A település könyvtárának alapítása 1903-ra nyúlik vissza. Kóczán György, aki ekkor a település legnagyobb földbirtokosa volt, adományozott nagyobb mennyiségű könyvet a falunak, amit az iskolában helyeztek el. A képviselő testület 1910-ben állította fel az iskola előszobájában a népkönyvtárat, melynek első könyvtárosa Kondás József iskolaigazgató volt. Ő dolgozta ki a könyvkölcsönzés szabályait: a zárható szekrényből egyszerre csak egy könyvet lehetett kölcsönözni, maximálisan két hétre, a könyvtárosnak katalógust és lepecsételt kölcsönzési naplót kellett vezetnie. A képviselő-testület évente döntött – a könyvtáros véleménye alapján – az új könyvek beszerzéséről. 1911-ben a képviselő-testület 100 db könyvet és egy szekrényt vásárolt a könyvtár számára.
A II. világháború harcai alatt a könyvállomány nagy része elpusztult. A tanácsteremben felállított kölcsönkönyvtárban kb. 350 kötet állt az olvasók rendelkezésére. A kölcsönzést a községi tanács egy-egy dolgozója felügyelte. Az állományt a járási könyvtár frissítette. Időként ők tartottak egy-egy ismeretterjesztő előadást vagy filmvetítést az épületben.
Az 1960-as években a könyvtár fenntartását a községi tanács magára vállalta. A Szikszói Járási Könyvtár az addig letétként kezelt anyagot helyi tulajdonba adta. A könyvállomány hamarosan 1750 kötetre, 1965-re pedig 6757 kötetre bővült. Ekkor már rendszeresen járó folyóiratokkal is büszkélkedhetett az intézmény.
A Csokonai Vitéz Mihály nevét felvevő könyvtár 1964-ben kapott önálló épületet, majd 1984-ben a tanácsháza tetőterében alakítottak ki számára korszerű helyiséget. Ekkor már 561 olvasó több mint 12.000 kötet és számos folyóirat, napilap között kereshette olvasnivalóját.
Az Ócsanáloson működtetett fiókkönyvtár 2008-ban a látogatói szám csökkenése miatt megszűnt. Állománya a feldolgozást követően a beolvadt a települési könyvtár állományába.
2009-ben a könyvtár a korábban Petrovics Ferenc Művelődési Ház épületébe került áthelyezésre, az intézmény neve pedig Csokonai Vitéz Mihály Művelődési Ház és Könyvtárra változott. Mára a kötetek száma megközelíti a tizennyolc-ezret.
(Forrás: Takács László - Onga története; Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári források; Onga Honismereti DVD-ROM)
A művelődési ház és könyvtár működéséről az önkormányzat gondoskodik. Költségvetésében biztosítja a működés személyi és tárgyi feltételeit. A település könyvtára azon szerencsés intézmények közé tartozik, ahol a képviselő-testület 1977-től nem kér beiratkozási díjat a könyvtári tagoktól, engedélyezi az ingyenes könyvtárhasználatot. Az intézmény technikai ellátottságát, állományának gyarapítását a sikeres pályázatok garantálják.
Az intézmény a lakosság általános művelődési igényeinek fejlesztésében és kielégítésében, valamint a szabadidő hasznos eltöltésében is szerepet vállal.
A könyvtár fennállása óta a legkülönfélébb irodalmi esteknek, vetélkedőknek és műsoroknak adott helyet. A teljesség igénye nélkül az írók közül itt járt Szabó Magda, Móricz Virág, Janikovszky Éva, Bálint Ágnes, Nemere István, Padisák Mihály, Balogh Béni, Marék Veronika, Fekete Gyula, Tímár Máté, Jókai Anna. A szakírók közül Sugár András, Dr. Oláh Andor, Gonda Irén és Buga doktor, míg a költők közül Baráth Lajos, Baranyi Ferenc, Fecske Csaba, Papp Lajos, Kalász László és az Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoport. Tartott itt előadást Czine Mihály, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Karsai Elek történész.
Már hagyománnyá vált a könyvtár támogatásával elindított kisebbségi vers és mesemondó verseny megtartása.
A könyvtár több alkalommal csatlakozott az Országos Könyvtári Napok alkalmából megrendezett felhívásokra:
2007-ben ilyen volt a "Nagy Olvashow", mely rendezvény a társadalom valamennyi korosztályának figyelmét igyekezett ráirányítani az olvasás fontosságára.
