagyságrendű a paragrafusok száma, és az egész hatalmas átláthatatlan halmaz, (szénakazal, törvényhegy, jogfolyam, stb.) egyre csak nő. Ugyanakkor a rendszer, az élet, az igazságszolgáltatás nem javul. Hogy van ez?

Egy kis pontosítás. először is a hozott törvények nagyobb része nem új törvény, hanem módosítás.  Másodszor a módosítások egy része az aktualitás (változnak a körülmények) miatt szükséges. Még e pontosítások mellett is elképesztő, az évek alatti (pl. húsz év alatt) tízezres nagyságrendű a törvények alkotása, módosítása.

Nyugodtan kijelenthető: a tővény-módósítások (új törvények)  fele fölösleges, még akkor is, ha aktualitás miatti szükségességet belevesszük.

A gyakoriság okai: a négyévente hatalomra kerülő jogalkotás, megváltoztatja az „utált” elődjének törvényeit, ill. fontosságát bizonyítva, törvénymosósításokat tesz.

A legfőbb ok, maga a kapkodós, fölösleges módosítás. Itt azért hozzá kell tenni, a fölöslegességbe az is beletartozik, hogy ahol viszont kellene, ott nem módosít. (Persze néhány alapvetést nem véletlenül felejt el, módosítani, ez már rendszervédelem.)

Visszatérve: ez olyan mikor valaki hevenyészve slendrián módón csinál valamit, pl. újít fel egy házat, majd persze eljönnek a hibák, újabb felújítás válik szükségessé. De ez is hanyagul, elégtelenül végzi  el, és így tovább. Már a sokadik felújítás történik, de mindegyik csapnivaló, ráadásul néhány alapvető hibához hozzá sem nyúl, mely hibák, persze több más hibát generálnak.

Már említettem, hogy a jogalkotás, a törvények szövege mindennél fontosabb.

Pl. rossz a végrehatás? Rossz, mert a törvények kirakat törvények. Vagy, mert a törvények végrehajtásáról szóló törvények is rosszak.

Mindebből következik, hogy a törvényhozásnak egy rendkívül precíz, alapos tudományos és egyben művészi munkának kellene lenni.

   Először (az első legfontosabb lépés) is, az arra érdemes vezetés, a szakemberek, és a nép (jól szervezett végső soron összevont döntéshozó mechanizmusa) megmondja, hol van baj, melyik törvényt kell módosítani (vagy újat hozni).  Sőt még azt is megmondja, hogy tartalmilag, lényegileg miből álljon a módosítás, (új törvény). Nevezzük ezt: alapvető törvénykialakításnak.

A másik könyvem „A demokrácia kézikönyve XXI. század” című, lényegében erről szól.

Visszatérve a példázatra, ez olyan mikor ház-felújítást megrendelő (nép) elmondja az elképzeléseit az előtervező (érdemleges vezetés, szakemberek) ezt körvonalazza. Szóval a lényeg kialakul.

Hozzátéve hogy egy törvény olyan mint egy hatalmas palota egy épületrésze, illeszkedni kell az alapokhoz, az alkotmányhoz, de a többi épületrészhez.

  Na de innen jön a precíz kivitelezés.

A jogalkotásban is több jog-szakember csoportnak kell kézbe venni az alaptervet, és a „törvényhozásba sokoldalú precizitás fontosabb, mint gyorsaság” alapon szinte tökéletes el kell készíteni az új törvényt, jogszabályt.

Milyennek kellene lenni a jó törvénynek (beleértve az társadalmi jelentőségű jogszabályokat, rendeleteket is).

   Minimálisan el kell érni:

A törvény illeszkedjenek a meglehetősen precíz bő alkotmányhoz, (alapjogok, demokrácia, törvénykezés szabályai, stb.).

A törvény illeszkedjen a többi törvényhez is.

A törvény ne mondjon ellent az igazi demokrácia feltételeinek.

A törvény érthető világos legyen az átlagműveltségű ember számára is.

A törvény értelmes legyen, ne legyen benne ellentmondás, logikátlanság.

A törvény ne legyen alulszabályozott, valamint ne legyen túlszabályozott.

A törvény ne legyen kirakattörvény (látszattörvény). Ennek több része van.

A törvény ne legyen egybemosó törvény. (szintén több részből áll)

A törvény feleljen meg az alapvető igazságossági, jogi alapelveknek.

    Természetesen a sokoldalú több jog-szakember csoport részvétele, munkája a végső szöveg elkészítésében (több vissza-ellenőrzéssel biztosítva) egy automatikus folyamat lesz a normális optimális rendszerben.

Ehhez képes a jelenlegi mechanizmus borzalmas. A meghozás is kérdőjeles, ha valaki igényli, csak akkor jön utólagos vizsgálat, csak a köztársasági elnök, ill. az alkotmánybíróság.  De ezek is, csak visszadobhatják. (Arról nem is beszélve, hogy saját embereik)

  Természetesen a normális rendszerben, mivel lassú precíz folyamatról van szó, pláne ha az első részt az alapvető törvénykialakítást is belevesszük, párhuzamosan kell készülni több törvénynek. Ez azt jelenti, hogy több ember eszköz, stb. szükséges. Illetve azt is jelentheti, hogy az egy évben hozott törvények számát maximálni kell.

Az biztos, hogy az alkotmánymódosítás lehetőségeit nagyon precízen kell szabályozni. Mikor ki, hogyan, hány évente, minimum mennyit , maximum mennyit, miből mennyit, időszakban mennyit  – kellene szabályozni. A normál jogalkotásnak, törvényhozásnak is kellene ilyesmi szabályozó törvény.

Az alapvető igazságossági, egyben jogi elvek.

Egyben, erkölcsi elvek, ami azt is jelenti, hogy ezek az alapelvek összekötik az igazságosságot, a jogot és az erkölcs lényegét.

Pontosabban itt az alapelvek problémaköreit sorolnám fel, (közben azért egy-egy alapelv is megfogalmazódik). Ráadásul, mindezt az optimális állapot, ideális jövő szempontjából taglalom.

Általában van egy fő alapelv, és vannak, lehetnek kiegészítő alapelvek.

1a) A másnak ártás (más embernek, embereknek kár, testi, lelki fájdalomokozás) problémaköre.

Az egyenlő megítélés csak az egyik igazságossági alapelv „a törvény előtt mindenki egyenlő” önmagában nem biztosítja az igazságosságot.

ezen alapelv nélkül nem jön létre igazságosság (jog, erkölcs sem):  csakis a másnak ártás, másnak hasznosság alapján lehet ítélkezni. A másnak ártás (másnak hasznosság) az elsődleges, a legfontosabb ítélkezési szempont.

Ugyanakkor az önártás is bűn, valamint az állatoknak való ártás is bűn, de ezek enyhébb bűnök, ezek másodlagos ítélkezési szempontok.

Lehet e más ítélkezési alap, mint a másoknak ártás, másoknak hasznosság?

Valaki azt gondolja, hogy a föld lapos tányér és négy elefánt tartja. Más valaki pedig azt gondolja, hogy isten egy sólyomfejű lény, stb., stb. , ezek valószínűleg, tévedések. De vannak olyan tévedések melyek egyáltalán nem biztosan tévedések, (Pl. nincs Isten, vagy pl., van Isten, és Isten ezt, meg ezt, akarja, stb..)  Sőt lehet, hogy éppen mi tévedünk, amikor ezeket tévedéseknek tartjuk. Sőt a „tévedések” döntő többsége ilyen: mi  tévedésnek tartjuk, de nem biztosan azok.

Szinte mindegyik vallás, ideológia kijelenti: a mi könyvünk, a mi eszményünk, a mi elméletünk a biztosan igaz. De ha ezt egymástól eltérő vallások, ideológiák jelentik ki, akkor a többség hazudik, de melyik mond igazat?  De az sincs kizárva, hogy egyik sem. Ezeket a vallásokat emberek alkották, ráadásul nagyon régen. Az hogy régen jöttek létre (tudatlanabb környezetben) az igazság szempontjából nem előny, sőt inkább hátrány. Bár ők azt állítják, hogy valami Isteni sugallatra jöttek létre, de erre nincs bizonyíték, sőt arra sincs, hogy egyértelműen van isten, túlvilág.

Ez az egész tehát a hit, a reménykedés világa, de sokan ezt tényként kezelik.

Mindez pedig inkább az emberi pszichével magyarázható. Ha valamit állandóan kisgyerekkor óta ismételgetnek az embernek, mint igazság, akkor azt tényként kezeli.  Elég sok vallás hibája, hogy letér a hit (a remény) útjáról. Bár mindegyik megjegyzi, - önkéntes ez a vallás - de utána gyorsan hozzáteszi: - Ha nem hiszel, a pokolba kerülsz. Ez milyen önkéntesség?  Főleg egy kisgyerek számára.

