Minulosť

Múltunk

Az 1872-ben alapított kassai felsőipari a kezdetek kezdetén a maga nemében úttörő vállalkozás volt a Hernád völgyében, s mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében. Azóta sok változást megélt, sok nevet viselt, de az IPARI márkanév fogalommá vált és sok siker és dicsőség megalapozója lett. Nem csupán gépészeti, villamossági szakemberek készültek fel itt pályafutásukra, de büszkék lehetünk arra is, hogy írók, művészek, színészek, lelkészek és bölcsész tanárok ugyanúgy vallhatják magukat az iparista „család” tagjának. Emberség és szakértelem volt az alapító Szakkay József célkitűzése, s ez azóta hagyományt teremtett. 1920 után Csehszlovákia, majd Szlovákia kebelén fontos küldetése volt, hogy a tanulók itt anyanyelvükön, magyarul tanulhassanak, s olyan tudást szereztek, hogy nemcsak szlovák nyelven, hanem akár angolul vagy németül is érvényesülni tudnak. A kilencvenes években közgazdasági szakkal és egy okleves specialista képesítést adó felsőfokú szakképzéssel bővült az oktatás (számítógépes vezérlésű megmunkáló gépek illetve a szállítmányozási logisztika szakon), majd a fejlesztési követelmények szellemében a gépészeti és villamossági irányzatot egyesítő mechatronikai képzést is bevezettük. Az alaptantárgyak (magyar, szlovák, angol ill. német) mellett a szaktantárgyakat jól felszerelt laboratóriumokban, műhelyekben, szakirodában, számítástechnikai termekben oktatjuk. Az egyetemi és főiskolai továbtanulás számára diákjaink jó alapokat kapnak, sokan élnek is vele. Az egész napos nyitott könyvtár olvasótermében internetes hozzáférés, szépirodalom és szakkönyvtár is várja az érdeklődőket. A sport terén szintén kiváló eredményekkel büszkélkedhetünk, mind az egyéni mind a csapatjátákokban. A tanulmányi versenyeken rendszeresen bejutnak diákjaink az élmezőnybe, s a díjak és oklevelek számára újabb teret kell biztosítanunk. Az iskolai rendezvények a szórakozás és kikapcsolódás mellett pedagógiai értékűek, és az egyéni kreativitásnak is helyet adnak, mint például az elsősök avatása, az iparista napok, olvasómaraton, focimaraton, képzőművészeti kiállítások, szép magyar beszéd, vers- és prózamondó verseny, rendszeres színházlátogatások, tanulmányi kirándulások.

Több évtizedes kapcsolat fűz a jászberényi és szolnoki testvériskolákhoz, melyekkel szakmai tapasztalatcseréket és diákcseréket is megvalósítunk. „Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk egymást, hogy hallhatók!” – ez a költői jelmondat itt a valóságot tükrözi. Mind a tanárok, mind pedig a diákok hasznos élményekkel gazdagodnak ezek során. Fontos, hogy a mi diákjaink és tanáraink is világot lássanak, megismerjenek egy hasonló iskolát más körülmények közt, s a barátságok később szakmai kapcsolattá érlelődhetnek. Tudunk egymásról, és értjük is egymást: gondokban és örömökben egyaránt. Így tudjuk igazán felismerni és megbecsülni helyünket a világban.

Kassa egyébként csodás, nagy múltú város. Róbert Károly óta központi szerepe van az egész térségben, melyben újra határok nélkül közlekedhetünk. A Szent Erzsébet-dómból bármerre nézünk, a történelem és a magyar irodalom és színjátszás emlékeivel találkozunk. Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Balassi, Tinódi, Bornemissza, Bocskai, Bethlen Gábor, Rákóczi, Kazinczy és Batsányi, Déryné és Egressy valamint Márai Sándor életrajzából kitörölhetetlen ez a város. Amint másfél évszázad óta az Ipari is meghatározó jellegzetessége lett a Hernád gyöngyszemének, ezért itt tanulni, iparistának lenni azt is jelenti, hogy folytatunk egy hagyományt, őrzünk egy küldetést, s ez nem csupán kötelesség, hanem becsület dolga is.

