A PRÓZAÍRÓ ÉS MULTIMÉDIÁS IRODALMI VERSENY DÍJAZOTTJAI
Cikkünkben az iskolánkban megrendezésre került Vers- és prózaíró verseny és a hozzá tartozó Multimédiás irodalmi-művészeti verseny, illetve a Dugonics Társaság által szervezett Dugonics irodalmi pályázat Vedreses díjazottjai előtt tisztelgünk nevük és pályamunkájuk feltüntetésével, ilyen módon kifejezve gratulációnkat a diákok felé az elért eredményért és a páratlan művekért!
VERS- ÉS PRÓZAÍRÓ VERSENY
VERS KATEGÓRIA
2. HELYEZETT Szabó Sára Mária 11.G
Itthon, otthon
El kell költöznöm. Ebből, belőled.
Te nem tudsz kilakoltatni, hisz próbáltad azt már eleget.
Berendezkedtem, hoztam fényt, és persze sok kacatot,
Kacatot, mint a nem számodra kitalált többi részemet.
Ha kellett fény, hagytad, hogy a te szemeddel láthassak eleget.
El kell, költöznöm. Innen, te tőled,
S amely fényt adott mozi vásznunkat el kell feledned,
Feledned kell minden ráfestett kép kockát is.
A tett színhelyéről távoznom. Búcsú nélkül, lakó nélkül kell végezned.
Ez a terv. A szerződést megszüntetem, az albérleted ürességbe, csöndbe engedem.
El kell menekülnöm. Ettől, előled.
Magam után nem takarítottam ki, lábnyomokat hagyva lépkedek.
Ekkori szobatársaimat, a démonjaidat neked kell ki lakoltatni,
Egy elment magától, cetlit hagyott búcsúlevél helyett.
A Sárád voltam, egyszer ígérem ki foglak lakoltatni, s felseprem lépteidet.
PRÓZA KATEGÓRIA
1. HELYEZETT Demeter Korinna 11.G
Család
Ő áll hozzá a legközelebb, ami talán magyarázatot ad búskomor hangulatára. Az idős hölgy mindig úgy búcsúzik, mintha utoljára tehetné. Ez nem meglepő, maga sem tudhatja, mennyi idő lehet még hátra halandó napjaiból. Talán utolsó alkalommal van szerencséje elköszönni, így hát szívét-lelkét beleteszi, pár elhullajtott könnycsepp mellett.
Talán már fél éve tarthat ez az állapot. Eddig rajta kívül nem váltott ki másból komolyabb érzelmet, mindenki letudta annyival, hogy „érzelmes, talán picit szenilis korba lépett a dédike". Na, és persze tagadta is mindenki a halál eshetőségét. Talán a vonzás törvényére, talán az eset feldolgozhatatlanságára hivatkozva.
De ez az alkalom más volt. Unokája, kit jóra és szeretetre nevelt, kiről mindig gondoskodott legjobb tudása szerint, és ki most viszonozza önzetlenségét és gondoskodik mamájáról legjobb tudása szerint, ma másképpen búcsúzott. Talán csak ezen alkalommal jobban megviselte az elköszönéshez társuló keserűség. Talán a realizmus roncsolta a tagadás védelmező falát, vagy csak egyszerű együttérzés volt. Talán csak nem bírja könny nélkül látni szeretett rokonát könnyezni. Vagy talán - saját elméletem szerint - az érzelmi kapocs.
Az érzelmi kapocs, ami már 42 éve épül és erősödik közöttük. Talán a legutóbbi elköszönés mégsem olyan volt, mint az elmúlt fél év bármelyike. Talán ez őszintébb, keservesebb elköszönés volt, mint ezelőtt bármikor. De ezt csak az érthette, aki átérezte a hölgy fájdalmát. Talán mindketten tudták, mekkora esélye van annak, hogy most ölelhetik át egymást utoljára. Hogy talán most mondhatják szemtől-szemben utoljára, hogy mennyit számítanak egymásnak.