Mindezt azért mondtam el, mert van egy biztos igazság (igazságosság), melyet azért a jelenlegi vallások, világnézetek, többnyire, viszonylag leginkább elfogadnak.

Ez pedig: a legfontosabb ítélkezési alap a másnak ártás, a másnak hasznosság. (Avagy a másoknak ártás, másoknak hasznosság.)

Hosszú évezredek alatt, ez kristályosodott ki, ez az egyetlen, amit általában elfogad a mindenkori, az általános erkölcs, ill. a jog, mint alapigazságot.

Az, hogy a  -  másoknak ártás, másoknak hasznosság a legfontosabb – elvet, több vallás, világnézet elveti, nem sokat jelent, mivel vannak, lehetnek magukat igaznak tartó, de hamis vallások, világnézetek.

Egyes vallások, ideológiák egyébként éppen az által lepleződnek le, hogy az igazságvizsgálatuk központjában nem a „másnak ártás, másnak hasznosság” áll, hanem más szempontok gyakran a vallási rituálék betartása áll. Vagyis szerintük igazsága van azoknak, akik gyakran imádkoznak, akik bizonyos mondatokat hajtogatnak, akik az egyháznak adakoznak, stb. ezenközben akár másoknak árthatnak is. Pontosabban a rituálék, elvek betartása akár felmentheti őket a bűnök alól. A rituálék betartása, és ehhez hasonlók, melyeknek semmi közük a másnak ártáshoz, legalább olyan erősséggel bírnak a megítélés szempontjából, mint a másnak ártás – legalábbis egyes vallások szerint.

A másik gyakori kisiklás, hogy sok vallás, ideológia, az önnevelést (mely fontos, de mégis másodlagos) fontosabbnak tartja, mint a másnak ártást, másnak hasznosságot. Lényegében ezek a vallások ideológiák azt mondják: magaddal foglalkozz, ne másokkal, ne a társadalommal. Indoklás is van: ha mindenki rendbe teszi magát, akkor a társadalom is rendbe jön. De ez nem egészen így van, a közös intézményeket, a közös törvényeket is rendezni kell.

Másfelől a saját nevelés legfontosabb parancsa is lehet ez: ne árts, de használj másoknak. Használj másoknak, a társadalomépítésen keresztül is.

-          Ha mindenki jóember lesz, akkor megszűnnek a bajok, ezért csak magaddal foglalkozz – ezzel a vélekedéssel is vannak problémák. Ugyanis nem lesz mindenkiből jóember. Ha pedig nem foglalkozunk a rossz emberekkel, mert csak magunkkal foglalkozunk, akkor azok, a saját hasznukra még többet ártanak nekünk.

Ha már itt tartunk, ha van is Isten, a bölcs öreg, aki szereti a gyerekeit, nem azért haragszik, ha őt magát bántják. Azért haragszik, ha az alkotását, a természetet bántják, és még inkább haragszik, ha szeretet gyermekét az embert bántják. Vagyis isten ítélkezésének is elsődleges szempontja a „másnak ártás, másnak hasznosság”.

Aki azt állítja, hogy csakis az ő igazsága az egyetlen igaz igazság, az lezárja a fejlődés útját. Évezredekig, emberek, milliárdjai, bölcsek ezrei nem mondhatnak új igazságot?

Persze én is azt, mondom, mindenki azt mondja (hisz azért mondja): - Én igazat szólók. De nem mindegy milyen erőszakosan teszi ezt. Nem mindegy hogy azt mondja: - Nálam az igazság, de nem biztos, győzzetek meg.

 Vagy azt mondja: - Biztosan igazam van, engem soha nem lehet meggyőzni.

Szóval a magukat tévedhetetlenebb vallások is tévedhetnek, ahogy az ember gyakran téved.

De az még fontosabb, mások vélt, vagy valódi igazságát, amit mi tévedésnek tartunk, hogyan ítéljük meg.

Egyébként is egy fokkal humánusabb, ha a „tévedéseket”, inkább butaságnak tartjuk. 

Azt nem állíthatjuk, hogy a tévedés, kvázi az ostobaság egyáltalán nem árt másoknak.

Addig, amíg direkt ártó cselekvés nem képződik, a téves gondolat csak enyhe veszélyeztetésnek, vagyis enyhén elítélendő dolognak számít.

(Más kérdés, ha a téves gondolatból, ártó cselekvés lesz, de itt és most csak a gondolatokat, hiteket vallásokat, ideológiákat vizsgálom.)

Nagyon nagy igazságtalanságokba futhatunk bele, ha az általunk tévedésnek gondolt „tévedést” nagyon szigorúan ítéljük el. Az elmondottak miatt:

Nem biztos, hogy tévedés. Pontosabban nem tudhatjuk, hogy eme tévedés pontosan mekkora tényleges ártalmasságban realizálódik. Ugyanis a másnak ártás mérése az alap. Egy téves vélekedés, cselekvés nélkül, nem nagyon árt másoknak.

A túlreagálásból eredő cselekvő retorzió (megbüntetjük a hitetlent)  enyhén szólva kifordított ítélkezés:  - Én azért ártok neki, mert az ö tévedése, lehet, hogy másnak ártásba fog végződni, sőt lehet, hogy áttételesen (pontosítás nélkül) már most is árt másoknak.

Kifordított, mert az biztos, hogy ÉN a tettleges retorziómmal másnak ártó leszek, de az nem biztos, hogy Ő, másnak ártó.

Sokat lehetne ezt az egészet még magyarázni, de nézzük a lényeget.

A igazságossági jogi alapelv tehát:  Elsődlegesen és másodlagosan is  csakis  a konkrét másoknak ártás, másoknak hasznosság, lehet az ítélkezés alapja.

Harmadlagosan erősen elnézően, enyhén lehet más szempontok szerint is ítélkezni.

A történelem során egyáltalán nem volt evidens, hogy az ítélkezés alapja, döntően a másnak ártás, másnak hasznosság,  legyen.

Az uralkodók által (végső soron a vallás, ill. kultúra által) kitalált bonyolult szokások betartása volt az ítélkezés alapja. Azért fokozatosan a „másnak ártás”, mint vezérlőelv egyre inkább dominált. Sok példát lehet mondani, eme út állomásaira, de talán a tízparancsolat „törvényeinek” létrejötte az egyik legjelentősebb korai állomás. Ugyanis a tízparancsolat parancsai döntően, a mai joggal megegyezően, a másnak ártásról szólnak.

Ugyanakkor bármennyire is banálisnak, természetesnek tűnhet a „másnak ártás, másnak hasznosság” elve, mind a mai napig jött létre azon állapot, hogy csakis ezen az alapon lehet ítélkezni.

2b) Az arányos büntetés - a másnak ártás fajtái.

A nagy „elvi” kategóriák.

Természetesen az ártás súlyossága (pl. ölés, súlyos testi sértés, könnyű testi sértés, stb.) az egyik mérce.

A másik mérce viszont.

A másik embernek való ártás a legsúlyosabb.

(Ezen belül is az ártatlan, védtelen emberekkel (gyerekek, öregek, stb.) szembeni ártás egy fokkal nagyobb bűn. Bizonyos szempontból a saját ismerősnek, családtagnak való szándékos ártás, szintén egy fokkal súlyosabb.)

Az állatoknak való ártás kevésbé súlyos, de bűn.

Az önmagának való ártás szintén kevésbé súlyos, de vétség.

A növényeknek, a természetnek való ártás, szintén vétség, adott esetben bűn.

A másik embernek való ártás viszont tovább csoportosíthatók (testi sértés, lelki sértés, anyagi károkozás, stb.)

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

3c) A törvények előtt mindenki egyenlő.

Ez az egyik legfontosabb alapelv. Egyszerűen abból az igazságossági elvből indul ki, hogy mindenkit egyenlő feltételek alapján kell megítélni.

Ami kapcsolódik az egyenlőséghez, de természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyenlőnek kell lenni, ellenkezőleg, hiszen éppen a pontos ítélkezésről szól.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a jog adott esetben, nem helyzetekre (többek között tevékenységekre, foglakozásokra) íródik.

Persze a helyzetekre irt jog és az átlagos helyzetre írt jog nem tartalmazhat másik helyzetnek megfelelő elemeket. Hogy érthetőbb legyek, egy szélsőséges példa: pl. a szinkronúszóknak nem felelnek meg az ökölvívásra írt szabályok, persze ez fordítva is igaz. Az egyenlő feltétel sokszor ezt jelenti: az adott helyzetben levők a helyzethez tartozó egyenlő feltételek mellett ítéltessenek meg.

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

Ugyanakkor van még egy az egyenlőséget érintő igazságossági, jogi alapelv.

