Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk !

Az Ezeréves határ

A Gyimes-völgyi csoda

A csíksomlyói búcsút követő napon csoda történt a Gyimes völgyében: Gyimesbükkön akkora közúti dugó keletkezett, hogy órákra leállt az országúti forgalom, hosszú kilométereken át hatalmas emberfolyam lepte el az utakat, utcákat, tereket. Nem valami közúti tragédia, nem baleset okozta mindezt

Az igazi világi csoda akkor következett be, amikor az osztrák—magyar monarchiabeli méretűre szabott gyimesbükki pályaudvar impozáns épülete elé a sokaság hosszas és türelmes várakozása után begördült a Magyar Államvasutak ipartörténeti értékű, 017-es magyar királyi koronás mozdonya.

A nosztalgiavonat ablakaiból integető, zászlócskákat lengető, meghatódott arcú, a csíksomlyói búcsúra is ezzel a különvonattal érkező emberek, a Pfaff Ferenc, a MÁV egykori főépítésze által tervezett hatalmas épület előtt — ez a Keleti-Kárpátok legnagyobb vasúti épülete — százak meg százak várakoztak az érkezőkre. A várakozó boly központi magvát a gyimesi csángó viseletbe szépült lány- és asszonycsoport meg a fehér-fekete öltözetű férfiak serege képezte. A csángó zenekar vonós és ütőhangszerei, a csángó népzene külön színt jelentett a peront, a vasúti sínek közötti járdákat ellepő, koronás, Árpád-sávos, turulmadaras lobogókat lengető, zászlócskákkal integető tömegben. A kép nem lenne teljes a süteményt kínáló lányok, asszonyok, a vendégeknek pálinkát felszolgáló csángó férfiak nélkül.

Mi is történt a Gyimes völgyében tulajdonképpen? Miért kerekedtek fel a csíksomlyói búcsúra messziről és közelről érkező zarándokok, s gépkocsisoraikkal, autóbuszaikkal miért is torlaszolták el a három Gyimes-völgyi nagyközséget, Gyimesfelsőlokot, Gyimesközéplokot és Gyimesbükköt átszelő országutat több kilométeres szakaszon, miért álltak meg a búcsúról útban hazafelé a moldvai katolikusok százai, miért alakult ki szinte spontán, de fegyelmezett tumultus?

A Gyimes völgyében, amint ez lehetségessé vált — de rejtőzködve, titokban azelőtt is —, évenként ezrek és ezrek fordultak meg, hogy a történelmi Magyarország határát, az itteni Rákóczi-vár romos maradványait és a Gyimes völgyének fantasztikus szépségű tájait megtekintsék. Az emberek ezreit vonzza a históriai környezet is, amelyet a Rákóczi-vár szimbolizál, de két világháború megszámlálhatatlan hősi halottja, a vasúti, országúti műtárgyak és épületek, az egykori határállomás határszolgálati épületei és a csodálatos csángó folklór, a népviselet is idecsábítja a nemzeti hovatartozásukra még mindig sokat adó embereket.

A Csíkszereda—Gyimesbükk—Gyimespalánka—Kománfalva vasútvonal 1896—1897-ben, a magyar millennium évében készült el, ennek a pályaszakasznak a magyar—román határnál lévő pályafelügyeleti őrhelye volt. A vasúti pálya egy korábbi magyar—román szerződéses megállapodás alapján készült el, elsősorban Románia, majd innen hajóúton a Fekete-tenger felé nyitott, de Észak-Moldva, Oroszország felé is. Történelmünknek voltak ehhez hasonló közös pillanatai és csomópontjai is, mint ez a vasútépítés, amikor a józan ész együttes cselekvésre ösztönözte és késztette a két nép felelős vezetőit. 1920 után az őrházat a román állam használta, 1940-től ismét a MÁV tulajdonába és a Magyar Honvédség felügyelete alá került. Aztán következett az újabb Trianon, a párizsi béke.

Deáky András, az építő ember, a gyimesi és moldvai csángók világi apostola, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke nem nézhette tétlenül, hogy a vasúti őrház a Rákóczi-vár lábánál véglegesen romba dől. Ajtóit, ablakait ellopták, tetőzetét bontani kezdték. A román vasutak takarékossági szempontok érvényesítése miatt lemondott róla — ugye, Magyarországon ismerős ez a példa? —, és eladta egy olyan valakinek, aki a bontásból származó anyagot használta volna fel. Deáky András az épületet megvásárolta, tetőzetét kijavította, s amikor látta, hogy saját erejéből képtelen helyreállítani és megőrizni az őrházat, a helyi, azaz a gyimesbükki tanácsnak adományozta.

