Élménybeszámoló a családi napról:
2018. október 27-én megrendezésre került a 43. Főnix cserkészcsapat családi napja, amin sajnos nem sok család vett részt, ezért inkább egy igazán jó hangulatú kósza program vált belőle.
Ezen a kissé esős napon a kalandunk egy nagyjából 4 kilóméteres túrával kezdtük. Ezen a túrán néha-néha eleredt az eső, de ez sem állíthatott meg minket, mivel ugyanolyan jó kedvvel és lelkesedéssel haladtunk a célunk felé. A séta közben párszor megálltunk és a csapatparancsnokunk érdekes dolgokat tanított nekünk a természetről. Ez személy szerint nekem nagyon tetszett, mivel kicsitmegtörte a túra monotonitását.
A túra után megérkeztünk a rétre, ahol rengeteg élmény várt ránk. Először is megebédeltünk, mert igazán megéheztünk a túra folyamán, majd egy apró pihenés után játszani kezdtünk. Ez igazán szórakoztató volt, és a társaim arcán is ezt láttam. .
Rengeteg játék, és sportos időtöltés szerepelt a programok között, mint például: Színháború, Nyakkendőpárbaj és amire a leginkább vártam, a méta. Mindenki szuperül szórakozott, rengeteget mozogtunk, beszélgettünk, viccelődtünk egymással, és a nap végére igazán elfáradtunk. A sok játék között kicsit alaposabban megismertük egymást, és a réten található játékokat is kipróbáltuk.
Miután kimozogtuk magunkat, sajnos kezdett lemenni a Nap, így a Zsuzsi vasúttal utaztunk haza.
Egy gyönyörű, és izgalmas napot hagytunk magunk mögött, és rengeteget erősödött a csapatunk összetartása e programon. A jövőben családokat is várunk erre, a, minden évben megrendezésre kerülő, napra.
Írta: Verba Máté, Róka őrs