Mivel ezt máshol említem, ezért itt csak kisbetűvel vázolom.

A társadalmi és természeti igazságtalanságok megszüntetésére kell törekedni, az önhiba-önérdem érvényesülése miatt is.

Pl. egy természeti igazságtalanság: egy az önhibán kívüli súlyos betegség megjelenése. Pl. egy társadalmi igazságtalanság (az egyén számára biztosan igazságtalanság): a szegény gyereknek kevesebb boldogság és tanulás lehetősége van mint a gazdag gyereknek. 

4d) A lelki sértés problémája.

Tulajdonképpen, minden ártás, károkozás, lelki sértéssel, lelki fájdalommal is jár. Pl. a testi sértés, nemcsak testileg fáj, de a büszkeségünk is sérül, lelkileg is fáj.  Ugyanez elmondható, ha pl. lopással vagy máshogy megkárosítanak bennünket.

(Itt jegyzem meg: persze önneveléssel, csökkenthetjük a lelki fájdalmat, de ennek is vannak korlátai. Másfelől csak a fölösleges lelki fájdalmat kell kiiktatni. A jogos lelki fájdalom, pl. egy igazságtalanság benyelése egyáltalán pozitívum. ekkor az a leghelyesebb, ha a külső ok megszüntetésére törekszünk.  Logikailag is hibás, ha nem a közös akadályt hárítjuk el, hanem azt mondjuk: mindenki vigyázzon megára.)

 Sok mindentől függhet a lelki ártalom, ki adja, hogyan adja, egy fejlettebb igazságszolgáltatásban talán ezeket is mérlegelik. Minimálisan a lelki sértés arányos a az okozott anyagi kárral, vagy a testi sértés súlyosságával.

Vannak azonban csak (testi anyagi károkozás nélküli) lelki sértések, általában közléssel elkövetett lelki sértések. Pl. rágalmazás, hazugság, stb..

Optimális esetben a lelki fájdalom nagyságát kell nézni, az hogy nem történt fizikai kár, nem enyhítő körülmény.

Kétségkívül nem könnyű megállapítani a fizikai kár nélkül a lelki  sértésnagyságát, de azért még a tényszerűség, bizonyíthatóság, nagyságrendi pontosság határán belül, meg lehet állapítani.

Külön probléma, a politikusok, közszereplők őket ért és általuk adott lelki sértés megítélése.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

5e) A fölösleges ártás, egy elég érdekes probléma.

Gyakran azt mondjuk: fúj, saját haszna miatt tette. Máskor pedig azt mondjuk: fúj ez teljesen fölösleges ártás volt, még ő maga sem hasznosult. Ez egy gyakori ellentmondás. Gyakran nem is számít ez a szempont.

( Egy kis fogalommagyarázat, bár korábban is volt ilyen. Jó: helyes, normális helyénvaló, rendben levő, embereknek nem ártó. Rossz: a jó ellentéte.) 

Valójában a következő a helyzet:

A legigazságtalanabb, ha a rossz, rosszak hasznosulnak a jók, átlagosak kárára

Kevésbé igazságtalan, ha jók, átlagosak fölöslegesen károsodnak, senki nem hasznosul.

Kevésbé igazságtalan, de igazságtalan, ha bármilyen igazságtalan hasznosulás jön létre. Ha igazságtalan (többek között erősen aránytalan) a hasznosulás, akkor a hasznosuló nem lehet jó, a hasznosulás nem lehet igazságos. Akkor is igazságtalan, ha a hasznosulás nem volt fölösleges, valakik, nem kimondottan rosszak, hasznosultak.

A cél nem szentesíti az eszközt, ha az eszköz ártása akkora, vagy csak fele akkora (de igazságtalan, aránytalan), mint a cél hasznossága.

Eme okoskodás válaszolhat pl. az alábbi kérdésekre.

Pl. Az állatok bántása, mikor igazságos?

Pl. Mi helyzet, ha mindkét fél bizonyos fokig hasznosul, de nem egyformán?

Stb..

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

6f) A foglalkozásból, ill. a helyzetből adódó jog.

A jog előtt mindenki egyenlő, ami nem jelenti azt, hogy bizonyos foglalkozások (pl. felsővezetők) ,  ill. helyzetek, abba kerülők ne igényelnének speciális törvényeket. (Erről már beszéltem.)

7g) Természetesen az összesített ártást kell figyelembe venni.

Pl. egy embernek okozott nagyobb kár, ártás ugyanakkora, mint a több embernek okozott kisebb kár, ártás. Időben is elhúzódhat az ártás, de itt is bizonyos időtartamon belüli összesített ártást kell figyelembe venni.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

8h) A politikai vezetők (elitréteg, vezetők) büntethetőségének problémája.

Ez egy szerteágazó problémakör, ezért csak vázlatosan taglalom.

Ahogy pl. a csalás, ez is a jog elhanyagolt, nem kellően (alulszabályozott) része. Pontosabban a közösség adott esetben az ország vezetőit, a jog nem ítéli meg kellő szigorúsággal. Sem ebben a rendszerben, a múlt rendszereiben még kevésbé. Ez tehát még most sincs rendben. Ami nem csoda, hiszen a jogalkotóknak, gyakorlatilag saját magukat kellene szankcionálni. A politikai vezetőket több alapon is lehetne büntetni. Mindenképpen érvényes az ország vezetőire, hogy mint kivételes, különleges foglalkozás, a mindenkire vonatkozó jogot (mely rájuk is vonatkozik) ki kell egészíteni speciális törvényekkel. Azonban ezek nem adhatnak nekik igazságtalanul nagy védettséget, ahogy jelenleg teszik. Jelenleg egy vezető, nyilvánvalóan, bizonyítottan hazudhat, csalhat, vagy egyéb módón okozhat összesítve hatalmas kárt, nem kap büntetést. Jobb esetben leváltják, de ez sem biztos. Sőt a vezetőkre vonatkozó speciális jognak inkább a kibúvó kiskapukat kellene megszüntetni.

   Többek között, „az összesített ártás számít” jogelv alapján lehetne őket felelősségre vonni.

   Avagy, többek között, a „csalás” normálisabb (a jelenleginél tágabb, szigorúbb) megítélése alapján lehetne őket felelősségre vonni.

   Avagy gyakran bűnszövetkezeti (hallgatólagos bűnszövetkezet) elkövetés fedezhető fel.

   A politikusok hibái másnak ártásai általában nincsenek feltárva. Ha fel is tárják őket, akkor is, a jóindulatú gondatlanság kategóriájába sorolják be őket. A közvélemény, de főleg a propaganda és maga a jog is ide sorolja be őket, anélkül, hogy vizsgálat, bizonyítás folyna.

Valójában az ártás, károkozás nagysága az elődleges, a szándékosság csak másodlagos, ezen az alapon is szigorúbb megítélés járna a politikusoknak. Az ártás, károkozás nagysága nem csökken attól, hogy azt feltételezett (nem bizonyított) jó szándékú gondatlanságból (tévedésből) követik el.

(Sőt gyakran még a politikai felelősség alól is felmentik őket (le sem váltják őket), bár ez a „politikai felelősség” eleve egy igazságtalan, jogszerűtlen hablaty.)

Gyakran ezen az alapon mentik fel őket: de hát a többi politikus is lopna, csalna, tévedne. Természetesen ez egy hamis igazságossági, jogi elv. Elképzelhetjük milyen igazságszolgáltatás lenne, ha ezt általánosságban, a lakosság körében is alkalmaznák: felmentjük, mert más is csal, lop, tévedésből árt.

Ugyanakkor a jognak meg kell akadályozni a néha előforduló (gyakran a jogrendszer felbomlásakor) politikai (hatalmi) leszámolásokat követő igazságtalanul szigorú, formailag is igazságtalan ítéleteket.  A koncepciós pereket, és hasonlókat.

(Az ide illő, e fejezet alá illő, igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

9i) A „csalás, félrevezetés” megvalósulása megint egy érdekesebb része, a másnak ártásnak.  (hűtlenség megcsalás, árulás, hazugság ezek mindenképpen erkölcstelenségek.)

A tisztességes szerződés problémája, ugyancsak érdekes igazságossági jogi probléma.  Pl. mikor alakulhat ki zsarolt helyzet, vagy aránytalanság, vagy tájékozatlanság. A jogos és jogtalan szerződésszegés problémája.

A félrevezetés, a csalás problémaköre.(Rendkívül szerteágazó, nem részletezem.)

Azt sem könnyű megállapítani pontosan mikor valósul meg.

Sajnos a csalás a hazugság terén lehetnek dupla, sőt tripla csavarok. Az ember hihetetlenül rafinált, képes szövevényes csapdákat állítani, ráadásul minden valótlanságot képes megindokolni.  Szóval nem kell hinni az első látszatnak)

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

A lelki sértések, valamint a csalások, az igazságszolgáltatás két alulértékelt, elhanyagolt problémaköre. 

