2015 1112 28. Hajdú kupa

XXVIII. Hexasakk Hajdú Kupa,

Debrecen, 2015. november 12-15.

Fényképek:

Végeredmény táblázat

Gratulálok Vámosi Albertnek a hármas holtversenyes első helyéhez! Bosa

Még érdekesebb is lehetett volna, 4-es holtverseny, ha az utolsó fordulóban

realizálódik a Csupor-Szabó partiban a döntetlen, ami még 1 perccel a parti vége

előtt a reális eredménynek tűnt. Csak Péter túlerőltette, mert nyerni akart.

A rapidversenynél nem lett a holtverseny eldöntve, így mindenkinek volt sikerélménye.

Szia Bosa! nem tudom ki írta ezt a megjegyzést a Rapid verseny táblázata alá,

nem látom a folytatását, mindenesetre mellékelem a megjegyzésemet hozzá.

Gabi.

ui. végre legalább itt az élen végeztem Én is, és ez csak úgy pont nem látszik.

Kedves Gabi! Kedves Sanyi'bá! Nem teljesen értem a problémát. Szerintem mindhármunknak sikerélmény volt, hogy megnyertük a rapidversenyt (nekem legalábbis biztos). Egyedül Albertnek nem volt akkor sikerélménye, de Ő ezt a főversenyen bepótolta. Ráadásul csak apró nüansz döntött volna a helyezések sorsáról, amiért kár lett volna a sikerélményt bármelyikünktől is elvenni. A versenykiírás alapján a következő lenne a végeredmény: 1. Sütő Péter 2 pont, 2 berger pont, 2 győzelem, körbeverés, 2 sötét győzelem 2. Pereszlényi Gabriella 2 pont, 2 berger pont, 2 győzelem, körbeverés, 1 sötét győzelem, 1 sötéttel szerzett pont 2. Szabó M. Zoltán 2 pont, 2 berger pont, 2 győzelem, körbeverés, 1 sötét győzelem, 1 sötéttel szerzett pont tehát a második helyen abszolút holtverseny van és ha nagyon akarjuk (például olyan versenyen, ahol továbbjutást kell eldönteni), akkor lehet rájátszani vagy sorsolni. Idemásolom a versenykiírásból a holtverseny eldöntését: Holtverseny eldöntése: 1. Szigorított Buchholz, vagy Berger 2. több győzelem 3. egymás elleni eredmény 4. több sötéttel elért győzelem 5. több sötéttel szerzett pont De a kihirdetett végeredmény továbbra is: 1. Pereszlényi Gabriella 2 pont 1. Szabó M. Zoltán 2 pont 1. Sütő Péter 2 pont 4. Vámosi Albert 0 pont Szép hétvégét és Bátaszéken újabb sikert kívánok Üdvözlettel 2015.11.19. Peti

2015.11.16. Debrecen Sütő Péter

Az oldalt készítette: © BoSa

Utolsó módosítás:2015.11.19.

free counters