Az iskola igazgatói 1872-től napjainkig

Szakkay József

Tetmayer Károly

Hinsenkamp Bernát

Dömötör Pál

Balassa János

Mayer Václav

Klotz Maximilián

Benda Anton

Krajčovič Juraj

Koch Vilmos

Körtvélyessi Dezső

1872-1886

1886-1905

1905-1912

1912-1914

1914-1919

1919-1920

1920-1923

1923-1938

1938

1939

1940-1941

Bajúz Ferenc

Cservenka József

Čudáky Antal

Schulz György

Boda Pál

Nógell Tibor

Albert Sándor

Bárány János

Pulen Lajos

Matej Éva

Schmidt József

1972-1983

1983-1990

1990-1997

1997-2003

2003-2008

2008-

1942-1944

1945-1952

1952-1954

1954-1958

1958-1972

Az iskola története 1872-től kronológiailag napjainkig

1872

1874

1876

1885

1886

1902

1905

1911

1914

1919

1920

1923

1938

1939

1942

1945

1950

1952

1954

1957

1958

1967

1969

1973

1978

1993

1994

2002

2006

2008

a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium augusztus 20-án engedélyezte a Kassán felállítandó 3 éves "gépészeti felsőbb ipartanoda" megnyitását

az iskola Szakkay József, kassai reáliskolai tanár magánintézeteként október 9-én kezdte meg működését, a műhelyoktatás kezdetben egy kassai gépgyárban zajlott

megkezdődik a saját műhelyek kiépítése

január 1-jén megtörtént az iskola államosítása

január 1-jén a földművelési, ipari és kereskedelmi minisztérium veszi át az iskolát

tavasz elején bontani kezdik a régi épületet, májusban megkezdődik az építkezés és novemberre elkészül az új épület

Szakkay József halála után az iskola élére Tetmayer Károly kerül, az ő igazgatása alatt jelentős iskolareformok mennek végbe, bővülnek a műhelyek és tanfolyamok indulnak

az átépített iskola

Hinsenkamp Bernát lép a nyugalomba vonuló Tetmayer Károly helyére, akit később Hinsenkamp Dömötör Pál követ az igazgatói poszton

megkezdődik az osztályok párhuzamosítása

az iskola vezetését Balassa János veszi át, aki a háborús évek alatt is igyekszik az oktatás színvonalát fenntartani, annak ellenére, hogy a műhelyeket a hadsereg javára kell fordítani

Václav Mayer kerül az intézmény élére, akinek a feladata a szlovák nyelvű oktatás megszervezése

megindul a magyar nyelvű oktatás is, az első évfolyamban már új, négyéves tanterv alapján

Václav Mayert a kladnói ipariskola igazgatója, Maximilian Klotz okl. mérnök váltoja fel, őt közel két és fél éves működés után Antonín Benda mérnök követi

sor kerül az első érettségi vizsgára mind a magyar, mind a szlovák szakosztályban

a válságos hónapokban Juraj Krajčovič vezeti az intézetet

az iskola kettévált, a szlovák szakosztály az iskola felszerelésének egy részével Rózsahegyre, majd Besztercebányára költözött

folytatódik a szlovák nyelvű oktatás is

megnyílik az első villamosipari osztály

a magyar fiatalok előtt bezárulnak az iskola kapui

újra nyílik magyar osztály

az iskola szervezetileg önállósul, igazgatója Cservenka József lett

az iskola élén februártól Ing. Bajúz Ferenc, majd szeptembertől Ing. Čudáky András áll

elkezdi működését az esti tagozat

esti tagozat nyílik vidéken is: Szepsiben, Tornán, Pelsőcön, Nagyidán, Királyhelmecen, Nagykaposon

a fájó döntés: a Zsdanov (Grešák) utcai épületet a gyorsan fejlődő építészeti ipariskolának kell átadni, az iskola a Komenský utcai épületbe költözik, így elszakad egymástól az elméleti oktatás és a gyakorlat, az iskola igazgatója Ing. Schulz György lett, aki 1972-ig áll az iskola élén

az iskola visszaköltözik a Zsdanov (Grešák) utcai épületbe, majd elkezdik az iskola bővítését: egy további emelet építését

átalakítják a nagytermet, amely otthont ad a Magyar Területi Színház Thália Színpadának is

az iskola áttér a szaktantermi oktatásra

megkezdődik a tornaterem építése, amit 1980-ban vehetnek birtokba a diákok

a holland kormány pályázatának köszönhetően megkezdődik a felesőfokú műszaki képzés

a megváltozott igényekre való válaszként megnyílik a Kereskedelmi Akadémia

megnyílik az iskolamúzeum

megnyílik a mechatronika szak

az ISO 9001:2001 minőségbiztosítási rendszer bevezetése