A jelenlegi jogban (kapitalista rendszer joga) a kelleténél több lelki sértés, valamint csalás marad büntetlenül, avagy kap túl enyhe büntetést. Az elhanyagoltság alulszabályozottság hátterében valószínűleg, a következők legalizálása áll:  az üzleti csalások, ill. a jövedelmek óriási torzulása, igazságtalansága,  ill. a korrupció (állami vezetés csalásai).

10j) Itt térek ki a bizonyíthatóság (a pontosság) problémájára.

Itt is megismétlem: Csak a saját konkrét és bizonyítható tettért felel az egyén.

Ugyanakkor, ez sem ennyire egyszerű.

Pl. a lelki sértés nagysága nehezen állapítható meg, de sok más bűn is, sok okból nehezen pontosítható. Azt lehet tudni, hogy ártás (bűn) történt, azt is hogy kik követték el, azt nem lehet tudni, hogy ki pontosan mit, mekkora bűnt követett el.  A jelen jog ezért gyakran felmenti a bűnösöket (nem pontosan bizonyítható). Ez a felmentés biztosan igazságtalan.

 Az igazságosság, a jog egyik alapelve ez lenne: Ha biztos az ártás, (a bűn) ha biztos az elkövető, akkor az ártás pontosságának megállapíthatatlansága nem felmentő, csak enyhítő körülmény.

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

11k) Az arányos büntetés problémaköre felosztható:

Az enyhítő és súlyosbító körülmények problémájára.

Az ártás súlyosságának megállapítása – problémájára.

A szándékosság (egyben a rosszindulat) erőssége.

(A szándéktalanság és az önhibán kívüliség sem azonos.)

Az önhiba, önérdem problémájára.

A veszélyeztetés problémájára.

A figyelmetlenség problémája.

    Az ártás súlyosságának megállapítása, ill. a szándékosság viszonya.

Az ártás, a kár nagysága az elsődleges mérce.

(Megjegyzés: minden olyan másnak ártásnak van emberi felelőse, mely nem természeti katasztrófából ered.  Ez, vagyis a „homályos felelősség” megállapítása egy külön probléma.)

Visszatérve,  az ártás, a kár súlyossága mellett nézni kell a szándékosság mértékét, és ennek nagysága is komolyan beszámít az ítéletbe.

A szándékosság egyrészt erkölcstelenség, de azt is jelenti, hogy a szándékos bűnöző nagy valószínűséggel rendszeresen akar ártani másoknak. Tehát a nagyobb büntetésnek vannak racionális okai is. Sőt bizonyos szempontból a szándékosság az elsődleges megítélés lehetne. Ugyanakkor mégsem lehet, mert a szándékosság  nehezebben bizonyítható, mérhető, mint a konkrét ártás, így mégis valamivel gyengébb szempont. A konkrét ártalom mértéke 60%-ban a szándékosság mértéke 40%-ban vehető figyelembe az ítélkezésben. A szándékosságnak is vannak fokozatai, vagyis van mértéke.

A figyelmetlenség is enyhe szándéknak minősül.

Ennél erősebb szándék a veszélyeztetés, mely már részben tudatos. Ha valaki erősen veszélyeztet, bár nem történik ártás az is bűnt követ el.

(Ez a veszélyeztetés problémája.)

Adott esetben egy nagyobb ártás is felmenthető, ha a legkisebb figyelmetlenség is kizárható.

Ez azonban nagyon ritka.

A szándékosság további mérlegelése: 

12l) Itt bekapcsolódik a tudatlanság, beszámíthatatlanság problémája.

A probléma szintén összefügg az önhiba, önérdem problémájával.

A törvény nem tudása, a gyenge értelem, a pszichés probléma, a beszámíthatatlanság, mennyiben enyhítő körülmény? Az önhibát ekkor mélyebben kell vizsgálni, pl. a tudatlanság, önhibából ered, vagy sem. Ugyanolyan bűnös az, aki közvetlen felelős a bűnért (tudatosan követte el), mint aki azért felelős önhiba miatt, hogy a tudata (tudattalansága, beszámíthatatlansága, stb.) bűnözési állapotba került. Ugyanakkor, több enyhítő körülmény is lehet. Pl. ha nem, nagyobbrészt nem önhibából alakult ki ez az állapot. Pl. valaki berúg és bűnt követ el az nem ugyanaz mintha valakit leitatnak és bűnt követ el. Persze a „miért hagyta magát”, mindig ott van, de azért az igazságos, a kis különbségeket is beszámítja.

A kisgyerekek semmiképpen nem tehetnek a tudatlanságukról, ezért az ő megítélésük jóval enyhébb lehet.  De a nagyobb gyerekeknél is vizsgálni szükséges, az önhibát, a gyerekek megítélése mindenképpen enyhébb, mint a felnőtteké.

Ugyanakkor az ítélet-végrehajtás módjai változhatnak, a lényeg, hogy az ítélkezés céljai megvalósuljanak.

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

13m) A veszélyeztetés problémája.

A jog nem ritkán a veszélyeztetést is bünteti, a lehetséges károkozás, valamint a valószínű realizálódás arányában.  (Tipikus veszélyeztetés-büntetés, pl. a gyorshajtás büntetése.)  Egyébként a látszatnál gyakrabban büntetik a veszélyeztetést, azért nem árt óvatosnak lenni. Tehát  a veszélyeztetést csak akkor lehet büntetni, ha a lehetséges ártás nagy mértékű, nagy valószínűségű. De még így is kérdéses, hiszen ellenkezik a biztos bizonyítható ártás jogelvével.

Ezért a veszélyeztetés, azonos ártás nagyság esetén természetesen jóval enyhébb büntetést érdemel, mint a ténylegesen megvalósult ártás.

Másfelől, jó példa arra, hogy a jog már most sem tartja be mindig „a biztos, bizonyítható ártás büntethető” elvét.  Ugyanis erre gyakran hamisan hivatkoznak a jelenlegi jogrendszerben.

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

14n) Visszatérve a szándékosság mérésére.

Minél szándékosabb a másnak ártás, annál nagyobb, súlyosabb – ez az alapelv. (Persze elsődleges szempont, 60%-os a másnak ártás nagysága.)

Ezért egy nyereségvágyból elkövetett, tervezett másnak ártás, (azonos ártásnagyság mellett) súlyosabb bűn, mint egy indulatból elkövetett, és sokkal súlyosabb, mint egy gondatlanságból elkövetett.

A mérés elemei:

A következmény sejthető volt, vagy nem.

Tervezett, vagy tervezetlen volt. Kényszerű helyzet volt, vagy nem volt kényszerű. Stb..

(Azért a rosszindulatúság mértéke is felsejlik a figyelmes ítélkező előtt)

(Másképpen az súlyosbító és enyhítő körülmények mérlegelése.)

   (Itt jegyzem meg, hogy bizonyos szempontból, a szándékosság mérése a könnyebb, pontosabb mérés. Pl. amennyiben van túlvilági ítélkezés, az valószínűleg a szándékosságot méri, a kiáramló rosszindulat arányában.)

Ugyanakkor, sokszor a másnak ártás nagyságát sem könnyű megállapítani, pont azért mert nem minden forintosítható.

Ölés, súlyos testi sértés, rablás (értékarányosan), testi sértés (arányosan), lopás, csalás (értékarányosan)  stb. nagyjából ez a sorrend. A mindig létrejövő lelki sértéseket is hozzá kell adni.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

15o) Fontos probléma (problémakör): az áldozat különböző hibái, (pl. figyelmetlensége) mennyiben befolyásolja az ítélkezést.

Az áldozat hibája, mint problémakör felosztható.

A figyelmetlenség problémájára.

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

A kiszolgáltatott helyzet problémájára.

(Az ide illő igazságossági jogi alapelvek megfogalmazása.)

A csalás félrevezetés problémájára – amennyiben az áldozat hibája ebből is eredhet.

A fő elv, nagyjából: Az áldozat hibája, figyelmetlensége nem menti fel a bűnöst. Nagyon szélsőséges estben nagyon gyenge enyhítő körülmény lehet. Emellett lehetnek kiegészítő elvek.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

16p) Ha már itt tartunk, következzenek a büntetés céljai:

Másképpen: a büntetés, szankcionálás céljai – problémaköre.

A büntetésnek nemcsak arányosnak kell lenni, de módszerek által el kell érni, hogy a büntetés céljai is megvalósuljanak:

Eme célok:

A büntetés (a kár, a lelki fájdalom visszaadása).

Az elrettentés

A vétkes megjavulása.

Minimálisan a társadalom védelme a vétkestől.