2008-ban az Országos Tini Könyvtári Napok, mely rendezvény célja a tini korosztály könyvtárakba történő invitálása volt, így elsősorban a fiataloknak tartottunk programokat, vetélkedőket, rajzpályázatot.
2009-ben az Országos Nagyi Könyvtári Napok az idősebb generáció elérését célozta, ehhez szerveződtek a hét eseményei. Vendég volt Koncz Gábor színész, rendező.
2010-ben az Országos Családi Könyvtári Napok keretében a családoknak szervezetünk közös előadásokat, versenyeket. Ennek keretén belül vendégünk volt Bornai Tibor író, előadó.
A könyvtár céljai a következők
A gyűjteményt és szolgáltatást a helyi igényeknek megfelelően fejleszteni
A könyvtár zavartalan működésének biztosítása, a tartalmi munka fejlesztése
Az olvasói igények mind teljesebb mértékben történő kielégítése az olvasás és az információs infrastruktúra terén. Kiemelt figyelmet érdemel ez a terület, mivel világjelenség, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, de Magyarországon a helyzet gyorsabban romlik, mint másutt. Statisztikák szerint az érettségizettek egyharmada és a diplomások egyhatoda egyáltalán nem olvas könyveket. A felnőtt társadalom alig fele olvasott el legalább egy könyvet az elmúlt évben
Közösségi internet-hozzáférést biztosítani a könyvtárhasználók számára
A könyvtár további fejlesztése olyan intézménnyé, amely megfelel az EU csatlakozásból adódó közkönyvtári követelmények teljesítésének
Segíteni az esélyegyenlőséget az információhoz való hozzáférés terén
Olyan szolgáltatások biztosítása korszerű körülmények között, amely a könyvtárhasználók igényeinek mind teljesebb kiszolgálását eredményezi.
Hozzájárulni az egész életen át tartó tanuláshoz, támogatni az oktatás különböző szintjein résztvevőket
Hozzájárulni a szabadidő hasznos eltöltéséhez, a kulturális értékek megőrzéséhez, közvetítéséhez
Elérni, hogy a potenciális olvasó tábor 20–30%-a legalább rendszeres könyvtárlátogató legyen
Gondoskodni a településen élő hátrányos helyzetűek és mozgásukban korlátozott olvasók könyvtári ellátásáról
Az írni-olvasni tudás fejlesztésének segítése, hogy újra szerepet kapjon mindenki életében rohanó világunkban a kultúra, a könyv és az olvasás.
A könyvtár C típusú, gyűjtőköre általános jellegű, gyűjti a lakosság művelődéséhez szükséges ismeretterjesztő műveket, szépirodalmat, a gyermek és ifjúsági irodalom termékeit, továbbá a kézikönyveket.
A könyvtár nyilvános, mindenki számára nyitott, akár érdeklődőről akár beiratkozott olvasóról legyen szó, a látogatók számára biztosítja a helyben olvasás feltétele mellett a legfontosabb napilapokat és folyóiratokat. Az intézmény jelenleg 3-féle napilapot és 10-féle folyóiratot kínál olvasóinak. A könyvtárhasználat településünkön ingyenes.
Könyvek, kézikönyvek: egy alkalommal átlag 6 db könyv kölcsönözhető ki 3 hétre, mely indokolt esetben kétszer meghosszabbítható. Az elveszett olvasójegy pótlásának díja: 250 Ft. Folyóirat: elmúlt évjáratok egy hétre, aktuális példányok egy napra kölcsönözhetőek.
A kikölcsönzött dokumentumokra előjegyzés igényelhető: meghatározott időpontig.
Lehetőség van könyvtárközi kölcsönzésre is, ennek díját a dokumentumot adó külső könyvtár határozza meg. A könyvtárközi kölcsönzés postaköltségét az olvasó köteles megtéríteni.
Kártérítés: A kikölcsönzött könyvek, kézikönyvek, stb., sérülése, eltűnése esetén a könyv mindenkori beszerzési értékét kell kártérítésként megfizetni, esetleg ugyanazon kiadás egy másik példányával a hiányt pótolni. Dokumentumok esetén a kiadványról készült fénymásolatot köttetve. Végső esetben bírósági eljárást kezdeményez a könyvtár.