5. A FIDESZ ÁFIUM ELLEN VALÓ ORVOSSÁG (tanulmány)

1. oldal

A Fidesz áfium ellen való orvosság.

A Fidesz hódítás okai és annak ellenszere.

A 2018-s választások elemzése.

Az elemzésből eredőn, tanácsok a magyar ellenzéknek.

Az elemzés margóján a magyar társadalmi szerkezet.

Hát jó hosszú cím, de nem véletlenül, talán vázolja az írás alapvető szerkezetét.

Az ellenzék helyzete, előzetesen.

Kicsit csapongok, mindjárt itt az elején is, kitérek az ellenzéknek adható tanácsaimra. Lehet, hogy teljesen fölöslegesen strapálom magam, mert nem hallgatják meg, még ha feltételezzük is, hogy elolvassák eme irományt.

Az ellenzéki pártok, „nagyobb emberek” nem szokták meghallgatni az egyszerű emberek véleményét. Én még azt is el tudom képzelni, hogy a Fidesz machinátorok olvassák el eme írást is, tanulnak is belőle, de persze nem a helyes cél érdekében.  Nagy valószínűsséggel az ellenzéki oldalról nem hallgatják meg, mert a magyar értelmiségben van egy ilyen „nehogy már mindenkivel szóba álljak” gőg. De most nem erről beszélek.

Nem hallgatják meg, mert az ellenzéki pártok érdeke, céljai sokkal inkább a jelen helyzet fenntartása, mintsem az alapvető változás. (Egyébként a Fidesz érdeke, célja is ez.)  Úgy is mondhatjuk, hogy a változtató politizálás, ténykedés, az ellenzék részéről rengeteg munkát igényel, és ehhez képest kevés sikerrel kecsegtet, tehát nem éri meg. Legalábbis kockázatos a megtérülés. Míg a jelenlegi, helyzet-fenntartó, langyos hablatyoló politizálás megtérülése kiszámítható és szinte biztos. Legalábbis látszólag. A jelenlegi helyzet: a nagyobb ellenzéki pártok és embereik is, valahogy bekerülnek a parlamentbe. Továbbá benn maradnak a közéletbe, sőt valamiféle hatást is gyakorolnak (nem sokat, de mégis), bizonyos médiákba szerepelnek, és ez összességében elég jó jövedelmet is jelent. Megmarad a bizonyos fokú, átlagembernél nagyobb népszerűség, fontosság és jövedelem. (Persze a politikusok el szokták felejteni, hogy az utálók, ill. a legyintők száma is átlag felett van.)  Ez tehát a biztos státusz, amíg a radikálisabb ténykedés, több munkával és a biztos státusz elvesztésének lehetőségével jár.

 Ugyanakkor van egyfajta korlátozott motiváltság, de ez csak arra terjed ki, hogy mi legyünk a legerősebb ellenzéki párt. Mi akarunk az ellenzék vezető ereje lenni.  Ez tovább ront a helyzeten, hiszen az ellenzéki pártok szinte nagyobb vehemenciával támadják egymást, mint a Fideszt.  Az ellenzék Fideszt leváltó, abszolút győzelmet kívánó motiváltsága gyenge, azonban erős az ellenzéki vetélytársak legyőzésének vágya.

A jelenlegi magyar ellenzéket leegyszerűsítve, nevezhetjük: kibekkelő ellenzéknek. Kicsit hosszabban: kibekkelő, beférő, statiszta, megélhetési ellenzéknek. Vagy: leváltási motiváció-hiányos ellenzéknek.

Nevezzük ezt a problémakosarat „az ellenzék motiválatlansága és hibái” problémának. „Az „ellenzéki összefogás” problémája, még ezen „az ellenzék motiválatlansága” problémán felül van.

 Valójában az „ellenzék helyzete” egy meglehetősen szerteágazó és ellentmondásos problémakör.

Én magam is, ilyesmi ellentmondásos kijelentéseket fogalmazok meg:

Azért az ellenzéket csak mértékkel hibáztassuk, hiszen Budapesten győzött.

Azért az ellenzéket mértékkel hibáztassuk, mert viselkedése motiválatlansága, marakodási hajalma a rendszer természetéből ered.

Ráadásul a Fidesz komoly csapdarendszert ásott neki.

Azért az ellenzékek mértékkel hibáztassuk, mert nem ellene kell elsősorban küzdeni. Sőt magának az ellenzéknek sem egymás ellen kellene elsősorban küzdeni, hanem a Fidesz ellen.

Azért az ellenzéket komolyan kell hibáztatni, mert a Fidesz (a borzalom pártja), ellenzéki helyzetből mégis meg tudta szerezni a hatalmat.

Azért az ellenzéket komolyan kell hibáztatni, építően kritizálni, mert sok komoly hibát követett el, egyben spannolni is szükséges, mert komoly elmaradásai vannak, sok komoly feladat vár rá.

  A dilemma talán ott van, hogy mennyire lehetünk elnézőek az ellenzékkel szemben. Nem biztos, hogy ezt a dilemmát fel lehet oldani. Kétségtelen sok mentő körülménye van, de azért az mégsem tolerálható, hogy részt vesz, asszisztál a magyar társadalom gödörbe bukdácsolásának folyamatában.

Az ellenzék helyzetére még visszatérek, de most kanyarodjunk másfele.

Visszatérve a konkrét jelenbe, az egyik alapkérdés: a Fidesz elcsalta a 2018-s választást?

A konkrét elcsalás akkor jön létre, ha a kisebb-nagyobb konkrét csalások végeredményeként megfordulna az eredmény, nem a Fidesz nyerné a választást.

Ez legalább 5%-s konkrét csalás esetén jön létre.

Beszélhetünk pár százalékos 2-3% konkrét csalásról, sajnos ennek feltétezett jogorvoslata nem változtatna a végső eredményen, legfeljebb a kétharmad veszne el.

És beszélhetünk indirekt, jogilag nem releváns csalásról.

Itt azért tegyük meg a legfontosabb megállapítást: sok gyáva ember, aki ide is szavazott, oda is szavazott, későn ébredve, a „választási csalás” felmentésébe menekül. Például Zuglóban ahol egyéniben egyértelműen az ellenzék (MSZP) győzött, listán egyértelműen a Fidesz nyert. Ha ez igaz, akkor mit is jelent ez? Azt hogy sokan gyávaságból, ide is, oda is szavaztak.

Ugyanakkor, a megnyugtató tisztázás érdekében az összes körzetet újra kellene számolni. Érthetetlen a Fidesz ódzkodása, hiszen, ha egyértelmű a győzelmük, akkor az újraszámolás csak elhessegeti kételkedéseket. A Fidesz félelme, a csalás gyanúját erősíti.

Viszont az „indirekt csalások” demokrácia-ellenes vétségek” sokasága már évek óta folyik. A vétségek többsége nem jogi eset, jelenleg engedi a rendszer. A Fidesz módszeresen leépítette a demokráciát, alacsony szintű a demokráciát alakított ki, ennek sok oldala van, és ebből sok minden ered.

A szavazók direkt lefizetése, zsarolása nyilván választási csalás. De azért annyi esze még a fineszes Fideszeseknek is van, hogy nem fognak direkt lefizetéssel zsarolással élni, ha meg lehet azt áttételesen, indirekt is oldani. Sajnos az indirekt lefizetés, zsarolás ezer fajtáját nem lehet kimutatni, bizonyítani.

Amennyiben az indirekt megfélemlítés, és lefizetés, továbbá a szándékos félrevezetés választási csalás (márpedig igazából erkölcsileg az), a Fidesz csalással nyerte meg a választásokat.

Aki egy kicsit is gondolkodik és van minimális igazságérzete, annak kiüti a szemét a Fidesz legalább 200 olyan konkrét ordenáré aljasságot (Kósa, Mészáros, Tiborcz ügyek, bankbotrányok, választási csalások, stb.) elsikált, melyekbe a föld minden vezetése (kivéve néhány diktátort) belebukott volna.

     Másfelől, könnyű Katát táncba vinni, vagyis a könnyen lefizethetők, zsarolhatók (akik fizetnek és zsarolnak szintén) nem jogilag bűnösök, csak aljas alakok. Könnyű Katát, vagyis a magyar népet táncba vinni, könnyű megszédíteni, hibás választásba vinni. A magyar népről, annak részeiről, még sokat fogok elmélkedni.

Engedtessék meg nekem, hogy ezt a választást (az egészet, Budapest és vidék) én a magyar ellenzék és egyben a magyar demokrácia vereségének nevezzem. Nem is mennék bele a „választási csalásokba”, ugyanis valljuk be, a Fidesznek igazság szerint 10%-ot sem szabadott volna kapni. (itt a választási csalásokat szélesebb értelemben használom, kezdve az objektív tájékoztatás hiányától, a rossz választási rendszeren keresztül egészen a konkrét csalásokig.) A Fideszt az összesített ténykedése alapján, még a „jótetteket” is beszámítva úgy kellett volna elzavarni, mint 2010-ben szociál-liberális erőket, a Gy kormányt. Na jó, még egy kisebb arányú győzelemnél (pl. a Fidesz nem 48%-t csak 40%-t kap), talán érdemes lenne a csalásokkal foglalkozni. Vagyis az összes csalással együtt is legfeljebb 40%-t kaphatott volna a Fidesz, de 48%-t kapott.

    A gondolkodó elemző előtt világosan kirajzolódik 2007-2017 között elferdült a magyar politikai, társadalmi köztudat, elhajolt a magyar néplélek. Erről még lesz szó, de most visszatérek a jelenre.

    Valljuk be, az első számú probléma a Fidesz népszerűsége. Ez egy torz beteges népszerűség, akkor is az, ha nálam senki nem tiszteli jobban a népfenség, a demokrácia elvét. Mondjuk ki, valljuk be, a magyar néppel (lakossággal, szavazópolgárokkal) van valami nagy baj, ezt kellene kideríteni, és jó esetben orvosolni.  Az is baj, ha hiszékeny, de ha gyáva gerinctelen az még nagyobb baj.

      Én magam is már sok elemzést írtam, a Fidesz szavazókról, de a mostani szavazás, adatai számomra is új tényekkel szolgálnak.

Eddig én úgy saccoltam, hogy 1,2-1,4 millió ember közvetve lefizetett, (jól fizető munkája, jövedelme kerülhet veszélybe Fidesz vereség után), ők természetesen Fidesz szavazók. Továbbá, 0,2-0,4 egyéb és csak 0,5-0,7 millió a politikailag műveletlen (parnyák), a saját kára ellenére is a Fideszre szavaz. Illetve ezeket pár ezer forinttal le lehet fizetni, de a többségük összességében hosszabb távon ráfarag. Nyilván ebben az esetben a pár ezer forint nem igazi lefizetés, tehát ezek az emberek, nem a lefizetettek, hanem a politikailag műveletlenek (egyszerűbben parnyákok) közé tartoznak. A szavazás eredménye rácáfolt a saccolásomra, és egy sereg elemző okoskodására. (Ugyanis én sem az ujjamból szoptam a feltételezésem), nem 2 millió, nem is 2,2 millió szavazott a Fideszre, hanem 2,6 millió. Ez azt jelenti, hogy ezzel a 2,2 felső Fidesz-plafonnal jól átvertek mindenkit. De azt is jelenti, hogy politikailag műveletnek (parnyákok) száma legalább 1 millió, de reálisan, potenciálisan inkább 2 millió fő. Ugyanis én még ezt a 2,6 milliót sem tartom a Fidesz-plafonnak. Sőt ha népbutítás tendenciáját is fegyelembe veszem, a  Fidesz-plafon 2022-re  simán elérheti a 3,5-4 milliót. Vagyis a potenciális parnyákok száma, kb: 2,5 millió fő. (Parnyákok egyszerűen: politikailag műveletlenek.)

Van itt egy másik nagy tévedés. Sokan arra számítanak, hogy egyszer csak a magyar nép felébred. észbe kap, és leváltja a Fideszt. A tendencia azonban ennek az ellenkezőjét mutatja, a magyar nép nem világosodik, hanem annak ellenkezőjét teszi.

Nyilván nem mindenkivel van baj, de hát a tudomány a társadalomtudomány is kénytelen általánosítani. Itt kérek előre is elnézést azoktól, akiknek nem inge, a következőkben nem egyénekről, hanem csoportokról, rétegekről, átlagokról beszélek.  Minden ember más, és ez rendben is van, azonban ebből nem lehet következtetéseket levonni. Bármennyire is erkölcstelennek jogtalannak tűnik, a megállapításokat levonó gondolkodó kénytelen kategóriákba, néha negatív kategóriákba csoportosítani az embereket.

2. oldal

Miért is baj, a Fidesz győzelme, hatalomba maradása?

Erről már oly sokszor írtam, hogy itt csak nagyon röviden.

A Fidesz alább sorolt stratégiai irányai, a fejlődéssel ellentétesek.

1. Az alacsony demokrácia-szint,

2. A hatalmas igazságtalan különbségek.

3. A Fidesz uralkodása ráerősített a gazdag világ – szegény világ szétszakadásra. Szegény gyerek ne egyen grill csirkét, kürtöskalácsot, ne menjen kalandparkba, moziba és még sok szegényeknek megfizethetetlen helyre.

4. A hazai innováció elhanyagolása.

5. A poroszos oktatás.

6. Az egészségügy elhanyagolása.

7. A hibás szükségleti értékrendben, az anyagi javak imádata megelőzi az egészséget, a tudást, a természetvédelmet, a demokráciát, de még az igazságosságot is.

Nem kétséges a Fidesz a félig leépített igazságszolgáltatást tovább darálja. Ha nincs igazságosságra való törekvés, akkor nincs végső értelmesség, nincs erkölcs, és szabadság sincs - ezt érzik, gondolják a bölcs, becsületes emberek. Na meg hasznos igazságos verseny sincs.

     De az emberek másik fele, a Fidesz tábor másképp gondolkodik, hiszen a Fideszre szavaz. - Én hű szolga vagyok, én a kivételezettek közé tartozom, engem nem érint. Majd elügyeskedek valahogy. Az igazságosság nem számít, csak legyen pénz, ház, luxus terepjáró.  Valószínűleg a legtöbbje, egyénenként, mindegyik máskor, valahogy visszakapja. De a sötét tömb akkor is fennmarad és uralkodik.

8. Egy bezárkózó, gyáva, gyűlölködő köztudat kialakítása,

9. Az ország nemzet totális ellenségeskedő szétszakítása. Eddig is mondogattuk, de most már a választás is mutatta a szétszakadást. Már területileg is szétvált, Budapest és vidék részekre. Most már tényleg a táborok totális ellenséges elkülönüléséről van szó. Sőt az egyik fél oly elnyomott rossz helyzetben érzi magát, amely példán felül áll.

10. Több százezer többnyire tehetséges ambiciózus fiatal kivándorlása, ami jelentős részben a rossz kormányzás következménye. A negatív spirál azonban, ha beindul, akkor folytatódik, a kivándorlás tovább rontja a helyzetet.

11. Külpolitikailag is rossz úton jár Magyarország. Magyarország megbecsültsége csökken. 

   Ön szerint jók ezek az irányok?

A diktatúra iránya

A hatalmas igazságtalan különbségek iránya

A bérmunkás ország iránya

A poroszos oktatás iránya

Az anyagi javak fontossága, egyre inkább megelőzi az igazságosságot, a tudást az oktatást, ez jó iránya.

A tehetséges fiatalok kivándorlásának iránya

A korrupció (ferdítés, csalás) iránya

Bezárkózó, rinyáló, gyűlölködő köztudat iránya.

    Ha jók, akkor éltesse továbbra is a Fideszt.

(Szinte az összes statisztika adatunk rossz, hátul kullog.) 

   Ezek mind, alapvetően a fejlődés gátjai. Én már több ezer oldalnyi elemzésen vagyok túl. De a végső konklúzió mindig ugyanaz volt: a felsoroltak alapvetően rossz irányok, csak a bajba viszik, eme úton haladó népeket, nemzeteket.

Természetesen sokkal részletesebb hibalistát is lehetne írni. De ha a stratégiai irányok rosszak, akkor hosszabb távon biztosan a lejtőn haladunk.

  Igaz, hogy bármilyen hatalmas is ez a hibalista, a Fideszesekről (kb. a politizálók fele) egyszerűen lepattan. Ez egy hatalmas réteg.

Tulajdonképpen egyfolytában a megdöbbenés állapotában vagyok, nem tudom magam túltenni. Miként lehet, hogy ennyi nyilvánvaló negatív jelenség, folyamat több millió emberről egyszerűen lepattan?

Többek között ilyenkor a náci érára gondolok. Meg sok minden másra, de igazi megnyugtató magyarázatokat még nem találtam.

   Egyébként, ezt is már többször leírtam, egy ésszerűbb világban (talán egyszer eljön), a fejlődés nem az emberi vélemények függvénye lesz. Van vagy 15-20 alapvető statisztikai adat (természetesen valós, csalásmentes), amely alapján pontosan mérhető lenne a fejlődés és egyben a regnáló vezetés teljesítménye.  Tehát egy szebb, jobb jövőben a jelenlegi szubjektív értékelési vitákon jót fognak nevetni, amennyiben egyáltalán lesz, szebb, jobb jövő.

Nem is fogják érteni egyáltalán, hogy jöhetett szóba, hogy ez a Fidesz párt, ez a kormány jó minősítést kapjon, vagyis, hogy újra választották, kétszer is, kétharmaddal. Ijesztően érthetetlen.

Egy másik jövő út, ami jelenleg szintén álom: értelmes viták konklúziója alapján történik az irányítás. Persze ehhez előbb az értelmetlen vitákból értelmeset kell faragni.  

(Itt megjegyzem, azelőtt is baj volt a vitákkal, de a Fidesz kifejlesztette a totálisan értelmetlen viták rendszerét. Valószínűleg ez is egy hatalmi, sőt a parnyákoknak, szóló taktika, az értelmes viták, direkt szétzilálása. A legegyszerűbb szétzilálás, ha valamilyen bárgyú, hamis frázist, frázisokat ismételget a vitázó. Ebben az esetben ugyanis a hallgatónak nem az jön le, hogy ennek, vagy annak volt igaza, hanem az, hogy az összes vitázó csapnivaló. Ez tehát egy remek vitataktika annak, aki magáról is tudja: nincs igazam.)

   De addig? Mennek a vég nélküli, szinte értelmetlen viták és kesereghet az okos. Szerintem leginkább a néptudat, néplélek rombolása elkeserítő. Elkeserítő, hogy egy önző, rinyagép nép, a világ szemében jogosan ellenszenves nép lettünk, pontosabban még inkább az lettünk.

  Már korábban elhatároztam, hogy az elfogulatlanság jegyében egyszer (most) ideje pozitív dolgokat is mondani a Fideszről.

Csakhogy, ha most említek húsz pozitív dolgot róluk, és nem említem a nyolcvan negatív ténykedésüket akkor megint csak elfogult leszek, igaz a másik irányba. Másrészt sajnos minden pozitív ténykedésük mellé oda kell tenni: „csakhogy, de”.

Az elfogulatlanság jegyében az alábbiakat említhetném:

Mondhatnám például, hogy az erősen liberális irányba elbillent politikát, visszabillentették, ….., de túlzottan, a hinta most a másik irányba leng ki, de nagyon.

Mondhatnám, hogy a  gazdasági politikájuk nem egyes, hanem kettes fölé, ……,  de régiós összehasonlításban mégis a legrosszabbak közt van a fejlődés. Amúgy pedig a progresszív teljesítménybe benne van, hogy a világ Európa is kimászott a pénzügyi-gazdasági válságból, élénkülés van, és most (2010-2017) ez gyűrűzik be. Elismerem az uniós „adományokat” nem adják ingyen, de ez pont egy olyan időszak (2010 után), amikor Magyarország felé billen a konkrét egyenleg. A felpezsdülés látszatát az is nagyítja, hogy az infláció jóval nagyobb a bevallottnál (a hamis inflációs adat, amúgy randa káros hazugság), de végső soron mégis hamisan, a fellendülés látszatát kelti. Na és nem szabad kihagyni a növekvő egyébként igazságtalan jövedelmi különbségeket.

A különbségek nőnek, a gazdagok ezt érzik, mert főleg feléjük tolódnak el az amúgy is torz arányok. A szegényeknek a másik irányba kellene érezni, de a különbségek úgy szélesednek, hogy a szegénység abszolút, átlagosan nem nő, marad, tehát mégsem érzik.

A különbségek igazságtalansága viszont növekszik. Főleg azért, mert még inkább ki vannak kapcsolva az igazságos versenyek, erősödik a mutyizás, a csalás, a protekcionizmus, a korrupció.

Megjegyzem ez nemcsak erkölcsi probléma, ez hatalmas gazdasági probléma. Hogy miért azt következtesse ki mindenki maga, nem nehéz.

Mit mutatnak a statisztikák?

Na ezzel van nekem és a művelt embereknek a legnagyobb baja. Az átláthatóság a statisztika adatok, hozzáférhetősége, és igaza, sokat romlott. Pedig korábban is gyenguska volt.

Vannak, akiket alig izgat, hogy egy virtuális hazugságvilágba élnek, csak meglegyen a luxus terepjáró, meg sok egyéb illúzió. A társadalmilag műveltek, normális lelkületű emberek szerint nincs annál borzalmasabb, ha bezárnak egy virtuális hazugságvilágba, az nem is igazi élet. Valljuk be, a Fidesz be akarja zárni, s jórészt sikerül is, a magyarokat egy virtuális hazugságvilágba.

Visszatérve, mondhatnám, hogy létrehozták a magyar nagyvállalkozói réteget,..…, csakhogy hogyan, és milyen minőségben. És miért nem a középvállalkozói rétegre mentek rá, ugyanis az sokkal gazdaságosabb.

Mondhatnám, hogy létrehozták a pénzügyi stabilitást,……, csakhogy ez az orosz eladósodás, Pakssal fűszerezve nagyon rázósnak tűnik.

De vannak más bizonytalanságok is.

Mondhatnám, hogy javult a pénzügyi biztonság, és a közbiztonság sem romlott, ….., de romlott a jogbiztonság.

Amúgy pedig, a migráns-uszítás, a sok hamisság következtében egyfajta ellenséges gyűlölködő, légkör alakult ki, amit főleg a diktatúrára allergiás emberek éreznek meg.

Az emberek demokratikusabb fele, nem érzi biztonságba magát, nem a migránsok, de saját kormánya, a kirajzolódó jövő, tartja félelembe.

Ezt igazán két tényező bizonyítja. A gyerekvállalás alacsony szintje. Valamint a nagyfokú kivándorlás.

   Szóval a negatívumok kihagyásával, ezek voltak azok a pozitívumok, melyek  mellé oda kell tenni,……, de.

 Mihez is hasonlítja az elfogulatlan gondolkodó, a fejlődés mérését? Két egyformán fontos fővonal van: a korábbi állapothoz való összehasonlítás, és nemzetközi főleg a régiós (visegrádi országok) összehasonlítás. Mindkettő elég siralmas. Bár a Gy. kormány borzalmasan gyenge volt, de összességében, a saját teljesítményt nézve, gazdaságilag a mostani csak kevéssel jobb. Még szélesebben összesítve; oktatást, egészségügyet, néptudat rombolást, demokrácia szintet, egyebeket nézve, a mostani gyengébb, károsabb.  Még úgy is gyengébb, hogy az elődei (a korábbi kormányok) sem ütötték meg a mércét. Hát akkor ezek mit tesznek a szerencsétlen országgal? Persze a másik probléma, hogy a konkrét romlás több okból csak a figyelmes polvárok számára világos.

Valószínűleg egyszer csak, évek múlva arra ébred a magyar nemzet, hogy most már egyértelműen egy élhetetlen, Európától leszakadt országban él.

Azért azt a tényt sem szabad kihagyni, hogy a jelenlegi kormány átlagosan hetente kétszer keveredik komoly botrányba. Ennek harmada külpolitikával kapcsolatos, másik harmada korrupcióval kapcsolatos, harmadik harmada egyéb, mindenféle. A lényeg, hogy ez évente 110 (tíz év alatt 1100) olyan komoly konkrét botrány történik, amelyik mindegyike minimum azzal járna egy normális országban, hogy egy miniszter, vagy éppen a miniszterelnök lemondana. Normális országban, de nem itt, itt szinte elképzelhetetlen ama a hiba, botrány, ami a kormány bukását okozná.

Ja és végül, de nem utolsó sorban, normális ember hogyan lehet elégedett egy olyan országban melynek legfőbb vezetője nem tud öt mondatot anélkül elmondani, hogy abból legalább egy ne legyen hamisság, ferdítés.

Ha minden rendben volna, csak ez a hazugságáradat lenne, a normális ember már akkor is állandó hányingerrel a torkában élne ebben a szerencsétlen országban. Ráadásul szinte semmi sincs rendben. 

Szóval meglehetősen alapos, igazolt azon vélekedés miszerint a Fidesz rendkívül ártalmas, a leváltása az ország érdeke. 

Nézzük, köznapi szemmel a mostani országunkat. Oroszországhoz, Fehérorosz országhoz, Törökországhoz, Kazahsztánhoz, stb. hasonlítható leginkább országunk rendszere, élete, stílusa. Az egyik probléma, az hogy ez Európa közepén jött létre.

De mégis mi a baj ezzel a stílussal? Viszonylag rendben elvannak ezek az országok, nincs nagy rendetlenség. De minden szempontból (gazdaság, kultúra, sport, innováció, stb.) leragadnak ezen közép-gyenge szinten. Olyan kettes-fölé szinten. Nincs nagy hullámzás sem lefelé, sem felfelé.

Lehet, hogy kissé erőltetett a modell, de nézzük meg, hogy ezekben az országokban és Magyarországban szintén, miért nem tud kialakulni jó foci. Tulajdonképpen azért nem, mert a jó focihoz, alulról jövő, sokemberes kreativitás (egyben vagányság) szükséges. Szóval a társadalmi szövet nagyobb része olyan, ahol a diktátori „jó szándék” hatástalan. A diktatórikus banda rombolóan sok „helyre” tud hatni, de építő módon csak kevés helyre. Pont ezért, mert a diktatórikus stílus (haveri kör, kinevezések, protekció, felülről vezérlés, stb.) leépíti a sokemberes kreativitást.  A foci is olyan, hogy hiába jön egy focit szerető diktátor, és utasítgat. Ennek nyomán legfeljebb üres ötlettelen végrehajtások jönnek létre. De elmarad, sőt megszűnik a játékosok, az edzők, a menedzsment, a szurkolók,, lelkesedése, és kreativitása. Egyszerűbben egy-két ember nem pótolhat ezer, millió embert. A focin kívül bajba kerül minden olyan terület (kultúra egészségügy, oktatás, tudomány, stb.) ahol sokemberes kreativitás szükséges. Általában, mert azért sok minden elrendelhető, de a foci jó példa. 

A diktátor megépítetheti a hatalmas szép stadiont, de jó focit, sok lelkes nézőt nem tud még paranccsal sem teremteni. Mert ahhoz nem szolgai végrehajtás, hanem sokemberes lelkesedés, kreativitás szükséges. Na ezért beteg rendszerek a diktatúrák. Na ezért nem lesz nálunk jó foci, (jó oktatás egészségügy, tudomány, kultúra) amíg ezek uralkodnak. 

Ezek az évek, ki tudja meddig számomra társadalmi vonatkozásban is egyfajta rémálom évei. Miről is szól ez a rémálom?  A Fidesz uralkodásról, a nemzet és társadalom minden elemének és egészének a leépüléséről, a magyar népben való csalódásomról, a gyerekeim, unokáim jövőjének várhatóan brutális nehézségeiről. 

Miért kellene leváltani a Fideszt? A fentiek miatt. Talán ennyi elég az értelmesnek, elfogulatlannak. A nagyobb kérdés: de hogyan?

A következőkben már a választási problémákkal és megoldásokkal foglalkozom.

Elmélkedések a leváltásról, a rezsimváltásról, a helyzetről.

(Zárójelben megjegyzem, hogy a rezsimváltás nem rendszerváltás, de a demokráciaszintet befolyásolja.)

Vonjuk le a főváros és vidék közötti hatalmas különbégből a következtetéseket.

Budapesten egyértelműen az ellenzék (nem Fidesz) győzött. Ez egy nagyon fontos történés. Vidéken viszont egyértelműen a Fidesz. Tehát ellentétes területekre, mezőkre oszlott az ország, még akkor is, ha az országos szavazást (választást) is egyértelműen a Fidesz nyerte.

A budapesti ellenzéki győzelem egy borzasztóan fontos dolog, de ezt sem ismerik fel. Az ellenzék sem ismeri fel, pedig egy sereg lényeges következmény ered ezen tényből. Sorolom:

1.  Ez nem volt teljes vereség, vehetjük fél-győzelemnek is. Mert volt egy nagyváros főváros ahol pont fordítva kerültek ki a győztesek.

2. A főváros és a vidék között alapvető politikai társadalmi különbségek vannak. Tehát nem kisebbek, hanem nagyok, alapvetőek.

 3. Az ellenzék kampánystratégiája, politikája, kommunikációja szervezeti struktúrája részben félig sikeres volt, (nem teljesen sikertelen), csak kevés volt. Hiányzott a másik fele, a vidékre szóló fele.

4.  Viszont a Fidesz bugyuta (Soros, migráns), népre öntött, unásig ismételgetett, (maximálisan agymosó, náci, sztálinista jellegű) propagandáját Budapesten nem kajálták meg.

Sőt Budapesten inkább a „negatív reklám” jelenség: ha ilyen nagyokat hazudtok, akkor lenéztek bennünket, elmehettek a fenébe – jött létre. (Ezzel a tétel is megdől, hogy megfelelő manipulációval minden baromságot bele lehet tömni a nép fejébe. A politikailag művelt nép fejébe nem lehet.)

6.  Budapesten figyelembe vették a Fidesz korruptságát, centralizáló mániáját, egyéb hibáit, összességében rossz kormányzását. Itt nem sikerült az ellenségképpel elfedni a tisztánlátást.

 7. Itt azért egy nagyon fontos megállapítást kell tenni. Mivel a budapestieknek magasabb, nagyobb a politikai műveltségük ezért valószínűleg nekik volt, van igaza. Vagyis a Fideszt leváltása körüli vitában a „le kell váltani” álláspont az igazabb álláspont. Ugyanakkor a politikai műveltség nem vélemény kérdése. Ez egy egzakt mérhető tulajdonság. És az is egyértelmű, hogy politikai (közügyi, társadalmi) kérdésekben, általában a magasabb politikai műveltségű ember, ill., csoport, ill. ember-sokaság jár közelebb az igazsághoz.