A sértett kompenzációja, ill. a jóvátétel (az eredeti állapot visszaállítása).

   Minden felsorolt célnak többnyire meg kell valósulni. Az egyik célt a többi rovására, csak addig szabad preferálni, amíg a többi magvalósulás nem sérül jelentősen.

Ha általában, többnyire nem valósulnak meg a büntetés céljai, akkor az egész jog értelmetlenné válik.

Az abszolút szigorúság problémáját is meg kell említeni.

Ha meg is állapítják a bűnök egymáshoz viszonyított arányait, még mindig ott a kérdés: mekkora legyen az abszolút szigorúság?

Az biztos, hogy a közrendre hivatkozva nem csorbulhat az igazságosság. A megfelelő rend, fegyelem meglehetősen amorf szubjektív dolog, de a határtalanság, a szélsőség mindkét irányba káros. Meg kell találni a középút környékét.

Talán irányadó elv lehet, hogy az ártónak minimum vissza kell adni az okozott ártást. Ha nem is ugyanúgy (szemet-szemért), másképpen, de hasonló mértékben. Illetve, ha érvényesül a károsult jóvátétele, akkor a szándékos bűnözőknek minimum kártalanítani kell a károsultat, sértetett.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

17q) A kollektív bűnözés problémaköre.

Az egyenlő megítélés csak az egyik igazságossági, jogi alapelv, ha ez nem párosul ezzel: döntően (szinte csakis) a másnak ártás, másnak hasznosság alapján lehet ítélkezni.

Csak a saját, konkrét és bizonyítható tettért felel az egyén – ez a másik legfontosabb igazságossági, jogi alapelv.

Vagyis, nincs kollektív bűnösség. Nagyon egyszerűen, nyilvánvalóan igazságtalan lenne, ha nem a saját tettéért ítélnék el az embert.

Az emberi jogoknak is ez az alapja.  Sem származás, sem vallás, sem egyéb közösségbe tartozás  alapján nem lehet ítélkezni.  Egyfelől az ember általában nem tehet arról, hogy mely társadalmi csoportba (népbe, stb.) kerül. De ennél is fontosabb: a csoportba (népbe, stb.) tartozással önmagában még nem jön létre másnak ártás. Tehát kell egy bizonyítható konkrét másnak ártás, a bűn megállapításához.

Ezért már az is verbális sértést (bizonyos vétséget) követ el, aki egy csoportba tartozás miatt sérteget embereket.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

Közbevetőleg megjegyzem: egy népnek, nemzetnek, közösségnek, csoportnak. lehet karaktere. Mely karakterről, ha nincs bizonyítható másnak ártás azért udvariasan lehet beszélni, sőt elemezni is lehet.

18r) Ugyanakkor mégsem ilyen egyszerű a probléma, ugyanis létezik a csoportos bűnszövetkezeti bűnözés.

A bűnpártolás problémája ezzel összefügg.

Ez tehát egy leágazó probléma.

Ráadásul a bűnszövetségnek elég sok fajtája lehet.

Itt pedig felvetődik egy másik, igazságossági, jogi alapelv:

Ahol jelentős emberi másnak ártás van, ott meg kell találni, és szankcionálni kell a felelősöket.

Gyakran azért nehéz megtalálni a bűnösöket, mert bűnszövetségben elkövetett bűnről van szó.

Szóval sokféle bűnszövetkezeti másnak ártás lehetséges.  Sőt sokféle bűnszövetkezet lehet, vannak pl. hallgatólagos, csak tetteik által megnyilvánuló szövetségek.

A bűnszövetkezeti tagság létrejöttéhez, ill. a bűnszövetkezeti állapothoz, nem szükséges valamilyen megállapodás. A tagságot, az állapotot az egyirányú ártó cselekvések is bizonyíthatják.

Ugyanakkor nem szabad átesni a ló másik oldalára, vagyis pontos, részletes elemzés szükséges.

Nézzük pl. a hódító (gyilkoló romboló) hadsereg problémáját. Természetesen a vezetők bűnt követnek el.  (Sokféleképpen lehet e bűnt nevezni, háborús, emberiség elleni, stb. Az elnevezés talán kevésbé fontos, ugyanis nemcsak háborúban merül fel ez a probléma. ) Az első kérdés: meddig tart, (pl. a főtisztekig) a biztosan bűnös vezetés?  A másik kérdés: mi legyen a beosztott katonákkal, általában a bűnözésben résztvevő beosztottakkal, kiszolgálókkal?

Fő elvként talán ez fogalmazható meg:

Aki önkéntesen lép be a „bűnszövetkezetbe”(nem kényszerből) és egyéni tetteivel, bizonyíthatóan másnak árt, az biztosan bűnös, az ártás arányában.

Pl. egy önkéntes hódító katona, aki láthatóan, egyértelműen megöl egy, vagy több másik embert (pláne ha ártatlan civilt öl meg) az biztosan bűnös. Pl. egy tíztagú katonacsapat, feléget egy falut, és abban meghal ötven ember. Ebben az esetben, a személyre bontott bizonyíthatóság ellenére, a tíz katona bűnös, a parancs csak enyhítő körülmény. Továbbá: lehet, hogy kettő csak nézte, nyolc volt aktív, de nem lehet tudni melyik nyolc. Szóval a személyre bontott részleges bizonyíthatóság hiánya, csak enyhítő, de nem felmentő körülmény.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

19s)  Itt mindjárt bekapcsolódhatunk a következő problémába: a rossz törvény betartása, bűn? Avagy a rossz törvényt meg lehet szegni? 

Az egyik legnehezebb probléma, ugyanis ki mondja meg, hogy biztosan rossz a törvény. Másfelől ha rossz is, akkor is káoszhoz vezet, ill. egyfajta önbíráskodás a törvény megszegése. A békés kijelölt törvényes tiltakozás persze rendben van. De sokszor ez kevés, ill. elkésett, ill. lehetetlen. Pl. egy tiszt ráparancsol egy katonára, hogy ölje meg az előtte álló ártatlan embert. Ha megöli, bűnt követ el. Ha nem öli meg, őt lövik le. Vagy esetleg ölje meg a rossz törvényt kiadó tisztet? Nincs jó magoldás.

A jogi igazságossági alapelv legfeljebb azt mondhatja. A vezető, a rossz törvény alkotója a fő bűnös, a végrehajtó, bűnössége csökkentett, (de nem szűnik meg), a parancs, a kényszer erős enyhítő, de nem felmentő körülmény.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

20t) A zsarolt, kényszerített helyzet erősségét is mérlegelni kell.

Az ártást elkövető, ill.  a „szerződő áldozat” helyzetéről van szó. (Pl. az áldozat, tényleg áldozat, vagy szerződő fél volt?)  A gyenge kényszerítettséget nem kell figyelembe venni. A közepes kényszerítettség (széles a spektrum) enyhítő, de nem felmentő körülmény. Az erős kényszerítettség lehet felmentő.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

21u) Részben kapcsolódik, ezért következzen az önvédelem (önbíráskodás) problémája.

A kapcsolódás ott van, hogy nem mindig lehet betartani a törvényes utat. Igaz, hogy az önvédelem nem kimondottan a rossz törvény megszegéséről szól. Elsősorban arról szól, hogy nincs idő, mód a törvényes út (ami nagyjából jó, de kérdés milyen gyors) betartására.

 Az önvédelem, vagy annak nevezett cselekvés gyakran szükségszerűen igazságtalan. Igazságtalan, mert szükségszerűen átgondolatlan, gyorsan kell cselekedni, és igazságtalan mert szubjektív, a sértett elfogultan ítélkezik.

Ebből fakad a jogállamiság egyik kalapelve: Csakis (eltekintve minimalizált önvédelmi ítélkezéstől), a társadalom az állam, a törvények a törvényes intézmények által szolgáltathat igazságot.

Az államnak garantálni kell az igazságosságot - folyamatosan e cél felé kell az államnak törekednie.

Az egyéni ítélkezést, az önvédelmi ítélkezést minimalizálni szükséges.

Az igazságszolgáltatás az egyik legfontosabb állami, társadalmi feladat.

  Az aránytalan, fölösleges önbíráskodás bűn azonban ez csak visszavágás, tehát enyhébb megítélést érdemel.

De ez nem menti fel, sőt enyhítő körülményt sem adhat az ártás a bűn kezdő elkövetőjének.

A másnak ártás elkezdése jóval nagyobb bűn, mint a visszaadás. stb..

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

22v)  A tulajdonlás problémái. Valamint idevehetjük a hatalom tulajdonlásának problémáit.

Pl. az eltulajdonlás. Pl. a megszerzés igazságossága.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

23w) A kölcsönös ártás (bűnözés) problémája.

(Az ide illő igazságossági, jogi alapelvek megfogalmazása.)

