Német klasszikus bútorok

Németország klasszicista stílus szerint készített bútorai, eredeti bútorok

A német klasszicista bútorművészet a 18. század végétől a 19. század közepéig tartott. Ez a korszak szakított a barokk és rokokó túlzó díszítettségével, és az antik görög-római formavilághoz, a szimmetriához és a logikus felépítéshez tért vissza.

A stílus fejlődése három jól elkülöníthető szakaszra osztható:

1. A Copf stílus (Zopfstil) – A korai szakasz

Ez az irányzat a francia XVI. Lajos-stílus német megfelelője. Jellemzője az átmenet a díszes barokk és a szigorú klasszicizmus között. A bútorok lábai egyenesek és lefelé vékonyodnak, gyakran függőleges vájatokkal (kannelúrákkal) díszítettek. Nevét a fonatos, füzéres díszítőelemekről kapta, amelyek a korabeli parókák copfjára emlékeztettek. Gyakoriak a virágfüzérek, szalagok és a geometrikus berakások.

2. A Német Empire – A reprezentatív klasszicizmus

A napóleoni korszak idején a bútorok monumentálisabbá és szigorúbbá váltak. Itt már nem a kecsesség, hanem a hatalom és a méltóság sugárzása volt a cél.

Anyaghasználat: Elsősorban sötét, nemes fákból (például mahagóniból) készültek.

Díszítés: Megjelentek az aranyozott bronzveretek, az egyiptomi motívumok (szfinxek, oroszlánlábak) és a katonai jelképek (lándzsák, sasok).

Mesterművek: Ebben a korban alkottak a Roentgen-műhely mesterei, akik híresek voltak a mechanikus, rejtett fiókokkal ellátott, rendkívül precíz bútoraikról.

3. A Biedermeier – A polgári klasszicizmus

A napóleoni háborúk után a hangsúly a reprezentációról a családi életre és a kényelemre helyeződött át. Ez a stílus a klasszicizmus letisztult, "háziasított" formája.

Formavilág: A bútorok egyszerűbbek, világosabbak és praktikusabbak lettek. A szögletes formákat finom ívekkel és lekerekített sarkokkal lágyították.

Faanyagok: A drága import fák helyett hazai gyümölcsfákat (cseresznye, körte, dió) vagy nyírfát használtak. A díszítést nem faragások, hanem a fa természetes rajzolatának, erezetének szimmetrikus elrendezése adta.

Kényelem: Ebben a korszakban váltak népszerűvé a kényelmesen kárpitozott székek, kanapék és a vitrines szekrények, ahol a polgárság az emléktárgyait őrizte.

Összegzés

A német klasszicista bútorok közös jellemzője a rend, a tisztaság és az arányosság. Míg a korai szakasz (Copf) és az Empire inkább a nemesi udvarok fényűzését szolgálta, a késői szakasz (Biedermeier) megteremtette a modern polgári lakberendezés alapjait, ahol a funkció és a kényelem vált az elsődlegessé.

képre kattint, nagyobb, hd felbontású kép