    Megismétlem, nem diszkriminációról van szó, nem egyes rétegek lenézéséről van szó, nem a vidéki ember lenézéséről van szó, hanem bizonyítható tényekről. A politikai műveltség, ill. műveletlenség valóságos tény, mérhető tulajdonság.

    Hozzá kell tenni, ha vidéken is létrejön a kölcsönös visszalépési módszer, akkor is a Fidesz győzött volna, legalábbis vidéken. Még pontosabban, akkor három térségre oszlott volna az ország politikailag:

Főváros, egyértelmű ellenzéki győzelem. Fejlett kisvárosi, városi területek: fele-fele arányban Fidesz és ellenzéki győzelem. Valamint a viszonylag fejletlen vidék: egyértelmű Fidesz győzelem.

   De mik alkotják az alapvető különbséget. Sorolom:

1.      Emberek (átlagember) politikai tájékozottsága, műveltsége.

2.      A politikai műveltség hátterében a rétegre, ill. lakóhelyre, területre jellemző politikai kultúra, szemlélet, beállítottság, „világnézet” található. Ezzel, mint fontos tényezővel mindenképp külön foglalkozni szükséges.

Gyakorlatilag az iskolai társadalmi oktatás is mindenhol ott van a háttérben. Pontosabban inkább sehol sincs ott, elégséges módon, mértékben.  Itt ezzel nem foglalkozom részletesen, bár kérdés: van e jelentős különbség e tekintetben a nagyváros és vidék között?

3.      Emberek (átlagember) politikai zsarolhatósága (elsősorban egzisztenciális zsarolhatóság).

4.      A területre jellemző politikai szerveződés. (pl. különböző pártok különböző szervezete, megjelenése, stb.)

Ha már felsorolások, akkor felsorolnám az alapvető kategóriákat, melyeket természetesen nem az ujjamból szoptam, alapos tanulmányozás, átgondolás van mögötte.

De előtte néhány magam alkotta kifejezés definíciója.

1. A „parnyák” (többes számban, „parnyákok”) szót én találtam ki, lényegében „politikailag műveletlent” jelent. (A pontos részletes jellemzőit majd felsorolom.) Kénytelen voltam új szót alkotni, mert a vagy hosszú tudálékos kifejezések vannak e rétegre, pl. politikailag műveletlen. Vagy sértő kifejezések, mint: parasztok, bunkók, hülyék, birkák, stb..

2. A „fél-parnyák” lényegében: politikailag (társadalom-tudományosan, közügy-érdeklődésileg) félig, részben művelt embert jelent.

3. A „polvár” politikailag, társadalmilag művelt embert jelent. Nyilván itt a „polgár” szó hasonlósága szembetűnő. Azért ódzkodóm a „polgár” szótól, mert felettébb lejáratták.

Még egy megjegyzés a kategorizálás előtt. Ez egyfajta, szerintem most a legfontosabb, kategorizálás. Szóval a népet, nemzetet embereket, állampolgárokat társadalmat sokféle, fajta kategóriába lehet osztani. Én magam is már sok ilyen-olyan kategóriát állítottam fel. Az alábbi kategóriák a 2018-s magyar választás elemzéséből eredő legújabb, jelenleg legfontosabb, de nem kizárólagos kategóriáim. Nem kizárólagos, vagyis tudomásul veszem, hogy a társadalmat sok módon, sok szempont alapján lehet kategorizálni. Sőt ezek a kategóriák gyakran egymást átfedik. Ugyanakkor az alábbiak elsősorban politikai, és egyszerűsített kategóriák.

És itt erősen kiemelve jegyzem meg: talán sértőnek tűnhetnek ezek a parnyák, félparnyák ill. polvár szavak. De nem annak szánom, és nem is az. Én magamat is félparnyáknak tartom összességében. Némely vonatkozásban elérem a polvár szintet, de összességében félparnyák vagyok. Ez tehát nem sértés. De a későbbiekben is felhozok még mentségeket.

   Visszatérve, a három alapréteg:

   A polvárok: politikailag művelt (bizonyos szint feletti) emberek, Másfelől egzisztenciálisan (politikailag) kevésbé zsarolhatók.

   A félparnyákok: politikailag félig művelt (bizonyos szintek között mozgók) emberek. Egzisztenciálisan közepesen zsarolhatók.

    A parnyákok: politikailag műveletlen (bizonyos szint alatti) emberek. Egzisztenciálisan erősen zsarolhatók. Kiszolgáltatottak.  

Terület térség, (lakóhely, település) szerint:

   Területek (általában városi, nagyvárosi) ahol a polvárok vannak relatív többségben. Viszonylag kevesebb félparnyák, parnyák van. (Ismétlem, ez nem jelenti, hogy nagyvárosban ne lenne sok parnyák. csak azt, hogy polvár, félparnyák még több van)

   Területek (általában kisvárosi, ill. iparosodott vidéki) ahol a félparnyákok vannak relatív többségben. Illetve területek, ahol kiegyenlítődik, megoszlik a három réteg.

   Területek (általában vidéki, falusi kistelepülési, inkább mezőgazdasági), ahol a parnyákok vannak relatív többségben. Viszonylag kevesebb félparnyák, polvár van.

    De itt egy nagyon fontos megjegyzés: ezek a rétegek is rendelkeznek elit vezetéssel (szinte országos) és középvezetéssel (helyi vezetés). Tehát a másik felosztás:

Politikai vezetői elitréteg (felső vezetés).

Politikai, vezetői középréteg (közép vezetés).

A vezetettek, a nép, nagy rétege.

Ugyanakkor kétségtelen nehéz az embereket e kategóriákba besorolni. Főleg a középvezetés és a vezetettek rétege mosódik össze. A legtöbb ember néha ebbe, máskor abba a rétegbe tartozik. Talán az nevezhető középvezetőnek, aki átlagosan, az átlagnál, többet van vezetői pozícióban.

Mindenképpen középvezetők a Misi bácsik, a tekintélyes megmondó emberek. De róluk még beszélek.

Vagyis a polvároknak a felső vezetése, az országos vezetés, de megvan a maguk középvezetése. (Ezek a vezetések nem műveletlenek. Azonban a vezetések összesített jóságának csak egyik paramétere a műveltség, a tárgyi tudás.)

A félparnyákok felső vezetése, az országos vezetés, de megvan a maguk középvezetése. (Csak ismételni tudom a fentieket.)

A parnyákok felső vezetése az országos vezetés, de megvan a maguk közép vezetése (a Misi bácsik) Hozzátéve, a Misi bácsik sem műveletlenek tehát megvan a maguk politikai ravaszságuk, többnyire műveltségileg a félparnyák rétegbe tartoznak. 

     És még egy fontos kategória: optimális esetben minimum kétféle politizálás, kommunikáció szükséges: A polvároknak, fél-parnyákoknak szóló. Ez lehet különálló, de összevont is.

Valamint a parnyákoknak szóló. A parnyákok számára, egészen biztos külön nekik szóló, velük foglalkozó politizálás szükséges.

Ehhez hozzá kell tenni, a politizálás átlagos szintje is süllyed, az átlagos szint, jelenleg a fél-parnyák alatti szinten van. Pár évvel ezelőtt még azt mondtam volna, érdemes polvár szinten politizálni. Azután rájöttem már nem érdemes, úgyhogy áttértem a félparnyák szintre. Most azt mondom: a félparnyák szint mellett, felettébb szükséges  a parnyák szintű politizálás is.

De az is igaz, annál nagyobb idealista vagyok, hogy képes legyek leereszkedni a gödörbe, ne fentről nézzem a társadalmat, ne polvár, fél-parnyák szinten elmélkedjem, akár eme írásom is ezt bizonyítja. Még a minimális olvasottságom is inkább veszni hagyom, de nem vagyok hajlandó tartósan, bizonyos szint alatt munkálkodni. 

Itt jegyzem meg, a Fidesz kampány programhiányos és bugyuta volt, de egy trükk valóban volt benne.

Sokaktól hallottam: a választás azt mutatja, hogy az ellenzék üzenetei gyengék voltak, ellenben a Fidesz üzenetei, bármennyire is hihetetlen, de megértésre találtak. Igen, megértésre találtak, a parnyákok körében. A Fidesz egyetlen trükkje, egyben okossága az volt, hogy a parnyákoknak „kampányolt”.  Többnyire a parnyákokra koncentrált, egy kicsit a félparnyákokra is figyelt. A polvárokkal nem foglalkozott (egyébként ehhez valódi ész, tudás kellene), mindezt bizonyítja, hogy a fővárosban el is veszítette a választást. Összességében viszont megnyerte a választást, ami a parnyák réteg fontosságát bizonyítja.

    Hogy kell kampányolni a parnyákoknak – erre még visszatérek, a lényeg, hogy nem ész, inkább rafinéria, jobb esetben speciális tudás kell hozzá. A Fidesz nem felejtette el, ahogy rendszerint a politikai elit elfelejti, hogy kis népünk jelentős része parnyák.   

  A lapuló értelmiségi (bizonyos félparnyák) rétegre azért kitérek.

Ez is egy népes réteg, sok emberből áll. A cinikus, mindent leszóló réteg ennél kisebb.

A lapuló értelmiségiek hasonlítanak leginkább a „kispolgár”, avagy a „nyárspolgár” rétegre, illetve jelentős részben azonosak azzal, de ez egy másik kategorizálás. Nem mennék bele a sokféle kategorizálásba, maradjunk az „enyémnél”: politikailag, társadalmilag művelt, - félművelt, -  ill. műveletlen.

A lapuló értelmiségiek, mint említem, leginkább a félművelt (félparnyák) kategóriába tartoznak. Tulajdonképpen az iskolai végzettségük alapján akár a műveltek közé is tartozhatnának, azonban a társadalom iránti viszonylag közömbös, megvető, saját érdek-néző, megalkuvó, hozzáállás a társadalmi műveltségre is kihat.

Eme írásomban elsősorban a parnyákokkal (politikailag, társadalmilag műveletlen réteg) foglalkozom. Nem azért mert őket tartanám a legártalmasabbaknak, hanem azért mert ők vannak a legtöbben, ez a legnagyobb réteg. Így abszolút (nem egy főre számítva) ők a legártalmasabbak.

Az egy főre számított ártalmasság tekintetében sok réteg vetélkedhet az első helyért. Az egyik ilyen, a lapuló értelmiségi réteg, mely az egy főre számított ártalmasság tekintetében felülmúlja a parnyák réteget.

A lapuló értelmiségiek alatt azokat értem, akik látják, hogy gáz van, ráadásul nekik a diktatúra, az aljas rendszer nem hoz effektív hasznot, csak egyelőre békén vannak hagyva (azért a jövő nem sok jóval kecsegtet).

Tulajdonképpen nem ők az igazi haszonlesők, az egy másik nagy kategória. Ugyanis ők a hatalomtól nem kapnak plusz anyagi erkölcsi elismerést, csak „békén vannak hagyva”. És ezért, konkrétan pedig gyávaságból ők sem zargatják a hatalmat. Tulajdonképpen összességében ők is ráfaragnak, hiszen diktatórikus, igazságtalan társadalomban a kedvezményezetteken kívül mindenki ráfarag, csak ők kevésbé. (Vannak, akik nagyon) Szóval ők a megalkuvók, az opportunisták, a kollaboránsok, a gerinctelenek, és még ki tudja minek nevezhetők.

Ők azok, akik ezzel szoktak védekezni: De hát a parancsot végre kellett hajtani. De hát nem volt más lehetőségünk. Valójában ezek az emberek nem is keresnek, még kisebb kockázattal járó kibúvókat, ellenállásokat sem. Ezért hamis a védekezésük.

A másik védekezésük: vannak nálam rosszabbak is. Hát nem nagyon.

Ugyanis ők általában a diktatórikus gépezet kis csavarjai. Kétségtelenül a nagy alkatrészek fontosak, de ha nem lennének kis-csavarok, akkor is szétesne a gépezet. 

Ők ezért, a békén hagyott átlagos „jólétért”, pontosabban a „kisebb lefosztásért” hallgatnak, sőt gyávaságból, tevőlegesen, pl. szavazásilag, még a diktatúra mellé is állnak néha. (Bűnösök közt cinkos, aki néma.)

E réteg ártalmassága, ezzel a felelőssége, vetekszik azokéval, akik az aljas rendszer aktív támogatói egyben haszonélvezői. Ugyanis arról van szó, hogy az emberi természet önző, a diktatúra pedig meglepően sok embernek tud hasznot adni, de a többségnek azért nem. Ha a direkt haszonélvezők az aljas rendszer mellé állnak, az egy fél fokkal elfogadhatóbb, érthetőbb, mint a lapuló értelmiségiek viselkedése. A lapuló értelmiségiek motivációja a földhözragadt gyávaság.  Picike kockázatot sem mernek bevállalni. Ez a leggyávább réteg. Természetesen, ha ezek az emberek csak egy fokkal aktívabban utasítanák el az aljas rendszert (minimum ellene szavaznának), akkor a jóval gyorsabban omlana össze. Arra sincs ötletem, hogy mit lehet kezdeni a lapuló értelmiségiekkel. A köztájékoztatás (propaganda, stb.) rájuk alig hat. Ugyanis ők látják a problémákat, csak elfordított fejjel inkább a mai kényelmet, vagyis a hatalmat követik.

Hja az oktatás, talán az lehetne a megoldás.

Csodálkozunk, hogy ennyi engedelmes akár a diktátort is követő kispolgár van. De nem erre, engedelmességre, szabálykövetésre, (egyfajta stréberkedő önzésre) neveljük a gyermekeink?  Nem véletlenül, mert a fegyelem a szabálykövetés, a nevelők, a felettesek, sőt a társadalom számára is hasznos. De nem mindig. A káros megalkuvó engedelmesség helyzeteit is látni kell.

Meg kell tanítani és tanulni a problémákat megbeszélés után közösen megoldani. Ezért meg kell tanítani és tanulni véleményünk őszintén akár értelmes vitában is elmondani,  de úgy, hogy a vita ne fajuljon veszekedéssé, ne váljon kötözködéssé, sem parancsolgatássá, ne fulladjon sértődésbe, ne alakuljon át értelmetlen, soha véget nem érő vitává.  Ez csak úgy sikerülhet, ha a vita minden szereplője a leírtakra tudatosan törekszik. Könnyű elrontania a „jó” vitát.

A közvetlen demokrácia fejlett módszerei biztosítják viszonylag leginkább megfelelő technikai kereteket a „jó” sokszereplős vitához.

A nagy kihívás, a nagy nehézség - a kritikai bátorság, hasznos önbizalom, békés küzdelem ne forduljon át, öntelt, öncélú, túlzott harcba - az szűk arany középutat kell keresni, és megtalálni.

De az oktatás egyelőre smafu.

    A „mindig ugyanazokról” néhány mondat.

Nem tudok jobb összefoglaló nevet adni nekik, mint: lelkes talpnyalók

        Ezt a réteget hiába szeretném, szeretnénk elfelejteni (jelentéktelennek vélni), állandóan valahonnan előmászik, s magyaráz, törtet. Ők az aktuális hatalom (jelenleg Fidesz) direkt támogatóinak legaktívabb része. Ők a „szolgák” (az állami hivatalnokok rendőrök, katonák, egyéb szolgálatok, állami ideológusok, stb.) legaktívabb, leglelkesebb része.

Ők nemcsak „kényszeredetten” végzik a munkájukat, hanem a diktatúra szolgálata kimondottan feldobja, spannolja őket. Többek között ők azok a besúgók, aktivisták, akik diktatúrában megsokasodva szinte önként jelentkeznek a szolgálatra.  (Különbséget kell tenni a megtévedt hívők és a lelkes talpnyalók közé.) 

Azért az felettébb aggasztó, hogy honnan mászik elő, állandóan ennyi sok, és ennyire gátlástalan, karrierista, mutyizó, mindig a hatalomhoz dörgölődző, csak a félremagyarázásban tehetséges alak. Egyébként tehetségtelenek.  Ezek mindig ugyanazok – úgy értve, hogy egyforma karakterű figurák, akik mindig az aktuális hatalmat (függetlenül a hatalom ideológiájától, viszont a diktatórikus jelleghez, a protekcióhoz vonzódva) ajnározzák, persze nem önzetlenül.

Ezek után ideje rátérni eme írás főszereplőire.

3. oldal

     A parnyák (politikailag, társadalmilag műveletlenek) réteg jellemzése.

Több helyen is kitérek a parnyákokkal kapcsolatos magyarázkodásra, szabadkozásra. Ugyanis lenézőnek, megbélyegzőnek tűnhet ez a parnyákozás. Ezért elmondom:

A parnyákok tudatlansága nemcsak önhibából ered, sőt nagyobbrészt nem abból ered.

Másfelől, nem az a lenéző, ha a tudatlanok, szegények szerteágazó problémáját feltárjuk, hanem az, ha úgy teszünk, mintha nem is léteznének. Igen, az borzalmasan megalázó, ha elszenteskedésből, ál-liberalizmusból levegőnek nézzük őket. A Fidesz bezzeg észrevette őket, de segítségadás helyett, kihasználta, kihasználja őket.

Őszinte feltárásra, és igazi segítségre van szükségük.

Én magam is rosszul mértem fel a politikailag műveletlenek számát.

Rengetegen vannak és elképesztően tudatlanok.

Ismétlem, nem köznapi értelembe vett tudatlanságról, műveletlenségről van szó, hanem társadalmi, politikai (társadalomtudományos) műveletlenségről. E műveletlenség nem az adatok, hírek, történések hiányáról szól elsősorban (arról is), hanem az összefüggések, a lényeglátás, a széles látás hiányáról.   Tulajdonképpen az lenne a csoda, ha a többség társadalmilag művelt lenne, hiszen sem a közoktatás, sem a köztájékoztatás nem segít igazán e tudás megszerzésében.

És itt azért képedjünk, sőt szomorodjunk el. Azért a XXI. században Európa közepén ennyi és ennyire tudatlan ember nem természetes nem normális. Szóval a fene sem gondolta volna, hogy most amikor majdnem mindenkinek van autója, repülővel pedig órák alatt más földrészekre is el lehet jutni, az információ elképesztő mennyiségű, gyorsaságú áramlásáról, a technikai ismeretek özönéről nem is beszélve, mindezek ellenére ennyi rengeteg parnyák marad. Erre még visszatérek.

Elképesztő, tudatlanság, tájékozatlanság, többek között a tárgyi ismeretek hiánya jellemzi az átlagos parnyákot.

A tárgyi tudás hiánya, nem politikai vélemény. Ugyanakkor az emberi társadalom, minden területen (iskola, munkahely, jogi eljárások, stb.) valamilyen szinten, éppen a tárgyi tudás alapján mérlegeli a véleménynyilvánítás képességét. Teljesen természetes, ha politikai tárgyi tudás alapján ítéltetik meg a politikai véleménynyilvánítás képessége. Elismerve, hogy ez nem tökéletes, de minimálisan elfogadható megoldás. Nem tökéletes, mert vannak tájékozott, de ferdén látó emberek. Viszont aki tájékozatlan, műveletlen, tárgyi tudás híján van, annak a politikai véleménye is nagyobb eséllyel hibás, mint a művelt emberé.

Elképesztő a tudatlanság.

A parnyákok hiányában vannak az alapvető történelmi, földrajzi, gazdasági, pénzügyi, államszerkezeti ismereteknek. Azon ismereteknek is hiányában vannak, ami alapján megközelítően is objektívan saját átgondolás alapján szavazhatnának, választhatnának.

Pl. egy parnyák, (bár ők sem egyformák) nem ismeri a legjelentősebb pártok nevét sem, nemhogy a programjukat. A Fidesz nevét persze ismerik, de a migránsozáson kívül, és az aktuális adományokon kívül szinte semmit sem tudnak róla. Jellemző, a szintjükre, hogy a kormány adományait, rezsi, utalvány, nyugdíj, tűzifa, konzerv, stb., is egyféle urasági jótéteménynek veszik. Az eszükbe sem jut, hogy nem a politikus pénzéből, hanem az ország a nép pénzéből osztogatnak, vagyis saját pénzüket kapják vissza. Nem ismerik a jelentősebb politikusok neveit talán kettőt-hármat. Az évi kb. száz jelentősebb hírből, ők jó, ha kettőt, hármat ismernek, de azokat is csak felületesen.

Jelentős részük funkcionális analfabéta. A nehezebb szövegeket nem képesek értelmezni, igaz, nem is olvasnak ilyent.

A természettudományos ismeretek hiányát nem sorolom, mert attól még lehetne normálisan szavazni.

Énnél is nagyobb baj, hogy az alapvető politikai, társadalmi fogalmakat, összefüggéseket sem ismerik. Többek között nem tudnának négy értelmes mondatot mondani, a kapitalizmusról, a demokráciáról, az EU-ról, vagy más hasonló alapvetésről.

A parnyákok nem értik az adó, a közvagyon, az állami pénz, a költségvetés fogalmát. Az állam mibenlétével sincsenek teljesen tisztába, sőt alig vannak tisztába.

Most persze nehéz lenne ama rengeteg dolgot felsorolni, amiket ezen emberek nem ismernek. Csak sejtetni lehet a sötétséget.

Viszont ez a tudatlanság azt is jelenti, hogy minden elmélet érv, közlés, amely e témákról szól, lényegében süket fülekre talál.  Tehát hiába születnek borzasztóan logikus, jó, bizonyító erejű érvelések ezekben a „komolyabb” témákba, szinte semmit sem érnek, legalábbis a parnyák réteg viszonylatában. Pl. számukra szinte semmit sem mond, az, hogy pazarolják a közvagyont, és korrupció van. Természetesen azt sem értik, hogy az áttételesen őket is károsítja. Általában a parnyákok az itt és most viszonylatában nézik a világot. De erről még szó lesz.

  Sajnos az átlag, ill. átlag alatti parnyák a saját károsodást, sérelmét sem képes felismerni, főleg ha az nem konkrét. Ez egy felettébb nagy anomália, mivel éppen a parnyák réteg a legszegényebb, leginkább nélkülöző, a leginkább elnyomottabb, kiszolgáltatottabb réteg, ennek felismerése különösen fontos lenne. Pl. a parnyákok sokasága azt sem tudja, hogy ők, mint szegények, iskolázatlanok 7-10 évvel élnek  rövidebb ideig, mint az európai átlag. Ennek egyik oka, a parnyákok egészségtelen élete. Azonban a másik oka, a lerohadt magyar köz-egészségügy, kiegészítve, a gyenge magyar szocinál-politikával, egészségügyi oktatással. Mindezt a parnyákok nem tudják, az alapvető statisztikai adatokat sem ismerik, talán nem is érdekli őket.

Illetve a saját jólétük nyilván érdekli őket, csak nem képesek ezt a társadalmi viszonyokkal összekapcsolni. Többek között olyan egyszerű mondatokat kell mondani, melyek számukra is megvilágítják az egyszerű igazságokat.

  A parnyákok politikai műveletlenségét éppen a legutóbbi választás bizonyítja leginkább. Jönnek a migránsok, fúj Soros. Rendben van, ezt politikusok és haszonlesők is hajtogatják, de ők a manipulálók, legalábbis e szerepben akarnak tetszelegni. Na de, a parnyák ezt úgy hiszi el, hogy azt sem tudja, hogy kik azok a migránsok. Vagy azt a kérdést sem teszi fel: ha kinn nyugaton borzasztó az élet a migránsok miatt, akkor miért mennek a magyarok oda ki százezrével élni, dolgozni? És onnan miért csak néhány ember jön? Lehet, hogy azt sem tudja, hogy több százezer fiatal ment nyugatra élni, dolgozni. Lehet, hogy hallotta, de beadták neki, (a Misi bácsik) hogy ez hazugság.  Vagy tudja, de nem tudja összekapcsolni a dolgokat, nem képes összefüggéseket látni. Nem képes például olyan egyszerű összefüggéseket meglátni, hogyha őt pl. meglopják, vagy rossz kezelést kap a kórházba, vagy nem kap rendes munkát, akkor annak valami köze van a kormányhoz, a politikához. A korrupció ennél is elvontabb, hiszen nem tőle loptak. Az már számára túl bonyolult, hogy végeredményben tőle is lop, aki az államtól, nemzettől lop. Sőt a korrupció bizonyos értelemben szimpatikus is: látod tesó, ez egy  rafinált manus, jó vezető, tudja, hogy kell boldogulni. És ha ez sem lenne elég, ott van az örök mondás: ezek is lopnak, azok is lopnak, egyik kutya, másik eb.  A jövő, a demokrácia pedig egyszerűen értelmezhetetlen a számára.

Ezek az emberek egyébként azért kapnak jogsit, képesek porszívót vásárolni, tehát nem teljesen hülyék, csak társadalmilag azok. És sajnos, ahogy korábban mondtam, kb. egy-két millióra tehető a számuk, Magyarországon – egyelőre. Mert növekszik.

Talán nagyképűségnek lenézésnek tűnhet erről a rétegről így beszélni. De ne felejtsük el, igazából a Fidesz járatja le őket, ill. magukat járatják le. A Fidesz azért járatja le őket, mert abszolút  bugyuta propagandával kábítja őket, nyilván feltételezve, hogy beveszik. És valóban beveszik, magukat lejáratva.

   Oké, de miért is alakul ki ilyen jelentős parnyák réteg egyes országokban?

Shaj, az oktatás, shaj az oktatás! Hát igen ez az egyik alapprobléma, de itt ezzel sem foglalkozom. Csak megjegyezem a Fidesz oktatása (tananyag, módszer, stílus) nemhogy csökkentené a parnyákok számát, de növelte, és növeli.

   Az életmód, a jellemző munka, is eltér városban és vidéken, ez szintén tényező, de nem csak harmadik a sorban.

Ellenben foglalkozom, a politikai társadalmi kultúrával (beállítódás, szemlélet, stb.), mint jelentős tényezővel.

Társadalmi, politikai felfogásnak, életszemléletnek is nevezhető.

Egyfelől ez befolyásolja a politikai érdeklődést, ezáltal a műveltséget. Másrészt viszont, ha valaki ismeri is a tényeket, rossz beállítódással, világnézettel rossz következtetéseket von le. Tehát van egy közvetlen és egy közvetett hatása is.

De miről is van szó.

Talán az alábbi felsorolás megvilágítja.

De előtte visszatérek, a kérdésre: a XXI. században az elképesztő információ-áramlás mellett miért marad az emberek jelentős része tájékozatlan? Itt jegyzem meg, hogy nemrég még azon keseregtem, hogy túl sok és szennyezett az az információ, ami ránk zúdul. A kettő akár össze is függhet: a sok szennyezett, értéktelen eltakarja az értékest, a tisztát. De azért itt elsősorban primer hiányról van szó. Az egyik ok, hogy azért a vidéki szegényebb emberek még napjainkban is kevesebb (és kormány által erősen cenzúrázott) információhoz jutnak, mint a városiak. De ez csak fél ok. A másik, erősebb ok: hiába sok (és talán jó is) a vehető információ, ha vevő oldal gyenge, keveset fogad be, és azt is rosszul szűrve. A vevő oldal pedig nem más, mint az ember, benne a parnyák réteggel. Vagyis zúdulhat itt rengeteg és akár jó információ, ha az ember nem hajlandó azokat befogadni. Kevés és rossz információt fogad be, mert elavult posványos a politikai kultúrája a világnézete.

Akkor nézzük azt a bizonyos parnyák felfogást.

-          A politika szennyes gusztustalan dolog, Úri huncutság.

-        Minden politikus gazember, lop, csak a saját pecsenyéjét sütögeti. Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz.

-          A néppel senki nem törődik, nekünk úgyse lesz jobb. Nem volt, nem lesz itt igazi változás.

-      Könnyű nekik ott a városban, velünk itt lenn, senki nem törődik. (Aki törődik azt meg kell becsülni.)

-         Azért a vezetőtől-uraságtól félni kell. (tekintélyelvűség)

-   És nekem (itt és most) mi hasznom van ebből. (Ez meghatározó. Azt is jelenti, hogy az elvont, ill. a jövő dolgainak nem sok értelme van. A konkrétumok, az itt és most, számít igazán.)

-         Éljen Magyarország, azért a magyar nép egy kivételes nép.

-        A magyar nép kivételes nép, ezért sokan akarják a vesztét.

-   A magyarok jól megvannak, nem kellenek nekünk az idegenek, csak kárunk volt, van lesz belőle.

-   Azért vannak rendes, tiszta, jó népek és vannak lusta, koszos, rossz népek.

(A fenti felfogások, más vonatkozásban, egyfajta rasszista, soviniszta felfogások. A műveletlen, sikertelen ember a nemzet „nagyságával” kompenzálja a saját kudarcát.)

-       Jaj, hát mi lesz akkor, jaj, jaj. (Általános siránkozás, bármi kiválthatja.)

-   Minden politikus gazember, de azért vannak egy kicsit szimpatikusabbak:

(Nem azok, akik rendesek, becsületesek, okosak.)

Hanem, szimpatikus mert:

   Mert tőlük legalább kaptunk valamit (konzerv tüzifa, néhány ezer forint, stb.)

   Mert ő megvédi a magyarokat (szavakban).

   Mert ő már összeszedett hatalmat, vagyont, ravasz okos ember.

   Mert ő olyan közülünk valónak látszik, egyszerűen beszél

   Mert ő olyan határozott, erős embernek látszik. (itt visszajön a tekintélyelvűség a szolgalelkűség)

Természetesen mindezek butaságok, jobb esetben féligazságok.

Nézzük sorba.

Azért van kevésbé huncut átverős politika is, nem kell egy kalap alá tenni mindent. Amúgy is a politika elől nem lehet elmenekülni, meghatározza az életet, és ha már így van, akkor érdemes a saját csekélyke eszközzel jó irányba terelgetni.

Nagyon nem mindegy, hogy egy politikus vezető, mennyire gazember, mennyit lop, mennyire ártalmas. Vagyis megint az összevonás, a túlzott általánosítás butaságáról van szó.

