Apámat, ha vendég jön hozzánk, mindig előfogja valami pajkos mesélőkedv. Ilyenkor anekdota anekdotát követ, melyeket hétköznapokon nem emleget. Történetei Köszönöm címmel novelláskötetben jelentek meg.

    Gyerekkoromban kapta azt a lehetőséget apa, hogy kiutazzon Amerikába, Los Angelesben élő bátyjához.  Ekkor már szenvedélye volt a fotózás, és számos feledhetetlen képet készített öt nemzeti parkról, köztük a Yosemitéről és a Grand Canyonról is. A képeket diára hívatta elő, s nem egy estét töltött azzal a család, hogy a besötétített nappaliban néztük és hallgattuk az úti beszámolót, melytől mesésebb dolgot nem igazán tudtam akkoriban elképzelni. Pedig amiről az előadás szólt, az mind valóság volt, képekkel dokumentálva.

    Az anekdotázó kedv talál kifejezésre azóta is képein, melyek olyanok, mintha néha tréfás, néha komoly történeteihez lennének illusztrációk. A húsok és sajtok fölött alvó árus, a labdázó gyerekek, a biciklit toló szalmakalapos nő szinte mesehősökké lényegülnek át. A fák tövében című képén a ház olyan, akár egy Grimm­-meséből valóságossá vált erdei lak. Toldozott-­foldozott tetejét vastag mohatakaró borítja.

    A gondterhelt szobor pedig egy elátkozott ember, aki valami gonosz varázslat folytán dermedt kővé. Hűséges kutyája ott alszik lábainál, belefáradva és öregedve a várakozásba, hogy gazdája életre keljen. A helyzetből való szabadulásra reményt nyújt a távoli átjáró. Ezen keresztül  némi zöld látszik, ellensúlyozva a szobor és környezete nyomasztó sivárságát. De addig egy szűk és sötét folyosón át vezet az út. Ez jelképe lehet az újjászületésnek, amelyről Jézus Nikodémussal való beszélgetése során mondta, hogy mindenki számára szükséges. Hiszen holtak vagyunk bűneinkben, valódi élet híján, akárcsak egy szobor, melynek nyaka a képen el van repedve. A szobor testtartásán túl a repedés is utal a megtört életre, melyet a bűn átka okozott. Arca nincs az alkotásnak, jelezve, hogy bármelyikünk lehetne. A zöld a távolban a valóságos élet lehetősége.

    Apa tájakat, embereket ábrázoló fotóin megelevenedik azok sorsa. Gyökerek címet viselő képe utalás elmúlt időkre. Ezekről rengeteg érdekességet tud. A fa sorsszimbólum a művészettörténetben. A kiásott gyökerek olyan korra utalnak, mely már nem térhet vissza. De mégis, a család és barátaink, ismerőseink múltja, mindaz, amin felmenőink keresztül mentek, tanulságul szolgálhat ma is, ezért is gyűjtötte novelláskötetbe történetüket. Így írásaiban fényre kerültek a régi gyökerek.

    Fotói számos kiállításon szerepeltek, szülőhelyén Miskolcon, a környező városokban, sőt külföldön is.

A cikk, Sidló Gyula képeivel, a Nyitott Szemmel című magazin 2012. decemberi számában jelent meg.