Talán csakis ők érthették igazán ott és akkor, hogy mit jelent a szeretet és a család. Talán ezért sírt anyukám elfelé jövet a kocsiban. És talán most is ezért sír, a temetés felé tartva.
2. HELYEZETT Szűcs Bernadett 11.A
Egy viharos éjszaka
Szakadt az eső. Nem hallottam mást, csak azt, ahogyan az eső kopog a tetőn. Eleinte nem volt gond, aztán elkezdett dörögni az ég. A hatalmas dörgést villámok követték. Egyik percben még volt áram, aztán elment. A telefon vakujával próbálkoztam megkeresni a fejlámpát. A mindenes fiókban kezdtem kutatni, mikor a telefonom lemerült.
- Hogy ennek a szarnak is most kell lemerülni. Remek! – vakon folytattam a keresgélést.
5 perc után se találtam meg a lámpát, de nem adtam fel a keresést. Léptek zaja csapta meg a fülemet. Már megörültem, hogy a férjem fölébredt és segít, de ekkor jött a gondolat. A férjem ma éjszakás, egyedül vagyok a házban. Mindent kilöktem a fiókból és úgy kerestem a lámpát. Mire megtaláltam a lámpát és felkapcsoltam, a zaj megszűnt.
Egy kabátot húztam és kimentem a zuhogó esőbe visszakapcsolni az áramot. Alig láttam valamit, annyira esett. Mikor elértem a dobozt, és visszakapcsoltam az áramot, furcsa hangokat hallottam. Megfordultam és a távolban megmozdult valami. Szemei világítottak a lámpa fényétől. Különös állat állt ott. Nagyobb, mint egy kutya. Már egy ideje farkas szemet nézek vele, és most elkezdett futni felém. Rohantam be a házba. Bezártam az ajtót. Az a valami, mikor elérte az ajtót, nem adta fel. Elkezdte kaparni, sőt neki is futott. Nem vártam meg, amíg betöri azt, rohantam a konyhába, leemeltem egy nagy kést, és befutottam a hálószobába. A gardróbszekrény jó búvóhelynek tűnt. Hirtelen egy nagy reccsenést hallottam. Betörte az ajtót. Imádkoztam… nemhogy rám találjon. A kutyaszerű lény tört-zúzott. Könnyek folytak az arcomon.
Egy idő után minden elcsendesedett. Vártam még egy kis időt, majd hangtalanul kimásztam a szekrényből. Kinyitottam a szoba ajtaját. Lelkileg felkészültem a nagy káoszra, de nagy csodálkozásomra minden pont ugyan úgy volt, mint az áramszünet előtt. Még az ajtó is a helyén volt. De hiszen ez lehetetlen. Biztos voltam benne, hogy mindent szétzúzott. A konyhában épp letettem a kést, mikor egy furcsa foltot láttam meg a konyha pulton. Vér volt az. Valahonnan lecsöppent. Felnéztem a plafonra, de már nem egy kutyaszerű lény volt ott. Nem. Egy nyolc lábú, csupasz, denevér fejű szörny állt velem szemben. Semmi hang nem jött ki a torkomon. És a vér pedig a szájában lévő kéz csonkból jött. Átfutottam alatta, ki az udvarra. Hallom a zajos lépteit magam után. Mikor hátra néztem, már egész közel volt. Futottam tovább, de egyszer csak valamiben felbuktam. Egy test. Rövid haj, ismerős arc… a férjem. Nem teljesen. A karja... hiányzott. Még jobban zokogtam és mikor felálltam volna, a szörny a hátamra ugrott. Nem bírtam felkelni olyan erősen szorított. Egy nagy suhintással letépte a kabátot, és megkarcolta a hátamat. A következő karmolást nem úsztam meg egy karcolással. Karmait mélyen a hátamba mélyesztette. Addig marcangolt, amíg csontot nem ért, majd akkor ott hagyott engem a földön. És csak szakadt az eső tovább, tovább.