(A felsorolásból kitűnik, hogy parnyákok világnézete ellentmondásos. Egyfelől gazembernek tartják a vezetőket, másrészt azért egyfajta félelemmel, kvázi tisztelettel néznek rájuk. Ez ellentmondás, és megalkuvás, sőt gerinctelenség.

A jövőnézés, az áttételes összefüggések meglátása, az alapvető értelem feltétele. Aki erre képtelen, mint a parnyákok többsége, az buta az ráfarag.)

A magyarok között, akár a többi népben vannak jók és rosszak. De az biztos, hogy aki elbizakodottan nem tesz semmit, csak hőzöng, felvág, az árt a népének. Aki azt akarja, hogy tényleg kivételes legyen a nép nemzet, az szerényen dolgozik, hasznos dolgokat tesz, becsületesen viselkedik.

(Érdekes hogy a kvázi rasszista, soviniszta elveket minden népből jelentős réteg pl. a cigányok egy része is szajkózhatja.)

Persze ostobaság az egyéneket a népskatulyába bezárni. pláne ráfogni, hogy biztosan ilyen-olyan tulajdonságokkal született. A népbetartozási, faji, vallási, megkülönböztetés igazságtalanságát már minden ember és nép megszenvedte.

Más néprétegekről, kvázi elvont kategóriákról beszélni, mint egész népekről. Kultúra és rétegződés szerint talán lehet csoportosítani, de az abba tartozás nagyobbrészt az emberek saját döntése, nem született tulajdonságok. De még az ilyen megkülönböztetésekkel is nagyon óvatosan kell bánni. Itt jegyzem meg, sok parnyák nagyobbrészt önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe. Ez bizonyos szempontból felmentést adhat, de semmiképpen sem jelenti azt, hogy kikerülnének a problémás körből.

A problémás (nem jogi értelemben) emberek szelíd békés megoldásokat igényelnek. Illetve csak így lehet a problémáikat, a saját és a társadalom érdekében tartósan megoldani.

Valójában a szerény, szorgalmas élet, a rasszizmus megvetése által kerülhetünk a jó, rendes, tiszta, szorgalmas emberek, közé, és mint nép is így számíthatunk leginkább megbecsülésre. Viszont ez szinte ellentétes a többség jelenlegi felfogásával. Mely többségben a legnagyobb réteg a parnyákok rétege.

Aki ismeri a világtörténelmet, (a magyarok sem kivételek, sőt) az tudja az egész, egy nagy népvándorlásról szól. Azt is tudja: van, akit érdemes, és erkölcsös befogadni, van, akit nem. Nem szabad mindenkit egy kalap alá venni. Helyesen, átgondoltan, az igazságosság elvei szerint kell különbségeket tenni – ez a gondolkodás és az erkölcs alapja.

A politikus-vezető soha nem a saját pénzét osztogatja. A nép pénzét osztogatja, sokszor tehát a saját pénzünket adja vissza nagy kegyesen. Ebből tehát nem szabad megítélni a politikust. A politikus egyszerű megítélése: legyen olyan, mint ama autókereskedő kiválasztása, akitől autót vásárolunk. Vagyis feltételezzük, hogy okos ért hozzá, de viszonylag becsületes, nem ver át.

Természetesen a fineszes vezető a valóságban nem fogja megvédeni a népet, már azért sem, mert ő maga kreálta, az ellenséget, akitől meg kell védeni. Tehát ha létre is jön egy konkrét védelemnek látszó dolog, az sem valóságos, hanem a hatalom ellenségeivel való leszámolás.

(Innentől kezdve nagyon sok logikus dolgot lehetne mondani, de nem érdemes. Ha a parrnyákoknak beadnak egy „jó” ellenségképet, akkor végkép megszűnik az értelem. Ezt úgy kajálják, mint egér a sajtot, birka, a füvet)

(Én egyébként az hittem, hogy O úr, és hasonló társai meglehetősen esetlen, fesstelen, külalakja rossz-pont lesz a nép szemébe. Ellenkezője történt: ő olyan, mint mi, közülünk való – mondják a parnyákok. Már azt sem tartom kizártnak, hogy O úr csak a parnyákok közti népszerűség miatt hízott el. )

Egy csomó jelből, azért el lehet dönteni, hogy egy vezető valóban a nép érdekét nézi, vagy csak trükkökkel, álságos kedveskedéssel, frázisokkal, a népszerűség, a hatalom és ezzel együtt a vagyon megszerzésére, megtartására törekszik. Ha egy vezető sutyiban leépíti, bünteti a kritikát, akkor az egy erős jel. De az is erős jel, ha egy vezető, nagyon erősen akarja a hatalmat.

Ha ügyes, erős, határozott, rafinált, sokat harácsoló a vezető, az szintén egy erős jel. Ekkor nagy eséllyel zsarnokságra és nép-lehúzásra hajlamos.  

Az ilyen önző vezető csak a felszínen ad, közben áttételesen sunyin kétszer annyit vesz el.

    Tehát ezek viszonylag egyszerű gondolatok, cáfolatok lennének, de a parnyákok, persze nem jutnak el eddig. Ennek több oka is van,

De mivel, hogy itt megkövült beragadt felfogásokról van szó, induljunk ki ebből.

Nézzük példának ezt a két gondolatot: Minden vezető egyformán gazember, mindegy.

A másik: A vezetők nem egyformán gazemberek, nagyon nem mindegy.

A logikus ember számára a második az igaz. Ez nyilvánvaló, de hosszasan is le lehetne vezetni. A parnyákok mégis az elsőt vallják.

Egyszerűen, azért mert ez ivódott az agyukba, lelkükbe. Ezt hallották állandóan, otthon a kocsmába, és mindenhol.

-        Na jó, de azért, ő egy kicsit más volt – mondja Pista

-     Ugyan már, te is tudod, hogy mindegyik politikus gazember, mindegyik a saját pecsenyéjét sütögeti – vág bele Józsi

A kocsma pedig helyeslően mordul fel.

Nevezzük ezeket: rinya-mocsárba ragadt álokosságoknak.

Vagy: néplélekbe kövült álokosságoknak

Vagy: magyar társadalomkultúrába gyökerező tévhiteknek 

Nézzünk azért néhány olyan magyar közmondást, melyet a magyar parnyák réteg gyakorta emleget. A parnyákokra jellemző közmondások.

Közös lónak túrós a háta (Elutasít minden együttműködést – a demokrácia halála.)

Kaparj kurta neked is lesz. (Nettó önzőség)

Ne szólj szám, nem fáj fejem. (Félelem, tekintélyelvűség)

Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. (Az előítéletesség mondása, általa elveszik a pontos mérlegelés szükségessége.)

     Ezek csak kiegészítik a korábban felsoroltakat. (pl., nekünk úgyse lesz jobb). 

Persze vannak pozitív közmondások, mondások is, de valahogy ezek a rinyáló, földhöz ragadásra, önzésre, beletörődésre ösztönző mondások, felfogások uralkodnak, gyökereznek a magyarok lelkében.

A beivódás beragadás, megkövülés, azt jelenti, hogy ezekre fogékony a nép, nem nagyon lehet megszabadulni tőlük. 

Azért eddig egy csomó kormányt leváltottak csak az a Fidesz maradt a nyakunkon. Avagy, a parnyákok miért pont a Fideszt csipázzák?

Persze hozzá kell tenni a parnyákok fele, harmada nem Fideszes, hanem közömbös, mármint a közügyek iránt, vagyis nem szavazópolgár. Ők azok a távolmaradók, akik valóban nem értik azt sem, hogy fontos dolog a szavazás, de ha értenék, akkor sem lenne elég tudásuk a szavazáshoz. (Megjegyzem a közömbösök másik része éppen az okoskodó önteltsége miatt marad távol.) A parnyákok másik fele, kétharmada, viszont jelenleg a Fideszre szavaz. Jelenleg a parnyák rétegben a legnagyobb a Fideszesek aránya. Ez egy óriási ellentmondás, hiszen a parnyákok a legalsó, a károsult réteg.  De miért is?

   Ha már szóba került, az alábbiak is egyfajta nagy kategóriák.

Feleleveníteném a Fidesz tábor kategóriáit.

Maga a diktatórikus hajlamú vezetés.

A Fidesz középvezetés, ill. az igazán nyerészkedők (Fideszes kedvezményezettek)

A lapuló értelmiségiek.

A felszínen nyerészkedők, hosszabb távon ráfázók.

A régi Fideszesek, a pofára menők, a megrögzött hívők.

A szegények, tudatlanok, kiszolgáltatottak, (többnyire parnyákok).

  A felsoroltak többnyire szolgalelkűek.

És persze vannak az ellenzékiek, de azok között sem mindenki bölcs és demokratikus.

Valamint a közömbösök sem hagyhatók ki, ők szintén nem egységesek.

Nézzünk egy másik kategorizálást:

Politikailag aktívak és inaktívak. Inaktívak, vagyis közömbösök, nem tartják fontosnak a politikát (közügyek intézését), ill. nem szeretnek politizálni. Az egészben az, az érdekes hogy a politikailag aktívak nem biztos, hogy politikailag műveltek. Viszont az inaktívak, legfeljebb csak félig lehetnek műveltek, döntően politikailag műveletlenek.

A „nem politizálok” (nem érdekelnek a közügyek) típusú emberek, szinte mindig, értelemszerűen politikailag, társadalmilag műveletlen emberek, amit áttételesen ők maguk is elismernek. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy ne lennének garmadával olyanok is, akik érdeklődésük ellenére, de felületes tudásuk miatt ne lennének politikailag, társadalmilag műveletlenek. 

    Visszatérve a parnyákokra és arra, miért komálják a Fideszt. Hiszen parnyákok régebben is voltak, mégis leszavazták a korábbi vezetéseket. Mintha azok hibáit észrevették volna. De az csak a látszat, egyben önátverés. Valójában megint beleesünk abba a hibába, hogy a parnyákról, úgy gondolkodunk, mint a többi szavazóról.

A fő magyarázó tényező itt a Misi-bácsi hálózat, amit a Fidesz kiépített, és csúcsra járatott. Ugyanis a parnyák is hall, lát ezt, azt, de nem nagyon érti, nem képes teljesen értelmezni. Itt jön a Misi bácsi, aki elmagyarázza a parnyáknak, hogy mit hogyan értelmezzen.

Úgy is mondhatjuk, hogy éppen a parnyákok társadalmi közömbössége, érdektelensége, műveletlensége miatt válik lehetővé, hogy apró adományokért, figyelmességekért, szavakért, a megjelölt személyre, dologra szavazzanak. Egyszerűen nem fogják fel, hogy szavazatuk fontos, a nemzet sorsát, de saját életük is meghatározza. A parnyákok másik része talán kicsit felelősebb, viszont ők rendkívül jól manipulálhatók, ami szintén a műveletlenségből ered.

Gyakorlatilag a Fidesz, Misi bácsi hálózata döntötte el a szavazást, választást.

(Egyébként korábban az MSZP-nek volt Misi bácsi hálózata, csak annyira megdönthetetlennek tartották a liberális fél-demokráciát, hogy elhanyagolták. És persze kényelmesek is voltak. Azután pedig megjelent az illiberális negyed-demokrácia (fél-diktatúra), és elkezdett ténykedni.)

A Fidesz (egy diktatórikus párt) eszköztárába persze nemcsak Misi bácsik sorakoznak. Többek között ott vannak az aktivisták, méghozzá szép számmal. Ök. korunk fiatal (viszonylag fiatalemberek) zsoldosai, tehát a fiataloknak is van felelősségük.  A Fidesz uralom arra is jó példa, hogy a társadalmi tisztességtelenség, felületesség, rövidlátás, nem köthető korosztályhoz, nemhez, egyéb népcsoporthoz. A rossz oldalra állók száma minden korosztályban, nemben, stb. közel egyformán sok, a motivációk és a „feladatok” valószínűleg eltérőek.

Ismétlem a Fidesz hatalomtechnikai szempontból (ez egyébként önmagában negatív szempont) ügyes húzása, hogy a parnyák rétegre koncentrálva kommunikált, politizált, kampányolt. Elsősorban, sőt szinte kizárólag a parnyákok számára készült a propagandája, (a plakátok, a levelek, a nemzeti konzultáció, az általuk irányított média műsorai, az ismételgetett frázisok, stb.). Így nézve már érthető miért ennyire átlátszóan bugyuta. Bugyuta, hazug a polvár számára, de pont okés a parnyák számára.

A parnyák réteg szerves része a parnyákok helyi vezető emberei, a Misi bácsik.

Egyfajta középvezetés. Ezek a parnyákok megmondó emberei, a helyi tekintélyek.  Ők a közvetlen irányítók, a parnyákok általuk aktivizálódnak. A vajdák, kisebb vajdák, helyi polgármesterek, egyéb megmondó emberek. A szocializmusban a tsz elnökök, pártitkárok, stb.. Előtte az ispánok alispánok, a kistelepülés értelmiségi rétege, stb..

Manapság leginkább a polgármester vagy annak embere, vagy a helyi pártszervezet vezetője a Misi bácsi.

A Fidesz módszeresen az összes kisebb-nagyobb megmondó helyre, az iskolaigazgató, a pap, a polgármester, a helyi ismert vállalkozó, stb. a saját embereit ültette. Pontosabban, az ellenzéki emberek nem nyerhettek, a Fideszesek annál inkább nyerhettek a pályázatokon. Szépen felépült a függőségi piramis. 

Gyakorlatilag azért ennél kissé bonyolultabb a szitu. Pl. nem mindig a polgármester, vagy annak embere a Misi bácsi. Gyakran egy ismertebb, tekintélyesebb vállalkozó a Misi bácsi. Vannak a háttérből fenyegető Misi bácsik is, akik megmondó Misi bácsikat zsarolgatják. Zsarolgatják, vagyis őt magát, családját az általa szeretet közösséget áttételesen fenyegetik. Tipikus példája ennek: ha nem ránk szavaztok, semmit sem kaptok. Ráadásul, így meg úgy elbánunk veletek.

Azt lehet mondani, hogy átlagosan, a Misi bácsik kétharmad részben érdektől, de egyharmad részben félelemtől indítatva vállalják a szerepüket. Na meg azért, mert kedvelik ezt a szerepet.

Azt látni kell, hogy a parnyákok, eme Misi bácsik által képesek politikailag aktivizálódni, pl. annyira, hogy egy pártra szavazzanak.

Parnyákok számára a közvetlen, személyes kapcsolat a legfontosabb. A parnyákok (Mariska, Józsi, Pista, Laci bácsi, Rozi néni) Misi bácsik nélkül csak úgy vannak, nem nagyon számítanak. A Misi bácsik pocakos nyugis tekintélyes, emberek, ritkábban asszonyok. Nem sokat beszélnek, de annak van súlya. Kétségtelen kevesen tudnak, tekintélyes emberek lenni. A tekintélyes ember nem feltétlenül bölcs, jó ember, sőt gyakran nem az.  Ismétlem, a parnyákok, a tudatos Misi bácsik által aktivizálódnak. 

A Misi bácsi odakiált az út másik felére:

 - Tudod, kire kell szavazni Józsi

- Persze, Fidesz

- Halottad hogy a többi párt elvenné a szociális segélyt, most mutatta a tévé?

-  A szemetek.

- Már megint robbantottak a migránsok, hát csak mondjad mindenkinek.

- Jó, azért majd nézzen a Tóninak egy kis közmunkát

- Meglesz.

Vagy: 

- Jóska mennyi ember jön pestre.

- Húsz

- Harminc kellene

- Meg lesz Misi bácsi

- Majd érkezik a fa

- Rendben Misi bácsi.

   A Misi bácsik persze megkapják a maguk jutalmát, persze nem tűzifába, közmunkába, inkább tízmilliókba. De azért egy kis fenyegetéssel is megspékelik a jutalmat.

Nem tűnik ez az egész túl tudományosnak. Tudomány ide, vagy oda, ez a banális helyzet határozza meg a politikai erőviszonyokat.

Természetesen jelenleg 2018-s években, szinte csak Fideszes Misi bácsik léteznek.

A Fidesz nagy húzása (mármint hatalomtechnikai szempontból, nagy) hogy kiépítette a Misi bácsik hálózatát. A helyi potentátlak hálózatát.

Gyakorlatilag eme történés, (- harminc kellene - meg lesz),  tömeges létrejötte adhat arra magyarázatot, hogy a Fidesz szavazótábor egy hónap alatt hogyan szélesedhetett 2,2 millióról 2,6 millióra. 

(Az MSZP egyik butácska húzása, hogy egy már kiépített hálózatot hagyott szétesni.)

Összegezve:

A többi kormány, a többi párt kevésbé ment rá a parnyák rétegre, ill. annak megfelelő propagandára.  A Fidesz ellenben a néplélekhez (beragadt álokosságokhoz) idomuló propagandát folytatott.

Fentebbről nézve azt mondhatjuk: a diktatórikus vezetések, tudatosan ösztönösen, sok módon kiszélesítik és egységbe kovácsolják az alja rétegeket. Olyan légkör alakul ki, melyben aktivizálódnak ezek a rétegek.

Újra megjegyzem; az alja rétegek, emberek, kialakulásához hozzájárul az elégtelen oktatás, tehát egy jelentős részük nem teljesen önhibájából  kerül eme állapotba. 

4. oldal

Visszatérve konkrétan a parnyákokra és az ő felfogásukra, társadalmi beállítódásukra.

A Misi bácsi hálózaton kívül azért a megfelelő „beadás” is fontos.

Egyáltalán nem mindegy hogy milyen eszméket, elveket, frázisokat akarnak a parnyákoknak beadni, és hogyan, - legyenek azok akár igazak, vagy hamisak. Mert amíg a parnyákok némely egyszerű átlátható hamisságot bevesznek, megkajálnak, addig más átlátható egyszerű hamisságot, vagy igazságot nem vesznek be. Az igazsággal, hasonlóan vannak, tehát nem mindegy hogyan tálalják nekik az igazságot.

Amíg a polvár rétegnél az elv igazsága számít elsősorban, addig ez a parnyákoknál, nem az számít. A parnyákoknál elsősorban az elv jellege (idomuljon a beivódott felfogásokhoz), és a beadás módja számít. A félparnyák rétegnél pedig az igazságtartalom kb. 50%-ban számít.

Ahogy már korábban említettem a parnyákok olyan dolgokat többnyire hazugságokat kajálnak meg, amik illeszkednek az életszemléletükhöz, a társadalmi felfogásukhoz, a parnyák lelkülethez.  Pl., a migráns ellenségkép kimondottan passzol, mert van benne egy kis magyarkodás, - különbek vagyunk. Van benne egy kis bűnbak-állítás, - lám ők a hibásak, nem mi. Passzol a szolgalelkűséghez is, - a szeretet vezérünk majd megvéd minket. Van benne egy kis kényelmesség, - szolgáljuk a nemzetet, ha a Fideszre szavazunk. És elég egyszerű is. Ugyanis a parnyák a bonyolult fogalmakkal (pl. demokrácia, liberalizmus, stb.) nem tud mit kezdeni.

Másra is oda kell figyelni. Pl. Gy. úr mondásai (gyerünk csináljuk meg ) nem nyerő a parnyák számára. Neki az a szimpi, ha megfogják a kezét és vezetik. A „szabadság” eszméje a parnyákoknak hosszabb távon nem sokat mond.

Továbbá, a gazdag-szegény szembeállítás (az igazságos különbségek, szolidaritás, stb.) problémája, korunk parnyák rétegét nem nagyon izgatja. (Ez mindig is így volt, vannak urak és szegények, nem lesz itt változás – ez az egyik parnyák alapfelfogás.) A demokrácia-problémák még kevésbé érdeklik, hiszen nem is tudja, miről van szó lényegében.

Ugyanakkor a parnyákok társadalom, nemzet iránti felelőssége is kevés, a szükségesnél kevesebb. Ugyanakkor a parnyákok hajlamosak a rasszizmusra, sovinizmusra, túlzott nacionalizmusra.  Ez látszólag ellentmondás, de valójában egyirányúság van a vezetettség-igény és a kevés felelősség között. A dicsekvő, hőzöngő ember gondolkodásában (mert ez is megtalálható a parnyákokban) amúgy sincs logika.

Egy másik érdekesség, hogy mindezek ellenére a parnyák gyanakszik, szinte mindenhol átverést, összeesküvést lát. (Magát okosnak, logikusnak tarja ezért „lát át a szitán”.) Szinte mindenhol, átverést lát, csak általában rossz helyen. Mert valljuk be, valóban hazugságvilágban élünk, ezt a parnyák jól érzékeli. De a rafinált politikai hazugságot a parnyák már nem tudja követni, rossz helyen keresgél. Valahogy a butasága mindig odébb löki, vagy az élet ment már arrébb, így a létező, vagy nem létező átveréseket rossz helyen látja.

Amiket O úr mondogat, az már igen: mi magyarok, (az én vezetésemmel), majd megmutatjuk. A gazdag bankár ember összeesküvést sző, de mi magyarok. A Fidesz, a polvárok (politikailag műveltek) számára bugyuta propagandája, kiszámítottan a parnyákoknak szól.

A parnyákot csak az „itt és most”, érdekli, de érdekes módón a távoli (meseszerű) remény is fontos számára. Mi lesz 3-10 év múlva, ami a legfontosabb lenne, az a parnyákot nem izgatja.

     Valójában mi lenne, a parnyákokra ható, helyes mindenkinek jó, felelős, és ráadásul hatékony politika? Ez egy nehéz kérdés, később még visszatérek rá.

A tények, még ha ritkán el is jutnak, akkor sem hatnak a parnyákra.

A mechanizmus rendkívül egyszerű: a parnyák lát két ellentétes tényt pl. a tévében, akkor az egyiket elhiszi, a másikat nem. A másikra, az utóbbira egyszerűen azt mondja: hazugság. Még az sem zavarja, hogy a  „hazugság” (valójában igazság), többször hangzik el, és egyébként is logikusabb, mint a másik.

Pl. lát Bécsről 6 hírt (pl. dokumentumfilmet) ebből ötben arról van szó, hogy nyugis szép város, jól élnek a lakói. Egy pedig arról szól, hogy vannak részei, melyek veszélyesek. A parnyák mégis az utóbbit tartja igaznak. Még addig sem jut el, hogy az mondja, valahol középen lehet az igazság.

Vagy, a parnyák hall öt hírt, pl. hogy O úr barátja is, meg rokona is igazságtanul milliárdokat zsebelt be. A külföldi hatóságok is ezt mondják. Sőt maguk a delikvensek is részben elismerik, mármint a milliárdokat. A logika is alátámasztja, de csak a logikus, gondolkodó ember számára. A parnyáknak egy ellenhír is elég hogy überelje, az öt igaz hírt.  Vagy talán egy sem kell.  Mégis hazugságnak tartja az öt hírt.

Miért van ez?

Először is a Misi bácsi megmondja, hogy mi az igazság, mi a hazugság. De ha a Misi bácsi véletlenül elmenne szabira, a parnyák magától is tudja mi a „hazugság”. Az idézőjel különösen fontos.

Ennek oka szintén egyszerű: a parnyák előítéletesen a saját elképzeléseiből felfogásaiból kiindulva nézi a világot és eleve szelektál. A második hír megfelel a felfogásának, ezért azt elhiszi, az első nem, ezért azt hazugságnak tartja. Csak megjegyzem a logikus ember gondolatmenete ennek pont a fordítottja. A tényekből alakítja ki az álláspontját.

Persze az, hogy a saját szemszögéből nézi a világot, nemcsak a parnyákokra illik. A félparnyákokra is, de kisebb mértékben a polvárokra is. De a parnyákoknál ez még fokozottabban jön létre. Másrészt, már sok idő elteltével, most, a Fidesz éra alatt jött létre, hogy a parnyákok szavazata döntött.

 - A Fidesz engem fontos emberré tett, ezért én csipázom a Fideszt – ilyesmit gondol a parnyák és a Fideszre szavaz.

Azt azonban látni kell a Fidesz nem puszta nyalizással lett a parnyákok körébe népszerű, miközben áttételesen lenézte, lenézi őket. Nyalizással „bölcs nép”, ill. a kritika hiányával a parnyákok körében, nem lehet tartós sikert elérni. A Fidesz az elmondottakkal (Misi bácsi hálózat, parnyákokra ható propaganda, stb.) lett népszerű, és ezeken nem keveset munkálkodott. 

A tárgyi tudás hiányán, kívül a logikai gondolkodás teljes hiányát láthatjuk.

  Például csak annyit kellene észrevenniük, hogy Magyarországon, sőt Európában ők, (a magyar parnyákok) a legszegényebb réteg. Beleértve, az egészségügyi ellátást is. Ebből következne, hogy a vezetések, az aktuális vezetés is, összességében elhanyagolja őket, még akkor is, ha néha ad néhány ezer forintos adományt.  Logikus lenne a gondolat: - Éppen nekünk legszegényebbeknek kellene leváltani ezeket. 

De ez számukra már túl bonyolult gondolatmenet.

Ráadásul a parnyákok is féltik a szinte nem létező anyagi biztonságukat. Azt a keveset, amit így-úgy valahogy elértek. Ez elég fura, de mégis, valahogy meg kellene értetni velük, hogy végső soron őket használják ki.  

     A migránsokkal kapcsolatban a parnyákok még nagyobb homályban bukdácsolnak, persze ezt sem veszik észre. Azt már el sem várjuk, hogy a parnyák tisztában legyen azzal, hogy Fidesz engedett be ezerszámra migránsokat. Vagy egyáltalán tudja, mik azok a migránsok.

De ezt azért végig gondolhatná: Én soha nem láttam, migránst. Egyébként engem, a mi fajtánk is gyakran migránsnak mondják. Ha viszont veszélyesek a migránsok, akkor mégsem védenek meg minket.  Ha olyan borzasztó nyugaton a migránsok miatt, akkor miért megy több százezer magyar oda élni, dolgozni. és onnan miért nem jön ide szinte senki.  Valószínűleg csak azért migránsoznak, hogy rájuk szavazzak. Hazudnak, vagyis lenéznek, plusz hátsó, rossz szándékuk van.

De még erre az egyszerű végiggondolásra is képtelenek.

   De kérem szépen, ha valaki a saját nyomorát nem képes felismerni, akkor az, nem az értelem legalja? Orvosilag nem gyengeelméjű, de társadalmilag az.

Vannak még ellentmondások, logikátlanságok, később elő is kerül néhány.

Mégis, ezt máshol is elmondom, meg kell próbálni a parnyákokat felvilágosítani, a nekik tetsző, a rájuk ható módon. 

Itt megjegyzem, parnyákok közül egy sem olvassa ezt az irományt, meg sem értené, nem is nekik készült.

Ellenben azt remélem, hogy a félparnyákok, polvárok akiknek szól, elkezdik végre meggyőzni a parnyákokat.  

Persze a parnyákok között azért vannak szép számmal szolgalelkű „cár-atyuska imádók”, nekik szinte mindegy, hogy cár atyuska, király, párt-főtitkár, miniszterelnök, stb. a „cár-atyuska”. A lényeg, számukra, hogy olyan tekintélyes ember legyen, aki oda tartja a talpát, persze csak képletesen. Ez szintén egy olyan réteg, akire nem hatnak az észérvek.

Itt jegyzem meg az emberi „blődség” nemcsak az ismeretek hiányából, nemcsak a logikus gondolkodás hiányából ered, hanem a torz érzelmek által uralt gondolkodásból.

Az érzelmek uralkodása már téveszmékhez, kvázi ostobasághoz vezet.

Az természetes, és összességében pozitív, hogy az érzelmek bekapcsolódnak a gondolkodásba, érzelmek kavargása közben hozzuk meg döntéseink. De gyakran, az érzelmek átveszik az irányítást az értelem, a józan ész, a tapasztalatok, tények, a logika, teljesen alárendelődik. Itt sok közül, azon alábbi érzelmeket emelem ki, amelyek képesek az értelmen uralkodni. Ezek általában torz, negatív érzelmek. (Ugyanis a pozitív érzelmek, egyirányúak az értelemmel.)

A fokozott kapzsiság, szerzési vágy.

A felsőbbrendűségi érzést, - én, (mi) jóval különb vagyok másoknál, különösen egyes csoportoknál, népeknél vagyok kiválóbb.  Tehát nem arról van szó, hogy különb akarok lenni (ez ambíció, ez is lehet normális és túlzott), hanem arról, hogy már különb vagyok.

A felsőbbrendűségi érzés másik oldala, de szintén torz érzelem, - a célzott gyűlölködés, - amit nyilván az ellenségkép hizlal dagadtra.

A „nagy ember” kritika nélküli kontrollálatlan imádata – szintén gyakori, értelmen uralkodó érzés.

A diktatúrákban emberek jelentős része, eme érzelmi torzulások rabjává válik. Persze nem véletlenül. Ezek összefüggve is jelentkezhetnek, hiszen egymást is gerjesztik.

Többek között eme érzelmi uralkodások jellemezték a náci népeket, de a mostani Magyarországon is elterjedtek.

Az érzelemvezérelt „gondolkodásra” elsősorban a parnyák, fél-parnyák réteg hajlamos.

A parnyákok újratermelődésének a legfőbb oka, hogy megkövült, szinte örök emberi gyengeségek adják e réteg szellemi, mentális munícióját. Másfelől még sokáig lesznek a világtól leszakadt, elszakadt csoportok (sok csoport, ember), legyen bármilyen erős az információ-áramlás.

Mindezen okok miatt a parnyák réteg újra termelődik. Sőt diktatórikus jellegű rendszerekben dagad, sokasodik. A parnyák réteg nagysága alig függ az általános értelmesedéstől, még kevésbé a természettudományos, technikai okosodástól.

Mindig reménykedünk: na, most már csökken a parnyákok száma, mert például itt van a pc, az okos telefon és egyebek. Amikor mi voltunk fiatalok, akkor a sok rádióadásban, tévéadásban reménykedtünk. Ez a sok adó csak elviszi a valóságot, a tudományt, a kultúrát mindenhová, okosabbak műveltebbek lesznek az emberek mindenhol. Hát nem lettek azok. 

Az egyik parnyák el is mondja: - van ám vagy száz adás a tévémbe. Igaz abból csak egy ellenzéki, de azt sem nézem, úgyis hazudnak. (Misi bácsi szerint is hazudnak.)

Mi is történik a szép reményekkel? Egyrészt hiába sokasodik az „információ” annak csak az értéktelen hamis része sokasodik leginkább. Másrészt, még ha egy kevéssel több érték, igazság is kerülne adásba, akkor is ott van a probléma, hogy a befogadó emberek, befogadó szelektáló minősége nem javul.

A régi megkövült életmód, a beragadt felfogások, na meg a hatalmi praktikák, manipulációk maradnak a mérvadók.

Talán az oktatás teljes reformja segítene, de ez csak egyelőre álom.

A parnyák réteg nem csökken, újratermelődik, már azért is, mert nincs komoly szándék a csökkentésre. Mint láttuk a diktatórikus hajlamú oldalnak kifejezetten hasznos a jó izmos meglét. Ugyanakkor meglepődve láthatjuk, hogy a liberális értelmiség ez ügyben is a saját csapdájába esik. Valójában számukra (ha ők valóban diktatúra ellenesek) káros az izmos parnyák réteg, azonban a frázisaik rabságából nem tudnak kitörni. Az ide vonatkozó frázis valahogy így szól: mindenkinek mindenhez joga van. Mindenkinek joga van, műveletlennek, tájékozatlannak szegénynek lenni. Ez nem is rossz, ezek az emberek, ez a réteg teljesen rendben van, mivel csak az emberi jogaikkal élnek. Egyébként a tökéletes piacgazdaság is megengedi.

Valójában, aki nem rendelkezik alapvető, nagyon egyszerű társadalmi, politikai ismeretekkel (kit és miért választunk meg, mi az a parlamentáris törvényhozás, mi a demokrácia lényege, mi a saját érdekem hosszabb távon, milyen az életem országos, ill. európai viszonylatban, stb.) az nem képes helyes választási döntést hozni tudatosan. Ez nyilvánvaló. De nem a magyarok számára. Még ezt az evidenciát is képesek az emberek össze-vissza félremagyarázni. 

A parnyák réteget meg lehet érteni, sőt sajnálni is lehet, de ettől még a kemény kritikát érdemel.

(Egyébként ugyanez vonatkozik a meglapuló értelmiségiekre, a lelkes talpnyalókra és a haszonélvezőkre is.)

Sok embernek (liberális attitűddel rendelkezőknek), nem világos hogy a megértés, sajnálás mellett, hogyan is lehet kritizálni. Szerintem pedig világos: elismerem, hogy ez, meg az befolyásol, de te magad is hibás vagy.

Nem egy ellenéki politikustól hallottam és majdnem eldobtam az agyam: - a nép a 2018-s választásokon bölcsen döntött.

Ez egy populista frázis, de a szerencsétlen ellenzéki politikus azt sem veszi észre, hogy maga alatt vágja a fát.

A helyes megfogalmazás, a demokrácia, a népfenség elvének tiszteletben tartása mellett, az alábbi lenne:

A nép többsége általában bölcs, jóindulatú, de a nép egy része, néha jelentős része, egyáltalán nem bölcs és nem jóindulatú.

Az a politikus, aki a népszerűség-növelés miatt, ostobán nem tesz különbséget, aki szerint „a nép mindig bölcsen dönt”, az nem érdemli meg, hogy vezető legyen, mert felületes dicséretével árt a népnek. Gyakorlatilag, egyszerűen: az ostobák, a haszonlesők, a talpnyalók, a megalkuvók nem kaphatnak dicséretet, mert az a rosszra való buzdítás.

Szóval a parnyák réteget és a többi negatív réteget nem szabad kvázi dicsérni. Persze a másik véglet, a bántás, megsemmisítés, szintén helytelen. Az emberek (a történelem is ezt bizonyítja) általában a két véglet között lavíroznak, pontosabban hol a ló egyik, hol a másik oldalára esnek át. Meg kellene próbálni középen maradni, keményen kell őket kritizálni, de mindezt a békés megértő meggyőzés, az oktatás, tájékoztatás keretében.

5. oldal

A teljesség igény nélkül néhány gondolat a magyar népkarakterről.

 A teljesség igénye nélkül természetesen, hiszen a teljességhez nagyon sok hiteles statisztikai adat kellene melyekben a magyar nép, nemzet időben is össze lenne hasonlítva más népek jellemzőivel, adataival. Ilyenek nincsenek. Nem ártana egy nagyon széles saját tapasztalat (legalább öt országba kellene huzamosabban élni) ez sincs. És persze sok év és több ezer oldalas írás is kellene hozzá.

Akkor csak úgy érzésből.

  De előtte soroljuk fel a népkarakter-tudomány négy alapelvét.

1.      A népkarakter döntően nem genetikusan, hanem kulturálisan, ill. környezeti hatások miatt alakul ki. (Olyan tulajdonságokról jellemzőkről van szó, melyek leginkább az adott nép, nemzet kultúrájához köthetők, melyek a többség, relatív többség, az átlagostól enyhén eltérő karakterbeli eltolódósára utalnak. )

2.      A népkarakterről való elmélkedés (10000 oldal alatt) jó esetben csak részigazságokat tartalmazhat, mert népkarakter olyan sokrétű, árnyalt, hogy nem lehet teljes egészében elemezni.

3.      A népkarakter nem az egyénekről szól. A népkarterről való elmélkedés, jó esetben is csak részigazságokat tartalmazhat, mert:

  Az igazságosság elve, és az elemi logika szerint is, nem lehet kollektív megítélés, mindenkit a saját tettei alapján kell megítélni.

   Az igazságosság elve szerint csak úgy lehet bárkit (egyént, közösséget) megítélni, ha az önhiba-önérdem mértékét is figyelembe vesszük.

4.      A népkaraktert megítélése azért is nagy óvatosságot kíván, mert gyakran nem a nép karakteréből adódnak a történések, jelenségek, hanem a népen, nemzeten kívüli körülményekből adónak. Illetve a nép, nemzet vezetésének, ténykedéséből adónak, ill. a társadalmi rendszerből erednek. Gyakran a nép, nemzet többségének ellenére. Egyszerűbben, a vezetés önfejű ténykedését, ill. a külső kényszereket ne írjuk a nép számlájára.

(Hozzá kell tenni, kb. átlagosan 80%-ban a népek megérdemlik a maguk vezetőit, mert vagy ők választják vagy eltűrik. 20%-ban azonban nem érdemlik, úgy is mondhatjuk ez a nagy szerencse faktor. Pl. dél-Korea szerencsés volt. Az észak-koreai nép szerencsétlenségére egy ravasz diktátort, sőt diktátor-dinasztiát fogott ki. Pedig a két nép gyakorlatilag szinte egyforma. A magyar nép sem mondható szerencsésnek, mert többnyire alkalmatlan csapnivaló vezetői voltak. Ezt nagyobbrészt magának köszönhette, de kisebb részt, pechére annak, hogy a vezetőiről gyakran kiderült, hogy alkalmatlan sarlatánok. Hasonlatos ez ahhoz a szerencséhez, hogy a piacon a vásárló hány átverős árust fog ki.  Az egyik vásárló, közepesen naiv, rendes eladókat fog ki, a másik, aki hasonlóan közepesen natív, sok szélhámost fog ki. )

 4b. Ugyanakkor, ha egy társadalom társadalmi rendszer rosszul működik, diktatórikus, sok a szegény, túlzottak a különbségek, a gazdaság vánszorog, stb., akkor biztosak lehetünk,  a vezetéssel, az intézményrendszerrel, a törvényekkel, az oktatással is baj van, de az is biztos, hogy a népkarakter (átlagos köztudat, közjellem) is valamennyire torzult.

 A kötelező megállapítások után néhány mondat, csak úgy érzésből.         

Kiindulhatunk a felsorolt, magyaros életfelfogásokból (úgy se lesz jobb, közös lónak túrós a háta, stb.) társadalmi szemléletekből. Viszonylag sok két-három millió (népesség negyede harmada) potenciális parnyák élhet hazánkban, ez is egy fontos megállapítás.

   Itt azért álljunk meg és oszlassunk el néhány, napjainkban is fennálló félreértést.

Tévedés, hogy a nyugat-európai és a közép, kelet európai népek (magyarokat is beleértve) szinte mindenben erősen hasonlók.

Többek között a nyugat-európai népek sokkal felfedezőbb, hódítóbb természetűek, mint pl. a magyar nép. Ez részben pozitív, részben negatív (a felfedezés pozitív, a hódítás negatív), de mindenképpen más karaktert rajzol ki. Pl. másképp állnak a mostani „migráns” vándorláshoz is.

Az is igaz különbség hogy a nyugat-európaiak átlagosan többet tudnak a demokráciáról, elméletileg és gyakorlatilag is.

A Magyarország Európa védőbástyája – szintén túlzó kijelentés. Még ha részben igaz is lenne, akkor is hozzá kell tenni: Nem önként, hanem kényszerűségből vállalt jótettről, hősiességről van szó.

Magyarország nem akar bevándorló ország lenni. Nagy baromság.

A föld szinte minden országa bevándorló ország, melyik erősebben melyik gyengébben. Ha megnézzük, a magyar történelmet kiderülne, hogy Magyarország az átlagnál erősebben bevándorló ország. Keverék nemzetiségű, keverék kultúrájú. Persze itt a jövőről szóló elképzelések is vetélkednek. Van abban némi ráció, hogy az emberek azokkal éljenek együtt, akikkel jól érzik magukat. Csakhogy ez már nem tud nemzeti, nemzet-kulturális alapon kialakulni. De erre még később visszatérek.

Ebben is lenne ráció: csak óvatos, szelektált befogadásról lehet szó.

De nem ezt mondják, - veszélyről, invázióról, zéró befogadásról kiabálnak. Csak szavakban.

   Itt jegyzem meg, hogy a migráns-problémára itt nem térek ki, azzal már annyiszor, annyi szempontból foglalkoztam, hogy csak ismételni tudnám magam.

  Hogy bánt a többségi nép a befogadott nemzetiségekkel? Ezt sokszor szintén negatív értelemben vetik fel a magyarokkal kapcsolatban. Negatív, de nem negatívabb, mint az átlag. A magyaroknál is jelen volt, van a kettősség, befogadom, de le is nézem.

A magyarok nem katonás, nem hódító karakterű nép, de a szomszédival állandó harcba marakodásban álltak. Igaz ez sem kivételes, inkább szokásos, átlagos. Európa történelme tele van háborúkkal. Igaz itt Európa közép, kelet, délkelet részén nem a nagy háborúk inkább a kicsinyes, de állandó marakodások, ellenségeskedések a jellemzők.

   Nézzük néhány más szempontot. Őszintén szólva, az sem mérvadó, hogy más népek hogyan vélekednek rólunk. legfeljebb egy aprócska jel, hogy nem valami jó véleménnyel. A magyar marakodó, pesszimista és gyáva, ezeket gyakran hallani. A külföldi vélekedések szerint, és sajnos a hazai tapasztalat is alátámasztja, a kicsinyes átverések, lopások feljelentgetések is jellemzők ránk. Na meg a szervezetlenség, rendetlenség is. Mások lecikizésében is a toppon vagyunk, ugyanakkor az önkritika nem az erősségünk.

Itt jegyzem meg, hogy kevés, ennyire dicséretre vágyó nép van, rajtunk kívül a világban. Epekedünk a dicséretért, igaz ezt inkább hősködéssel, mint tettekkel akarjuk kivívni. Van a magyarokban egyféle hősködő, szájkaratés, Hári János jelleg is. Például, hogy mi katonás nép vagyunk. Nem vagyunk azok. Könyörgöm, ne ámítsuk már magunkat.

Viszont szerintem ötletes nép vagyunk, pontosabban, voltunk, ill. az lehetnénk. Egyelőre, e jó tulajdonságunk viszont sikerült elsorvasztani.

A népművészetünk, néptánc, népzene, stb., viszont egyértelműen kiváló. Az is igaz, hogy ez is inkább a múlt magyarjait dicséri, nem a jelen magyarjait.

Nehéz megmondani milyen is a magyarok vérmérséklete. A múltban a leírásokból, inkább egy meggondolt, nyugodt, talán túlságosan nyugis, szinte konok Pató Pál uras vérmérséklet rajzolódik ki. Jelenleg az utcán járva, inkább ideges magyarokkal találkozhatunk.  

Sajnos nem hagyható ki a magyarok zabálás-kultusza. Tudom, hogy szinte minden nép kultúrájának, az ünnepek része a lakomázás. De a magyaroknál az ünnep már kevésbé rituálé, inkább csak puszta alkalom a zabálásra. Ennek okai és következményei is szerteágazók. Az egyik ok, a pótcselekvés. Az egyik következmény, az elhízás.

De mégis ebből a zabáló, elhízott jellegből egyfajta kisstílű önzés, tunyaság sejlik ki.

Nem vagyunk, legalábbis nem voltunk rendetlen, lusta nép, de mintha a sunyiságot, a ravaszságot, a nem teljesen tisztességes igazságos érvényesülést, a kelleténél, és az észak-európai népeknél jobban elfogadnánk.

Egy kicsit Európából kilógó, kirekesztett nép vagyunk, már a nyelvünk miatt is. Egyelőre, más népek szemébe, ez inkább negatív, de át lehetne fordítani pozitívra is.

Sajnos szinte minden nép lenéz, kibeszél minden más népet. De azt gondolom, minket, magyarokat az átlag alatt kedvelnek, pont az ilyen húzásainkért, mint a mostani választás, a zsarnokságok elfogadásáért. Őszintén szólva, mi hogyan vélekednénk egy olyan országról, ahol egy ilyen O féle uralkodna, F féle bugyuta rinyálós propagandával. Hát rólunk is úgy vélekednek. Kevés embert ismerek, akinek mondjuk Azerbajdzsán szimpatikus.

(Két megjegyzés. Szeretet gyermekem, (pl. nemzetem), én nem megalázásból kritizállak, hanem azért, hogy kiváló nagyszerű ember váljon belőled. Sajnos az Orbán éra, a szememben többet rontott a magyar nép megítélését illetően, mint az előző érák (Gyurcsány éra, Kádár éra, Rákosi éra, Horthy éra, stb.) érák bármelyike.

Persze voltak kivételes idők, mikor „mi megmutattuk”, de vizsgáljuk meg csak alaposabban? Ha jobban megnézzük a szabadságharcainkat (egyébként nem volt sok, de kevés sem, török ellen, labanc ellen, később 1848-49 majd 1956) azt kell látni, hogy egy kisebbség tényleg hősiesen küzdött a szabadságért. Mondom egy kisebbség, viszonylag szűk kisebbség. Övék minden tiszteletem, nem őket kritizálom, hanem az otthon lapuló többséget.  Vagyis a nép nagyobb része még ezekben a harcos időkben is szépen önzőn meghunyászkodva, (jobb a békesség, ne szól szám) otthon kushadt. El is vesztek ezek a szabadságharcok. Egyébként a magyarok abban is tévednek, hogy katonás, összetartó népnek tartják magukat, de erről már beszéltem. Nem beszélve a „nem harcos időkről”, akkor még többen lapultak otthon önzőn. A magyar történelemnek megvannak a megalkuvós benyalizós időszakai és ezek hosszabbak, jellemzőbbek, mint a harcos időszakok. Sajnos a tények alapján (pl. két világháború) nem alaptalan az „utolsó csatlós” minősítés. Amiből talán nem is a „utolsó” szó az igaz kritika, hanem a „csatlós” szó.   

Egyébként, egy kicsit, szinte mindig kilógunk, pl. az európai népek sorából, de csak egy kicsit. Nem annyira hogy új utat mutassunk, csak annyira, hogy kilógjunk.  Nem hasonlítgatok más népekkel, nem is tudok, de valahogy ez túl sok lapításnak tűnik, nem másokhoz, hanem az optimálishoz képest.

Egy másik szemszög: milyen sportokban vagyunk jók?

Mostanában egyre inkább az egyéni krakkolós sportokban. Észt, kreativitást együttműködést, bátorságot, vagányságot, igénylő sportokban már nem vagyunk jók. Más felmérések, pl. a diákok tudásának felmérései is erre utalnak. Ez is egyfajta utalás a népkarakter alakulásra.

Itt jegyzem meg a népkarakter-elemzés egy sokadik nehézsége, hogy milyen időszakaszt nézzen. Én azt látom, hogy pl. az utóbbi harminc évben is képes volt elég komolyan változni.

De azért vannak viszonylag tartós jellemzők és vannak viszonylag újabb jellemzők. Mindkét fajtát illene felismerni.

A magyar filmek alapján, milyen a magyar népkarakter – ez megint egy másik szempont. A magyar filmek az utóbbi negyven évben, többnyire irreális, elvont alkotások. Mind a humoros, könnyed filmek, mind a komolyabb filmek szereplői (tehát a magyarok) meglehetősen egzaltált, fura figurák. A vidámabb filmek zöme a magyarok bunkóságáról szól. Talán a világon sincs még egy ilyen nép, amelyik ilyen büszkén hirdetné a maga butaságát, bunkóságát. A filmek alapján tehát, fura, egzaltált, elvarázsolt, bunkóságát felvállaló nép vagyunk.

Megint egy másik vonatkozás.

Büszkék vagyunk, hogy mennyi Nobel-díjas magyar van. De azt elfelejtjük hozzátenni, hogy ezek nagyobb része külföldön élt, dolgozott, külföldön elért eredményeik alapján lettek világelsők.

Ez pedig logikailag azt jelenti, hogy Magyarország az elkallódott tehetségek országa. Persze a mindennapi élet is ezt bizonyítja.

Na meg néhány nagy művészünk itthoni megvetése, szenvedése, legalábbis életükben. Valahogy túl sok a fal, a rács, a beidegződés, az előítélet, az irigység, a tekintélyelv, a földhözragadtság. Kevés az innováció és annak tisztelete. Az iskolába ezt nézik, mit nem tud. És nem azt, mit tud.

A fő baj, hogy túl sok nálunk a potenciális parnyák. A felsorolt negatív tulajdonságok, szintén a parnyákok sokaságára utalnak.

Ha ez itt felsoroltakat valahogy megpróbáljuk összesíteni, akkor megállapíthatjuk:

Ez egy tehetséges, minimum átlagos nép, de túl sok a műveletlen lelkileg is deformált parnyák.

Valahogy túl sok a földhözragadtság, a kicsinyes önzés.

  Talán azt is ki lehet jelenteni, a magyar nép a kelleténél jobban kedveli a diktatúrát, diktatúra-elviselő, diktatúra-elfogadó nép.

6. oldal

Kitérés a népkarakterek fontos jellemzőjére: diktatúra-elfogadás fajtájára, fokára.

Elnézést kérek, de ez a fogalom is az én kreálmányom: diktatúra-elfogadás. Ez a fogalom az elképzelésem szerint gyűjtő fogalom, sok mindent jelent, sok oka és tényezője van. Bizonyos esetben ez diktatúra-kedvelés, de ezt is lehet mondani: diktatúrára való többségi hajlamosság. Maradjunk a „diktatúra-elfogadás” kifejezésnél.

A diktatúra-elfogadás lényegében azt jelenti, hogy adott (egyenlő) vezetői diktatórikus hatás (manipuláció, propaganda, megfélemlítés, stb.) mellett, egyik, vagy másik nép mennyire, és hogyan akar szabadulni a diktatúrából, akár leváltással, vagy ha ez korlátozva van, akkor tüntetéssel, vagy más eszközzel. Illetve a másik oldalról azt jelenti, hogy a nép hogyan, mennyire reagál a diktatórikus vezetés különböző diktatúrát erősítő módszereire. Hogyan, mennyire vezethető meg egy nép?

A nép tulajdonsága általában csak a többség vagy az erőszakos relatív többség tulajdonsága. De hát ez a népkarakter tudomány hátulütője: a rendes okos néprész, réteg, gyakran beolvad, megítélés szempontjából. Ráadásul ez a viszonylag ártatlan réteg, a legnagyobb vesztes.

Amúgy pedig, rossz, diktatórikus vezetés alatt, szinte mindenki vesztes lesz előbb-utóbb, hiába ügyeskedik; én nem állok be a lúzerek közé.

A diktatúra-elfogadásnak vannak fokozatai, amely fokozat nagyon sok okból alakulhat úgy, ahogy alakul.

Magyarországon talán az alábbiak a leglényegesebb okai annak, hogy jelenleg (de a múltban is) meglehetősen nagyfokú a diktatúra-elfogadás. (De az okoknak is vannak okai, amire most nem térek ki.)

    A fontosabb okok,  ill. arányeltolódások:

Az elfogadás abból ered, hogy túl sok a parnyák.

A lapuló értelmiségiek (egyfajta kispolgárok) is sokan vannak, valamint a lelkes szolgák is.

Túl erős a földhözragadtság.

Túl kevés a demokrácia-ismeret, és a demokrácia-igény.

Továbbá a magyarok között túl sok a morgós (de nem tevős), a gyűlölködésre hajlamos ember. Ez pedig ideális befogadó közege a diktatúrák kedvenc manipulációjának, az „ellenségképnek”. Az „ellenségkép” mely testvére az „oszd meg és uralkodj” módszernek.

A Fidesznek nagyon bejött a „migráns ellenségkép” -  két legyet ütött, vele egy csapásra. A társadalom, ellenségeskedésre hajlamos felét maga mellé állította. Ugyanakkor ezzel ketté is szakította a társadalmat, (ellenségeskedők és diktatúra-utálók) így létrejött az „oszd meg és uralkodj” helyzet.

Tehát a magyar nép manipulálhatósága nagy és különösen nagy az ellenségképpel kapcsolatos manipulálhatósága, ami egyben egyfajta diktatúra elfogadást is jelent.

Összességében, több jellemző alapján kimondható, hogy a magyar nép diktatúra-elfogadása, a kelleténél nagyobb. 

Itt viszont fel kell tenni a kérdést: és máshol? Vagyis hol állunk, ebben a túlzottan ostoba, műveletlen birkaszerű jellemzőben nemzetközi összehasonlításban? Pontosabban más népekkel, nemzettekkel összehasonlítva mekkora és milyen a mi a diktatúra- elfogadásunk?

A magyar népé nem olyan, mint a náci időkben a német nép, vagy a japán nép diktatúra-elfogadása. De olyan sem, mint az orosz népé. Vagy mint az észak-koreai népé. Vagy mint a török népé.

Itt jegyzem meg, hogy a katonás (hódító) népek, és a kevésbé katonás (nem hódító) népek, e szempontból is különböznek. Szóval az említett diktatúra-elfogadások inkább olyan egységes fanatikus, néha szenvedélyes viszonyulások voltak. Másfelől ezek inkább időszakhoz köthető felgerjedések. Bár az orosz népé meglehetősen állandó.

Eltúlozva arról van szó, hogy egyes népek a hódító hajlamukból adódóan fogadják el a diktatúrát, ill. inkább szélsőséges nacionalizmusból, rasszizmusból, vagy más eszmére hivatkozva.

Más népek pedig szinte ellenkezőleg, túlélési védekezésből (egyfajta gyávaság) miatt fogadják el. Persze a nacionalizmus, rasszizmus, más szélsőséges hit, mindenhol megjelenik, de a „sikeres” manipuláció nem erre alapszik. A „sikeres” manipuláció példája, a Fidesz mostani manipulációja.

A magyarok már jó ideje a második, (mi védekezésből, tudatlanságból építünk diktatúrát) kategóriába tartoznak.

Pl. a magyar diktatúra-viszony nem egységes (sőt megosztott rendetlen), nem fanatikus, sőt inkább szkeptikussággal, cinizmussal vegyített, inkább amolyan önzőségből eredő. Hasonlóan viszonyulnak pl. a közép-ázsiai népek, a balkáni népek, vagy a közép és dél amerikai népek, mint mi, hasonló jellegű a diktatúra-elfogadásuk.

Persze mint mindenben, ebben is vannak átmenetek.

De egyik fajta diktatúra-elfogadás sem jobb a másoknál, bár más-más undormányai vannak az egyiknek és a másiknak.

A „két fajta”  azért is pontatlan (de lényegében igaz), mert a diktatúra gyakran nem kívülről, hanem belülről jön.

Egyébként sokféle diktatúra van. Itt nem a diktatúrák fajtáiról elmélkedtem, hanem a diktatúra-elfogadások fajtáiról.

A felsoroltakból azért több következtetés levonható.

Az első az, hogy ez a „diktatúra-elfogadás”, egy emberi jellemző, szinte az összes népre jellemző tulajdonság, csak különböző fokon. 

A másik, hogy bár lényegileg azonos, de több fajtája és fokozata van a diktatúra-elfogadásnak.

Az is látható, hogy a diktatúra elfogadás lényegében egy védekezési hiányosság. A nép nem képes védekezni a vezetés megvezetése, csapdája ellen. Ugyanis végső soron mindig a nép farag rá. A világon szinte az összes népet, valahogy be lehet palizni, de nem egyformán.

E szempontból is felettébb sérülékeny az emberiség az emberi társadalom.

Az észak-koreai példa mutatja legtisztábban a népek naivitását, sebezhetőségét.

Ugyanis ugyanaz a genetikájú, kultúrájú, karakterű nép délen egészen másképp viselkedik, mint északon. Értelemszerűen ez csak abból eredhet, hogy a vezetés, a rendszerrel együtt irányítja, vezeti, sőt megvezeti a népet. A nép ennek következtében elfogadja, sőt kedveli a diktatúrát. Más vezetés más rendszer mellett sokkal kevésbé kedveli és fogadja el.

Tehát, a rendszer-vezetés, kontra a nép tekintetében, nem egyenlő tényezők viszonyáról, nem kölcsönhatásról van szó,

Ugyanakkor mégis. Ugyanis a nép felelőssége hibája, ha gyenge a védekezőképessége, ha megvezethető. De úgy néz ki ez nem csak az egyes népek potenciális hibája, hanem az egész emberiségé.

Egyelőre régebben, most is, ez a diktatúra-elfogadás emberi társadalmak állandó fenyegetettsége, hiszen sok országban kialakulhat valamilyen diktatúra, és ez tovább is gyűrűzhet, vagy akár háborúba mehet át, főleg ha jelentősebb, nagyobb országról van szó.

Azért az kijelenthető, hogy a diktatúra-elfogadás fajtája, hajlamossága, egy összetett jellemzője a népkarakternek. Talán a pontosabb elemzés segít a megoldásban, a gyógyításban. De ez is biztos, hogy a megoldás, nem egyszerű dolog.

A népkarakter taglalásából kihagyhatatlan az alábbi téma.

Pontosabban a fenti téma, mert az oldal tetején, a másik oldalon folytatódik a magyar népkarakter vázlatos taglalása.

A folytatáshoz kérjük a lap tetejére lapozni.

7. oldal 

Folytatódik a magyar népkarakter vázlatos taglalása.

A magyar népkaraktert mennyiben befolyásolja a cigányság kultúrája, karaktere?

De ezzel a kérdéssel már belefutottunk egy nagyobb komplexebb problémakörbe; a kisebbségek népcsoportok helyes kezelése - problémakörbe, mely összefügg a vándorlás (migráció, bevándorlás, stb.) problémakörével. Mivel ezt a hatalmas problémakört itt és most nem áll módomba kifejteni ezért csak néhány kiinduló meghatározás:

1. A már befogadott nemzetiségekről, népcsoportokról legalább két vonalon szükséges elmélkedni. Úgy mint, a nép elválaszthatatlan részei, és úgy mint azonos területen élő, de önálló közösségről. Ugyanis a népcsoport maga is két részre szakad: a beolvadásra (integrációra) törekvők, valamint az autonómiákra (valamilyen fajta, fokú autonómiára) törekvők csoportjára. Ha csak az integráció szempontjából nézzük a problémát, akkor megfosztjuk az autonómiára törekvőket az emberi jogaik érvényesítésében.

2. Befogadást illetően; a leginkább optimális és kivitelezhető megoldás; a mérsékelt ellenőrzött, szelektált befogadás. (A teljes kirekesztés, hazaküldés rossz és lehetetlen, az ömlesztett befogadás, szintén.)

3. Az erőltetett integráció rossz, a segítő, alkalmazkodó, oktatással egybekötött integráció jó. Újra hangsúlyozom a szabályozott békés, de autonómiákra osztott együttélés is jó, szóval nemcsak az integráció jó. Hozzá kell szokni, hogy a népcsoportok, közösségek e két alap-kategóriában vannak az országban. A szinte teljes beolvadás felé haladók kategóriája (még csak haladnak), ill. a békés autonómiák (valamilyen fokú fajta autonómia) kategóriája. 

Ha erős a befogadó alapnép, ha jó kormányzati döntések vannak, akkor meg lehet oldani a mérsékelt bevándorlást, sőt hasznos is lehet. Ellenkező esetben nem lehet megoldani, ekkor problémák keletkeznek, de mint mondtam ezekért elsősorban nem a bevándorlókat kell felelőssé tenni.

   A magyarok (nép és a vezetések kormányzatok is) a múltban és most is rosszul kezelték, kezelik a bevándorlás, migráció problémáját. Hozzáteszem, nemcsak a magyarok, de sok másik ország is. Ez igaz a cigány-problémára is.

4. A kultúrák többféle egymásra hatása (ötvöződése), a múltban is, de a jelenkorban fokozottan létrejön. Megint három alapkategória:

A médiákon, ill. a turizmuson keresztül is ide-oda áramlik a kultúra.

Az integrálódó kisebbségek elsősorban kultúra-befogadók, de azért van visszahatásuk.

Az autonómiában élőknek is van mérsékelt befogadásuk is hatásuk. 

Másfelől, ha pl. a magyarokról ítélkeznek, akkor nem tesznek különbséget, ezek a szlovák-magyarok ezek a cigány-magyarok, stb. csak annyit mondanak: ezek a magyarok.

   Ritkán jön létre, de mindig a befogadó anyanemzet hibája, gyengesége, vezetésének alkalmatlansága, ha a befogadó anyanemzet kultúrája gyorsan eltorzul a bevándorlók miatt.

Normális, jó esetben a kultúrák mérsékelt, fokozatos egymásra hatása, ötvöződése jön létre, úgy hogy az erősebb fejlettebb kultúra erősebben hat a másikra. Másfelől az elrontott irányokat is helyre lehet hozni jó döntésekkel, erős okos néppel. Tehát, „jaj ez már örökre így marad, bármit teszünk” sugallatok hamisak, tudatrombolók.  

      Ezek után nézzük meg mi a helyzet a magyar nép és a cigányság vonatkozásában. Azért a cigányság, mert ez a legnagyobb, ez a leginkább eltérő erős népkarakterrel, ill. karakteres kultúrával rendelkező népcsoport.