Ugyanakkor segítségért fordult a Gyimes völgyét gyakran látogató barátokhoz és ismerősökhöz, köztük az egyik budakeszi baráti társasághoz, mely a múlt évben, de azelőtt is éppen a pünkösdi búcsú idején kereste fel a Gyimesekben. (Deáky András panziót is működtet.)

Deáky segítséget kért a felújításhoz és az épület vasúttörténeti múzeummá alakításához. A budakesziek — egyébként ebben a városban áll Majzik Mária alkotása, a Himnusz-szobor, és erős erdélyi-székelyföldi kötődésű csoportok tevékenykednek —, nos, a Budai-hegyek nyugati lábánál lévő kedves kisváros emberei nagy dolgot cselekedtek: országos gyűjtőmozgalmat indítottak a vasúti őrház megmentésére.

Közben a gyimesbükki önkormányzat Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Herein István, Mayer Gábor és Szász Károly budakeszi támogatók kezdeményezésére szerződést kötöttek, a budakeszi Kultúra Alapítvány is bekapcsolódott az őrházmentésbe, a Lánchíd Rádió, a Duna TV, a Magyar Nemzet, a Budakeszi Iránytű is gyűjtésbe kezdett, a gyimesbükkiek pedig beszerezték a Román Vasutaktól a szükséges engedélyeket, jelentős támogatást kaptak Tánczos Barna és Korodi Attila államtitkároktól.

Bilibók Ágoston helytörténész és amatőr hadtörténész mondta: az építő, a csíkszeredai Harbau Kft. esőben, hóban gyors és szakszerű munkát végzett, hogy az épület kívül-belül történelmi gyöngyszeme legyen a hely- és magyarságtörténetnek, de ezen túlmutatva históriai példaként is szolgáljon a határokon átnyúló együttműködésnek.

Egyébként az ünnepi szónokok leggyakrabban ismétlődő szókapcsolata ez volt: a határokon átnyúló együttműködés, a határok nélküli Európa, egy olyan térség, amelyben szabadon áramolhatnak és léphetnek kölcsönhatásba a kulturális értékek.

Budakeszi arra is remek példa, hogy erre az alkalomra javított kiadásban megjelentették Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyvét, amelyben a Gyimesi-szoros 1944-es hősies védelmét és a zászlóalj bravúros kimentését örökíti meg. A könyv példányai százszámra leltek gazdára, s ekképpen Gyimes emberi és katonatörténetének híre térben és időben gyűrűzik tovább nagy térségekben.

Nem véletlenül jegyzem meg azt is, hogy a román rendőrség milyen mértékben volt segítő partner a pünkösdvasárnapi Gyimes-völgyi járműinvázió és a hatalmas tömeg irányításában. Itt nem volt korlát, kordon, a különféle zászlókat, a magyar nemzeti szimbólumokat szabadon lengethette-lobogtathatta a szél, szabadon hangozhatott el minden himnusz és himnikus ének.

Azok a százezrek, akik a csíksomlyói búcsún részt vettek, és azok az ezrek, akik ezen a vasárnapon a Gyimes-völgyi falvakat ellepték, hírül vihették és vihetik a Kárpát-medence egészébe és a világ minden sarkába, hogy hősök nem csak háborúban születhetnek.

Tanulságul szolgál ez a méreteiben minden elképzelést felülmúló, tulajdonképpen csak kiindulópontjaiban megszervezett-megszerkesztett rendezvény, amelyre, mondhatni, spontán, szájról szájra terjedő hír alapján kapcsolódott és épült rá ez a hatalmas, ünneplő díszbe öltözött, lelki együvé tartozásra hangolt tömeg. A helyi önkormányzatokon kívül nem volt hivatalos képviselet, nem volt előzetes sajtóbeharangozás, nem volt választási kampányban kampány, képletesen szólva: ,,a víz az úr" alapon az együtt lélegzésre képes és alkalmas nép, a közemberek sokasága volt jelen.

Bilibók Ágoston mondta: Az őrház felújítása mind vasúttörténeti, mind idegenforgalmi szempontból nagyon indokolt, ide — idézőjelben mondom — ,,végre" nyaranta több ezren látogatnak Erdélyből, Magyarországról, és bizony távoli kontinensekre szakadt nemzetünk fiai is.

Hidas Mátyás, a budakeszi Kultúra Alapítvány elnöke, aki népes baráti körrel ugyancsak a csíksomlyói búcsúról érkezett a Gyimesekbe, meghatódva idézte Széchenyi Istvánt: Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen.