Eredmény
Az első kategória helyezettjei 161 szavazat alapján
(szöveg, videó, hanganyag)
1. helyzés - Fodor Noémi
1. helyzés - Fodor Noémi
2. helyezés - Kállay Gyopár
3. helyezés - Cserni András
4. helyezés: Kertész Gréti és Albitz Csongor
5. helyezés: Szunyi Bori, Gyöngyössy Bagaván és Kokavecz Ádám
A MÁSODIK kategória helyezettjei
(illusztráció)
1. helyzés - Megyeri Kiss Anna
1. helyzés - Megyeri Kiss Anna
2. helyezés - Tettinger Orsolya
3. helyezés - Ritter Enikő
4. helyezés: Molnár Frida
5. helyezés: Balog Flóra
Szeretettel gratulálunk!
Fodor Noémi : Online zűrzavar
Az iskolába szeptemberben mindig boldogan mentem,
A sulibüfében finom szendvicseket is vettem.
Körülvett engem a nyüzsgő diákok zaja,
És elnyomta a szokásos illatot a fertőtlenítő szaga.
A maszkot ugyan viseltem, de sosem szerettem,
A reggeli bejárás sem volt a legnagyobb kedvencem.
De a barátok szerencsére mindig a legjobb helyen voltak,
Az udvaron pedig vérre menő ping-pong meccsek folytak.
Az emlékek mély nyomot hagytak bennem,
Pedig a gimnáziumot csak az idén kezdtem.
A gólyatábor miatt ugyan hangom nem igen volt,
De a nevetés, és a jókedv így is megvolt.
Tesi órán voltam épp, amikor hirdették a zűrzavart,
Az online oktatás híre ugyanis mindenhol port kavart.
Valaki örült, míg más a padban szomorkodott,
Volt ki csodát várt, míg más csak elkomorodott.
Az első pár hét itthon még nem volt elviselhetetlen,
Csak a hangulat, és a barátok miatt volt kellemetlen.
Sajnos a helyzet innentől sem javult,
És a remény sugara mára már eléggé elavult.
Már 5 hónapja vagyok itthon, és csak társaságra vágyom,
A gépemet, ha visszamegyek, remélem, sosem látom.
Csak szabadság, csak egy sima óra legyen úgy, mint régen,
Ha kell, írok matek dolgozatot minden héten.
Csak halljam az állatházi zajokat,
És éljem át újra az eddigi pillanatokat.
Lassan megőrülök, a gép az egyetlen társaságom,
A Redmenta pedig a legrosszabb rémálmom.
Még álmomban is Teamsen csinálok teszteket,
És Pitagorasz tétele lebeg fenn a fejem felett.
Már el is felejtettem milyen volt hatkor kelni,
És a folyosókon régi ismerősöket felismerni.
Azt a bizonyos sprintet, ha a könyvem a szekrényben maradt,
És a legjobb kifogásokat a házi hiány miatt.
A barátok, ha ugyan online is, de itt vannak,
Az emlékek, ha mélyen is, de erőt adnak.
Az érzések 6 hónap után megmagyarázhatatlanok,
A hírek ennyi idő múltán kiszámíthatatlanok.
A mikrofonok bekapcsolása ritka,
S a kamerák élessége sem tiszta.
Az internet akadozás gyakori,
A Teams probléma mindennapi.
Remélem a vírusnak nemsokára vége,
És a diákok harsogó hangja felcsendül végre.
S élményeket gyűjtünk újra nap-nap után,
Addig is vigyázz magadra drága iskolám!
Megyeri Kiss Anna
Kállay Gyopár: Karantén-ballada
Dobozban lakik az ember,
s bár-már kiutat nem lel,
mégis vígan éli profiloséletét,
álhíreket állarcban szerte-szórva
fürkészi az ablakán át az eget.
Végre kimehetek?
Kérdi, s ugyan a válasz: „nem”,
mégis az ember oly türelmetlen.
Ám ennek ellenére,
sokaknak szellemére
megy a virtuálislét.
Az agykarbantartás a cél,
mégis sokan elbuknak,
minimális kapaszkodót sem adnak agyuknak,
s megjárják ám!
Digitális élő hulla, kering a neten
hébe-hóba.
Hol néma a hang és néma a kép
mikor a sok gép aludni tér,
fejfájás gyötri és migrén untalan,
mintha agyvelője kicsire összeugrana,
mondja, jaj, de fáj, jaj, de fáj,
bizony egy hibáért nagy lesz az ár.
Mégis mit vársz?