Megjegyzem a magyar nemzet már régóta egy kevert kultúrájú, karakterű nép. De a környező népek kultúrája, (ezekből keveredett össze), eleve is hasonlók voltak, tehát itt nincs kirívó hatás.

   Abból kell kiindulni, hogy a magyarok főleg a vezetések hibájából mindig is, napjainkban is rosszul kezelik a problémát. A fent leírtaknak minden tekintetben szinte az ellenkezőjét, a rossz oldalát hozták, hozzák létre. Így pl. a cigányság integrációja, de autonómiája is gyenge, a magyar kultúrára, népkarterre a kelleténél erősebben hat a cigányság kultúrája. Ez abból is adódik, hogy a cigány népesség gyorsabban nő, mint a magyar, de nemcsak abból.

    A cigányság karakterét és kultúráját erősen meghatározta (de még tart a hatása) az állandó vándorlás. Nem igen jártak iskolába az élet tanította őket. Vagyis gyenge az „elméleti érzékük”, de erős gyakorlati érzékük alakult ki. Nem kedvelik a hagyományos iskolai oktatást.  De ha az oktatás gyakorlatiasan történne, akkor jelentősebb lenne az elsajátítás.  Összességében, jelenleg, ez társadalmi, politikai műveletlenséget alakít ki.  

Gyenge a lakóhelyhez való kötödésük, de erős a közösségi érzésük (egyfajta nacionalizmus). Igenis van egyfajta cigány-nacionalizmus, de ez nem baj. A baj, ha ezt tagadni akarjuk. A vándorló életmód miatt nagyobb szabadsággal, néha szabadossággal állnak a munkához. A többségi nemzet, az anyaország, erkölcseihez, törvényeihez ugyancsak lazábban viszonyulnak, ez is összefüggésbe hozható az állandó vándorlással.

Napjainkban ugyan a vándorlásuk lelassult, de még mindig hat ez az évezredeken keresztül tartó életmód, szokások, gondolkodások (kultúra).

Ha tetszik, ha nem ezek a tulajdonságok részben a magyar népkarakterbe is beivódtak. A magyar népkarakter részben ötvöződött, ötvöződik a cigány népkarakterrel.

Ugyanakkor tévesek (bár nem lehet mit tenni) azok a külföldi vélemények, melyek a magyarságot azonosítják a cigánysággal.

A gondolkodó elemző előtt világosan kirajzolódik 2007- 2018 között elferdült a magyar politikai, társadalmi köztudat, elhajolt a magyar néplélek.

Itt térek vissza bővebben erre a fenti, korábban tett megállapításra. Bár máshol is tehettem volna.

Elhajolt és egyelőre úgy is maradt.

Tulajdonképpen ez az elhajlás nem más, mint: erősödött a diktatúra-elfogadás.

Konkrétan arról van szó, hogy 2010-ig a magyar nép, a rossz vezetéseket jogosan okosan, viszonylag mérsékelt fölénnyel leváltotta, és az újban reménykedve másikat választott. A jelen rendszerben, ez a viszonylag legokosabb viselkedés.  A mérsékelt fölény, azért okos, mert megmarad a viszonylag erős ellenzék, nem alakul ki visszaélhető kormány-hatalom. A váltogatásnak pedig több előnye van, mint hátránya.

2014-2018-ban viszont, az előzőnél erősebb manipuláció hatására, megtört ez az okos viselkedés, a magyar nép nagy fölénnyel választja ugyanazt a vezetést, (nincs váltogatás), ráadásul olyan vezetést, amelyik minden korábbi vezetésnél jobban megérdemelné a leváltást. (A 2010-s választás még talán jogos, okos volt, de mégis annak a negatív folyamatnak a kezdete, ami 2014-2018-ban teljesedett ki.) Ez tehát nyilvánvalóan elhajlás, kvázi elbutulás (negatív változás), a korábbihoz képest. De ennek az elhajlásnak már 2007-ben kezdődtek a jelei, nem véletlenül. A pénzügyi-gazdasági válság a jelek szerint hosszabban tartó, nagyobb törést, tudatváltozást okozott, mint azt gondolnánk. De ez a változás még többnyire jogos, okos volt. Ez a csalódás csak elindította a túlságosan kilengő hintát, visszafele. A további főleg 2013-tól változások, lökések viszont már nem voltak jogosak, okosak.

Itt azért újra megerősítem, a magyar nép egésze, átlaga ezekben az években kb. 2012-től, egyáltalán nem bölcs, sőt inkább abnormális.

Először is kérdés, ez elhajlás, volt, van, vagy csak visszaállt az igazi népkarakter. Szerintem is-is. Amivel azt mondom a magyar nép (az átlag) korábbi bölcsessége is kissé kivételes (szerencsés időszak), de reménykedem, hogy a mostani viszonylagos butasága, abnormalitása is kissé eltúlzott, azért ennél okosabb és demokratikusabb.

Anélkül hogy részletesebb elemzésbe mennék bele, felsorolom az elhajlás, a diktatúra-elfogadás erősödésének főbb okait.

1. A pénzügyi-gazdasági válsággal, annak következményeivel kapcsolatosan a magyar nép csalódása a liberális demokrácia rendszerében. (Igaz a politikailag, társadalmilag műveletlenek nem igen tudtak csalódni, hiszen nem értik.)

2. A magyar népkarakter alapjáraton is meglehetősen diktatúra-elfogadó, az 1990-2007 időszak pozitív irányba lenget ki, a jelen időszak pedig remélhetőleg negatív irányban leng ki, a viszonylagos különbség elég nagy.

3. A magyar ellenzék, meglehetősen gyenge és alulmotivált.

4. Utoljára, de nem utolsó sorban, egy olyan vezetés került hatalomra mely nagyon hatékonyan képes (korábban, most is) elferdíteni a magyar nép tudatát, elgörbíteni szinte megtörni a magyar nép lelkét.

A Fidesz és O úr megtalálta azokat az eszközöket, módszereket, manipulációkat melyek a magyar néppel hatékonyan elfogadtatják a diktatúrát. Illetve pont úgy és olyan diktatúrát hozott létre, melyet a magyar nép, az átlag, (főleg a parnyák réteg) szinte önként és dalolva elfogadott. Világosan kirajzolódik, hogy a Fidesz erre használta fel a hatalmát.

Ami azt is jelenti, hogyha ilyen agymosó erő kerül hatalomra a jelen rendszerben, egy agymosásra hajlamos nép  mellett, akkor szinte biztos a „sikeres” diktatúra kialakítás.

Ez a legerősebb tényező, és tulajdonképpen emiatt került e fejezet ide. Mert ebből a magyar történetből is az derül ki, hogy mennyire gyenge sérülékeny átverhető a nép, vagyis az ember.

Visszatérve a magyarok szélesebb körű népkarakterére Mint a bevezetőben is mondtam, arra csak pontatlanul lehet felelni, milyen is a magyarok népkaraktere.

Na meg azt a kérdést is fel kell tenni: na és a pozitív tulajdonságok? Pl. lehetne mondani: hűségesek vagyunk. Csakhogy a túlzott indokolatlan hűség, már átfordul negatív tulajdonságba. Egy csomó tulajdonság esetében a helyzet és a mérték, az arány dönti el, a negatív vagy pozitív eredményt. 

És itt elakadunk, több okból is.  Rájövünk, hogy még az egyéneket is szinte lehetetlen jellemezni, hát akkor a népeket, duplán. Már ezért is, mert ami negatív az más szemszögből lehet pozitív is. Biztosan van a magyaroknak is, ahogy a többi népnek is, pozitív tulajdonságaik.

Akkor tehát milyenek magyarok, nemzetközi összehasonlításban? 

Nem tudom (senki nem tudhatja), de ne is ebből induljunk ki. Inkább abból, hogy a negatív, az rossz, függetlenül attól, hogy más népek is lehetnek ilyenek.  

Csak annyi lenne a cél, függetlenül attól, hogy most hol állunk a világban, hogy mi magyarok társadalmilag, politikailag műveltebbek legyünk. A jelenleginél inkább szabadság, demokrácia, igazságszerető, önálló gondolatokkal, kritikával rendelkező, de azért fegyelmezett nép legyünk. Függetlenül más népektől. Hiszen a kiválóság mindig jó cél. Ez nem önteltség, nincs benne lenézés.

Nem tudom, hogy a Fideszesek fejében mi van, valószínűleg a nép felemelésnek álma, azért az önös célok mögött ott van. De a gyakorlatilag a tekintélyelvű, ügyeskedő nyalizókat kedvelő a haveri körre és a parnyákokra épülő politikájukkal a magyar nép emelkedését kiválóságát nem szolgálják, sőt az ellenkezőjét teszik.

Ideje lenne végre a jövőre koncentrálni nem a múltra. Mert sajnos mintha ez is egyik jellemzőnk lenne (bár nem egyedüli nekünk), hogy túl sok a múlt- merengés, túl kevés a jövő-építés.

Ha pedig nem a jelent, hanem a fontosabb, tendenciát nézzük, akkor még aggasztóbb kép rajzolódik ki, a magyar nép karaktere negatív irányba változik.

Mi ebből ez egészből a konklúzió? Három egyszerű azért akad:

A Fideszt már ezért is (népkarakter-rombolás) le kell váltani. Már tegnapelőtt is későn lett volna.

Van mit csiszolgatni, javítgatni a magyar népkarakteren.

Talán így egy fokkal jobban átlátjuk a magyar történéseket, társadalmi jelenségeket. Beleértve a következő választásokat is.

A teljesség igénye nélkül néhány további lényeges gondolat a helyzet megértéséhez.

A teljesség igénye nélkül Magyarország 2010 utáni külpolitikai helyzete.

Az EU nem motivált a magyar helyzet változásában.

Az EU amúgy is egy zavaros, kevéssé határozott tákolmány. Talán nem is tud másmilyen lenni. Reméljük kinövi a gyerekkori betegségeit.

Korunk meghatározó, „a kényelmesség” és a „tisztességtelen verseny” elvtelenségei szerint, az EU-tól nem várhatunk igazi segítséget.  A gyenge Magyarország, az EU szempontjából, csak egy konkurens gyengülését jelenti.

Amúgy pedig Magyarország nem egy jelentékeny (sok figyelmet igénylő) ország, valljuk be.

Orbán és csapata ugrál, fontoskodik (magát jelentősnek akarja láttatni), de valójában csak annyiban figyel rájuk, Európa, a világ, mint a szemtelen idegesítő szúnyogra. Igazából ez a szúnyog a külvilágot csak idegesíti, de saját népének vérét szívja. A külvilág legfeljebb besokall, és arrébb hessegeti, a problémát csak a mi népünk képes lerendezni. Ha képes. Jelenleg még fel sem ismeri. 

Eddig is ez volt EU taktikája, a korábbi és a jelen helyzetünkben vastagon benne van az EU. (Az EU, mint szerteágazó zavaros intézményrendszer, döntéshozó mechanizmus.)

A  Gy érában, pl. az EU szépen hagyta, hogy Magyarország erősen belemásszon a pénzügyi válságba, eladósodjon. Ez a válság, illetve az akkoriak rossz kormányzása, a helyzet romlása hozta kétharmados helyzetbe a Fideszt. Az EU vastagon benne volt a tré magyar helyzet kialakulásába. És most is benne van.

Összefoglalva tehát az EU segítőkészségének korlátait:

Egy szervezetlen viszonylag laza szövetséggel bíró, sok bajjal küzdő szervezet.

Miért segítsünk egy versenytárson?

Amúgy pedig Magyarország nem egy jelentős ország.

A Fidesz diktatórikus eszement, de a határokat azért jól érzi. Eddig legalábbis érezte.  Marad a ráfaragás, mármint a magyar nép ráfaragása.

O úr pávatáncot jár, ráadásul itthon is mást, külföldön is mást. O úr elmegy a határokig, de azokat nem lépi át.

Bár a világ politizálásnak, sz@rkeverős, zavaros világában szinte lehetetlen kiigazodni, semmi nem az, aminek látszik, de meggyőződésem a Fidesz „ügyeskedése”, ide-oda farolgatása, összesítve külpolitikai vonatkozásban is rossz útra vezeti Magyarországot.

„ A német nagytőke imádja Orbánt”, - mondják többen, és van ebben igazság. És a Fidesz sem bántja a nagytőkét. A Sorosozás más célzattal történik. Márpedig a német nagytőke meglehetősen befolyásos Európában. Ráadásul ott van az EU néppárt-frakciója, nekik is megfelel a magyar helyzet.

Ugyanakkor a világtörténelem napjainkban megint a kaotikus viszonyokat él át. Sok nagyobb, de közel egyenlő politikai erő kavarog, köztük több nagyhatalom és több nagytőkés csoport. Nincsenek nagyobb szövetségek, tartós, általános (de nem világháborús) ellenségeskedés van. Ez talán egy fél fokkal jobb, mintha nagy pusztító ellenséges hatalmak alakulnának ki. A helyzet azért összességében szahhara, nagyon messze van a Kánaán.  Szerintem a zavaros helyzetben, a zavaros külpolitika nem túl jó ötlet, legalábbis kockázatos.

Soros és a migránsok sokkal gyengébb, végső soron látszat-ellenfél. A Fidesz azért arra vigyáz, hogy pont kellemes „ellenséget” válasszon ellenségképnek.

Visszatérve, az EU-ra, vannak ilyen-olyan fenyegetések, de igazi hatékony szankció, pl. komoly pénzelvonás, kizárás, vagy részleges kizárás nem volt és nem is lesz. Nem lesz, mert a jelen helyzet nem rossz, „még elmegy” az EU (mint egyfajta hatalmi képződmény) szempontjából. Nem lesz radikális változtató lépés, marad a magyar nép ráfaragása, legalábbis az EU-tól ez várható.

De, ismétlem, ez már nem hinta, inkább ringlispíl, pávatánc külpolitika sok ellenséget generál. Az ellenséges csoportok közt valószínűleg vannak bizonyos nagytőkés körök is. Valószínűleg ezek az ellenséges csoportok, körök alkalomadtán lecsapnak.  

Itt jegyzem meg, O és F politikája ravasznak, taktikusnak, sokrétűnek tűnhet, de valójában csak egy elv vezérli minden lépését; én vagyok a nagy ember. Illetve; mi a nagyembert szolgáljuk.

Végső soron, minden (stadionok, demokrácia-leépítés, külpolitikai kilógás, stb.) ide vezethető vissza. 

De mielőtt belefeledkezünk az EU, az ellenzék és egyebek szapulásába, állítsuk fel a felelősségi sorrendet.

A jelen (2010-s évek) magyar hanyatló magyar helyzet felelőseinek sorrendje:

A Fidesz vezérkar, a Fidesz elit.

(A trükkös, ellenzéknek előnytelen választási rendszer, beleértve a választási csalások engedését. Bár ez nem külön tényező, hanem a Fidesz vezérkar tákolmánya.)

A Fidesz támogató réteg.

A rendszernek, az EU-nak, az ellenzéknek, harmadsorban, de nagyjából, egyforma felelőssége van.

Ez azért fontos, mert nem mindegy kinek a leváltására, kritikájára fordítjuk az energiánkat.

Bármilyen ellenzéki erők is jönnek létre a jövőben, nekik elsősorban nem egymással, hanem a Fidesszel kell foglalkozni.

   Egyébként egy másik okozó-sorrendet is meg lehet állapítani:

Mivel a legnagyobb egység a rendszer, ezért ez a legnagyobb okozó, a rendszer (nevezzük új-kapitalizmusnak)

A rendszerben van benne az EU.

Az EU-ba Magyarország, Fidesszel, ellenzékkel.

De ez okozó és nem a jelen helyzet felelősségi sorrendje.

Általában kétféle elemzés szükséges: egy aktuális rövid távú, a jelen helyzet (korszak, régió, ország) elemzése. Valamint egy történelmi távlatokba néző elemzés.

A felelősségi sorrendbe én a második helyre tettem a Fidesz támogatókat. Talán ez szokatlan. Ugyanis sok feloldást szokás adni e néprétegnek. Mert szegényeket csak megélhetési jóléti hasznosulás vonzza. Mert szegények át lettek vágva. Mert szegények nem látnak a jövőbe.

Az én szemembe ezek nem feloldások, ezek inkább hibák. Ki merem jelenteni, hogy akikkel elsősorban foglalkozni kell az a Fidesz és támogatói. 

Aki olyan kijelentést tesz, amelynek átvitt, tágabb értelme az hogy a  ellenzék (a tehetetlen, önérdekű) nagyobb rossz, mint a Fidesz, a Fidesz győzelme rendben van, az akarva akaratlanul a Fidesz szekerét tolja. Az ilyen ember, jó esetben, a logikátlanság, a pontatlan értelmezés és fogalmazás hibájába esik. Ami nem kis hiba.  Hogy lehet a gonosz ellen gyengén küzdőt, egyformának, sőt rosszabbnak tartani, mint magát a gonoszt? Legfeljebb ilyesmit lehet mondani: - Közvetve az ellenzék gyengesége is, hozzájárul a Fidesz hatalmához. 

Ha már itt tartunk - Több emberi, erkölcsi gyengeség, nézet-hiba, vétség létezik, amely társadalom alakulására is erős negatív hatással bír. Itt ezeket emelem ki.  Akinek nem inge……

Röviden: megalkuvás. A gyávaság, megalkuvás, amikor a csekély kockázattal járó kiállást sem vállalják fel. (Gyakran, csak jóval később, kockázat nélküli helyzetben mer elégtételt venni.)

Röviden: felületesség. A felületes, pontatlan értékelés, elemzés és megfogalmazás hibája.  Minden emberi társadalmi problémakörben megtalálható komoly problémaforrás.

Röviden: önkritika hiánya. Gyakran megtörtént (történik), hogy amikor már feketén-fehéren, hullahegyek, füstölgő romok valóságos képében, önmaga vereségében is kiderül, bizony-bizony a borzalom hatalmát támogatta, akkor sem ismeri el a hibáját. Jó esetben esetleg ennyit ismer be: hát félrevezettek. Képtelen önmagát hibáztatni.

A fentiek önmagukban is problémaforrások, negatív tényezők, de azért is, mert a társadalom nem ismeri fel, hogy azok.

Egy másik írásban vagy negyven emberi gyengeség olvasható.

 8. oldal

Akkor térjünk vissza az ellenzék helyzetéhez, később pedig a faladataihoz

Elnézést az ismételgetésekért de a motiválatlanság néhány szempontját felelevenítem.  

Az ellenzéki pártoknak kényelem szempontjából nagyjából megfelel ez a jelenlegi helyzet. A változáshoz nagyon sok munka, energia kellene ráadásul kockázatos, visszafele is elsülhet. Bár mostanság már aligha.

Általában a pártok a vezetők úgy vannak, mint általában az emberek.

Dolgozgatok, szépen megélek, de azért nem töröm össze magam. Az összetörés már nem éri meg.

Tulajdonképpen ez majdnem normális,  a nagyobb baj az, ha egy vezető, egy párt baromi erősen motivált, hatalomvágyó. Ne legyen hatalomvágyó, de azért egy vezetőnek az átlagembernél sokkal kiválóbbnak (okos művelt, önzetlen, stb.) kell lenni, jó esetben.

A magyar ellenzéki politikusok (tisztelet a kivételnek) a kelleténél kevésbé kiválóak, és talán egy fokkal lehetnének keményebbek. De nem szörnyű emberekről van szó. Bár egyik-másik elmehetne már a fene nagy…

Ráadásul a történelmi  rendszer, a többpárti-rendszer is a gyenge ellenzéket predesztinálja. Részben ennek köszönhető, hogy az egymás közötti marakodási motiváltság viszont meglehetősen erős. Illetve, hogy a szövetségre lépés akarata igénye miért gyenge. 

Ismétlem, mert fontosnak tartom, a jelen helyzet, a rendszer megengedő következménye.

A rendszer alatt én az általános történelmi főrendszert értem, egyik neve: újkapitalizmus. Talán megtévesztő lehet, hogy az al-rendszerek is gyakran egyszerűen a „rendszer” szóval vannak illetve. Eligazító támpont lehet; ha a „rendszer” szó előtt van egy előtag, vagy jelző, akkor általában nem a főrendszerről van szó, hanem a főrendszer egyik alrendszeréről.

Már több helyen elmondtam, hogy a többpárti-rendszer (a kétpárti-rendszer is), milyen szükségszerű csapdahelyzeteket állít fel. A pártok szükségszerűen harcolnak, sokszor becstelen eszközzel harcolnak egymással. Még rövid ideig sem képesek igazi együttműködésre. Az igazságos verseny rendben lenne, azonban e rendszer, elvtelen harcokat hoz létre.  Csak rövid távú, elvtelen szövetségek jöhetnek létre, ha létre jönnek. Ismétlem, ez adódik a rendszerből, ez van minden országban. Ez tehát nem a magyar ellenzék bűne. A magyar ellenzék nem bűnös csak még a kelleténél, a szokásosnál is gyengébb. De inkább az lenne a csoda, ha képes lenne kilépni a rendszer csapdájából, és képes lenne például igazi választási együttműködésre.

   Visszatérve a címre, a nyugati rendszerről van szó, nevezzük új-kapitalizmusnak. Vagy liberális fél-demokráciának.  Ez a történelmi főrendszer, melynek sokféle változata van. A megengedő következmény nem direkt következmény. Inkább olyan, hogy ezt is megengedi a rendszer. Nem feltétlen, de könnyedén létrejöhet.

Egyfelől megengedte a főrendszer, hogy egy ilyen diktatórikus jellegű társaság kerüljön hatalomra és szépen a maga szájíze szerint leépítse a demokráciát.

Másfelől alapjáraton a főrendszerből adódik, hogy egy ilyen helyzetben az átlagos ellenzék tehetetlen.

Tehát kétféle főrendszer-felelősség is van, beszéljünk most a másodikról.

Egyébként a többpárt-rendszer (4-5-6 párt vezeti a népet), jobb (demokratikusabb) mint a kétpárt-rendszer. A legrosszabb viszont az egypárt-rendszer. A legjobb pedig az igazi demokrácia, melyben a pártok helyett, lényegében a nép uralkodik, szakemberek segítségével.

Visszatérve pusztán demokrácia-elmélet szempontból, pl. a német rendszer demokratikusabb, mint az amerikai.

Viszont az is igaz, hogy a kétpárti-rendszert nehezebb felbontani, leépíteni (stabilabb), mint a többpárti-rendszert.

Jelen helyzetben, nálunk talán jobb lenne a kétpárt-rendszer, de arra áttérni a regnáló vezetés segítsége nélkül szinte lehetetlen.

Jelen helyzetben (a pártok igazságtalan harcban vesznek részt, létrejött egy uralkodó párt, stb.), már annak is örülhetnénk, ha kétpárti-rendszer jönne létre.

Tehát az alapvető baj, azon általános történelmi rendszerben található, mely „lehetővé teszi”, hogy egy ilyen diktatórikus jellegű hatalmi banda hatalomra kerülhet és leépítheti azt a kevéske demokráciát is, ami nagy nehezen kialakult. Ezért ez a főrendszer, minden szempontból, átlagosan, lényegileg fél-demokrácia.  

A megoldás, az igazi, a kiteljesedett demokrácia. A Fidesz uralom elemzéséből is ez következik. A Fidesz uralom, a sok elméleti bizonyíték mellett gyakorlatilag is bizonyítja, a jelen rendszerben szükségszerűek a törések, visszacsúszások, a diktatúra elhajlások, csakis az igazi demokrácia biztosíthatja a folyamatos fejlődést. 

A mai Magyarországon pedig duplán csapdahelyzetbe van az ellenzék. Ugyanis a Fidesz ezzel a demokratikusság határán mozgó  választási rendszerrel, a diktatórikus kampánnyal, az összes aljas eszköz alkalmazásával, megásta az ellenzék második csapdáját.

Nem az ellenzék a kivételesen gyenge, hanem a Fidesz vezérkar kivételesen ravasz, erőszakos, agilis.

Viszont az ellenzék nem képes ellensúlyozni a kivételesen „rossz” főhatalmat. Az ellenzék nem kivételesen gyenge, csak simán gyenge. 

A Fidesz hatalomszerzési motiváltsága hatékonysága kétségtelenül erős, magas szintű. Sőt erősebb a kelleténél.

De ez nem dicséret, sőt.

Hiszen ha valakik, hamis eszközökkel,   rossz irányba, viszik az országot, de hatékonyan, akkor az nem szimpla baj, de dupla borzalom. Ugyanakkor mégis egyfajta „dicséret” illeti, mert a jó irányba haladóknak mégis azt kell mondani: tessék, kérem olyan hatékonyan tevékenykedni, mint a Fidesz. Olyan hatékonyan, de jó irányba és lehetőleg tisztességes eszközökkel.

Ha egyes emberek, csoportok pártok elszántan, szorgalmasan, trükkös, hazug, erőszakos, aljas, módszerekkel, önző, néprontó célokért harcolnak, az dupla borzalom. Ők akkor sem érdemelnek dicséretet, ha önmagában az elszántságuk, szorgalmuk példaként állítható a jó, a népemelő célokért küzdők elé. De a jó, népemelő célokért küzdők alkalmazhatnak trükkös, hazug, erőszakos aljas módszereket? Nem, vagy talán nagyon kimérten, óvatosan - de ez már dilemma.

Hozzá kell tenni, hogy a Fidesz is, O úrral az élén, szinte a semmiből építette ki a hatékony mechanizmusát. Tehát tévesek azok sopánkodások, miszerint: könnyű nekik, számunkra ez szinte lehetetlen. Igaz sokévi következetes szívós „munka” kellett hozzá, de a Fidesz végül is kiépített egy összetartó erőszakos motivált elit réteget, na meg egy jó nagy, szintén összetartó, erőszakos támogató tábort is. A támogató tábor, jelentős része parnyák, Misi bácsi hálózattal együtt. Nem célom itt elemezni a Fidesz kiépítő tevékenységét, de tény, hogy kemény szívós „munkával” megcsinálták.

Mi adott nekik ehhez erőt, motiváltságot? A hatalomvágy (uralkodási gőg), a kapzsiság, és ezekhez kapcsolódó emberi aljasságok. S akkor itt mindjárt feltehetjük a kérdést: lehet, hogy a „rossz” erősebben motivál, mint a kevésbé rossz? Igen, sajnos lehet, sőt valószínűleg így van. Végső soron, általában a jóra való törekvés, az önzetlenség kevesebb lelki erőt, motiváltságot, elszántságot generál, mint az önzőség, kapzsiság, hatalomvágy. Ez utóbbi ugyanis konkrét megszerezhető cél, míg az előbbi, a jó, csak egy közérzet, rosszabb esetben csak remény. Ráadásul az aljas, a maga gátlástalanságával is, a szerény, gátlásos jó ember fölé kerekedik.

Így nem csoda hogy a világ társadalmi vonatkozásban ilyen lassan botorkál előre. Inkább az a csoda, hogy még nem omlott össze.

Persze a jók soha nem adhatják fel.

Visszatérve a hétköznapi valóságba, a Fidesz észrevette, hogy itt bizony luk van a parnyákok agymosása, meg a Misi bácsik hálózatának tekintetében, nekilátott és csinálta. Polgári körök, Kubatov listák, nagygyűlések, békemenetek, plakátinváziók, Sorosozás, nemzeti konzultációk, egyebek. Tulajdonképpen ezek mind a parnyákokról, (Misi bácsikkal együtt) szóltak. Önmagukba baromságoknak tűntek, de a parnyák réteg bővítése, már mindent megmagyaráz.  Emlékszünk: - azért kellenek, hogy amikor mozdulni kell….. Hát igen, most már tudjuk a mozdulás nem más, mint a szavazás.

Persze, ha belegondolunk, akkor sok minden hozzátartozik a parnyák réteg (műveletlen tanulatlan Fidesz-szimpatizáns réteg) bővítésébe. Ez egy viszonylag szegény, kiszolgáltatott, többnyire közmunkás, műveletlen réteg. A Fidesz érdeke, hogy olyan gazdasági, szociális, oktatási, tájékoztatási politikát folytasson, melyben ez a réteg bővül. Persze az ilyen politika az egész társadalomra kihat. Igaz, ez csak egy része az autokráciát működtető politikának.

Összességében egy nemzetrontó, népkihasználó politizálásnak vagyunk tanúi és átélői. 

Miután tisztáztuk, hogy az ellenzék csak harmadsorban hibáztatható, és tulajdonképpen csak a rendszerből fakadó természetét követi, rátérhetünk az ellenzék kritikájára.

Méghozzá a szélesebb körű, kemény kritikájára.

De itt már fel kell tenni a kérdést: hogyan lehetne az ellenzék Fidesz leváltó motiváltságát növelni, marakodási motiváltságát csökkenteni, szövetkezési motiváltságát erősíteni?

Egyszerűbben: hogyan lehetne az ellenzék felfogását megváltoztatni?

Már a harmadik választást bukta el az ellenzék, de úgy tűnik, hogy semmin, legalábbis semmi lényegesen nem változtat. Szinte ugyanazokat szajkózza, mint korábban.

Itt megjegyezném, sajnos az ellenzéket szinte lehetetlen leváltani. Mert ha kevesebben szavaznak rájuk, akkor a Fidesz még nagyobb aránnyal nyer.

Az ellenzéki pártok, szinte mindegyik, néha elsüti a frázist, másképp kellene mindent csinálni, meg kellene újulni (ezt is csak néha), aztán nem tesz semmit. Egyébként az elképzeléseik sem igazán jók.

Úgy néz ki, hogy az ellenzék beragadt a jelen helyzetbe, a csapdahelyzetből nem tud kilépni.

Két vari lehet.  

Az első, hogy tényleg nem egészen érti, milyen helyzetben van. Jelentéktelen asszisztáló kiszolgáltatott helyzetben sanyarog, egyre inkább a Fidesz indirekt irányítása alatt. Aki csak azért „tart fenn” néhány ellenzéki pártot, hogy megmaradjon a demokrácia látszata. Egyes ellenzéki pártok viszont ezt nem látják, valamilyen csodás jelentős előretörést remélnek (valamitől nagyon népszerűek leszünk), de ennek a jelen tendencia mellett szinte zéró az esélye.  Szóval egyszerűen nem fogja fel a helyzetét. (Ahhoz hogy valóban országosan népszerűek legyenek, nemcsak kommunikációs hitegetés, de valóban, alapos változások kellenek.)

A második vari, hogy tudja, milyen helyzetben van, de ez megfelel neki, ellenben falból mindenféle ellenzékinek mondható tevékenységet folytat, miközben megjátssza a nagy ellenállót.

Tételezzük fel hogy az első vari az igaz, mert csak ebben a helyzetben van értelme az ellenzék elemzésének, feladatok megállapításának.

Túl a konkrét faladatokon, kérdés hogy a pártemberek motivációját mivel lehet növelni, erősíteni? Hiszen ha csak úgy félig-meddig hiszeget-teszeget az sem elég.  Általában a harácsolás, a hatalomvágy erős motiváció, azonban nem lenne jó, ha a „demokratikus ellenzéket” ez mozgatná. A félelem, a sarokba szorítás, is lehet erős motiváció, de a Fidesz ennél ravaszabb. Mártírokat, forradalmi hangulatot azért nem csinál.

Talán erősebb motivációt jelent, jelentene annak tudása, hogy a Fideszt leváltó erő, emberek, párt, a magyar emberek felétől hatalmas elismerést kapna. Szerintem ezek az emberek a mennybe szállnának, legalábbis a lakosság 50%-k a szemébe. És valószínűleg az igazi történelemkönyvekbe is pozitívan kerülnének be. Nagy jót tennének az országgal, ezt tudniuk kellene a leváltóknak. Na és persze szükséges egy jó nagy adag bátorság, vagányság is. Ebben a helyzetben a tökös, pucás, aktív emberek rúghatnak labdába.

Ez a motiváltság nem túl izmos, de ha ez sincs, akkor még reménytelenebb a helyzet.

Lehet, hogy nem sikerül az ellenzék felfogásán változtatni, lehet, hogy az első az „így jó, de azért játsszuk el” vari az igaz, ez esetben eme iromány is ködbe, vagy a levesbe merül, ennek ellenére taglalom a konkrét feladatokat is.

További kritikai szempontok.

Persze szidhatjuk a Fideszt, és a támogatóit is, meg is érdemlik, azonban jó pár kérdés lebeg a levegőben.

A demokratikus ellenzék gazdagjai, pl. Gyurcsány, miért nem vett ellenzéki médiát? Miért nem vették meg a Népszabadságot, vagy éppen a Magyar Nemzetet? Ugyanakkor az „ellenzéki médiák” tulajdonosai (Németh, Simicska, stb.) igazi ellenzékiek?

Az ellenzéki vezetők igazi aktivitása, vagyon-áldozata még akkor is rendkívül piskóta, ha a mentő körülményeket is szép számmal találni.

A Fidesz vezérkar, felső-tábor sokkal aktívabb még akkor is, ha beszámítjuk a szükségszerűen nagyobb hatalmi, vagyoni motivációt.

Mondjuk ki nyíltan, a jelenlegi ellenzéki elit, legalábbis annak döntő többsége, elsősorban egyfajta (nem harácsoló, de..) érdekember és csak utána demokrata. Sőt vannak, Fidesz ügynökök is a soraikban. Igaz ilyenkor mindig hozzá kell tenni: de még így is sokkal jobb, mint a Fidesz.

Nagyon úgy néz ki, hogy van egy erős uralkodó erő, van egy látszatellenzék és van egy szűk, gyenge, igazi ellenzék.

A történelem során gyakran alakult ki hasonló helyzet.

Azért az igazi ellenzék, támogatást, tiszteletet érdemel, még akkor is, ha gyenge. Azért érdemel tiszteletet, mert egy meglehetősen harácsoló, népkihasználó, népátverő zsarnoki erővel áll szemben.

Ugyanakkor ebben a politikai társadalmi gazdasági rendszerben (egyik neve, új-kapitalizmus) nem lehet lecserélni az ellenzéket. Sem megszüntetni, sem irányítani. Ebben a rendszerben a nép ki van szolgáltatva a pártoknak, beleértve a kormánypártokat, és az ellenzéki pártokat. A pártok lecserélése, az irányítás átvétele csak egy másik rendszerben, az igazi a kiteljesedett demokráciában jöhet létre.

A megosztottság kétségkívül e helyzetben, probléma. Azonban az ellenzék egy része sem tűnik ki, nincs kiváló közöttük, viszont vannak közös gyengeségek. Így aztán egységes kritika helytálló, legalábbis bizonyos vonatkozásokban.

Most, itt, mégis elsősorban a „baloldali, demokratikus” ellenzékről beszélek. Nem új keletű ez a gyengeség, mondhatnánk, öröklött gyengeségről van szó, aminek meglehetősen sok tényezője van.

Ne felejtsük el például, hogy a magyar politikai hinta évekig a neoliberális irányba lengett ki. Aztán 2008-ban egyszer csak kiderült: minden, amit eddig éltettünk (kis állam, piacgazdaság, külföldi befektetők, stb.) válságba vitte ez országot. Magyarországon volt a legnagyobb válság-hatás és a legnagyobb meghasonulás. De mindez, részben, pl. a válság magja, a rendszerből (újkapitalizmus) és az EU-ból eredeztethető. Megint muszáj megjegyezni: de amit a Fidesz csinál az ennél is rosszabb.

Az ellenzék az előző ciklusokban lejáratta magát és az is igaz, hogy nem történt alapos megújulás.

Az hogy az ellenzéknek nem volt parnyákoknak szóló politikája. hiba, az már viszont dráma, hogy most sincs.

Viszont a félparnyákok, polvárok megszólítása is erősen hiányos. Nemcsak a közvetlen politikával, a politikai elittel van baj, hanem a holdudvarral is.

Nincs igazi ellenzéki média, főleg az országos lefedettségű tévé, tévék hiányoznak. Valljuk be, az ismert egy-két tévé, nem igazán ellenzéki.

Az ellenzéki média arra hivatkozik, hogy ők nem politikusok, nekik a pártatlan bemutatás, a tükörtartás a feladatuk. Normális helyzetben akár igazuk is lehetne. Igen ám, de a Fidesz médiának nincs ilyen skrupulusa, az bizony keményen egyoldalú elfogult, tehát ez a pályarész, a köztájékoztatás, is erősen a kormánypárt felé billen. Vagyis van egy kimondottan nagy erős Fidesz média és nincs kimondottan ellenzéki média.

Persze a pénz, hatalom is, minden az ő kezükben van. De Dávid sem adta mag magát.

Az ellenzék viszont igen, legalábbis nagyon úgy fest.

Sajnos gyanakodhatunk, kik a látszólagosak, kik a kollaboránsok, kik az ügynökök. És kik az egyszerűen kényelmesek vagy éppen a feladatukhoz képest ostobák.

Miért hagyták elveszni, ill. miért nem szereztek, teremtettek új médiát? Miért szegényedtek el ezek a pártok? Talán csak nem azért mert rögtön hazavitték a hasznot. Csak részben lehet állandóan az aljas Fideszre hivatkozni.

Az ellenzéket, ellenzéki oldalról szinte több kritika éri, mint a Fideszt, de nagyobb baj, hogy ezek gyakorlatilag használhatatlan, ködös kritikák.

Először is kis hazánkban van egy sereg ember, aki mindent és mindenkit kritizál, kivéve azokat, akik őt javasolják miniszternek, de ilynek nincsenek. A kritika önmagában nem baj, de azért nem ártana a logikai szabályai (ne legyen ellentmondásos, megvalósítható legyen, stb.) szerint átgondolni.

Az egyik ilyen kritika: az ellenzék legyen karakteres, irányító, legyenek önálló témái, ne kullogjon állandóan a Fidesz után.

(Érdekes módon ennek ellentéte is megjelenik: az ellenzék reálpolitikája gyenge. Az ellenzék nem csapja le a magas labdákat, vagyis lassan gyengén reagál. Sőt ilyent is hallottam: az ellenzék fogadja el a Fidesz baromságait, sőt tegyen rá egy lapáttal.)

Az az igazság, hogy a Fidesz egy rendkívül pofátlan alakzat, az ellenzék kénytelen elutasítani a baromságait, de  a Fidesz hívőknél, (túlnyomó többsége nyerészkedő, ill. parnyák) nem sok sikerre számíthat.

Egy másik gyakori kritika: Az ellenzéknek nincs érdemi mondanivalója. Nincs ideológiai mondanivalója, nincs jövőképe.

És valóban az érdemi mondanivalóval is baj van. De én itt nem állok meg, ki fogom fejteni, szerintem, mi a probléma. Ugyanis attól kapok naponta idegbajt, hogy kiáll egy nagyon okos ellenzéki ember. Újságíró, vagy ilyen-olyan véleményformáló, szakértő és „önkritikusan” kijelenti:

 - Az a baj, hogy az ellenzéknek nem volt igazi tömegeket megragadó üzenete. Többet kell mondani annál, hogy „takarodj Orbán”. Értékválság ideológiai válság van. Az ellenzék rosszul, ügyetlenül politizál, bezzeg a Fidesz. Mást kell csinálni, elég volt ebből. De igazából elég reménytelen.

És itt, a maga okosságával elégedetten, megáll, de azt már nem fejti ki, mégis mi lenne ez az üzenet, konkrétan, mit is kellene tenni. Az ilyen típusú kritika semmit sem ér, csak sz@rkeverés. Ez is hozzájárul az ellenzék talajmenti helyzetéhez, mélyrepüléséhez.

Tehát az ellenzéki oldalon valóban van egy ideológiai, azaz mondanivaló-hiány válság. Értékválság is van. De van egy emberi válság is. Valóban nagyon kevés az igazán önzetlen, nem a maga gulyását főzőcskéző, és értelmes, meghatározó ember.  Viszont nagyon sok a már lejáratódott ember.

Tulajdonképpen itt most azokról blődségekről beszélek, amit az ellenzék, ellenzéki értelmiségiek szórnak egymás fejére, ill. amik gyakran elhangzanak.

Pl. az egyik ilyen, amit védekezés gyanánt is gyakran hallok: a hatalom érdekében nem lehet mindent megtenni. Ez igaz, csakhogy ez a védekezés akkor is előkerül, amikor a kritizált ellenzéki párt, lanyha kockázat nélküli látszat politizálást folytat. A „minden” tehát sok ténykedést jelenthet. A lanyha, mondanivalójában gyenge politizálás, nem demokratikus politizálás, és nagyon messze van a „mindentől”.  

Mindjárt rátérek a konkrét tennivalókra.

9. oldal

  Azért erre ki kell térni – „értek válság, ideológiai válság van.

Elnézést kérek, mert ez egy kissé fölösleges, ráadásul elég nagy kitérő.

 Szóval „ideológiai válság van”, - mondják, de most sem jön a megoldási javaslat. Sőt az állítás kifejtése is elmarad.

Én nagyon röviden, felsorolásszerűen megpróbálkozok egy kis kifejtéssel.

A jobboldal, a baloldal, nem tudom milyen oldal, természetesen válságban van, hiszen annyi a félrebeszélés, az aktuális érdekek felé kanyarodás után az elvekben már senki sem hisz. A jobb oldal is válságban van, (nemcsak a baloldal) csak a jobboldal „a két rossz közül lehet választani” mechanizmusból adódóan ez a többség számára kevésbé rossz, vagyis kevésbé van válságba.

Lehet, hogy valamikor, mikor az alapvető törésvonalakra voltak válaszok, és csak hangsúly-eltolódások voltak, tehát volt értelme, e felosztásoknak. Most már minden szét van zilálva, ráadásul az alapvető kérdések is változtak.

A tisztázás érdekében először is fel kell sorolni az alapvető világnézeteket, törésvonalakat, kérdéseket, válaszokat. 

     Korunk alapvető kérdései, pontosabban ezek már a válaszok, a lehetséges kiindulópontok.

  Az igazi demokrácia, a közvetlen demokráciára épülő rendszer e helyes út.

   Emberek népek, országok között igazságosabb arányosabb (kisebb) különbségeknek kell létrejönni.

   A helyes történelmi irány, a közvetlen demokrácia az igazi demokrácia iránya. Valamint az autonómiák iránya.

   A túlzott szabályozatlanság, fegyelmezetlenség, kiskirályok uralkodásához, hibás működéshez vezethet, mely adott esetben a becsületes, békés ember számára éppen olyan lealázó, rossz, mint a zsarnok uralkodó és szolgahadának diktatúrája.

   A korszerű oktatásnak a társadalomtudományokat, a mindennapi élet ismereteit a nagyobb kritikai önállóságot, a tudás megszerzésének igényét és képességét kell preferálni, a modern technikai adottságok kihasználásával.

   A gazdaságban a kis és középvállalkozásokat kell preferálni, a nagytőkével szemben, amihez a nagytőke korlátozása szükséges.

   Az ellenőrzött, mértékletes tisztességes, váltakozó hitelezőjű, fejlesztési hitel hasznos. Ettől eltérő, sokféle más hitel veszélyes, igen szigorú ellenőrzés, korlátozás mellett alkalmazható.

   Az értékek szükségletek (fogyasztás, termelés) terén elsősorban az emberépítést (oktatás, egészségügy, igazságosság, kultúra, természetvédelem), és nem az anyagi, szórakoztatási szükségleteket kell preferálni.

  Az innovatív, népérdekű demokratikus állam és az ellenőrzött tisztességes magángazdaság (piacgazdaság) egészséges pontos középutas arányát kell kialakítani 

   A jól működő gazdaság fontosabb tényezői:

A pontosan helyén levő, gazdasági, pénzügyi arányok. Kiemelten fontos az állam és a magángazdaság aránya.

(Erősen korlátozott, szűkített területnek kell lenni: a nagyvállalkozásoknak, a nem fejlesztési célú hitelezésnek, az anyagi-fogyasztás növekedésnek.)

A hektikusság, kizárása lassú, következetes változások.

Az igazságos elosztás. (Tisztességes gazdasági élet, tisztességes versenyek, arányos igazságos különbségek, progresszív adózás, stb.)

Ne a pénz, a pénzszemlélet uralkodjon, a termelést, munkát mérjék.

A hasznos elgondolás, hasznos termék, munka szelekciója.

A kreativitást fejlesztő oktatás, a tudományfejlődés, az újítások érvényesülése, a korszerű innovatív termelés, az emberek kreativitásának, munkakedvének felszabadítása.

Ez utóbbi a szabad, demokratikus környezetbe jöhet létre.

A többihez pedig jó döntéshozó mechanizmus szükséges, mely szintén az igazi demokráciába jöhet létre 

  A migráns problémát egyfelől azon országok hatékony segítségével lehet megoldani, ahonnan elindulnak a migránsok. Másfelől egy szelektált ellenőrzött beengedést kell kialakítani. 

Mindezek tehát az alapvető helyes irányok, mondhatnánk alapvető ideológiai kiindulópontok.

Szóval ezek az alapvető kiindulópontok (evidenciák), melyektől ebbe, vagy abba, vagy amabba az irányba el lehet térni. Az eltérések teszik ki az ideológiát. Ha viszont az eltérés hatalmas, kvázi értelmetlen, akkor az nem ideológia, hanem baromság, handabanda.

Persze egy pártnak szíve-joga a másik, a szélsőséges oldalt is választani, (még nagyobb különbségek, stb.), csak itt ajánlatos sokkal óvatosabban bánni a mértékkel, legalábbis ha a párt nem akar megbukni.  A lényeg, hogy optimális esetben minden párt világosan leteszi a véleményét, nem handabandázik.  

Lehetne még néhány alapvető kiindulópontot felsorolni, de most inkább a jelen helyzet abnormális mivoltát elemezném.

Megjegyezem igazán normális helyzet még soha nem volt a történelem során.

Mostanában pedig pláne nincs, olyan normális helyzet, amikor értelmes ideológiákról beszélhetnénk. Az állandó szélsőséges handabandázás azt jelenti, hogy gyakorlatilag megszűntek az ideológiák.

Egy példa talán érthetőbbé teszi az elmélkedésem.

Nézzük pl. ezt az igaz kiindulópontot (evidenciát): Európában a bevándorlókat ellenőrzött szabályozott szelektált módon lehet beengedni.

Normális esetben, mondjuk jönne a jobboldal és annak ideológiája és azt mondaná: én bizony egy kicsit szigorúbb ellenőrzést (nagyobb rendet, fegyelmet) akarok, ezért, meg ezért.  Majd jönne a másik oldal, az pedig azt mondaná, mi egy kicsit enyhébb ellenőrzést (nagyobb szabadságot) javaslunk, ezért, meg ezért. Üljünk le és vitassuk meg, győzzön az értelem.

Ez (a középtől csak kis eltérések) lenne a normális politikai oldalak, pártok, ideológiák lényege és küzdelme.

Csakhogy ez a legritkább esetben jön létre, mert megjelenik a politikai, politikusi handabandázás. Eleve ebben a rendszerben (újkapitalizmus, liberális kapitalizmus, parlamenti képviseleti többpárti „demokrácia”) nyugodt ésszerű viták sem jönnek létre. A politikusi handabandázás viszont biztosan megjelenik. Pl. jön egy O féle alak, F párt élén, aki nem erősebb ellenőrzésről beszél, hanem migráns-invázióról, a kereszténység pusztulásáról, Soros hálózatról, stb.. Ezzel már eleve lehetetlenné teszi a nyugodt értelmes vitát.  A handabandázás a legtöbbször az ellenségkép kialakításával függ össze. Az ellenségkép egy rendkívül hatékony hatalomtechnikai módszer. De előjönnek más politikusok is, másféle handabandázással. Szóval minden eltorzul. Azt is látni kell, hogy szinte mindig szükségszerűen így alakulnak a fejlemények, több ok miatt is. Pl., a nép is egy fokkal jobban kedveli és érti (ehhez vannak szoktatva, de izgalmasabb is) a politikusi handabandázást, mint a normális megoldást. Többnyire a handabandázó politikus, rezsim nagyobb hatalmat képes összelapátolni, mint a nyugis, normális. Sajnos ez az egész nem igazán vicces, különösen mert a politikusi handabandázás, nem ritkán, háborúvá fajult és fajul.

Szóval kijelenthető hogy manapság csak a ködbe veszően, elméletileg vannak igazi oldalak, igazi ideológiák, az abnormális valóságban nincsenek. De az aktuális ügyek mentén haladó politizálás sem normális. Egyébként ez már elég régóta így folyik.

Tehát amikor valaki azt mondja, hogy ideológiai válság van, akkor igazat beszél, csakhogy ez a rendszerből ered, és egy párt, egy politikus aligha tudja e válságot megoldani. Viszont tovább rontani tudja.

Visszatérve a példára:

Mit tud mondani a jelenlegi ellenzék a migráns problémáról? Pláne olyant, amit a parnyák réteg is megért. Nem sokat. Talán még a fél-parnyák réteg értékelne egy értelmes vitát. A parnyák réteg már nem. A parnyák réteg pedig leginkább a Fidesz handabandázást érti meg. 

Talán azt megértenék, ha egyszerű módon, nagyon világos érvekkel, folyamatosan cáfolnák a Fidesz handabandázást. A parnyák réteg felvilágosítására még visszatérek.

   Azért itt is megjegyzem, a jó oktatás valamint a közvetlen demokrácia sok mindent megoldana.

  Az ideológiák mentén haladó politizálás a félparnyák még inkább a polvár rétegnek szól, tehát nem teljesen jelentéktelen.

   Valamennyire fontos az ideológiai politizálás, viszont az aktuális ügyek mentén egyszerűen elengedhetetlenül szükséges a politizálás.

Ez elméletileg arról szólna, hogy az adott ügyet, pártatlanul, minden előítéletet, ideológiát, elvet kikapcsolva vizsgálják. Viszont a pártok szükségszerűen képtelenek az ideológia-mentes politikát folytatni. Az ügyek egy részében ez rendben volna, ha nem esnének szélsőségbe, valamint hűségesek lennének a saját jobb, bal és egyéb oldali elveikhez. Manapság mindkét csalás-hibába belecsúsznak. Ugyanakkor vannak olyan ügyek, melyeket ideológiától mentesen, józanul, tudományosan kellene vizsgálni. Manapság erre sem képesek a pártok.  Sok állampolgár, választópolgár viszont így (pártatlanul) szeretne politizálni. Szeretne és képes is lenne rá, de manapság mégsem lehetséges. Ugyanis a rendszer állampolgárokat, választópolgárokat a pártokhoz láncolja. Az állampolgár választópolgár csakis valamely párthoz csatlakozva érvényesítheti a véleményét. Viszont nem talál normális pártot. Nehéz helyzet, de a politikától való elfordulás biztosan rossz megoldás. (A közvetlen demokráciára alapuló rendszer, megoldás lehetne.)

 Miről szól jelenleg az aktuális ügyek mentén való politizálás – ebbe itt most a bonyolultsága miatt nem mennék bele. De elméletileg és félig gyakorlatilag is, létezik ilyen.

   A harmadik, a kommunikációs, a hatalomtechnikai politizálás. de ez, az aljasok, a hatalomra törekvők esetében válik el mindig az előző kettőtől. Jó lenne azt mondani, ez ritkán történik meg, de sajnos szinte mindig.

Jó kérdés hogy a becsületes demokrata bármilyen helyzetben megengedheti magának, hogy mást mondjon és mást tegyen, amellett hogy természetesen közérthetően beszél.

   Gyakorlatilag általában, jelenleg így oszlik szét a politizálás.

1. Van egy szélsőséges, torz, handabandázó ideológiai politizálás. (Normális helyzetben, ez nagyobb részt, stabil háttér, irányvonal kijelölő, hangsúly-meghatározó elvi politizálás lenne.) 

2. Van egy aktuális ügyek mentén való (szintén torzult) politizálás.

(Normális helyzetben, ez lenne az igazi politizálás, a város, a köz ügyeinek megvitatása, intézése, többnyire ebből állna a politizálás. Ez lenne lényeg, és nem a hatalomtechnikai-kommunikációs politizálás, ami szinte azonos a pártpolitizálással. Ez tenné ki a politizálás zömét, lényegét, és a többi (ideológia, hatalomtechnikai, kommunikációs), csak mellékesen kiegészítené ezt.

Ez lenne, de csak lenne, mert handabandázó hatalmi harácsoló politizálás mindent maga alá seper. Ugyanakkor még sincs igaza annak, aki feladja, lemond arról, hogy lehetne normálisan, a valóságos közügyek mentén is politizálni. Annak sincs igaza, aki a politika kifejezés alatt, eleve hatalmi pártpolitizálást ért.)

2a. Itt egészítem ki a sort a cselekvési, intézkedési, jogalkotási politizálással. Nyilván ez a cselekvési (valódi, ténykedő) politizálás, összefügg az többivel, az elvekkel, a kommunikált elképzelésekkel, de a mai világban elég komoly különbségek is láthatók. Ami szintén a hablatyoló, szájkaratés stílusból ered.  Egyszerűbben; a politikusok az igazsághoz képest is ferdítenek, továbbá, az előző kijelentéseikhez képest ferdítenek, sőt a saját cselekvésükhöz képest is ferdítenek. (Pl. ne azt nézzék, mit mondok, hanem azt, mit teszek.) 

(Normális helyzetben ez az igazi politizálás, gyakorlati oldala lenne.)

3. Valamint, ahogy már említettem, van egy az előzőkkel összefüggő, de azoktól el is térő, hatalomtechnikai, kommunikációs politizálás, (kvázi pártpolitizálás), amely szintén hamisan festi le a történéseket, a megoldásokat.

    De itt megint meg kell jegyezni: azért vannak viszonylag becsületesebb politikusok, pártok is, tehát nem kell mindenkit összemosni.

Tehát vannak viszonylag becsületesebb kevesebbet, kisebbet ferdítő pártok, politikusok, de ők sem tudnak, a hazugságvilág légkörén kívül maradni.

Valójában nemcsak az igazi ideológiai politizálást kellene számon kérni, hanem az egész hóbelevancot.

Manapság a rendszerből eredendően csak a hablatyoló, szájkaratés politizálás versenyképes rövid távon.

Mégis hiszem, hogy hosszabb távon megtérül, a tanácsom is a hitem fejezi ki: érdemes az ellenzéki pártoknak, tisztességesen politizálni. Vagyis hogy az ideológiai, az aktuális ügyekkel foglalkozó, a cselekvő, a hatalomtechnikai, kommunikációs politizálások ne nagyon térjenek el egymástól, ne nagyon váltakozzanak, az igazságra törekedjenek.  Ne a rövid távú hatalmi érdekhez, hanem a hosszabb távú népérdekhez igazodjanak. 

Ez nem zárja ki, hogy a különböző néprétegeknek, a számukra érthető, nekik tetsző formában kommunikáljanak, a manipuláció határát nem átlépve. 

10. oldal 

A feladatokat két nagy csoportra bontom.

Az első: aktuálisan a közeljövőben mit tehetnek az ellenzéki pártok? 

A második: Hosszabb távon az optimális jövő, a demokrácia-elmélet szempontjából mi a tanulság?

Aktuálisan a közeljövőben mit tehetnek a jelentősebb tisztességes ellenzéki pártok?

     Vázlatos felsorolás.

(Az ellenzék motivációjának felajzását, pénz, energia, befektetési kedv növelését egy külön feladatcsoportnak tartom. Szükséges lenne, de nincs konkrét elképzelésem a motiváció felajzására.)

A feladatok:

A választási szövetség, mint feladat.

Parnyák réteg kezelése (parnyáknak szóló politika) vázlatosan

A Misi bácsi hálózat kiépítése.

 Szegény iskolázatlan réteg felemelése. E rétegnek tehető ajánlat.

A kapcsolatos hatékony kommunikáció.

Félparnyák, ill. polvár rétegnek szóló politika vázlata.

A pártok megújulása.

Az általános kommunikációnak (tájékoztatásnak) is meg kell változni.

A félprnyák, polvár réteg azon részeit kell megszólítani, felemelni, azoknak kell ajánlatot tenni, akik eddig el voltak hanyagolva.   

Választási szövetség, mint feladat.

Mit tehetnek az ellenzéki pártok a választási szövetséget illetően?

Sokféle varit lehet elképzelni, de csak kettő gyakorlatilag is sikeres alternatíva van.

Azt ezért látni kell, hogy a jelenlegi rendszerben a legvalószínűbb Fidesz leváltási alternatíva, a választási győzelem, ehhez pedig párt, pártok szükségesek.

A Fidesz kordában tartásába besegíthetnek, a nem pártosodott ellenzéki mozgalmak, de ez, valljuk be csak kiegészítő hadművelet lehet.

A választási győzelemnek két reális opciója van:

  Egy nagyon népszerű, erős „új” párt kialakulása

  Egy igazi, hatékony választási pártszövetség.

Kezdjük az elsővel.

Egy szuper párt kialakulása.

    A Fideszt a választásokban, vagy egy „új” (részben új, kisugárzásában új), népszerű, minden szempontból erős, a Fideszt elhomályosító, párt tudná legyőzni. Azért mondtam, hogy „új, mert a régi pártok annyira lejáratódtak, hogy egyik sem, még optimális esetben sem képesek egymaguk a Fideszt megverni. Sőt valószínűleg még tovább gyengülnek, ha benn is maradnak a parlamentbe, igazi beleszólásuk, igazi önálló hatalmuk alig marad. Ezen még az igazi hatékony szövetség javíthat, amiről még beszélek. De egyelőre maradjuk az egy erős új pártnál.

Az egyik vari, hogy a hitelességüket megtartó, népszerű ellenzéki emberek, minden pártból, csoportból valahogy összefognak, kiegészülve új emberekkel és létrehoznak egy új pártot.

(Létre lehet hozni ismeretlen arcokból is új pártot, volt is, van is ilyen, de az ilyen éppen az ismeretlensége miatt, nem válhat kormányváltó erővé. Ugyanakkor a régi pártok, önmagukban, új arcok nélkül sem érhetik el a leváltáshoz szükséges népszerűséget.)

Én el tudnék képzelni, (jó lenne) egy olyan pártot ahol az új friss és  jó arcok mellett ott lenne: Karácsony Gergely, Hadházy Ákos, Bajnai Gordon Márki Zay Péter Majtényi László, Bot Péter Ákos, Bogdán László, és még több hitelességét, nagyobb részt megőrző politikus, közéleti ember.

Sok ilyen van, ha keresünk, szemezgetünk, akár a Fidesz háza táján, akár más pártokban, vagy csak egyszerűen a szakemberek, a politológusok a média emberek, közéleti emberek között. Azonban ehhez, az összehozáshoz kellene egy, vagy inkább több agilis aktív, szinte törtető, népszerű, ugyanakkor demokratikus lelkületű ember pl. a felsoroltak közül. Szóval ezeket az embereket, valahogy össze kellene hozni.

  Itt azonban beleütközünk a hatalmi politizálás egyik ellentmondásába: Hogyan lehet az igazán demokratikus toleráns ember, ugyanakkor törtető agilis? 

Továbbá az igazi demokraták, a népszeretők, a szerénységük, a diktatúrától való ódzkodásuk miatt nem tudják felvenni a harcot a törtető zsarnokoskodásra hajlamos emberekkel szemben.

Az említett ellentmondás persze a közvetlen demokrácia elkerülhetetlen szükségességét is bizonyítja.  Ez is.

Ezt lefordítva a jelen helyzetre: szerencsétlenségre, vagy szerencsére, a felsorolt demokraták közül egyik sem annyira törtető, hogy képes legyen új erős pártot összegründolni. Illetve, ha valaki ennyire törtető, akkor már esélyesen tovább megy, és maga is elindul a diktatúra felé.

   Sajnos meg kell állapítani, vezéregyéniségek nélkül sem szuper párt, sem igazi választási szövetség nem tud kialakulni.

Legalább egy, (de inkább kettő, három) ellenzéki vezéregyéniség kellene, erős ember amolyan anti-Orbán, akit magyar nép elfogad, akiben megbízik. Valamint aki az ellenzéki politikusokat is valahogy összefogja, így vagy úgy, de maga mögé állítja.

Érdemes röviden kitérni, milyen viselkedés jellemzőkkel bírnak az erős népszerű emberek. Ők nem intellektuális alkatok, egyszerűen határozottan, keményen beszélnek, viselkednek. De mégis okosnak látszanak, de azért akaratosak is. Amolyan tiszteletre méltó Misi bácsik, (vajdák, tsz elnökök, polgármesterek, stb.). Pl. ilyen viselkedés alkatú volt Kádár János, vagy most Orbán, de lehetne még sorolni.  Ők szinte az összes nép körében, de az egyszerű magyar emberek között biztosan képesek a követői tiszteletet elérni. Sajnos eme vezetők hajlamosak diktatúrára. Tehát amikor azt mondom, hogy jó lenne, ha az ellenzéki oldalon megjelenne egy Orbán, vagy Kádár típusú ember, akkor nem az általuk képviselt eszmére gondolok. Hanem a viselkedésre. Nem a tartalomra, hanem a kivitelre gondolok.

