Boldog Károly

Boldog IV. Károly, apostoli magyar király

(1887-1922)

IV. Károly 1887. augusztus 17-én született az alsó-ausztriai Persenbeug várában. Apja Ferenc József unokaöccse, Habsburg Ottó főherceg, édesanyja Mária Jozefa szász királylány. Gyerekkora óta egy kis közösség imádkozott érte, miután egy stigmatizált soproni apáca megjövendölte, hogy sokat fog szenvedni és személyét támadások érik majd. Halála után ebből a közösségből alakult ki a „Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért”, amely 1963-ban nyerte el egyházi jóváhagyását.

Károly kora gyermekkorától fogva különleges tisztelettel tekintett az Oltáriszentségre és Jézus Szentséges Szívére. Minden fontos döntését az imádság kegyelmi erejéből merítve hozta meg. 1911-ben vette feleségül Bourbon-Pármai Zita hercegnőt, tíz évig tartó boldog házasságukat nyolc gyermekkel áldotta meg az Isten. Károlynak az volt a legnagyobb öröme, ha gyermekeivel játszhatott. Ottó főherceget, akit trónörökösként neveltek, a magyar nyelvben gyakoroltatta. Igénytelen volt a király életmódja. Nem engedte meg, hogy asztalára más kenyér kerüljön, mint amit mások is megkaphattak.

1914. június 28-án lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd tragikus halálát követően. Az I. világháború alatt, 1916. november 21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császári trónját. December 30-án, Budán a Nagyboldogasszony Koronázó templomban, Magyarország apostoli királyává koronázták. IV. Károly úgy tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, életét értük áldozta fel. Azt vallotta, hogy egy király legszentebb kötelessége a béke helyreállítása. Uralkodásának két esztendeje alatt békét akart teremteni a frontokon, a népei és a társadalmi osztályok között. A Habsburg-ház trónfosztása után, csak békésen akart Magyarországra visszatérni. Támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit.

A pápa kérésére, aki tartott a kommunista önkényuralom közép-európai terjeszkedésétől, kétszer is megpróbált Magyarországra visszatérni, hogy helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, nem akart egy polgárháborút kockáztatni. Budaörsön elfogták. Tatára, majd Tihanyi apátságba vitték. Aszófő vasúti állomásról 1921. október 31.-én, vonattal a bajai Duna-híd balparti oldalára szállították. A vasúti töltésről a később róla elnevezett lépcsőn lejőve, lépett - feleségével együtt - a Glowworm nevű angol monitor fedélzetére. Ezzel az utolsó magyar király és királyné elhagyta Magyarország földjét. Madeira szigetére, Funchalba száműzték. Uralkodói hivatását Istentől kapott küldetésként fogta fel, ezért nem mondhatott le trónjáról. 

Madeirán a mostoha körülmények miatt halálos betegség támadta meg. A fájdalmakat elfogadta, és engesztelésül felajánlotta népeiért, hogy azok megbékélve újra egymásra találjanak.

IV. Károly panasz nélkül vállalta szenvedését, halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta. 1922. április 1-jén, 35. életévében, tüdőgyulladásban halt meg a Legméltóságosabb Oltáriszentségre emelve tekintetét. Életét így összegezte: „ Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”

Az Imaliga kezdeményezte a szentté avatását. Első posztulátor Magyary Gyula. 1972. április 1.-én az illetékes egyházi bizottság és a család képviselőinek jelenlétében Madeirán sor került a sír és a koporsó felnyitására; testét romlatlan állapotban találták. A Positio 1994.-ben készült el.

II. János Pál pápa 2004. október 3-án a Vatikánban boldoggá avatta.

Szobra van Madeirán Monte faluban, Innsbruckban és Baján. Arcképe templomunk oltárképén is megtalálható.

Boldog IV. Károly király könyörögj érettünk!