Népírtó kíváncsiság,
mely végig zongoráik aggon, gyermeken,
nem jár már a kegyelem!
Csak egyre több és egyre több...
Minden és mindenki fölött száll a köpet,
mintha egy milliárdos koporsóba verné be az utolsó szöget,
mialatt ezt dúdolja mérgesen:
de közben éld mulandó életed!
Tettinger Orsolya
Albitz Csongor: Remény
Egyedül a szobámban,
Ülök az órámon.
S hallgatom tanárom,
Online a laptopon.
Szobámban van az egész osztályom,
S az összes tanárom.
Együtt vagyunk, de mégis távol,
Hiányuk rossz nagyon.
A vírus közbeszólt, s mindent elrontott,
Nincs kirándulás és kacagás.
Csak az unalom, mely rossz nagyon,
S mikor lesz vége, nem tudom.
Jövőre újra tavasz lesz,
S talán a termeket.
Vidám kacagás tölti be,
S nem a néma csend.
Balog Flóra
Gyöngyössy Bagaván: Hozd
Hozd a szellőt, legyen levegő.
Hozd a magot, legyen legelő.
Hozd a vihart, legyen víz is.
Hozd Magadat, legyen szép is.
Mert hiába hűs a szellő,
ha belül én hideg vagyok.
És hiába a legelő -
érzem a perzselő Napot.
Hozd te magad, szellő leszel.
Ha itt a tél, minden leszel.
Cserni András:
Mit ér?
Mit ér a szakóca, mi szarvast taglóz le, ha másnap már embert ölnek vele?
Mit ér a tűz adta sült hús és meleg,
ha érte fák millióinak kell égnie?
Mit ér a piramis, ha sírrablók kifosztják? Mit ér a várkastély, ha köveit elhordják? Mit ért a jobbágy élethosszú robotja? Mit ért a földesúr, ki kincsét harácsolta? Mit ért az a király, kinek megbomlott elméje? Mit ért a keresztes, ha feslett volt erkölcse? Mit ért az az egyház, ki a maga érdekében kisemmizte, hitegette a balga, szegény népet? Mit ér Kolumbusz gazdag Újvilága,
ha kapzsiság miatt elhullt minden indiánja? Mit ér a szabadság, ha vérrel vívják ki? S az ipar diadala, ha ember, állat sínyli? Mit ér a gyarmat, ha népét legyilkolják? És a nemes eszmék, ha mindet eltorzítják? Mit ér az a század, hol két háború során kiirtották a Föld megannyi lakosát?
Mit jelent ma nekünk a lóért vett ország? Megfakult emlék-e már csak a kalandozás? István intelmei el lettek feledve,
s az Aranybulla is rég értelmét vesztette. Mit ért a három tenger, ha egy sincsen ma már? Megérte a töröktől védeni Európát?
Mit ér ma Kinizsi és Fekete Serege?
És a szenvedés százötven esztendeje? Mit ért a sok lázadás, ha vérbe fojtották? Mit ért a bosszú, mitől szétszakadt az ország? Mit ér a védő szó, ha meg se hallgatják? Mit ér a kormányzó, ha kényszerbe hajszolják? A felszabadítást megszállás követte,
s mindenki csendeben szemet hunyt felette.
Mit ér a festmény, ha a vászon elfeslik? Mit ér a szobor, ha megreped, eltörik? Mit ér a kastély, ha megfakul pompája?
S mit a templom, ha senki se tér be imára? Mit ér a kard, ha rozsda marja szét?
Múzeumban a korona elveszti értékét. Mit ér a vers, ha nem érti meg senki? S mit a regény, ha már nem fogunk olvasni? Mit ér a tudomány, ha gyilkolnak vele és mit a művészet, ha gúny tárgyává lett?
De mit érnek az ember emelte csodák,
ha a természet is végzi alkotó munkáját? S mit ér a természet változatossága,
ha megtépázza az ember gondatlansága? Erdőből tar föld, patakból bűzhödt mocsár, mezőből sivatag, sarkvidékből óceán…
A természet évmilliós munkája mit ér,
ha istent játszva mi döntjük el, mi élhet a földtekén?
Mit ér eleink halmozott tudása,
ha nem okít minket múltunk sok hibája? Mit ér a sok lelki, szellemi érték,
ha a szavak mögül rég kiveszett az igaz jelentés? Mit ér a becsület, ha nincs mit megbecsülni? Mit ér a bátorság, ha nincs miért küzdeni? Mit ér a tisztelet, ha nem tisztelnek viszont? S a szorgalom, ha ócsárolnak? Értéktelen bizony. Mit ér a türelem, ha nincs időnk várni?
Mit ér a kitartás, ha nem hagynak szárnyalni? Mit ér a szeretet kővé vált szívünkben?
Mit ér az ígéret, ha megszegik szüntelen? Mit jelent a remény, ha a holnap se hoz jót? Ér a sajnálat többet, mint üres szót?
Mit ér a szelídség, ha vad vidéken élünk? És vajon a hit, ha mindenben kétkedünk?
Mit ér az ember a technika korában,
gépek és az internet szolgaságában?
Lapul-e még érték a profilképek mögött? Telefon és számítógép…hidak-e vagy rögök? Mit érnek az utazásról őrzött fakó emlékek?
Mit ér az iskola, ha a szóra nem figyelnek? Mit ér a diplomád, ha nem fizetnek meg? S mit a kétkezi munkát, ha megvetnek, lenéznek? Meddig őrzi szerinted pénzed az értékét? Mire mész majd azzal, mit a Földön gyűjtögettél? Mit ér a sajtó, ha csak fröcsögi a szennyet? S mit a politika, ha eladod a lelked?
Mit ér a törvény, mit nem tartanak be?
S a börtön, ha a gyilkos idővel szabad lesz? Mit ér a gyógyszer, ha megfizethetetlen? Világunk mennyit ér, ha egy porszem tönkretette? Miért születtél, ha egy életen át szenvedsz? Kegyetlen világba miért szülnél gyermeket? Mit ér az élet, ha úgyis meghalunk,
és elfelednek miután csendben távozunk?
Mit ér ez a világ, ha nincsen egy túlsó
és végső leheleted tényleg az utolsó?
S mennyit érhetünk, ha az Isten így cserbenhagy,
hogy nem tereli jó irányba a folyamatokat?
De jaj! Mit ér az Isten, ha nem is létezik?
Mit ér az életünk, ha nem vigyáz ránk senki?
Miért lennénk mi jók, ha nincsen mennyország?
Mi a bűn, ha nem leljük a pokol kapuját?
Mit ér a szentmise, ha csak üres szertartás?
Vajon tényleg olyan szent a sok bibliai tanítás?
Az egész vallás mit ér, ha nincs meggyőződés,
vagy ha a nevében történik megannyi szörnyűség?
Mit ér a sok szentség, ha nem kapunk jelet?
A prédikáló papok így hiteltelenek.
Mit ér az imádság, ha nem hallgatják meg?
Mit ér a böjt, ha csak magad éhezteted?
Mit ér a káromlás, ha nem hiszel az Úrban?
És a hitetlenség, ha hozzá fohászkodsz a bajban?
Láthatod, mindenhol minden értelmetlen,
hisz minden érvbe, ellenérvbe könnyen beleköthetsz.
Meghasonlott, álszent hely, hamis értékek,
pradoxonok hazája, mindenütt ellentétek…
Ez a Föld! Ez a mi otthonunk,
a hely, hol lakosok, s mégis idegenek vagyunk!
Hisz magunk alatt vágjuk a fát, miközben építünk
és szülőanyánk marcangoljuk. Mégis mit érdemlünk?
Mohóságunkért a Föld pont ezzel büntet minket:
minden, mit alkotunk, érzünk, fabatkát se érnek.
Hisz egy büszke fajnak nincs nagyobb büntetés annál,
mint ha válik értelmetlenné, haszontalanná.
Amihez csak közünk lesz, hanyatlik, elpusztul,
míg egy bölcsebb faj előtt az ember be nem hódol
és az élet színpadáról lesöprik majd mindünk,
de én akkor is az mondom majd, hogy megérdemeltük!
És hogy igazságos-e? Oh, ne legyél balaga!
A dinoszauruszok tán bűnükért haltak?
Nem. Azért volt, van lesz mindez, mert így szól a törvény:
A tökéletest érd el, s addig küzdve küzdjél!
Szunyi Bori: A jelenlegi helyzetre tekintettel…
Kezdődik elölről.
Ezt már láttam egyszer.
Azt mondtátok, vége, eddig
Voltam türelemmel.
Te nem voltál gyerek,
Hát nem engedtek ki?
Én ezen a falon túl is
szeretnék szeretni…
Így dörömbölök a
Csigaház ajtaján
Eső után. S néhány „okos”
Üvegszemmel néz rám.
Nem hallják, mit mondok -
Esik le nehezen.
S megint csak ott tartok, ahol
Egy éve elkezdtem.
Tehetetlen dühöm
Tükörré változik.