De ilyen embert mostanában az ellenzéki oldalon, sajnos nem nagyon látni. Ilyen embert, embereket kellene keresni.

Már a felsorolt hiányosságok miatt sem valószínű, hogy létrejöjjön egy ilyen új erős párt, de más akadályok is vannak. De azért nem lehetetlen, reménykedjünk, jó lenne.

A másik alternatívának egy fokkal nagyobb esélye van.

A már meglevő három, négy, öt nagyobb párt (kvázi a legnagyobbak), egyfajta megújulás után választási szövetséget köt, melyhez új párt, pártok is csatlakoznak.

Szóval, a jelentősebb tisztességesnek mondható, ellenzéki pártok, valódi, demokratikus szövetségéről van szó.

Amely pártok ide tartozhatnak: a múltban nem járatódtak le teljesen, csak részben. A Fidesz leváltását és egy demokratikusabb rendszer létrehozását tartják a legelső, a legfontosabb feladatuknak. A többség szemében elképzelhetően tisztességes pártok lesznek.

Válaszoljunk azért a nyilvánvaló felvetésre: de hiszen már kétszer is létrejött szövetség, de mind a kétszer dugába dőlt. Tehát ez egy életképtelen ötlet.

De egyik esetben sem volt igazi jól szervezett szövetség. Legfeljebb hevenyészett, marakodó, acsarkodó, komolytalan tákolmányról beszélhetünk, mind két esetben. Pl. azt a minimumot is képtelenek voltak elérni, hogy egy választókörzetben egy, a legesélyesebb jelölt induljon.

Kezdjük az alapvető feladatokkal, majd ezután következhetnek a megjegyzések.

Az ellenzéki ellenfelek alapvető összefogása, együttműködése szükséges. Ez a szövetség nem jár párt egyesítéssel, hasonlókkal.

Az önállóságot, az önálló indulást, a saját ideológiát meg lehet tartani, de azért ez alábbi feltételeknek meg kell felelni:

a)      Az energiájuk 90%-át a Fidesz kritikájára, és legyőzésére kell fordítani, és nem egymás legyőzésére. Egymást csak óvatosan lehet kritizálni.

b)      A választási szövetségben is van némi békés alkudozás, de még így is, ez nagyobb együttműködés, mint a szövetség nélküli vetélkedés. Szövetségben is, van lehetősége a pártoknak az emberek problémáival foglalkozni.

c)      Választási győzelem esetében nagy-koalíciót kell létrehozni, a hatalomelosztásnak meg kell egyezni, a választási sikeresség arányával.

d)     Létre kell hozni egy közös alap-programot (minimum nemzeti programot), pl. a legfontosabb alapvető feladatokról.

e)      Minden választási ténykedést egymással egyeztetni kell.

f)       Amelyik párt benn van a szövetségben az rendelkezhet egész státusszal (egyenlő felek, legalábbis a szövetségben), vagy kis párt esetében, fél státusszal.

g)      A szövetség tagja csak ambiciózus, Fideszt legyőzni akaró, önkritikus, innovatív, megújulásra képes párt lehet. Ezek még a nagyságnál is fontosabb feltételek.

h)      Ha pl. négy régebbi és egy újabb pártból áll a szövetség, akkor évente öt közös tüntetést kell szervezni. (Mindegyik párt egyet, de a többi természetesen beáll mögé).

i)        Illetve, évente öt népszavazást kell kezdeményezni, kvázi közösen, (minden párt egyet, de a többi beáll mögé).

j)        A Misi bácsi hálózat hatékony kiépítése érdekében nagyjából fel kell osztani az országot a pártok népszerűsége, ill. a várható szavazatok alapján. Az ellenzéki Misi bácsi hálózatot ki kell építeni, e nélkül nincs győzelem.  Egy területen jelen lehet több párt, de azért a dominancia rangsort tiszteletbe kell tartani, főleg abban a kampány szakaszban, amikor már egyértelműen kialakult melyek ellenzéki párt a legnépszerűbb.

A dominancia rangsort, a mért „választási” népszerűség alapján kell kialakítani.   

A választási marakodásra, a kampány időszakra is illik: az energia 90%-t a Fidesz legyőzésére, kell fordítani.

k)      Minden választás, szavazás előtt, előválasztást (vagy azzal megegyező pontosságú felmérést) kell végezni, és csak a győztes, illetve a Fideszt legyőzni képes legnépszerűbb ember indulhat egy körzetben.  Ha megvan az alkalmas közös jelölt, akkor minden szövetségben levő pártnak be kell állni mögé.

l)        A közös lista, egyéni lista, ezek legjobb variációját az adott helyzet határozza meg. Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. Ezért is másodlagos a kérdés, de azért is, mert az egyéni győzelmek határozzák meg nagyobb részt, a teljes győzelmet.

Újra néhány mondat arról, miért szükséges egy ilyen szövetség.

Ismétlem, egy ilyen szövetség még egy viszonylag fejlettebb ország ellenzékének is nagy falat lenne, a magyar ellenzéknek pedig óriási fal. De hát a remény hal meg utoljára.

Azt látni kell az ellenzéki pártoknak, hogy amennyiben a jelen helyzet, ill. tendencia marad, az ellenzék együtt, és valószínűleg minden ellenzéki párt külön-külön még kisebb, jelentéktelenebb lesz. Lehet, hogy bennmaradnak a parlamentbe, lehet, hogy néha politizálásnak látszó tevékenységet is csinálnak, de valójában ők lesznek, a Fidesz, mindenki által megvetett, indirekt szolgálói. Végeredményben, ebben a gyenge, leváltásra képtelen állapotban csak azon látszatot tartják fenn, hogy a Fidesz demokratikus körülmények között vezeti az országot. Tehát a Fideszt szolgálják. Azt is látniuk kell, hogy jelen helyzetben a szövetség az egyetlen esélyes alternatíva. Szinte zéró annak az esélye, hogy bármelyik régi párt úgy megújuljon, megerősödjön, hogy legyőzze a Fideszt. A Fidesz meg annál ravaszabb, aljasabb, hogy igazi vetélytársat hosszabb távon megengedjen maga mellett.  (Teljesen új pártnak sincs esélye. Talán egy új, megújult szuper pártnak lehet esélye, de erről már volt szó.)

A szövetség létrejötte is már nagy népszerűség növekedést jelentene a benne levő pártok számára, a szövetség győzelme pedig ezt sokszorozná meg.

Nézzünk néhány érvet szerintem ürügyet, mely ellenzi a szövetséget.

„Kétszer megbukott”, erre már válaszoltam. Megbukott, mert egyik sem volt igazán jó. Legalább száz repülő lezuhant, míg az egyik, a jó repülni kezdett.

Nem akarunk a többi ellenzéki párttal foglalkozni (kvázi nem akarunk marakodni velük), ezt is gyakran hallani Nyilvánvaló ellentmondás, hiszen a szövetség éppen marakodást csökkenti, mely marakodás, szövetség nélkül még nagyobb. A szövetség is tárgyalásokkal alkudozással társul, de a választási harc ennél sokkal komolyabb, több időt, energiát rabló küzdelem Újra el kell ismételni, ez többszörösen abnormális helyzet, a Fidesz másképp nem váltható le. Éppen ezért szintén ürügy szagú, amikor arra hivatkoznak, hogy mi a néppel, a programunkkal akarunk foglalkozni, nem szövetséggel. Ha marginális helyzetben maradnak, akkor nem tudják a programjukat érvényesíteni. Ezt csak akkor tehetik meg, ha győznek. Illetve a kampányban a szövetség keretein belül is lehet népszerűsíteni, mind a programot, mind a pártot.

A választási szövetség a legesélyesebb legjobb alternatíva.

Ismételve, összefoglalva. A Fidesz leváltása ellenzéki szövetséggel jöhet létre, ez azért már a többség számára nyilvánvaló. Azokat a politikusokat, akik tagadják ezt, azokat jogosan butának, vagy sumáknak tartják az emberek.

A szövetség részben megoldja a program, ill. a népszerűség problémáját.

A tömegek szimpátiáját ebben a helyzetben elsősorban a kemény, a mindenáron való Fidesz-leváltás és a leváltási szövetség határozza meg. Tehát azon pártokat, erőket tartanak megújultnak, aki ezt a kemény, áldozatokra kész, Fidesz-leváltó politikát folytatják. Akik pedig csak mímelik a kemény leváltó politikát, bármit is tesznek a megújulás érdekében, azok nem szerezhetnek komolyabb népszerűséget. Szövetség nélkül, bármilyen okosan jól politizáljon egy párt, aligha van esélye,

Az ellenzéki szövetség, bármennyire is ellentétes a rendszer, a pártrendszer marakodó természetétől, a pártok eltérő ideológiájától, egyszerűen gyakorlati igény. Úgy is fogalmazhatunk, hogy két rossz út (jó út nincs) közül, a kevésbé rossz út. Viszont a nehezebb út is. Pontosabban, ha nem jön létre ellenzéki szövetség, akkor az ellenzéki pártok erők még ennél is gyengébben maradnak fenn. De fennmaradnak.

Ugyanakkor kétségtelen a kisebb, gyengébb pártokat a szövetség sem fogja megmenteni. A kisebb gyengébb pártok, azok vezetői, szövetség nélkül megszűnnének, a szövetségben pedig feloldódnak, beolvadnak nagyobb pártokba, tehát a végeredmény szinte ugyanaz. De a szövetség még a kisebb pártoknak is egy fél fokkal jobb, ha nem „akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is” elv működik. 

Összefoglalom a lényeget: amelyik ellenzéki pártnak van ambíciója, amelyik „önzőn” növekedni akar, az szövetségbe lép a Fidesz ellen.

Amelyik párt, mozgalom csak időtöltésből, jövedelemszerzésből ellenzékieskedik, a leváltás igazi akarása nélkül kirakat-politikát folytat, az a Fidesz hatalmát erősíti. Egyfelől megadja a demokratikusság látszatát, másfelől túlnyomás-kioldó szelepként működik, harmad felől tovább osztja az ellenzéket. Nem arról van szó, hogy fölösleges lenne bármilyen ellenzékieskedés, hanem arról, hogy ez önmagában kevés.

A jelen rendszer alapvető ellentmondása: még az ilyen ellenzéket sem lehet leváltani. Közvetlen demokráciát!

Több pártembertől hallottam: most magunkkal foglalkozunk és nem a szövetséggel. Teljes ellentmondás, mert a legjobb „magával foglalkozás”, nem más, mint a választási szövetség létrehozása.  

Parnyák réteg kezelése (parnyáknak szóló politika)

Részei:

A Misi bácsi hálózat kiépítése.

 Szegény iskolázatlan réteg felemelése. E rétegnek tehető ajánlat.

A kapcsolatos hatékony kommunikáció.

De soha nem szabad elfelejteni: legalább kétféle politizálásra van szükség. A politikailag műveletlen réteg (parnyákok) számára külön más politizálás szükséges, mint a félműveltek, műveltek (fél-parnyákok, polvárok)  számára.

Nem lehet megúszni, megspórolni, összevonni az összeillő, de mégis kétféle (kétágú) politizálást. A konzekvens, összeillő, de mégis kétágú programot és kommunikációt.  

Nincs mese valamilyen szinten az ellenzéknek is ki kell építeni a Misi bácsi hálózatát.  

Ez nem nagyon illik az igazi, korszerű demokráciába, de ez az adott helyzet kényszere. Ha több párt marad és azok viszonylag együttműködnek, akkor érdemes valamilyen dominancia felosztást csinálni a települések viszonylatában.

Meg kell keresni a Fidesszel elégedetlen, Fidesztől eltaszított, elégedetlen embereket, az ellenzéki Misi bácsikat. Több, nagyobb helyi pártszervezetet kell kialakítani. Első lépcsőben a pártaktíváknak, kvázi a pártvezetőség tennivalója. Na és persze az ellenzéki médiát is valahogy bővíteni, jobbítani kellene.

Igen, de mi az ajánlat, mi a hívó szó?

Itt már fokozatosan rátérek e rétegnek tehető ajánlatra, a szegény, iskolázatlan réteg felemelésére, a hatékony kommunikációra.

Azt gondolom, hogy nincs más csak az, hogy nagyon egyszerűen érthetően el kell mondani (következetesen ismételgetve), hogy miért viszi a Fidesz a romlásba az országot, és főleg a szegényeket. Be kell mutatni, hogy Európában, az Unióban is, sőt a régióban is a magyar szegénység az alsó sorban van, a legalsók között van. Be kell mutatni a saját helyzetük kilátástalanságát. Be kell mutatni a Fidesz nyilvánvaló hazugságait. Főleg a szegény réteget hitegető hazugságait.

Az általános mondanivalókat, a helyi problémákon keresztül kell bemutatni. Látod, itt ebben a faluban, településen, ezeket látod, tapasztalod. Ez így függ össze a Fidesz uralkodással, mi így, meg így változtatnánk, stb..

Valamint azt, hogy a megnyert választás után hogyan lehet néhány jó intézkedéssel javítani ezen a helyzeten. Az egyik mindenképpen az oktatási reform.

(Az oktatási reform első lépcsője, hogy sokkal több pénzzel, energiával, emberrel történik. A gyerek és felnőtt tanulók akár oktatási támogatásban is részesülnek. Pl. az iskolába járás idején is minimum megkapnák a közmunka-bért. A módszer, a tananyag is hatékonyabb lesz. Ennél a rétegnél az oktatásnak a gyakorlatból kell kiindulni, onnan kell az elmélethez eljutni. Stb., stb..)

   Hogyan lehetne a korrupció problémát helyesen kezelni?

Már több helyen soroltam okokat, melyek miatt szinte lehetetlen a parnyákokat (de a félparnyákokat is nehéz) felvilágosítani arról, hogy a korrupció, egy valóban nagyon veszélyes, káros (főleg a parnyákokra káros) folyamat. Talán ha az ellenzéki Misi bácsi (ha lesz ilyen) naponta elmondja a parnyáknak, hogy ezek már sokkal többet harácsolnak, mint a korábbiak, már annyit, hogy tőled is elvesznek, akkor talán valami leesik agyilag. Én most nem látok jobb utat: a korrupció és a szegénység közötti összefüggéseket kell nagyon egyszerűen, de több irányból megközelítve kommunikálni.

   A migráns problémát az alábbiak szerint kellene kommunikálni, főleg a parnyák réteg viszonylatában:

Sok mindenben folytatjuk a jelenlegi migráns-politikát. Mi is a szigorú ellenőrzés hívei vagyunk.  Bizonyos vonatkozásokban még szigorúbb, de mindenképpen ésszerűbb ellenőrzést akarunk.

Azt gondolom, e réteget főleg az itt, és most, a gyakorlati problémák érdeklik. Erre kell koncentrálni, az ideológiai, általában a távolabbi elvontabb problémák gyakran csak összezavarják ezt a réteget. Nem azt mondom, hogy teljesen szükségtelen, csak azt, hogy ezek közlése e rétegnek csak kevés, lényeges, egyszerű érthető legyen.

(Pl. ez rossz jelmondat: fizessenek a gazdagok. De ez már működhet: Most már kapjanak többet a dolgos szegények. Itt jegyzem meg, hogy az általam közölt plakátok, mémek közül nem egy, hasznos és tetsző gondolatokat közölne e réteg számára. Közölne ha terjesztenék.)

Ugyanakkor a biztonság ügyben is kellene mondani valamit, és nem csak úgy mellékesen. Például: tovább javítjuk a közbiztonságot, mert van mit javítani rajta. Tovább javítjuk a munkabiztonságot, mert van mit javítani rajta. Nemcsak munka lesz, de normális (rendes körülményekkel, bérekkel) munka is lesz. A szegények megélhetési biztonságát visszaállítjuk, ugyanis most nincs ilyen biztonság. A jogbiztonságot visszaállítjuk, ugyanis most nincs ilyen biztonság. A Fidesz politikája eleve egy hatalmas biztonsági kockázat, például mi van ha kirúgnak az EU-ból.

Oktatás, Egészségügy, életszínvonal tekintetében pedig csak annyit kellene mondani, hogy – nézzük már a korábban hozzánk képest lemaradt országokat, pl. Szlovákiát. Nézzük már meg, hogy él egy szlovák szegény, egy szlovák segédmunkás, szakmunkás. Nézzük meg a két ország fontosabb statisztikai adatait.

A távoli jövővel, elvont dolgokkal nem, de azért a közvetlen közeljövővel érdemes foglakozni, Pl. egyfajta életpálya programot ajánlani. Tanulsz, dolgozol, jól élsz, mi pedig így, meg úgy segítünk ebben.

Ismétlem mindezt nagyon egyszerűen ügyelve a parnyák réteg sajátosságaira. Pl. gyakran kitérve a nemzet felemelkedésére.

Ismétlem mindez nem kommunikációs trükközés, hanem a valóságos program, közérthető közlése.

Továbbá ismétlem, e rétegnek szóló politika kialakítása a legfontosabb feladat. 

11. oldal

A politikailag műveltebbeknek szóló politika.

Félparnyák, ill. polvár rétegnek szóló politika vázlata.

A pártok megújulása.

Az általános kommunikációnak (tájékoztatásnak) is meg kell változni.

A félprnyák, polvár réteg azon részeit kell megszólítani, felemelni, azoknak kell ajánlatot tenni, akik eddig el voltak hanyagolva.   

Két alapelvet azért kezdésnek soroljunk fel

Az első: a fő ellenfél, az ész érvekkel, más békés eszközökkel legyőzendő társaság: a Fidesz és annak tábora.

A második: Budapesten győzött az ellenzék vagyis a polvároknak (polgároknak) félparnyákoknak szóló politikája nagyjából, félig-meddig helyes volt.  Nem kell mindent kidobni az ablakon, csak a felét. 

A pártok megújulása.

Ez már a polvároknak, félparnyákoknak szóló politikai program egyik fontos eleme.

Természetesen pl a szövetségi politika is, a párnyákoknak szóló politika is megújulás részei, de  ezekről már szó volt.

Azonban a megújulás vezérelve a korábban elhangzott mondat:

A többség szemében elképzelhetően tisztességes pártok lesznek.

Csak azok a régebbi vagy új pártok képesek valódi politikai erőt kifejteni, amelyek elérik, hogy a többség szemében tisztességes pártok, vagy azok lesznek. Illetve amelyek kétségkívül a Fideszt leváltását tartják az első számú feladatuknak. És ennek érdekében feladják önző céljaikat, igazi együttműködésre (nemcsak előnyt szolgáló, látszat együttműködésre), is képesek.

Ez lehet a sikeres megújulás alapja.

Ennek keretében azért szükséges egyfelől azon szándék kifejtése, hogy a múlt hibáit nem ismétlik meg.

Illetve kell egy jó program.

Itt jönne be a képbe többek között az ideológia tisztázás. A korábban felsorolt politikai társadalmi törésvonalak (emberek közötti különbségek, közvetlen demokrácia, lelki vagy anyagi szükségletek, stb.) tekintetében tisztán világosan le kell tenni a voksot.

Itt is megjegyzem, szerintem hosszabb távon a közvetlen demokrácia és közvetlen demokrácia ideológiája a nyerő. Az is igaz, hogy a közvetlen demokrácia terjesztése egy párt szempontjából, nem más mint erős önkorlátozás. 

Természetesen a megújuláshoz hozzátartozik a személyi, szervezeti és program megújulás (reform) is.  Ha nem is lehetséges a teljes csere, de meg kell jelenni új embereknek (még ismeretlen embereknek).

Persze ideális esetben a megújuló párt talál egy karizmatikus okos, ügyes aktív, még le nem járatott vezetőt. Nos úgy látom e téren is bajok vannak, egyfelől nem nagyon vannak ilyen jelöltek másfelől a a régiek hatalomragaszkodása miatt nem is nagyon keresik az ilyen embereket.

A megújulás csak akkor lesz hatékony valódi, ha társul egy valódi önkritikával.

A valódi azt jelenti, hogy nemcsak szavakban nem csak mellékesen gyakorolják. Ez egy tiszta világos beszédet jelent: ezt, meg ezt rosszul csináltuk, másképp csináljuk. De ez a gyakorlatban is létrejön, kb. a tevékenységük felét kidobják, és másképp csinálják. Ez nem túl bonyolult, de sajnos erre sem voltak képesek az ellenzéki pártok és nagyon úgy fest, hogy jelenleg sem képesek. Maszatolva mondogatnak ezt, azt, de azért látszik, hogy döntően folytatják a régi dolgaikat. 

A sikeres hatékony ellenzéki párt csak akkor jöhet létre, ha levetkőzi a párt-pökhendiséget.

Ez is egyfajta hatalmi gőg.

Az a lényege hogy a pártot, a szavazópolgár majd később a párttag, csak annyiban érdekli, hogy pártra szavazzon, a pártot támogassa, pl. jöjjön el a gyűlésekre. Amúgy pedig, - na azért ne  nagyon zavarjon, -  a neve már nem számít, a véleménye sem.

Tehát az nem elég, hogy kiáll a párt az út szélére és aláírást gyűjt, meg plakátol.  Ez is kell, de nem elég.

Azt gondolom a sikeres pártok bizonyos időszakukban képesek voltak legyőzni a párt-pökhendiséget.

Az egyik ilyen elem a vezetés és a tagság közvetlen kapcsolata. Pl. a Misi bácsi hálózat kialakítása. De része, a viszonylag gyakori kisebb-nagyobb pártgyűlések, rendezvények, fórumok, ahol az egyszeri tagok is beszélhetnek a vezetőkkel.

A másik eleme, a helyi szervezetek létrehozása.

A mai világban azonban ez kevés.

    A mai világban már létre kellene hozni minden sikeres hatékony pártnak egyfajta online netes javaslat-fórumot, szavazó-fórumot. Ahol a párt tagsága, szimpatizánsai egyrészt elmondhatnák a véleményüket, másfelől szavazhatnának általános kérdésekről és a párt ügyeiről.

Az általános, helyes ellenzéki kommunikáció stratégiája (mindhárom rétegnek szólóan), javaslataim alapján.

Amelyik párt megfogadja, jól teszi, amelyik nem, nem. Persze ezek általános dolgok minden pártnak a maga képére kell igazítani.

Ismétlem ez a rész, már polvár, de még inkább a félparnyák réteg (legyen az ellenzéki, vagy Fideszes) kommunikációs meggyőzéséről szól. A saját tábort nyilván nem kell meggyőzni, de az aktivitásukat fenn kell tartani.

1. Nem szabad mindig csak reagálni, a nagy komoly problémákat (pl. szegénység, egészségügy, demokráciahiány, korrupció, stb.) állandóan hangoztatni kell. A Fidesz elterelő dolgaira röviden válaszolni kell, de aztán elő kell jönni, az igazi problémákkal.

2. Szelektálni kell a kritikát, vagyis nem szabad minden Fidesz lépést egyaránt elítélni. Sőt egyes intézkedéseket dicsérni kell, -  ezt mi is így csinálnánk, ha hatalomra kerülünk, folytatjuk (Medgyessy kampány). Azután vannak közömbös témák, nem kell ráharapni. A Fideszesek ne érezzék úgy, hogy ezek, ha kell, ha nem, de mindent kritizálnak. Viszont az így maradt helyet, időt, energiát a valóban szemét intézkedések kritikájára kell fordítani. Illetve az előbb említett állandó nagy témákra.  Azokat viszont nagyon keményen állandóan. (Hová jut így Magyarország a jövőben? A diktatúra szintje, a szegénység problémája. Korrupció, Olaf ügy, Orbán veje csalt. A migráns probléma agyament kezelése. Százmilliárdok magyar focira és sehol sincs. A magyar egészségügy katasztrofális, stb., stb.).

Ismétlem, ki kell választani az 5-8 valóban dühítő témát és arra kell koncentrálni.  E témákat mindennap elő kell hozni, röviden velősen, alapvető problémaként kezelve. Mert azok is.

3. Nem Orbánt kell kritizálni, hanem a Fideszt (máskor pedig kb. harmad részben, a Fidesz tábort). Orbán magában nem menne semmire, ha nem állna mögötte egy párt. Kommunikációs szempontból viszont azért hiba a diktátorra koncentrálni, mert így a cinkostársak felmentve érzik magukat.

- Nem számít, majd a vezér elviszi balhét. Mi nyugodtan folytathatjuk, nincs és nem is lesz felelősségre vonás. - ilyesmiket gondol a tábor, és ez alapján pofátlanul, aktívan cselekszik. Szóval elsősorban a Fideszt, a Fidesz vezetőket, a Fidesz tagokat kell kritizálni.

4. Meríteni kell a Medgyessy kampányból. Elvégre ekkor legyőzetett a Fidesz. Három elem vezetett a győzelemhez. Az egyiket már említettem: Medgyessy nagyon okosan elkezdte mondogatni: de hiszen, ami jó a Fidesz politikájában, azt mi is folytatjuk. Ez hatott a Fidesz táborra. Igenis az ellenzéknek (félre kell tenni az utálkozását),  ki kell választani azokat a témákat, melyekkel nagyjából egyetért.

A második, hogy a kemény elszámoltatás, a radikális változtatás hangoztatása, valószínűleg kontra-produktív. (Ez a már a rendszerváltásnál is előjött.) Ugyanis egy sereg ember többé-kevésbé sárosnak érezheti magát, de mindenképp félhet egy nagyobb változástól.

A népszerű politika tehát: A jó dolgokat folytatjuk. A hibákon viszont változtatunk, de fokozatosan. Csak a nagy gazembereknek kell félni. Mint demokraták, jogállam hívők elsősorban az oktatás, a meggyőzés erejében hiszünk, megvetjük az erőszakos megoldásokat.

   A harmadik eleme volt e kampánynak, hogy a Medgyessy társaság keményen és állandóan a statisztikai adatokkal, tényekkel jött elő. Tudjuk, hogy a Fidesz  lesöpri ezeket a statisztikai adatokat, több módszere is van erre. Ugyanakkor a Fidesz mindent lesöpör magáról, tehát a viszonylagos hatékonyságról lehet szó. Viszonylag legkevésbé a statisztikai adatokat, tényeket képes lesöpörni magáról és az asztalról. Viszonylag ez a leghatékonyabb kritika.

5. A biztonság szükséglet biztosítása, nem csak szóban, de első lépcsőben mégis kommunikációban. Az egyértelműen kiderült, hogy a magyarok egyik legfontosabb szükséglete, a biztonság. A Fidesz az ellenségképpel valamint a „védelemmel”, kommunikációs szinten valamennyire biztosítja a biztonság szükséglet kielégítését. Az ellenzéknek egyrészt meg kell mutatni, hogy a jelenlegi biztonság, meglehetősen bizonytalan. A pénzügyi biztonság, a munkabiztonság, a közbiztonság meglehetősen törékeny. Már most is rendkívül rossz, a lecsúszási biztonság, valamint a jogbiztonság. Azt kell bemutatni, hogy ebben harcos, csapongó, pávatáncos, politikai légkörben bizonytalan EU viszonyban, mindenféle biztonság törékeny, hiszen bármikor elfajulhatnak a konfliktusok.

6. Anélkül, hogy magamat, és barátaimat dicsérném mégis az általunk szerkesztett politikai plakátok, mémek szövegét ajánlanám, mint könnyen érthető hatásos szövegeket. Nem túl magas szintű, inkább parnyákoknak, félparnyákoknak való, szöveget, „jelmondatok”, de a jelen helyzetben hatásosak. Szóval kellenek az ilyes fajta summás rávilágító szövegek is. 

Mit kezdjenek a pártok a civilekkel és mit kezdjenek a civilek a pártokkal?

Ebben a rendszerben (ebben is) a civil akciók mozgástere korlátozott.  Általában forradalmakat is leverik, vagy összezavarják.  Ha már itt tartunk, állapítsuk meg, hogy a forradalmak csak nagyon szélsőséges helyzetben jöhetnek szóba, vagyis nem reális alternatívák. Ennek több oka is van, de leginkább az, hogy a forradalmak szinte mindig, sok áldozat árán csak részben teszik jobbá a helyzetet.

A forradalmak haszna többnyire annyi, hogy hatásukra a vezetésben mégiscsak egyfajta félelem, gát, gátlás alakul ki.

Amúgy pedig az igazi forradalmaknak van egy spontán öngerjesztett része vegyis kívülről felülről csak részben lehet gerjeszteni.

    Mi az, ami hat egy diktatórikus hajlamú vezetésre? Még a forradalmakat is leveri általában. Talán egy állandó, folyamatos, sok ideig tartó,  nagy tömegeket mozgató tüntetés-sorozat, egyéb akciókkal (sztrájkokkal, állampolgári engedetlenségekkel, stb.) kiegészítve. Nevezzük ezt erős tüntetés-sorozatnak. Talán egy erős tüntetés-sorozat hat a diktatórikus vezetésre, legalábbis képes azt erősen megzavarni.

A népszavazás-kezdeményezés szintén egy jó eszköz, talán jobb zavaró eszköz, mint a gyenguska tüntetés-hullám („majd hazamennek” tüntetés-hullám).  

A harmadik, a külföldi, külpolitikai nyomás.

Persze az egyértelmű egyszerű hatékony módszer, a leváltás.

A jelenlegi magyar nép és az O, F vezetés viszonylatában, a forradalom nem jöhet szóba. Sajnos az erős tüntetés-sorozatnak is minimális az esélye. Főleg a magyar nép alkalmatlansága miatt.

A külföldi nyomás sem kecsegtet sok reménnyel. Marad a népszavazás-kezdeményezés, de ez nem leváltó, csak az uralkodást zavaró tényező. Valamint marad, mint igazi alternatíva a választási leváltás.

A problémát úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a rendszerek behatárolják a szereplők mozgásterét. Minél diktatórikusabb (minél alacsonyabb a demokráciaszint) a rendszer, annál erősebben határolja be a rendszer szereplőinek mozgásterét, főleg ami a leváltást (megdöntést elzavarást) illeti.

