Velence - Hirschberg Henrik zongoraművész tegnap este a velencei Santa Sofia templomban adott koncertet. Szkrjabin, Schmitt, Rózsa és ráadásként Ravel: ezekkel a szerzőkkel mérette meg magát a magyar művész kivételes bravúrral. Amikor lehetőségünk nyílik ilyen tehetséget hallgatni, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy milyen kevéssé versenyképesek a mi zongoristáink nemzetközi összehasonlításban. Hirschberg zongorajátéka nagy egyéniségre vall, mindenekelőtt akkor, amikor Rózsa op. 20-as szonátáját adja elő. Sikerül a tételeket életre kelteni és erőteljesen megformálni. Különösen meglepő az a könnyedség, amellyel Hirschberg a bonyolult partitúrát megoldja. Ez a játékkészség minden árnyalatában ragyogni tud a különálló részek technikai asszimilációja révén, lehetővé téve a magyar pianistának a tökéletesen magával ragadó vonalvezetést. Ami a hallgatók emlékezetében kitörölhetetlenül megmarad, az az előadásmód, ahogyan a művész az egyes részeket csillogó összetartozásában felvillantani képes. Így Schmitt op. 64-es "Ombres" c. művének szokatlanul gazdag szerkezete a zseniális kifejezőeszközök hatásosságával és egységével találkozott a magyar művész játékában. A darabok hosszú és bonyolult architektúrája nem valami száraz és gépies virtuozitással épült fel, hanem olyan fantáziával és érzékenységgel, amihez sajnos nem vagyunk hozzászokva, és aminek Hirschberg a mestere.
Chiara Squarcina
______________________________
Mira - Hirschberg Henrik magyar zongoraművész nyitotta meg azt a rövid koncertsorozatot, amelynek a Widmann Foscari villa szabadtéri színpada nyújt otthont. A műsort elsősorban magyar szerzők művei alkották Bartók Bélától (megemlékezve halálának 50. évfordulójáról) Rózsa Miklósig. A főképp filmzenéiről ismert Rózsa számos szimfónikus és kamaraművet is komponált. A Hirschberg által ragyogóan tolmácsolt op. 20-as zongoraszonátája világos példa a bartóki modalitáshoz való közeledésre a népdal közvetítésén keresztül. Ha időnként a későromantika és a virtuóz zongorajáték elemei nyilvánvalóak is, Rózsa soha nem mond le a népi vonatkozásokról, melyek nélkülözhetetlen forrásai kifejező nyelve megújításának. A műsort alkotó többi magyar mű között kell megemlítenünk Liszt művét ("Invocation") és Bartók op. 14-es Szvitjét. Ez utóbbit a 35 éves Hirschberg igen különleges olvasatban mutatta be: a ritmikus megszállottság és a "vad barbarizmus", melyek tipikusak e merész műben, a primitív ember ősi félelme a természet erőinek kihívásaival szemben - gondoljanak az "Allegro molto" őrjöngésére, mely a "Scherzo"-t követi - bizonyos módon visszafogottak voltak. A fagyos szomorúság, ahova a mű megérkezik - egy súlyos, fájdalomtól átitatott zárótétel -, képezte a teljes szvit igazi gyújtópontját. A magyar zongorista Beethoven "Appassionata"-jában is eltávolodott a konvencionális előadásmódtól. Az "Andante" a szonáta szíve, sugalmazza Hirschberg, itt a szenvedélyek vak dühe megengesztelődik, s így előtérbe kerülhet a racionális és nemes humanizmus. És végül Mendelssohn "Variations serieuses" c. művében méltányolhattuk újra e nagyrabecsült művész harmonikus játékának egyensúlyát, kifinomult kifejezésmódját. A nagyszámú közönség lelkes tapsával elnyerte ráadásként Grieg gyengéd Ariettáját a Lírikus darabokból, melyet a művész nosztalgikus hangzással adott elő.