Folytassuk a jogállamiság, igazságossági, jogi elveit, mely elnevezés talán túlzás.

Nem is túlzásról, inkább kissé erőltetett kategorizálásról van szó, hiszen, a jogállamhoz mindegyik igazságossági, jogi alapelvnek érvényesülni kell.

Egy kis ismétlés:

a)        A törvények előtt mindenki egyenlő.

b)       A leírt törvények mindenkire vonatkoznak, még a vezetőkre is.

c)        A kézi, a szóbeli a spontán vezérlés lehetőleg minimális legyen, minden fontos dologra vonatkozzon törvény.

d)       Az igazságszolgáltatást, jogalkotást, jogalkalmazást csakis a köz által kijelölt hatóságok, emberek folytathatják. Egyszerűbben, nem lehet önbíráskodás. 

e)        A hatalmi ágak jogalkotás, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, legyen szétválasztva.

f)         Az alkotmány, vagyis a legfelső igazságossági elvek az emberi jogokból származzanak.  (Ill. az optimális jövő szerint, a demokrácia szabályaiból származzanak). Minden törvénynek illeszkedni kell az alkotmányhoz.

g)        Én még idevenném, hogy mindenkinek jár az alapos vizsgálat utáni (pártatlan ítélet) ill. a jogi védelem.

h)       Legyen jogorvoslati lehetőség.

i)         A gyanúsítottnak, sőt ill. az elítéltnek is vannak bizonyos jogai. Pl. a kínzás tiltása. ( A kínzás azért is ostobaság, mert a megkínzott ember mindent bevall, tehát az igazsághoz semmi köze e módszernek.)

j)         Továbbá idevehetjük a visszamenőleges jog tilalmát, az egyénekre írt jog tilalmát, a koncepciós perek tilalmát és még sok mindent.

Minden felsorolt, legalább egy, de inkább több igazságossági, jogi alapelvet (pontosan megfogalmazottat) igényel.

Akkor folytassuk a sort:

k) A magánszféra fokozott védelme, a közszféra fokozott ellenőrzése.

l) Az ártatlanság vélelme, mint jogelv

m) A vádat kell bizonyítani - jogelv.

n) Az elévülés problémája. 

o) Az elévülés összekötve a visszamenőleges ítélkezés tiltásával.

Az adott jogszerű cselekvésért utólag (mert változott a jog) senkit sem lehet felelősségre vonni. (Azért ez sem ilyen egyszerű, mert az elévüléssel összefüggve, a komoly bűnök nem évülhetnek el teljesen. Még akkor sem, ha azok a maguk idejében legálisan követődtek el. Hiszen a tudatos rosszindulattal követődtek el. Viszont mindenképpen enyhébben ítélődik meg.)

p) A bűn alsó határának problémái, ill. kapcsolatos alapelvek.

q) A bűn megelőzésének problémái, ill. kapcsolatos alapelvek.

r) A felderítés problémái, ill. kapcsolatos alapelvek.

s) A társadalmi veszélyesség, ill. érdek  problémája.

Összefügg az „összesített ártás számít” jogelvvel, de gyakorlatilag egy fokkal ködösebb dologról van szó.

Elsősorban a társadalmi érdekre való hivatkozás miatti súlyosbító körülményről van szó. Itt megint sérül a „csak a saját konkrét és bizonyítható tettért felel az egyén” elve. Amely elv, jelentős átgondolás mellett, indokoltan is sérülhet. Ha indokolt is a társadalmi érdekre való hivatkozás, akkor is csak egy nagyon enyhe súlyosbító körülmény lehet. A történelem során borzalmas igazságtalanságok születtek a társadalmi érdekre való hivatkozás ürügyén, ennek már ideje végett vetni.

t) A társadalmi és természeti igazságtalanságok megszüntetésére kell törekedni, az önhiba-önérdem érvényesülése miatt is.

(Már volt erről szó, de nem árt megismételni)

Pl. egy természeti igazságtalanság: egy, az önhibán kívüli súlyos betegség megjelenése. Pl. egy társadalmi igazságtalanság (az egyén számára biztosan igazságtalanság): a szegény gyereknek kevesebb boldogság és tanulás lehetősége van, mint a gazdag gyereknek. 

u) A hasznosság jutalmazása – problémakör. Az igazságos ítélkezésnek, az igazságos jutalmazás, az igazságos elismerés is része. Nemcsak a másnak ártást kell megítélni, de a másnak hasznosságot is, melyeknek alapelvei nagyjából, megegyeznek a másnak ártás, alapelveivel, természetesen az ellentétes pólushoz igazítva. Pl. mindenki saját érdeme, saját tettei alapján érdemel jutalmat, elismerést.  Vagy: a jutalomnak, elismerésnek, a másnak hasznossággal kell arányosnak lennie. A jutalomnak, elismerésnek is vannak fokozó és enyhítő körülményei. Stb..

Ez egy hatalmas problémakör, melyet itt természetesen nem részletezek, de feltétlen meg kell említeni.

v) Egyéb, itt nem említett igazságossági, jogi alapproblémák, ill. elvek.

w) A jog felosztásai szerint is alkothatók alapvető  igazságossági, jogi elvek.

Pl. a nemzetközi joghoz is szerintem hozzátartozik az következő két jogelv.

A felsorolt jogelvek, minden vonatkozásban (egyén, kisközösség, állam, nemzetközi világ) érvényesek. Nincs kétféle igazságosság, csak kibővített, kiegészített igazságosság van.

A demokrácia elvei, törvénye, kvázi, mint igazságossági, jogi elvek érvényesek az állami (nemzeti), ill. a nemzetközi jogra.

Minden felsorolt, legalább egy, de inkább több igazságossági, jogi alapelvet (pontosan megfogalmazottat) igényel.

Ismétlem: eme a jog alapvetéseit taglaló tanulmányban, nem foglalkozunk olyan jogrendszerekkel, melyekben a jogállamiság alapvető feltételei is hiányoznak, ha nem is teljesen, de olyan mértékben, hogy már nem beszélhetünk elfogadható alapról. Elfogadható alap, pl. hogy a rendőrség, ügyészség ne legyen az egyébként diktatórikus beállítottságú uralkodó szolgája. Elfogadható alap, pl. hogy a törvények a közigazságosság, a közrend szolgálatára törekedjenek ne az uralkodó osztály érdekeinek szolgálatára.

Elfogadható alap, pl. hogy a történéseket (közügyi, társadalmi történéseket, a hatalom intézkedéseit, stb.) a valóságnak megfelelően rögzítik. A tényállás feltárása, általában a valóságosnak megfelelő.

Ha ezek az alapok, általában, gyakran hiányoznak, akkor eleve nem beszélhetünk jogról, igazságosságról.

Mire jók ezek az alapvető igazságossági jogi alapelvek?

Az én számításim szerint az igazságossági, jogi alaplevek száma 55-100 közé esik, a részletezéstől függően. 

Mint alapelvek, minden ítélkezéskor kijelölik a kereteket. Üdvös lenne, ha ezen elvek, legalábbis a  zöm, az alkotmányba is bekerülnének.

Először is látni kell, hogy az itt felsorolt problémákat, elveket, bármennyire is banálisnak látszanak, még a jogászok, jogszakértők, jogalkotók, bírók sem ismerik. Pontosabban tudományosan részletezve, összeszedve nem ismerik. Csak úgy, ismergetik.

Márpedig a jogászoknak, jogalkotóknak, joggal foglalkozóknak, bíróknak, ítélkezőknek ezeket az igazságossági, jogi alapelveket alaposan ismerni és alkalmazni kellene.

De az igazságos társadalom érdekében az embereknek, az átlagembernek is ismerni kellene legalábbis többnyire, általában. Ezen alapelvek ismerete az emberek igazságérzetét kialakítja, mely ismeret, akár a közügyek megítélése során, akár a mindennapi élet során jól szolgálja az igazságosságot. Egyszerűbben, az átlagember is igazságosabb tud lenni ezen igazságossági, jogi elvek ismeretében.

Az igazságszolgáltatás, további legsúlyosabb problémái (gyengeségei).

A jogi ügyek igazságosságvesztő lassúsága.

Saját tapasztalatokkal kezdem. mint átlagembernek életem során öt körüli komolyabb peres ügyem volt. Olyan peres ügyek, amiben én voltam a főszereplő, vagy legalábbis komolyan érintett az ügy. A kisebb jogi ügyekről (százas nagyságrend) már korábban beszéltem. Ez az öt azonban komolyabb nagyobb, bírósági ügy volt (ill. van).

Az öt ügyből egy, még a rendszerváltás hajnalán, szinte a Kádár rendszerben zajló, záródott számomra elfogadhatóan. A többi nem.