Továbbá a diktatúrákban kialakul az „leváltás nélkül nem lehet tovább lépni” helyzet.  A magyarázat viszonylag egyszerű, de mintha sok politikus, politizáló közszereplő nem értené meg. szinte szégyellem magyarázni, de annyi zavaros bugyuta véleményt hall az ember. Nem egyszer halottam: - nem elég csak annyit mondani, takarodj Fidesz.

Mondani valóban kevés, tenni is kell. Lehet, hogy nem elég csak leváltani, de az biztos, hogy ez az első legfontosabb lépés. E nélkül nem lehet tovább lépni.  Lehet, hogy normál helyzetben, amikor a vezetés nem ilyen keményen betonozza be a hatalmát,  nem ilyen éles a leváltás szükségessége, ill. az arra való koncentrálás. De azt kell megérteni, ez már nem átlagos normál helyzet, ez már „leváltás nélkül nem lehet továbblépni” helyzet.

A jelenlegi helyzet különleges, mert a diktatórikus, pofátlan, bebetonozott hatalom lesöpör magáról minden különálló kritikát. Ezért csak egy összefogott koncentrált következetes, erős támadás-sorozat képes leváltani. Minden leváltó erőnek, civil mozgalmaknak, pártoknak, politikailag művelt állampolgároknak össze kell fogni, együtt kell működni. Csak így lehet leváltani. Ha nem, marad diktatúra, abban is lehet élni, abban is lehet okoskodni, sőt törtetni, csak éppen hatástalanul, vagy gerinctelenül, lesajnálva.

Ez a helyzet padig azt jelenti, hogy minden leváltó erőnek, félre kell tenni minden ódzkodását, finnyáskodását, egyéni érdekét, és a leváltási együttműködést kell mindezek elé helyezni.

Visszatérve a társadalmi szereplők (fő csoportok) mozgásterére. A civil mozgalmak, még ha erős tüntetés-sorozatot is hoznának létre, akkor sem tudnák önmagukban leváltani a diktátort. tehát, ha komolyan gondolják a leváltást, együtt kell működni az ellenzéki pártokkal, és a pártoknak a civil mozgalmakkal.

 A politikailag művelt demokratikus állampolgár (polvár, félparnyák) önmagában szinte semmire sem jut, korlátozott a mozgástere. Hiába művelt, kellenek, olyan folyamatok melyekbe be tud csatlakozni.  A polvár még kevésbé fog részt venni egy tüntetéssorozaton, legfeljebb egy-két tüntetésre megy ki. A polvár nem kiabál, nem dobál köveket. Az erőszakos megmozdulásokat kerüli. A polvár aláírja a petíciót, de az orra elé kell tenni. Viszont a netes fórumokon, szavazásokon szívesen részt vesz. Sőt az igazi szavazásokra választásokra is elmegy. Nem sorolom a polvárok közé a közömbösöket, az ideologizált távolmaradókat.

Viszont a polvár és a félparnyák sem tud mit tenni, ha a kormánypártok, mellett az az ellenzéki pártok is alkalmatlanok a megválasztásra, legalábbis annak látszanak.  Ilyenkor a polvár, nem tud mit tenni, bénán téblábol. Ha nem megy el szavazni, kvázi leváltja az ellenzéket, akkor a diktatórikus kormánypárt még nagyobb arányban győz. A látszat-ellenzék is életben marad, de csak statiszta funkcióban. Az „ellenzék leváltása”, tehát értelmetlen, sőt kvázi lehetetlen.

Ha nincs szövetség, és az ellenzék szétszabdalt, illetve nincs igazán jó népszerű ellenzéki párt, akkor a polvárok meg vannak lőve, a félparnyákok pedig megzavarodnak.

A legokosabb, amit a polvár tehet, hogy a legkisebb rosszat választja, a legkevésbé rossz ellenzéki pártot választja. Vagy talán ennél is taktikusabb, ha a legerősebb ellenzéki pártot választja. De ez is csak félmegoldás.

Szóval, az ellenzéki erők összefogása, aktivizálása nélkül, nem lehet leváltani a pofátlanul törtető, diktatórikus hatalmat. 

Ami a polvár, félparnyák réteghez szóló kommunikációt illeti.

Az általános ellenzéki kommunikációs stratégiát már szépen kifejtettem. Mindez vonatkozik a polvár, félparnyák rétegre is.

Többek között említettem a szelektált kritikát  (elsősorban a nagy aljasságok különböző szemszögből, intenzíven állandóan).

Többek között említettem, a jó dolgok folytatatását.

Többek között említettem a viszonylag hatásos statisztikai adatok sorolását.

A másik viszonylag hatásos kommunikáció, az ellenfél ellentmondásainak feltárása. Egyik héten ezt mondják, másik héten, az ellenkezőjét. Szóval szinte minden nap szembesíteni kell a Fideszt, Orbánt a saját ellentmondásaival.

Mi az, amit kifejezetten e rétegeknek lehet mondani?

Itt viszont azt ismétlem, hogy az ellenzék ilyen irányú kommunikációja 2018 előtt nagyjából helyes volt, mivel Budapesten az ellenzék győzött.

Talán ott kell keresni a hiányosságokat, hogy miért nem sikerült a Fideszes félparnyákokat meggyőzni.  Ugyanis tény, hogy a Fidesz hívők nagyobbrészt a parnyákok közül kerülnek ki, de azért fél-pranyákok is vannak köztük szép számmal.

A galádságok, ostobaságok csak részben győzik meg a Fideszes  fél-parnyák réteget, az alkalmatlanságról.  A „csak” szidalmazás tehát nem eléggé hatásos. A Fideszes fél-parnyákoknak is saját ajánlat kell, nekik szóló jövőképpel együtt.

Pl.  a becsületes kis és középvállalkozások erősítése. Pl. korrupció, protekció helyett, a tudás, tehetség, hasznosság érvényesülése. Velük is azt kell megértetni, hogy többségük, a jelenleginél jobb, tisztább, becsületesebb helyzetbe kerül. 

Itt be is fejezném az ellenzék feladatairól szóló elemelkedésem, ill. a tanácsok sorolását.

A lényeg, hogy egy a leváltásra erősen motivált ellenzék, ha aktívan, okosan, az itt leírt tanácsokat (igazi választási szövetség, a szegény, műveletlen, elzárt rétegeknek szóló aktív politizálás, helyi megbecsült emberek,  szervezetek hálózata, önkritika, megújulás, kommunikáció-váltás, stb.) is megfogadva, lelkesen, ügyesen, sokrétűen ténykedik, akkor van esély a leváltásra.

Igazi választási szövetség kell, mert az eddigiek nem voltak igaziak. Azonban az alapvető hiány, az ellenzék elégséges leváltási motivációja, hiába hablatyol az ellenzék, ez a fő baj. Az ellenzéket gyakorlatilag még sem lehet leváltani, a leváltás a diktatúra egyértelmű győzelme lenne. Ezért mivel a „két fokkal jobb ellenzéket választjuk” opciója elmarad, kénytelenek vagyunk beérni, a „fél fokkal kevésbé rosszabb ellenzéket választjuk” lehetőségével.  

12. oldal

Hosszabb távon az optimális jövő, a demokrácia-elmélet szempontjából mi a tanulság?

Ebben a részben tehát nem a következő évek feladatairól beszélek, hanem a távolabbi, jövőbeli célokról, utakról. Erre is szükség van, bár az aktuális lépések megvalósulása ennél fontosabb. De ha nincs távoli cél, könnyen eltévedhet az ember.

Ugyanakkor a Fidesz uralkodásának tapasztalatai még meseszerűbbé tette a távoli ideális célok gyakorlati elérését. Egyszerűbben: ezek a tervek szépek és jók, de ilyen körülmények között, ilyen köztudattal, ilyen vezetői habitussal hogy a fenébe lehet ezt elérni?

Itt is bevallom, a Fidesz uralkodás évei után, sok mindent másképp látok. Rá kellett ébrednem, sok mindent tévesen, nem elég pontosan mértem fel. Bár azelőtt is voltak kétségeim, de ezek is pontatlanok voltak.

Pl. megjósoltam egyféle világ-összeomlást, válság-láncolat kialakulást, ami részben létre is jött, de nem egészen úgy, ahogy vártam. Arra pl. nem gondoltam, hogy Magyarország egy ilyen viszonylagos periférikus helyzetbe sodródik.  Ennyire a „sötét oldalra” sodródik, legalábbis önmagához képest.

Azelőtt is láttam a népek megvezethetőségét, mégis az elmúlt évek tapasztalata mindent képzeletem felülmúlta, elsősorban a magyar népet illetően. Azonban magyar nép (orosz, török stb.) nép sem annyira kivételesen negatív, hogy ne vonjak le az egész emberiségre vonatkozó megállapításokat.

A magyar nép és valószínűleg az emberiség, társadalmi erkölcsei, érzései, társadalmi okossága átlagosan, általában nagyon alacsony szintű. Alacsonyabb, mint azt korábban gondoltam.

Abban is tévedtem, hogy nem lehet a történelem kerekét jelentősen visszaforgatni. Például azt hittem soha nem jöhet vissza az otromba manipuláció, az otromba propaganda világa. Hát visszajött, sőt soha nem látott otrombasággal. Otrombaság, vagyis nyilvánvaló hamisság, hamiskodás, kvázi, a szembe hazudás.

Az igazi demokrácia (közvetlen demokráciára épülő rendszer) esélyeit is tévesen láttam. Úgy voltam, mint a viccben az egyszerű parasztember: - na ezt gondoltam, ezt is gondoltam, na de ezt már nem gondoltam volna. Azt láttam, hogy a jelen rendszerrel nem csak az a baj, hogy viszonylag alacsony demokráciaszintet biztosít, de ráadásul az adott demokráciaszint is könnyen tovább rombolható.  Ennek tanítható, ékes példáját produkálta a Fidesz. Kihasználta az ingatag rendszer minden lehetőségét.  Nagyjából sejtettem mindezt, de azért a viszonylag nehézségek nélküli gyakorlati megvalósulás nyakon vágja az embert. A nép manipulálhatóságát is sejtettem, láttam, több helyen megírtam, de azért erre a mértékre nem számítottam. Pl. korábban egy helyen azt írtam, hogy pár év kiváló oktatás, tájékoztatás, valamint objektív tájékoztatás mellett a magyar nép alkalmas lenne az igazi demokráciára. Ma már ezt nem írnám le.

Legalább 15 töretlen év kellene, aminek nagyon kevés az esélye. Szóval az igazi demokrácia esélyei kisebbek, mint az korábban gondoltam, leírtam.  Természetesen, hiszen ha a nép megvezethetősége, manipulálhatósága nagyobb, a nép társadalmi erkölcsössége okossága pedig kisebb, akkor az igazi demokrácia megvalósíthatósága is csökken.

A Fidesz uralom, illetve annak körülményei az összes félelmem, kételyem, megerősítette. A nép hiszékenysége átverhetősége tudatlansága még a korábbi elképzelésemnél is nagyobb.

A javító átnevelést oktatást, tájékoztatást az alapoktól kell kezdeni. Ugyanakkor minden félelem, ez is, diktatórikus jóslatnak hangzik, abban az értelemben, hogy ez a népi „átnevelés” könnyen tévútra tévedhet. Vagy ha nem is téved tévútra, de hiányzik belőle az önkéntesség.

A demokrácia oktatása mindenképpen a jó úton belül lenne.

Egyébként eme írásban felsoroltam, hogy milyen hiányosságai vannak a parnyákoknak. A minimális feladat, hogy jelentősen csökkenjen a politikailag műveletlen parnyákok száma, szűküljön a parnyák réteg.

Több oldalról kellene kezelni a problémát, az egyik nyilván a közoktatás.

Egy másik megoldás a többszörös szavazati jog, illetve annak feltétele, a politikai műveltség. Lényegében állampolgári vizsgáztatásról lenne szó. Ahhoz, hogy állampolgárságot kapjon, vizsgázni kellene. Ahhoz, hogy kétszeres szavazatod leegyen, vagyis normális szavazópolgárságot kapjon, szintén vizsgázni kellene. Ez egyrészt rákényszerítené az embereket a nagyobb műveltség megszerzésére, másrészt a jelenlegi állapotok szerint helyesen szelektálna.

Mielőtt rátérnék a részletekre, egy másik fejlődési irányt is vázolok.

A könnyen kialakítható autonómiák rendszerének létrehozása.  

Az autonómiák problémáját ideje lenne nagyon pontosan feldolgozni, és a jogban, a közigazgatásban realizálni. Sokasodjanak a különböző autonómiák, legyen több lehetősége a részleges elszakadásra egy közösségnek. Több variáció között választhasson egy autonómiát igénylő közösség.

Mindez pedig kapcsolódik a demokráciához, többek között a magyar helyezethet is. Minden értelmes embernek eszébe jutott, hogy Budapest nagyobb autonómiát kaphatna, mert mást akar, mint az ország. Az országban magasan a Fidesz győzött, Budapesten az ellenzék. Miért ne lehetne anélkül, hogy egymást zavarnák a közösségek, az adott nép igényének megfelelő úton járni, az ország egy részének, közösségének és a másik részének (ez esetben Budapestnek)  És itt jönne képbe, első lépcsőben a lehetséges autonómiák elméleti feldolgozása.

Tágabb értelemben pedig arról lenne szó, hogy mindenki éljen olyan közösségben ahol viszonylag jól érzi magát, így az emberiség boldogabb lehetne. Mert mi másról szól az élet és a társadalom? A végső cél, olyan boldogságnövelés, amely nem más kárán valósul meg. Vagyis ezek az összetartozó kisebb-nagyobb közösségek azért nem zavarják egymást komolyabban. Ez nem nyitott társadalom és nem is multi-kultúra terjedés. Sőt pont az ellenkezője.

Nyilván az együttlakás egy településen, egy körzetbe való lakás kérdése elkerülhetetlen. Egyrészt, így tudják egymás társaságát élvezni a hasonló gondolkodású emberek, másrészt így zavarják legkevésbé a többi közösséget. Ugyanakkor számos probléma jön elő, amit meg kell oldani.

Elméletileg sok, fajta, és sok önállóság-fokozatú autonómia létezhet, akár 5x5=25 is, melyek jól működnek és békésen élnek egymás mellett.

Nyilván itt a lényegi szempont a önálló jogalkotás bizonyos aránya (milyen területen, mennyire). Hogy a példánál maradjunk, hogyan lehetne Budapestnek, olyan és akkora autonómiát adni, amibe a Budapesten lakók is, az ország többi részén lakók is jól éreznék magukat, éreznék az önállóságukat, a különállásukat, de még békésen élnének egymás mellett.

Megjegyezve, hogy a jelenlegi önkormányzatiság, szinte zéró, ill. látszat. A részben decentralizált irányítás nem egyenlő az igazi önrendelkezéssel.  Ismerjük be, pl. az önkormányzatiság (plusz polgármesteri hivatal), sem igazi önkormányzatiság (autonómia). Igaz a Fidesz tovább nyesegette, de már előtte sem volt az.

Persze a világ rengeteg helyén van autonómiakérdés, szinte mindenhol, így, vagy úgy megtalálható. A felvetésbe benne van, hogy jelenleg nincsenek ilyen kielégítő autonómiák, a jelenlegi megoldások csak kirakat megoldások. Eltekintve a ritka kivételektől.

Mint mondtam ezt az egész problémakört először elméletileg kell rendkívül alaposan feldolgozni, majd fokozatosan a gyakorlatban is realizálni.

Nevezzük ezt az egészet a „könnyen kialakítható autonómiák rendszerének”.

Viszont nem véletlenül a politikai vezetések és  a vezetett társadalomtudományok nem nagyon akarnak az autonómiák problémájával foglalkozni. Ahogy, az igazi demokrácia problémájával sem. E tekintetben is testvérproblémákról van szó, mindkettő sérti a vezetés érdekeit, mindkettő mellőzött.

A probléma lényege a nemzetállamok szükségszerű átalakulása, melyet a „könnyen kialakítható autonómiák rendszere” elkerülhetetlenül okoz.  Nem kell, hogy megszűnjenek a nemzetállamok, de egy sereg dologba változniuk kell. Mondjuk ki, a jelen szerkezetű nemzetállamok a legkényelmesebb környezetet biztosítják a diktatúrák, fél-diktatúrák számára. Ezért ragaszkodnak a vezetések, körmük szakadtáig a mai szerkezetű nemzetállamokhoz. Ugyanis szinte minden vezetés szükségszerűen többé-kevésbé diktatórikus hajlamú.

A nemzetállamok túlságosan nagyok és sokrétűek ahhoz, hogy ők maguk valamiféle egységes autonómiát, vagy olyan közösséget alkossanak, amelynek tagjai, minden szempontból beleillenek a közösségbe. A nemzetállamok igazi szerepe, hogy az ilyen közösségek békés egymás mellett éléséhez a megfelelő kereteket biztosítsa. Manapság még sokan ragaszkodnak a meghaladott elvekhez, a nevelést is ez határozza meg; hogy érzelmileg is, közjogilag is, döntően a nemzetállamnak kell kitölteni az emberek életét.  Egyszerűbben, a nemzetállamok túl vannak, más közösségek alul vannak értékelve. Már eme vélemény hangoztatása is a szidalmazások özönével jár.

De azért mondjuk ki, a jelen szerkezetű nemzetállamok pozitív történelmi szerepe nyilván megvolt egy adott korban, de a jelen korban már a fejlődés kerékkötői. Nem mennék bele a történelmi elemzésbe, rendkívül hosszú és bonyolult lenne. Inkább a lényegnél maradok: ha ez a „könnyen kilakatható autonómiák rendszere”, egy boldogabb békésebb, jobban működő társadalmat jelent, akkor meg kell valósítani. Persze csak fokozatosan és előtte sok-sok elméleti munkát elvégezve.

És meg egy fontos megállapítás: Az igazi demokrácia, a közvetlen demokráciára alapuló rendszer, valamint a „könnyen kialakítható autonómia rendszer” jó összeillenek, egymást erősítik, pozitívan viszonyulnak egymáshoz. Ideje lenne a fejlődés gödrös útja helyett a sima utat választani.

A történelmi gödrös út pedig az uralkodás, az uralkodók (vezetők) szükségszerű elaljasodásából ered. Ez az általános, kevés a kivétel.

A történelem végső soron, nagyobbrészt az uralkodók hatalomvágyáról, kapzsiságáról szól.

Arról, hogyan nyomták el saját népüket, és az hogyan szállt szembe.

Arról, hogy az államot, társadalmat, rendszert, miként alakították szervezték saját hatalmuk védelmére. A nép pedig e keretek között hogyan próbált normálisan élni.

Arról, hogy a hódításaik háborúkat robbantottak ki.

Arról, hogy uralkodói marakodások milyen aljasságokhoz, cselszövésekhez, akár testvéreik, barátaik meggyilkolásához vezetett.  

Szép álmok, de hogyan? – mindig ez a kérdés.

Ezt is már elmondtam, de talán röviden nem árt ismételni. 

Az eddigi emberi fejlődés lényegében úgy történt, hogy a társadalom társadalmak (okosabb vezetők, kisemberek) egy nagyobb válságláncolat, gödör után már nemcsak megjátszásból, de valóban új utakat kerestek és részben találtak is. Demokratikusabb rendszert hoztak létre.  Szóval kellett hozzá gödör, valamint valódi változtatási akarat. Reménykedjünk, hogy minimum valami hasonló következik a jövőben is, és a gödör sem lesz akkora, hogy eltemesse az embert. Igazi kérdés: mikor lesz az ember annyira bölcs, hogy a válságláncolatot sem várja meg? 

Akkor visszatérek a jövőbeli korszerű, demokratikus választási rendszer néhány elemére.

Szintén sok helyen sok szempontból foglalkoztam a problémával.

Persze a gondolkodó ember mindig újabb és újabb szempontokat és lehetséges megoldásokat talál.

Más írásaimba a választási rendszerekkel is meglehetősen bőven foglalkoztam, különösen a jövő lehetséges demokratikus választási rendszerével. De megint csak az elmúlt évek tanulsága, már kisebb változtatás (megmagyarázható igazságosnak látszó változtatás is) már más számokat produkál, adott esetben akár dönthet is.

Itt a tanulság tehát az, hogy a szavazásnak nem elég kicsit igazságosnak lenni. A legeslegigazságosabb rendszert kell kiválasztani.

Volt már néhány ötletem az igazságos választásokkal kapcsolatban, le is írtam ezeket, de itt és most a következőket mondom el, kvázi javaslom.

A kiindulópont a jelen siralmas helyzete, vagyis hogy nincs semmi.

Nincs állampolgári ismeret, nincs demokrácia ismeret, szinte nincs ilyen oktatás, azt sem tudják az emberek mi az a szavazati jog és felelősség. Ha már elindult a dolog tovább lehetne fejleszteni, egyébként is a fokozatos fejlesztés híve vagyok.

De a jelen „semmi helyzet” a kiindulópont.

Az egyik konkrét javaslatom, a többszörös szavazati jogra és egyúttal a politikai műveltség fokozására a következő.

A többszörös szavazati jog arról szól, hogy egy szavazata, mint most szinte mindenkinek lenne. De ezen kívül kaphatna egy, vagy két plusz szavazatot azon állampolgár, amelyik arra rászolgált.

Például:

Minden új szavazónak, illetve mindenkinek három-szavazás után a negyediknél be kell regisztrálni a szavazáshoz. Ezután ki kell tölteni egy harminc kérdésből álló kérdőívet. Ennek fele alapvető állam-szerkezeti kérdés lenne. A leglényegesebb állam-szerkezetre kérdezne rá. Pl. sorolja fel az országgyűlés három legfontosabb feladatát? Soroljon fel a parlamenten kívül legalább öt döntéshozó szervet, intézményt? Mit nevezünk adózásnak? Stb. .Némely kérdésben a megadott válaszok közül kellene a helyest kiválasztani.

A másik 15 kérdés a szavazással, a demokráciával lenne kapcsolatos, szintén az alapvetőek. Pl. Soroljon fel legalább öt induló pártot. Esetleg lenne 3 történelmi, 3 földrajzi kérdés. (Lenne vagy húsz fajta, de nehézségre egyforma kérdőív.) Lenne egy standard elbírálási formula és egy megfelelt szint. Aki nem ugorja át a minimális szintet az nem kaphat két szavazatot. Ki kaphat három szavazatot? Nos erre nem térek ki, sok vari lehet.

E módszer előnye, egyfelől az igazságossága, vagyis hogy a tudást értékelné. Illetve előnye, hogy aki többszörös szavazatot szeretne az a minimális tudnivalókat kénytelen lenne elsajátítatni 

Ennél is egyszerűbb ama módszer,  mely az iskolai végzettség után adna több szavazatot.

Ennek egyik megoldása, amikor a szavazatok összeszámolása után szoroznák meg a szavazatok számát az iskolai végzettség számával.

Tehát a szavazók iskolai végzettsége, mint pl. a személyi számuk, nevük, a lakcíműk beszámított, ellenőrzött adat lenne.

Például, Y párt kap y szavazatot, de ezt még beszoroznák a szavazók iskolai végzettségének szorzószámával. Pl. egyharmaduk általános iskolai 1x33 egyharmaduk középiskolai 2x33, harmadik harmaduk (kicsit több) főiskolai 3x34, végzettségű.  Legyen a szavazók száma 1 millió. 330 ezren, a középiskolás végzettségűek kapnak egy plusz szavazatot 340 ezren, a főiskolai egyetemi végzettségűek, kapnak 2 plusz szavazatot.  A párt összesen kapott 1,01 millió plusz szavazatot kap. Összesen 2, 01 milliót kaptak.

 A másik Z pártnál 40% általános iskolai 40x1, 40% középiskolai 40x2, 20% főiskolai 20x3 arány jön ki.

Szintén 1 millió szavazónál, a plusz szavazatok száma összesen 800 ezer. Az összes szavazat 1,8 millió.

A magasabb iskolai végzettség miatt az első Y párt nyer. Ha pl. Z pártra még 110 ezer középiskolai végzettségű szavaz akkor az 220 ezer plusz szavazat, akkor Z párt nyer. Nyilván ezek csak példák, a módszer a lényeg.

   Így igazságosabb szavazási választási eredmények jönnének létre. 

Befejezés

Elmondtam hát mindezt, mondanám tovább is, de minek. Elmondtam hát mindezt, szinte magamnak, sosem volt a világ egymásra figyelő, de most már végképp, nem az.

Szerintem jókat, okosakat mondtam, de hát ezt már sokan gondolták.

Elbeszélünk a ködben egymás mellett, csak hangfoszlányok érik el a fülünk.

Ritkán derül  ki, ki a bölcs, kitől tanulhatunk. A legtöbb bölcs csak magában mormol a ködben, csak néhány köztük a szerencsés.

Vannak viszont szerencsés, vagy nyalós, ismert ostobák, akik hangját, szövegét rossz manók terjesztik. Formailag rendben van a közlésük, de tartalmilag böffentyű.

Azért nem vagyok megsértődve, mert tudom az emberiség egy százaléka, ez kis hazánkban felnőtteket nézve durván hetvenezer ember, hozzám hasonló cipőbe jár – hiába mond, vagy mondana okosakat.

Akik ezt mondják: - na de aki megérdemli, az meg is kapja – tévednek. Mert ők már abban a helyzetben mondják, hogy megkapták, hiszen hallatszik a szavuk. Ez nem is tévedés, hanem önigazolás. Az emberek legalább egy százaléka, egészen mást kap, mint amit érdemel. Másik ötven szintén, csak nem annyira.

Az igazi mellőzöttek még azt sem tudják elmondani, hogy ők mellőzöttek, pontosabban elmondhatják, csak senki nem figyel oda.

Valójában egy jó szervezett közvetlen demokrácia adhatna eme alul értékelt embereknek némi igazságot.

Ha én sírok, mit szólhatna szegény József Attila, vagy Van Gogh, ő aztán végképp. Mit kaptak életükben? Ugyanis ők a szuper-tehetségek, a szuper jó emberek, nem egy százalék, hanem egy ezrelék.

József Attilától néhány sor: 

„Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,

szétnéz merengve és okos

fejével biccent, nem remél.”

………

„Fáj a szívem, a szó kihül.

Dehát kinek is szólanék - -„ 

Egy másik:

„Mint alvadt vérdarabok,

úgy hullnak eléd

ezek a szavak.

A lét dadog,

csak a törvény a tiszta beszéd.” 

Talán fura hogy József Attila versszakkal fejezem be a tanulmányt, nevezzük nagyképűen tanulmánynak.

Itt van a lényeg: 

„Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát

s így mindenik determinált.

Csak ami nincs, annak van bokra,

csak ami lesz, az a virág,

ami van, széthull darabokra.” 

József Attiláról nem árt tudni, (aki tudja, attól elnézést kérek), hogy életében nem volt elismert költő. Sőt ismertnek sem lehetne nevezni. Bár irodalmi körökben, ismerték, de eme körökben az elismertsége legfeljebb közepesnek mondható. A nagyközönség körében pedig alig volt ismert, oly annyira, hogy az egyetlen komolyabb verseskötetét kétezer példányban vásárolták meg. Ez azért fura, mert ma az egyik legismertebb költő, akiről rengeteg utcát neveztek el, szobrai vannak, az iskolai oktatásban jelentős tananyag keretében oktatják, általában is ismert, elismert – most már halála után. Pontosabban: élete után, halálában.

Természetesen ez rendben van, ami nincs rendben, az ami életében történt.

Itt most két hosszú fejezet következne. Az első címe ez lenne: József Attila valódi élete.

A második címe ez lenne: Az emberi társadalom nem alkalmas a szuper jó emberek befogadására. (legalábbis életükben)

Következne, de ezek nem ide valók teljesen, főleg a hosszúságuk miatt.

Nem mellékesen megjegyzem, a szuper jó, de alul-értékelt (kvázi kirekesztett) emberek közé nemcsak József Attilát, Van Gogh-t, de Jézust is besorolom. És még sokakat. Egyeseknek haláluk után elégtételt adnak, másoknak nem. Nagyon sok, szuper jó (tehetséges, hasznos, valóban adó), ember élt, él és élni fog a földön, kiket nemcsak életükben mellőztek, de életük után is. Szinte a teljes ismeretlenségben éltek és halnak.

De térjünk vissza az idézett versszakra.

József Attila, ahogy az értelmes emberek, szinte mindenben hasonlatot látott.  Meglátta a nagy halom tűzifát (amit könnyen megláthatott, mert teherpályaudvar mellett is lakott, egyébként is..) és az emberi társadalom, sőt a világ jutott az eszébe.

Először is benne van a véletlenszerűség és a tudatosság keveréke.

A halom fa egyfajta rendszer, de inkább rendetlen rendszer.

Mert a hasított fa azért emberi tevékenység, a halomba dobálás is. Mégis a fadarabok, melyek akár embereket is jelképezhetnek, végeredményben véletlenszerűen kerülnek a helyükre, és nyomják egymást. Cselekvésükben (mindennek van saját mozgása, élőlényeknek saját akarata is) korlátozzák egymást, vagyis létrejön a társadalmi determináció. Nem egy-két ember, tényező vesz részt benne (általában ezt gondoljuk a környező világról), hanem rengeteg. Hiszen pl. a középén fekvő fát (embert tényezőt) sok ezer másik nyomja, szorítja. Csak a többség, közvetve, nem közvetlen nyomja, szorítja egymást. A második rész is érdekes én itt arra nem térek ki.

Így nézve elég reménytelen a társadalomfejlődés. Hogyan lesz ebből a halom fából valamiféle rend. 

„Mig megvilágosúl gyönyörű 

képességünk, a rend,

mellyel az elme tudomásul veszi

a véges végtelent,

a termelési erőket odakint s az

ösztönöket idebent...

…………

A költő - ajkán csörömpöl a szó,

de ő, (az adott világ

varázsainak mérnöke),

tudatos jövőbe lát

s megszerkeszti magában, mint ti

majd kint, a harmóniát.”

………….

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!”

E versszakok József Attilától azok, melyek kivételesen reménykedők, azonban ilyenek alig vannak.

Ő nem mondja meg milyen is legyen pontosan a rend (én megmondom), de a fő kérdés mégis az:

Létre lehet-e hozni, bárhogy, bármikor, bármiféle rendet, boldog társadalmat?

Ugyanis az emberi fejlődést nézve, nem nagyon alakulgat az igazi rend.