Sok kép benne, mind nevetnek
S lerombolják porig.
Egyszerre összeáll:
Nem vagyok bezárva!
Csak egy pár életbe fáj, ha
Nem bírom ki már ma.
Hálásan szememet
Behunyom, míg lehet,
Hisz áldás, hogy mi legalább
Nem vagyunk betegek.
Valamit nem értünk.
Lecke ez, nem csapás.
Hiába harcolunk karddal,
Ha a fegyvernem más.
Megbuktunk az élet
Ezen osztályában,
Kezdhetünk hát évet pont úgy,
Mint eggyel korábban.
Vettünk tiszta lapot;
Új évszámot kapott.
Kezünk szabad, éppen csak a
Rajzok ugyanazok.
Küldtem online tojást,
Mondtatok egy verset;
Locsolhattok most már. Vagy a
Vírus kölnin terjed?
Kertész Gréti (10. E) - Óceán
Nemcsak tetszel nekem, hanem szerelmes vagyok beléd...
és te is az voltál...
Jobban, mint valaha, kimondtad, ahogy én is.
Szerettük egymást és szeretve voltunk,
bármit megtettem volna érted es értünk.
Nem akartam veled leélni az életem de el tudtam képzelni, pedig még fiatalok vagyunk, nagyon fiatalok...
Sosem terveztünk egy hétnél előbbre sem, mégis a tudatalattimban már a nyaralótokban ültem, az öledben, a reggeli kávéval a kezemben várva, hogy a szemembe nézz és azt mondd, nekem vannak a legszebb szemeim a világon.
Igen, szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk és olyan dolgot éreztünk, amit mások egész életükben keresnek.
De nálad ez a csodálatos valami és az a sok pillangó, amik egykor nyughatatlanul dörömböltek a pocakodban, egyszerűen elszálltak... csak úgy elrepültek és te hagytad menni őket azok pedig magukkal a rántották az enyémeket is.
Tudod hiányoznak a pillangóim és az, ahogyan összegabalyodnak a tieiddel.
Rengeteg újat tanítottál magamról. Nem tudtam, hogy tudok valakit ennyire szeretni és azt sem, hogy tud valami ennyire fájni. Nekem adtad a legnagyobb dolgot amit bárki adni tud, a szeretetedet. Én neked adtam mindenem és ennél is többet és többet akartam adni neked, aztán egyszercsak elvetted...
Az egészet. Csak fogtad és kidobtad a kukába, és mint két üres ember távoztunk a kapcsolatból, te tovább álltál, engem meg kilöktél de a lábam beakadt a küszöbbe...
Az a két ember lettünk, akik üresek mégis, tele vannak indulattal, érzésekkel és emlékekkel, amik már csak a múlt darabkái és egy cseppje sincsen már belőlük, sem a jelenben, sem a jövőben.
Az, amit egymás iránt éreztünk olyan volt, mint a tenger egy szelesebb napon, amikor bent vagy a vízben és egyszerűen csak lebegsz a vízzel. Szabadnak és nyugodtnak érzed magad, aztán jön egy nagyobb löket, egy hullám, ami elsodor és a víz alá ránt, aztán egész egyszerűen nem bírsz levegőhöz jutni és tehetetlenül megfulladsz.
Belefulladtunk...
Én voltam a víz amin lebegtél, de te voltál a hullám, ami a mélybe rántott és akaratomon kívül fulladtam meg, a tehetetlenségemben és abban, hogy kiszerettél belőlem. Ezzel kényszerítettel, hogy szeressek ki belőled,
...de mi van ha nem tudok?
Mi van, ha csak megtanulom elzárni a szerelmem és másnak csak melletted lesz hely?
Ha a te irántad érzett dolgok túlcsordulnak a szívemen, felemésztik a testemet, betöltik a tüdőm és nem kapok többé levegőt?
Akkor mit teszel?
...semmit.
Mert a te szívedben már nem vagyok ott és te már tovább úsztál, elrugaszkodva az én süllyedő szívemen, amit te löktél a víz alá.
Nincs bennem harag, nem is tombolt a tengerem. Én csak süllyedek vele, amíg egy kis tavacska nem lesz belőlem és amíg annak minden cseppje fel nem szárad általad.
Remélem valaki majd feltölti a kiszáradt medret és tenger helyett óceán lesz belőlem.
Szerettem a vizet és te is szeretted, akkor
miért nem lehet(t)ünk együtt óceán?
Molnár Frida (9.B) - illusztráció Ady Endre Lédával a bálban c. verséhez