A két „legfrissebb” még most is tart, immáron öt éve, és egyiknek sem látnia a végét. Ilyen lassú még soha nem volt az igazságszolgáltatás. Persze erről sincs normális statisztika, de szerintem az öt év, mint egy-egy per ideje, nagyon gyakori, sőt bizonyos szempontból átlagos.

Először is jelentsük ki a következőt, aki lassan ad, az csak felet ad, aki nagyon lassan ad, az csak tizedet ad.

Pontosabban a nagyon lassú igazságszolgáltatás (még ha valóban is igazságot szolgáltat) akkor is csak igazság tizedét szolgáltatja. Ez nem vicc, de teljesen komoly megállapítás.

1.   Gondoljunk csak bele öt, netán hat-hét év alatt,  oly sok minden megváltozik, akár meg is halhat valamelyik fél, hogy már az eredeti ügy elveszíti a jelentőségét.

2.  Öt éves, netán hat-hét éves, huza-vona, feszült várakozás oly mértékben felemészti a szereplőket pszichésen, hogy az esetleges „igazságszolgáltatás” már nem jelent semmit, eltörpül az átélt bosszúság-sorozat mellett.

3.  Öt év alatt még a közepesebb jövedelemmel rendelkező is kvázi tönkremehet, elviszi a per a pénzét.

Jelentsük ki:

Ez így nem igazságszolgáltatás.

Ez így egyfajta népnyomorúság, borzalmas a népnek. Viszont kedvező, jó a vezetésnek, jó az ügyvédeknek, jó a jogásztársadalomnak.  

A vezetésnek azért jó, mert működik az egyik nép-bedaráló készülék. Amíg a nép többek között jogi ügyekkel (vagy pénzügyi ügyekkel, vagy bürokráciával, stb.) van elfoglalva addig nem ér rá gondolkodni, ellenkezni.

A bíróságok, általában a jogalkalmazás, lassúságának, valamint a rossz (gyakran igazságtalan ítéletekben realizálódó) működésének okai:

1.   A rossz törvények, elsőssorban a rossz „eljárási” törvények.

2.  Az elhanyagoltság alulértékeltség, mind a költségvetési pénz, mind ember, eszköz, figyelem szempontjából. (Többek között e téren sincs kellő számú, kellő tudású szakember.)

3.  A kellő függetlenség hiánya. (A függetlenség hiánya, kiszolgáltatottság valakiknek, főleg a hatalomnak, természetesen elfogult ítéletekhez vezethet. Sok útja, módja van ennek, itt nem részletezem.)

4.  A gyenge hiányos munkaszervezés.

5.  Az értelemszerű ítélkezés teljes hiánya.

A rosszul szervezet jogi (igazságszolgáltatási) munka. (Gyenge rendőrségi, ügyészségi, bírósági, stb. munka).

Nyilvánvalóan a lassúság, ill. a rosszul szervezet munka egyik jelentős oka: a minden szempontból, költségvetésileg is alulértékelt elhanyagolt igazságszolgáltatás.

Ez tehát egy jelentős alapvető ok. Ugyanakkor vannak más okok is.

A felsorolt gyengeségek (kevés pénz, rossz munkaszervezés, jogi csűrcsavar, a perek hosszúsága, stb.) egymást erősítő hibák. Kölcsönviszonyban vannak a hibák, gyengeségek. Pl. a rossz munkaszervezés, a jogi csűrcsavar, stb. okozza a perek elhúzódását, és persze drágaságát. 

   A gyenge munkaszervezésre is mondok saját példát, kettőt is. A sokat emlegetett két utolsó, immár öt éve tartó perem közül az egyikben ötször volt bíróváltás. Egy perben ötször, nem semmi. Persze, hogy minden bírónak újra kellett ismerkedni az üggyel, ami minden szempontból hátrányos.

A másik ügy úgy kezdődött, hogy a bíró a kezdetkor kijelentette az ügyvédek előtt: - Miért nekem adták ezt az ügyet? Nem is értek az ilyen ügyekhez – morgott az ügyvédek előtt. No komment, ez magáért beszél.

Ebben az ügyben egyébként négy kijelölt szakértő is véleményezett ugyanarról

Azonban a legsúlyosabb gyengeség: az értelemszerű ítélkezés. hiánya. Ezért erre bővebben térek ki.

Az értelemszerű ítélkezés hiánya.

Az értelemszerű ítélkezés hiányát egyszerűen: „jogi csűrcsavarnak” is nevezhetjük.

Megint csak a saját tapasztalatommal, pontosabban a már említett öt éve tartó két perrel példálódzók.  Hozzá kell tenni, hogy mind a két ügy értelemszerűen nézve egyszerű ügy lenne, az öt (sőt ennél több, mert még tartanak) év, ennek tükrében még borzalmasabb.

Továbbá megjegyezem, hogy mivel ezen perek hibái még az előző perek (öt komolyabb perem volt, amiből egy zárult megelégedésemre)   hibáin is túltesznek - nem fejlődés, de hanyatlás figyelhető meg.

Mint jelent az értelemszerűség? Mivel később kifejtésre kerül, nagyon egyszerűen: a konkrét jogot félretéve, a logikára valamint az elemi igazságosságra támaszkodó vizsgálat, elemzés, igazságosság-keresés.

Azt is meg kell jegyezni, hogy nem arról van szó, hogy az értelemszerű  ítélkezés váltsa fel a jelenlegit, hanem arról hogy az értelemszerűség ne legyen kizárva (úgy, mint jelenleg), hanem mint valós módszer, legyen része az ítélkezésnek.   Valójában a „részben értelemszerű ítélkezés” hiányáról van szó.

 Visszatérve, a két ügy teljesen eltérő, az egyik egy válási per. A másik pedig az állammal folytatott kisajátítási-károkozási ügy.

 Azonban a két ügy sok tekintetben, az alapvető joggyengeségek tekintetében nagyon is hasonló. Ilyen hasonlóság, a felemésztő hosszúság, ilyenek a munkaszervezési hibák. Valamint ilyen az értelemszerű ítélkezés hiánya.

Pontosabban mindkét perben egy a valóságtól, a valóságos problémáktól, a valóságos ártástól teljesen elkanyarodódott menetbe került az ügy. Minél tovább tartanak az ügyek, annál inkább sodródnak le reális élet talajáról, valamiféle jogszabályokon imbolygó zagyva irreális talajra. Az ügyekben a józan ész, a logika már alig lelhető fel.  A totális kisiklás természetesen lehetetlenné teszi az igazságos ítéletet. Illetve, elnyújtja a pereket.
Mint tanúnak alkalmam volt jó pár leintést elszenvedni, mindkét ügyben.  A bíró a perben, vagy már a per előtt az ügyvédem rám szólt: - Ne menjek bele semmilyen következtetésbe, semmilyen véleménybe, semmilyen okfejtésbe mert azok szubjektív, elfogult dolgok. Vagyis jelenleg, a logika ki van zárva, a perekből.

Itt azért gondolkodástani problémák is vannak.  A jog, a jogi oktatás, ezért a jogászok nem ismerik a logika mibenlétét.

Azt gondolom, hogy a jog lassan már évszázadok óta, de az utóbbi időkben egyértelműen téves útra tévedt, ill. most már téves úton jár.

A téves út útjelző kövei:

Az értelemszerűség (logika) nem azonos a bizonyítottsággal, sőt zavarja a bizonyított tények feltárását. Végső soron az értelemszerűség ellentétes a bizonyítással a bizonyítottsággal. – így szól az egyik tévedés.

Illetve, ha az ítélkező eltérhet az írott törvénytől megengedett neki a szubjektív ítélkezés, akkor valószínűleg szubjektív elfogult ítéletet fog hozni – így szól a másik tévedés.

De éppen ez, csakis a paragrafusokba való belemerülés okozza az erdőbe való eltévelyedést.

Mert az így okoskodók nem vettek figyelembe két tényt:

Az egyik, hogy a jog, jogalkotás szükségszerűen mindiig tele lesz hibákkal, vagyis a jog, a törvények részben rosszak.

A másik, még ha a jog, a törvények jók is lennének, akkor sem tudnak minden konkrét esetet pontosan lefedni. Bárhogy próbálják bonyolítani, sokasítani a konkrét törvényeket, ezek csak a zavarosságot fokozzák, de a konkrét ügyek, egyedi jellemzői ki fognak lógni az írott törvények alól.

A részben értelemszerű ítélkezés jelentősen javítana a helyzeten.

Egyfelől részben azért kompenzálhatná, eltérhetne, a rossz törvényektől.

Másfelől az a törvények „kitágításával” segítene az egyes eseteket és a törvényeket pontosan összeilleszteni. 

A konkrét esetek gyakran ellentmondásosak, határesetek, bonyolultak, stb. – ezért is szükséges az értelemszerű ítélkezés.

Visszatérnék a már említett tévedésekre.

Az értelemszerű ítélkezés elvetésének egyik (egyébként hamis) indoka:

Végső soron az értelemszerűség ellentétes a bizonyítással, a bizonyítottsággal. Másképpen: az értelemszerű ítélkezés gátolja a bizonyítottság (Csak a saját konkrét és bizonyítható tettért felel az egyén) alapelvének érvényesülését.

Ezt a tévedést több úton is cáfolni lehet. Pl., hogy a logika kiegészíti a bizonyítottságot, nem gátolja azt.

Másfelől a bizonyítottság elve, nem a bűn nagyságára vonatkozik, hanem az elkövetés bizonyítására. Az értelemszerű ítélkezés nem rontja, inkább javítja az elkövetés bizonyítottságát.

Ami pedig a bűn nagyságának bizonyítottságát illeti, az előzőkből is kiderült ez csak sejthető, gyanítható, saccolható, de nem a pontosan bizonyítható kategória.  Pl. mekkora legyen egy gyorshajtó (veszélyeztető) büntetése, vagy mekkora legyen egy rágalmazó büntetése? Ezeket és a többi bűn nagyságát is csak értelemszerűen lehet megközelíteni, nincs konkrét igazolás.

Az idők során kialakult egyfajta közmegegyezés alakította ki a jogban a bűnök nagyságának megítélését.  Ez a közmegegyezés csakis az értelemszerűségből eredhet.  Értelemszerű, hogy ha valaki egymilliót lop, az nagyobb bűn mintha valaki ezret lop. Értelemszerűség, hogy nagyjából kapja vissza az ártást. Stb..

A második kifogás indok már erősebb: ha az ítélkező eltérhet az írott törvénytől megengedett neki a szubjektív ítélkezés, akkor lehetségesen szubjektív elfogult ítéletet fog hozni.

Csakhogy az értelemszerű ítélkezést is lehetséges oly módón szabályozni, hogy az ne legyen egy szabados, ex-has jellegű, szubjektív ítélkezés.

Az értelemszerű ítélkezés szabályai.

1. Minden ügyet, egyfelől a szokásos jogi úton, (a rá vonatkozó törvények alapján) másfelől értelemszerűen is meg kell ítélni.

Minden jogi ítélet előtt az ügyet értelemszerűen is elemezni szükséges.

Az ítélkező joga megállapítani a sorrendet: először, vagy utána elemzi az ügyet értelemszerűen.  A lényeg hogy minden esetben, mindkét elemzést le kell folytatni.

2. Az értelemszerű ítélkezés során nem lehet „használni” konkrét törvényt, jogszabályt, paragrafust. Természetesen azokat sem lehet figyelembe venni, melyet a szokásos jogi eljárás során felvetődtek. Csakis az alapvető igazságossági, jogi elvekre, valamint a logika, a gondolkodás (összehasonlítás, következtetés, stb.) eszközeire lehet támaszkodni. 

Ugyanakkor az értelemszerű ítélkezés alapja is, az eset pontos feltárása, de itt az igazi (értelemszerű) eseményeket, cselekvéseket kell kihangsúlyozni.

3. Értelemszerűen, (alapvető igazságossági, jogi elvek alapján, ill., logikai eszközökkel, összehasonlítás, következtetés, stb.) fel kell tárni:

b) Ki, kik az igazi (összesített) károsultak, sértettetek.

c) Ki, kik okozták a kárt, ártalmat.

d) Ki, kik az igazi (összesített) hasznosulók.

e) Mekkora kárról, ártalomról, sértésről, ill. mekkora bűnről, bűnökről van szó.

f)  Feltehetősen milyen érdekek, érzelmi indítékok, állhatnak a szereplők viselkedése mögött.

Ezek a kötelezően megválaszolandó kérdések. További, az ügyhöz kapcsolódó kérdések is felmerülhetnek, azokat is meg kell válaszolni, de csakis értelemszerűen.

4. E kérdések, és a szükséges további értelemszerű kérdések megválaszolása során fel kell tárni: ki az értelemszerű bűnös, mekkora bűnről van szó, ki az áldozat.

5. Az értelemszerű ítéletet, ill. a szokásos jogi ítéletet össze kell vetni.

A végeleges ítélet, a szokásos jogi ítélet és az értelemszerű ítélet összesítéséből jöhet létre.

Egyezőség esetén nincs probléma.

Különbözőség esetén az értelemszerű ítélet eredményét valamilyen arányban, de minimum 40%-ban (általában elvárhatóan 60%-ban) be kell számítani a végleges ítélkezésbe.

Szóval amennyiiben ilyen, vagy ehhez hasonló szabályzat szerint történne az értelemszerű ítélkezés, nem jönne létre szubjektív, elfogult ítélet.

Csakis az értelemszerű ítélkezés hozzáadása a joghoz, húzhatja ki a jogot abból csapdából, melyben jelenleg vergődik

Ha ennyire szükséges az értelemszerű ítélkezés miért nem vezetik be? Általában a jogalkotó politikai vezetés, a jogász társadalommal karöltve miért tartja fenn a jelenlegi elégtelen helyzetet? 

Ne felejtsük el, hogy e fejezet során számos joggal kapcsolatos hibát, gyengeséget soroltam fel.

Nézzük visszafele vázlatosan fontosabb hibákat:

b) Az értelemszerű ítélkezés hiánya. (a jogi csűrcsavar engedése).

c) A rossz, munkaszervezés, ill. bürokrácia. A költségvetésileg politikailag alulértékelt közbiztonság igazságszolgáltatás. Az ügyek lélekölő, igazságosságvesztő hosszúsága. 

d) Az alapvető igazságossági, jogi elvek elméleti és gyakorlati hiánya, sok további joghibát jelent. A normális jogi erkölcsi oktatás hiánya. A törvényesség tiszteletlensége, betartatlansága.  Nemcsak a jogi csűrcsavar, de

  „igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás” miatt is eltévelyedett a jog.  (Bár a kettő összefügg.)

e) A (direkt) igazságtalan jog. Valamint a zavaros logikátlan ostoba jog. Egyben az alulszabályozott, túlszabályozott jog. Az egybemosó jog elterjedése. A kirakatjog elterjedése.

Valamint, még lehetne sorolni.

Hogy miért tartja fenn, eme tévedéseket a politikai vezetés valamint a jogásztársadalom, az is eléggé világos.

A politikai vezetés célja még jelenleg is: jogilag, erkölcsileg, politikailag, viszonylag tudatlan, vezethető, beletörődő nép kialakítása.

Ami pedig a jogásztársadalom (mely az elithez tartozik) hozzáállását illeti,

Arany János, Fülemüle c. költeményében egyszerűen érthetően feltárja:

Innen is egy arany, onnan is egy arany a prókátor zsebébe. És ha évekig tart a per, akkor, újabb aranyak a prókátor zsebébe. 

Ennél egy kicsit bonyolultabban, de lényegileg: ha egyszerű, igazságos lenne a jog, ezzel együtt egy tisztességesebb társadalom alakulna ki, akkor a jogászok anyagi, szakmai megbecsültsége (nimbusza) jelentősen csökkenne, sőt a felére szükség sem lenne.

Befejezés.

Szerény véleményem szerint ezzel a további három kiegészítő fejezettel elkészült a közép-bő, de azért az alapvetésekre támaszkodó társadalmi elemzés.

A három kiegészítő fejezet címe:

1.     A gazdaság alapvetései.

2.     A tudományos decentralizáció. A jogalkotás, valamint a jogalkalmazás rendszertani összefüggései.

3.     Az igazságszolgáltatás alapvetései

Mely három fejezet a második könyvem befejező fejezeteit tartalmazza.

Szóval két könyv által elkészült a társadalom alapvető, lényegesített, de még érthető (még magyarázó) elemzése.

A legfőbb könyvem címe: A demokrácia kézikönyve XXI. század.

A második könyvemnek a címe: A II. világháború lényege.

Ugyanakkor ez a cím nem tartalmazza a könyv más részeinek nevét, ugyanis e könyv (hosszú tanulmány) legalább öt nagy részből áll. 

A magam részéről elvégeztem, szerényen számítva feladataim felét. Megírtam és valamennyire közzé is tettem e fontos könyveket.  A terjesztés területén jócskán lennének még feladataim. Mindenképpen bízom a szerencsében, vagy a jóisten segítségében.  Ugyanakkor nem biztos hogyha az emberek ismernék is e könyvet, tanulnának belőle. Nem tudom, hogy manapság létezik olyan közlés, melyből az emberek jelentős része, az emberiség jelentős része képes lenne tanulni.

Reális esélyem talán csak annyi, hogy néhány embernek adhatok néhány igaz pozitív gondolatot. A többi már a szerencsén, vagy, és Isten segítségén múlik.